A szomorúság lopakodik körém,
s a vaksi félhomály, hűséges árnya,
mellém telepszenek, és én szegény
feszengni bátor csak, szólni gyáva
hiába tettetem magam komolynak
merengőn, mint ki nem két ismerőst lát,
a két ripők csak ül s vihog magába.
Forgatom a gömböt a jövő képei felé,
belenyúlni nem tudok ezért mereven tekintek belé.
A sorsom körvonala tiszta és szerény,
az út amin járok megbecsült őseimé.
A gömb forgatása bár nagyon nehéz
de a jövő ismerete minden erőt megér.
Nyugodtan nézem és látom a csatát
amit ember, embernek nem kíván.
Kérésem olykor oda FÖL közlöm:
emberek kezébe adjál még gömböt!
Fohászom érzem a vak éterbe került
a szívem keményedik, indulatom nem enyhül.
Forgasson más, ez nekem fáj
nem vagyok a fiad, kínozzál mást!
Lelkemmel együtt a gömböt is összetöröm,
ÉN is mint más ember a testvéremet ölöm.
Eljött az idő, itt a tavasz,
Lángoló lettem ismét, kamasz:)
A nap süt, hogy süt! ahogy szeretem...
Gondolataimat ismét új mederbe terelem...
Szárnyaim hullajtják már a tollat,
Ha emléket akarsz, ott repül egy, Fogjad!
Mert levedlem magamról mind, mint a múltat,
És egy új ember áll előtted már, csak hogy tudjad!
Mutatott tovább is,
ez itt út lesz, kert, meg pázsit.
Mindenkinek lesz mindene
A nadrágból nem lóg ki a s..gge.
Lenin apánk elűzetett,
Jött a TAVASZ, a friss lehellet. :)))
Jó nekem? hm, ha mondod, elhiszem,
látsz még? akkor kevés a fényem...
Most elérsz? magasabbra szállok,
jössz velem? itt a kezem..., ha akarod...
Ugye érzed te is? lehagytuk a világot!
Időtlenek leszünk? túléljük a holnapot,
Fáj még? láng gyúlt a seb helyén,
és helyette van Te meg Én...
Így szeretsz? bárhogy. Hisz már
eggyé vált itt minden szárny...
Kosztolányi Dezso : Mostan színes tintákról álmodom ...
Mostan színes tintákról álmodom.
Legszebb a sárga. Sok-sok levelet
e tintával írnék egy kisleánynak,
egy kisleánynak, akit szeretek.
Krikszkrakszokat, japán betuket írnék,
s egy kacskaringós, kedves madarat.
És akarok még sok másszínu tintát,
bronzot, ezüstöt, zöldet, aranyat,
és kellene még sok száz és ezer,
és kellene még aztán millió:
tréfás-lila, bor színu, néma szürke,
szemérmetes, szerelemes, rikító,
és kellene szomorú-viola
és téglabarna és kék is, de halvány,
akár a színes kapuablak árnya
augusztusi délkor a kapualján.
És akarok még égo-pirosat,
vérszínut, mint a mérges alkonyat,
és akkor írnék, mindig-mindig írnék.
Kékkel húgomnak, anyámnak arannyal:
arany-imát írnék az én anyámnak,
arany-tüzet, arany-szót, mint a hajnal.
És el nem unnám, egyre-egyre írnék
egy vén toronyba, szünes-szüntelen.
Oly boldog lennék, Istenem de boldog.
Közvetítővel fejezed ki magad?
Valami bánt, hogy elakad a szavad?
S nyílvesszőm talán mélyen érint?
Vagy csak az elvesztés tudata rémí?
Lassan készül, lassan a jég,
Ha váratlanul nem fog egy kéz,
Vagy idegent lát a megszokott kép,
Mely talán egykor volt csak szép.
Gyenge lábakon állsz, s inog a talajod,
Ne az őszi szélre fogd a gyengédet és bajod,
Mely korábban sem hatott rám nagyon,
S kézlegyíntésem is átnyúlik minden fagyon!
Nehéz veled boldognak lenni,
de boldogság veled a fájdalom,
a nyíl tud csak így sebezni:
ha mélyebbre engedi az izom,
nem fáj olyan nagyon.
S ha kitépik talán halált okoz.
Miért cserdült reményeidre
ilyen váratlanul májusi jég?
Ájulást érzek a térdeimben,
ha vigasz szóval hajolok Feléd,
s hogy sírás rázzon, mint szél a virágot,
kézlegyintésed elég.
Inkább szeretem Magam:)
Kitől eláll a szavam...
Főleg ma gyulladnak a csillagok rám,
Érezném magamon nagyon most a szám,
Beteges önimádó ez a vágy,
Távolban rekedt énem egyszer csak haza talál!:)
Ma megint ropognak a fehér nyomok,
Kedvesen ismét magamhoz szólok,
Várom válaszul meleg kezem a számon,
S a rajtam hullámzó magam keltette vágyon.
:))
Kósza emlék
nagy teher...
ha kérhetném
vigyen el
az ördög maga
vagy a fia!
És legjobb, ha
villámként csap
emlékező agyamba,
dobja úgy el
szívem terhét,
mintha nem is lett volna!
Két hónapja árván, vers nélkül:((((
Hideg van, a szám elkékül!
Bezzeg vörhenyben úszik a kocsma,
Szanaszét hever a disznó csontja:)))
A disznóval tort ültek az urak,
Lenin mutatta nekik az utat:DDDDD
távolinak tűntél
most közeli vagy
tested távolinak tűnik
de szíved érzem közel van.
fejemben lüktetsz szüntelen
tompa zajként vagy jelen
mint a levegő élsz bennem
észrevétlenül de éberen.
támadtál.behálóztál.belém ivódtál.
a méreg hatott.testem,lelkem összeomlott.
vágyom utánad,nem bírom nélküled
hiányos és egyben lényed is megdermeszt
félek,hogy megismersz
félek,hogy megismerlek
és hogy az ismeretlen a végén csupán
csak egy kósza emlék lesz.
Ne sírj miloska!
Vár lenn a Piroska!:))))
Homok a hajában,
Gyöngysor a hangjában,
Úgy simogat,
Csillogva hívogat:))))
Láttad már nő szemét csillogni?
Íriszén a nemi vágyat villogni?:DDDDD
Amikor felhúzza ajka két szélét,
Sejtetni veled combja mély kéjét?
No ugye! Kár járni kiszáradt medret,
Hozz inkább vizet, fogj két vedret!:DDDDDDDDDDDDDD
Nincs, talán nincs.
Csak egyszerű könny.
Patak ami életet ad.
Már elapadt...
Nincs új szavam, nincs új fájdalom.
Csak a régi, csak az unalom...
Egy száradt folyó cserepes fenekét taposom.
Por zizeg fogaim között.
A Nap sem úgy éget, mint régen.
Fáj, de nem az igazi...
Mondjátok, hogy sírjak!
Könnyeimből legyen folyó!
Csak egy kortyot az élet vízéből!
Épphogy el ne vigyen az ár.
Szipogva vegyem a levegőt?
Keresek inkább magaslatot.
Most olvasom, milyen jó a versem!:)))))
Akár tele nővel, egy szépség verseny:DDDD
S lám, kisvacak még nem is méltat:((
Nyílván tudja, qszi csélcsap:DDDDDDDDDDDD
Legyél Tűz! Fény! Meleg!
Választásod határtalan lehet,
mert benned is ott van éppúgy,
ahogy kivilágosodás előtt az alagút,
a lehúzó erő, a bűnös, gyöngítő,
de adni az nem fog. Lüktető
élet nem fakad mélyiből.
Nézz föl kicsit, lásd meg magad,
kívülről, s akkor tán halad
a lovad, mi most a sárba ragadt.:)
Új legenda mindig ébred,
de ne csak várd, tégy is érte!
S tied lesz a végtelenség...
álomszerű ihletettség...
szárnyra kap egy holdsugár...
izzó szíved vele száll...
Akármeddig. Sosincs vége.:)
A föltétlen megadás után mi
következhet még? Trágyamelegben
szaporodunk kedveseim; Mi a
megbocsátás renegát gyermekei
Ottfelejtett hegemóniákban
Rabszolgák titkos szerelme.
Nem a koplaláson nevelt légiók
csak mindennapos gyilkosok
akik rosszul tudják kötelességüket
Koplalással őket nem bírhatod.
Egyszer majd mindez látható lesz
egy totális kudarc ablakán
Napok szemcséi egy száraz és örök
sivatagban a hold alatt.
Porszem porszemet kerget és
takarózik a vörös éggel
Reggel reggelt követ és ez
marad majd egy végtelen képen.
Árvák vagyunk minden bűnös
szerelmünkben: túl a birodalom
bukásán. Takarózz kövekkel
Eső közeleg mindenfelől.
Mért vérzik azért szíved
Ha éppenséggel értem eped????:)))))
Hiányzik itt minden,
Főleg a régi ingem,
Mit fiatalságnak hívtak,
S rólam lassan húztak:(((((((DDDDDDDD
Szedem füveimet, főzöm a gyógyítók italát.
Magányommal gyászolok. Remete lettem.
Reggel csodát láttam, Napot és Holdat egyszerre.
Már nem várhatok ilyen jelre.
Elmúlt a legendák ideje, és én nem akarom majd megváltani a világot.
Keserű eső mossa arcomat, amikor ízlelem a keserűséget.
Hogy lehetnék én a kiválasztott?
Tahatetlenség kötöz szárazon.
Egyszerű sors jelöltetett:
már nem a villám akarok lenni,
már nem a mennydörgés...
Csak egy árva sugár a felkelő Nap seregében.
Így éltetek.
Csúnyát mondtál Qszi Édes,
Szádat széjjel-szana tépted?
Miért vagy hát oly heves?
Vérző szívem Érted eped.
Suttogd a fülembe Kedves,
hiányzom nagyon én is Neked!
Vágyott magasságot, mely mindig messzebb van mint a kinyújtott kezed,
Amikor azt hiszed, hogy a tied, már csak illuzió, s könnyes lesz a szemed...
Hiánya fájó seb, azt hitted ismerted,
Hiába várod, csak az emlékét izleled...
Sajog a tudat, hogy nem lesz nála soha jobb,
Várod a következőtől a változást, de szemei téged tovább fog...
Eldobtad az utolsó esélyt magadtól, nincsen vissza út,
Az igazi soha sem tér vissza, hanem tova fut...
JÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉ!!!:)))) Megint tudok írni!!!! Hurrrrrá!!!
Akkor talán nem is a sysmanom volt a fasz, hanem talán a 100 napos program miatt nem tudtam írni???:(((((((((((((((((
Volt egy boldog napom...
Gondtalanul idéztük a múltat!
Én és a barátaim.
A jelen füszerétől ittasan.
Most pihenés jön.
Mint öregek szárnyalunk!
Boldogok vagyunk.
Visszahoztuk a jelent.
A boldogság csendje harsog lelkünkben,
egyszerű emberként harapjuk a levegőt,
mindig rájövünk a semmire, hogy
mi vagyunk a nagyok, mi tizenegyen...
Örülök, hogy el tudjuk takarni a gondot...
