NA, ez nekem is eszembe jutott, de miért? Mert láttam a Woody Allan filmet, amiben Bo Derek azt kérdezi tőle, csinálta-e már a Boleróra? Hogy aztán sikerül-e Woodynak a Boleróra ,arra már nem emlékszem, de ez a momentum a filmben többször előkerül. Ezért természetesen ez nekem is eszembe jutott már, de ezt Woodynak köszönhetem. Nem tudom, hogy a válaszolók közül hányan látták ezt a filmet szintén, elég népszerű alkotás.
Bármilyen hastáncos zene egyébként pontosan ugyanúgy megteszi, vagy valami keleti, kígyóbűvölős zene. Egy kifejezetten hastáncos zene a Bolero, de szerintem nem is akar más lenni, nekünk szokatlan ez a zene.
Természetsen tudom, ALföldit csak példának hoztam, neki aztán bármit a kezébe adhatsz, szexet lát és rendez bele. Csak analógiaképp említettem, hogy valaki mit hogy koreografál meg ,nem sokat jelent magának a zenének a tartalmát illetőleg, legfeljebb az illető látásmódjáról árul el egyet-s mást.
Nekem spec. a Bolerótól legfeljebb megfájdul a fejem, és a harmadik ismétlés után rohadtul kezdem unni. Mintha nem lett volna zenei ötlet, hanem akkor a hangszereléssel játszik, így nem kell új dallamot kitalálni. No meg egy karaván jut eszembe róla, ami egyre közelebb jön, és így egyre zajosabb. De semmi egyéb.
Judit! Béjartés nem Alföldi! De nem ő az egyetlen, aki a Bolero szexualitását hangsúlyozza a koreográfiájában.
A kedvedért beütöttem a google-ba a "ravel bolero sex" szavakat - csak hogy lássam, másnak is eszébe jut e a műről a szexualitás - elég sok a találat, nem kezdtem végigolvasgatni őket. De íme egy magyarnyelvű cikk - ami minden zene közül - és egyébklént egyetlen klasszkiusként - a bolerot ajánlja elsőnek a szeretkezéshez:
Rendben, neked nem jutott az eszedbe róla, de úgy látszik, azért nem Tann az egyetlen, aki ezt így látja, mert ez egy internetes szavazás végeredménye...
A Bolero? Azon kívül hogy keleties zene, és ezét ringó is, nekem egyáltalán nem... Folyton ugyanazt ismételgeti, csak a hangszerek változnak. Mintha csak a hangszereléssel játszott volna a szerző. Inkább egy arab táncos jut róla eszembe, de semmi más.
Koreográfia... Adj bármilyen darabot az Alföldinek, szét fogja szexualizálni. Bármi az. Ez nem a műtől függ, hanem a koreográfustól, vagy rendezőtől. Bármibe lehet szexet rendezni, csak szándék kérdése. És mintha direkt ki lennének erre hegyezve egyes színpadi irányzatok, és rendezők, koreográfusok. Adjam a karácsonyi éneket akár Alföldi kezébe, lesz benne szexualitás. És nem azért, mert Dickens úgy gondolta volna.
R. Strauss Simfonia Domesticájának is van ilyen részlete. Wagner Tristanjában is erős a szexualitás, bár erről biztos volt már szó. A Boleróval kapcsolatban szerintem igaza van Tannhäusernek, és ezt számos koreográfia ki is használja. Gondolok itt legfőképpen a Béjart félére.
A boleroról ez nekem eszembe sem jut. Sosztakovics: Kisvárosi Lady Machbeth. Abban valóban, az egyik jelenetben magát az aktust jeleniti meg a szerző a zenekarban. Az az. Elég merész, és szokatlan ezt zenében megirni, dehát ezért a XX. század, hogy ezt a is meg lehessen tenni.
Nem-mindegy, az elv a fontos! (Természetesen mindegy is fontos:)) Itt zajlik a csatározás napok óta az offolások miatt, akkor tartsuk magunkat a témákhoz.
Hajjaj, de még mennyire hogy belevisznek szexualitást a legártatlanabbnak tűnő témákba az érett reneszánsz, a manierizmus vagy a barokk idején. Caravaggio homoerotikus tartalmakkal tűzdeli meg a képeit, Parmigianino merész erotikával festi meg a Madonnát a kis Jézussal - a Zwingerben látható "szent" képén egyértelmű az "áthallás" a Vénusz és Cupidó moitívumra! Persze nem minden festő szexuálisan túlfűtött, de az egyéni látásmódját - hogy úgy fesse meg a világot, ahogyan csak ő látta - minden valamire való művész követi. Kinek mi a fontos. Van a ki társadalmi mondanivalót visz be, van aki politikait, Tintorettot pedig főleg a formai bravúr vonzotta, ezért olyan kifacsart pózokban, zuhatogakban festi meg az emberi testet, ahogy az a valóságban egyszerűen képzelhetetlen lenne, mások vulgáris poénokat rejtenek el a képen, vagy a trompe l'oeil technikával szórkoznak, esetleg épp azért, hogy másodlagos jelentéseket adjanak a jól ismert bibliai vagy mitológiai jeleneteknek. Michelangelo a saját lenyúzott bőrével üzen Gyula pápának a Sixtus kápolna freskóján.
Persze, a kismesterek a templomképeken vagy a kereszutak kidolgozásánál nem lépnek túl az illusztratív célon. A nagy mesterek - és nem csak a kiemelt zsenik - hanem aki magát valamire való művésznek tekintette, az túllép az illusztráción.
És Caravaggio kin áll bosszút Juditjával? Vagy Carlo Saraceni?
Judit alakja elég egyszerű, és tiszta történet. A népét megmentő asszonyé, aki elég bátor ahhoz, hogy átmenjen az ellenség táborába, és elég okos ahhoz, hogy némi kétszinkedéssel bizalmat ébresszen maga iránt, beférkőzve az ellenséges vezér közelébe, hogy megölje őt. Népe egyébként halálra volna ítélve a túlerővel szemben. Nincs ebben semmi sexus, eleve ezért megy oda, mikor Holofernést még nem is látta, és nagyon kitervelten készíti elő az ellenség megölését, és saját szökési útvonalát.Persze, ezzel bevállalja azt is, hogy esetleg lelepleződik és megöljék, de semmi vesztenivalója nincs, így legalább a népét talán megmentheti, ha nem jár sikerrel, így is, úgy is meghal.
Judit egy oroszlánszívű, rettenthetetlen asszony, kellő rafinériával és hidegvérrel. Nem Holofernést, a férfit öli meg, hanem az ellenség vezérét, mikor népe és annak királya már a reményvesztettség küszöbén áll.
Persze, ebben igazad van, mindenki a saját szemével festi, amit, de mégsem mást alakot fest, hanem azt, akit , legalábbis a reneszánszban. Nem fest szexualitást Judit alakjába, mert nem erről szól, ha szexképet akar festeni, akkor pl.: Zsuzsánna és a vének, vagy Sámson és Delila, vagy Dina meggyalázása, hiszen a Szentírásban amint mondják, minden benne van, és ez valóban igaz is. Akad bőven példa mindenre. De nem cserélik fel egymással mondjuk Krisztust és kufárokat a templomi jelenetben. Én erre gondolok, mikor azt mondom, hogy illusztráció.
Nem csodálom, hogy Klimt festményét annyian Saloménak nézik.
Artemisia azért a legtöbb képe által állt bosszút azért, amit elszenvedett. Juditja sem kivétel. Májusban láttam az Uffizi egyelőre ideiglenesen átadott új termeiben (ahonnan 130 év után kipakkolták végre a levéltárat). Nem mondom, brrrrrrrrrrrrrrrrrrr!!!!!!!!!!!!!!!!!
Némileg offban vagyunk az igaz . Mindezt inkább a Zene és képzőművészetben kellett volna megvitatni - ott mindeggyel egyébként, ha jó emlékszem, a Szépművészeti fantasztikus reneszánsz tárlatáról is beszéltünk egy kicsit -, mentségünk legyen, hogy a Salome operaszínpadi megjelenítésének erotikájától jutottunk ide.
A portré műfaja nyilván más történet - ott általánosságban elmondhatjuk, hogy sokáig a minél nagyobb hasonlóság volt a cél. De a reneszánsztól kezdve a festészet története Nyugat-Európában a művész egyéniségének a "szabadságharca" - ez nem jellemző sem a törzsi, sem az Európán kívüli civilizációkra (pl. Egyiptom, India, Kína, Japán), de a bizánci eredetű művészetre sem. Míg az előbbiek az elfogadottnak tekintett ábrázolásmódok tökéletesítésre törekedtek és ezzel egységesítettek, és csak nagyon lassan változtattak. (A népművészet hasonlóan jár el.)
A reneszánsz óta a művészegyéniségek a másoktól való különbözőséget tekintik a művészi kifejezés mércéjének. A cél minél egyénibbet alkotni. Ennek megfelelően ez egyfajta verseny, amelyben az ábrázolás témája sokszor inkább ürügy, a beállítások pl. a technikailag minél nehezebben megoldható problémákra (pl. lábfej ábrázolása rövidülésben) koncentráltak. A festészet története a reneszánsztól egyben a perspektíva ábrázolásban való verseny története is - igen gyakran rendelik alá a témát ennek a problémának. Mantegna fekvő Krisztusa a különleges látásmód miatt érdekes. Másfelől sem a mitológiai sem a bibliai jelenetekben (már a gótikában sem!) nem törekedtek a "korhű" ábrázolásra. Nem butaságból vagy tudatlanságból helyezik saját koruk díszletei közé a jeleneteket. A bibliai jelenetek sok esetben betöltik a "szexkép" illetve a "horrror-pótlék" szerepet. Parmigianino vagy Caravaggio szexuális utalásai nyilvánvalóak - a korban sokszor mebotránkoztatóak! - mégha bibliai témát fest meg akkor is. Az olasz reneszánsz szépségkultultuszának alig van köze a valláshoz.
Georges de Latourt szinte minden képén egyetlen probléma érdekli: a tűz fénye, minden mást ennek rendel alá. Vélazquez bibliai téméiban korának mesterembereit festi meg szinte szociográfikus pontossággal. Brueghel Ikarosz bukásán Ikarosz egy kis légypiszok csak a felső sarokban, a téma a kikötői nyüzsgés, a mitológiai jelenet másodlagos. Hasonlóan jár el Szent Pál megtérésének megfestésekor. stb.
Aki "csak" illusztrál, Európában nem tekintik művésznek a reneszánsz óta, legfeljebb mesterembernek.
Persze egyébként, elég világos, hogy mit akar mondani, átjön az, a művészi értékét eszemben sincs vitatni. Vagy... arra gondolsz, hogy a reneszánsz után nem illusztráció? Volt néhány nagyon érdekes kép, egynémely a realizmus előfutárának is elmehet.
Hm. Amiket a reneszánsz kiállitáson láttam, azokról sokmindent elmondhatok, de hogy nem illusztrációt ábrázolnának, azt nem. Persze attól függ, mit tekintünk annak, célja az illusztrálás, vagy egyszerűen azért illusztrál, mert a kifejeznivalóhoz választja a megfelelő témát, és alakot. Portrék, bibliai illusztrációk, szentek életéből vett jelenetek... ez mi, ha nem illusztráció? Egy sem szakadt el igy a tárgyától. Meg hát ugye, ők még azért erősen megrendelésre festettek, azt, amit kértek tőlük. A XX. század festője összehasonlithatatlanul szabadabb ennél.
Klimt nagyon elrugaszkodott Judit alakjától, rákerestem, s bizony meg kell mondjam, nem találtam mást, akinek Klimten kivül ez jutott volna Juditról eszébe, pedig jó néhányan megfestették. Mondjuk úgy: a XX. századi festészet nem illusztráció. Mert azért a korábbi korokban a választott témát igyekeztek lefesteni valóban, és a kifejezni kivánt dologhoz választották a megfelelő alakot. Hozhatnék egy sor Juditot, csak már fáradt vagyok ehhez, aki mind-mind azt fogalmazza meg, ami valóban Judit alakja, kezdve Caravaggion, vagy Artemisia Gentileschin, Carlo Saracenin.
Hiszen egy alak eleve megtestesit valamit, azért őt választom a valami kifejezésére, és nem mást.
. Mindezt inkább a Zene és képzőművészetben kellett volna megvitatni - ott mindeggyel egyébként, ha jó emlékszem, a Szépművészeti fantasztikus reneszánsz tárlatáról is beszéltünk egy kicsit -, mentségünk legyen, hogy a Salome operaszínpadi megjelenítésének erotikájától jutottunk ide. 
