A tömeg, az a négyes impulzus vektor időszerű komponensének a hossza. De csak akkor egyenlő a nyugvó tömeggel, amikor a részecske a térben áll. A térben áll, az időben halad, hiszen hossza van neki. Már mint, a nyugvó tömegnek. Hát az Isten nyugossza, mindörökké ámen.;-)
A világmindenségnek is több fázisa, rezgésállapota van, és ami nagyon messze van tőlünk, annak észlelése késésbe van, nem csak a mi időnkhöz képest. :-0
"A Nagy Bumm állítólag 13,7 milliárd éve történt. Ehhez képest a Hubble űrteleszkóp 14 milliárd fényév távolságban lévő csillagokat (Galaxis) fényképezett le és ez még korántsem az Univerzum széle"
találkoztam egy emberrel, aki fehérvárról jött a reggeli vonattal.
csakhogy fehérvár azóta sem lett távolabb reggel óta.
találkozhattam volna egy másik emberrel, aki reggel ejtőernyővel ugrott ki egy repülőről.
eMeM772012.02.11. 16:22:58 Annyi a hozzáértő, hátha valaki felvilágosít: Valami nagyon nem stimmel a Nagy Bumm-al. Nekem nem állnak össze azok az értékek, amivel állandóan traktálnak. Táguló Univerzum, sötét anyag, stb. Az ajánlott könyvekben sem találtam megnyugtató választ. A Nagy Bumm állítólag 13,7 milliárd éve történt. Ehhez képest a Hubble űrteleszkóp 14 milliárd fényév távolságban lévő csillagokat (Galaxis) fényképezett le és ez még korántsem az Univerzum széle, ill. mi sem az Univerzum közepén pörgünk. Ennek alapján becslésem az, hogy az Univerzum átmérője meghaladja a 40-60 milliárd fényévet. A fenti adatokból mit gondolhatunk, ismerhetünk biztosan? Az űrteleszkóp meglátott és lefényképezett tőlünk 14 milliárd fényév távolságban lévő galaxisokat, ami korántsem az Univerzum széle. Amennyiben a Nagy Bumm után fénysebességgel távolodtak egymástól az anyagrészek (ami a fizika szerint nem lehetséges) és feltételezzük azt, hogy mi az Univerzum egyik szélén vagyunk, láttunk valamit 14 milliárd fényévre az Univerzum másik szélén. Tehát minimum 7 milliárd évvel ezelőtt volt az ősrobbanás az előbbiek szerint. Ezt cáfolja az a tény, hogy nem az Univerzum szélén vagyunk és a másik, ennél fontosabb, hogy mi a 14 milliárd évvel ez előtti képet látjuk. Ebből következik, hogy 14 milliárd évvel ezelőtt már (ha a Föld 14 milliárd éves mozgását nem számoljuk) 14 milliárd fényév távolságban volt a Föld a most észlelt galaxisoktól (mert most azt látjuk!?). A másik lehetőség, hogy eddig a fénysebességet meghaladó sebességgel távolodtunk a most megpillantott Galaxisoktól. Mivel lelassultunk már látjuk azokat. (Így már nem igaz az egyre növekvő sebességgel való tágulás sem)… Ezek szerint a robbanás előtt már igen csak messze kerültünk egymástól(?), ami 13,7 milliárd évvel ezelőtt történt. Nos akkor ebből következik, - mivel a fénysebességnél lényegesen lassabban tágult a robbanást követően az anyag, - állítólag egymilliárd évig nem volt fény, mert nem volt csillag, tehát nem láthatunk semmit, a robbanást követő egymilliárd évből, - a Föld az űrteleszkóp és a Tejút nincs az Univerzum szélén, mert minden irányban nagyon sok galaxist látunk, ha volt ősrobbanás, akkor az legalább 20-30 milliárd évvel ezelőtt történhetett. Mi a helyzet az Univerzum tágulásával? Mit tudunk? 9-14 milliárd évvel ezelőtt, tágult mert ezt látjuk most. Hol lehetnek azok a galaxisok, amik 9-14 milliárd évvel ezelőtt ott voltak. Ha azóta is távolodtak egymástól ma hol lehetnek? Lehet, hogy már egymásba zuhannak és nagyon régen elkezdődött az összehúzódás. Esetleg már alig van galaxis az Univerzumban, mert szanaszét repültek? A legközelebbi galaxist is, több millió évvel ezelőtti állapotában látjuk (Androméda 2,5 millió fényév). Ki tudja, hogy mi van vele, most? A sötét anyagra fogják az Univerzum tágulását. Amit mi látunk az az, hogy sok milliárd évvel ezelőtt tágult. Igen tágulhatott, mert akkor volt egy nagy robbanás.(? ha akkor volt ?) De, hogy most mit csinálnak, tágulnak, összehúzódnak vagy már régen eltűntek egy fekete lyukban, nem lehet tudni. Ha volt robbanás, miért ne tágulhatott volna? Igen hallottam, hogy nem a galaxisok száguldnak el egymástól, hanem a tér tágul, mint egy lufi, ha felfújják. De szerintem ez sem történhet a fény sebességével vagy annál is gyorsabban, mert ezt már elfogadtuk nagyon régen, hogy az nem történhet meg. Az sem jelent megoldást, hogy jó, de mi száguldunk az egyik irányban azok meg a másik irányban. Ehhez lényegesen gyorsabban kellene száguldanunk, mint a fénysebesség fele. A távolodás meg sem közelíti ezt az értéket. De mi van velük most, hol lehetnek, hová tarthatnak, vagy mi van velünk most, hol lehetünk, hová tarthatunk? Van e még Univerzum vagy már csak a Tejút van egymagában a valaha volt Univerzum egy csendes zugában? Sok millió év múlva kiderül. Félelmetesen tehetetlenek, tudatlanok és kicsik vagyunk ebben a valamiben. Vagy félelmetesen tehetetlen, tudatlan és kicsi vagyok ebben a valamiben. És még egy agyament gondolat. Mi lenne, ha egy elektronon élnénk és keringenénk az atommag körül. Ha körbenéznénk, az égbolton mit láthatnánk? Legyen a mi atommagunk egy kalapácsban, levegőben, világűrben vagy egy emberi testben. A csillagokat, azaz a többi atommag sugárzását? És ott is olyan elérhetetlen lenne számunkra meglátogatni a szomszédos atommagot, a távolság miatt! Ha egy élőlényben lenne az atommagunk, a születés lenne a Nagy Bumm? A növekedés pedig az Univerzum tágulása? Vajon a méretek aránya alapján középen élünk mi? Hogy értem? A Föld mérete úgy viszonyul a húrokhoz, mint az Univerzum a Földhöz? Tehát egy húr és az Univerzum mérete között a Föld, középen helyezkedik el. Vagy az Univerzumunk is Galaxisként látszik az Univerzumok Univerzumában a Multiverzumban? És így tovább.... Nem feltétlen muszáj véleményezned, csak ha nem trágár. Isten is válaszolhat, mert meg akarom írni a nagydoktorimat, és még sok anyag kell a fél oldalhoz, ami eddig tőlem telt és ebben is sok az ismétlés. Ha helyesírási hibát találsz, kérem a javított változatot. A beküldők között nagy nyeremények lesznek kisorsolva, pl. egy példány a dolgozatomból, stb..
Válasz errealgi2012.02.11. 16:47:47@eMeM77: Hát, most nincsenek előttem konkrét számok, de ahányszor elhangzik, hogy hány fényév távolságra lát el éppen az aktuális űrteleszkóp, mindig arról van szó, hogy annyi idővel ezelőtt így nézett ki az univerzum. Tehát ez a két érték sosem kezelendő külön, a kettő egymással teljesen felcserélhető.
Annak a kérdésnek nincs értelme, hogy ha több millió évvel ezelőtti állapotában látjuk, akkor most mi lehet vele, mert a világegyetem MINDEN pontjában így van. Tehát, ha feltesszük, hogy a távolból egy galaxisevő spagettiszörny közeledik, az úgy sem lehet hatással ránk, amíg er nem ér ide a fénye. Ez nem egyszerűen azt befolyásolja, hogy mit látunk és mit nem, hanem a teljes téridő szerkezetét. Tehát nincs értelme annak a kérdésnek, hogy pont most mi van egészen máshol, mert egészen máshol nem pont most van.
Olyan meg végképp nincsen, hogy az univerzum széle vagy közepe. Azért vagyunk az univerzum közepén látszólag, mert a megfigyelt univerzum mindig gömb alakú lesz, és a közepén mindig mi leszünk a közepén. És ez ugyanúgy igaz az univerzum minden más pontjára is. Nincsen olyan része a világnak, ami az univerzumon kívül lenne, mert az definíció szerint az univerzum része.
Az atom nem vonható párhuzamba a makrovilággal. Az elemi részecskék a kvantummechanika szabályai szerint működnek, a mi méreteinknél nagyjából a newtoni mechanika érvényesül, a csillagászati méretekben pedig a relativitáselmélet. Ez három egymástól eltérő viselkedést jelent, vagyis a különböző méretek nem vonhatók párhuzamba.
Egy piaci mérleg két serpenyőjébe berakok 1-1 félkilós súlyt, pozitív súlyos tömeget, a mérleg nyelve középen, a nullán áll. De hogyan oltják ki egymás pozitív tömegét a súlyok, hogy súlytalanok legyenek? :-0
fogunk egy mezőt, és azt eltoljuk. ha energiamentes a művelet, akkor a mező részecskéjének nincs tömege. ellenben ha a mező eltolása energiát igényel, akkor tömeggel rendelkező részecskéről beszélünk. vagy valami ilyesmi. ha tévedtem, a legnagyobb fizikus majd kijavít. szabiku imád hibát találni. ;)
azért bízom ebben, mert nekem ez a definíció nen igazán tetszik. a fene tudja miért nem.
Bemásolok egy oldalt a Mi okozza a gravitácií?-ból, hogy lásd:
Az alapállítások a gravitációról és a kísérleti eredmények összegzése
A fizika mérhető tudománnyá válása, igazából a tizenhetedik században indult el. E folyamat kezdetét, az égi és földi testek vonzóerejének a mennyiségi törvénybe foglalása képezte. Mindenekelőtt három kiváló tudóst kell itt kiemelni: Johannes Keplert (1571-1630), Galileo Galileit (1564-1642) és Isaac Newtont (1643-1727). Elsőnek Kepler fogalmazta meg a bolygók Nap körüli pályáinak híres három törvényét, a rendelkezésére álló, Tycho de Brahe (1546-1601) által megfigyelt adatokból. E közismert törvények közül csak a Kepler harmadik törvényét, fogjuk itt tárgyalni, Galilei szabadesés törvényének megfigyelésével, és Newton magyarázatával együtt.
Newton zseniális felismerése az volt, hogy a Föld vonzóereje a körülötte lévő testekre ugyanabból az origóból ered, mint a Nap vonzóereje a bolygókra. Mivel sem Kepler, sem Galilei a testek közötti erő magyarázatát nem foglalta törvénybe célszerű nekünk megfordítani az időbeli sorrendet, és Newton gravitációs erő törvényével kezdeni az elméletképzést. Két pontszerű makroszkópikus test vonzóerejét tartalmazó törvény a ma is elismert, Leonhard Eulerre (1707-1783) visszamenő felírásban
mIa = - G MG mG / r2. (1)
Ez a makroszkópikus testek általános mozgásegyenletének („tömeg x gyorsulás = erő“)
mIa = F, (2)
egy speciális alkamazása a newtoni gravitácós erővel F = FG
FG = - G MG mG / r2. (3)
A mozgásegyenlet természetesen egy térbeli vektoregyenlet. Az egyszerűség kedvéért itt mi e tulajdonságból csak a mínusz előjelre helyezzük a hangsúlyt. Ez az egyszerűsítés nekünk éppen megfelel a lényeg feltárásához. Továbbá tudni kell, hogy az egyik test gyorsulását megadó mennyiség az a testeket összekötő távolság r kétszeres időbeli levezetésének felel meg
a = d2/dt2r. (4)
Már Newton is felfigyelt arra, hogy a testek tömege, mint két különböző mennyiség szerepel a mozgásegyenletben (1). A különbözetet ő többek között ingakísérletekkel vizsgálta, és a hibahatárokig egyenlőséget talált. A hibahatárok akkor nem nagyon haladhatták meg a pár ezrelék nagyságrendet. A két tömeget én is megkülönböztetem az „inertial mass” és „gravitational mass” angol elnevezések utáni jelöléssel, mIés mG(MG), amik a tehetetlen és a nyugvó vagy súlyos tömeget jelentik.
Az egyikfajta tömeg, a tehetetlen vagy inerciális tömeg mI, megadja az F erő hatását (2) egy pontszerű makroszkópikus test állapotára. Természetesen az erő lehet a gravitációs erő FG is (1). A nyugvó tömeg elnevezés viszont nem szerencsés, mert a mennyiség mGnem csak a test nyugvó állapotát, hanem általánosan, a gravitációs erő által előidézett állapotot jellemzi. A súlyos tömeg a másik neve, de mivel e tömeg elnevezését közelebb akarom állítani az okozó erőhőz, ezért én a gravitációs tömeg megnevezést fogom következetesen használni. Nagyon fontos az a megjegyzés, hogy a gravitációs tömeg csak a gravitációs erőben szerepel. Ezt úgy is meg lehet fogalmazni, hogy a gravitációs erő valahogy a gravitációs tömegtől ered. Az erő nagysága egy adott r távolságban függ a két gravitációs tömeg szorzatától MGx mG és a G állandótól.
Ezzel minden össze is gyűlt Kepler harmadik törvényének, és Galilei szabadesés megfigyelésének a fizikai értelmezéséhez. Kepler azt a következtetést vonta le, az akkor ismert hat bolygó pályaadataból - a Szaturnusztól kijjebb eső bolygókat akkor ő még nem ismerte - hogy a bolygók egy zárt ellipszis alakú pályán mozognak, ahol a Nap van az ellipszis fókuszában. Továbbá, a különböző nagy ellipszis pályák félnagytengelye (Rj) és a sziderikus keringési ideje (Tj) közötti összefüggést
találta meg a bolygók adatatból. Kepler feljegyzéseiből tudjuk, hogy neki Brahe mésései álltak a rendelkezésére, amelyek két szögperc pontossággal adták meg a bolygók helyét az égen. Ebből lehet következtetni az akkori hibahatárokra.
