Keresés

Részletes keresés

Wild-Eyer Creative Commons License 2008.12.31 0 0 326
mogyo02 Creative Commons License 2008.12.28 0 0 325

A kölykök véleményem szerint  ígéretes, stabil, masszív  izomzatú, és előreláthatólag jó idegrendszerűek lesznek. Megnéztem a tervet, miszerint a T.T. WASCO lesz a következő apa. Mivel vágottfülű nem tudhatjuk mit örökít majd? Semmi probléma vele, de a jelenlegi kölykök is úgy tűnik nem lesznek rózsafülűek. Azt hiszem a vérvonalukban vannak X-PERT -es kutyák, mivel az is kitűnő vonal volt, de a régi csíkos RINGO kutyámnak is nagy füle volt és vágni kellett.Ráérzésem alapján, én a helyedben a hosszú távú terveimben megpróbálnák a rózsafülre is tenyészteni, és a szukára érdemes lenne ÁLLÓ fülű stafft, mint a mi ARCHY , vagy garantáltan rózsafülűt mint a LUPY kutyám. Utóbbi kültenyésztett, és a génjei maguk alá gyűrik a szukáét, persze ez eddig volt így, de mindenképpen  egy alomban várhatóan lesz legalább 4 rózsafülű kölyök, és színből is szinte minden van az alomban.Nem ezekre a kutyákra  akarlak rábeszélni, mert ha Wasco rózsafülű eredetileg akkor  már tárgytalan az írásom.De bárhogy is nézzük nagyon a 24 órában vagyunk, hogy elkezdődjön érdemben a FÜLRE való tenyésztés is.

Hosszú távon a fehér szukára  is telitalálat lenne  BRAXTON TEX ARNOLD - LUPY, mert

nagyon jó színűek lennének az utódok, és garantáltan új vér kerülne beléjük.

Mindez a véleményem, és nem sértésnek szántam, de szerintem egy normális FÓRUMON öszintén kell beszélni, véleményt mondani, és az érintett a világért ne vegye személyes sértésnek. Amúgy én is tévedhetek.

Előzmény: Wild-Eyer (312)
gigi71 Creative Commons License 2008.12.28 0 0 324
Köszi!
Átadom!;-)
Előzmény: B.Valéria (323)
B.Valéria Creative Commons License 2008.12.28 0 0 323

Szia Gigi71

 

Hát ezek a kutyusok gyönyörűek. :)

És van benne kék is. Nagyon szépek. Gratulálok neked a szukának és nem utolsó sorban a kannak. :)

Előzmény: gigi71 (320)
gigi71 Creative Commons License 2008.12.27 0 0 322
mogyo02 Creative Commons License 2008.12.27 0 0 321
Persze oda viszitek ahova akarjátok, itt makón az ár olyan 12000Ft körüli, és ez a doki vágta több magyar tulaj kutyájának a fülét, akik az USA-ban CH címet szereztek.mint dafraptors, kmv  kutyájának is.
Előzmény: B.Valéria (318)
gigi71 Creative Commons License 2008.12.27 0 0 320
mogyo02 Creative Commons License 2008.12.27 0 0 319
Ti messze laktok Makótól? Mert hidd el, a legjobb orvost ajánlom. A kutya füle penge egyenes lesz miután nagyon szorosan összevarrja, és utókezelés sem kell. Viszont ne várjatok egy percet sem, a vágás nincs összefüggésben a védőoltásokkal. A lényeg, minél fiatalabb korban, és akkor fog beállni a legjobban.Már a 6 hetes kor is jó a vágásra.Ha érdekel a doki az emailedre megadom a címét és a telefonszámát.
Előzmény: B.Valéria (317)
B.Valéria Creative Commons License 2008.12.27 0 0 318

Egerben van egy állatorvosi klinika.

Ahol nagyon szép fület vágnak. Az ár is korrekt és az orvosok is nagyon normálisak. :))

 

Előzmény: B.Valéria (317)
B.Valéria Creative Commons License 2008.12.27 0 0 317

 

A kutyus nem fülhibás.

De Tominak a vágott fül tetszik. :)

És ha ő azt akar a kutyának, hát akkor levágetja. :))

 

Előzmény: mogyo02 (316)
mogyo02 Creative Commons License 2008.12.27 0 0 316
Nem akarok beleszólni a nyisz nyiszbe, ha fülhibás,  feltétlenül csak az a megoldás, akkor hozd le Makóra.Mert lehetséges a szabályozás is, de ha  vágás,  kis pénzből komplikációmentes, utókezelésmentes profi amerikai kiállítási fület  vág a dokil.A referencia munkát megnézheted Sbigstaff kutyáján.A térítési díj is bagatell, jócskán fedezi a benzinköltséget.
Előzmény: B.Valéria (315)
B.Valéria Creative Commons License 2008.12.27 0 0 315

 

Ja a füle pedig: Nyisz-nyisz, miután megkapta az összes oltást.

Előzmény: B.Valéria (314)
B.Valéria Creative Commons License 2008.12.27 0 0 314

Szia Norbi

 

Szépen fejlődik, kis vasgyúró.

És igen, kikaparta a falat. Szerintem unatkozik. Mert csak akkor csinálja, amikor Tomi nincs otthon.

De minden rendben van vele.

Előzmény: Wild-Eyer (313)
Wild-Eyer Creative Commons License 2008.12.27 0 0 313
Szia Valéria!
A kis tökösről nincs képed?Hogy alakul a füle marad?Hallom átrendezte a lakást!
Wild-Eyer Creative Commons License 2008.12.27 0 0 312
Sziasztok!
A vasgyúrók 9 hetesek lettek!



mogyo02 Creative Commons License 2008.12.27 0 0 311

Egy TABU témáról érdekelne a véleményetek:

Az Amstaff  jövője szempontjából, hosszú távon mit lehet tenni a fajta javítása, stabilizálása szempontjából? Fel kell-e majd használni a Pit Bull Terriert?Ugyanis van egy érzésem, hogy Amerikában  már megtették. AKC- körlevélből idézek:

"Az amstaffnak van egy meglepő identitás problémája. ugyanaz a kutya regisztrálható, az UKC -nél és /vagy / az ADBA szövetségnél, mint  amerikai  pit bull terrier, és ha a szülei regisztrálva voltak az AKC-nál akkor az AKC is regisztrálja mint amstaff.  .....Az egyetlen igazi különbség e kutyák között a nevük, és a bejegyzésük helye. Nem volt semmilyen másfajta kutya hozzáadva a vérvonalhoz,hogy amerikai staffordshire terrier keletkezzék."

"Ezek a kutyák , már a halál összes formájával szembenéztek, és már nagyon régóta kitenyésztették belőlük a félelmet.felsőbbrendűen magabiztosaknak kell lenniük minden helyzetben.Annak a példánynak nincs mentség, amelyből hiányzik ez a tulajdonság.Olyan kutyával nem érdemes foglalkozni,amelyből hiányzik ez a tulajdonság".

Mindezeket : Egy fajtatanulmány a Staffordshire Terrier of America INC szemszögéből- című  cikkből idéztem.Szóval  OTT egész biztosan mindhárom szövetség egybe dolgozik, miután már láttam a törzskönyveiken a másik kutyát bejegyezve, de az nem kap számot. A kölyök viszont már rendesen lajstromba van véve, az ADBA, UKC, AKC szövetségeknél.Nálunk sok esetben az egyetlen követelmény a kutyával szemben, hogy CAC és CACIB címeket halmozzon, és a pudding magatartás az nem baj, sőt jó, mert nem feszeng  a kiállítási ringben.Normális körülmények között a Pit Bull nem is lett volna betiltva és most ezekkel lehetne feljavítani a jó felépítésű de kissé félszeg amstaffokat. Mint a síma szőrű vizslába is beletették a drótszőrüt  a szőrzet feljavítása érdekében.

B.Valéria Creative Commons License 2008.12.27 0 0 310

 

Nem lehetünk ismerősök, mert nem vagyok,fönt az iwiwen. :)

Előzmény: szotigyuri (309)
szotigyuri Creative Commons License 2008.12.26 0 0 309
az amon névből ítélve,nem lehetünk mi iwiw ismerősök???(medvelaki lizy)
Előzmény: B.Valéria (308)
B.Valéria Creative Commons License 2008.12.26 0 0 308

 

Amonékis nagyon szeretnek nasizni.

Csipsz, süti és még sorolhatnám.

És én is töredelmesen bevallom, ilyenkor adok nekik édességeket.

Szerintem akkora nagy bajt nemokozunk. :)))

 

Előzmény: szotigyuri (307)
szotigyuri Creative Commons License 2008.12.26 0 0 307
nekem???

hát itt nem merném leírni,mert ugye sok mindent a nyomdafestékek sem bírnak....

no jó vicceltem! nálunk inkább hasznos ajándékok kerültek előtérbe,néhány apró örömszerző dolog képében.nekem a legnagyobb ajándék ilyenkor,hogy nem kell melózni és így a lizyvel tölthetek minden percet ,no persze a család körében.igaz a hétköznapok is hasonlóan telnek nálunk csak ott a napi munkában eltöltött idő szakítja meg az együttlétet.ilyenkor a mi "kislányunkkal " is sokkal engedékenyebbek vagyunk és sokkal több nasit kaphat(persze mértékkel)mint az egyszerű hétköznapokkor.
nem tudom de jobban szereti a sütit ,gyümölcsöt és egyéb földi jókat mint a neki rendelt "szent étkeket",de talán nem okozok neki nagy bajt ha ilyenkor, engedek azoknak az igéző szemeknek. nálunk ilyen egyszerűen a béke és szeretet töltötte ki ezt a pár napot.
Előzmény: B.Valéria (306)
B.Valéria Creative Commons License 2008.12.26 0 0 306

 

És neked mit hozott a Jézuska?

 

Előzmény: szotigyuri (303)
B.Valéria Creative Commons License 2008.12.26 0 0 305

Akkor neked is jól telt a karácsony.

Nekem nagyon sok mindent hozott a Jézuska. Aminek én persze nagyon örültem.

Kaptam egy DKNY órát, gyűrűt,parfümöt és még sok mást. Imádok kicsomagolni. :)))

És persze Amon és Desy is kapott egy-egy marhalábszár csontott. Több dobozba csomagoltam. Egy darabig játszadoztak a dobozzal, de utána jöhetett a takarítás.

Mindent tiszta papír lett. :))

Jól kicsesztem magammal. De nagyon sokat nevettem. A mi karink ilyen volt.

Előzmény: szotigyuri (303)
mogyo02 Creative Commons License 2008.12.26 0 0 304

A Karácsony szokásosan telt el, a kutyám napi mozgatása a tervek szerint történt, mind a mai napig.mivel a hideg miatt a "vasárnapi " kutyások nem jöttek, így nagyon könnyen, probléma mentesen tudta lefutni a napi 15 km-ert  persze reggel  hosszú séta, és délután a futás.Minden nap többlet jutalom kaját kapott, ma délben egy adag töltött káposztát szármával, jó tejfölösen - ez a kedvence. És a délutáni futás elmaradt a vendégeink miatt - Zsolték voltak nálunk ARCHY gazdája. Érdeklődött miért döglött be a másik fórum, mondtam  már működik csak sokan elhagyták, vagy kettős tagságot folytatnak.

Nemrég vittem újra jutalom falatot  LUPY-nak, pick szalámis szendvicset, és aludni tért. Egyszer van Karácsony , hát ünnepeljenek a KUTYÁK,a  STAFFOK is. Most majd a

fölösleges súly ledolgozása lesz a feladat.

Előzmény: B.Valéria (302)
szotigyuri Creative Commons License 2008.12.26 0 0 303
szia!szerintem még mindenki a fáradalmait piheni.ha meg nem akkor sokan a kutyaharapást szőrével típusú derék magyar elfoglaltsággal küzdenek.persze én nem csak a többiek.
előbb utóbb talán "észhez tér"már a tömeg,addig is további szép napot.
a karácsony???hát én kipukkadok meg kajára sem tudok lassan nézni,de azért jól esik a lazítás ezeken a szép napokon.lizy is nagyon élvezi,hogy mindenki körülötte forog,gondolom nem érti,hogy miért nem megy senki dolgozni és mitől van mindenki itthon.neked mit hozott jézusunk???
Előzmény: B.Valéria (302)
B.Valéria Creative Commons License 2008.12.26 0 0 302

Sziasztok. Látom nincs semmi téma. Gondoltam, feldobok egyet.

Kinek milyen volt a karácsony?

És a kutyusok kaptak ajándékot?

sumbulu Creative Commons License 2008.12.25 0 0 301
Illetve ha valakinek van egy kicsi ideje - segíthetne ez a nagyfiút hirdetni, mert én nem vagyok járatos ezeken az oldalakon - csak Őt a Budaörsi menhelyen leltem - ahol befogadták az előző kislányt - tudjátok akinek meg lett a gazdija! És megszakad a szívem ezért a kutty-ért!

http://gallery.site.hu/d/7162315-1/kutty_014.JPG
sumbulu Creative Commons License 2008.12.25 0 0 300
http://gallery.site.hu/d/7162315-1/kutty_014.JPG

Jó reggelt, szép napot Mindenkinek! Nem tudom, hogy, hogy lehet képet beilleszteni - de nézzétek meg ezt a gyönyörű fiút! Hátha valaki beleszeret!
B.Valéria Creative Commons License 2008.12.25 0 0 299

Szia Zsozso üdv itt.

 

Jó fórumozást és neked is boldog karácsonyt.

Előzmény: Zsozso8303 (296)
Jethro__ Creative Commons License 2008.12.25 0 0 298

Baráti üdvözlet minden újonan érkezőnek!!

 

Boldog Karácsonyt Nektek is!

gigi71 Creative Commons License 2008.12.24 0 0 297
Szia Zsolti!
Örülök, hogy idetaláltál! Remélem itt ebben a társaságban jól fogod érezni magad.
Újdonsült gazdi vagy az igaz, de lelkes és szereted a kutyádat. Biztos vagyok benne, hogy Jenny jó kezekben van. Üdv itt!
Számítok rád máshol is! ;-)
Előzmény: Zsozso8303 (296)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!