épp erre hoztam példaként a 'pimasz' jelentésű finn pöyhkeä szót. Feltűnően emlékeztet az alapszava a pök szóra. Persze ismerni kellene a finn képzőket, hogy biztosan nyilatkozni lehessen, tehát a végződés, az alakulás történetét. Így csak sejtés.
Egyébként ha már a kavarokat, s arab-iráni hatást említettem, érdekes e szempontból az -i képző a származás jelölésére ("honnan való" pl. pesti). Az arab illetve az újperzsa nyelvben is van.
Ez érdekes, mert a Zaicz-szótár meg azt írja, hogy az eredeti alak a pök volt, s hangátvetéssel alakult ki a köp, "megfordult."(Az utóbbi, mármint a köp címszónál.) S a pukkan magas hangrendű párjának nevezi, hangutánzóként.
A pimasz szavunknak nincs köze a finn szóhoz. Feltehetőleg a cigányból került át, csak a pontos módja még nem tisztázott. Emiatt a p>f itt nem játszik.
A nyelvi változások ideje és iránya kiszámíthatatlan és sok olyan paraméter is befolyásolhatja, melyekre még nem gondoltunk, melyeket még nem vettünk észre. Vannak csak egy irányba haladók (p>f) és vannak ingadozók. A magyar hozott példa ilyen utóbbi.
Azt szokták mondani, hogy hangutánzószavak, tulajdonnevek, erős érzelmi töltettel rendelkező szavak (pl. tabuszavak) gyakran kimaradnak a hangváltozásokból.
A p>f egy elég gyakori változás. Mondjuk csak a (fel)német nyelv történetében két hasonló is előfordult.
Épp az az érdekes, hogy nem finnugor, nem is ugor, hanem magyar sajátosság.
A magam részéről inkább az arab-újperzsa nyelvben jelentkező hasonló változásra koncentrálok. Általánosan az iszlamizáció iráni nyelvekre hatása miatt. Egészen pontosan a káliz/khorezmi nyelv az, ami érdekes.
A kavarok miatt. Nyilván érdekes kérdés, hogy mi az oka a magyarban a *p>f változásnak. A kavarok erre egy jó megoldást adnának. A nyelvileg beolvadó kavarok akcentusa megmarad a nyelvváltás után - adsztrátumjelenség, ha jól mondom.
A bolt~bót, stb. változás is érdekes, de a magyarban olyan is van, hogy fodítva történik a dolog, egy inetimologikus -l- jelenik meg a szóban: hirtelen a bölcs jut eszembe, de ilyen a gyümölcs is.
Piszkálni piszkálhat, de ezek a tendenciák nem csak a finnugorra jellemzőek, hanem adott esetben más nyelveknél is pont így zajlik/zajlott le. Ez az emberi hangképzés törvényszerűségeiből következik. Ugyanez az eltolódás végigment a germán nyelveken is.
Vagy egy másik hasonló példa. Létezik a magyarban egy -oLt- ~ -ót- ingadozás. bolt - bót, folt - fót, stb. Ehhez nagyon hasonló az angol talk, walk szavak este. Azaz o hang + l hang + egyfajta magánhangzó esetén az l hang kiesésével megnyúlik az o hang ó-vá. Ez a hosszú ó hang akár diftongusba (kettős magánhangzó) is átcsaphat.
A nyelvészek több példát is tudnának erre hozni. A háttere egy a hangok egymásutáni kiejthetőségének rendszere, ritmusa és ennek lassú, de biztos módosulása. S ezen módosulás az egész nyelvhasználói közösségre at észrevétlen és minden azonos feltételekkel bíró hangzócsoportra. Más kérdés, hogy a nyelvközösség minden nyelvhasználója azonosan csoportosítja-e a hangokat.
Alapvetően a *p>f változás univerzális "tétele" az, ami piszkálja a csőrömet.
A lentebb felhozott három szónak úgy tűnik, kiváló finn(ugor) párhuzamai vannak, a pina esetén egy *puna - 'szőr, haj' rekonstruált szó lenne ez.
Viszont a *p>f változás univerzális tétele miatt a Zaicz is "eredete ismeretlen" illetve hangutánzó szóból származtatja, azaz megkerüli a finnugor eredet kimondását.
pökhendi [1837] Játékos szóalkotással keletkezett származékszó. A köp ige pök alakváltozatának játékos -hendi kicsinyítő képzős alakja. A pökhendi eredetileg mások megvetését, lekicsinylését fejezte ki. Napjainkban az enyhébb 'sértőn fölényes, szemtelen' jelentésben használatos. A játékos képzőre lásd még az oktondit is.
pehely [talán már 1346-ban tulajdonnév formájában megjelent Pehul formában, de 1460 körül már biztosan adatolható pelleh formában.]
Származékszó. A 'finom, apró pehelytoll' jelentésű nyelvjárási pih főnév [1513] -l - -ly kicsinyítő képzős alakja. A pih szó hangutánzó eredetű, hangalakja eredetileg a kilégzés hangját jelenítette meg. Szókincsünk igen korai rétegébe tartozik, ugyanis egy ősi igenévszónak főnévi folytatása. Ugyanennek az igenévszónak igei tagja a régi nyelvi pih 'tollat foszt, tollal bánik' ige [1430 k.], melyből piheg szavunk származik. A pihe főnév [1566] is ugyanebből a szótőből alakult. A szóvégi -e kicsinyítő képző, esetleg megszilárdult birtokos személyjel lehet. A pihe szó jelentései úgy magyarázhatók, hogy a hangutánzó hangalak eredetileg a toll, szőr egyetlen lehelettel elfújható könnyű voltára utalt. Származékai a pelyhedzik [1590] és a pelyhes [1600 k.].
Meglep, hogy szerinted a picsa a ’női genitália’ elsődleges megnevezése. Egyrészt aránylag kései (szláv) jövevény, másrészt kifejezetten jellemző a ’fenék’ jelentés a nyelvterület számos pontjáról. Ezzel szemben a véleményem szerint elsődleges pina megnevezés sokkal szélesebbb körben jelenti kizárólagosan a ’női genitáliá’-t (azért a nem kategorikus megfogalmazás, mert e szónak is kimutathatók ’fenék’ adatai). Egyébként a két szó között semmi rokonság nincs, a pina ugyanis ősi örökség, finnugor szó a magyarban, és valószínűleg összefügg a fan, fon, falszavakkal (a fal ’halászathoz használt fonott rekeszték’-et jelentett feltehetőleg). Egyébként a ’női genitália’ és a ’fenék’ jelentés átmenetben én semmi furcsállnivalót nem találok, hiszen az előbbi – próbálom valahogy kulturáltan megfogalmazni, nem biztos, hogy sikerül – nem nagyon kézzelfogható. Szóval egy mell, egy pénisz, egy fenék konvex, ily módon feltűnő, látványos. Míg a női ivarszerv alapvetően konkáv, ráadásul rejtett, védett helyen található. Ebből természetszerűleg adódik, hogy a szomszédos területekkel könnyen cserél elnevezést (a seggnek is van ’női genitália’ jelentése is; de hogy melyik cigány nyelv melyik nyelvjárásában pontosan mi a helyzet, szerintem itt nem nagyon tudjuk megválaszolni). (Ráadásul a tabusítás miatt a pontos fogalmi átörökítés generációról generációra szintén igen korlátozott mértékben érvényesülhet.) De a kéz szó is gyakran fordul elő ’kar’ jelentésben, holott ott se rejtettség, se tabusítás.
A másik kérdésedre, hogy a kizárólag nő által végzett maszturbációra miért nincs önálló szó: a patriarchális, hímsoviniszta társadalomnak, amelyet még most se egészen nőtt ki Európa, de évszázadokig, évezredekig általános volt, szerintem ez törvényszerű következménye, nem hiszem, hogy sok magyaráznivaló van rajta. Ugyanakkor az ellenkező irányú átmenetre példa, hogy a meleg szó a huszadik század elején német tükörszóként eredendően ’homoszexuális nő’-t jelentett, és onnan általánosult, sőt ma már mintha inkább jelentene férfit, mint nőt.
P. S.: Elnézést mindenkitől, akit a fentebbiek sértettek, de a nyelvészet nem a szépelgés tana, és attól, hogy bizonyos vonatkozásokban egy társadalom bizonyos szavakat tabusít, ugyanannyira lehet vizsgálni a velük kapcsolatos jelenségeket nyelvészeti szempontból, mint másokat.
> a szerbiai Кучај földrajzi név miből ered és mit jelenthet?
Annak, aki kevésbé járatos a szerb földrajzban, a Kučaj (Кучај) kelet-szerbiai hegység, a Kárpátok legdélibb, azt a Balkán-hegységrendszerrel összekötő tömbje. Hasonló nevű lakott hely van Károlyváros környékén Horvátországban Hreljin Ogulinski faluban.
Az etimológiájáról nem találtam [eddig] adatot. Mindenesetre Szerbiában van Kučevo (Кучево) város is, amelynek neve minden valószínűség szerint egy Kuč- (Куч-) személynévből képződött*. Ugyanerre mutat a szerb Kučin (Кучин), horvát Kučiće, Kučine, boszniai Kučić Kula (Кучић Кула), részben a horvát Kuče és kiemelten a montenegrói Kuči (Кучи) törzsnév.
Mivel a szerb-horvátban az -aj is kicsinyítő képző, így feltételezhető, hogy a Kučaj helynév alapja is személynévi. A személynév etimológiai alapjához a korábban említett szerb-horvát kuče ’(kutya)kölyök’ szón kívül szóba jöhet még a kuč ’járomszeg’, a kučati ’magához vonz/húz (horoggal, kampóval)’, kučina ’(kender)kóc, csepű’ is. Ezenkívül a Kuči törzsnevet az albán kuq /kuty/ ’vörös, piros’ színnévből, pontosabban az abból lett személynévből eredeztetik.
NB. Kérdéses a szerb-horvát kuća ’ház; kalyiba, kunyhó’ szó idevonhatósága. A nyelvterület nagy részén megkülönböztetik a č és a ć hangot, így ez ellene szól. A Zágráb környékén és a történelmi Szlavóniában beszélt kaj-horvát nyelvjárásban azonban ez a két hang egybeesik. Az elnevezések többsége azonban ettől a területtől távol esik (ill. ott is inkább o áll az u helyett a koča ’kunyhó’ szóban). Ugyanakkor némileg bizonytalanná tesz, hogy a Kuči névben az albán q hang č-ként és nem a közelebbi ć-ként szerbesedett.
Ui. A szerb-horvát Kučin helyneveknek van északon is párhuzama, vö. szlovák Kučín (Felsőköcsény) és Kučín (Alsóköcsény).
Ezek azok a lehetőségek, amelyeket át tudok látni.
* Az -ev(o) hím- és semleges nemű alaphoz járuló birtokos melléknévképző, az -in(e) ugyanez, csak nőnemű szóhoz teszik. A -ić apanévképző, az -iće ennek többes száma, ’… leszármazottai’ értelmű helynévképő. Az -e, -i többesszám-jelek, amelyek ilyenként személynévből helynevet is képeznek.
