Így van, a párdolláros kínai rádió valóban megkergül. A másik topikon volt a cikk, aki Baofenggel akar sotázni, megérdemli :-).
Ezért kell a maradék 10%-ba tartozó vevőt használni, pluszba vitt hangolható sávszűrővel és a rádió bemenetére tett "nulladik sávszűrővel egybeépített előerősítővel", magyarul jól méretezett és jól illesztett antennával. Érdekes, ilyen gondjaim nem szoktak lenni :-).
Az olyan helyek mint Kékes vagy Tokaj nagyon jók adásra de olyan rádiókáosz van irgalmatlan térerőkkel, hogy a vevők 90%-a megőrül és egész cifra keresztmodulációs eredményeket produkál illetve lesüketül.
Egész biztosan 50. Kellett egy kicsit kardozni az Alinco szerviz menüjével, hogy ezt meg a 100mW-ot elő lehessen csalni belőle.
Mert tudja a kis dög, csak az EU változatban valamiért letiltották. Spektrumanalizátoron ellenőriztem, nem gerjed, stabilan működik itt is, QRP PMR :-).
en a VX-7el 10mW-al is radioztam a Csobi tetejerol. Nagoya antennaval az is egesz jol elszolt. Magnestalpas antennaval autobol pedig fel Mosonmagyarovart le lehet fedni sokszor. (Az is igaz, hogy jo nagy Astra kombi teto, meg jo antenna kell hozza :)) A 137 megat is az opel tetejerol hallgatom (nezem), be van vezetve az ablakon, ra a laptopra:)
Azt jelenti pl, hogy ha en fel Wattal radiozom a Csobanc tetejerol (vagy inkabb a Csobi folott 3-500m-el ropkodve) mondjuk a 8as csatornan, akkor a Somlo-hegytol Tapolcan at, szinte az egesz Balaton az en trecselesemet fogja hallani a 8ason, mert majdnem 2 megyenyi teruletre ra lehet latni onnan. Mindossze 500mW-al.
Az "igazi" PMR446 rádióra nem lehet külső antennát kötni. Annak pont azért korlátozott elvileg is a hatótávja, hogy egy adott területen minél több ember használhassa egymás bactatása nélkül.
A PMR felhasználók zöme konkrét használati tárgynak tekinti a vasat, mint egy öngyújtót vagy turmixgépet. Egy kis részük aki távolsági kísérletekhez használja.
Nem csak nálunk, amerikában is 0.5 Watt kimenő teljesítményre van korlátozva az FRS (Family radio service). Ott sem tartják be. Én azt mondom hogy kevésbé zavaró ha valaki 1W-al ad, mint ha valakinek a bébicsősze egész nap megy fél Wattal.
Az engedélyköteles rádióamatőr készülék. Ott ezek a teljesítmények jók.
A PMR446 több ponton más. Nem csak a műszaki jellemzőkben. Ezeken az egyszerű rádiókon nem lehet szabadon állítani a teljesítményt. A gyár fixen beégette. A 4 W általában erősen akku függő, mennyire van feltöltve.
Mindezek ellenére igen sokan használják őket a PMR sávon kihasználva az ellenőrzés teljes hiányát.
Új vagyok PMR témában egy Bao UV-B5-öst vizsgálgatok. Habár rádiózással alig foglalkoztam, de mégiscsak villamosmérnök vagyok. Próbálom továbbképezni magam, most éppen van némi lelkesedés. Mindenféle módon túrázok, így most a geoládázás témába is belevetettem magam.
Egyelőre csak egy kérdésem van: ha gyárilag 4W-1W között állítható a sugárzási teljesítmény. Ebből nekem az jön le, hogy ha megnyomom a PPT, akkor helyből nem tudok legális lenni. A 0,5W ennyire nem kínai?
Átprogramozni ugye át tudnám, hogy a 255-ből a 28-ra állítom (ha 255 = 4,5W).
Akkor a két "idegen" lesz mégis a hunyó. Mert most, ahogy visszagondolok rá, ha a pilisit anno nyitotta, és tudtunk s rajta QSO-zni, akkor csak jó ennek az adás-vétel része is, 70 cm-n...
FR100-on nem is említem, tökéletesen és frekihelyesen szól, ha rányomok. Nem közelről :)
A másikra: persze, hiszen ott van a "nyíl, az alsó-felső display aktiváláshoz. A figyelő módot nem szeretem, mert kifejezetten lassú a reagálása, nem beszélve arról, hogy el is szereti engedni, amit megfogott. Néha épp az érdekesebb részeknél. :S
jah és mégegy.. ha nincs bekapcsolva a TDR azaz dual watch, akkor mindenképp az a csatorna legyen aktív, amelyiken hallgatózol. Bocsi ha ez egyértelmű volt eddig is, csak jobb kizárni minden hibaforrást.
gondolom nem felejtetted el a bao-t is beállítani a daru1 frekijére, akármi is az :) Szokott olyan előfordulni, ha túl közel van egymáshoz a 2 készülék hogy amiatt nem hallani belőle semmit. Másik hibalehetőség lehet hogy a frekik a 462-es tartományban nincsenek szinkronban, ez már elég lehet ahhoz hogy torzuljon az adás, vagy esetleg a bao ne is detektálja. Monitor módba kapcsolva a bao-t, elvileg hallanod kellene valamit. Próbálkozz esetleg még 446-os PMR sávokon.
Hát, akkor egy érdekes végeredmény, teszt-ügyileg, műszerezettség hiányában. (Most meg az XP-m tojt be, úh. nincs jelenleg SDR :( )
Az egyébként teljesen szabálytalan (mint tudjuk) GMRS pár van csak kéznél. Egymással oda-vissza tudják amit kéne. Ha beállítom a 462.575-öt az FR100-on, azt szétveri a Baofeng. Fóniában is, DTMF is jön rajta, stb. Ha rányomok (a "daru1" feliratú) GMRS-re, akkor a Baofengen semmi nem hallható, FR100-on piszkosul torzítva hallani valamit az említett frekin. A Bao TX-ére pedig tök süket...
Egyébként ami készüléken teszteled feltétlenül kapcsold ki CTCSS-t a receiving-re. Akkor is hallatszani kell, ha a próbadarabon amelyiken adsz, van beállítva tx CTCSS
Érdemes lenne ránézni progamozókábellel, már ha a jelenség csak memory módban jelentkezik. Ha VFO-ban is, akkor szerintem a mikrofon lehet a ludas, hisz a DTMF műkszik. Próbáldd meg hogy ráfújkodsz a mikrofonra, látszik-e az is SDR-en.
Igen. Az látszik is. Szerintem vagy fax vagyok és valamelyik próba-ellen darab mégis CTCSS-en lehet, vagy látszólag "0" alcsatornát ír ki de mégse azon van.