Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
Ezek a kínai 420-as acélből készült "túlélő" kések az első bevetést sem biztos hogy túlélik. Nem éltartóak, gyatra a kidolgozásuk. A terészetjárók könnyen kezelhető kést hordanak. Amivel lehet krumplit pucolni, de fát vágni is. Faragni ha kell, és tollaságat készíteni. Ezek ormótlan eszközök, felesleges és általában használhatatlan kellékekkel.
Ha horgászni akarok akkor elmegy a horgászboltba és veszek 10 m monofil zsinórt + hozzá valami kisebb méretű horgot. Az amit mellékelnek ezekhez a késekhez nem sűlyedő zsinór... úszózni nem lehet vele.
A gyufa jó dolog, de hamar elfogy. Akkor inkább egy szikravető- ami még élménynek is jó egy gyerek számára, hogy az apja így gyújt tüzet.
Iránytű. Volt szerencsém "Rambokés"-hez, aminek a végében lévő iránytű pont nem találta el soha merre is van észak. Inkább egy túraboltból 1e-ért valami normálisabb.
Élező? 5e egy DC4 és életed végéig nem kopik el.
Szóval inkább egy Mora. Az használható. Ezek nem. Persze a Morával nem lehet vagánykodni- ezekkel pedig 12 éves korig menő lehet valaki :-) De a cél nem ez ha jól gondolom.
Alig több mint egy Mora 2000, és boxer, horgászcucc, tűzgyújtó, iránytű.... szögmérő :) Szóval igazi túlélő kés. Csak tudnám miért nem ilyet vettem az F1 helyett?
Szalontai kései 14.500 Ft-tól indulnak 440C-ből. Az majd duplája a Morának, de ott is megvan az egyediség érteze, a magyar késművesség hozzáértése. De a 440C persze nem egy "svédacél".
A skandináv él nagyon könnyen kezelhető, egy kétoldalas kővel meg főleg. A különféle görgős konyhai élezőket érdemes elfelejteni, azok csak pillanatnyi sikert adnak, működési elvükből adódóan nem képesek tartós él létrehozására. Ha olcsón akarsz jól használható eszközt, akkor ott van például a Fallkniven DC4 4-5 rugóért, a durvább oldala gyémántporos, a finomabb meg kerámia (innét a D és C kifejezés, amúgy külön is kapni), kellően kicsi ahhoz, hogy akár terepen is nálad legyen, és ezzel tisztességes él húzható pl. egy Morára.
Amúgy nem kell félni a vékony pengétől. Én a 860MG Morámmal már elég sok dolgot csináltam, erdőben mindig velem van, de itthon, a ház körül is állandóan előkerül, és még nem sikerült kárt tennem benne. Volt olyan, hogy földből gyökeret ástunk ki vele, egyszer-kétszer azért én is vágtam vele kar vastagságú fát (fárasztó meló volt, fűrésszel pillanatok alatt meglett volna), fenyő talpba faragása is megvolt már, gumicsövet vágtam kocsiba stb. A legdurvább sérülés időnként jelentkezik: pár milliméteres kihajlás az él közepén. Ez általában fával való durvulás (ág lecsapása, göcsörtnél feszegetés stb) során jön létre, általában fenőacéllal kiegyengethető, kővel is megoldható, még sose volt vele gondom. A másik nagy sérülés meg a markolatot érte, amikor véletlenül hozzányomtam a forrasztópáka hegyét, így egy centis "mintát sikerült rajzolni" a markolatba. Ez is csak azért történhetett meg (amellett, hogy béna vagyok), mert a Mora mindenféle barkácsolás során is kiveszi részét a melóból.
Ha nem állatkodsz, és arra használod a kést, amire való, akkor nem lesz vele gond. Ahogy az északi népeknek sem volt vele semmi baja ezer éve, hiszen a ma vékonynak mondott skandináv késtípusok régebben sem voltak vastagabbak, pedig ott északon nem babra ment a játék. Szóval ha ennyi generáción át jó volt, akkor a miénknek miért ne lehetne jó? Favágáshoz meg ott a balta és/vagy a fűrész. Akkor jó egy Mora. Ha ezzel akarsz konzervet nyitni, fát hasogatni, csontot vágni, akkor nem.
Nem tudom, hogy vagyon e vagyon , de nézd még meg Tóth Pál késeit vagy Szalontai késeket. Elfogadható áron, jó minőség bár egy kicsit drágább mint a Mora. Kaszakővel is lehet élezni, még egy finom kő kéne neked minimum 800-as. Rákoczi Sic320/ Ka 800 jól használható és olcsó esetleg mellé egy Ikeás Flaksa kerámia rúd.
Ahogy a többiek is írták itt a fényes felület nem olyan mint a fürdőszobai kellékek esetén a csillogás, ez nem utólagos chrome réteg, ami leválik, pattogzik... Ez maga a kés penge, aminek a felülete fel lett polírozva. Vannak mesterek akik erre esküsznek, van olyan kés aminek ez áll jól. Vannak homokfúvott kések, kőmosottak, szálcsiszoltak. Ha egy késnél csak a polír zavar, akkor x szemcsézettségű (monjuk 600-800-as papír) csiszolópapírral és némi ügyességgel szálcsiszolt felületet hozhatsz létre. Ez más feelinget ad.
Van aki a fekete bevonatra esküszik. Titán nitrit bevonat pl elég tartós. De a Tungsten DLC (Diamond like Carbon) még tartósabb.
Létezik még teflon bevonat, de vegyi úton is színezhető a penge. Mind- mind eladható, használható.
Lehet, hogy tényleg maradok akkor a mora mellett, bár a vékony 2.5 es pengétől továbbra is idegenkedek, ha belegondolok, hogy az itthoni kések kb ilyen vastagok, és azzal csak kaját vágok...
Élezni mivel szoktatok? Nekem sajnos csak ilyen gagyi kétoldalú téglalap alapú kaszakőszerűségem van aminek az egyik oldala finomabb, de igazán átütő élt sose tudtam csinálni még a késeimre (meg próbáltam ilyen fiskars kerámiás görgős élezőt) :( Szóval tudtok ajánlani valami késélezőt is amivel lehet jó élt csinálni?
Teljesen mindegy. A fényes attól fényes, hogy fel van polírozva. Vannak persze "matt" pengék, amik vagy azért olyanok, mert nincsenek felpolírozva, vagy valamilyen bevonat van rajtuk. Erdei használat során nem sokat számít, mert a fényes penge gyorsan összekarcolódik, a bevonat (a "fekete" kések jelentős része ilyen) előbb-utóbb leválik, a "matt" felület is karcos lesz, szóval ha egy kést nem csak mutogatni akarsz, hanem használni is a terepen, akkor a külalakot tekintve mindegyik elég gyorsan le lesz amortizálva. Szokott arról vita lenni, hogy konyhában melyik a jobb, melyikhez tapad jobban a zöldség, hús stb, de terepen kb. mindegy.
Az, hogy fényes vagy nem fényes nem határozza meg az egyéb tulajdonságait, polírózás kérdése. Majd bemattul. A Sandvik jó penge, a bicskáim mind Sandvikból vannak. Könnyű élezni borotvára is.
Ez az elvárásaidtól függ, na meg a felhasználás típusától. Nyilván van jobb, erősebb, éltartóbb acél, mint a Mora által használt Sandvik, de ezért a pénzért egy nagyon jól használható kést kapsz, amit nagyon könnyű élezni, akár terepen is. Az éltartás relatív, én a Morákat közepesre mondanám, legalábbis erdei felhasználás során. A Mora termékei azért számítanak jó vásárnak, mert minőségi a penge, jó a fogás, nem túl szépek és csicsásak, emiatt nem sajnálja az ember a terepen, ha meg elveszted, szétvered, eltöröd, akkor nem egy fél vagyont buktál, már csak ezért sem fogod sajnálni. A gyári él minősége változó, nem biztos, hogy borotválni fog, de akár egy csésze talpán bortovaélesre tudod gyorsan fenni. A Morák legvonzóbb tulajdonsága (az ár mellett) a praktikusság: egyszerű használni, egyszerű fenni, élezni, egyszerű tisztítani és pont azt tudja, amit egy munkakéstől vár az ember. Se többet (lásd favágás és társai), se kevesebbet.
Nem nagyon van értelme teherbírásról beszélni ennek a késnek az esetében. A Delica egy kicsi, könnyű EDC bicska amolyan "gentleman" kés, bár a kinézete azért annál morcosabb :)
Ja, hogy a VG-10-nek általában? Hát azt passzolom. Amúgy örülök ha segíthettünk az ajándék ötlethez, és az ahogy írod jól sült el :)) DE vigyázz, a csoda nem csak 3 napig tarthat, hanem beláthatatlan ideig :))
Szerintetek ha megveszem a Mora 2000-est nem bánom meg, nem fogok csalódni benne, nem megy hamar ki az éle, vagy van ami jobb vétel ennél, akár Mora-ba akár másba?