Igazából az sem lenne eretnek gondolat, ha a 150-es vonal a felújított Burmán és 142-esen érné el Kökit (és a Nyugatit) a mostani kerülőút helyett ( a deltát egyrészt nem lenne lehetetlen 100 méterrel előrébb megcsinálni, másrészt a 150-es gigamega "nemzeti" érdek lesz, tehát 8-10 családi házat kukázni nem lenne gond a döntéshozóknak). Sorút rendezőig megmaradna a 150-es a Csepel-sziget miatt, attól beljebb meg ne felejtsük el, hogy Kormányunk amúgy is szeretné megszüntetni, Határ útnál Fradi felé terelni az értékes Dunaparti területek helyett. Illetve akár Sorút is megszüntethető lenne, ha a Csepel felől jövő vonatok a Gubacsi-híd után lemennének kéregbe pár száz métert amíg átmennek a HÉV és Soroksári út alatt, majd a Szabadkai úton bekötni Fradiba. a Szabadkai út vagy 30 méter szélesre ki van szabályozva, elférne bőven egy vágány.
A megszűnő állomások (Erzsébet, Soroksári út) utasforgalmát átvenné a HÉV, a rendezési feladatokat meg Ferencváros. Egy nagyobb áldozat lenne Soroksár állomás, de akár annak is lehetne új helye az Ócsai úti felüljáró alatt, úgyis ott vannak a munkahelyek és Soroksár másik központibb része, a HÉV-MÁV legyaloglás pedig 750 méterről 950 méterre nőne "csak".
Katonai szempontból fontos elkerülő szóval a honvédségnek is le kel mondania róla, elvileg egy napon belül járhatóvá kell tenni ha szükségállapot lenne. Persze láttunk már példát rá, hogy elbontottak ilyen vonalakat, amiket korábban nem engedtek lásd. delta Békéscsabán vagy a Solt-Dunaföldvár.
Burma felélesztése eleve csak Soroksár felől lehetséges opció, ill. volt az két okból is. Először a Cséry-telep helyére tervezett komposztáló üzem kiszolgálására terveztek vele, hiszen az ott lakók az ellen is tiltakoznak a megnövekedett közúti forgalom miatt, kertvárosi utcában ne mászkáljanak teherautók jeligével. Vasúton kiszolgálás jó lett volna, de végül nem épült meg a komposztáló és le is került a napirendről.
Másik opció, a 150-es felújításnál ismét errefelé terelni a vonatokat a 142 deltáig lenne csak megcsinálva 18. kerület nem is lenne benne. Sőt olyat is hallottam már, hogy még egy BILK felöli delta építését is fontolóra vették ,hogy menetirányváltás nélkül meg lehessen oldani, de ezt nem hiszem, hogy meglesz, az egykori delta helye már beépült kerülő úton megoldható, de kérdés érdemes-e pár év forgalom miatt ill. mivel gépet úgyis kell cserélni így a menetirány váltás nem okozna nagy gondot.
Pedig volna abban a vonalban ráció, egy értelmes feltáró viszonylattal még a városi közlekedésben is lenne létjogosultsága. De a kerületben minden új ellen ordítoznak (az persze nem zavarja őket, amikor önkényesen kihasítanak saját célra közterületekből). Jó példa erre, tizensok éve teleszórtak egy utcát fekvőrendőrre, hogy ne járjon ott soha busz (midibuszról volt szó), aztán ugyanezek a lakók verik a tamtamot, hogy messze a buszmegálló.
Azt egyébként nem tudom, hogy valójában mi a hivatalos státusza a vonalnak és hogy egyáltalán reális-e az álmodozás (értsd: a tulajdonos lemondott-e a pályáról)?
A kerület motivációjához pedig tudni kell, hogy a XVIII. kerületben utálják a lakók a Burmát és folyamatosan rettegnek, mikor lesz rajta újra vasúti forgalom, vagy a helyén négysávos Munkáskörút. Az elmúlt 20-25 évben megszokottá vált, hogy nem járnak rajta vonatok, sokan ebben a tudatban is költöztek már oda, hogy úgyis egy halálraítélt vonal, és akármikor felbukkan az újraindítás vagy a Munkáskörút, abból lincselésbe hajló lakossági fórumok lesznek.
Nagyon okosat akartál mondani, de inkább csendben maradtál volna... éppen a Fővárosi Önkormányzat nem támogatja és nem akar rá milliárdokat költeni, az állam bújtogatja az érintett kerületeket a háttérből, hogy építsék meg csak azért is.
49-es vonal Mezőhídvég-Fürged között. Egy részét már befoglalták az erdőben, erdei útként, az legalább jól járható. Felsőnyéken egy őrház maradt csak meg az épületek közül.
az én szubjektív véleményem: ez a katonai jujj-de-létfontosságú szöveg egy két évtizedes fedősztori, mert a MÁV-nak nincsenek milliárdjai rekultiválni a nyomvonalat (felújítani sem). Ezért akarnak mindenáron ráépíteni, régen a Munkáskörútat, most a bringautat, hogy Unijós pénzből le lehessen tudni a rekultivációt.
Készítünk saját célra is fotókat. Gondolom a készenlétes kollégám kért meg rá, és köszönjük, hogy akkor nem tetted meg, főleg, hogy nem volt egyszerű, mert három vasútvállalat hozta össze, és nem nagyon akartak közös nevezőre jutni.
Kérdés mi lesz belőle, mert a honvédség nem akart eddig lemondani róla, ill. a hírek szerint a 150-es felújításakor is számolnak vele. Igaz pont ott, ahol szükség volna rá van a legrosszabb állapotban mintegy 1.5 km sín hiányzik.