Keresés

Részletes keresés

hoppa_hoppa Creative Commons License 2004.09.23 0 0 5

Igen. A fejlődési rendellenesség fajtájától függően sokan csak néhány órát vagy napot élnek, de az is előfordulhat, hogy a rendellenesség a normálistól igen eltérő, meghökkentő, viszont az élettel nem teljesen összeegyeztethetetlen, tehát relatíve magas kort érhet meg. Tulajdonképpen a környezettől függ, kiveti-e magából a torzszülöttet vagy elfogadja. Egyiptomban is ismert volt a koponya nyújtása, formázása (ha jól tudom), mint az inkáknál, előkelőnek számított. Lehet, hogy ezt a fejformát nem hibának, hanem valami isteni beavatkozásnak tekintették és gondozták a gyermeket, ki tudja? ráadásul ha valamennyire előkelő származású volt (a mumifikálásból következtetek erre), akkor még inkább valószínű.

 

Egyébként a legalsó kép már egy másik oldalra vezet át:

http://www.dominiosfantasticos.hpg.ig.com.br/id215.htm

ahol szintén vannak elsőre meghökkentő képek, némelyikről gőzöm sincs, hogy mit ábrázolhat, sajnos azonban Cervantes szép nyelve sosem volt az erősségem, vagy hogy is beszélnek arrafelé.

 

Ha megengedtek egy kis kitérő agymenést (az UFO vonalat figyelmen kívül hagyva): a világ majdnem minden népének a hiedelemvilágában ott vannak a törpék, manók, koboldok stb., a legváltozatosabb formában (pl. a történelem előtti Európa, főleg az ésszaki része tele van velük). De felhozhatnánk az óriásokat is. Adódhat a kapcsolat: valószínűleg a torzszülötteknek köszönhetik létüket. Szvsz a régi kor embere nem tudott mit kezdeni ezzel a jelenséggel, mert sokkal kevesebb ember élt ugyan abban az időben, torzszülések viszont ugyanolyan gyakran előfordulhattak az életkörülmények, betegségek, genetikai elzártság (kis csoport egymás közt házasodása) miatt.

Az is általános jellemzőjük ezeknek a mondabeli lényeknek, hogy népként jelennek meg, külön fajt alkotnak, az embertől távol, hegyekben, erdőkben, mocsarakban élnek. Izgalmas lenne tudni, hogy az emberi kor hajnalán tényleg léteztek-e ilyen fajok (fajták?), amelyek egy ideig együtt éltek az emberiséggel és nem csak az emberi fantázia alkotta meg őket a torzszülöttek eredetének megmagyarázására... erre sajnos nem bizonyíték (nekem legalábbis nem) egy-egy ilyen lelet, még ha mégoly bizarr is. Az lehetne egy település, temető, használati eszközök maradványai - ilyen azonban nincs vagy még nem tudunk róla.

Előzmény: Mitya Ivanov (4)
Mitya Ivanov Creative Commons License 2004.09.23 0 0 4
én láttam már vizfejű gyereket, nem csecsemőt hanem gyereket. A vízfejűséggel sok egyéb rendellenesség is együttjár, lásd a képen a lábát.  Csak csökevény minden végtagja. Simán lehet 5-6 éves is
Előzmény: sLeuth (3)
sLeuth Creative Commons License 2004.09.23 0 0 3

yes yes, ez frankón lehet egy vízfejű gyerek, de akkor azt mondjátok meg, hogyha én 52cm-vel szüledtem, és a fogaim nem jöttek akkor még ki, ennek az 50 centis kissrácnak hogy van meg az egész fogsora ha újszülött  méret?

amúgy a vízfejű teóriával egyetértek..

hoppa_hoppa Creative Commons License 2004.09.23 0 0 2
Eléggé úgy néz ki. Szintén a neten keringett régebben egy videó egy csecsemőről, igen súlyos fejlődési rendellenességekkel - számító, szenzációhajhász "emberek" filmrevették, a hiszékeny, naiv vagy orvosilag képzetlen tömeg meg bekajálta az "UFÓ-bébi" sztoriját (sLeuth, ne vedd magadra, nem azért írom). Elég kézbevenni néhány szakkönyvet a születési rendellenességekről, különböző szindrómákról, hamar rájön mindenki, hogy a természet (vagy a drog, alkohol stb.) mennyire durván el tud bánni néha az emberfiával, sajnos.
Előzmény: Mitya Ivanov (1)
Mitya Ivanov Creative Commons License 2004.09.23 0 0 1
Vízfejűségben elhúnyt gyermek, egyértelmű
sLeuth Creative Commons License 2004.09.23 0 0 0

szal a teljes szöveg és fotók

 

aki tud brazilul annak most lesz igazán jó :)
sLeuth Creative Commons License 2004.09.23 0 0 topiknyitó

a képeket a Wilson Estevanovic Természetrajzi Múzeumban készítették, Uberaba, Brazília. a lelet igen eltér a mumifikált csontvázaktól, hasonlít egy idegenre. hatalmas fej, fülek nélkül, szabálytalan alakú szemek és száj. magát a leletet egyiptomban vásárolták és akkor fedezték fel mit vettek, mikor kicsomagolták a darabot.

a koponya majd kétszer nagyobb egy felnőtt emberi koponyánál, aránytalanul hatalmas a testhez képest ami kb 50cm.

teljes szöveg és fotók:

szép álmokat :)ez egy ausztráliai képződmény

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!