Tudod, bår rettenetes ez az egesz, de ugy tunik, tulelö alkat vagyok. Ha tehetnem, amilyen hamar csak lehet ujra vållalnek gyereket. Nekem is 3 egeszseges gyermekem van az elözö håzassågombol. A ferjem nagyon szereti mindhårmat, bår tagadhatatlanul a kicsi åll legközelebb hozzå, mert Öt gyakorlatilag 2,5-eves kora ota neveli. A ferjemnek nincs verszerinti gyermeke, igy minden szeretete Benire zudul, aki tulajdonkeppen nem is tudja / a genetikai apja a vålås utån egyåltalåban nem törödött a gyerekeivel/, hogy a ferjem nem a verszerinti apja.
S tiszta lelkiismerettel merem mondani, hogy verszerinti apåt nem låttam jobban szeretni a gyereket, mint Attila a Benit. Kepes 10 perceket nezni, ahogy a gyerek alszik, ållandoan kesz foglalkozni vele, es szinte minden elsö gondolata az ö kicsi fia, aki ugye a legszebb, a legokosabb, stb:) Pontosan ezert is szerettem volna, ha lett volna egy közös baba is, mert ugy erzem, ilyen embernek joga van hozzå, hogy låsson csecsemökoråtol felnöni egy csöppseget. Remelem idövel våltozik majd a velemenye, es belevågunk egy ujabb probåba.
Vanessa, amennyire én tudom, jócskán simán születhet még egészséges babátok. 3. gyermekemet én is elég későn szültem, s amikor a genetikai vizsgálatokra jártam, ott tapasztaltam, (no meg várakozás közben hallgattam), hogy milyen sokan jóval 40 fölött is vállalnak babát, s az eredmények kiosztásakor mindent lehetett tudni a kijövők arcáról, s többnyire mosolygós arcok jöttek kifelé.
Az abortuszról (ami rád vár) semmit sem tudok, a gyásznak meg kell lennie. Ez biztos.
Nagyon köszönöm, hogy vålaszoltål. Måra mår tudom, legalåbb is az agyam tudja, mi is fog törtenni. Tegnap voltunk a korhåzban, ahol reszletesen mindent elmondtak. Miutån låtta az orvos, hogy lelkileg rettenetesen megvisel bennunket a dolog, felkuldött a korhåz psichiåterehez, aki szepen elbeszelgetett velunk. Nem tudom, hogy jo volt-e. Teny, hogy olyan dolgokat is elmondott, amit nem is biztos, hogy akartunk tudni. A ferjem teljesen összeomlott, föleg amikor a nö azt ecsetelte, mi törtenik majd a baba testevel... Engem is borzasztoan megvisel ez az egesz, sokat sirok, de most több energiåm megy el arra, hogy a ferjemben tartsam a lelket. Soha sem låttam meg ilyen megtörtnek:( Az orvos szerint egyebkent simån lehet egeszseges babånk meg, mert szerinte nem gyakori, hogy ketszer egymås utån ismetlödjek egy ilyen genetikai hiba...
Amikor a kisfiammal terhes voltam, nem a legjobb volt a vérnyomásom, egyszer kb. egy hétig a klinikán voltam megfigyelésen. Ott találkoztam egy asszonnyal, aki fiatal volt, huszas éveiben járt, 2. vagy 3. gyermekét várta. A gyermekről az AFP vizsgálatkor derült ki rendellenesség, amit aztán további vizsgálatok megerősítettek, a gyermek meghatározhatatlan mértékben torzszülött lett volna. Nem volt más választása, mint az abortusz kb. 16-18.héten. Sajnos nekünk kismamáknak is mindent hallanunk kellett és majdnem átéltük vele a történteket. Annyit szeretnék mondani, hogy legyél erős, nagyon erős. A családodnak szüksége van rád és történnek az emberrel olyan dolgok, amit a legjobb akarata és tudása ellenére sem tud kivédeni.
40-eves vagyok es julius 3.-ån szuletett volna meg a negyedik gyermekem. Ma derult ki, hogy Down koros lenne, igy bår azota is egyutt zokog a csalåd, de nem merjuk vållalni, nem merjuk fogyatekos eletre itelni. 18.-hetben vagyok.... Abortusz vår råm, amiröl fogalmam sincs, hogy fog törtenni. Felhivtåk a figyelmem rå, hogy 40-eves kortol nagy a kockåzat. Ugy ereztem, hogy 3geszseges /elözö håzassågbol szuletett / gyermek utån velem ez nem törtenhet meg. Megtörtent... Nem tudom, mi lenne a jobb? vållalni ujra a kockåzatot, vagy hallgatni az eszemre es feladni.... Pillanatnyilag ezt erzem reålisnak. Ha valaki tud valamit az ilyen magzatikorban törtenö abortuszrol, kerem irjon.
Hát nem tudom,de engem idegesít,mikor hallom a tévében,hogy 60 éves nők esnek teherbe mesterségesen..... Meg se igen éri a gyereke felnőttkorát,és nem is tud róla normálisan gondoskodni.Sztem.
Hm, ez a topic kicsit másról szól, mint amit először gondoltam. De ha már elolvastam: szerintem ha két ember tényleg szereti egymást, és akar valamit a másiktól, akkor arról szokták győzködni egymást, hogy még vállalható a gyerek, nem arról, hogy öregek hozzá.
Sokat kell még tanulnom, jaj(!), de jókedvűen könnyebb...
Két éve van még, hogy befejezze a sulit, itt Szegeden. Addig komoly esélyeink vannak, hogy megfelelünk egymásnak. Ezt az időt nem fogjuk sajnálni, az biztos. Utána már meglesz a kötődés, a ragaszkodás, vagy a hiánya, ill. kellő ismereteink lesznek egymásról, és talán nyugodt szívvel tudunk maradni, vagy menni.
Egy biztos: más lett a világ körülöttem! (Vagyis a a tudatomban megjelenő tükörképe, de ezt tudjuk jól, hogy így van...)
Ebben a jobbat találniban alighanem igazad van. Én mondjuk nem igényességnek nevezném, hanem kötődés-hiánynak. Szerintem éppen ez a stabil kapcsolat lényege: nem gondoljuk, hogy jobbat találunk, és nem azért mert magunkról gondolunk keveset; hanem mert aki szeretünk éppen-pontosan jó :)
A kapcsolatod meg majd kialakul... gyerekkel vagy anélkül. És ha most éppen nagyon jól érzitek magatokat benne, szerintem nem érdemes filózni a tíz-év-múlván.
A "másik férfi" abban az értelemben lesz, hogy manapság egyre kitolódik a gyerekvállalás időpontja. Ebből az következik, hogy a barátnőm nagy valószínűséggel nem szül előbb, mint 30. Akkor én 50 felett leszek. Azt gondolom, nagyobb esélyem van arra, hogy fiatalabbat keres apának, mint hogy engem vállal be. persze tudom, sok előre nem látható esemény jöhet közbe. Úgy érzem, a választásainkat nem feltétlenül azért kell meglépni, mert ezzel garantáljuk, pont úgy lesz, ahogyan az terveztük. Nem. Azért kell választani, mert az tartást ad. Megtanuljuk általa (a választásaink következményein keresztül megélt életünk jó és rossz útjain keresztül) becsülni a saját életünket, a személyiségünket, a hitünket, a vágyainkat. Fejlődünk általuk. Én is ennek szellemében választok néha "merészen". Egyszer még erkölcstelenségre is vetemedtem, de ez ismert... Viszont az a választás fejlődést is hozott. Tehát abban a tudatban kezdtünk most neki egy kapcsolatnak, hogy a nem fogjuk bánni a választásunkat, ha nem maradunk együtt a korom miatt.
Hogy miért nem bízom abban, hogy kikötök valaki mellett? Felnyitotta a szememet az utóbbi egy év. Igényes vagyok, látom, hogy ha megtetszik valami, biztosan találok még jobbat is. Most már tudom, miért van az, hogy a szingli lét olyan csábító... Ha az ember elhiteti magával, hogy mindig lehet jobbat találni, akkor nagyon fog félni a megállapodástól. Most én is azt gondolom, így fogok járni. Az utóbbi 6 évben alaposan elbonyolítottam az érzelmi életemet, most meg tovább szövöm a hálót...
Ha már legalább tíz-tizenöt évvel fiatalabb a másik, akkor mindegy szerintem, mennyivel; én éltem pont húszévesen olyan kapcsolat(ok)ban, ahol nagy volt a korkülönbség (tizenkevés is, meg huszon is); egyszerűen máshol tartottunk. De ez nem feltétlenül baj....csak másmilyen, mint amikor kb együtt, egymás mellett lehet menni valakivel.. de ez csak sok év távlatában számít.
Egyébként te nem azt mondtad korábban, hogy most is vállalnál gyereket? Vagyis hogyhogy másik férfi kell ahhoz, hogy családja legyen?
Tényleg nem gondolod, hogy valakivel majd együtt is tudsz maradni? :(
Igen, fiatalabbal. De ennyivel? Az a szomorú, hogy nem a kora, hanem a személyisége, a komolysága, a tudatossága, ahogyan tervezi az életét, az vonz. Ez vonzana akkor is, ha 10 évvel idősebb volna... Akkor még bármi is lehetne... De így azért minden nap azzal fekszem, hogy legfeljebb néhány év, és csörögni kezd az órája. Akkor kell egy férfi, akivel családja lehet. Legkésőbb akkor vége. De mégis csinálom, ha ő akarja addig... Most valahogy nem sajnálom, hogy elmegyek olyan lehetőségek mellett, amelyek perspektívát is adnának (30 körüli nők, gyerek nélkül.). De mi lesz, ha nekem lesz majd idő előtt mehetnékem, mert mégis megakad a szemem valakin... Fiatal fejjel azt hittem, a kapcsolatok mind arról szólnak, hogy ha lehet, maradjunk egymás mellett. Szomorú, hogy azt érzem, már nem fogok olyan nőt találni, akivel végig lehet robogni életünk második felén... De még ez sem tántorít el attól, hogy ebben az új helyzetben jól érezzem magamat. azt hiszem, jó lecke volt az elmúlt 6 év abból a szempontból, hogy megtanultam egészségesen önző lenni. Egészen jól ki tudok állni a saját érdekeimért (párkapcsolati értelemben). És még az is lehet, hogy ez szerencsét hoz...
Jó olvasni, hogy beteljesítette az élet amit szerettél volna, ha néha nem is voltál biztos abban, hogy tényleg szeretnéd-e; réges-rég is azt írtad, hogy csak nálad jóval fiatalabb nővel tudod magad elképzelni. Legyél boldog; ez jó hír :)
air13! A 112.-ben azt írtad: "a szerelem pedig mindig váratlanul csap le." Korábban pedig azt feltételezted, hogy nem akartam a családot elhagyni. Te tudsz valamit... Így, ismeretlenül is védőangyalommá fogadlak...
Ha valaki ki mer nevetni, morcos leszek... :-) Ennek a történetnek egyszer s mindenkorra vége. Igazából nem sok mindent lehet elmondani az utóbbi hónapok történéseiből. Vége van ennek a viszonynak, méghozzá amilyen hirtelen történt minden hat évvel ezelőtt, olyan hirtelen tisztult ki a lelkem két hete... Biztosan elértem egy olyan határhoz, amin átlépni már nem akartam... De az is lehet, hogy nagy része ebben annak is, hogy két hete belebonyolódtam egy ismerkedésbe. A lányom addig mondogatta a csoporttársainak, hogy milyen jó fej az apu, hogy felkeltette az egyik barátnője érdeklődését. Kész! 43 - 20! Tiszta hülye vagyok! (Na jó. A lány kb. egy érett 30-as nő értelmével, lelkével, és a korának megfelelő, kellemes alakkal rendelkezik. Engem először a belső szépség érdekel.) A kezdeményezés nem nálam volt, és persze egy rakás előítélet lebeg a szemem előtt. De elfogadtam a közeledését. Ismét lsősorban érzelmi alapon történik minden, és nekem ez megfelelő. Mielőtt bárki óvatosságra int, és sorolja a buktatókat, jelzem, hogy sok mindenen túl vagyok. Természetesen hülye lennék beleélni magamat nem létező perspektívákba. De úgy érzem, akkor is nagy marha volnék, ha elutasítanám a közeledését... Számomra a legmeglepőbb a saját "érzelmi pálfordulásom". Próbálom megkülönböztetni a mostani érzelmeimet a korábbitól, de félek, ez újra szerelem...
Igazából csak azért írtam le mindezt a topiknyitó történet végére, hogy tudjátok, egyfajta Happy End lett a vége, és köszönöm, jól vagyok, éppen az újabb végzetem felé masírozok... Szóval nem kinevetni...
(Aki nem ismeri a történet elejét, annak kéretik szépen elolvasni azt is!)
lehet, hogy kicsit keménynek tűnök majd, de nem kell elfogadnod amit mondok.
csak azt kapod, amit a nejednek leosztottál. ha belegondolsz, hogy mit élt át, amíg egy évig várta, hogy helyrebillenj, talán nem is olyan igazságtalan az, amit most át kell élned. te főzted. meg is kell enni.
de, hogy valami kivezető út is legyen: a lónak négy lába van, mégis megbotlik. mindannyian hibázunk, a hibák következményeit pedig el kell viselnünk.
bocsáss meg magadnak, és kérj bocsánatot az első nejedtől. ezzel nem teszed meg nem történtté a dolgokat, de neki legalább annyi elégtétele lesz, hogy beláttad a hibádat.
és ha ez megvan, lehet továbblépni. nem olyan tiszta lapokkal indulsz, mint a kamasszerelemnél, de nem is terhel tovább az, ami rossz történt.
Mivel az emberi kapcsolatok terén az elkötelezettség kérdésében elég szélsőségesen gondolkozom - bár az az egy lépés, ami tönkretette a házasságomat, mintha cáfolná ezt - azon jár az eszem, hogy nekem nem szabad harmadik, stb. kapcsolat után néznem... Belegondoltam, hogy mennyi pszichés energiát, mennyi időt kellene eltölteni azzal, hogy megtaláljam azt, aki minden tekintetben megfelel, és ez ráadásul viszont is így van. Meg olvasgatom itt, a fórumon azt a polemizálást, hogy mi is a titka a tartós kapcsolatoknak, és látom, manapság egyrészt már "senki nem akarja tudni a titkot", másrészt aki tudja is, úgy van vele, hogy van más út is, próbálgassuk azokat... Nincs hit manapság a fiatalokban a végérvényes, tartós, és kielégítő minőségű kapcsolat irányába. Nem kívánják, vagy jobban kívánják a változatosságot, meg az "egonövesztést", mint a "MI" kialakítását, értékessé formálását... Teljesen értelmetlen ilyen elvárásokkal próbálkozni. Nem tudok hinni a sikerben... A szintet pedig nem fogom alább adni, én ilyen vagyok. Egyszer megtettem, mert az érzelmeimre hallgattam. Kár volt... Volt ebben a viszonyban egy adag pygmalion-effektus... (komoly hiányosságokkal terhelt a személyisége, és jó volt látni, ahogyan mellettem formálódik. Nem emlékszem, korábban említettem-e a borderline-dolgot?) Ez nagyon erős késztetést adott, hogy ne adjam fel... Gondolom, ez érthető. Ezzel persze a kapcsolat számomra lényeges több lett, nagyobb értéket képviselt az élet dolgaiban, mint egy kapcsolat általában. El lehet képzelni, mint jelent, ha elveszítem ezt a kapcsolatot, és vele a "célszemélyt"... Nem lett volna szabad odáig merészkednem, hogy életcélként kezeljem a kapcsolatunkat... Ezzel az érzelmi háttérrel nem tudok hinni újabb kapcsolatokban, azok keresésében, sikerességében. Ráadásul egyenlőre nem tudom elfogadni saját magamat sem. Túl nagy a súlya a "bűnnek, és a kudarcnak. Túl nagy sérülést okozott nálam ez a 6 év. Ráadásul teljes mértékben kiábrándultam a női nemből, párkapcsolati értelemben. Olvastam egy Márai idézetet. Ugyanazt mondja, mint Vergilius:
"Benne marad-e a vessző? A vadász nem tudja. De tudja a szarvasünő, S bár megfutja vele még Dictének vadonát, Az vessző, érzi, halálos..."
Nem hallottad még: "Nincsen rá ígéret, hogy az életet azért kaptuk, hogy jól érezzük magunkat"? A fájdalom is hozzátartozik, mert különben nem veszteség lenne a veszteség, csak múló kellemetlenség...Kaptál most időt, hogy magaddal foglalkozz egy kicsit, tekintsd úgy. Békülj ki azzal a fickóval ott belül, akit egy remek nő érdemesnek talált arra, hogy egy évig várjon a visszatérésére, akivel tervezni és repülni lehet, akibe bele lehet zúgni....most is ugyanaz vagy!
Rengeteg időd van, hidd el! Akkor is, ha most vánszorog, látszólag hiábavalóan telik és üres. Légy erős támasz a gyerekeidnek, a többit meghozza az idő...
A nagyobbik - lány - itt van velem, és azért így kicsit más... De nagyon fáj a szívem, mert a fiamnak iszonyú kemény dolga van Svájcban. Amikor elvégezte a 8 általánost, akkor költöztek ki. Lenyomott egy gyilkos évet, ráadásul két suliban, de a nyelvi tudása még messze nem elég ahhoz, hogy felvegye a versenyt az ottani korosztályával. Éppen a múlt héten érte súlyos csalódás. Gyakorlati munkahelyen volt próbára, és bár a nyelvi hiányosságai ellenére meg voltak vele elégedve, nem őt vették fel... Sajnos az én természetemet örökölte, lelkizős típus... A lányom meg most kezdte a jogot, ő azzal küzd... Én meg küzdök a túlélésért... Jól megszívtam, mert ugyan már majdnem két hónapja végleg megszűnt közöttünk a kommunikáció, én még mindig komoly érzelmi függőségben vagyok... Szó szerint küzdök magammal... Gyökeresen át kellene alkítanom az életemet, azt bizonyára jó hatással volna rám. De még ott sem tartok, hogy erőt gyűjtsek... Hiába, belőlről olyan keserű vagyok, hogy saját magamnak sem vagyok elfogadható... Semmi életkedvem nincs, csak a napi rutinok mozgatnak... Sok idő kell még...
"Fel kéne nevelnem egy gyereket" : akárhány lesz is, ez sem lesz ugyanaz...de az érzést megértem: végig akarsz csinálni valamit, ami félbemaradt. A gyerekeidet elvitte az új család külföldre, gondolom a kapcsolattartás velük így nem egyszerű. Ami azt illeti, megfizeted a szerelem árát...
Azért ne keseredj el, sokan túlélték már/én is ezzel szoktam vigasztalni magam/. Negyven évesen egy férfi előtt még tágas a horizont, de kerüld el azokat a csapdákat, ami az egyedüllétből fakadnak. Az jó, ha társ-ügyben nem alkuszol, a szerelem pedig mindig váratlanul csap le :-)) Most a gödörből másképp látod, de mindig van esély, csak ki kell várni.
...bocsi,de azt hiszem te rontottad el az eletedet,ha t meg kell talalnod a kivezeto utat...Mind kovettunk,kovetunk el hibakat...neha nagyon nagyokat.De talpra KELL allnunk..foleg,ha gyerek van...ha masert nem,hat oerte..aztan a tobbi jon magatol..a szerelmet a pillanat szuli..ha nyitott vagy a vilagra,ismet reszed lehet ebben a csodaban...aki allandoan a multba tekint vissza,az leragad,es soha nem maszik ki az ingovanybol...:)
Csakhogy nekem a magány nem ébreszt méltóságot . Inkább megalázónak érzem. Tudom, hogy ez a múltam miatt van.
Ez itt a nagy baj... Nem akarom alább adni! Olyan mintám volt, amit nem hiszek, hogy követhet valaha is hasonló... Ezért is vagyok olyan szkeptikus a társas jövőmet illetően. Viszont gondolom, érthető, milyen reménytelenül elvislhetetlennek képzelem el a magány is... Most jön az a keserves vívódás, hogy mikor, milyen kompromisszumot hozzak meg, hogy a társas igényem is, és a "színvonal" megtartásának igénye is kielégüljön... Az új kapcsolatban sok hiányt pótolt a szerelemből fakadó erős ragaszkodás. A számtalan differencia ellenére megvolt a magam elképzelése arra, hogyan tudunk majd véglegesen összecsiszolódni. Ez a dolog tulajdonképpen majdnem meg is valósult. Egy újabb viszonyban hiába keresném azokat az alapköveket, amelyek a házasságomat sikeressé tették. Olyat többé nem alkothatok. A második kapcsolatban a szerelem, és a belőle kialakult erős ragaszkodás dominált. Én nem hiszek abban, hogy hasonlóan heves érzelmeket fog bennem valaki felkorbácsolni. Az pedig, hogy "csak úgy-ahogy megfelel egy nő, ezért bevállalom", nem érdekel... Közben úgy érzem, még fel kellene nevelnem egy gyerkőcöt... Tiszta dili, nem?
Ahogy írtál a házasságodról, hát ritka két tisztességes fél voltatok: ne add lejjebb! A szerelem gyönyörű, mindent romboló-építő érzés lehet, de sokszor csak délibáb...Most meg kell tanulnod a magány méltóságát, és akkor talán van még egy esélyed...drukkolok!
A kitartó, hosszú ragaszkodás érzelmi tartalma, háttere alapjaiban más, mint a szerelem. Egyébként én sokáig, hosszú éveken át éreztem ugyanazt az érzést a volt feleségem iránt. De az, ami egyik pillanatról a másikra rám tört - és a lány ugyanígy volt vele - nem hasonlítható mindahhoz, amit addig megismertem... És amikor magamba nézve kerestem a magyarázatot, hogy mit, miért érzek, és miért motivál úgy, ahogy, semmire sem jutottam...
Hmmm, hát ha olyan jó nő volt a feleséged, hogy a fenébe szerethettél bele másba? Valami hiányzott, az biztos, azért mentél el. De ezen már tényleg kár rágódni. (Különben sem hiszek abban, hogy vissza lehet menni, ilyenkor valami eltörik az emberben, soha nem lesz meg a bizalom újra: ha egyszer elment, mikor megy el megint?)
Ebből a jelenlegi kapcsolatodból télakolj, most ez a legfontosabb neked. Ha tovább szaladsz azután a szekér után, ami nem vesz fel, akkor csak az idődet fecséreled.
