Bocsánat, hogy megzavarom a társalgást - pusztán dísznek ritkán rakunk ki hangszereket a MUPA-ba... Ami elkerülte többek figyelmét: a két hárfán csak a mű első tételében játszottak, nem más, mint a két szoprán szólista hölgy, akik mindketten egyben profi hárfások. A hárfa nem kötelező része a Vespro-partitúrának (nincs sehol kifejezetten említve), csak ők szerettek volna így is részt venni a produkcióban (mielőtt szólóikat eléneklik): később "el voltak foglalva" az énekléssel.
Iphis egyébként a Bírák Könyvében névtelen, és semmiféle angyal nem ereszkedik alá a megmentésére Händel A-dúr hegedűszonátájának lendületes frázisaira.
Egyetlen apró észrevétel: ekkora kórushoz kétszer ekkora zenekar dukált volna - vagy ekkora zenekarhoz szólisztikus előadás (úgy HIPebb is lett volna! - apropo: felejtsük már el a csellót mint continuohangszert az 1700 előtte zenében!)...
Baráth Emőkét legutóbb Handel Admetojában hallottam (Alan Curtis vezényelt). Antigona szerepét énekelte - túl nagy szerep neki - de szépen helyt állt. A trillája az elmúlt időszakban fejlődött.
Kellemes hangja van, megbízhatóan énekel -vannak érdemei - nem "A-kategóriás sztár" persze, és nem is hiszem, hogy azzá válna. Jó szereposztás mellett egyelőre inkább a második szoprán szerepét adnám neki - arra tökéletes.
Én is úgy érzem, hogy a mélység az, ami gyakran hiányzik - nem tudom, ebben mennyire fog fejlődni, bár van benne potenciál.
Szerintem a hangja rendben van. Amiben én fejlődési lehetőséget látok, az a fajta belső átéltség, érzelmi színezet és sokféleség, ami képessé tesz finom árnyalatokra hangszínben, dinamikában, ami oly sokat ad hozzá egy előadáshoz. Gigli, Callas, Bartoli, Fagioli stb. zsenije többek között ebben nyilvánult/nyilvánul meg. Gigli állítólag valóságosan is végigzokogta Mimi halálát, nem csak a szerep szerint, hangját átitatta a szenvedés. Ahhoz, hogy valaki amazon, fúria, féltékeny, bosszúszomjas vagy gyászoló asszony stb. legyen, némi élettapasztalat vagy nagyfokú empátia kell. Emőke belsőleg erre az átváltozásra nem képes kellő mélységben, kellő hitellel, anélkül pedig a hangja sem. Akármit csinál, átsüt rajta, ezt a lányt szereti az élet. Márpedig ez így nem megy.
A hangja beérik a 30-as éveire, ezt már akkor nagyon jó pozícióbol kell menedzselnie, ha világszerte ismert akar lenni. Most kellene jönni az áttörésnek már nem maradhat ígéret.
Jó előadóvá csak szakmai érés után válhat valaki. Egyelőre az nem látszik, Emőke mivé képes érni.
Az számomra különösen jó volt az előadásban, hogy nem kellett izgulni az előadókért, hogy megbirkóznak-e a szépen a feladattal. Szoktam izgulni némelyikért a közönség megnyerése, a mű érdekében, meg önmagukért. :))) Mindenki magabiztosan helytállt. Igaz, nem is éreztem olyan nagynak a kihívásokat, mint mondjuk a Hippolyte-ban.
Az egyetlen előadó, akit minden körülmények között, ahogy munka közben hallgatom a felvételt, az Vidal.
Igen, igazad van összességében is a legjobb volt, de előtte a nőkről diskuráltunk.
Emőkével az bajom, hogy jolly-joker lesz. Nem lesz A kategóriás, sem sztárként, sem karakterként. Ahhoz mindig ki kellene hallanom a fülesből, mint Bartolit, vagy Fagiolit.
Élőben biztos más volt mindenki, úgyhogy ezt nem tudom korrektül megítélni.
Nem tudok együtt fanyalogni azokkak, akik elégedetlenek voltak Gens és Legay teljesítményével. Tény hogy Legay repertoárjában a régizene kisebb hányadot jelent (bár épp Rameau-művet számosat énekelt), Gens esetén ezt sem állíthatjuk, és épp e téren a legnagyobb dirigensek sorával dolgozott együtt.
Mondhatnánk, hogy nincs olyan énekes, akinél ne lenne legalább még valaki jobb. Legalább egy valamiben jobb. Azt éreztem, hogy mindkettő rendkívül felkészült, magas szinten teljesítő muzsikus, kiváló előadói kvalitásokkal. Személy szerint boldog voltam, hogy Vashegyinek sikerült őket elhoznia ide. Hogy a fenébe lett annyira jó dolgunk, hogy már ők is kevesek, miközben nemrég még azon kesereghettünk, hogy a hazai pódiumon hallható énekeseknek annyi közük van a régizenéhez, mint hajdúnak a harangöntéshez?
A magyar hallgatóságot tájékozatlansága (többségüknek semmit nem mond ez a két név) és ítélőképessége elfogulatlanná tette, ennek megfelelően jutalmazta tapssal a teljesítményeket. Talán annyi adósságot hagyott maga után, hogy Baráth Emőkét még mindig nem becsüli eléggé, mintha ettől a fiatal és ráadásul magyar lánytól nem lehetne pompás teljesítményre számítani. A magyar közönség, nem teljesen alaptalanul abban él, hogy azt a szerepet osztják magyar énekesre, aki előtt elfogyott a külföldi előadók gázsijának megfizetése után a pénz. Szerencsére hozzá kell szoknunk ahhoz, hogy ha a mi Baráth Emőkénk van a pódiumon, az is emlékezetes esemény, függetlenül attól, hogy "hányadik szerepet" osztják rá. A hazai régizenei produkciók egyik pillére, és hogy azzá lett, Vashegyinek köszönhető. Ennek az előadásnak Gens és Legay voltak a húzónevei, és nem Baráthé, jöttek is az itt élő franciák, hogy az előadásnak jó hírét vigyék, ám - úgy tűnik - Emőke is jó ütemben sorakozik fel azok közé, akik nevére teltházas produkciókat lehet tartani itthon és külföldön.
Most látom, hogy ez is Gramofon termék. Érdekes kontraszt az Albert Mária-féle zöldséghalom után, amin a világ összes húsvéti nyuszija végig tudná dőzsölni az ünnepeket.
Hoppá. Egy elsőosztályú (4.5) kritika, Lehotka (rokona?) Ildikó tollából. Már a vastagbetűs bevezetés is remek, mégpedig ezért:
A Polümnia ünnepei kottában hozzáférhető, mert 1895 és 1924 közt, Saint-Saëns irányításával kiadták Rameau összes művét; ezt az operát Debussy gondozta.
Természetesen nincs bennsőséges viszonyban a művel, de sebaj, ez ugyanis csak itt okoz gondot:
Talán a Polümnia ünnepei csúcspontja a szobor felemelésének zenei ábrázolása. Érezzük a csodálatot, a bámulatot, a nagy pillanatot; Rameau ezt azonban nagyon egyszerű eszközökkel éri el. E zenei anyag később visszatér. Érdekes viszont, hogy a kéj birodalma nincs zenei eszközökkel kifejezve, pedig bőségesen lenne Rameau-nak miből merítenie.
Ráadásul a VILÁGPREMIER is lemorzsolódott.
Annyit én még kiemelnék, hogy a rézfúvósok sokat fejlődtek az utóbbi időben, ami rendkívül fontos és halaszthatatlan előrelépés. Ugyanakkor a magyar szólista gárda kinevelése szintén el nem odázható lépés Vashegyi karnagy számára.
Ezek a sorok pedig mintaszerűek, mivel őszinték, informatívak és ösztökélők:
Az Orfeo Zenekar koncertjei mindig nagyon jók, a hallgató számít a magas színvonalra, az élvezetes játékra. Azt is meg kell említeni, hogy zenei csemegékkel szolgál, sokszor bemutatóval, nagyon ritkán hallható darabokat nyújt a közönségnek. A zenekar ismeretterjesztő módon szólítja meg közönségét ezzel, még az is talál kedvére valót, akinek nem a barokk korszak a kedvence…Vashegyi György tudása megkérdőjelezhetetlen, s ezt a tudást képes átvinni az előadókra.
Sajnos nem találom a Fidelio-Klasszik archivumában az állítólagos, Vashegyivel készült interjút.
Na mindegy úgyis jönnek még infók, meg belenézek még az Hippolyte kritikákba is.
A Jürgens felvételt pedig a PremiereOpera is biztos szívesen kiadná.
Hogy őszinte legyek nagyon bele akartam kötni Kolozsi László írásába, mivel évekkel ezelőtt sorozatban próbálták privát levelekben lejáratni előttem kritikus kollégái és egyes zenészek.
Nehéz feldat elé állított. Az "ária" kifejezés következetlen használata, az aire összemosása a recitatif-fal, sőt az ariette-tel, hallás után, vagy a kórusok struktúrájának félreismerése valóban hiba.
Csakúgy hibának rónám fel, hogy Vashegyi tempóit lassúnak tartja. Nem így van, Jürgens és Vashegyi VILÁGPREMIERJEIT összevetve (miután kivágtam az összes tapsot) Vashegyi előadása csak 12 perccel hosszab. A nyitány pedig például csak 3 másodperccel. És ez javára szolgál. Vashegyi csupán a recitatif-okat kellett volna, hogy pörgesse. Már az igen hosszó életű Campra megemlítette, hogy Lully-hez képest Rameau idejére a recitatif sebessége, felére harmadára csökkent, és elveszítette énekbeszéd karakterét.
Az sem jó persze, hogy Kolozsi továbbgörgeti a világpremier galacsint.
Annyiféle kritikai oldal van a neten, nem tudom, hogy már volt-e dolgom ezzel a Gramofon cíművel, de Albert Mária neve ismerősen cseng korábbról. Alaposan elolvastam a cikket:
Vashegyi karnagy Úr tökéletesen választott a Rameau év programjával egyeztetve a magyarországi ősbemutató ügyében. Meghallgattam Jürgens előadását, újra. Ahnagminősége jó, de mégiscsak a 70-es évek, tehát Vashegyi anyaga jelentős előrelépés. A Jürgens felvételt még a legendás néhai Mr Tape vette fel a német rádióból. Ha nem analóg-digitális konverzió lenne, akkor most is megállná a helyét.
A kritikai kiadásokhoz nem értek, nekem csak egy 1745-ös facsimile-m van illetve egy 1908-as kiadásom.
Azt nem tudom jürgens és Reyne miből dolgozott.
Rameau szövegírói. Rameau köztudottan betegesen fösvény volt, ezért soha nem fizetett szövegírónak (ellenszenves személyisége szémos korabeli mű céltáblája - Rameau unokaöccse, Julie de Lespinasse naplója). Tehát nem Quinault szintű livret-ket kell elvárni. Voltaire értette, de nem érezte az opera zenét. Rousseau viszont inkébb érezte nem értette. Az, hogy Voltaire a Rameau-féle stílust támogatta, akár 3-4 szövegkönyv árán is, ezért érthető.
Az is közismert tény, hogy a francia nyitánnyal először 1739-ben a Les Fétes d'Hébé-ben szakított Rameau, tehát 6 évvel korábban. Legsokkolóbb prgramnyitánya pedig az 1748-as Zais-é, az őskáoszzal.
