Keresés

Részletes keresés

m54-b Creative Commons License 2020.04.02 0 0 1111

Az emberi jogok vallása

A bevándorlás valójában igehirdetést jelent az európai nemzetek ellen    Jean-Louis Harouel*

 

A jelenlegi Európa egy olyan ideológia áldozata, amely kihirdette: a bevándorlás elkerülhetetlen, de jótékony dolog. Az ideológia dogmatikus mivoltát jól tükrözi a „bevándorlás” kifejezés, amely arra a tételre épül, hogy a vándorlás szabad emberi jog, és azt az európai népeknek tiszteletben kell tartaniuk. Nincs más választásuk, mint lelkesen üdvözölni az összes bevándorlót, aki letelepedni óhajt őseik földjén, főként az Afrikából és Közel-Keletről érkezőket.

A bevándorlás fanatikus támogatóinak az a szándékuk, hogy a szabad bevándorlást új emberi jogként ismertessék el. Ez volt az emberi jogok világi vallássá alakításának fő szempontja. A világi vallás kifejezés a híres szociológustól, Raymond Arontól származik.

Ő ezzel jellemezte a kommunista ideológia vallásos dimenzióját, amely a láthatáron felderengő földi paradicsomot ígérte az emberiségnek. A XX. század utolsó évtizedeiben, a Szovjetunió összeomlása után aztán az emberi jogok átvették a kommunizmustól az egyetemes emberi megváltás projektjét, vagyis Isten földi királyságának ígéretét.

Az emberiség vallásának új megtestesülése, az emberi jogok vallása váltotta fel a kommunizmus utópiáját, folytatva annak szerepét, miszerint a jó uralmát kívánja megalapozni. Átvette a stafétát a kommunizmus vallásától, azzal a különbséggel, hogy az abszolút jó ígéretének megvalósításához már nem követelte a magántulajdon elkobzását. Helyette viszont kikényszeríti az emberek közötti különbségek tagadását, hogy világra segítsen egy új, kizárólag az egyének jogaira épülő kozmopolita világot. Az emberi jogok vallásával a diszkrimináció elleni küzdelem váltja fel az osztályharcot, de ugyanannak a célnak a szolgálatában: az emberiség felszabadítását ígéri egy új típusú egyenlőség létrehozásával.

stb.

 

*A szerző francia író-esszéista, a párizsi Panthéon-Assas Egyetem professor emeritusa

Wic Creative Commons License 2019.09.24 -14 0 1110
Wic Creative Commons License 2019.03.19 -1 1 1109
m54-b Creative Commons License 2019.03.05 0 0 1108

Szerény korrekciós javaslatok a minap az MTA-nak írt amerikai és svájci professzori levélhez

 

Németh Károly

"A mintegy húszéves amerikai és ezt megelőzően német- és franciaországi kutatói tapasztalattal rendelkező Németh Károly meglátásai az MTA-hoz írt minapi levél kapcsán: Chicagóban élő vendégszerzőnk sorra veszi az MTA megújításával kapcsolatban óvatosságra intő professzorok levelében érzékelt pontatlanságokat. Németh szerint Amerikában szégyennek számít, ha egy kutatás-orientált professzornak nincs legalább egy startupja és szomorú látni, hogy ezt a mostani vitát a rendszerváltás után 30 évvel kell lefolytatni. A kutatásnak pedig nem az adófizetőktől kicsikart pénzből kellene élnie, hiszen képesek volnánk hosszabb távon önfenntartóvá válni az innováción keresztül.

Nyugati magyar professzorok írtak levelet Lovász Lászlónak, az MTA elnökének, amelyben „néhány tény közreadásával” kívánnak konstruktívan hozzájárulni a kialakult vitához, nyugati tapasztalataik alapján. Jómagam is több mint két évtizedes kutatói tapasztalattal rendelkezem neves nyugati kutatóintézetekben és egyetemeken, köztük a német Max Planck Intézetben és az amerikai Los Alamos és Argonne Nemzeti Laboratóriumokban. Jelenleg a

chicagói Illinois Institute of Technology Fizika Tanszékén vagyok kutató professzor, három elfogadott és kettő elbírálás alatt levő szabadalommal rendelkezem,

egy chicagói magyar üzletemberrel közösen pedig startup vállalatot is létrehoztunk."

 

Egy jó, de hosszú cikk a témáról.

m54-b Creative Commons License 2019.02.18 0 0 1107

Munkaidőtörvény: időzített bomba lehet a főnökök rossz gyakorlata  https://www.napi.hu/magyar_gazdasag/munkaido-munkaltato-szakszervezet-tulora-rabszolgatorveny-munkabeosztas-munkajog.678421.html

A Munka törvénykönyve januári módosítása kapcsán nem lehet összemosni a rendkívüli munkaidő tartamának felemelését (400 órás szabály) az egyenlőtlen munkaidő-beosztásra vonatkozó változásokkal. Utóbbinál komoly félreértés, hogy azért vezették be, a munkáltató korlátlanul megnövelhesse a munkavállaló által teljesítendő munkaidő-mennyiséget és a túlmunkával sokkal később kelljen elszámolnia. Ennek lehetősége igen korlátozott. Ellenben az egyenlőtlen munkaidő-beosztás egyes munkáltatók ciklikus, ingadozó működéséhez kötődik, a munkajogot idén ehhez engedték igazodni - magyarázta Pál Lajos ügyvéd, több nagyvállalat - köztük járműgyártó - számára munkajogi tanácsadást végző Pál és Kozma ügyvédi iroda partnere.

 

Ha valaki a munkaidő-szervezést érintő törvénymódosítás kapcsán a sajtóból, a politikusoktól, esetleg a szakszervezetektől tájékozódott az elmúlt hónapokban, az komoly tévedésbe kerülhetett. Hogy a félreértéseket tisztázzuk, túl kell lépnünk a Nők Lapja jogász válaszol rovatának szintjén - értékelt bevezetőjében Pál Lajos, a Wolters Kluwer Munkaidő-szervezés - rendkívüli munkavégzés - önként vállalt túlmunka 2019 című képzésén, amelyet már december 14-én, az Mt.-módosítás elfogadásának másnapján meghirdettek.

 

stb. hosszú, bőségesen kitárgyalja az ostobaságokat, amiket hirdettek a "rabszolgatörvény" kapcsán.

m54-b Creative Commons License 2019.02.08 0 0 1106

A link hozzá.

Előzmény: m54-b (1105)
m54-b Creative Commons License 2019.02.08 0 0 1105

Kultúrfölény 2019-02-07  Bálint Botond

 

"Rendkívül szórakoztató és tanulságos volt az az onánikus jellegű felbuzdulás, amelyet a liberális propagandavilágban az okozott, hogy megint akadt egy megfelelési kényszeres elhajló, aki baromságokat beszélt a polgári oldalon. Szomorú ténykörülmény, hogy időről időre akad közöttünk olyan ember, aki sok időt töltve liberális társaságban, megfertőződik. Reményre csak az ad okot, hogy közöttük viszont egyetlen egy olyan sincs, aki nem baromságokat beszél.

 

Szerintem abból, hogy liberális felebarátaink annyiféle kisebbrendűségi komplexusban szenvednek, mi nem jövünk ki rosszul, elég hallgatódznunk és rögtön megtudhatjuk, hogy miben vagyunk jobbak náluk. Mert a lelkük mélyén azért tudják. Kezdjük például a kultúrával.

Szegény kultúra annyiféle félreértés áldozata lett azóta, amióta kitalálták róla, hogy nem áru (még a szocializmusban). Valóban nem az, mert az elmúlt száz év társadalom-mérnökösködésének köszönhetően annyira drága lett és olyan jelentős felesleg alakult ki belőle a piacon, hogy mecenatúra és állami dotáció nélkül „művészek” százezrei halnának éhen a világvárosokban. Ráadásul a liberálisok egyik ordas torzítása, hogy az önmegvalósító művészetet a kultúra részének nevezi. Pedig a dolog magától értetődő és pár száz éve mindenki tudta is.

 

Művész az, aki inkább éhen hal, de akkor is önkifejez és az ilyen nagyon ritka. Az nem művész, aki önkifejez és ezért elvárja, hogy a társadalom vagy bárki eltartsa. Ő a „megnemértett” művész, aki akkor is művészként tekint magára, ha tudós vagy értelmiségi vagy újságíró. A társadalom tartsa el, mert ő fontos. Magának.

 

Szerencsésebb korokban a ma művésznek hívott emberek szakemberek, mesteremberek voltak, akik szakmaként művelték azt, amiben kifejezték magukat egy nyelven, a szobrászat, a költészet, a festészet, az irodalom, vagy a színjátszás eszközeivel. Semmi univerzálisat nem gondoltak sem magukról, sem a világról, csak remélték, hogy megélnek, mert lesz valaki, aki fizet.

Az meg egyetlen „művésznek” sem jutott eszébe, hogy erkölcsi elveiket vagy azok hiányát, szexuális szokásaikat, vágyaikat általános és követendő igazságként hirdessék a világban, esetleg lelkesen politizáljanak. Mint ahogy a “korai” újságírók sem gondolták magukat a társadalom intellektuális krémjének. Ugyanis nem volt a társadalomnak „intellektuális krémje” és nem is hiányzott az senkinek.

Az emberek és közösségeik, azok együttélési és hatalmi szabályai természetes környezetként léteztek, ahogy azokat az evolúciónak sikerült összehoznia. A tökéletesség igénye nem merült fel. A hópelyhek, a kristályok, a naprendszer a maguk módján tökéletesek, ahogy egy zenemű, egy festmény is lehet az a szemlélő befogadó számára, aki esetleg még meg is érti az előbbiek fenséges működését és az utóbbiakban megtestesülő alkotói igyekezetet.

Talán ennek következtében alakulhatott ki az a képzet, hogy a sokkal bonyolultabb rendszerek, mint az ember, az emberi értelem és a társadalom is lehet tökéletes, mint egy művészi alkotás. Ennek a hülye ötletnek a következményeit nyögjük azóta is.

Ha egy asztal lehet tökéletes akkor a haladók hite szerint ők is mind lehetnek tökéletesek a maguk nemében. Mi tudjuk, hogy az asztal, vagyis egy ember munkája csak a maga nemében lehet tökéletes, világrengetően nem. A kultúra azonban nem tartalmazza az önmegvalósító tökéletességet és a „művészetet”, a „véleményformálást”, a kultúra csak hagyományokat tartalmaz, amelyeket a környezet és az ember együttlétezése hozott létre, az esetek jelentős részében a „próba-szerencse” módszerével, némelykor, ritkábban az emberi értelem felhasználásával.

...

stb."

Wic Creative Commons License 2019.01.28 -4 3 1104

https://pestisracok.hu/ekkora-ongolt-meg-sosem-lottek-az-orbant-tamado-europai-liberalisok/

Ekkora öngólt még sosem lőttek az Orbánt támadó európai liberálisok

A közbeszerzések értékének 95 százalékát nem a „Fidesz-oligarchák” kapják

Teljesen elragadtatta magát a magyar választások miatt a Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért (ALDE) nevű pártszövetség, amely az Európai Parlament legszélsőségesebb liberális frakcióját adja. A magyar kormánnyal alapvetően mindenben, de leginkább a migránssimogatásban szemben álló pártcsalád nagyot akart ütni Orbán Viktoron, ehhez képest óriási öngólt lőtt. Tudatta ugyanis, hogy pontosan mekkora arányban részesülnek a „fideszes oligarchák” a közbeszerzésekből, és ez bizony nagyságrendekkel kisebb, mint amekkora a köztudatban él.

Azt a megdöbbentő tényt is közli a videó, hogy a kormányközeli vállalkozóknak besorolt Simicska Lajos, Mészáros Lőrinc, Garancsi István és Tiborcz István részesült a szerződések összértékének 5 százalékából. Nagy szerencse, hogy ezt nyilvánosságra hozta az ALDE, hiszen az ellenzéki szavazókban erős kép él arról, hogy minden közbeszerzési megbízást „Orbán oligarchái” kapnak, ehhez képest a közbeszerzési megbízások egyhuszadából részesülnek csak, ha beleszámítjuk a mostanság már a Jobbikot pénzzel kitömő Simicska Lajost is.

Törölt nick Creative Commons License 2018.12.26 -7 1 1103

http://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/szervezeti-hirek/almat-a-kortevel

itt a magyar rendőrség pontositása

Hangsúlyozandó, hogy a cikk által hivatkozott - Eurostat forráson alapuló - „Gyilkosságok százezer főre” elnevezésű kimutatás Magyarországot érintő adatai nem az Országos Rendőr-főkapitányságtól származnak. Azonban a számadatok ismeretében kiemelendő, hogy amíg a cikkben szereplő, 2008-2014. év közötti időszak magyar vonatkozású adatai kizárólag a szándékosan elkövetett, befejezett emberöléseket foglalják magukban, addig a 2015. és 2016. évre vonatkozó adatok ezen felül tartalmazzák még a gondatlanságból történt emberöléseket, valamint a szándékosan elkövetett, de a befejezettség stádiumába nem került eseteket (előkészület, kísérlet) is.

 

A szándékos, befejezett emberölések 100.000 lakosra jutó arányszáma Magyarországon a 2010–2017. közötti időszakban - a cikkben közöltekkel ellentétben - 1,3-ról 0,9-re csökkent.A szándékos, befejezett emberölések 100.000 lakosra jutó arányszáma Magyarországon a 2010–2017. közötti időszakban - a cikkben közöltekkel ellentétben - 1,3-ról 0,9-re csökkent.

m54-b Creative Commons License 2018.11.20 0 1 1102

Hegyek között völgyek között zakatol a vonat,
Én a legszebb lányok közül téged választalak.
Egy a jelszó tartós béke
Állj közénk és harcolj érte.

 

 

Van, amikor a "civil" nem számít!

 

A kisvasút nem repülő és nem is vízi jármű…., avagy súlyosan félrevezető információk jelentek meg a kemencei kisvasút felújításáról

 

Ismét félrevezető álhírek a Kemencei Erdei Múzeumvasútról

 

1) Hamis állítás: A Börzsönyben már van 5 kisvasút és most egy további épülne. - Ehhez képest a valóság az, hogy a Börzsönyben jelenleg három kisvasút üzemel (Kismaros-Királyrét, Szob-Nagybörzsöny, Kemence), és a szóban forgó felújítás nem új vonal építése, hanem egy most is meglévő és helyenként járhatatlan vonalszakasz felújítása, ha úgy tetszik a természetes elhasználódás helyreállítása.

2) Hamis állítás: A munkálatok helyrehozhatatlan károkat okoznak a természetben. - Ehhez képest a valóság az, hogy éppen a börzsönyi kisvasutak felújítása bizonyította legutóbb, hogy a kisvasút építés nem jár természeti károkozással, mitöbb a környezevédelmi hatósági előírásokat is betartva új vizes élőhelyek jöttek létre a Bezina-völgyben.

3) Hamis állítás: A kisvasút üzemeltetése okoz természeti kárt. - Ehhez képest a valóság az, hogy számos más szigorúan védett, akár nemzeti parki területen is közlekednek kisvasutak (pl. Hortobágy, Gemenc, Kaszó, vagy Szlovéniában a Postojnai-barlang), és az érintett területkre jórészt csak kisvasúttal lehet bejutni. Hortobágyon éppen maga a Nemzeti Park Igazgatóság építette és üzemelteti a kisvasutat. Ami ott helyes megoldás az máshol alapvtően rossz? Talán nem egészen.

 

*************************

 

"a WWF sem feltétlenül önzetlenül tiltakozik a tervezett vasútvonal felújítása ellen. Mint megtudtuk, az említett romos pályaszakasz egyes szakaszokon magántulajdonú legelőkön és réteken halad keresztül, az egy kézben lévő, összesen mintegy 9,2 hektáros területet tulajdonló magánszemélyt pedig vásárlási szándékkal keresték meg a WWF Magyarország képviselői. Azt, hogy az említett területrészt mire, és legfőképpen milyen módon szeretné használni a zöld szervezet, egyelőre homály fedi. Érdekes adalék, hogy Sipos Katalin, a WWF Magyarország jelenlegi vezetője nemrégiben még a Duna-Ipoly Nemzeti Park szakmai igazgatóhelyetteseként dolgozott, így feltételezhető egyfajta kapcsolat személye, és a WWF-nek a területre vonatkozó használati szándéka között. Portálunk megkérdezte a WWF Magyarország sajtóképviselőjét, válaszukat természetesen annak beérkezése után közöljük.

...

Sipos Katalin, a WWF Magyarország portálunk megkeresésére úgy reagált... A Csarna-völgy védelmével kapcsolatban magántulajdonossal/magántulajdonosokkal nem egyeztettünk, sem vásárlási, sem egyéb területhasználati szándékunk nincs és nem is volt."

Stb. Innen.

 

 

m54-b Creative Commons License 2018.11.20 0 1 1101

Ki lövi magát lábon? https://magyaridok.hu/lugas/ki-lovi-magat-labon-3665456/

 

"Hónapok óta nemzetközi és hazai háború dúl a budapesti Soros-egyetem körül. Sok az indulat, kevés a tény. Mi a cél? Magyarország rossz hírének keltése vagy az egyetem megmentése? A nagy CEU-rejtély nyomába eredtünk.

...

Mezei Ferenc Széchenyi-díjas akadémikus, világhírű fizikus, aki 1972-től Nyugat-Európában és az USA-ban dolgozik, tehát jól ismeri a világ tudományos életét – és nem függ a magyartól –, több fórumon, így a Magyar Tudományos Akadémián is kifejtette a véleményét a CEU körül kirobbantott botrányról. A figyelmét és felháborodását az keltette fel, hogy Michael Ignatieff, az egyetem rektora, a Kanadai Liberális Párt egykori elnöke egy kanadai rádiónak azt nyilatkozta: Magyarországon a CEU „az egyike a kevés megmaradt ténylegesen szabad intézménynek”, és az ország az academic freedom, vagyis tan- és kutatási szabadság terén az utolsók között áll.

Mezei professzor levelet írt Ignatieffnek, számon kérte tőle, egy másik ország széles körben ismert politikusaként milyen alapon fest gyalázkodó képet a magyar társadalom egészéről. Ignatieff állítása alátámasztására nemzetközi statisztikára hivatkozott, amelyet Mezei Ferenc ellenőrzött. Kiderült, hogy az akadémiai autonómia területén e rangsorban (http://www.university-autonomy.eu/) Magyarország az európai középmezőnyhöz tartozik, és például Hollandia, illetve Franciaország előtt áll. Mivel Mezei Ferenc tagja az Európai Akadémiának is, amelyik szintén csatlakozott a nemzetközi tiltakozáshoz, megkérdezte annak elnökségét: tudja-e, mi áll a magyar törvényben? Azt a választ kapta, hogy annyit tudnak, amennyit a CEU vezetősége mondott."

stb.

 

m54-b Creative Commons License 2018.11.04 0 1 1100

Megy a ballib sírás az ügynöktörvény miatt. Közben Lendvai, stb. szabadlábon, "utódpárt" még mindig a parlamentben, bírák sorra hozzák a felmentő ítéleteket, ha a "mi kutyánk", firkászok szabadon hazudnak, "csak vélemény" címszóval, de tényként kezelve.

 

"Kónya Imre szerint az SZDSZ trükkje volt, hogy a főbűnösök, azaz kommunista vezetők helyett a besúgókra hárították a felelősséget, akik között sok szerencsétlen, megzsarolt ember volt."

 

https://pestisracok.hu/a-taxisblokad-idejen-a-fidesz-az-szdsz-el-szemben-a-torveny-oldalara-allt-itt-a-teljes-deutsch-konya-vita-video/

(120 perces a video, a szöveg csak egy tucat bekezdés.)

 

 

 

m54-b Creative Commons License 2018.10.30 0 0 1099

Ennyit a Magyarországi mélyszegénységről:

 

Ön többet költ 2,16 millió forintnál?

 

"Magyarországon az átlagos vásárlóerő évi 6654 euró (2,16 millió forint), amely 7 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbihoz képest - derül ki a GfK „Vásárlóerő Európa" tanulmányából.

A magyar vásárlóerő európai átlagnak közel a 47 százalékát éri el, így Magyarország a 30. helyre kerül, közvetlenül Lengyelország mögött.

 

A magyar megyék listáját továbbra is Budapest vezeti egy főre jutó 8191 euróval (2,66 millió forint) a budapestieknek az országos átlagnál 23 százalékkal magasabb összeg áll rendelkezésükre.

Magyarország 20 megyéjéből hét megyében a vásárlóerő az átlag felett van. Ezek Budapest és környéke, illetve a Dunántúl. A közvetlenül Ausztriával határos Győr-Moson-Sopron megye vásárlóereje közelíti meg a legjobban Magyarország átlagát. Ebben a megyében a lakosoknak az országos átlagnál 1,7 százalékkal több pénzük van a kiadásokra.

Az ország északkeleti részén, a Romániával és Ukrajnával határos Szabolcs-Szatmár-Bereg megye áll az utolsó helyen Magyarország megyéi között. Itt az egy főre jutó vásárlóerő 5281 euró, ami az országos átlag közel 80 százaléka és az európai átlag 37 százaléka.

Budapest indexe összességében és kerületenként vizsgálva is többségében mérséklődött, kivételt a VI., XI., XVI. kerületek képeznek. Legnagyobb mértékű csökkenés a X., XXIII., IV. kerületek esetében figyelhető meg.

 

2018-ban az európaiak összesen mintegy 9,7 ezer milliárd euróval rendelkeznek. Az egy főre jutó vásárlóerő 2018-ban 2,5 százalékkal nőtt, ami jelentősen meghaladja a tavalyi év adatát. Ennek alapján az átlagos egy főre jutó vásárlóerő 14 292 euró (4,65 millió forint).

 

A vásárlóerő az adózás után egy főre jutó, rendelkezésre álló, elméletileg elkölthető éves jövedelmet jelenti (beleértve bármilyen állami juttatást). A számítás alapjául a személyi jövedelemadó-bevallásból származó adatok, a társadalmi transzferekkel kapcsolatos statisztikák és a gazdasági intézetek előrejelzései szolgálnak. A totál vásárlóerő értékei azt az elméletileg elkölthető jövedelmet tükrözik, amelyet a lakosság fogyasztásra, illetve az állandó havi kiadásokra fordít, úgymint lakbér, közműdíjak, jelzáloghitel, magánnyugdíj-pénztári befizetés és egészségbiztosítás, továbbá rekreáció, illetve közlekedés."

 

Kétségtelen, nem vagyunk Európa élmezőnyében, nem úgy mint 2010 előtt, vagy a Kádár korszakban. Azokban az időkben még a bankokat is többel tudtuk támogatni...

 

 

 

Semmi Sam Creative Commons License 2018.07.11 0 0 1098

Háváj, dídzsé, napfény, pálmafák, napszemcsi, fincsi koktélok kacskaringós szívószállal, napernyővel, monokinis lyányok...

Hogy egy klasszikust idézzek: „Sokat dolgoztam, a kampányban napi tizenhat órát, basszátok megmegérdemlem”.

És ha mán vidámkodunk, akkor idézzünk föl még egy kevésbé ismert aranyköpést az útelágazásos evtástól:

https://www.youtube.com/watch?v=2M6DfwY67X0

 

 

Előzmény: Törölt nick (1097)
Törölt nick Creative Commons License 2018.07.11 0 0 1097

m54-b Creative Commons License 2018.07.07 0 1 1096
m54-b Creative Commons License 2018.07.05 0 0 1095

Nyitás vagy eltűnés – zsidókérdés Magyarországon 2018-ban

 

Heisler András 2018.07.05. 04:59

 

A magyarországi zsidó felekezetek drámai üzenetet kaptak a zsidóságról szóló szociológiai kutatás eredményeinek bemutatásakor. Amolyan utolsó figyelmeztetést. Megértették és komolyan is veszik. Heisler András Mazsihisz-elnök írása.

 

Kovács András és Barna Ildikó legújabb kutatása a magyarországi zsidóság becsült létszámáról, vallási-kulturális vonzalmairól, világnézeti preferenciáiról, a hagyományokhoz fűződő viszonyáról, arról, hogy mennyire „használja” ez a közösség az őket szolgáló zsidó intézményeket, egyszerre sokkoló és reménykeltő. Miközben, ha őszinték vagyunk magunkhoz, nincs benne semmi meglepő. A magyar zsidók nagyvárosiak, kozmopoliták, nem szeretik a bezárkózást, nyitottak környezetük kultúrájára, és ahogy múlik az idő, egyre kevésbé áll identitásuk középpontjában a holokauszt.

 

Kapcsolódó     Ilyenek a zsidók

 

Miben hisznek, kire szavaznak, egyáltalán mennyire zsidók, mennyire magyarok? A zsidó szervezetek is támogatták, hogy kiderüljön. Egy kutatás számai, amire húsz évet kellett várni.

A Mazsihisz létének értelme a ténylegesen létező magyar zsidók vallási, tanulási, egészségügyi, szociális igényeinek kiszolgálása. Az utóbbi években érzékelhetően változik a szervezet működése: a korábban bezárkózó és átláthatatlan, az antiszemitizmusról és a holokausztról kommunikáló szervezetből nyitott, dinamikus felekezetté kíván válni, de a változás láthatóan nem elég gyors, és kevés az időnk.

A felmérésből látszik, hogy a magyar zsidóság elsöprő többségének életformája és értékrendje gyökeresen különbözik a Mazsihisz „tegnapi” attitűdjétől, és a legfiatalabbak esetében ez a szakadék tovább mélyül. Nem véletlen, hogy miközben a kutatás adatai szerint a magyar zsidók majdnem fele tekinti magát valamilyen mértékben vallásosnak, a minta „legfeljebb 1%-a” jár rendszeresen, hetente legalább egy alkalommal zsinagógába.

Mindez persze, nem zsidó sajátosság, a hagyományos egyházak vonzereje a keresztény hívek körében is folyamatosan gyengül. Ebben a tekintetben fontos különbség, hogy a hagyományos vallásosság „tömegbázisát” jelentő, vidéki, hagyományos életformájú rétegeket a zsidóság végképp elveszítette a holokausztban és az sem elhanyagolható különbség, hogy a zsidóság Magyarországon vallási kisebbségként van jelen. A történelmi egyházak közül ezért nekünk kell leggyorsabban és gyökeresen megújulnunk, ha jobban el akarjuk érni megmaradt, reménybeli híveinket – és ez még mindig nem jelentéktelen tömeg, hiszen a kutatás szerint körülbelül 160 ezer olyan ember él Magyarországon, akinek legalább egy nagyszülője zsidó. A kérdésre, hogy milyen esetben kapcsolódnak be a zsinagógai életbe, a válaszadók többsége nagyobb „vallási nyitottságot” igényelt volna. Ez is a „változó világra nyitott zsidóság” Mazsihisz által nemrég meghirdetett megújulási programját igazolja.

Érdemes őszintén szembenézni a kutatás eredményeivel.

A magyar zsidók többségének a házastársa nem zsidó, és majdnem kétharmaduk úgy gondolja, hogy ezzel a világon semmi baj nincsen. A fiatalabb generációk még inkább így gondolják.

A magyar zsidók döntő többségének hagyománytudatában a zsidóság csak az egyik hagyományelem: 73%-uk valamilyen formában megünnepli a karácsonyt, a kereszténység emblematikus, mára kissé elvilágiasodott ünnepét.

A holokauszt, amely korábban a Mazsihisz szervezeti identitásának és kommunikációjának középpontjában állt, a legfiatalabb zsidó nemzedékek önazonosságában már sokkal kevésbé fontos. Az idősebbeknél mért 49%-ról a fiatal felnőttek körében 14%-ra esik azok aránya, akik szerint a holokausztnak a zsidó öntudat centrumában kellene lennie.

Három kiemelt feladat áll előttünk:

1. A neológ zsinagógákban erősíteni kell azt a vallási sokszínűséget, melyet már ma is megtapasztalhatunk, nem problémának, hanem értéknek kéne tekintenünk. Hagyni kell, hogy rabbijaink a zsidó vallás törvényeinek értelmezésével és betartásával belátásuk és híveik igényei szerint építhessék közösségeiket. Minden közösségnek, minden rabbinak saját magának kell döntenie arról, hogy a neológia szigorúbb, vagy megengedőbb irányzatait kívánják-e követni.

2. A vegyesházasságokban élőket nem veszíthetjük el. Sem erkölcsi, sem gyakorlati okokból nem szabad ellöknünk magunktól őket, otthont kell teremtenünk számukra és a gyerekeik számára közösségeinkben, vonzóvá kell tenni számukra a zsidóságot – talán ennek kell lennie egyik legfontosabb célkitűzésünknek a következő évtizedekben. Oktatási, egészségügyi intézményeink már ma is – a magyar zsidó felekezetei intézmények között egyedüliként – származástól és vallási meggyőződéstől függetlenül nyitottak minden magyar állampolgár számára.

3. A magyar zsidó jövőt nem lehet kizárólag a holokausztra építeni. Ami történt, örökké része lesz a magyar zsidó emlékezetnek, következményei visszavonhatatlanok, emlékét gondoznunk kell és vigyázni, hogy ne szennyezzék be hazugságokkal. Része lesz a magyar zsidó önazonosságnak, de nem lehet többé kizárólagos tartalma, vagy középpontja. Vannak válaszai a judaizmusnak a kortárs világ kérdéseire is, a jövőben ezekkel kell foglalkoznunk, mert lehet és többnyire kifejezetten jó ma Budapesten zsidónak lenni.

A zsidó intézmények Magyarországon akkor sikeresek, ha világi viszonylatban is versenyképes, színvonalas szolgáltatást képesek nyújtani és csak emellett zsidók. A Bálint házat nyitottsága teszi sikeressé, a Lauder Iskola pedig a nyitott és professzionálisan működtetett, XXI. századi oktatási intézmény mintapéldája.

Mozaikos identitású, értékválasztásaikat tekintve megengedő, jövőorientált, a zsidóságot nem zárt etnikai közösségnek látó, fiatal emberek tízezrei lennének nyitottak zsidó közösségi és spirituális tapasztalatokra, találnának otthonra egy sokszínűbb, az igényeiket jobban értő, kevésbé centralizált és bürokratikus zsidó vallási intézményrendszerben. Megszólításukra - a különben tiszteletreméltó - ortodox közösségeknek nincs valós esélye. Erre csak a nyitás jegyében létrejött magyar zsidó irányzat, a Mazsihisz által képviselt neológia lehet képes, ha következetesen meg tudja tölteni tartalommal a „változó világra nyitott zsidóság” szlogenjét. A MAZSIHISZ közgyűlése által elfogadott új stratégia meg kívánja tartani a neológia értékeit, és nem vallási, hanem közösségszervezési reformot jelent. Ha a Mazsihisz képes lesz végigvinni a lassan meginduló változásokat, beláthatatlan lehetőségek állnak a Szövetség előtt. Mert a kutatás világosan megmutatja, hogy igény, az lenne ránk.

Heisler András, a Mazsihisz elnöke, a Zsidó Világkongresszus alelnöke

Törölt nick Creative Commons License 2018.04.28 0 0 1094
Törölt nick Creative Commons License 2018.04.18 0 0 1093
Törölt nick Creative Commons License 2018.01.13 0 0 1092

Tényleg befogadtunk közel-keleti keresztényeket – és sokan másokat is 

2015. szeptember 22. 13:16 ...mégsem hazudott Balog Zoltán Emmi-miniszter. Utánajártunk: a Közel-Keletről és Észak-Afrikából érkezve 800-an állampolgárságot, 1800-an menedékjogot vagy annak valamilyen formáját, ötezren pedig idegenrendészeti tartózkodási jogosultságot szereztek Magyarországon az utóbbi időszakban. Legálisan, törvényesen, mindenki megelégedésére.

m54-b Creative Commons License 2018.01.09 0 0 1091

Magyarország elrablása

Offshore számlákon az államadósság duplája

Morvay Péter 2012. 07. 27. (XVI/30)

 

"Többéves kutatás után a héten jelent meg az első átfogó világjelentés az adóparadicsomokba menekített magánvagyonokról. Az igazságos adózásért küzdő, vezető közgazdászokból és bankszakemberekből álló Tax Justice Network civil szervezet azt állítja, hogy 2010 végén legalább 21 ezer milliárd dollár értékű magánvagyon rejtőzött offshore számlákon. Ez az összeg – ami csak a pénzeszközöket vette számba, és nem tartalmazza az offshore ingatlanokat, jachtokat és céges tulajdont – megegyezik az Egyesült Államok és Japán együttes éves nemzeti össztermékével (GDP)."

...

"Magyarországról a nyolcvanas évek óta 242 milliárd dollárnyi magántőkét menekítettek ki a világ különböző adóparadicsomaiba. Ezzel hazánk a világon a 12. legtöbb pénzt vesztett állam, megelőzve nálunk sokkal nagyobb és korruptabb hírben álló országokat, például Ukrajnát, Törökországot és Kazahsztánt – állítja egy nemzetközi jelentés. A kutatást vezető közgazdász, John Christensen a Heteknek elmondta: szinte példátlan, hogy egy ország a teljes államadósságának két és félszeresét külföldre engedje úgy, hogy abból semmiféle bevétele nem származik. A megdöbbentő adatok arra utalnak, hogy az elmúlt 30 év sorozatos külföldi hitelfelvételei és megszorításai jórészt értelmetlenül történtek."

m54-b Creative Commons License 2018.01.07 0 0 1090

Hogy tudja épp a Fidesz megúszni a számvevőszéki vizsgálatot?

 

"A Fidesz (és a KDNP) is megússza, hogy a választásokig kutakodjon a gazdálkodásukban az utóbbi időben nagyon bekeményedő Állami Számvevőszék. Ennyire kilóg a lóláb? Nem egészen: Orbánéknak szerencséjük van, méghozzá azért, mert a 94-es választás után az MSZP és az SZDSZ került kivételes helyzetbe. A Fidesznek a jogszabályi környezettel is jól jön ki a lépés: 2010 után még keményebb büntetést kaphattak volna, mint most a Jobbik, mert ami akkor még csupán etikátlan volt, az ma már törvénytelen is."

...

"Az egyszerűség kedvéért összevetettük a Fidesz és az MSZP ellenőrzéseinek időpontjait. A két párt gazdálkodását utoljára 1992-ben ellenőrizték egyszerre, aztán valami félrecsúszott, mert a szocialisták pénzügyeiről szóló következő jelentés már egyben vizsgálta a 92-es, 93-as és 94-es éveket, míg a Fidesz gazdálkodásáról készült külön 92–93-as, valamint a 94–95-ös évekről szóló beszámoló.

Ez azért lényeges, mert az 1994-es választás óta az ÁSZ mindig külön évben vizsgálta a Fidesz az MSZP gazdálkodását, és az ellenőrzött ciklusok is mindig eltértek. Így fordulhat elő, hogy az ÁSZ 2018 első félévében fogja vizsgálni az MSZP pártalapítványának 2015–2016-os beszámolóját, míg 2017-ben vizsgálta a Fidesz pártalapítványának 2014–2015-ös gazdálkodását.

 

Ebből a szempontból tehát nem arról van szó, hogy az ÁSZ azért nem vizsgálja többet a választások előtt a Fidesz gazdálkodását, mert pártállami eszközökkel megakadályozzák ebben, hanem mert Orbán pártjának következő vizsgálati ciklusa a 2016–2017-es lesz, maga az ellenőrzés pedig az elmúlt évtizedek rutinja alapján majd 2018 végén, 2019 elején lesz. Ezt a ciklust a választásokig nem is lehetne ellenőrizni, ugyanis a törvény szerint a pártoknak május végéig kell leadniuk a pénzügyi beszámolóikat."

 

stb.

 

Hát már a Zindexet is megvették kilóra????

 

 

m54-b Creative Commons License 2017.12.12 0 0 1089

Megvan az állambiztonsági lista az 1990 utáni parlamenti képviselőkről

 

"Ungváry szerint a tényleges hálózati személyek így oszlottak meg frakciók szerint:

  • FKGP: 8 fő;
  • MDF: 5 fő;
  • SZDSZ: 3 fő;
  • MSZP: 2 fő;
  • KDNP: 2 fő.

Fideszesek nem voltak érintettek."

m54-b Creative Commons License 2017.11.30 0 0 1088

Négyes metró hibái, egy Indexes cikkben.

 

"például az ajtók váratlanul kinyíltak"

m54-b Creative Commons License 2017.11.10 0 0 1087

Stadion vagy útépítés: tévhitek a hazai infrastrukturális fejlesztések kapcsán

 

"A stadionokra és egyéb, sportoláshoz kapcsolódó infrastruktúra fejlesztésére fordított összegek gyakran jelennek meg a hazai közgondolkodásban meg nem vásárolt lélegeztetőgépek, ki nem cserélt iskolaablakok, meg nem épített utak vagy épp fel nem újított vasúti sínek formájában. A valóság ezzel szemben az, hogy Magyarországon 2010 és 2016 között több mint 6 ezermilliárd forintnyi, közfinanszírozott infrastrukturális beruházás valósult meg (EU-s és állami forrásokból), 2020-ra ez az összeg pedig várhatóan eléri a 10 ezermilliárd forintot is. Mindeközben stadionokra és egyéb sportlétesítményekre az évtized végéig mintegy 300-350 milliárd forintot, a fenti összeg 3-3,5 százalékát fordítja a kormányzat."

stb.

m54-b Creative Commons License 2017.09.14 0 0 1086

Előzmény: m54-b (1085)
m54-b Creative Commons License 2017.09.14 0 0 1085

Szamárságot írtam!

 

Helyesbítés: a linkelt szavazás "3415. MK Büntető TvK.-ról ügyrendi javaslat - Zétényi Zs. -", tehát nem a névszerinti végszavazás.

Előzmény: m54-b (1083)
m54-b Creative Commons License 2017.09.14 0 0 1084

Egy (ennek ellentmondó) oldal: http://www.parlament.hu/naplo34/141/1410071.html

 

 

Előzmény: m54-b (1083)
m54-b Creative Commons License 2017.09.14 0 0 1083

Ballib hazugság: A Zétényi–Takács-féle igazságtételi törvényjavaslatot nem fogadta el a Fidesz, Orbánnal az élén. Göncöt rágalmazzák, hogy miatta bukott el.

 

Dr. Áder János (FIDESZ)     Nem szav.
Deutsch Tamás (FIDESZ)     Nem szav.
Fodor Gábor (FIDESZ)     Igen
Dr. Frajna Imre (FIDESZ)     Igen
Glattfelder Béla (FIDESZ)     Nem szav.
Hegedűs István (FIDESZ)     Igen
Kósa Lajos (FIDESZ)     Nem szav.
Dr. Kövér László (FIDESZ)     Nem szav.
Mádi László (FIDESZ)     Nem szav.
Dr. Molnár Péter (FIDESZ)     Igen
Németh Zsolt (FIDESZ)     Nem szav.
Dr. Orbán Viktor (FIDESZ)     Igen
Dr. Pap János (FIDESZ)     Nem szav.
Rockenbauer Zoltán (FIDESZ)     Igen
Sasvári Szilárd (FIDESZ)     Nem szav.
Dr. Szájer József (FIDESZ)     Igen
Szelényi Zsuzsanna (FIDESZ)     Igen
Tirts Tamás (FIDESZ)     Nem szav.
Trombitás Zoltán (FIDESZ)     Igen
Ungár Klára (FIDESZ)     Igen
Varga Mihály (FIDESZ)     Nem szav.
Wachsler Tamás (FIDESZ)     Igen

 

Forrás.

m54-b Creative Commons License 2017.08.30 0 0 1082

Itt egy statisztika, amiben az EU-s átlag fölött vagyunk, ráadásul ez jót jelent ("Az Európai Unió statisztikai intézménye, az Eurostat tette ki tegnap ezt a csinos kis csártot a Facebook oldalára, melyből kiderül, hogy Magyarország GDP arányosan az EU-s átlag felett költött oktatásra 2015-ben. Magyarország értéke egyébként 5,2%.")

 

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!