Nem, bennem ilyen változásra való belső igény egyáltalán nincs. Engem mindig kívülről kellett piszkálni, hogy változzak. Mindig is gyűlöltem mindenfajta változást, és csakis valami kényszer hatására voltam hajlandó. Vicces, hogy most viszont egyetlen hatalmas változás az egész életem, perc nyugtom sincs (ilyen értelemben) :D Szoktam is morogni miatta. :)
Van olyan, hogy nem te bántasz, hanem téged bántanak. És neked kell(ene) megbocsátani, vagy elfogadni, hogy ez történt.
Mi a buddhizmusban úgy gondoljuk, hogy senkit nem lehet csak úgy (meg)bántani, akinek erre nincs karmája, tehát az okok és a körülmények kedveznek annak, hogy őt bántás éri egy másik fél részéről. Ennek múltban gyökerező oka van, és éppen a visszahatást éljük át/meg. Tehát nincs is mit megbocsátani, hanem örülhetünk, hogy feloldottunk egy negatív karmát, és egész jól megúsztuk (mondjuk élve).
Egyébként ha te úgy érzed, hogy te (is) hibáztál, ilyen esetben a négy erő az egyetlen valódi segítség. (Beismerés, megbánás, ígéret, jóvátétel.)
Nektek pl milyen hosszú egy ilyen ciklusotok? Arra gondolok hogy hány évente van ilyen váltásra igényetek?
Ciklusváltás? Mikor pl. lezárul egy életszakaszod, nagyobb szemléletváltás zajlik le.
Nekem ilyenre egyáltalán semmiféle igényem nincs. Nagyon csodálkozom is a kérdésen, mert így olyan, mintha ezt szántszándékkal elő lehetne idézni. Általában nagy horderejű változások után magától szokott megtörténni, mert mondjuk a továbbiakban a régi szemléletet már nem lehet tartani. Vagy mondjuk lehet tartani, de abba általában belehalnak az emberek. Én például már biztosan nem élnék, ha 2015-ben nem jövök rá, hogy a továbbiakban nem élhetek a régi módon. De ez természetesen, spontán adja magát, ilyenkor nincs is más választás, ha élni akarsz.
Számomra a tudatosság fogalmának semmi köze az irányításhoz. Számomra a tudatosság = tudatában vagyok. Szerintem ezért nem igazán értettem a kérdést :)
"amikor az embert a karmája engedi, vagy eljött az idő vagy nem tudom, írhatnánk azt is, amikor vmi felsőbb logika szerint most már átrendezősere van szüksége vagy mi "
Hát ez az! Érdekes lehet az a pont, amikor "tudatunkra" ébredünk, és elkezdjük az élet értelmét kutatni.
"És ez nem jelenti azt, hogy nem foglalkoztam a dologgal 10 évig, sőt, pontosan tudtam, hogy ez egy trauma volt, és rengeteget álmodtam is vele (az érintett illetővel), mégsem sikerült eljutnom a feloldozásig. "
Ja, a témában sokat olvastam, a trauma emléke mindig megmarad, mérsékelheted
önmagadban a fájdalmat, de szerintem az igazi feloldozás akkor történik meg
amikor megbocsájtanak neked, és azért sokat tenni.
Szerintem itt az a lényeg hogy éld meg és tudatosítsd,..... mindegy hogy álomban vagy ébren, csak történjen meg,
és mond ki magadnak, vagy a másiknak, bátran... ezzel felelősséget vállaltál.
Velem történt egy trauma úgy kb. 10 évvel ezelőtt (mondjuk több is, de a többit nagyjából helyretettem), és sajnos csak tavaly nyáron sikerült eljutnom odáig, hogy képes voltam kimondani és megnevezni azt, ami történt, és hogy ez mit is jelent számomra, vagy hogy ennek mi is a következménye (rám nézve, belül, és a külső világban is). Vagyis tíz évig nem engedtem meg magamnak ezt a felismerést, mert olyan súlyos és számomra feldolgozhatatlan eset volt.
Nem hiszem, hogy van még annyi időm, hogy minden trauma feldolgozására tíz éveket szánjak. Ezért közvetlen kapcsolatot keresek önmagammal, a lehető legrövidebb úton szeretnék fejlődni, mert úgy látszik, hogy szívesen zárok el magam elől fontos felismeréseket (hiszen ezek valóban felelősségvállalással és nagy változásokkal járnak). És ez nem jelenti azt, hogy nem foglalkoztam a dologgal 10 évig, sőt, pontosan tudtam, hogy ez egy trauma volt, és rengeteget álmodtam is vele (az érintett illetővel), mégsem sikerült eljutnom a feloldozásig.
Olyan volt mint egy monológ beszélgetés önmagammal, olyan félálom szerű állapotban,....de hogy ki az aki felhozza, és ki az aki megéli elég homályos,... Amiket elkövettem hibákat, vagy sérelmet, konkrétan a szerelmem ellen,
azok jöttek elő, és olyan súlyos lelki fájdalommal kellett átélnem őket álmomban, mint amilyen
fájdalmat okoztam anno,... így utólag erre jöttem rá.
Szerintem itt az a lényeg hogy éld meg és tudatosítsd,..... mindegy hogy álomban vagy ébren, csak történjen meg,
és mond ki magadnak, vagy a másiknak, bátran... ezzel felelősséget vállaltál.
1. kis lépés az embernek, :)... aztán jöhet a többi.
