Érdekes elképzelés, s igazából nem találok semmi kivetnivalót benne, de én nem vagyok nyelvész.:)
A vallással összefüggésbe hozható szavak szláv/szlávos eredete könnyen elképzelhető. Az, hogy a magyarba is ez a változat került be/kerekedett felül ha esetleg volt más változat is, az sem furcsa. Az általam felrajzolt képhez is simán illeszthető.
Ugyanis a magyarrá lett kavar nép uralomra kerülve elitté válik, s akcentusa/dialektusa válik a mai magyar nyelv alapjává azt épp az elit dominancia nevű jelenség, s emellett az egyház, mint a tudás/műveltség birtokosa biztosíthatta. Az írott forrásokat egyházi személyek írták egészen sokáig. Egyházi/egyházi műveltségű írástudók, akik közt kezdetben sokan lehettek szláv eredetűek. Az egyház értelemszerűen az udvari dialektust vette át, s tartotta fenn a latin mellett. Talán emiatt is olyan konzervatív a magyar nyelv... Az árnyalatok, szinonímák pedig a sokféle népesség saját szavai miatt alakultak ki, amelyek kezdetben egymás mellett léteztek, s később elhalványultak, kikoptak, perifériára szorultak. Vagyis a magyar nyelv igazi kialakulása itt, a KM-ben történt, s az egyház őrködött felette, ahogy a holt latint is fenntartotta, úgy az élő magyart is konzerválta.
Persze ez csak feltevés, nem nyelvészeti bizonyítékokra alapozva, hanem a sokféle magyarázatokat átszűrve egy lehetséges változat:)
Ez egy példa arra, hogy milyen sziszifuszi az etimológiák pontosítása. Gyakorlatilag szóról szóra kell megküzdeni és mindent alátámasztani. A szótárak a szid és szégyen szavainkat ismeretlen eredetűnek.
A mellékelt tanulmány meg azt bizonygatja, hogy ez egy valamely honfoglalás-kori szláv nyelvjárásból átvett szavunk, azaz innentől kezdve ismert és szláv eredetű.
De ez egy ezeréves nyelvhasználat-változási eseményt igazol és nem egy kb. 3 ezer évest. S az etimológia tudományra is igaz analógiásan, hogy az időtávolság négyzetével fordítottan arányos a megoldhatóság esélye.
Valóban úgy van, én voltam most figyelmetlen, pök az elsődleges alak. De mint idézed is, hangutánzó eredetűnek írták le. S hoz más nyelvből is analógiát ill. a TESz szerint kizárt az ugor egyeztetés. Emiatt nagyon kicsi a finn kapcsolat esélye.
Nem lévén nyelvész, nem ismerem a tudomány módszereit nagyon. De ha valami nagyon 'sántítana' s nem kizárt, hogy léteznek ilyen dolgok, akkor az új generáció kutatói biztos, hogy más szemszögből is megvizsgálnák azt, s ha problémás, akkor visítanának. Persze ahhoz az is kellene, hogy a kutatási érdeklődési területük ez irányba mutasson. Addig számunkra nem marad más, mint elfogadni a magyarázatot.
De azt sem lehet kizárni, hogy létezhet egyfajta kisebb 'elefántcsont torony' effektus is, és kölcsönösen nem annyira ismerik az egyes nem a főáramban publikáló kisebb nemzetek nyelvészei egymás eredményeit, melyek esetleg a saját területükön is kamatoztatható lenne.
Nem ismered a finn etimológiai szótárt? Kár. De érdekes, hogy a finnben a 'köp' pl. sylkeä; syljeskellä; sylkäistä; vasikoida; szóval olyan kapcsolat nincs, mint a magyarban.
(Leginkább a 'rávall, besúg' értelmű példamondatok vannak, nem tudom, melyik lenne az igazi, de egyik sem hasonlít.)
A probléma az, hogy amikor fölvetem, akkor a finnugristák lesöprik az asztalról, mondván ilyen nincs. Igazából matematikus vagyok, s analógiák alapján gondolom, mondjuk inkább megérzés, mint fregei logika, hogy szóba jöhet ez a változat, de úgy tűnik a finnugrista tételek tiltják, hogy akár csak gondolati szinten is felvetődjön ilyen dolog. Így magyarázatot, cáfolatot nem szoktam kapni, csak lesöprik a feltevést, hogy ez komolytalan spekuláció, pl. Vagy a *p>f változás mindenható törvénye miatt gondolkodni sem érdemes róla.
Ezek mellett olyan gondolat, hogy pl. később csatlakozott finnugor nyelvű csoport szókincsében maradt fenn, akiknél nem volt ez a változás. Így inkább "népies", "tájjellegű" szóként maradt fenn, s terjedt el később. Az elit rétegnél esett meg a *p>f változás, de mivel ők írtak, így a régies változat a néphagyományban maradt fenn.
A pontos választ nem tudom, de feltehetőleg nincs olyan nyelvtudományi ismeret, adat, ami erősítené a feltételezésed. Pl. nincs párja az ugor nyelvekben vagy/és a finn szó a nyelvi szétválás után alakult ki, stb.
A tudományban nincs végleges álláspont, hacsak nem a fregei matematikai logika segítségével történt a bizonyítása. Így egy újabb felfedezés sok más tételt is módosíthat.
épp erre hoztam példaként a 'pimasz' jelentésű finn pöyhkeä szót. Feltűnően emlékeztet az alapszava a pök szóra. Persze ismerni kellene a finn képzőket, hogy biztosan nyilatkozni lehessen, tehát a végződés, az alakulás történetét. Így csak sejtés.
Egyébként ha már a kavarokat, s arab-iráni hatást említettem, érdekes e szempontból az -i képző a származás jelölésére ("honnan való" pl. pesti). Az arab illetve az újperzsa nyelvben is van.
Ez érdekes, mert a Zaicz-szótár meg azt írja, hogy az eredeti alak a pök volt, s hangátvetéssel alakult ki a köp, "megfordult."(Az utóbbi, mármint a köp címszónál.) S a pukkan magas hangrendű párjának nevezi, hangutánzóként.
A pimasz szavunknak nincs köze a finn szóhoz. Feltehetőleg a cigányból került át, csak a pontos módja még nem tisztázott. Emiatt a p>f itt nem játszik.
A nyelvi változások ideje és iránya kiszámíthatatlan és sok olyan paraméter is befolyásolhatja, melyekre még nem gondoltunk, melyeket még nem vettünk észre. Vannak csak egy irányba haladók (p>f) és vannak ingadozók. A magyar hozott példa ilyen utóbbi.
Azt szokták mondani, hogy hangutánzószavak, tulajdonnevek, erős érzelmi töltettel rendelkező szavak (pl. tabuszavak) gyakran kimaradnak a hangváltozásokból.
A p>f egy elég gyakori változás. Mondjuk csak a (fel)német nyelv történetében két hasonló is előfordult.
Épp az az érdekes, hogy nem finnugor, nem is ugor, hanem magyar sajátosság.
A magam részéről inkább az arab-újperzsa nyelvben jelentkező hasonló változásra koncentrálok. Általánosan az iszlamizáció iráni nyelvekre hatása miatt. Egészen pontosan a káliz/khorezmi nyelv az, ami érdekes.
A kavarok miatt. Nyilván érdekes kérdés, hogy mi az oka a magyarban a *p>f változásnak. A kavarok erre egy jó megoldást adnának. A nyelvileg beolvadó kavarok akcentusa megmarad a nyelvváltás után - adsztrátumjelenség, ha jól mondom.
A bolt~bót, stb. változás is érdekes, de a magyarban olyan is van, hogy fodítva történik a dolog, egy inetimologikus -l- jelenik meg a szóban: hirtelen a bölcs jut eszembe, de ilyen a gyümölcs is.
Piszkálni piszkálhat, de ezek a tendenciák nem csak a finnugorra jellemzőek, hanem adott esetben más nyelveknél is pont így zajlik/zajlott le. Ez az emberi hangképzés törvényszerűségeiből következik. Ugyanez az eltolódás végigment a germán nyelveken is.
Vagy egy másik hasonló példa. Létezik a magyarban egy -oLt- ~ -ót- ingadozás. bolt - bót, folt - fót, stb. Ehhez nagyon hasonló az angol talk, walk szavak este. Azaz o hang + l hang + egyfajta magánhangzó esetén az l hang kiesésével megnyúlik az o hang ó-vá. Ez a hosszú ó hang akár diftongusba (kettős magánhangzó) is átcsaphat.
A nyelvészek több példát is tudnának erre hozni. A háttere egy a hangok egymásutáni kiejthetőségének rendszere, ritmusa és ennek lassú, de biztos módosulása. S ezen módosulás az egész nyelvhasználói közösségre at észrevétlen és minden azonos feltételekkel bíró hangzócsoportra. Más kérdés, hogy a nyelvközösség minden nyelvhasználója azonosan csoportosítja-e a hangokat.
Alapvetően a *p>f változás univerzális "tétele" az, ami piszkálja a csőrömet.
A lentebb felhozott három szónak úgy tűnik, kiváló finn(ugor) párhuzamai vannak, a pina esetén egy *puna - 'szőr, haj' rekonstruált szó lenne ez.
Viszont a *p>f változás univerzális tétele miatt a Zaicz is "eredete ismeretlen" illetve hangutánzó szóból származtatja, azaz megkerüli a finnugor eredet kimondását.
pökhendi [1837] Játékos szóalkotással keletkezett származékszó. A köp ige pök alakváltozatának játékos -hendi kicsinyítő képzős alakja. A pökhendi eredetileg mások megvetését, lekicsinylését fejezte ki. Napjainkban az enyhébb 'sértőn fölényes, szemtelen' jelentésben használatos. A játékos képzőre lásd még az oktondit is.
pehely [talán már 1346-ban tulajdonnév formájában megjelent Pehul formában, de 1460 körül már biztosan adatolható pelleh formában.]
Származékszó. A 'finom, apró pehelytoll' jelentésű nyelvjárási pih főnév [1513] -l - -ly kicsinyítő képzős alakja. A pih szó hangutánzó eredetű, hangalakja eredetileg a kilégzés hangját jelenítette meg. Szókincsünk igen korai rétegébe tartozik, ugyanis egy ősi igenévszónak főnévi folytatása. Ugyanennek az igenévszónak igei tagja a régi nyelvi pih 'tollat foszt, tollal bánik' ige [1430 k.], melyből piheg szavunk származik. A pihe főnév [1566] is ugyanebből a szótőből alakult. A szóvégi -e kicsinyítő képző, esetleg megszilárdult birtokos személyjel lehet. A pihe szó jelentései úgy magyarázhatók, hogy a hangutánzó hangalak eredetileg a toll, szőr egyetlen lehelettel elfújható könnyű voltára utalt. Származékai a pelyhedzik [1590] és a pelyhes [1600 k.].
Meglep, hogy szerinted a picsa a ’női genitália’ elsődleges megnevezése. Egyrészt aránylag kései (szláv) jövevény, másrészt kifejezetten jellemző a ’fenék’ jelentés a nyelvterület számos pontjáról. Ezzel szemben a véleményem szerint elsődleges pina megnevezés sokkal szélesebbb körben jelenti kizárólagosan a ’női genitáliá’-t (azért a nem kategorikus megfogalmazás, mert e szónak is kimutathatók ’fenék’ adatai). Egyébként a két szó között semmi rokonság nincs, a pina ugyanis ősi örökség, finnugor szó a magyarban, és valószínűleg összefügg a fan, fon, falszavakkal (a fal ’halászathoz használt fonott rekeszték’-et jelentett feltehetőleg). Egyébként a ’női genitália’ és a ’fenék’ jelentés átmenetben én semmi furcsállnivalót nem találok, hiszen az előbbi – próbálom valahogy kulturáltan megfogalmazni, nem biztos, hogy sikerül – nem nagyon kézzelfogható. Szóval egy mell, egy pénisz, egy fenék konvex, ily módon feltűnő, látványos. Míg a női ivarszerv alapvetően konkáv, ráadásul rejtett, védett helyen található. Ebből természetszerűleg adódik, hogy a szomszédos területekkel könnyen cserél elnevezést (a seggnek is van ’női genitália’ jelentése is; de hogy melyik cigány nyelv melyik nyelvjárásában pontosan mi a helyzet, szerintem itt nem nagyon tudjuk megválaszolni). (Ráadásul a tabusítás miatt a pontos fogalmi átörökítés generációról generációra szintén igen korlátozott mértékben érvényesülhet.) De a kéz szó is gyakran fordul elő ’kar’ jelentésben, holott ott se rejtettség, se tabusítás.
A másik kérdésedre, hogy a kizárólag nő által végzett maszturbációra miért nincs önálló szó: a patriarchális, hímsoviniszta társadalomnak, amelyet még most se egészen nőtt ki Európa, de évszázadokig, évezredekig általános volt, szerintem ez törvényszerű következménye, nem hiszem, hogy sok magyaráznivaló van rajta. Ugyanakkor az ellenkező irányú átmenetre példa, hogy a meleg szó a huszadik század elején német tükörszóként eredendően ’homoszexuális nő’-t jelentett, és onnan általánosult, sőt ma már mintha inkább jelentene férfit, mint nőt.
P. S.: Elnézést mindenkitől, akit a fentebbiek sértettek, de a nyelvészet nem a szépelgés tana, és attól, hogy bizonyos vonatkozásokban egy társadalom bizonyos szavakat tabusít, ugyanannyira lehet vizsgálni a velük kapcsolatos jelenségeket nyelvészeti szempontból, mint másokat.
