Csak pár lépés a végtelen, már nem tart vissza semmi sem, ha álom volt mit tőled kaptam, ébrednem kell azt hiszem, egy álmatlan éjjel mind úgy hullott széjjel mi volt
Csak pár lépés a végtelen, már nem tart vissza semmi sem, ha karjaidban alszom el már nem rémíthet senki sem, mint anyját a gyermek mégegyszer ölelj meg, így jó
Már semmit se bánjunk, ha tévúton jártunk, hisz egy volt az álmunk, s csak egymásra vártunk, de félek már késő, az éj lassan már körbezár Én áldom a sorsom minden áldott percben, hogy rámbízott téged és rád bízott engem, de kérlek most indulj és vissza se nézz többé már
Csak pár lépés a végtelen és többé nem jöhetsz velem most bátor légy, most légy erős és kérlek ne sírj kedvesem egy perc volt az élet, mi tőled oly szép lett, így jó
Már semmit se bánjunk, ha tévúton jártunk, hisz egy volt az álmunk, s csak egymásra vártunk, de félek túl késő, az éj lassan már körbezár Én áldom a sorsom minden áldott percben, hogy rámbízott téged és rád bízott engem, de kérlek most indulj és vissza se nézz többé már
Már túl közel a végtelen, most húzz magadhoz kedvesem még annyi mindent mondanék, de várnak rám a semmiben hát őrizz meg engem, úgy engedj elmennem, így jó most mennem kell
"Aki gyöngéd, annak felebarátja minden, ami él. Nemcsak az embereket tudja szeretni, hanem az ember alatti világot is, a fákat, állatokat, virágokat. Mindenkiben megvan a kényeztetés gyönyörűsége... Mindenkinek van egy órája, amikor szeretne egy csókot kapni,
talán nem is annyira az arcára, mint a lelkére... Milyen jó, ha van valaki, aki engedi, hogy szerethessék őt. Akiben gyöngédség van, az elsősorban meg tanul az
emberekkel a saját nyelvükön beszélni... A finom szív tudja, hogy minden ember lelkében van egy húr, amelyet nem szabad megbántani. Hiszen olyan könnyű jóvátehetetlenül megsebezni egy embert... A kézzel ütött sebek hosszabb - rövidebb időn belül begyógyúlnak, a nyelv tőrével ütött sebek egy egész
életen át fájni tudnak! A nemes szív fegyelmezi érzéseit, vigyáz arra: mit mondjon ki..... mit hallgasson el. Mit hogyan mondjon... Tudja, hogy az emberek nem bánják, ha ügyetlen is a bók, mohón fogadják a legkirívóbb hízelgést is..... Gyöngéd szív kell ahhoz, hogy örvendezni tudjunk az
örvendezőkkel, ami sokkal nagyobb művészet, mint együtt sírni a sírókkal. A más bajában az ember a saját baját siratja....... A gyöngédség, pozitív valami....
EMBERTÁRSAINK FELÉ TÁRULÓ, ÁTKAROLÓ ÉS IGENLŐ.....
Mert van valami, ami sokkal több és értékesebb, mint a tudás,
az értelem, igen, becsesebb, mint a jóság. Van egyfajta tapintat, ami az emberi teljesítmény felsőfoka. Az a fajta gyöngédség, mely láthatatlan,
színtelen, és íztelen, s mégis nélkülözhetetlen,
mint fertőzéses, járványos vidéken a forralt víz,
mely nélkül szomjan pusztúl, vagy beteg lesz az ember. Az a tapintat és gyöngédség mely, mint valami csodálatos zenei hallás örökké figyelmeztet egy embert, mi sok és mi kevés az emberi dolgokban, mit szabad, és mi túlzás, mi fáj a másiknak, és mi olyan "jó", hogy ellenségünk lesz ha megajándékozzuk vele és nem tudja meghálálni? Ez a tapintat, mely nem csak a megfelelő szavakat és hangsúlyt ismeri, hanem a hallgatás gyöngédségét is. Vannak ritka emberek, akik tudják ezt. Akik a jóságot, mely mindig önzés is, pártolták és nemesítették, s nem okoznak soha fájdalmat barátságukkal, vagy rokonszenvükkel, nem terhesek közeledésükkel, nem mondanak soha egy szóval többet, mint amit a másik el tud viselni, s mintha külön, nagyon finom hallószerveik lennének, úgy neszelik mi az, ami a másiknak fájhat. S mindig tudnak másról beszélni. S oly élesen hallanak mindent, ami veszélyes az emberek között, mint az elektromos hallgató fülek érzékelik a nagy magasságban felhők között közeledő láthatatlan ellenséges gépmadarakat. A tapintat és a gyöngédség emberfölöttien érzékel. Igen, e két képesség emberfölötti."
Amikor elfáradok, húz az ágy, az álom mégis elkerül. Nézem, de nem látom a világot, körben a házakat, a fuldokló fákat. A felvillanó fényben az arcodat látom, ajkaid furcsa fintorát, szemed rejtőzködő mosolyát. S ettől hirtelen melegem lesz - a viaskodó szélben férfias könny remeg az arcomon.
Őrjöngök, Rád ha néznek, Szeretne ütni két kemény ököl, Hogy útálom ízét a sárga méznek, Agyamban hogy csak arcod tündököl, Hogy megvetem szelét az élet-vésznek S haraggal bámulok az égre föl S ha sírni kéne, könnyeim is késnek S belőlem minden jóérzést kiöl. Szerelem ez? vagy, haj nem is tudom csak, Csak azt tudom, hogy megbolondulok, Bronzajkaim, mint gyáva koldusok, Csókmorzsáért könyörgenek - agyoncsap, Érzem, szaladj, rohanj kezem elől! Ihaj! ha egyszer öklöm öldököl, Ideráncigállak, nézd kevélyen, büszkén Hogy zúz sebet e gyáva két ököl S csókolj bolondul holtak füstös üszkén. Akarom kezeimbe sodorni hajad, Akarom megizelni telér ajakad, De mondd nekem, ki eddig nem is hittem, Karodban él az ifju Életisten!
Veled kimegyek az esőbe fölöttünk elválik az ég a felhőkkel és lám a csillagok jönnek Veled kimegyek az éjbe magyarázom melyik csillag, merre lám előbújnak egyre többen
Veled leülök a nedves fűben mesélek a messzebbről, a mostról előttünk meg a Minden
Veled átölelve csillogunk vigyázom minden vágyad, álmod a legkisebbről magyarázok
Veled lehúnyom pillám még rezzensz egyet, alszol már Te vagy édem a palást.
"A nők nem azért bizonytalanabbak érzelmileg, mert tökéletlenek lennének. Ó, dehogy is. A nők hangulatváltásainak az a titka, hogy túl sokat fognak föl a világból, túl sok érzést élnek meg a környezetükből. Egyszerűen nem tudnak mit kezdeni a sok különféle hatással. S amikor kiborulnak, amikor túl nagy bennük a káosz és az érzelmi hullámzás, elég, ha csak a válladba fúrják a fejüket, elég, ha csak átöleled őket. Te, a férfi, pusztán a jelenléteddel el tudod simítani a feszültséget." A. J. Christian
Azt hiszem: jóval több ez, mint viszonzatlan szerelmi nosztalgia. Ez kőkeményen Rólad szól. Milyen a lelked, mennyire mersz és tudsz felvállalni dolgokat. Várom a folytatást.
A történet valós, csak hiányos. Ennyi évet nem tudok leírni részletesen, nem vagyok író. Csupán a nevek fikciók.
Szóval, biztos voltam benne, hogy Éva hozzám fog rohanni a csalódás után. Így is lett. Egy péntek délután kaptam tőle egy sms-t, ez állt benne " Túl gyenge vagyok az élethez, Isten Veled!". Természetesen csapot-papot ott hagyva (éppen dolgoztam) rohantam hozzá. Egy oltári nagy fülessel akartam indítani. De amikor könnyes szemmel átölelt nem tettem meg. Sírt, zokogott, hogy üthettem volna meg ??? Pedig nagyon mérges voltam rá. A szobában gyertyafény, romantikus zene, egy kés és egy üveg bor volt. Teljesen kész volt a csaj. Az ölembe ült és csak zokogott, hogy a playboy átverte. Próbáltam győzködni, hogy mekkora hülyeséget csinál. De ő felhozott engem példának. Ő is pont olyan reménytelenül volt szerelmes, ahogy én. Vagyis pontosabban ész nélkül. Ez azért megdöbbentett. Aztán megérkezett az anyja. Éva hiába kérlelt, hogy ne menjek én kellemmetlenűl éreztem magam és leléptem. Tudtam, hogy most már hülyeséget nem csinálhat és nagyjából megnyugodtam. Tisztában voltam vele, hogy ez csak egy operett öngyilkosság volt, de mégis rohadtul fájt, hogy egy sms-ben képes lett volna elbúcsúzni tőlem. Valóban csak ennyit jelentenék neki ?! ezek után amikor csak tudtam találkoztam vele, de nem történt semmi. Gyáva voltam. Annyi visszautasítást kaptam Tőle, hogy nem mertem lépni. Aztán szilveszter előtt egy nappal felmentem hozzá. Vittem egy rózsát, egy üveg pezsgőt, és egy dobozt...egy gyűrűs dobozt. Azt hiszem erre mondják, hogy all in! A rózsától persze, hogy a nyakamba ugrott, melyik nő ne tette volna ?Felbontottuk a pezsgőt. Iszogattunk és felidéztük az elmúlt közös 13 évünket. Akkor voltunk 27 évesek.Az kb egy fél addigi élet. Amikor úgy éreztem, hogy eljött a pillanat végre megcsókóltam. Előszőr nemet mondott, de utána a Ő csókólt meg engem. Elővettem vettem a dobozt és megkérdeztem, amit ilyenkor megszoktak. Sírva fakadt és átölelt. Bevallom nekem is erősen elcsuklott a hangom és az a bizonyos gombóc is itt volt a torkomban igen erősen. Nem szóltunk egyikünk sem, csak öleltük egymást ki tudja meddig. Aztán nemet mondot. A playboyt szereti. Legalább őszinte volt.
Bajban is lettem volna, ha igent mond: üres volt a doboz. Nem volt semmiféle gyűrű. Blöfföltem. Száz százalékig tisztában voltam a válaszával. Csak magamat akartam meggyőzni, hogy "hagyd már abba Te fasz!"
Persze még mindig élt a remény: hónapokig találkozgattunk, de mindig ugyanaz lett a vége: semmi. Az tette be a kaput, hogy nem válaszolt egy levelemre. Úgy éreztem, ha válaszra sem méltat , akkor tényleg felesleges kaparnom. Ha neki baja van megtalál. De ha nekem...lesem szarja a fejem. Ennyi volt, törödjek bele.
A legjobbkor jött egy munkalehetőség. Fél év az USA -ban, folyamatos 12 óra.Hétfétől vasárnapig. Évától a lehető legmesszebb, és nincs idő agyalni. Mi lett volna ha....? Mit kellett volna másképp csinálnom ??? És stb... persze a pénz sem volt utolsó szempont. Búcsú nélkül ültem repülőre. Azóta újra itthon vagyok. Évával egyszer találkoztam. Úgy viselkedünk, mint két idegen. Ő már azóta a playboy élettársa, nagy a szerelem. Hazudnék ,ha azt írnám, hogy nem vágyok rá, hogy egyszer majd az én ajtómat kaparja. De úgy ráfogom csukni, hogy azt öröm lesz nézni. Haragszom rá: annyi éven át mi mindent megtettem érte, és még levélre sem volt képes válaszolni. Meg Ő már nem az akibe beleszerettem : harsány, pénz és karrier orientált. Simogatja a lelkét, ha nagy hatalmú emberekkel, igazgatókkal van körülvéve. Elájul egy Hummertől ésatöbbi. Mindazzá lett a playboy mellett, amiket én a legmesszebbmenőkig elítélek. Annyi év, álmatlan éjszaka, szenvedés ,némi öröm és sikerélmény mindhiába volt. Nem is beszélve a tini koromról. Nem egy lányt ráztam le, hogy Éva után csaholhassak!
Egy kicsit visszaugorva az időben és az USA-ba. A Facebook volt az egyetlen szórakozásom 6 hónapon át, függővé váltam. Mint már írtam heti hét nap, napi 12 óra meló. Monoton gyári meló. Reggel hétre mentem dolgozni ,így este hétig volt is programom. Utána bevásárlás, főzés, mosás. Leghamarabb este kilenckor kerültem ágyba. Egy óra netezés ,aztán pedig alvás volt a program, hiszen másnap kezdődött előlről minden.. Egészen addig ,amíg nem futtottam össze" a cyber térben" Irénkével egy régi munkatársammal. Őt az első munkahelyemen ismertem meg, Tagadhatatlanul Ő volt a legjobb nő az én (akkori korosztályomban). Akkoriban volt egy párja és én ezt tiszteletben tartom. Ritkán találkoztunk de, akkor jól elhülyéskedtünk. Kialakult egy mondhatni haverság. Aztán ő felmondott a párjával és az ország másik végébe költöztek. Azt hittem soha többé nem fogom látni. "Úgysem lenne esélyem" meg "itt van nekem Éva" gondoltam akkor . Ez volt 2007-ben, tehát 6 éve. Egyre többet cseteltünk Irénkével. Én a tengerentúl voltam Ő pedig Írországban. Kiderűlt, hogy a párja megcsalta, azóta egyedülálló. Ő is szerencsét próbált, ahogy én is. Hihetetlen ,hogy mennyi közös téma volt : világnézet, gondolkodás mód, zene, filmek és még amit csak eltudtok képzelni! Nem is beszélve az első szerelemmel járó bukásról. Egyszóval, szépen lassan közel kerültünk egymáshoz. Azon kaptam magam, hogy úgy gondolok Irénkére és fantáziálok róla, mint annak idején Éváról. Ne értsetek félre nem Évát kerestem benne, hanem azt az érzést. És azt a reményt, hogy hátha majd most...végre egy lány!
Nem múlt el az fél év, hogy ne írjunk egymásnak. Szinte már narkóvá vált a laptopom. Minnél hamarrabb bekapcsolni, olvasni és válaszolni. Emlékszem mire gondoltam akkoriban: " Amikor megismertem ő foglalt volt. Aztán elköltözött az ország másik végébe. Én most az óceán egyik partján vagyok Ő meg a másikon. Ha haza megyek még mindig egy kontinens fog minket elválasztani....de bassza fene!" Letelt a fél év és én hazajöttem. Elég volt. A pénz megvan, Éva eszembe sen jut (vagyis csak nagyon ritkán) szóval elértem, amit akartam. Irénkével ugyanúgy folytatódott a levelezés bár szerelemről még szósem volt. Leglábbis kimondva. Aztán írt, hogy hazajön Magyarországra egy pár hétre, és hogy találkozzunk....
Ne haragudjatok, de elfogyott a sör...ígérem folytatni fogom. Talán még annyi, hogy hallgassátok meg Deák bill Gyula Titkos Lány c. számát. na, ez nagyon ide vág!
Érdekes. Kiváncsi vagyok, hogy a végén teljesül-e gyerekkori álmod - megkapni Évát. Kitartó vagy barátom. Ennyi éven át vágyni egy nő után. Számodra biztos lehengerlő lehet külsőleg-belsőleg.
Ülök az üres lakásban. Egyedül, félrészegen. Talán most páran elítéltek, de mire a végére jutok a történetemnek megfogtok érteni. Talán nem is nektek írom, hanem csak magamnak. Így talán könnyebb lesz nekem. Az én történetem 14 évesen kezdődik. Hívjuk a lányt talán Évának. Tini szerelem, ahogyan ez szokott lenni, biztosan ismerős a helyzet mindannyiótoknak. Éva -mostani ésszel gyerekesen- üzengetett a közös barátokkal, hogy tetszek neki. Én egy darabig nem is foglalkoztam vele , csak játszottam a laza és menő srácot, akit jobban érdekel a csínytevés és a biciklizés a haverokkal. Aztán jött egy átlagosnak ígérkező sulidisco. Kólával és palizeres szendviccsel. Na meg persze lesötétített ablakokkal. Sokan nem tudtunk -és nem is tudunk- táncolni, persze hogy széggyeltük -széggyelljük- a szerencsétlen topágásunkat. Valahogy Éva mellé keverdtem és felkértem táncolni ,amikor jött a lassú szám. Mert akkoriban még volt ilyesmi. Magamsem tudom miért, hiszen nem éreztem úgy, de életemben először kimondtam egy lánynak, hogy "Szeretlek!". Persze, hogy "Én is" volt a válasz. Nem volt se csók, se tapi. Csak öleltük egymást, akkor ismertem meg azt az érzést, amit a mai napig is keresek. Természetesen egy párhét múlva szakítottunk, mert összevesztünk valami banális, kis hülyeségen. Dehát a tinik márcsak ilyenek. De nem váltak el útjaink, annak ellenére, hogy mind a ketten más-más gimibe kerültünk, hiszen egy volt a baráti társaság. Hétvégenként rendszeresen eljártunk szórakozni, és persze Éva is ott volt. Tettem neki a szépet finoman, de nem igazán vette a lapot, vagy csak nem akarta. Aztán egy szilveszteri buli után megtörtént a csoda: 15 évesek voltunk. Ő addig még nem csókólózott senkivel. Én már igen. Bár nem éreztem olyan nagy durranásnak. Hazakísértem Évát és megcsókóltam. Soha azelőtt nem érztem olyat: leírhatatlan volt. Napokig rózsaszín ködben lebegtem. Levelet írtam neki, amiben arra kértem, hogy "járjunk és folytassuk a dolgot", persze nem volt válasz. Utána egy pár héttel utcabál volt, nem is tudom, hogy milyen alkalomból. Akkor már könyörögtem. A vége az első berugásom volt. Nem volt szép: végig rókáztam a főutcát. De nem adtam fel, ostromoltam tovább. A mániámma vált. Egy-két alkalommal egy-két csókót kitudtam csikarni, de utánna némi bizonytalanság után mindig nem volt a válasz. "Maradjunk barátok" -mondta Ő. Persze nem tudtam beletörődni. Még akkor sem, amikor pletykákat hallottam arról, hogy a legjobb barátomba szerelmes. Ezt közölte is velem. Akkor sem adtam fel. Fájt, nagyon fájt. Tudtam, hogy nincs értelme ,de mégsem tudtam abba hagyni. Annyire megmaradt bennem az első közös csók...a mai napig, ha azon a helyen járok, ahol megtörtént, még mindig az eszembe jut. De mostmár azt gondolom, hogy bár sohasem történt volna meg! Aztán kiszerett a legjobb barátomból -aki mellesleg ott szívta Éva vérét ,ahol csak tudta. Úgy éreztem, hogy eljött az én időm. Újra kezdődött az ostrom. Emlékszem egy házibulin nagyon összevesztünk, mert túlzotan nyomultam Rá. Az lett a vége a "beszélgetésnek", hogy megeggyeztünk: másnap nekem adja a szüzességet, csak hagyjam már békén. Elismentem hozzá másnap. Persze, hogy nem lett semmi a dologból egy nagy ordító versenyen és egy marha kínos helyzeten kívűl. Ott akkor úgy döntöttem, hogy soha többé nem akarom látni Évát. Istenem hány ilyen volt még ezután ?! Bár mindig visszautasított, kellettem neki. Én voltam a jófej srác, akihez lehett rohanni, ha baj van. Mindig meghallgattam, vagy éppen segítettem neki. Vagy éppen bármilyen hülyeséget megtettem érte.Teltek múltak a hónapok és az évek. Vége lett a giminek, de a szerelem megmaradt. Legalábbis a részemról. Éva Szegedre került, és maradtam itthon. Rengeteg álmatlan éjszakám volt, hogy biztos most veszíti el a szüzességet. Magamnak akartam. De nem csak az önzés vezérelt, ténylegesen szerelmes voltam belé, hiába próbáltak terelni a barátaim. Persze a szerelem vak! Mellék vágányként leírnám, hogy a munkahelyem összehaverkodtam egy sráccal. Jól kijöttünk, volt közös világnézet és ebből kifólyólag közös téma is. Antal. Ezt a nevet a mai napig is átkozom! Persze, hogy megismerkedett Évával. Amikor összefutottunk a helyi discóban -persze sakál részeg voltam-, hát azt az érzést soha nem felejtem el. Nem igazán vagyok erőszakos alkat, de nagyon nagy önuralom kellett, hogy ne üssem meg a srácot. Éva szerelembe esett. Persze kérdezősködtem a közös ismerősöktól, hogy hogyan is állnak. Aztán megtudtam, hogy megtörtént: lefeküdtek. Azt a pillanatot soha nem felejtem el: késszúrás volt az a javából. De még akkor sem tudtam feladni. Nem is tudom, hogy meddig volt Éva Antallal. Egy idő után összeköltöztek. Én meg persze csak gyűlölködtam magamban. Próbáltam tőle elszakadni, de valahogy mindig megtalált, ha baja volt. És persze én is kerestem az Ő társaságát. Egyszer elárúlta, hogy Antal megverte. Ennek ellenére mégis összeköltözött vele. Úgy írta le a kapcsolatukat, hogy "se vele, se nélküle". Nem értettem és most sem értem. Évekig voltak egy pár. Én mindent megtettem ,de mégsem rajtam múlott, hogy szakítottak. Persze azonnal ott teremtem hűséges kiskutya módjára. Hiba volt. Pár félrészeg csóknál nem jutottunk tovább. Utána mindig jött a "nem tudom" és a "nem akarom, hogy rámenjen a barátságunk" szöveggel. Mindeközben én még minden napomat úgy töltötem, hogy nem volt óra, hogy ne gondoljak rá, ne fantáziáljak róla. Tudjátok, az a fantázia, amit egy kisgyereke kreál magának, hogy megmenti a hőn szeretett nőt és aztán ásó-kapa-nagyharang. Évának és nekem is jöttel-mentek a párok, persze mindig kínosak volt, ha összefutottunk. De valahogy mindig akadt olyan helyzet, hogy lélekben közel kerültünk egymáshoz, és úgy érztem, hogy "talán majd most!". Persze megint sikerűlt neki egy komolyabb kapcsolatot összehozni, pont akkor amikor az én éllettársi kapcsolatom csődőt mondott. Megismert egy "csúcs managert". Ismerem a srácot: igazi playboy.Gazdag, sikeres, annyi nőt fektetett meg, amennyiről a magamfajta átlag csak álmodhat. Úgy gondoltam, hogy majd játszik egy jót Évával és aztán dobja. Aztán Éva hozzám fut, rájön, hogy milyenrendes vagyok...blá-blá-blá.... Mára ennyi. Remélem valaki elolvassa és lesz értelme megírnom a folytatást, hiszen van még bőven az Én Történetmből. Nyílván ezt a címet adom , utólag.
Cak nézlek, nézlek, szerelmem, mint hold néz éjjel a vízbe. Csak ringok, ringok benned, rebbenve, fordulva, verődve, Csillogva erre-arra csak ringatom-forgatom alvó Szépséged gyenge habverésében szerelmem tiszta világát...
Jaj, szép vagy! Szép! Gyönyörű! S én szép vagyok benned! Az éjben Csak felhágok a nyárfák tetejére, szép lassan a felhők Szélire úszok én, úgy leslek-loplak, csalogatlak, Csókollak, akarlak, szeretlek - szomorúan, Reménytelenül és boldogan úgy múlok el benned örökre...
