A Salgótarjáni Zöld Út TE-től kapott információk szerint a Kohászok Útja (Kohász Kék) több mint tíz év felesleges kanyargás után, közel eredeti nyomvonalán járható ismét Salgótarjánnál.
A kétezres években az eredeti felfestés egy magánerdőn át vezetett a Damjanich út Erdőalja köz magánerdő Pécskő-Szilvási telkek Pécs-kő-nyereg szakaszon. Az utat a tulajdonos lezárta, az akkor kialakított kerülő útvonal pedig a Damjanich út felső szakaszán tett egy felesleges ívet.
Most, a Zöld Út TE polgármesteri engedéllyel, a magánerdővel szomszédos önkormányzati erdős terület földútját felhasználva állította vissza a közel eredeti nyomvonalat.
A Szilvás telkei mellett ismét járható az akác újulattól elbozótosodott ösvény, a kék és piros sáv pedig augusztus 20-ig a Damjanich út Pécs-kő-nyereg között újra lesz festve MTSZ szabvány szerint.
A túraút belvárosi szakasza a múlt évben felújítást nyert, a továbbiakban a bárnai részre is sor kerül.
A turistautak.hu lapon sajnos február óta nem dolgozták be a tervezett módosítást, de a 2017-es kiadású Szarvas tk. Karancs-Medves térképe már ezt tartalmazza!
1. Jó. Wenczel úr rugalmasan kezeli, én még csak nem is letöltöttet, hanem saját gyártásúra pecsételtem. Nem volt gond az igazolással.
2. Miskócon elérhető tömegközlekedéssel a Tiszai pu-ról a Vasgyár, Salgótarjánban meg a városközpontban van a vége az útnak, úgy emlékszem. Talán Ózdon érdemes megfelezni, a 2*2 napot, más nem nagyon adódik, oda is el lehet jutni volánbusszal.
Szállás Istenmezején vendégházban (más alternatíva nem nagyon van), illetve Ózd-Diósgyőr között Dédestapolcsány környékén, pl. az Aranykehely fogadó egész jó.
Egyelőre még csak ismerkedem a gondolattal, illetve a túrával, ezért a kérdésem, illetve kettő is van:
1. Igazolófüzetnek jó az amit a netről le lehet tölteni? 2. 2*2 napos bontásban gondolkodom; milyen szálláslehetőségeket tudnátok ajánlani, illetve honnan célszerű indulni, ha az embernek nincs autója?
Kora reggel frissen, üdén ébredtünk, majd egy 3/4 órás autózás után Ózdon kezdtük az aznapi túrát. Ettől a naptól nem vártunk túl sokat, a lakosság arányairól pedig tudtuk hogy több mint elgondolkoztató... Ózdról hosszú, városi kaptatóval indul a kék út, majd a temető mellett erdőhatárt ér, és emelkedik tovább a Bükk-tető felé, amelyről tudtam hogy szép kilátása van, persze megfelelő időjárási körülmények közt. A felhők oszladoztak, sütött a nap, kósza reményeink támadtak a kilátást illetőleg, amely a 300 méter főlé emelkedő tetőt elérve valósággá is vált, leesett állal fényképezgettük a felvidéki tájat a szikrázó napsütésben, felhőszalagokkal övezve. Alattunk egy csodás völgy, távolabb Hódoscsépány, még távolabb az Óbükk 500 méter fölé magasodó főgerince, Vajdavárral, Ökör-heggyel, nagyon távol, de jól láthatóan pedig a Kékes kandikált. Negyedórás nézelődés után indultunk tovább.
1. Ózd, vasmű
2. útban a Bükk-tető felé, a felhők itt még játszadoztak velünk
3. a csúcs kilátása nagyon szép volt az Óbükk és a Mátra felé
A jelzettség szuper volt, térképet, GPS-t alig néztünk, jól haladtunk az úton, majd egyszer csak az erdőből kilépve a völgyben feltűnt a gyönyörű fekvésű, ámde annál nehezebb sorsú, Somsálybánya. A falu utcáit elérve szóba elegyedtünk egy nénivel, akitől olyan dolgokat hallottunk, amelyeket bár tudtunk, de így élőben szembesülve velük sokkal mellbevágóbbak voltak... A falu maga mondhatnám rendben van amúgy, ha nem tudnám hogy a kőkupacok a buszmegállónál még nem is olyan régen egy Művelődési házat alkottak, amelyet a kisebbség hordott el, majd le kellett bontani, és nem láttuk volna a szintén erre a sorsra váró egykori templomot... Somsálybányát elhagyva az emelkedőn folyamatosan a lehetséges megoldásokról beszélgettünk, de nem nagyon találtunk. Csak egy jutott eszünkbe: az oktatás, és még egyszer az oktatás.
1. Somsálybánya csodás környezetben fekszik
2. bányászemlékmű
3. romtemplom a faluban
Szuszogtató kapaszkodó következett, majd egyszer csak a gerincre fellépve, hirtelen egy pillanat alatt mintha a táj kompenzálni szerette volna számunkra a lent látottakat, szinte arcul csapott minket a látvánnyal! "Szó bennszakad, hang fennakad, lehellet megszegik..." Elképesztő, Erdélyt, Felvidéket idéző völgy tárult fel hirtelen előttünk, harsogó zöld fű, fenyők a dombhátakon, tehenek a völgyben, szamár vontatta kordé a girbe-gurba kis földúton a völgytalpon... csodálatos volt!
Ketten együtt sem bírtuk "elviselni" az élményt, haza telefonáltunk, képeket küldtünk az otthoniaknak, amelyek azonban természetesen a töredékét sem adják vissza a látottaknak, az élménynek, a valószerűtlen völgynek, amely leereszkedvén körülvett minket. A legelésző tehenek már-már túlzásnak, giccsnek hatottak, éppen úgy mint a szamár vontatta kordé, a fát vállukon vivő gyerekek zökkentettek picit vissza minket a valóságba... A völgyet leírni nem tudom. Egy jó félóra alatt szeltük át, barátom csak annyit mondott hogy ki kéne ide jönni, asszonykával, egy jó könyvvel, leülni, és csak létezni, itt lenni. Ezek után az Arlói-tó láttán szemünk sem rebbent, majd a falu határától a főútig húzódó mátraverebélyi hangulat oszlatta el végleg a varázslatot. A busz szinte félóránként jár Ózd irányába, így a kocsihoz hamar visszajutottunk, és két emlékezetes túranappal a tarsolyunkban indultunk el hazafelé.
Úgy érzem mindketten nagyon vártuk ezt a túrát, mert a hét közben az időjárás jelentésekben egyre növekvő mennyiségű csapadék előrejelzése ellenére sem merült fel még egy kósza mondat erejéig sem köztünk a túra halasztásának gondolata. Így aztán szombat reggel pontosan 8 órakor ismét ott kávéztunk a pecsételőhellyé avanzsált istenmezejei kocsma pultjánál, hogy aztán az igazolás megszerzését követően nekivágjunk a Lóhullás-tető emelkedőjének. Ködös, párás idő volt, a löszös mélyút pedig csicsogósan saras, mégis vígan beszélgetve haladtunk egyre felfelé. Barátom nemrégen Steve Jobsról olvasott könyvet, így aztán én is ki lettem művelve alaposan az úriember viselt dolgairól útközben...:-) Csupán a Lóhullás-tetőn bosszankodtam egy pillanat erejéig az elmaradó kilátás miatt, mert én már láttam ezt szép időben is, no de mindegy, bosszúságomat oldandó csupán egy sort énekeltem túratársamnak az autóban hallgatott zenéből: "Ködbe burkolózott a felvidéki táj Sárga napraforgók csonka szára áll..."
Ezen jót derültünk, majd továbbindultunk. A Gemeruta völgy vízmosásos patakmedrében csillantak meg az első napsugarak a fák levelein, és mire a Hosszú-völgybe értünk százágra sütött a tűzgolyó.
1. szemben a ködben úszó Lóhullás-tető, amely a favágók felfelé kapaszkodás közben elhullott lovairól kapta beszédes nevét
2. takaros, igényes kis táblák vannak végig az útvonalon
3. Dávidtanya felé...
Folyamatosan beszélgetve hamar megpillantottuk a Szalajkaházat, majd a Dávidtanya romos épületeit is elhagyván, egy meredek dombhátat keresztezve már Vállóstanyán is voltunk, amely bélyegzőhely, fixre rögzített, egyszerű, de olvasható vasbélyegző fogadja itt a túrázókat. A tanyát elhagyván visszanézve pillantottuk meg először a durva felhőket, amelyek fenyegetően közeledtek felénk. "Neked mi volt a legemlékezetesebb elázásod?" - kérdezte barátom. Rövid gondolkodás után mondtam hogy igazán olyan durva zuháré még nem vert el, amire emlékeznék is egyből.
1. Vállóstanya, bélyegzőhely
2. ez el fog kapni minket...
3. ...elkapott, éppen egy régi kék úton.
No, ez most gyökeresen megváltozott! Elképesztő volt amilyen hirtelen leszakadt az ég, és az is amilyen mértékben! Monszuneső-szerű vízözön árasztott el mindent, ömlött a víz, nem túlzok, 5 percen belül nem volt már mit védenünk, olyan szinten csicsogtak ruháink a víztől! Lépni alig bírtam hirtelen, olyan nehéz lett minden darab rajtam, beleértve a fecskét is.:-) A dupla nejlonokba zárt térképet és igazolófüzeteket is szárítgatni kellett otthon később... Tavaszi Széll elhűlve nézte hogy a vízözönben még mindig a régi kék jeleket fotózgatom, én meg mosolyogva vállat vontam: -Most mi csináljak, ez van, itt vagyunk mindentől tíz kilométerre, Magyarország legnagyobb egybefüggő erdőségében, és 5 perc alatt rommá, csócsává, péppé (ahogy tetszik) áztunk, így jártunk. :-) Nem fogtuk fel tragikusan, tudtuk hogy már pár órával később is inkább lesz élmény, kaland, amit jó lesz majd mesélni még évek múlva is. No, de ne ugorjunk előre! A turistaösvény patakká változott, és meredeken emelkedett az Ökör-hegy felé, a szakadó esőben így is elfogadhatóan haladtunk felfelé az 540 méteres csúcs felé, bízván a jobb időben.
1.-2. elképesztő monszuneső volt, a képek is csupán sejtetni engedik hogy milyen özönvíz volt ez
3. az Ökör-hegyen kb negyedóránk volt bélyegezni, addig nem esett, de utána ismét rázendített
Rövid időre elállt az eső, ekkor az újra gyülekező felhőket látván versenyt futottunk a zuhival a csúcsra, csak hogy szárazon tudjunk bélyegezni... éppen csak sikerült, ahogy elindultunk lefelé az Ökör-hegyről ismét rázendített, de már nem érdekelt minket... Hamar elértük a Gyepes-völgy keskeny aszfaltját, amely 7-8 km hosszan vezet Járdánházáig, ezen jó tempóban haladva egy óra alatt elértük az erdőség határát, Dobronya-tanyát, ahol csak az én nevemet írták fel, és egy vállalhatatlan fotót készítettek rólunk, a járdánházi vizespóló verseny abszolút, megosztott győzteseiről! :-) Azok a testek, ahogy minden tapad... húúúú...:-))
Járdánházán kinéztünk egy kocsmát bélyegezni, aztán benéztünk, majd gyors tempóban tovább suhantunk... Ez is húúúú volt, csak teljesen másképpen.
1. az Ökör-hegyen fix bélyegző van kihelyezve egy jó ideje, odafigyeléssel és sok tintával szép nyomat készíthető
2. a Gyepes-völgy keskeny aszfaltja 8 km hosszan vezet kifelé Magyarország legnagyobb egybefüggő erdejéből
3. Arló/Járdánháza
A Menetrendeken kinézett busszal jutottunk vissza Pétervásáráig, ahol dideregve szálltunk le, majd bementün szállásadónk itteni pizzériájába, ahol megkaptuk a kulcsokat a házhoz. Befűtöttünk, átöltöztünk, majd visszaautóztunk Pétervásárára a pizzériába vacsorázni. Meglepően igényes és jó hely ez a kis vendéglő, nyugati színvonalat idéz, azért írom ezt le hátha másnak is jól jön még, mint ötlet. Szikla Vendégház, Istenmezeje, Fodor cuki, piizéria (étterem Istenmezeje)
A remek vacsora, majd a kandallóban ropogó tűz melletti beszélgetés után hamar elaludtunk szobáinkban, eltéve magunkat másnapra, az Ózd-Somsály-Arló etapra.
Mottó "S a bányász megy. Csak könnye hull hol küzdve élt, a rögre. Magával viszi mindenét, családját, karját, de szívét, azt itt hagyja örökre."
Dsida József Inászóbánya
Salgótarján. Ide mindig szívesen jövök. A busz indulása előtt még elkanyarodunk egy kis utcába... A "hova megyünk?" kérdésre csak annyit feleltem: Majd meglátod! Barátom válaszából arra következtetek hogy van némi fenntartása az egykor szebb napokat látott, kopottas bányászvárossal kapcsolatban: "Szerintem eladtad a vesémet, és most megyünk a helyszínre lebonyolítani az üzletet!... :-)" Aggodalma alaptalan, Győzike régi házát néztük meg egy kis kitérővel a Pécskő utcában :-))
A buszpályaudvar kora reggeli közönségéről azért ezzel együtt egy komplett szociográfiát lehetne írni.... Másfél órás zötykölődés után Istenmezején, az ország legszebb nevű(nek választott) településén tesz ki minket a reggeli közvetlen járat. Azt hogy egy kicsiny falu közösségének meghatározó kohéziós ereje a labdarúgás Istenmezején tökéletesen láthattuk. (A másik hasonlóan közösségformáló képződmény természetesen a kocsma.) Ez utóbbiban míg egy kávé mellett a pecsételést intéztem addig a nemrég újjáalakult, de ismét a megszűnés rémével szembenéző helyi focicsapat egykori "sztárjával" beszélgetett egy jót túratársam. Régi képek a falon, Tavaszi Széll érdeklődő kérdéseire csak úgy dőlnek az emlékek az idős focistából. Végül aztán csak elindulunk. A kb bő egy hónappal ezelőtti 30-35 centis friss hó még élénken él az emlékeimben, de ezúttal az út meglepően jól járható, még csak nem is igazán sáros, a Katus-gödör vízfolyása mentén a meredeken emelkedő ösvényen jó tempóban érjük el a 400 méter feletti magasságot, amely alá közel 10 kilométeren, Bárnáig nem is igen fogunk süllyedni. Ezúttal ortodox módon követjük a Kohász Kéktúra jelzéseit, jól járható, kiválóan jelzett út, fiatalos erdők, öreg hagyásfák és a felhők mögül olykor-olykor már kikukucskáló nap kíséri utunkat.
1. Istenmezeje faluközpont, mögötte a Noé szőlője, indulás!
2. a távolban a Mátra sziluettje
3. kedvenc jelzés-kivitelezésem, nem is kell ezt bonyolítani...
A Csengős-bérc panoráma-útja ezúttal is hozza a szinte kötelezően elvárható kilátásokat, távolban a Mátra sziluettje, meg-megállunk nézelődni. Ágasvár, Kékes, Galya, Oroszlánvár, mind szépen kirajzolódnak. A színek az időszaknak megfelelően fakóbbak a nyári vagy a téli csillogáshoz képest, de ezúttal talán nem is annyira a fotózás miatt vagyunk itt... rég találkoztunk már, folyamatosan beszélgetünk. Régi kék jelzés-kutató szenvedélyem azért ezúttal sem hagy nyugodni, a Nádas-orom gerincén felfedeztem egy régi ösvényt, régi kék jelekkel, mindössze 20-30 méterrel a mai út mellett. Egészen hosszan, pár száz méteren egy egykori, ma már benőtt mélyúton volt felfestve a Kohász Kék, tökéletes illusztráció volt ahhoz amiről előtte nem sokkal meséltem Tavaszi Széllnek a régi utakról, miszerint a régi utak sokszor éppen csak annyival futottak a mai ösvények mellett hogy ne tudd felfedezni a régi jelzéseket, csak ha nagyon-nagyon figyelsz. Fel-le, fel-le igazi hullámvasutazás ez a szakasz 400-450 méteres magasságban egészen a Bárnai Nagy-kőig, melyet egy emelkedő után egy útkanyarulatban pillantottunk meg először. "Szép. Olyan mint Erdélyben, akár az Egyeskő is lehetne" -hangzott túratársam első gondolata az impozánsan emelkedő sziklabércről.
1. régi kék jelzés, egy régi, ma már benőtt úton
2. feltűnik a Nagy-kő
3. Bazaltlemezek, riolittufával. A Nagy-kő sajátságos geológiai képződmény
Azt már a túra előtt eldöntöttük hogy felkapaszkodunk a Nagy-kőre, több okból is. Az kék csúcs jelzésű út egy rövid, nagyon meredek emelkedőtől eltekintve sokkal jobb mint a másik út, szép a kilátás, és hát eredetileg a Kohászok Útja is feljött ide. A Nagy-kő tetején tartottunk egy negyedórás pihenőt, ettünk, ittunk, bejelentkeztünk az otthoniaknak, majd ezek után gyors ereszkedést követően már Bárnában is voltunk. Az Ibolya presszóban -ahol jól emlékeztek még múltkori hóemberes-átöltözős mutatványomra- kaptunk kávét, üdítőt, bélyegzést, és ajándékba egy kis harapnivalót is tett az asztalunkra Ibolya, pici szendvics-katonákat. Szép és kedves gesztus, jólesett. A kék jelzés hosszasan kanyarog a faluban, majd egy jó meredek emelkedő után a Három határ (451m) csúcsa mellett oldalazva halad a Hosszú-bércig, majd Inászóbánya felé kezdi meg az ereszkedést.
1. Bárna előtt is van a Noé szőlőjéhez hasonló homokkő képződmény
2. Bárna, Ibolya presszó
3. a völgyben a falu, háttérben a Nagy-kő
A mátraszelei utat keresztezve hamarosan az egykori bányász-település, Inászóbánya határában vagyunk, (bélyegzőhely) melyet az egykori kisvasút hídjának pillérei jól jeleznek. Sokszor jártam már itt, de most bőven van időnk körülnézni is, és sok dolog csak most vált előttem is világossá. A még 100 éve is több mint 2300 lakosú bányásztelepülésből, amelynek bányái, több száz háza, iskolája volt, továbbá kisvasútja, rakodóval, 14 gőzmozdonnyal, több száz csillével, az ország legelső szénbányájával, szóval ebből a településből ma mindösszesen egy düledező erdészház, egy temető és egy bányász-emlékhely maradt! Szinte hihetetlen. Hihetetlenül tragikus és jellemzően magyar sors. Sokáig nézelődünk, csendben beszélgetünk, majd továbbindulunk.
1. Inászó emlékhely a GPS-en
2. a Bányász emlékmű
3. Inászó omladozó erdészháza
Az utolsó komolyabb emelkedő a Pécskő-nyereg felé ismét régi jelzések felfedezésével telik, majd a nyeregben a tájékoztató tábla elolvasása után már Salgótarján szélső telkei következnek, melyek mentén fél óra alatt lent is vagyunk a városban. A vasútállomáson egy kedves forgalmista hölgytől dátumos körbélyegzést kaptunk a füzeteinkbe, továbbá megtudtuk hogy 25 km az semmi, az ő barátja a Mátrabércre jár és most is arra készül... :-) Az autóhoz visszaérve autentikus módon elrágcsáltunk még egy-egy csomag Nógrádi ropit, és a folytatás reményében kellemes és tanulságos élményekkel gazdagodva indultunk haza.
Évek óta nem volt ehhez fogható téli időjárás, 20cm friss havat plusz ragyogó napsütést ígértek vasárnapra, úgy éreztem ilyen alkalom nem nagyon lesz mostanában egy remek téli túrához, és hát hol máshol mint az egyik kedvenc vidékemen, a Karancs-Medves vidékén... 6:35-kor már a Salgótarjánból rajtoló, Istenmezeje felé zötykölődő öreg Ikaruson ültem, amely minden nehézség ellenére pontban 8-kor ki is tett az egyik legszebb nevű magyar falu kicsiny központjában. Egy kávé, üdítő kombó után mit sem sejtve nekivágtam az útnak, ekkor még úgy hittem egészen Salgótarjánig, de az élet, és főleg a vártnál lényegesen nagyobb hóréteg átírta naív terveimet. A falu utáni erős kaptatóra a Fehér-kő felé készültem ugyan, tudtam hogy a túra egyik legnehezebb szakasza lesz, de hogy tényleg ennyire az lesz azt nem gondoltam volna. Egy terepjáró nyomain kapaszkodtam felfelé lépésről lépésre, közben azon morfondíroztam hogy mi a fene tudott ide feljönni ezen a fingató emelkedőn ebben az irdatlan hóban, aztán mikor megláttam a járművet, lemeredtem: egy Dácsia! Vazz, ilyet fogok venni legközelebb!
1. Hajnalhasadás Istenmezején
2. Dácia reklám, alig hittem a szememnek, minimum UAZ-ra számítottam!
3. régi kék jelek
Nem sokkal később a hegyről két puskás jött, övék volt a Dacia, elbeszélgettem velük vagy negyedórát, több mindenről. Az autó nem igazán az alapverzió, négykerék, diffizár, stb. Amúgy ezúttal nem lőttek semmit, és a vadaknak nem igazán jó ez a hatalmas hó, a kismalacok megfáznak, alig lesz vaddisznó, már így is több a szarvas mint a disznó... ez némileg ellentmond annak amit máshol hallani, hogy sok a vaddisznó, errefelé ezek szerint nem annyira. Érdekes beszélgetés volt, jól kifújtam magam, irány tovább a Csengős-bérc felé! Alig vártam hogy végre felérjek a Kohász Kéktúra egyik legszebb szakaszára, az Istenmezeje-Bárna kékút király etapjára, a Csengős-bérc panoráma-útjára, amelyen nyáron is rengeteget fotóztam. Ezúttal sem győztem betelni a látvánnyal, amely kb 3-4 kilométeren elkíséri a túrázót, különböző szögekből mutatva meg a Mátra vonulatait a ritkán látott északi irányból, kéklő bércek a háttérben, csillogó szűz-hó buckák az út mentén, csodás összkép volt ez így, nagyon élveztem, ez az, ezért indulam, ezért jöttem, gyönyörű látvány!
A Csengős-bérc útján, szerencsére terepjáró-nyomokon
A kék jelzés itt-ott letért a kitaposott útról, érintette a magaslatokat, bár nem kellett ortodoxnak lennem, próbáltam követni, ilyenkor a terepjáró-nyomokról letérve a sípcsontig érő szűz hóban gázoltam, ez bár nagyon romantikus dolog, de iszonyúan visszafogja az embert, és iszonyúan hűti a bakancsot, és benne a lábat! Sok-sok állatnyomot is láttam, egy őzike egészen hosszan ment az ösvényen előttem, bár a terepjárónak jobban örültem, de ez is érdekes volt. :-) Miután ezen a 3-4 kilométeren kigyönyörkodtem magam, majd a Nádas-orom (441m) közelében ismét erdőhatárt értem jöttek az újabb csodák, ilyen szép, érintetlen, vastagon behavazott erdőt talán még sosem láttam, de legalább is már nagyon régen.
érintetlen téli erdő, 30+centis hóban, csodálatos!
Hosszú szakaszon Nógrád és Heves megye határán, kerítés mellett haladt a túra a Bárnai Nagy-kő felé, folyamatosan hullámvasutazva, de inkább emelkedve, az útviszonyok a vastag hóréteggel karöltve kezdték vészesen apasztani erőtartalékaimat. Bár nem adtam fel hogy 'Tarjánig megyek, azért nem sok esélyt láttam rá, pláne hogy olyan fáradtságot mint a Nagy-kő aljában rám tört már régen éreztem, a magam mögött hagyott 12-13km folyamatosan a havat tolva magam előtt meglepően kifárasztott.
1. a nagy hóban élvezet volt menni, de nagyon kifárasztott
2. visszatekintés, állatnyomok keresztezik az enyémet
3. Bárna temploma
Bárna szélén észrevettem hogy kívülről a hótól, belülről pedig az izzadságtól vagyok vizes, így aztán úgy döntöttem hogy a presszóban átöltözök, és majd meglátjuk... A törzsvendégek érdeklődő pillantásaitól kísérve, de a pultos hölgy engedélyével vetkőztem kisgatyára, az ott italozó két idősebb hölgy erre már székestől fordult felém, és leplezetlenül bámulták a mutatványt, ezért aztán pillantásaiktól némileg feszélyezve igyekeztem gyorsan befejezni a kocsmában a túl látványosra sikerült zokni-póló cserét. Nem szeretek semmit feladni, nekivágtam a 'Tarján felé induló kék jelzésnek, de a Hármashatár meredek kaptatóján ismét térd alatt ért a szűz hó, lépésről lépésre haladtam, iszonyú lassan, majd megálltam. Tudtam hogy innentől már terepjáró-nyomra sem számíthatok, ezért úgy döntöttem, visszafordulok, ezt már nem tudnám emberi időn belül befejezni, még 12km ilyen út(?) viszonyok közt már nem megy. A bárnai bekötőúton indultam el a Mátraszelei út felé, mentem pár km-t, majd nekiálltam stoppolni. Két új rendszámos, nagyon jó autó nagy ívben került ki, na jól van ezt hagyjuk, majd jön a szelei busz... gondoltam, mikor egy igazán szakadt kis suzuki kérdés nélkül állt meg mellettem, nyílt az ajtó, csak annyit mondtak "szállj be, beférsz?" Be hát, ha megszakadok is! :-) Salgótarján, Acélgyárig mennek, nekem jó? Hogyne, szuper... Két tősgyökeres bárnai úriember volt, ismét vadászokba botlottam, és ismét nagyon jót beszélgettünk, és még az autómhoz is időben visszaértem. Nagyon szép, nagyon nehéz, iszonyúan fárasztó és igen-igen elgondolkoztatóan tanulságos túra volt, megint olyanoktól kaptam kétszer is jó szót, segítséget akik felé előítéleteim szoktak vala lenni...
"Kezdem gyanítani, hogy mindabban, ami fontos és másíthatatlan, nincs véletlen. (...) Vannak pillanatok, amikor játszik velünk az élet, s kissé összecseréli bennünk mindazt, amiről azt hittük, hogy végleges."
Ma dél körül a Bárna feletti Nagy-kő csúcsánál találtam egy hálózsákhoz tartozó piros hordozózsákot. A tulajdonos jelentkezhet publikus emilemen, megbeszéljük a visszajuttatást.
Régi Kohász kéktúra jelzéseket keresgéltem Lillafüred és Diósgyőr közt, közel 4 km-en teljesen más volt az eredeti nyomvonal, talán szebb is volt mint a mai.
Igen, Dédestapolcsányból felvitt a Vízköz tetőre, és Upponyt csak éppen érintette a szélső házaknál. (Talán most egy rövid K 3szög jelzésen.) Csak a pontos nyomvonalat kellene belőnöd. ( Ha jó emlékszem Dédestapolcsányon kívül jobbra van egy erdészház, és az előtt párszáz méterre vitt fel a k+.
A Diósgyőr felőli rész, a DAM-tól pár kilométeren szintén esélyes lehet.
Dédestapolcsány-Uppony szakasz is, mert az 20 évvel ezelőtt még teljesen más útvonalon ment, nem a víztározó mellett. Az egykori nyomvonal szintén "gyanús".
Szerencsére van róla térképem, így útvonal tekintetében tutira mehetek.
Elsősorban régebbi, megváltoztatott szakaszokon fogom keresni, továbbá városokban, és olyan helyeken ahol valamilyen okból megmaradtak az öregebb fák.
Salgótarján központjától a Pécskőig több helyen is változott az útvonal, nyugatról kelet felé haladva az az első szakasz, mindkét szempontnak megfelel.
Bárna felé is van egy gerinc ahol sok öreg fát, jelzést találtam, de a dzsindzsa miatt nem tudtam rendesen megnézni a törzseket.
Istenmezeje előtt a patakvölgy, Lóhullás-tető felé, akkor a Szalajkaháznál is régebben a patakmedret követte a kék, ma nem, Vállóstanya, Ökör-hegy, Upponyi terelés mind-mind egy-egy ötlet.
Talán Járdánházától Sátáig látom a legkisebb esélyt fémtáblácskát találni.
1. olyat ni!
2. ilyen fák, mint ez itt a Csernely-völgyben Uppony előtt biztatóak voltak
Istenmezeje-Ózd két nap alatt, számokban
1933-2016 
