Még több érdekes cikk a totalcar.hu-n!
Balra Jobbra

Keresés

Részletes keresés

husky610 Creative Commons License 2011.10.23 0 0 56611

Gyalázat amik vannak.

 

És az az a baj, hogy nagyon sok olyannal találkozok mosatnában akik 20-30 éve vezetnek és szart se tudnak. Vmeik nap én álltam be az öregnek a töltőre mert 3 próbálkozásból 3x akarta kidönteni az oszlopot hiába mondtam neki, hoyg eősebb mint a pótkocsi.

 

Múkt héten meg állok a kúton a kasszánál előttem az öreg ránéz aaz órájára majd megszólalt nekem. " gyere elém én ráérek így legalább meglesz a 30-as pihim" . Még örültem is neki, majd kávézás közben beszélgettünk 1-t , akkor derült, ki hogy ő mg abban a rendszerben él, hogy a 3x15 perces pihi is jó.

Vmért nem tudtam vele megértetni, hogy az már a múlt inkább feladtam.

Előzmény: Gerob (56609)
Gerob Creative Commons License 2011.10.23 0 0 56609

Pontosan így van, ahogy husky is írja!!

 

Nekem az egyik emberem bement Brno-ba, másnap Prágába is a kamionnal. Nem működik a GPS-e (inkább azt mondom, hogy nem tudja kezelni). Világosan megmondtam neki, hogy a cseh főváros előtt álljon meg egy parkolóban, egyrészt 45 perces pihi miatt, másrészt kérjen segítséget valamelyik sofőrtől beállítani azt a vackot. Erre nézem a nyomkövetőn megállás nélkül nekiment Prágának, be a belvárosba... Valami 5 óra 10 perces vezetéssel bírt megállni egy parkolóban. És persze Usti iránya helyett Karlovy Vary fele jött ki a városból. Ezután már elirányítottuk abba az irányba, hogy ne kűzdjön ismét :(

Előzmény: Törölt nick (56606)
husky610 Creative Commons License 2011.10.23 0 0 56607

Meglepődnél milyen sofőrök vannak...

 

Aki képes elmenni Nyíregyházáig alsó sorban... vagy épp kimegy Hollandiába az Fh val úgy hogy föl van hajtva a kormány... az ilyen emberek után én nem csodálkozok hogy eltéved az autópályán is.

Előzmény: Törölt nick (56606)
Gerob Creative Commons License 2011.10.23 0 0 56605

Néznél nagyokat az biztos! :)

Ma ott tartunk, hogy rámész Nyíregyházánál - Debrecennél - Makónál valamelyik pályára és kb. a tengerpartig le sem jössz róla.

Bár sajnos néhány emberke belekeveri magát ebbe is, ezek friss tapasztalatok az irodából... :(

Előzmény: Kene80 (56530)
husky610 Creative Commons License 2011.10.23 0 0 56604

Ilyenkor mikor ennyit vártok a wabi nem számláz ki semmilyen állásidőt a felrakónak? Itt a MOL-ban úgy fosnak a Karlóvecskótól ( kralowetz) mint a tűztől. Az kiszámláz mindent. Múlt héten a Műszakvezető törölgette ép a karlovecskós pótkocsit mert rácsöpögött a töltőről a bitu és tavaly kiszámlázták a mosatást is a molnak :O)

 

 

Előzmény: nemÍROKmár (56558)
husky610 Creative Commons License 2011.10.23 0 0 56603

sose néztem a honlapját :S  mindig telefonon beszéltem vele.

Előzmény: Roadtrain (56601)
Roadtrain Creative Commons License 2011.10.23 0 0 56602

Nekem a Raj csinált már Ladába és Mercibe is nagyon jó lett mindkettő.A Ladás korszakból :p oda ragasztotta a betonhoz rendesen ( már amennyire lehetett akkor :o) )

Előzmény: Pavel (56596)
Roadtrain Creative Commons License 2011.10.23 0 0 56601

Honlapjukon azt írja csinál motor-quad.Holnap többet tudok mondani :P meg ott az árlista is abban is van motor.

Előzmény: husky610 (56600)
husky610 Creative Commons License 2011.10.23 0 0 56600

Autóban nekem is a lindor, nem tudom, hogy motort csinál e.  Előtte nekem Szivák flée gátlók voltak, azok is nagyon jók.

Előzmény: Pavel (56596)
husky610 Creative Commons License 2011.10.23 0 0 56599

Velük pont az M31-en találkoztam mentek miskolc felé... akkor téged pont elkerültelek egy kicsit:(

Előzmény: Roadtrain (56598)
Roadtrain Creative Commons License 2011.10.23 0 0 56598

Meg találtam maci két kamionját :) a többit titkolja.Pénteken M3-on tekertek miskolci legá előtt!

Közbe meg itt szerénykedik,hogy csak furgonjuk van futóval meg egy mazda :o))))))))) még a végén kiderül nagyobb a cég mint a wabi :P

Roadtrain Creative Commons License 2011.10.23 0 0 56597

A rajra mondták,hogy mocit nem mindig vállalja el,de mivel itt van a szomszéd utcában :D így megkérdem őt előbb,aztán ezt a Dunakeszist.

Előzmény: Pavel (56596)
Pavel Creative Commons License 2011.10.23 0 0 56596

Részemről is lindor.

Vagy mégközelebb Gödöllőn: raj-lengéscsillapító.hu

Előzmény: Roadtrain (56594)
Roadtrain Creative Commons License 2011.10.23 0 0 56595

Itt leglább árak is vannak :o) (lehet tájékoztató jellegű,de akkor is) 5rongy egy motor teló :P simán jó lenne annyiból megúszni.

Előzmény: punish3r (56593)
Roadtrain Creative Commons License 2011.10.23 0 0 56594

Köszi felírtam őket is (husky is ajánlotta) :D

Előzmény: punish3r (56593)
punish3r Creative Commons License 2011.10.23 0 0 56593

Ő is megér egy próbát: http://www.lindor.hu/

Roadtrain Creative Commons License 2011.10.23 0 0 56592

Az is jó ötlet,köszi.Olajos mert az folyt belőle :o( 

Előzmény: husky610 (56591)
husky610 Creative Commons License 2011.10.23 0 0 56591

Én fontolóra venném a bontott beszerzését is. Ha jól emlékszem abban még csak sima olajos csillapítás van, pár ez ft ért lehet kapni bontottat, oszt majd egyszer felujítják a másikat ha szükség lesz rá.

Előzmény: Roadtrain (56590)
Roadtrain Creative Commons License 2011.10.23 0 0 56590

Köszi neked is :) rákeresek.

Van itt egy pasas aki felújít ilyet is csak azt mondják,hogy ha van kedve megcsinálja ha nincs akkor nem.Természetesen minden lehetőség jól jön most.

Előzmény: Kene80 (56588)
Roadtrain Creative Commons License 2011.10.23 0 0 56589

Megköszönöm! :)

Előzmény: husky610 (56587)
Kene80 Creative Commons License 2011.10.23 0 0 56588

Katonáék DÖmsödön elég profi lengéscsillapítósok.

Nem tudom, hogy motorkerékpár telóval foglalkoznak-e, és hogy milyen áron, de egy próbát megér. Guglizz rájuk! :)

Előzmény: Roadtrain (56586)
husky610 Creative Commons License 2011.10.23 0 0 56587

Elvileg tudok, de lehet hogy jobban jársz ha kérsz egy árajánlatot, hogy kb mennyibe fájna, lehet jobban megéri vmi bontottat bedobni.

 

emilben küldök majd címeket

Előzmény: Roadtrain (56586)
Roadtrain Creative Commons License 2011.10.23 0 0 56586

OFF

husky tudsz olyan helyet ahol moci hátsó lengéscsillapítót újjítanak fel?

ON

Előzmény: husky610 (56585)
husky610 Creative Commons License 2011.10.23 0 0 56585

Ha hivatalos márka szervízben bekötteted állandóra és adnak róla igazolást akkor utólag fizetősre meg lehet kötni a szerződést, és akkor nem kell töltögetni meg dugdosni a szivargyujtóba.

 

Nekem is 24v-ról megy és semmi baja

Előzmény: _kirill (56583)
punish3r Creative Commons License 2011.10.23 0 0 56584

Először jobbra ás utána a következőben meg egyenesen? Én a másodikban (vagy harmadik mert egyikben nem lehet balra menni, ugye ott lesz majd a pálya) balra szoktam, erre is írja terelésnek Drezdát (8-as főút talán). A szakasz végén van egy trükküs körforgalom (egyenesen teplice, ha jól tudom), sötétbe be is néztem és visszakanyarodtam prága felé:)) 

 

 

 

_kirill Creative Commons License 2011.10.23 0 0 56583

Ott nincs is kész a pálya,és valóban kétfelé van terelés,én a folyó felé veszem az irányt ott síkabb a vidék,amikor leterelnek a pályáról jobbra megyek ki a körforgóból,nálam az a nyerő,szeretem a folyókat tetszik a hely arrafele :)

 

A DAFban is 24vol van csak hibátlan müködik a szlovák Myto,semmi problémámm vele,egyedül ezt szivargyújtós megoldást zavar ,néha elmozdul a kellemes utakon :)Shell kárytával töltöm én is kizárólag,a határon,kocsi forgalmiját vigyed meg útlevelet.

A cseh tranzit német irányba 1770Kc ,én 5000Kc szoktam rátölteni,azt szinte minden kúton lehet tölkteni a pályán.

Előzmény: _Gabesz (56541)
_kirill Creative Commons License 2011.10.23 0 0 56582

szia!!

 

Én aktivan használom a TMC vevőt, már egyet garanciában is cseréltem.Egy Wayteq950 használom  wayteq TMC vevővel.Fontos ,hogy a programot amit navigációra használsz annak is tudnia kell a TMC vételt!

 Tapasztalatom minden országból van,nekem mindenhol müködik angol-német-belgium  stb még finnországban olaszban stb egész unióban.

A német staukat jól jelzi,kis késedelemmel,illetve a kiirt késedlemi időt 3x szorozni kell.

Angolt is jól mutatja néha hiányos információkkal.

 

Alapjában véve informális,de nem lehet készpénznek venni 100%ig!Arra jó hogy egy 45 pihit ki tudzs venni,illetve ha kevés vezetésed van a 9 órából én inkább megállok ,mint utólag magyarázkodok .

 Ha wayteqet használsz tudok a program beállitásban segiteni,olyan 7000 forint körül vannak a wayteq TMC vevő.

 

Előzmény: Tibi2105 (56550)
Roadtrain Creative Commons License 2011.10.23 0 0 56581

Ken Block meg kinyalhatja :DDDDDDDDDDDDDD

 

 

http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=PDGfzYiDEpI#!

Roadtrain Creative Commons License 2011.10.23 0 0 56580

Tegnap kint voltunk :o) haza induláskor meg behányt a hátsó lengéscsillapító vagy mijatök,elfojt az olaj :o( így ma azt kiszerelem aztán jövő héten megnézzük mit lehet vele kezdeni.

Előzmény: husky610 (56577)
husky610 Creative Commons License 2011.10.23 0 0 56578

akarom mondani szombat 00:00 kor kezdtem, csak még péntek volt mikor fölkeltem

Előzmény: husky610 (56576)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!