Igen, ezek miatt írtam, hogy egy dolog a térkép és az óra, másik, hogy mit fér bele.
Mondjuk tavaly Velencét is, Rovinjt is megnéztük fél-fél nap alatt, természetesen nem elmélyülve a részletekben, de azért átlátva. Megfontolom akkor mit vegyek ki, Tivatot szinte biztos.
Perasthoz sem ragaszkodnék feltétlen, de a neten nagyon szép fotókat látni és az ember hajlamos azt hinni, hogy akkor majd Ő is elámul.
Sokat szeretnél egy nap. Főképp az első nap, ami nagyok sok egy napra és nem is túl gyerekbarát. Nem ismerem a gyerekeidet, hogy mit szeretnek, mennyire bírják az ilyen programokat, de kicsit vágni kéne rajta.
Pl.: egy Tivat - kompozás - Kotor némileg szerényebb program és van még idő mondjuk felautózni a Lovcen hegyre, ami egy hosszú, nagyon szerpentines és keskeny út vagy elmenni valamelyik másik strandra a környéken pl a Plavi Horizont. Tivatban sok minden látnivaló nincs a parti korzón kívül. Kotor belváros, ha élvezi az ember akkor egy jó félnap, ha fel is megy az erődbe, akkor egész napos program, ha meg nem élvezi, akkor pár óra alatt megvan. Dubrovnik nincs közel és ott is sok időt el lehet tölteni, ha érdekli az embert. Ez inkább önállóan egy napi program.
De van pl egész napos hajókirándulás az öbölben, bár a végére már felnőttként is el lehet fáradni benne. Ez Tivatból indul mindennap.
De a kompozást az Öbölben azt ajánlom, olcsó: 5 EUR/autó és rövid program, nekem felnőttként is nagyon bejönnek az ilyenek, lehet a gyerekek is élveznék.
Akkor most, hogy gondolatban leértünk, jöjjön a következő kérdés. :-)
Annyi, de annyi látnivaló van, hogy egy hétbe nyilván nem lehet mindent bezsúfolni, nem is szeretném, hiszen ez családi nyaralás, legyen strand és pihenés is.
Én két napot gondoltam a héten kirándulni, mindjárt le is írom hogy merre. A véleményetekre lennék kíváncsi, mit tennétek bele az egyik vagy másik napba, vagy mit hagynátok ki, mondván "felejthető".
Szóval a két kirándulás: (nyilván ezek unalom szülte tervek a téli esték alatt, amit az időjárás és a rögvalóság felülírhat, de jó és élvezetes játék is egyben)
Kirándulás I. Ulcinj Dubrovnik Ulcinj 340 km
Ulcinj indulás 6:00
Kotor (Cattaro) óvárosa és a Kotor-i öböl 8:40- 13:00 (Ebéd)
Perast 13:15 14:00
Dubrovnik (Raguza) 16:00 19:30 (vacsora)
Tivat kikötője este 21:30 22:00
Ulcinj érkezés 23:50
Kirándulás II. Ulcinj Petrovac Sveti Stefan Budva Skhodra tó - Ulcinj 130 km
Menetidő szempontjából én a jó átlagsebesség híve vagyok, azaz külföldön menve csakis a megengedett tempóval megyek, de lehetőleg nem állok meg szinte sehol. A gyerekek is edzettek, de nyilván nem lóverseny. Ha rajtunk kívül álló ok nem jön közbe, akkor 16 óra alatt szerintem megtehető az út.
Mi Belgrádba töltöttünk egy éjszakát, valahol a külvárosban tankoltunk egy ÖMW kúton, Ti nem mentek arra. Hazafelé meg MOL-nál Szerbiában. Teljesen ugyanolyan, mint bárhol máshol.
Piros jelölés mellett futó rész az eddig elkészült A2 autópálya, de szerintem a Google térkép is ezen keresztül mutatja az utat. Ha átváltasz műhold nézetre, akkor fogod látni az autópályát.
Nagyon szivesen! De itt egy 40km es szakaszrol beszélünk. A többi az haladatlan,tavaly erre jöttünk haza. Nekünk nagyon sok volt a menetidő,mert sokat megálltunk. Fotózgatni kávézni stb. Túl szép ahhoz hogy csak keresztül rohanjon az ember. Előzni nagyon nehéz a sok kanyar és forgalom miatt.A benzinkutak rendbe vannak.
Az előbbi adat egzakt, de a 4 perc különbség elméleti. Szerintem ténylegesen jobban lehet haladni Szolnok felé és a pályán is. Időben hamarabb meg lehet tenni a 15 km különbséget. Elég két lámpa Debrecenben, egy Berettyóújfaluban és már meg is van a 4 perc. A 4-esen viszont szinte egy zöld hullámmal át lehet jönni Debrecenen.
Nagyon jó. Lényegében Kenderesen kell először lakott területen menni. Kisújszállás környékén még 110-es szakaszok is vannak benne. Egyenes, felújított. Püspökladány és Szoboszló közt a forgalom marginális, de késő este Szoboszló és Debrecen között is kicsi lesz. Ellenben Ladány után Szolnok felé még sok a román, nem tudom, most a pálya átadás óta mennyien mennek fel az autópályára Berettyó felé.
Szóval azért döntöttünk e mellett az útvonal mellett, mert bár Szolnokig kívülről ismerem az utat, utána kicsit újdonság lesz az is, mindössze egyszer mentem arrafelé ezelőtt, az elmúlt tizenöt évben.
Ellenben a 47-est igen jól ismerem és sajnos dögunalom. Település település hátán, figyelni a sötétben a bringásokat stb...
Köszi, megnézem ezt az általad javasolt útvonalat. Tavaly erre mentünk, a 47-en. Péntek délben indultunk. :( Lehetetlen volt haladni. hazafelé már lehetett, vasárnap hajnalban kihalt volt.
És a 4-es milyen minőségű? Azt sem tudom mikor jártam Debrecen után a 4-en utoljára.
Görögország felé kifejezetten jó lett az úthálózat. 2014-ben voltunk utoljára, akkor a szerbiai szakasz a macedón határhoz már gyakorlatilag kész volt, azóta meg már igen át is adták. Lényegében aki a főváros felől jön az M5-ösön, az szinte végig pályán tud menni valamelyik népszerű üdülőhelyig Észak-Görögországban. Korfu, vagy Spárta már neccesebb, ott régebben még voltak foghíjak...
De Röszkétől hazafelé az katasztrófa végig a 47-esen. Idén legnagyobb eséllyel Szolnok-Kecskemét-M5-Röszke útvonalon megyünk, mert Debrecentől Szolnokig szinte mindenhol elkerülő van már (kivéve Fegyvernek és Kenderes de ezeken nem sok idő átmenni), tehát lehet szépen haladni. Szolnok és a 44-es között kisforgalmú de jó minőségű utak vannak.
Tehát lehet Nyíregyről jobban jártok erre jönni. A debreceni elkerülő fizetős, tehát ott még Debrecenen átjönni is időveszteség, ha nincs autópálya matrica.
Igen azt én is tapasztaltam, hogy a szerbiai benzinkút ellátottság sokat fejlődött, sok nemzetközi márka van jelen. Én inkább arra gondoltam, hogy ti hol álltatok meg Szerbiában és azt javaslod-e? AZ OMV kutakról jó véleménnyel voltam.
A Belgrád és Cacak közötti autópálya szakaszt viszont nem találtam. Az E763-as főút érinti? A streetview-n még jó régi képek vannak, azon pályának nyoma sincs. Vagy én néztem rossz helyen.
Ezzel az a bajom, hogy egyrészt hosszabb vagy 140 kilométerrel és a Google Maps szerint 1 óra 10 perccel. Szerencsére nem a vezetéssel van bajom, több mint húsz év után is imádok minden percet a volán mögött, hanem a gyerekek miatt a menetidőt rövidíteném minél inkább. A végén már egy óra többlet is hosszú tud lenni. :)
Abban bízom, hogy egy vasárnapról hétfőre virradó éjjel még a nyár közepén is kisforgalmú lesz. A görögországi váltások egy nappal későbbre esnek, tehát a Görögország felé zúduló turisták egy éjszakával később mennek ugyanekkor. Tehát Belgrádig sem számítok tumultusra, az augusztusi török vendégmunkások meg még nem indulnak remélhetőleg július közepén.
Tankolás. Odafelé elég érdekes lesz. Mi Balkán körúton voltunk, megálltunk Belgrádban egy napra várost nézni, hazafelé meg Macedónia felől jöttünk. Szóval odafelé. Belgrádig síkvidéki autópálya, szokásos, de Belgrád után nekünk a tengerpartig (500 km) fél tank benzin fogyott, néztem is rendesen, valszeg mert valahol Cacak környékén éri el az ember a legmagasabb tengerszint feletti magasságot, onnan meg "lefelé" megy. Visszafelé, gondolom a nagyobb fogyasztásban meg visszajön ez a jelenség.
Szerbiában mindenképp fog kelleni majd tankolnod. Szerbiában és Montenegróban is általában rendben vannak a kutak, az ismert márkák olyanok, mint nálunk. Van MOL, ÖMW, Lukoil, meg egy csomó helyi cég.
Elolvastam "mindent is" (by Chuck Norris), aztán egy éjszakai utazás tűnik a legjobbnak. Így a hegyi szakaszra már világosban érünk, Belgrádig Görögország már vagy tizenöt alkalommal jártam, addig semmi izgalom nincs. Sajnos Debrecenből indulva nem sok autópálya szakasz lesz, ez az átlagsebességet nagyon lerontja, nem beszélve, ha belefutnánk a határon valami várakozási horrorba. Ami reményeim szerint éjfél körül azért nem játszik...
Igyekszem a nyaralás részeként kezelni az utat, rutinos utazók vagyunk, a gyerekek szórakoztatására is vannak praktikáink, meg csecsemő koruk óta hozzuk visszük őket, az éjszakai menettel nyerünk jópár órát türelmetlenség tekintetében, addig legalább szundítanak.
Hosszú út az igaz, a végcél Ulcinj, de ár/érték arányban nagyon jónak találtam az országot. És gyönyörű a képeket, úti videókat látva.
A tankolást hol célszerű közbe iktatni? Szerbiában vagy már Montenegróban? A tank 52 literes nem szeretném azért kijárni, ha esetleg kerülni kellene bármilyen okból. Ha van az útvonal mellett konkrét javaslat kútra vonatkozóan (tiszta mosdó, jó kávé stb.) azt megköszönöm.
Akkor Budvába ez lenne a javasolt, "bejáratott" útvonal ugye? Milyenek a nem pályás szakaszok? Minőségre, illetve a közlekedés egyéb résztvevőire tekinettel?