ááá nagy köszönet, hogy leírtad. szerintem ezekből többet lehet tanulni mindig, mint a happyness is easy beszámolókból.
és számomra nagy respektje van, hogy így végigmentél, pláne látva klastromnál azt a dinamikát, jó erőt, amiben elhagytál. persze biztos van, aki vitatja, hogy nem károsít-e jobban így csakazértis végigmenni, de szerintem jobban épít mentálisan, mint kiszállni.
Nálam is az edzésnapló jelleg döntött az írás mellett. Jövőre jó lesz elolvasni verseny előtt figyelmeztetésül.
Nem állítom teljes bizonyossággal, hogy az izó okozott gondot. Azért vált gyanússá, mert mind a pulzustartományom, mind a frissítésem, mind a bevitt ásványianyag mennyiség egy jól bevált, mostanra bombabiztosnak hitt módszert követett. Egyedül ez volt ismeretlen anyag. Ettől még lehet egy csomó más oka is ami elkerülte a figyelmem, vagy nem is tudok róla, hogy számít.
Mivel nekem sem úgy sült el a T80 ahogy terveztem, én is gondolkoztam, hogy nem írok erről, kedvem se volt de aztán meggyőztem magam, hogy magamnak jó lesz majd visszaolvasni, mintegy edzésnapló jelleggel.
Izo - én minden ponton ittam 2-3 pohárral és Csobánkán 1l-t töltöttem a tartályba és nem volt semmi bajom, sőt nekem ízlett és az utolsó szakaszra pont kívántam a nálam lévő sponser poros zselé helyett.
Nem vagyok közel a tűzhöz és szerintem még nincs fent sehol külön a lista, de ezek voltak eddig a körön. (remélem jó a lista) 2013.09.11: (egyéni) Ifj. Kövecs Ferenc: Sikertelen teljesítés 2013.10.03: (egyéni) Barta Laci 1. teljestés: 28 óra 48 perc (?) 2013.10.16: (egyéni) Márton Dani: 27 óra 23 perc 2013.10.26: (egyéni) Wagner András: Sikertelen teljesítés 2013.11.09: (egyéni) Wagner András: Sikertelen teljesítés 2013.12.11: (egyéni) Zádori Roland: 29 óra 35 perc 2014.01.18: (páros support) Sperka Tamás és Lőw András: 29 óra 35 perc 2014.03.01: (vegyes páros support) Németh Emese Németh Kristóf: szintidőn túl ért be (36:50)/sikertelen teljesítés 2014.03.13: (egyéni) Petresevics Róbert: szintidőn túl ért be 2014.04.05: (egyéni) Barta Laci 2. teljestés: 25 óra 22 perc 2014.04.12: (Páros) dr. Tímár András és Surján László (Sura): szintidőn túl ért be? 2014.04.26: (support) Bódi István: 27 óra 16 perc
Mielőtt a zsákba helyezem a 100+ kilométeremet és bekötöm a zsák száját, kíváncsi vagyok, ki mennyinek mérte? Nekem 102 km-t adott ki a Polar GPS-szel. Rögtön Csévig volt -2 km az itinerhez képest, és másoknak is ennyi volt. Aztán ez a -2 kitartott szinte végig. Csobánkáig talán. És utána szerintem még jött le a távból, vagy szarul mért az órám.
Szeretném mindannyiotoknak megköszönni, hogy részt vehettem a T100-on. Csodálatos volt a pálya, remek a kijelölés, pazar a rajt és a cél. Felemelő érzés volt ennyi kiváló atkéta között futni. Nagyon köszönöm az igényes, nagyon magas színvonalú szervezést! Külön köszönöm minden frissítő ponton lévő rendezőnek az önzetlenségét és szeretetét. Nagyszerűen éreztem magam és remélem lesz még lehetőségem újra közöttetek lenni.
Én a 80-on mentem, nyüglődésem történetét ITT találjátok akit érdekel:)
Amit viszont mindenképp ide akarok írni az a KÖSZÖNET a szervezőknek segítőknek! Minden ponton rengeteg segítséget jelentett a hozzáállásuk. Akkor is jutott rám idő amikor éppen a 100as táv élmezőnye érkezett a Rigóba. Egyszóval emelem kalapom előttük, remek társaság voltak.
Ugyanez a köszönet jár azoknak akik tényleg kijöttek csak szurkolni és az adott helyen továbblendített a bíztatásuk!!! Ha éppen tetőfokára hágott a senyvedésem, ezeken a helyeken mindig fel tudtam vidulni!
Köszi! Ja és a pálya jelölésről pár szót. 2-3 helyen voltam bizonytalan a 104 Km alatt. Azokon a pontokon is volt jel, csak kicsi körül kellett nézni! Szerintem tökéletes volt! Gratulálok Csanya! :-)
Emlékszem, amikor egy lejtőn megelőztél, megjegyeztem magamban, hogy a gyors terepfutás egyik kulcsa az lehet, hogy lejtőn nem fogjuk vissza magunkat. Nekem a combom abban fárad el, hogy "fékezek" folyamatosan, mert félek, hogy pofára esek. Ha megjön a bátorságom, én is megpróbálok így lerongyolni a lejtőkön. Gratulálok az aranyéremhez!
Tavaly a Terep Ötvenessel nyertem beavatást a klasszikus maraton távon túli világba. A lélektani határ egyelőre itt húzódik nálam, ennél hosszabbat nem vállalnék szívesen, tehát idén is az ötvenesre neveztem.
Idén szép egyenletesen gyűltek az edzéssel töltött idők, 110 órányi bringára majdnem 50 óra futás jutott idén. Az előző évben még rendszeres este 8 és 9 óra utáni futásokra sajnos egyre kevésbé jutott energiám, konkrétan inkább elmentem aludni. Új ötletként a krónikus kilométerhiányt kénytelen voltam munkába futással kipótolni. Reggel plusz este majdnem 30k. Persze csak pár alkalommal, egy-két hetente volt ilyen, de hasznos volt.
Az indulók listáját nézegetve a tavaly előttem végzők közül csak egy maradt, cserébe jött Németh Ádám és Pálfy Marci. A többieket nem nagyon ismerem még.
Idén betelt a százas limit is, szóval inkább megcéloztam a szokásos top 10%-ot.
Nos, ha én elmegyek futni, legyen szép idő, az is lett.
Szentendre felől Pilisszentlászló felé buszozva még sajnálkoztam, hogy ilyen szép hátszélben micsoda bringás száguldást lehetne rendezni vissza a Skanzen felé. De hát ma futós nap van.
A 11-es rajt után egy perccel már lehetett látni, hogy az erősek nagyon erősek. Egy ötös csoport eltávolodott, és ahogy sejtettem, Pálfy Marci ott volt, Ádám is. Öten követtük őket elszórt alakzatban, köztünk egy lány is (Bobák Helga). A pulzus néha átlépte a tervezett határt. Gyönyörűen növő mintacsalánosokat hagytunk el, aztán a patakmeder átugrálások során berendeződtem hetedik helyre egy fehéresruhás srác mögé, részidő alapján Panyi Péter. A Kaán forrás utáni aszfaltot elhagyva megérkezett Szepessy Áron is, Visegrádnál hárman egyszerre depóztunk és kezdtük meg a Kálváriát. Itt azért volt a lépcsőkön egy kis gyaloglás, és kicsit meg is úsztam. A Fellegvárnál a járdára festett jelzést követve befutottam a shopokba és egy turistacsoport közepébe, mire kiverekedtem magam, két társam már vagy fél perccel előbbre járt.
Szépen haladgattam tovább Pap-rét felé, egyszercsak utólérem Ádámot és egy X2S-es srácot, az első boly tempója valószínűleg megette őket.
A fehérruhást Pap-rét után, a Pilisszentlászló felé a kék lejtőzésen hagytam le, ez akkor most hogy is van? Elöl hárman, majd Szepessy Áron és én. Nem rossz.
Visszaértem a rajthoz. Kisrigónál ittam, kulacsot töltöttem fullra. Tyű, és jó az idő, két óra! Tíz perccel járok tavalyi önmagam előtt.
Ami a frissítést illeti: a folyadékhiány és a görcs a rémálmom, inkább túlbiztosítom magam. Hátizsák két literrel, plusz kulacs, ami pohár és gyorsan tölthető eszköz is egyben.
A kulacsom a Visegrádos hurokban még üres volt; az volt a taktikám, hogy a kétliteres zsákot folyamatos iszogatásra használom, és nem töltöm újra. A Kisrigónál és Csobánkán viszont ivás után kulacstöltés lesz.
Naszóval Kisrigó. Kis sósperec után gyorsan indultam, nem játszottam el a tavalyi háromperces szerencsétlenkedést. Áron már valahol elöl, akit lehagytam nemrég, Panyi Péternek nincs nyoma. Jó a tempó, jó a kedv. Bükkös patak mellett aszfaltoztunk, majd megkezdődik a mászás a Lajosforráshoz. A jelzések sűrűsége és értelme kezd romlani. Eddig teljesen jó volt, de lehet, hogy az eddig látott, a hirtelen irányváltást jelző sréhen felfestett nyilak elkényeztettek. A Kármán-forrás felé gyalogolva értem utól Áront, majd elhagytam, a Lajos-forrás után többet nem is láttam. A forrás utáni pár métert leszámítva a Z3 Bölcső hegy emelkedőjén nem kellett gyalogolni, ez jó jel volt.
A Nagy-Csikóvár előtt kicsit túlfutottam egy vadászles felé, de az emlékezet és a GPS visszatérített, és jé tényleg ott volt a szalag.
A kis hegymászás után Csikóváralja felé jött a pálya legkellemetlenebb része, olyan meredek, hogy megfutni nem lehet, apró léptekkel sietve pedig csúszik a cipőben a láb, hajlik a köröm. Hát ez kicsinálta az izmaimat, amikor szűk negyedóra alatt 300m szintet vesztünk, de majdnem folyamatos a combbal való ellentartás. A Csikóváraljai parkoló előtti huplikon meg is kaptam a figyelmeztetést az összerándulni készülő vádlimtól.
Csobánkáig unalmas aszfalt következett, csak lassan mertem futni, rendeztem soraimat. Az edzéseken szokásos kocogós pulzust Csobánkáig visszatornásztam a verseny céltartományába. Amikor Csobánkán terepre fordultunk, az emelkedő megmutatta, hogy görcs úr nem viccel, ha tréfálkozom vele, bekeményít. Kicsit sétáltam, kerestem magnéziumot és megittam hozzá a kulacsom maradékát.
A csobánkai frissítőpont gyors volt. Teljes kulacsnyi izót ittam, jól esett a sósperecet és a nápolyi. A pont meglepetése Németh Ádám volt. Tehát kiállt végleg. Hát elég öngyilkos tempó lehetett ott elöl. Nyolc perc körüli hátrányt mondtak (hat volt), beletörődtem hogy ez már csak nőni fog. Irány a Kevély.
Egy helyen az erdőbe bújásnál szalagozás mutatott jobbra. Hát elfutottam arra. Gyanús. A GPS szerint sem erre kéne menni. Vissza! Benézek az első szalag melletti, GPS által is jelzett ösvényre. Kicsit beljebb, de ott van a rózsaszín pötty. Visszafutottam, a megtévesztő szalagot a bejárathoz közelebbre átkötöm. Három perc off.
A Kevélyre fel a lábam kezdett jobb lenni, az emelkedőt megfutottam, a kellemetlenül sodrós túloldalán sem kellett nagyon óvatoskodni, pedig voltak meredek lefelék rendesen. A Kövesbérci szakasz lejtős része a 10-es útig viszont egy nagy holtpont volt. Nagyon lement a pulzus, a sziklás meredeken meg az ösvényen már nem mertem száguldozni, nehogy görcs legyen. Gondoltam, itt biztos időt veszítek, hátra pedig nem mertem nézni már Csobánka óta. Azért csak véget ért ez a rész is, a 10-es út utáni szántóföldes szakasz már jól ment ötperces alatti tempóval, a Csúcs-hegyi emelkedőn viszont kétszer is belesétáltam egy kicsit.
És hát jó érzés volt felérni, megpillantani Hűvösvölgyet és még jobb volt befutni a célba.
Azt, hogy végül harmadik lettem, csak jóval később tudtam meg, de egyáltalán nem bántam. Mert Berta Gábor valahol elkavart. A második sráctól viszont nem sok választott el. No majd jövőre, ne legyünk telhetetlenek. A célom úgyis csak a futott idő javítása és a futás közbeni jóérzések százalékos arányának növelése lehet. A versennyel elégedett voltam, a célpulzust (157) elég sokáig tartottam, egyes lejtőkön meg a görcsveszélyes időkben esett lejjebb, de amúgy jó volt.
A csiszolt üveg "bronzérem" nagyon tetszett, a gulyás finom volt, melegvizes zuhanyzó hű de jól esett.
Negatívum: a pályajelölésen szerintem khmm, hát finomítani kellene, legalábbis egységesíteni az elvárást.
U.i. az utolsó szakaszon jó időt futottam. Lehet, hogy ekkora jött be az ital-túlbiztosításom előnye? Én biztos nem vágnék neki egy kulaccsal, sőt szimplán egy pohárral egy ekkora frissítőközökkel rendelkező versenynek.
Gratulálok a többi résztvevőnek is, mindig elég kemény a teljesítőképesség határon táncolni 5-16 órán át.
A késői rajt miatt (egy rossz döntést hozva) kivételesen nem éhgyomorra indultam. Ráadásul a kezdeti hosszú lefelé sem kedvezett, hiába próbáltam óvatosan enni-inni, a gyomrom nem bírt megküzdeni tartalmával. Lefeléket óvatosan, síkokat, felfeléket dinamikusan futottam amíg az energiám tartott a pótlás hiányában. A hurokból visszaérve már gondolkodtam a feladáson, Lajosforrásra felgyalogolva adtam egy utolsó esélyt a gyomromnak hogy helyreálljon. Sokan ismeritek ezt az érzést, mikor már nincs tápanyag, ki van száradva a szád, de a gyomrod mégis feszít, még az övtáskát is levettem, az erőd elszáll, a hányás gondolatával barátkozol...és a feladással. A döntés hamar megszületett, nem a teljesítés a cél, 5.15-ös időtervem volt, ami így elérhetetlen. Nincs számomra értelme kínlódva végigmenni, a futás lényege, amiért futok, az öröm, a mosolyfutás veszett volna el. Jövőre megpróbálom újra, mosolyogva!
ebben persze a Mátra 115 a ludas, meg lesz Lavaredo, meg Traversée, meg 100 miles, szóval no para, lesz még hosszú az évben bőven.
a T100 és betétdalai viszont obligát hazai koncertek és mivel nem tudok nemet mondani, ki nem hagynám. de ezúttal 80as kottát fújom.
a cél idén egyedüliként egy tudatos lendületes "gyors" futás. gyáva terepfutónak ugye nincs hazája :)).
az elképzelés a 8 órás, vagy ahhoz nagyon közeli menetidő. tudom, hogy kissé wishful, de meg kell próbálni.
a helyezés nem érdekel, persze látom, hogy nincs nagyon erős mezőny, kivéve Levi és talán a lengyelek, meg talán egy-két zsákbamacska.
elég gyorsan kezdünk, de éppen a komfortzónám határán, nem akarok leszakadni már az elején. már remete hegy tetején elvesztem Levit, kicsit gyorsítok, a lengyel srácot is gyorsan befogom. innen kamikaze üzemmódba váltok, szénást erőből kifutom, onnantól pedig piliscsévig döngetek. nagyjából itt vége is van a jóérzésű futásnak a mai napra. klastrompuszta még egész jól megy, bár itt Pap Gabi, úgy megy el mellettem, mintha szembe jönne. Pilis tetőre viszont rám dobnak egy zongorát, 2.5 óránál vége van a versenynek?? ezt meg így hogy, idézem a klasszikust magamban? totál kész vagyok. világos, hogy valami bazári módon elfutottam a versenyt, még a saját csúcsaimat is megdöntve. pedig én vagyok a város legelfutóbb embere. Oli és Áron is itt mennek el, szinte egy lépést sem tudok velük haladni.. pedig ettem, ittam, de hiába na, az ember képességeit nem lehet megerőszakolni.. kicsit vigasztal, hogy mások is sikerrel indultak az elfutóbajnokságban: Joci és Balázs kedélyesen üldögélnek egy sziklán..
már kezdődnek a görcsök. mi?? most? szánalmas komolyan. máskor két-bükkfáról dobkőre annyira lazán megy. most szinte vicsorítok. dömösre lefele megjön a mumus. a gyomrom, hasam mint egy hatalmas malomkő. miden lépés egy kínszenvedés, a rázkódástól csak nyögök. tényleg fáj, bár tudom, hogy pár óra és enyhül, ahogy az intenzitás csökken. a dömösi pontra egy raklap fostalicskaként érek, pedig ez idáig a leggyorsabb szakasz, ahol ugye erőt kellene gyűjtenem. millersék próbálnak életet lehelni belém, köszönet érte. közben csika is ellép mellettem, előtte speró is otthagy. prédire még ketten mennek el, egyiküket lefele visszaelőzöm. siralmas, hogy 80-on megyek és a 10-be sem biztos, hogy beférnék a 100-on. prédire úgy érzem magam, mint az első százasomon. szédelgek. lefele vagy a hasam görcsöl, vagy a lábam. innentől nagyjából az egész futás egy egyensúlyozás a hasgörcsök/lábgörcsök és az ezekhez tartozó intenzitás között. kisrigónál már Levi szurkol. Kicsit lelomboz, hogy kiszállt, így innen nem forszírozom nagyon. a lengyel srácon érzem, hogy távolabb lehet.
kisrigónál egy pár korty leves új életet lehel belém. jön egy aránylag kellemes szakasz. hála és köszönet az 50-es futóknak, akik kicsit kizökkentek az önsajnálatból. bölcső hegy megint behúzza a lovagló izmomat, mint tavaly. csak akkor a 100-on. a kis- és nagy csikóvár felé menő ösvényt benézem, 3-4 perc pluszt beleteszek. ez egy nagyon szép rész, jó döntés volt, hogy belekerült, büszkék lehetünk a T100 pályára, gondolok itt a lengyel futókra.
a gyomrom javul, a görcsök és a tempóm sajnos nem. ha futok, akkor a tempó, ritmus nem rossz, de a legkisebb tempófokozást görccsel reagálja le a lábam, szóval nem erőltetem.
a 8 órát már nagyjából kisrigónál bebukom, csobánkánál pedig messze elúszik. már lajos forrástól a gyaloglást gyakorlom, a traversée-re jó lesz ez is.
csúcshegyet is jobban megfutottam tavaly a 100on. most csak a tempós séta megy.
küzdés volt, megpróbáltam a lendületest, és, hát 2 óráig sikerült is. :) valamit talán ebből is tanulok. talán jobban megismerem magam. mert hát az egész, amit csinálunk egy önismereti tréning.
végül azért örömmel futok be, mégis csak egy megnyert menet. kicsi, sárga, savanyú, 8:33:02, de az enyém. :)
mindenkinek gratula, aki futott és köszönet az önkénteseknek, akik, nem lehet elégszer mondani, igazi ünnepé teszik ezt a rendezvényt! ők a legnagyobbak!
szépen mentél és jó nagy közhely, de igazából a mi műfajunk erről szól, ahogy az emberiségé is :)), ha jól alkalmazkodsz, túlélsz. (ha alkalmazkodsz, beérsz) szépen felálltál, jó kis agymunka lehetett, és, hát ezért is csináljuk.. gratula.
Ja-ja. Most azt is gondolom, így utólag, hogy így negyedjére - konkrét cél nélkül nem volt érzelmi töltete a teljesítésnek. Versenyezni nem akartam eleve sem, a pályát is ismertem, stb... Szóval fejben nem voltam ott.
Még annyit, hogy utánanéztem és a kmszám a tavalyi 80%-a, az edzésidő a tavalyi 90%, míg az emelkedés a tavalyi 120%-a. Az emelkedőket kicsit sem bírtam jobban, amiből arra következtetek, hogy egy ponton túl nem érdemes erőltetni a szintet a sík tempó rovására.
1050 Km-t futottam idén. Úgy éreztem, hogy jól sikerült a felkészülésem. Május elsejével bezárólag futottam egy 5 napos blokkot (23 Km, 11, 26,11,40) majd jól rápihentem. A versenyre Szilvivel mentünk. A rajtban találkoztam Váli Pistivel, Prieger Istvánnal és Nagy Tamással.[...] Bővebben!Tovább »
Így olvasva, kívűlről, ez teljesen úgy tűnik, hogy fejben nem voltál ott. Azért a gyomrod olyan rossz nem lehetett, ha viszonylag hamar helyrejött egy kis pihenéstől. Végig feladással, meg negatív gondolatokkal futni nem túl motiváló, meg serkentő.
Gratulálok, örülök, hogy megírtad, szép feltámadás volt.
Nálam a kisördög nyert, már a rajtban (meg az előző napokban sem) voltam lelkes, de hát mégiscsak T100, ott kell lenni, pláne ha már se Lúdtalp, se balazito nem vesz részt, meg szasza sem. De ennyiből nem lehet erősnek lenni a kritikus pillanatokban.
Eleve pihenőévem van, nincs igazán miért küzdeni most, meg harcoltam már eleget kritikus pillanatokban, most jóeső érzésekkel szálltam ki, mert megtehettem. Dömösről kifelé a prédi beszállásánál már a visszaforduláson gondolkodtam, de aztán valahogy felvonszoltam magam, onnan meg letotyogtam már, és végig az tartotta bennem a lelket, hogy kifekszek a fűbe egy üveg sörrel.
Egyébként a lelki ráhangolódáson kívül (meg az elmúlt egy-két héten egy kicsit ijesztő mellkasi szúrások-szorítások mellett, de ez végülis vaklármának bizonyult) a terepes edzések is hiányoztak, ráadásul az utóbbi pár sztenderd melóba futás is nagyon szenvedősen ment rejtélyes okokból.
A verseny elejét szinte szokás szerint elfutottam, nagyon nem fekszik nekem a pálya, illetve nem találom meg rajta a megfelelő taktikát. Csábítanak a sík részek az első harmadban, úgy érzem, hogy ott milyen sok előnyt össze lehet szedni és tolom is neki, aztán a szinteken meg persze visszaüt és már nem tudok felállni belőle.
Szóval T100 helyett az első 50 km jött össze, 3:30-as Dobogókő, 4:20-as Dömös után, 43 perces Prédi mászást követően 6:08-as Kisrigós kiszállással.
Gratulálok mindenkinek, a szervezőknek, segítőknek köszönet és hála, szokás szerint klappolt minden, jó ilyen kiszámítható feltételekkel futni.
