Keresés

63, ne haragudj, de borzalmasak ezek a gondolati sémák, amiket itt terjengősen előadsz.

zene: enyhén szólva felületesen ítélsz meg embereket, ha csak a legutolsó hsz-aikat olvasod el. Nagyon szeretem a komolyzenét, de válogatós vagyok benne, ez igaz. Nem hallgatok meg mindent, amit elém raknak, megvan a magam zenei ízlése. Arra szerettem volna csak felhívni a figyelmet, hogy létezik időnként rossz komolyzene is, csak nem vallja be senki, és ugyanígy létezik jó könnyűzene is. A Queen számomra ilyen minőségi könnyűzene, nem a rózsaszín jaguáros marhaságokra gondoltam. De ahogy mondani szokták, mindenki annyit ért csak meg a dolgokból, amennyit szeretne. Így nincs mit tovább magyaráznom. Kedves sbg, szívesen meghallgatnálak egyszer, biztos vagyok benne, hogy nagyon jó muzsikus vagy, mivel érzékeny és empatikus léleknek tűnsz, ami alapvető feltétel ahhoz, hogy valaki ne csak szakmáját űző zenész, hanem Művész is legyen. Itt abszolút pozitív értelemben gondolom, szemben az Ivánnak szánt gúnyos Művészet kifejezéssel.

Iván, de hisz ez csodás! Az egész nagy Művészet egyes egyedül neked marad meg, nem kell osztozkodni rajta senkivel! :-D Nyilván igazad van, nem élt még ember a földön, aki úgy élvezte volna a Minőséget és a Zenét, mint Iván, a rettenes Kozlovsky :-D Hanyagold a hozzászólásaimat, kérlek, ennyi arrogancia és intolerancia láttán nem értem, mit keresel egy ilyen fórumon. Esetleg terjeszd tűzzel, vassal a komolyzene szeretetét, ha már értelemmel és szeretettel nem megy neked.

57 Reagálni hosszasan erre képtelen vagyok, csak kiemelek néhány szót: dallamvonal felfedezhető, konszonáns, szívhez szóló, élvezhető, lélekhez szóló darab. kedves amatőr! Mi a fenék ezek? Sajnos, hogy a többség ilyen, ezért van jogosultsága aznnak a töménytelen szarnak, ami folyik.

+ vékonyodik az ózonréteg, csökken az őserdők területe és támad a Mars!

A könnyüzene egesz egyszerüen butit, mert egyik fülön be, masikon ki, nem kell rajta különösebben elgondolkodni, magunkba melyedni-persze van, ami jobban sikerül, es en is dudolgatom pl. mosogatas közben, vagy eppen a Tesco-ba menet:-) Ez egy Beethoven-szimfoniaval igen ritkan fordul elö, mert "ra kell keszülni". Bartokkal kapcsolatban csak annyit: nem zenesz csaladbol szarmazom, de miota csaladtagjaim rendszeresen jarnak a koncertjeimre vagy csak zenet hallgatnak, elkezdtek megerteni Bartokot is. A komolyzenei darabok nem egyszer hasznalatos, eldobhato müvek, szellemi, lelki es biologiai hatassal vannak az emberekre. Ezert lenne fontos, hogy legyen az iskolaban enekora es minden gyerek kerüljön kapcsolatba a zenevel. Nyugaton mar sikerült oda lesüllyedni, hogy a legtöbb gyerek nem tud enekelni, viszont valoszinüleg elöbb ir a szamitogepen, mint kezzel.

Egy nagyon nagy különbség még van a komolyzenét művelő,és Cisz-moll által oly nagyra tartott mai sztárocskák között!Egy MŰVÉSZ soha nem konzervzenét játszik,hanem kiáll a közönség elé és minden alkalommal a "bőrét viszi vásárra" azzal,hogy akkor és úgy játszik el egy művet,ahogy akkor,és úgy érzi,úgy,ahogy a legjobban tudja,ahogy éppen a lelke,a fizikai képessége stb. engedi.Napokig,esetleg hetekig az előadandó műre koncentrálva,készülve próbálja a maximumot kihozni magából és az előadandó műből is!A pillanat varázsa,az akkor és most megismételhetetlen történés,amelynek a közönség is része lehet,nem azonos azzal amit Mága és tsai művelnek!Még soha nem láttam olyat,hogy egy operaénekes playback-re tátogott volna a színpadon,vagy egy koncertet adó hangszeres művész imitált volna a zenekar elött! Az viszont általános dolog,hogy a sztárocskák a fellépéseik 95%-ban csak tátognak,imitálják a zenét stb.Csak egyszer kell felvenni CD-re,a stúdióban akár hangonként javítani rajta,aztán már nincs több gond,csak beseperjük érte minden alkalommal a sikert!Olyan dolog is előfordul sajnos nem egyszer,amikor más tollával ékeskednek a felvételeken,aztán "előadják" sajátként a színpadon!!! A playback egyrészt a közönség átverése,másrészt igen tisztességtelen. Arról nem is beszélve,hogy az ilyen "sztárok" a háttérzenét is gépzenével oldják meg!Ez a művészet?

Szóval a kérdés az: mekkora létjogosultsága van az olyan zenének, ami nem képes önmaga híveket toborozni magának? Miért fanyalognak a komolyzenészek azon, hogy egy Holdfényszonátáért van oda a közönség vagy a Für Elise-ért, ahelyett, hogy Beethoven kései zongoraműveit élvezné? A magyarázat egyszerű talán: ahol a dallamvonal felfedezhető, konszonáns, szívhez szóló, ezért emberi, az pillanatok alatt lenyűgözi a közönséget. Az ilyen művek persze elkoptathatók, ha valaki csak ilyet játszik vagy hallgat, mégis ne felejtsük el, hogy a zene művészet, nemcsak tudomány és matematikai szabályrendszer, és mint ilyen örömet okoznia kell. Mit ér az olyan művészet, ami nem érinti meg a közönség lelkét? Lehet, hogy szentségtörés, de vallom, hogy a nagy zeneszerzők se alkottak mindig tökéletest, vannak kevésbé jól sikerült műveik is a gyönyörűk mellett. A műnek kellene minősíteni az előadót, és nem fordítva, hogy ha valaki egy Schubert, egy Beethoven, egy Bach, akkor az csakis isteni és csodás darabokat írt. Ők is hús-vér emberek voltak, ami ugyan kimarad a zenei oktatásból, emberfeletti piedesztálra vannak emelve, pedig ha belegondolunk, hogy ugyanolyan elemi szükségleteik voltak, mint nekünk, nem biztos, hogy minden nap (hasfájósan, fülfájósan, ingerülten, kimerülve, szerelmi hiányérzet, bánat mellett stb.) mindig egyforma magas színvonalon voltak képesek alkotni. Ezért hiszem azt, hogy az a legjobb, legnagyobb zeneszerző, aki önmaga esendő földi léte, testi nyavalyái, kellemetlen életkörülményei ellenére a lehető legtöbb élvezhető, lélekhez szóló darabokat írta. Számomra Beethoven az egyik ilyen lelki, szellemi óriás, az ő dallamvilága szívhez szóló, fájdalmasan gyönyörű.

Részemről mindegy, ki, hol vásárol, a Varnusos topicon láttam először komolyzenészek megnyilvánulását a Tescos, melegítőben járó, buta népségről, a lehető legmélyebb lenézés szellemében. Aki írta, nyilván egy komolyzenész - vagy egy sznob :-DDD Azon gondolkodtam egyik nap épp, miért van, hogy az ú.n. komolyzene olyan kevés ember számára vonzó? Miért nem értik, miért nem tetszenek sok embernek pld. Wagner művei? Talán mert egy mesterséges szabályok szerint megalkotott, az emberi énekhanghoz csak néhol simuló dallamokról van szó? Vagy az emberi természet eleve olyan, hogy nem tűri a disszonanciát? Lásd Bartók, akit csak nagyon kevesen szeretnek és ismernek el pld. a környezetemben, engem is is beleértve. Vajon mitől lesz a könnyűzene sokkal emészthetőbb, mindenki által könnyen befogadható, anélkül, hogy bárki meg akarná magyarázni, ez és ez, itt és itt miért szép. A könnyűzenét dúdolják az emberek mindenhol, fütyölik. Mi a két műfaj közötti lényeges különbség szerintetek? Egyáltalán, a komolyzenét hogyan lehet elmagyarázni valakinek, aki csupán élvezni szeretné és nem taglalni? Továbbmegyek: minek egyáltlaán bármit, ami művészet, elmagyarázni???? Szerintem a valóban szép művek önmaguk nyűgözik le a hallgatót, külső segítség, belemagyarázás nélkül. Ahol sokat kell magyarázni, ott a művel van a baj, mert bár zenészi szabályok szerint felépített, ámde sokak számára élvezhetetlen mű. A komolyzene sokak szerint arra való volt mindig is, hogy az arisztokrácia külsőségekben is megnyilvánuló fensőbbségének egyik zenei eszköze legyen, mondván, ezt nem érti és szereti ám mindenki, mivel eleve megkülönböztetés céljából hozták létre. A cseléd sose értette, míg a szalon vendégei ájuldoztak, áradoztak arról, ami sokszor maguknak se tetszett, de úri mivoltukat bizonyítandó ezt nem vallották volna be. Ez lehet, hogy hamis teória volt, nem tudom. Mindenesetre ma úgy fest, hogy nem az urak, de a finomkodó szellemi réteg zenéje a komolyzene, fiatal ismerőseim szerint.

Kivanom, hogy Neked legyen igazad. Nyilvan en vagyok tulsagosan idealista, amiert azt gondolom, az igenis kulturpolitikai kerdes, mi megy a mediakban. Magyarorszag miert nem tud "megengedni maganak" egy Mezzo-tipusu csatornat? Talan pl.azert, mert tudtommal Franciaorszagban minden diplomas zenesz kap allami apanazst- tehat enyhen szolva mas a müveszek tarsadalmi megitelese. Ahogy mar korabban utaltam ra, nem a közönseggel van a baj szerintem sem, hanem azzal, kikbe ölnek rengeteg penzt. Azt probaltam a menedzsmenttel kapcsolatben megvilagitani, talan erdemes lenne megvizsgalni, hogyan talalnak penzt bizonyos produkciokra, arra hivatkozva esetleg, hogy "erre van igeny" es ezt hol es ki dönti el.

Úgy gondoltam, hogy ide már nem fogok írni, de úgy érzem, muszáj. Nem mindegy, hogy ki, hol vásárol ??? Hogy jön ez ide egyáltalán ??? Tiszta germán idiotizmus a 80-as évek közepéről, amikor a C&A -ban vásárolt cuccot áttették a Heinemann -os nylonszatyorba, hogy "menőnek" tűnjenek. Hogy lehet ilyesmire degradálni ezt az egészet ??? Ne tévesszünk szerepeket. Az amatőr ne akarjon profi lenni, de a profi se játssza el az amatőrt. Nem kéne a média szerepét sem túlértékelni. Haydn pl. eljutott Londonba TV és sajtó nélkül is, nyilván mert ilyen akkor még nem volt, de inkább azért, mert a hírvivő HITELES volt. (Persze nem kell elfelejteni a kivagyi sznobságot sem, hiszen az is nagy mecénás.) Minden újságiró megkapja ma is a szabadjegyét, de csak akkor megy el valahova, ha ott szenzáció szaglik (várhatóan leszakad a plafon, vagy a színpadon b**nak, esetleg a nézőtéren lövöldöznek stb…), mert a puszta hitelesség már nem számít, nem is azért "tartják" őket. A rabszolgaság, jobbágyság vagy „munkásosztály” problémája sem avval oldódik meg, hogy átveszi a hatalmat, hanem, hogy megszűnik. Ugyanez érvényes a műveletlenségre is. Igenis, hogy sokan és sokat tesznek ezért, de nem verik nagydobra (pedig még honlapjuk is van), s közben nem sopánkodnak állandóan. Meg lehet találni azt a tevékenységet, amiből emellett el lehet tartani egy családot. Ennél nincs szentebb cél és nincs helye a jajgatásnak, hogy „én egyébként ez vagy az lehetnék”. Különben meg mindent (pl. zenei műfajt) lehet tisztességesen és anélkül űzni. Ehhez nem kell PR, meg menedzsment, meg semmiféle kamu. Sőt! Talán hiteles a mai média ??? A sajtó, rádió, TV már rég nem azért van, amiért létrejött. (Mint ahogy a pénz sem.) Ilyenformán nincs is rájuk szükség. Nem a közönséggel van a baj, hanem avval, hogy folyton-folyvást rá hivatkoznak.

Én pl "szegény" vagyok és auchanba "kell" járjak -> nem veszek meg többezer ft-os cédéket, hanem a rádióból felvenni, haveroktól másolni, etc. Az anyagi helyzet nem függ össze a zenei ízléssel. Egy csomó gazdag bunkó szórja a pénzét ócska zenékre.

50 Én Auchanba járok néha. Előtte Coraztam is. És nem vagyok igénytelen. Ez ostobaság.

En ugy ertelmeztem a teszko-filozofiat, hogy ha emberek azert valasztjak a Tesco-t, mert olcsobb(es esetleg ra is vannak kenyszeritve), akkor lehet, hogy a kulturalis igenyük is "olcsobb"(erre meg a hivatalos kulturpolitika probal kenyszeriteni-lasd Big Brother fömusoridöben, stb.), de eppen ezert probalom mondani, nekünk meg legyen az a celunk, hogy mi legyünk fömusoridöben. Lehet, hogy erröl erdemes lenne nyitni egy topicot, de nem tudom, hogy kell:-))

Arra, hogy a teszkósok igénytelenebbek lennének zeneileg.

Melyik effektusra gondolsz? Az enyémben van igazság. A másikban semmi.

A tesco-effektus egy féligazság. Nekem kicsit közelebb van a tesco, mint az auchan, mégis az auchanba járok, mert áttekinthetőbb a prospektusa, jobb az elrendezése...

41 Ezt a hülyeséget! Miért néznék le a ZAKot végzettek a TESCosokat? Összevissza kevered a dolgokat. Az vásárol TESCoban, akinek közel van. Nem az, aki ostobább, vagy bunkóbb. Jajjjj..

En azert nem inteznem el fel kezzel cisz-mollt. Sokszor ugy erzem en is, hogy a komolyzeneszek "büszkesege" nem hasznal a müfaj terjeszthetösegenek. Nem arra kene büszkenek lenni, hogy mit jatszunk(ugyanis nem mi irtuk), hanem arra, ha az elöadas minel több embert megerintett, vagyis sikerült közel kerülni a zeneszerzö szandekahoz. Ez a topic persze nem erröl szol, de ahelyett, hogy fujunk Edvin Martonra, vagy elegansan ignoraljuk, inkabb elgondolkozhatnank, milyen marketing illik a komolyzenehez. Ez nem a zeneszek feladata, hanem a management-e, de tudomast kellene venni a vilag valtozasairol.

[42] Sok a "kassza". Ebből is látszik, hogy miről is szól valójában a Tescós "létforma"...

[41] Ez a fajta lenézés csak a Te fejedben él. És hogy kicsit elmaszatoljam az agyadban élő fekete/fehér világlátást, mondok egy tanmesét. A főszereplő én leszek. Nézzünk meg három kiragadott pillanatot az életemből: 1. pillanat: (a mai nap) láthatod, amint elemzem Beethoven op. 3/2-es zgszonátáját. 2. pillanat: találkozom egyik barátommal [nevezzük "doc"-nak] és fél óra múlva már Snoop Dogg reppművész The Doggfather c. remekművét szavajuk [amiben Timbaland is ficsöröl] "(Snoop) I know you gonna dig this (Timbaland) Uh huh uh huh uh huh Snoop: I'm the doggfatha Dig this (Timbaland) Uh huh uh huh say what Snoop: I'm the doggfatha And you know that (Timbaland) Uh huh uh huh Say what say what" 3. pillanat: (tegnap este) alszom. Na látod már, hogy az élet nem olyan egyszerűen felbontható és értékitélhető?

Hja és Mága "bepöccent"? Hát TEGYE, szíve joga!

"nem minden Tesco vásárló síkhülye." Erről az jutott eszembe, hogy egyszer kénytelen voltam egy Tescóban vásárolni és ahogy beálltam az egyik pánztárgéphez a párhuzamos kasszánál megpillantottam Kocsist, amit egy szál pezsgővel álldogált a kasszánál. Jót nevettünk magunkban mind a ketten, mert egymás "fejét" leginkább a ZAK-ról ismerjük és ez a "szokatlan" közeg... Hát elég vicces helyzet volt az egyszer biztos... - rötyög -

Ahogy vesszük. Nem misszó, csak én, mint nem teljesen képzetlen zenehallgató és egyben nem túl magas szinten képzett komolyzenész (tehát köztes elem...) látom a nagy szakadékot a két réteg között, amit kényelemből vagy ki tudja miből, senki se akar átlépni. Könnyebb kölcsönösen fanyalogniuk: az átlagember azt mondja, jaj, az a macskazene, ki bírja azt meghallgatni! :-D A ZKA-t végzett művészek meg gőgösen lenézik a mackóban sétálgató, tescos szatyrokat cipelő pórnépet, mint a menthetetlen bunkók csapatát. Kicsit közelebb kellene kerülniük egymáshoz, hogy rájöjjenek kölcsönösen: a tanult zenészek nem mind sznob macskazenészek, másik oldalról meg arra jönnének rá, hogy nem minden Tesco vásárló síkhülye. Amíg mindenki beburkolózik a maga közhelyeibe és a kisujját se akarja mozdítani egy közös ügyért - a zene szeretetéért, műveléséért -, addig mindenki fújja a magáért, vakok és süketek módjára. Érdemi választ ugyanis senki se vár a monológjaihoz. A fidelion is sok olyan zenész van, aki eleve lemond a nép nevelhetőségéről, pedig jóindulattal, szeretettel ez nem lehetetlen, de gőggel, lenézéssel valóban csak macskajajos zenészek maradnak az átlagember szemében és Edvin Martonnál nem jutnak tovább :-D Rövidváltás: jön valaki ma este Trajtler Gábor koncertjére a Nádor-terembe? :-)

Látom cisz-moll, neked ez nagyon szívügyed. Ez vmi misszió?

Szerintem hagyjuk a konkrét személyeket, akik a média által most felkapott, ismert zenészek, és akiket a komolyzenészek nagy része lenéz. Itt csupán azt kellene belátni, nincs jó vagy rossz vagy gagyi komolyzene, hanem a közönség különböző szeletei által preferált és szeretett zene. Adott zene megtalálja a maga célszegmentumát, és ez nem baj! Ráadásul létezik átjárhatóság az egyes szegmentumok között, akármennyire is nem hiszik el ezt sokan, pedig léteznek tanulni vágyó, érdeklődő emberek, akik a könnyedebbtől haladnak a komolyabb felé, nyilván csak kis %-ban. Vagy megtartják a régi szeretetét is, és mellé felveszik a konzervatívabb komolyzenét is. Beszéljünk inkább arról, mit tehetnek a tanult, értékes zenét játszó komolyzenészek azért, hogy őket jobban megismerjék. Ebben látom a hibát, kényelmességből vagy tán érzékenységből, önérzetből ezek a művészek maguk választják a visszavonultságot, háttérben való működést, miközben várják a csodát, hogy hirtelen felfedezi őket a közönség. Ez a kor szerintem a felgyorsult technika világa. Ami Bach korában elment még, azaz szépen, csendben dolgozni és alázatosan várni a kiérdemelt jutalmat, nem elég már. Szerintem fel kellene ismerni a mai komolyzenei művészeknek azt, hogy a médiának is létezik olyan ága, ami felkarolja az értékest, és itt hangot kellene adni a véleményüknek. Több kapcsolatépítés a sajtóval, több tiszteletjegy az újságíróknak, több kapcsolat magával a közönséggel, csakis ez járulhat hozzá a nagyobb ismertséghez. Több komolyzenei művész honlapját megnéztem, elenyésző számban látok interaktív fórumos vagy levelező részt, ahol a művész venné a fáradságot, hogy válaszol a közönségnek, a neki íróknak. A mai netes világban ennél olcsóbb, könnyebb, hatékonyabb PR-t nem lehet elképzelni, nem értem, miért nem szánnak elég figyelmet a művészek rá. Sokuknak még weblapja sincs. A közönség nagy része az emberarcú muzsikusokat kedveli, akikhez szólhat, akiket elérhető közelségben (pl. lakáskoncert) lát.

[37] Edvin + tsai = lerágott csont. Légy aptudét, haver!

Igazad van SBG!Sajnos valóban a kultúrpolitika és a média a "ludas" a mai helyzet kialakulásában!Amikor Edvint választja be egyolyan kuratóriumba,ahol az ő izlése dönthet arról,ki a tehetség mondjuk a komolyzenei pályán,vagy a média kiáltja ki Mágát a világ egyik legjobb hegedűsének és Edvint egy világverseny győztesének,akkor ott bizony az igénytelenség a nyerő!Tényleg sokat tehetnének az előadók is,de csak akkor,ha a média és a kultúráért sokat tehető kultúrpolitika nem elsősorban az igénytelenséget támogatná!Sok nagyon jó zenész van,akiről nem hallhatsz,mert nem jár bulikra,nem villog különböző magazinok lapjain havonta többször is.Nem hallasz róla úton útfélen,mert éppen új nője van,a jégen hasoncsúszva imitálja,hogy hegedűl,nem költözött éppen új csodapalotába,nem vett új kutyát stb.stb.stb.Ez van!

En sem szeretnem Mozartot diszkoritmusban hallgatni, DE bizonyos ugynevezett komolyzeneszek elöadasaban sem. Szerintem a komolyzeneszek is felelösek azert, hogy sok ember elfordult a müfajtol, nem azzal kezdödött, hogy "az orszag tele van bunkoval", hanem azza lettek sokan egy tudatos igenytelensegre nevelö kulturpolitika altal. Erröl altalaban nem az elöadok tehetnek, de eppen ezert meg nagyobb suly van rajtuk, hogy csak igazan ertekessel alljanak elö. Ez a legnehezebb, de hosszu tavon csak ez segit.

A 80-as évek elején kezdődött, amikor a Royal Philharmonikusok egy csomó ilyen felvételt adtak ki „Hooked on Classic” címmel, azt hiszem Jim Clarke készítette az átiratokat (a név nem biztos, hogy stimmel). Egyvelegeket (medley) írtak, különböző ismert dallamokból és „alátettek” diszkóritmust meg ingabasszust. Mindannyian lelkesedtünk, utánoztuk is rendesen, leírtuk ezeket, majd saját hangszereléseket készítettünk hasonló stílusban. Aztán kiderült, hogy ez senkit sem „hozott be” a hangversenyekre. Sőt, visszájára fordult a dolog, mert ettől fogva MÉG unalmasabbnak találtatott eredeti formájában az így megismert zene. Tévút volt, mert erőszakosan megváltoztattuk a zene egyik fontos elemét - (így lett többek között sok 6/8-ból 4/4) -, jóhiszeműen azt gondolván, hogy „most modern köntösbe van öltöztetve”, s evvel ahelyett, hogy felnyitottuk volna az emberek lelkét, sokkal inkább elvontuk a figyelmet az eredeti szépségektől. Jómagam is beleestem a csapdába, de most már 20-25 évvel később ez a véleményem. Voltaképpen már rég lerágott csont, minden vélt vagy valós „provokáció” ellenére. Ennyi az egész, a magam részéről nem hiszem, hogy emiatt ne lennék becsületes, vagy kellőképpen elhivatott.