Jugóba kb 1975-től átutazóba (összesen négy nap vízummentesség/év) minden évbrn, ettől hosszabb viszont vízum és kétévente.
Kivétel a kishatárosok.
Emlékeim szerint apu kék útlevelét bevonták 1984-ben (ekkor mentünk volna Ausztriába), így aztán vizitúráztunk, majd kapott pirosat, és csak 1986-ban kapta vissza a kéket.
Pirosat hamar kapott, így a felvidéki téli síelés nem volt gond.
1964-ben vonattal Hollandiában voltunk rokonlátogatni. Apám és én. Anyám idehaza maradt túszként. Apám testvére küldött közjegyző által igazolt meghívólevelet, amelyben vállalta az útiköltséget (oda-vissza) valamint az ott tartózkodásunk idejére a teljes ellátásunkat. Apámnak munkahelyétől, nekem az iskolától kellett aláírást hozni. Aztán nagyvonalúan megengedték, hogy fejenként 5-5 dollárt kiválthattunk.
Jellemző volt a következő eset. Hollandiában valami kiárusításon vettünk talán 10 db. képeslapot. Megírtuk őket, majd szembesültünk azzal, hogy ketten együtt nem tudjuk megvenni a rájuk szükséges bélyegeket. A nálam kicsit idősebb unokanővérem (egész hollandiai tartózkodásom alatt látott egyetlen szemrevaló lány) kiszúrta a helyzetet és rém tapintatosan felajánlotta, hogy majd ő feladja a képeslapokat. Az iskolában szeptemberben kiderült, hogy a nyári szünetben, a 40+-os osztályból ketten jártunk a rothadó kapitalizmusban. A másik Bécsben volt.
A gyerekeim még óvodás korukban megfordultak 5-6 országban. legalább 3-4 nyelven tudtak köszönni.
Elnézést, Jugoszláviába, szerintem két évente lehetett menni, kiutazási engedály kellett, de a valutaváltás útlevél birtokában nem volt probléma, Tán 12000 dinárt váltottam a nevemre, sehol se jegyezték. Akkor 1 dínár 1 Ft 12 fillér volt. A korsó sör a hajón Fiume és Dubrovnik között 5 dínár volt. kb pariban volt minden.
Jó, hogy említetted a vízumot. 1988-ban jártam először nyugaton (Franciaország). Kellett a francia vízum (a kérelem csak franciául volt elérhető, de a közelben működött egy fordító, jó pénzért). Kellett a nyugatnémet átutazó vízum, ami legalább félnapos sorbanállással járt együtt (reggel 6:00-os érkezéssel). A követség melletti garázsokban büfé üzemelt, ugyancsak komoly árakkal. És az Általad is említett vízum-díjak...
1973-tól 1983-ig tartott a kétféle útlevél időszaka. A piros az európai szocialista országokba volt érvényes, öt évig, kiváltáskor öt kiutazási engedélyt ütöttek bele, amivel az európai KGST-országokba lehetett kiutazni. Ehhez valutát az OTP-ben lehetett kapni, egy alkalommal max. 400,- Ft értékben. De ezt korlátlanul lehetett ismételni. A Szovjetunióba egyéni turista kiutazási engedélyt nem adtak, társasutazáshoz az utazási iroda igényelte meg. Jugoszláviába szintén külön kellett igényelni, abból évi egyet adtak. Viszont jugoszláv dínárt csak valutakeretre lehetett váltani, háromévenként.
A kék volt érvényes a világ többi részére (pl. a tengerentúli szoc. országokba (Mongólia, Vietnam, Kuba stb.) is). Kiváltáskor egy kiutazási engedély volt benne, évente lehetett újat igényelni. A csavar annyi volt, hogy konvertibilis valutát a valutakeret erejéig csak háromévenként lehetett váltani. Amelyik évben nem járt valutakeret, akkor lehetett menni szervezett társasutazásra, ellátásos meghívólevéllel, vagy BC-számla terhére.
1984-1987 között annyiból változtak a szabályok, hogy egy útlevél volt már csak (kék, M-sorozatú). Ebben az európai KGST-országokba korlátlan kiutazási engedély volt, Szovjetunió, Jugoszlávia és a világ többi része a '73-as szabályok szerint működött, csak nem volt két külön útlevél.
Az útlevélkérelmek is különböztek, a szoc. országokba egy kétoldalas nyomtatvány volt, kb. ugyanannyi, mint a személyi igazolványhoz, csak a testmagasságot, a haj- és szemszínt is be kellett írni. A nyugati útlevélkérő lap négyoldalas volt, ehhez kellett munkahelyi hozzájárulás, adott esetben a hadkiegészítő hozzájárulása is. (nekem '83-ban még a KISZ-titkár is aláírta).
A nyugati utazáshoz szükséges legfontosabb kiváltság ugyanúgy a pénz volt, mint ma, 2025-ben. Magyar zsebnek őrült drága volt minden, épp ezért nem is tolongtak az egyéni kiutazási engedélyekért. Persze erre csak azok emlékeznek, akik ezt végigélték. Egy 2000,- Ft-os fizetésből nem nagyon lehetett mondjuk 700,- Ft-os francia vízumra költeni. (hogy csak egy olyan költségelemet mondjak, ami ma már nagyon nem jellemző)
Persze nem tagadható, hogy az irigység is lehetett akadály, ha a személyzetis szemét szúrta a nyugati útlevélkérelem, akkor persze mindent megtett, hogy elgáncsolja. Öt-hat aláírást kellett egy nyugati kiutazási engedélyhez összegyűjteni, ha csak egy valaki feküdt ennek keresztbe, akkor már meg is tagadták az engedélyt. A fenti '83-as esetnél rám is nagyon csúnyán néztek (Ausztria, Svájc, Franciaország, Németország), különösen a KISZ-titkár, akinek a nyugati nyaralás azt jelentette, hogy elmegy SZOT-beutalóval a Lővérekbe.
Emlékeim szerint 1973 után is (talán 1988-ig) volt piros útlevél a szocialista országokba, és kék a nyugati országokba. Utóbbival azonban csak 3 évente lehetett utazni, így az osztrák-német viszonylatra nem lehetett minden évben elmenni.
A még nálam is idősebbek esetleg tudnak pontosítani vagy megerősíteni.
logikai alapon te azon kevesek közé tartoztál, akik a sokaknak képzelték, vagy csak mondták magukat. Ez nem az a fórum, ahol ízesebb jelzővel kellen jellemezni az elnyomó réteget, így elégedj meg ilyen virágnyelvű megfogalmazással.
Csak egy érdekes hajó. 1836-ban épült. Akkor még fatestű, mint dunai kollégái, de jellemző rá a külső, felső merevítő híd, a nyomott öv. Úgy néz ki mint egy ingagépes, de nem az. Függőleges a hengere ls a hajtókar fö/le bólogat az excenter tekerése során. 1909-ben már 73 éve szolgált.
Amikor csuklyás nélkül elvették az ember kék útlevelét, mert a társasházban valaki rihadék volt
Meg amikor egy három hetes családi nyaralás Bulgáriába kis túlzással olcsóbb volt egy háromgyermekes családnak, mint egy oda-vissza szárnyashajózás Bécsig...
"Az akkori korról írt cikkeknél a szerzők rendre úgy csinálnak, mintha bárki vehetett volna jegyet és felszállhatott volna."
Nem tudom, pontosan milyen korra gondolsz, de én gyerekkoromban utaztam a Sirály szárnyashajóval és mi a "bárkik" közé tartoztunk. Úgy emlékszem, drágább volt a jegy, mint a normális hajón.
Készítek egy kollázs-jellegű történelmi óriásposztert a MAHART összes eddigi személyszállító hajójának elölnézetét színes, árnyékolt vonalábra stílusban kidolgozva.
Ehhez szeretnék kérni a Moszkváknál most egy kis segítséget, mert bordarajz hiányában csak találgatom, milyen lehet az alja.
Ha valaki készített mostanában úgy Moszkvát, hogy rajz alapján tette, és szívesen megosztja velem, azt megköszönöm!
"A szárnyashajók a ’60-as évek közepére a magyar Duna-idegenforgalom sztárjai lettek, a rendszeres nemzetközi forgalom hivatalosan 1964. május 24-én indult meg Budapest‒Bécs között. A korabeli beszámolók szuperlatívuszokban emlegették a „víziszárnyasokat”: a hagyományos kirándulóhajóknál „akár ötször-hatszor gyorsabb” járművek óránként 60 km-t is megtettek.
A gyorsaságnak persze ára volt: a Sirályok 1000 lóerős dízelmotorjai óránként kb. 120 kg gázolajat égettek el. Emellett a jegyár is magasabb volt, mint a normál járatok esetén, de ennek ellenére egyre népszerűbb élményjárat lett a különleges hajók kipróbálása."
Az akkori korról írt cikkeknél a szerzők rendre úgy csinálnak, mintha bárki vehetett volna jegyet és felszállhatott volna.
Egyébként úgy emlékszem, az első járat talán szakszervezetiseket vitt, akiket tán ki sem engedtek szállni az osztrákok.
Egy szárnyas motorcsónakot, (mint a balatoni vizitaxi) hosszú ideig láttam 1990.-es 2000 es években a Rómain.Talán a Király motorcsónaknál. A Vitorla utcával szemben kell lemenni a partra.
