Keresés

Részletes keresés

Stoner Creative Commons License 2006.12.23 0 0 554
Kedvedért szívesen maradnék. A lenézést a billentyűzetig vállalom.
Előzmény: toong (552)
Stoner Creative Commons License 2006.12.23 0 0 553

Vállalva, hogy még többen kiátkoznak, a kérdéseidre próbálok válaszolni:

 

"A húsból kevés is sok."

Ellentmondást vélek felfedezni szavaidban. Annyira ajánlod a vércsoportdiétát, ugyanakkor az engedélyezi a húsféleségeket (főleg a nullásoknak). Akkor hogy is van ez?

 

Számomra, a könyvek, csupán információs eszközök, melyeket a felmerülő , vagy régóta megoldatlan problémák megértésére használok. Ezért, nem tartom őket szentírásoknak. Azt keresem mindben, hol vannak a keresztutak, ahol sok könyv találkozik.

 Hamvasról mondta Kemény Katalin, hogy nem volt mestere. Mindenkiből azt tanulta meg, amire szüksége volt. (Hozzávetőleges idézet)

Ezért mineden könyvvel egy kicsit vitázom is. A fent említett könyv se jó mindenre. Arra viszont jó, hogy az ember a korábbi tapasztalataival egybevesse. Ezek szerint,  meg lehet belőle tudni, hogy egyes ételek miért  okoztak ellenkezést a testünkben. De nem kötelező egy 0-ásnak sem húst ennie. Ott van a tönköly, megfelelő formákban. Tökéletesen megfelel a fehérjékkel szemben támasztott követelményeknek, tartalmaz B12  vitamint is, az algák és csírák mellett. Ezért a húst el is lehet felejteni, mivel ez nem okoz allergiás reakciókat és elfajulásokat, hosszú távon génhibákat, mint az állati származékok. Viszont ezt is meg kell vizsgálni azok esetében, akik a búzafehérjét nem tolerálják. Ilyen elég sok van. Pontosítva:

Csak a növények esetében tartom tájékozódásra alkalmasnak a vércsoportos diétát.

 Ha valaki egyféle és számára nem ajánlott ételből rendszeresen és sokat fogyaszt, akkor valószínűsíthető, hogy valamiféle elváltozás lesz a következménye. Ilyen aggályos gyümölcs pl. a paradicsom.

 

"Az ősember kényszerhelyzetekben volt."

Miféle kényszerhelyzetekben? Ezt nem értem. Életük kockáztatásával elejtik a mamutot. Minek? Miért nem ettek csak növényi táplálékot? Annak megszerzése nem lett volna annyira veszélyes.

 

Ma már nem mindenben tudunk az ősember életmódjával érvelni, hiszen azt sem tudjuk, hogy valójában mennyire volt fő étele a hús. Sokkal inkább a növényi ételek, melyekre a szervezete alkalmasabb volt mint az állati eredetűekre. A kényszerek abból adódtak, hogy megváltozott az éghajlat, és nem voltak elérhetőek a korábbi gyümölcsalapú ételeik. Vagy valamelyik ágon mutáció lépett fel, aminek következménye a viselkedés és vérmérséklet megváltozása lett. Sokkal inkább a valamelyik okból elkezdődő vándorlás és a vándorlás során jelentkező szegényes ételválaszték fordította ősünket a hosszabb ideig testben maradó, az éhséget hatásosabban csillapító állati eredetű táplálkozás felé. A következmények pedig a viselkedésben nyomon követhetők és a testi megjelenés módosulásában is. Innen már nincs visszaút. Legalább is a sokezer évvel ezelőtt élt ember számára, mivel akkor az egészség fogalma még nyomokban sem volt jelen, kezdetleges tudatunkban. A túlélés kényszere hajtotta az ősöket.

 

"Ajánlom az autoimmun betegségekkel foglalkozó könyveket és az egyes orvosi könyvek ilyen című fejezeteit. Egyszerűen: anyai ágon öröklődő génhibáról beszélnek."

Konkrétan melyik könyvről van szó? Eddig egyetlen orvosi könyvben sem írtak ilyesmit, amit én olvastam, pedig volt jópár. Példának okáért: Klinikai immunológia, melyet híres immunológusok írtak. Idézem:

 

stb.

Miközben keresem a megfelelő passzust, az egyik könyvben (Yehuda Soenfeld: Autoimmun) ezt olvasom:" ... Sőt, a nem túl távoli jövőben az sem kizárt, hogy autoimmun betegségek ellen úgy immunizáljunk valakit, hogy erősítjük az immunrendszerét, és működését visszatereljük a normális kerékvágásba...."

 

Én ebben a a nagyonis közeli jelentben ezt folytatom. Lehet, hogy sok esetben ez se segít azonnal, de nem véletlen, hogy egy tudós is erre a következtetésre jut.

Egy hasonló jellegű idézet:

" .. Amint már tudjuk, az autoimmun betegségek genetikai meghatározottsága igen erős. valaki kérdezhetné: "Édesanyádnak ugyenez az autoimmun betegsége volt?..."

Ennyi találtam eddig. Ígérem, hogyha ennél konkrétabb lesz, leírom.

 

Végezetül pedig nem válaszoltál a következő kérdéseimre:

Nem értem az összefüggést a vércsoport és az autoimmun betegség között. Mi közük van egymáshoz?

Mind a három hölgynek ugyanaz volt-e a betegsége?

 

/Sok kérdésedre nem tudtam még válaszolni, ugyanis a munkahelyemen nem volt annyi időm. Itthon és szünetben jobb./

 

Mivel csupán öngyógyító vagyok, ezt vállalom, ezért számomra ez a kérdés is kíváncsiságom és tudásvágyam körébe tartozik. Talán nem volna ez számomra annyira érdekes, ha nem lett volna régóta, születésem óta sok olyan paanaszom, amit a környezetem nyafkaságnak, fáradékonyságnak, lustaságnak stb. nevezett. Ez engem nagyon zavart és tizenéves korom óta tudok arról, hogy létezik ilyen betegség. Édesanyám pedig rengeteg izületi nyavalyával szenvedett, a belei állandóan betegek voltak, és végül rákban halt meg.

A figyelmem ezután az olyan emberek felé fordult, akiknek vagy diagnosztizált autoimmunja volt, vagy pedig olyen tünetei, melyeknek az okát az orvosok nem tudták beazonosítani, mint ennél a három hölgynél. Mikor beszélgettünk, sorban mondták el a nálam is hasonlóan jelentkező tüneteket, a fáradtságtól a térdfájáson át a különböző duzzanatokig. Ez ugyebár lehet reumatoid artritis is, de arról is tudjuk hogy gyakran autoimmun eredetű. Mikor ez a három hölgy (Azt is az imént olvastam, hogy a női betegeknek szinte mindig izületi panaszok formájában nyilvánul meg.) így együtt megjelent előttem, minden világossá vált. Hiszen egymástól örökölték. Mindhárman 0-ás vércsoportúak voltak, én is az vagyok. Köztudomásúan ez a vércsoport jobban ki van téve ennek a betegségnek. Ez az összefüggés, és az ételallergia, ami szintén az immunrendszert foglalja le és az egész szervezetet gyengíti. Az idézet az immunerősítésről idevág.

 

Aztán: Tóth Gábor mire alapozza, hogy egy autoimmun betegség (melyik is?) a marhahús fogyasztásától alakulna ki?

Miért pont a főtt étel vált ki immunreakciókat?

Tóth Gábor előadásában az állatbetegségek, emberi kövvetkezményeit taglalta, és egyfajta vírusbetegség, ami a marhákban fordul elő, összefüggésbe hozható az aut.-nal.Különben még nem olvastam végig a könyvet.

 

A főtt étel immungyengítő hatása kb 100 éve került a tudósok érdeklődésének homlokterébe. El is nevezték Táplálkozási leukocitózisnak. A főtt ételek elfogyasztása után, több órára olyan állapot alakul ki, (fehérvérsejtszám ugrásszerű emelkedése) mintha kórokozók támadták volna meg a testünket.  /Szigorúan bizalmas/ Mindez a nyersételek után nem jelentkezik.

Előzmény: Leszi76 (543)
toong Creative Commons License 2006.12.23 0 0 552
Hááát,Stoner !


Látod kivülről saját magad ?????

Olvasod soraidat ??????


MÉRHETETLEN LENÉZÉS ÁRAD SORAIDBÓL l!!!!!!!!!!!!!!!!

Ez valami döbbenetes...... a rajtad lévő mellényt a szabód talán kicsit elmérte, neeem???


Mint írtam, örülj ha a B E T E G S É G E D ?????????? NEM MUTAT AKTIVÍTÁST
( egyáltalán tudod mit jelent ez a szó ) és ha gyógyult vagy.

És láss csodát egyben egyetértünk! Valószínűleg "úgysem találnak az orvosok még egy olyan embert" mint Te!


Való igaz! Az információs szupersztrádára mindenki szabadon felléphet és szabadon nyílváníthatja ki véleményét.

De, azért megkérdezem ismételten :

MEDDIG MARADSZ MÉG ITT EZEN A FÓRUMON ??
Stoner Creative Commons License 2006.12.23 0 0 551
Miért, az orvosok honnan tudják, ha nem az egyetemi tankönyvekből? Az előadásokból is, valóban. Meg a millió féle eltérő esetből. Ezt aláírom. De olyat, mint én úgyse találnak, és a tünet-orvosság körből nem tudnak kitörni.
Előzmény: verbena1 (547)
Stoner Creative Commons License 2006.12.23 0 0 550

Ismételten mondom, hogy semivel se tud többet egy, akár szakorvos se erről a tüneteggyüttesről. Azt, pedig, hogy a laborban mit találnak, még kevéssé érdekel, hiszen az egészség meghatározása dolgában elég tájékozott vagyok. Az én testi reakcióim teljesen mások a tieiteknél, hiszen az étrendem nagyon fegyelmezett és szabályos. Nem diéta, hanem életstílus, vagy létállapot. Ezen legfeljebb szűkíteni lehet. Ebbe semmi esetre sem fér be semmiféle vegyi vagy hormonális, vagy génterápiás beavatkozás. Amikor az étrendről beszélek, akkor olyasvalamiről ejtek szót, ami mindent eldönt az embernél és más lányeknél. Nálunk pont azt a szerepet tölti be, ami az immunrendszer teljes lefoglalását, a felesleges és méltatlan támadásokat jelenti.

Ha valaki, mint én teljesen kiküszöböli a szervezetétől idegen, ártó hatásokat, sokkal jobban meglátja az összefüggéseket testi változásai és a mindennapi dolgai között.

Előzmény: Leszi76 (548)
Stoner Creative Commons License 2006.12.23 0 0 549
Én pedig tényleg csak azt tudom elmondani, ami velem történt és amit én tudok erről a betegségről. Tudok még valamit: A "gyógyszerek" semmit se gyógyítanak meg. Ha tévedek, akkor igazíts ki. Amit én ajánlok, az az út, talán - elvezet a gyógyuláshoz, nem a lassú, szevedésekkel teli leépüléshez. Bocs, hogy megzavartalak benneteket a gyógyszerek és a kezelők közötti válogatásban. Azt hittem, itt az autoimmun betegségről lesz szó.
Előzmény: toong (545)
Leszi76 Creative Commons License 2006.12.23 0 0 548

Konkrét diagnózis felállítása csupán szakkönyvekből, orvosi szakképzettség nélkül? Hát...., nem tudom. Illik azért "egy-két" laborvizsgálatot csinálni, hogy kizárjunk vagy megerősítsünk egy-egy betegséget.

Lehet, hogy nem is autoimmun eredetű a problémád.

 

Felteszem viszont újra a kérdést, csak kicsit másképp:

Szóval mit is állapítottál meg magadnak?

A többi kérdésem még szintén él.

 

Tibor

Előzmény: Stoner (544)
verbena1 Creative Commons License 2006.12.23 0 0 547
Hogy van ez? Az orvosok nem tudják, mi a bajod, de Te kibogarásztad, az orvosok által megírt tucatnyi könyvből?
Előzmény: Stoner (544)
toong Creative Commons License 2006.12.23 0 0 546
topoc - topic
toong Creative Commons License 2006.12.23 0 0 545
Stoner


Ha, lehet NE GYERE vissza erre a topocra!!


Biztosan észrevetted, hogy itt TÉNYLEG beteg emberek vannak!

Szolidan,diszkréten beszélgettek- beszélgetnek saját bajaikről,tapasztalataikról,jó és rossz napjaikról, támaszt nyújtva olykor-olykor EGYMÁSNAK!Biztosan látod,ŐK egyszerű hétköznapi emberek,nem olyan nagy volumenűek mint Te, és BETEGEK.

Erre jössz Te!! Osztod itt az észt, mondod saját véleményed,amely csak is az Igazi és Egyetlen Út!
Nem biztos!


Ha,te egyáltalán BETEG vagy és nem csak "hinted az igét" amit tapasztalunk akkor legyen szerencséd a gyógyulásban a te "stílusod" szerint.
( Igaz,még most sem válaszoltál a betegségedet firtató kérdésre)
- lehet,most már nem csak a Műv.házban hanem otthon is van internet? akkor már nyugodtan rá tudsz keresni és sikerül összehoznod valamit......??


Ha megkérhetlek akkor inkább maradj a honlapodon,ahol "vígasztalhatsz másokat", keresheted a kiadódat, a "bölcseleteidet oszthatod a hozzád fordulóknakés a Tőled segítséget kérőknek stb.



Biztosan van olyan fórum,olyan közösség amiben Te jól érzed magad és hozzád hasonlókkal megoszthatod magvas gondolataidat,elmélkedéseidet de, EZ ITT NEM A TE helyed.





Bocsáss meg nekem, ha kicsit "nyers voltam" de ezek alapján azt gondoltam, hogy "veszed a lapot" A KORÁBBI HOZZÁSZÓLÁSOKBÓL!!



Stoner Creative Commons License 2006.12.22 0 0 544

Jól feladod a leckét!

Később visszajövök és megpróbálok válaszolni. Addig a végére:

Magamtól jöttem rá, miután feleségemmel, akinek egy falra való orvosi könyve van (gyógymasszőr, aki oktat és vizsgáztat is) kibogarásztuk képek alapján és a tünetek csokorba szedésével. Semmi kedvem orvoshoz menni. Elég volt 42 éves koromig a rettegés a betegségektől. Annyit előzetesen, hogy az átállásom első 10 évében igen sok kellemetlenségem volt a lábujjaim dagadásával, viszketéssel és fájdalmakkal, amik egész nap kínoztak, melegben fokozódtak. Gyerekkoromból vannak emlékeim bizonyos furcsa kiütésekről, amiknek nem értettem az okát, évekig tartó térdfájásról és a többiek. ELég sok tényező találkozott ebben az egy pontban. Mint mondtam senki se tudja az igazi okokat. Hiába jelent meg róla ezer írás. 

Előzmény: Leszi76 (543)
Leszi76 Creative Commons License 2006.12.21 0 0 543

"A húsból kevés is sok."

Ellentmondást vélek felfedezni szavaidban. Annyira ajánlod a vércsoportdiétát, ugyanakkor az engedélyezi a húsféleségeket (főleg a nullásoknak). Akkor hogy is van ez?

 

"Az ősember kényszerhelyzetekben volt."

Miféle kényszerhelyzetekben? Ezt nem értem. Életük kockáztatásával elejtik a mamutot. Minek? Miért nem ettek csak növényi táplálékot? Annak megszerzése nem lett volna annyira veszélyes.

 

"Ajánlom az autoimmun betegségekkel foglalkozó könyveket és az egyes orvosi könyvek ilyen című fejezeteit. Egyszerűen: anyai ágon öröklődő génhibáról beszélnek."

Konkrétan melyik könyvről van szó? Eddig egyetlen orvosi könyvben sem írtak ilyesmit, amit én olvastam, pedig volt jópár. Példának okáért: Klinikai immunológia, melyet híres immunológusok írtak. Idézem:

 

"Azt kell a betegnek tudni, hogy az autoimmun betegségek kialakításában bizonyos genetikai tényezők, családi vonatkozások közrejátszanak, vagyis veleszületett hajlam van ezen betegségek hátterében. Ez nem azt jelenti, hogy egyéb veleszületett betegséghez (mint pl. vérzékenység) hasonlóan meglehetősen gyakran , és bizonyos szabályszerűségek szerint öröklődnének. Csupán arról van szó, hogy egy családon belül, ha van egy autoimmun betegség, akkor nagyobb a valószínűsége annak, hogy más családtagnál is jelentkezhet valamilyen immunológiai természetű megbetegedés. Ez azonban szerencsére meglehetősen ritka. A betegnek és családjuknak ezzel tisztában kell lenni, de ettől nem szabad pánikhangulatba esni, mert igen-igen ritka, hogy egy édesanyának a gyermekei között hasonló típusú autoimmun betegség fordulna elő."

 

Még valami: nem kevered véletlenül a primer (veleszületett) immundefektusokat az autoimmun betegségekkel. Mert az előbbiek többnyire öröklöttek.

 

Végezetül pedig nem válaszoltál a következő kérdéseimre:

Nem értem az összefüggést a vércsoport és az autoimmun betegség között. Mi közük van egymáshoz?

Mind a három hölgynek ugyanaz volt-e a betegsége?

 

Aztán: Tóth Gábor mire alapozza, hogy egy autoimmun betegség (melyik is?) a marhahús fogyasztásától alakulna ki?

Miért pont a főtt étel vált ki immunreakciókat?

 

Legvégül pedig: sokba kerülne-e neked, ha megírnád, hogy akkor mit is állapítottak meg nálad az orvosok? Szóval mi a diagnózis? A leírt kevéske tünet alapján elég nehéz lesz kitalálnom.

 

Tibor

Előzmény: Stoner (542)
Stoner Creative Commons License 2006.12.21 0 0 542

A rizsához még egy kis hús:

A húsból a kevés is sok. Sütve is, és minden formában. Az ősember kényszerhelyzetekben volt. A mai ember tud mindent erről, ha akar, és a döntéséhez megfelelő értelemmel is rendelkezik.

Abból, hogy hányféle okból alakulhat ki az autoimmunbetegségnek nevezett tünetegyüttes, látszik, mennyire keveset tudunk róla. Sokmindent besorolhatunk ebbe, sokmindenről meg nem tudjuk, hogy az, pedig igen. Általánosságban: nem tudunk semmit se biztosan. Egyet igen: Fájdalmas, és félelmetes. Nálam a tünetek folyamatos enyhüléséről van szó.

Nem csak három nő esete forog fenn. Ajánlom az autoimmun betegséggel foglalkozó könyveket és az egyes orvosi könyvek ilyen című fejezeteit. Egyszerűen: anyai ágon öröklődő génhibáról beszélnek.

Előzmény: Leszi76 (540)
Stoner Creative Commons License 2006.12.21 0 0 541

Jó megkövetlek!

Lehet, hogy a Te esetedben nem azt tapasztalom, amit eddig gyakran. Mindettől függelenül, hozzáférhetőek, lehet, hogy nem éppen a neten, de itt is azok az írások, amikben ugyanazt olvashatod, amit én is írok és gyakorlok. Édesanyám szintén gyógyszereken élt. Többek közt kortizon származékokon. És még ki tudja mi mindenen. Mit gondolsz, ha én ugyanazt teszem, amit ő, és nem változtatok semmit, akkor most itt lennék? Vagy így lennék itt és nem úgy mint egy szegény elesett gyógyszerfüggő?

 Nem reklámozok semmit, tudtommal, legfeljebb könyvcímeket szoktam feltenni, aztán mindenki utánamehet, ha akar. Azt írom, ami a valóság. Ami velem történik. Tőletek meg azt tudom meg, hogy mi történt volna, ha én se változtatok semmit. Mivel közel egy éve még én is csak reménykedtem, de az itt emíltett személytől megtudtam egy felsorolásban, hogy az autoimmun isa zok közé a "gyógyíthatatlan", halálos betegségek közé tartozik, ami csupán a táplálkozás megváltoztatásával örökre elfelejthető. A különféle "finomságokat", pedig tényleg nem én ajánlom, hanem ti. Valóban én csak betolakodó vagyok, és ezt ne vegyétek zokon. Nem sokáig tart ez az internezzo. Ha valakinek van hozzám kérdése, akkor mailben és a honlapomon megteheti.

Előzmény: Evicke (538)
Leszi76 Creative Commons License 2006.12.19 0 0 540

Ahogy már írtam, kifejezetten utálom a tejet és származékait, a zöldségeket szintén (önmagában nem is nagyon eszem őket), viszont szeretem a húsokat, persze csak mértékkel. Tehát hiába is szeretném az "A" vércsoportúak számára előírt vegetáriánus jellegű étrendet követni, nem fog menni.

A másik dolog pedig az, hogy egyes szerzők az "A" vércsoportúak számára a húsok elkészítéséhez a roston sütést vagy a grillezést ajánlják. Ismeretes, hogy a roston sütés során karcinogén, vagyis rákkeltő vegyületek keletkezhetnek, ezért kevésbé kívánatos elkészítési mód, mint a párolás.

Megjegyeznék itt még egy dolgot. A tejet egyedül az ember fogyasztja felnőtt korban is, ráadásul más fajét (szokott is immunreakció lenni egy-két embernél). Az emlősök közül nem sok csinálja ezt, gondolom megvan az oka. Ennek ellenére a vércsoportdiéta ezt írja elő számomra. Hát köszönöm, inkább nem!

 

Nem esküdtem az orvosságokra, ilyet nem is írtam soha. Sőt, kifejezetten ellenük vagyok! Próbálok is megszabadulni tőlük minél hamarabb, ha tudok. Viszont bizonyos esetekben, ideiglenesen nincs más megoldás, akkor is ha tudom, hogy csak tüneti a kezelés.

Egy példa: krízis helyzetben akkor és ott csak a szteroid segíthet, ugyanis életmentő lehet. Ma sajnos még nincs ennél jobb. Hosszú távon természetesen káros és rengeteg mellékhatása van. (Azért ez elég rossz reklám részemről, nem....?)

 

Candida ellen jó a grapefruitmag-kivonat, egy jó probiotikum (teli-tele az ember bélflórájában élő bacikkal), no és a megfelelő diéta bizonyos ideig.

 

Rákos betegeknek nyilván nem jó a rengeteg hús, hisz a mértéktelen húsfogyasztás (meg emellet a túl savas szervezet is) közrejátszhat rákos megbetegedések kialakulásában (meg emellett szív- és érrendszeri betegségekben is). Ismert előttem, hogy ilyenkor a megfelelő zöldséglékúra segíthet. Ez mind világos és tiszta. Nyilván ezeket te már mind tudod.

Viszont nem hiszem, hogy a visszafogott mértékű húsfogyasztás olyan nagy gond lenne. Inkább a szennyezett környezetet okolnám elsődlegesen, na és a legyengült immunrendszert.

Az ősember is evett húst (nyilván a megfelelő arányban), nem hinném, hogy akkoriban ugyanilyen rossz lett volna a rákstatisztika.

 

"Több ember esetében találtam közvetlen kapcsolatot az anyai ágon terjedő betegségre."

Három hölgy esetéből én még nem vonnék le fontos következtetéseket (de még harmincéból sem). Ahhoz kicsit több és hosszadalmasabb vizsgálat(ok) szükséges.

A fertőző betegségek terjednek, ezekre nem jellemző.

Nem értem az összefüggést a vércsoport és az autoimmun betegség között. Mi közük van egymáshoz?

Másik kérdés: mind a három hölgynek ugyanaz volt-e a betegsége?

Mint már mondtam, egyes autoimmun betegségek kialakulásához a genetikai hajlam mellett több tényező is szükséges (pl. vegyszerek, gyógyszerek, fertőzések, stressz). Mi van, ha bizonyos tényezők mindhármójuknál megvoltak?

Tény: a poliszisztémás autoimmun megbetegedések döntő többségükben nőkben fordulnak elő, legtöbbször érett korban, mivel a veleszületett hajlam mellett hormonális okok is hozzájárulnak a betegség kiváltódásához.

Például SLE-ben nő-férfi arány 9-10:1-hez.

 

További észrevételem, hogy állandóan kerülgeted a lényeget, írásaidban "sok a rizsa" (ezt nem sértő szándékkal mondtam, de azt hiszem, így érthető, mire is gondoltam). Rólad viszont szinte semmilyen háttérinformációval nem rendelkezünk.

 

Hosszú munkára berendezkedhetsz, de ilyen hozzáállással ne ezen a fórumon, mert itt nem sokra mész vele. (Ettől függetlenül bizonyos pontokban igazad van és lehet).

 

Tibor

Előzmény: Stoner (536)
verbena1 Creative Commons License 2006.12.19 0 0 539

"mert rögtön azt a sátáni szteroidot, meg a többi borzalmat szednék, amit itt lelkesen reklámoztok"

Elolvastál minket, vagy csak írsz, elítélsz? Hisz mindannyian azt írjuk, mennyire félünk a mellékhatásaitól. Te ismered az SLE betegséget? Ha tudós doktorok állandó kísérletezéssel nem tudják meggyógítani, gondolod, ha visszatérünk az őskor előtti táplákozásra, amikor nyersen ették, amit találtak, meggyógyulunk? Jelzem, a majmok is esznek férgeket, ilyen-olyan apróbb állatkákat, a fehérjeszükségletük kielégítésére. Ösztönösen! Mert az állat érzi, mire van szüksége a szervezetének. Az ősember, amikor felfedezte a tüzet, véletlenül rájött, a sült hús finomabb. Orvosok milliói állnak ki a meleg ebéd mellett.

A vesegyulladás okozta veseelégtelenségnek egyetlen gyógyszere van, a steroid, s ha élni akar az ember, viseli a szörnyű mellékhatásait.

Bántó sértő, lenéző, ahogy reagáltál a bajunkra.

Hadd döntsem el én, hogy akarok élni, étkezni!

Megvan nekünk a magunk baja... De Te mélyen hallgatsz a Tiédről...

Előzmény: Stoner (536)
Evicke Creative Commons License 2006.12.19 0 0 538

figyi, egyelőre úgy néz ki, hogy te jöttél ide "reklámozni". ami ellen speciel nekem semmi kifogásom nem lenne (te magad állítasz be minket, gyógyszerszedőket az ellenségednek, mintha csak érdekünkben állna népszerűsíteni a szteroidokat... :-P sztem összekevered a betegeket a gyógyszergyárakkal :-), ha némileg informatívabb lennél, mert sztem a legtöbben itt is nyitottak vagyunk az alternatív vagy kiegészítő gyógymódokra, mert egyikünknek sem minden vágya a szteroidok szedése!

beszélsz itt rébuszokban, a kérdéseinkre nem válaszolsz, hanem rögtön támadsz, ha valakinek észrevétele van. konkrét érveket ezekre tőled eddig még nem láttam. mégis hogyan higgyünk akkor neked??

nem gondoltál még arra, hogy sokan - annak ellenére, hogy rendelkezésükre áll a net - ismerethiány miatt nem próbálkoznak az egészséges táplálkozásra áttéréssel?

sokkal többet érnél el, ha - a szeretet jegyében, amit szintén hoztál fel - leereszkednél a "tudatlanokhoz" és lassan csöpögtetve némi infót szolgáltatnál arról, hogy neked konkrétan hogyan sikerült jobban lenned, hogy kezdted el, miket és meddig ettél, szedtél-e gyógyszert, ha igen, hogyan hagytad el... stb. stb.

 

de persze nem muszáj "itt fecsérelned az energiádat", de akkor meg, ha szabad kérni, ne vagdalkózz és ne szónokolj itt magas lóról!

Előzmény: Stoner (536)
Kretyó Creative Commons License 2006.12.19 0 0 537
A szteroid nem viselt meg, hacsak nem úgy, hoyg minden szaron elbőgtem magam. :D
De már jobb sok csodás ember van mellettem és ez jó!
Hogy milyen gyógyszert szedek? Hu hát kaldyum, naftilong (erekre, mert nem tudom hogy írják rénos a kezem) aztán omeprazol vagy mi? :D gyomorvédő az a lényeg, aztán a medrol azt írtam és sumetrolim ez állítólag nekem jó, a baciknak meg rossz!
Január 24.-én kell visszamennem a dokihoz, akkor dönt az immuránról!

Hát nagyjából ennyi!
Minden jót
Előzmény: verbena1 (531)
Stoner Creative Commons License 2006.12.19 0 0 536

A klinikailag tesztelt természetes étkezés merő ábránd, mivel ez senkinek se érdeke, kivéve Téged és engem, vagyis mindenkit. Voltak azért jó dokumentumok, mint a Szigorúan bizalmas, és a többiek. De azért kerültek a perifériára, mert mint mondtam, ez nem üzlet. A könyvkiadás se akkora, mint egyes ponyvák esetében. Én már több, mint egy évtizede nem találok kiadót. Majd gyűjtök, aztán kis példányszámban kiadom. De ha nem, az se baj. Itt fecsérlem a szellemi energiámat...

Az emberek meggyengültek saját maguk felfedezésében. Mindent kisajátítanak a profik, akik másban érdekeltek, mint Te.

 Reménykedek az ellenkezőjében. Régóta adok elő ilyen témákban, kevés helyen, kevésszer. Majd ráhajtok. Ahogyan illik.

Mostanában láttam a vércsoportról is orvos általi előadást, onkológus beszélt a rákosok táplálkozásáról, sok értékes info hangzott el, ami mind engem igazolt, hogy jó úton járok. Nem muszáj elhinni. Kérdezni viszont lehet. A vércsoport csak egy kis rész az egészség tervben. De nem lehet elhanyagolni.

Több ember esetében találtam közvetlen kapcsolatot, az anyai ágon terjedő betegségre. Egyszer 3 hölgy ült előttem. Mind 0-ás, mind autoimmunos, és nagyi, mami, leány sorozat volt. Szépen lehetett mazsolázni a tünetek között. Sokkal többen nem tudják, mi a bajuk, de jobb is, mert rögtön azt a sátáni szteroidot, meg a többi borzalmat szednék, amit itt lelkesen reklámoztok. Mire jó a net...?

Azt mondod, én, mint egyedi eset, sikeresen küzdök a betegségemmel? Mindenki megpróbálhatja, ha áldoz rá egy életet. A sajátját. Én még sokat szeretnék dolgozni a családomért és értetek pl. Hosszú munkára rendezkedtem be.

 

Előzmény: Leszi76 (525)
Stoner Creative Commons License 2006.12.19 0 0 535

Szia Leszi!

Próbálok mindenre reagálni, de Te is, hozzám hasonlóan, jó író vagy, és gazdagon, sokrétűen fogalmazol.

A vércsoprt téma lehet, hogy az  orvosi körökben, kényelmi szempontok miatt nem olyan elfogadott, de a gyakorlatban érdemes ezúton is segíteni az immunrendszerünket.

Elég nehéz köztetek, akik az orvosságokra esküdtök, valami normálisat elhinteni. Így vagyok a Candidásoknál is. Nagyon erős az efféle kezelhetetlen betegségek esetében az orvosi maffia üzleti uralma az emberekre. Azt ugyebár kevesen vállalják, hogy saját bizonytalan kezükbe vegyék a sorsukat. Gondoljuk el azt, hogy vannak, akik hány évtizeden kereszül nem tudják  mi is a bajuk.. Ők nem szednek semmit, mégis élnek még ma is. Én se szedtem semmiféle szert ezekre a tünetekre, hiszen az orvosok oda se figyeltek ezekre a  panaszokra. A keze-lába mindenkinek fáj, különösen, ha használja őket. Ha elkezdjük mondogatni egy betegség latin nevét, aztán mindenki figyelgeti a tüneteit, hamarosan özönlik a nép a specialistákhoz. Ez már buli... Gazdagszik a méreggyártó és mindenki aki a betegeken él. Az egészség nem üzlet. Legalább is azoknak, akik úgy tervezték, hogy hosszú, gazdag életük lesz, mert a betegek száma csak nőttön nő.

Amíg az ember az orvosságok számtalan változatával csak egyre rosszabb és rosszabb státuszba kerülünk, beigazolva a progresszív jelzőt, addig az egészség tudományának elsajátítása sokkal kevesebb és értelmesebben felhasznált energiába kerül. Csakhogy ezt senki sem reklámozza...

A fájdalom nélküli élet illúzió ebben a mesterségesen étkező, ostoba embertömegben. De ezt az illúziót táplálni a legjobb befektetés.

 Abban a világban, ahol én élek, a fájdalom tanítómestere nélkül igencsak nehéz volna tájékozódni. A fájdalom azt jelzi:élek. Méltónak lenni az ember voltunkhoz, méltónak lenni a fájdalomhoz. Azonban az önkínzás a legbutább dolog, ha van módja a természetes fájdalom és betegmentességnek. Amivel se magunknak, se másnak nem ártunk.

Előzmény: Leszi76 (525)
verbena1 Creative Commons License 2006.12.19 0 0 534

Nálunk a közeledő ünnep nem azt fogja jelenteni, hogy egy tíz kilós pulykát zsírban tocsogva megsütök, s rosszul létig esszük majd a húst, a vajas, cukros süteményt. De lesz ünnepi asztal, s együtt ebédel a család, mert év közben ritkán adatik meg, hisz hétvégén is dolgozunk.

De még mindig nem árultad el, mi a betegséged, s az általad kidolgozott étkezéssel mit győztél le, hogy kell-e azért még gyógyszert szedned, mit, mennyit.

Előzmény: Stoner (532)
Stoner Creative Commons License 2006.12.19 0 0 533

Evicke!

Érdekes, hogy el lehet jutni arra az egyénileg közelítőleg ideális szintre, mikor az ember ténylegesen fel tudja mérni a saját igényeit. Ősszel még nem kellett az alma. Manapság egyik fő gyümölcsöm. Szerencsére megint hozzájutottam a legfinomabb gyümölcs, az Otelló szőlő biolevéhez. Egyszer csak eljutunk oda is, hogy az értelem fogja szabályozni a fogyasztást. Akkor mindenütt kapható elsz ez a mennyei nedű. Egyik évben a fiaim egy rekesz Otelló szőlővel ajándékoztak meg. Nem tudom, idén mi lesz az igazi sláger. Sokat romlott az értékes magyar gyümölcsök egyészséges étkezésben betöltött pozíciója.

Sokan nem ismerik az Avocado gyümölcs fogyasztási módjait. Salátában kiváló, vigyázva, hogy ne legyen barna a közepe, és még elég ruganyos, ne lekvárszerű legyen. Igen gazdag olyan tápanyagokban, ami semmi másban nincs. Az íze nem különösebben pregnáns, mindennel jól harmonizál. Persze, a maga helyén a legjobb. Régebben láttam egy filmet a Dél-Amerikai vidék gyümölcstermesztéséről. Ebben azt  mesélték a helybéliek, hogy sajnos az emberek nem esznek náluk gyümölcsöt... Leszedik, ahogyan illik, aztán hagyják elrothadni... Ha engem meghívnának egy kis gyümölcsevésre, azt hiszem sokáig nem fanyalodnék  másra. Itthon is nagyjából ez a helyzet. Az emberek világszerte leszoktak az "öncélú" termesztésről, ha van a boltban...Rohamosan romlik az emberekek szellemi színvonala, a konzumgondolkodás előretörésével. Évekkel ezelőtt Nyugat-Európában jártunkban, megálltunk egy német házaspár kertjénél. Ők békésen ültek a kerevet két végénél és néztek kifelé a szép kertre, ahol a gyümölcsök rendben hevertek a földön... Aztán elmondták, hogy ők nem nagyon kedvelik, de azért kertnek lenni kell!

 

Előzmény: Evicke (529)
Stoner Creative Commons License 2006.12.19 0 0 532

Ehhez a gondolathoz elég támogatást kapsz minden oldalról. Különösen most a "szeretet ünnepé"-nek közeledtével, mikor az egészség általad ismert módja (számomra az egészség felelőtlen feláldozása), vagyis a bőség kosara fog következni.

Tőlem pedig olyasmiket tudhattál volna meg, amit 18 év alatt tapasztalatban, tudásban összegyűjtöttem. Közelemben van néhány ember, akik hasonlóan próbálkoznak, és kiváló egészségnek örvendenek. Nem nézek bele a tányérjukba, mert úgy tartom, hogy mindenkinek saját felelőssége és kötelessége a legmagasabb egészség elérése. Sajnos, ennek a köttelezettségnek még kevés meggyőződéses híve van. Ennél sokkal több, aki csak hiszi, hogy a jó úton jár.

Előzmény: verbena1 (530)
verbena1 Creative Commons License 2006.12.18 0 0 531
Sajnálom, hogy Te is. :-( De legalább kiderült végre, mi a baj, s tudnak segíteni. Milyen gyógyszereket szedsz még? A steroid nem viselt meg?
Előzmény: Kretyó (526)
verbena1 Creative Commons License 2006.12.18 0 0 530

Én úgy gondolom, egészségesen étkezem. A gyümölcsöket nem igazán szereti a gyomrom, nem fogom magam sanyargatni. És ha húst kívánok, s jól esik, én bizony megeszem, s nem igazán fogok a rothadásra gondolni. Nem hiszem, hogy meggyógyulnék, a nem tudom, honnan beszerzett gyümölcsöktől, sőt azt sem, hogy a gyógyszert helyettesíteni tudná.

 

 

Előzmény: Stoner (527)
Evicke Creative Commons License 2006.12.18 0 0 529
kár, hogy ezek a gyümölcsök - legalábbis még jó ideig - nem a realitás kategóriájába tartoznak mifelénk. nekem speciel még az avokádó sem. és nagyon sokan még a nálunk termő vegyszermentes biogyümölcshöz sem tudnak hozzájutni - több okból sem.
Előzmény: Stoner (527)
Stoner Creative Commons License 2006.12.18 0 0 528

Szia Leszi!

Most csak én is üdvözölni tudlak, mert megyek tanítani, de azt gyorsan leírom, hogy sokat tudsz a civilizált világ katekizmusából. Ezeket én is betéve tudtam, míg az ellenkezőjük valódiságát meg nem tapasztaltam. De majd folytatom később...

Előzmény: Leszi76 (525)
Stoner Creative Commons License 2006.12.18 0 0 527
Sok a kompromisszum, de van egy alapvető cél, ez a lehető legmagasabb fokú egész-ség. Nálam a betegség(ek) által indult be a kísérletező kedv, aztán, mikor láttam, hogy errefelé van megoldás, akkor egyre jobban beleástam  magam. Nagyon közkedvelt és helyénvaló az égtájak szerinti gyümölcs-zöldség választék kifejezés. Alapvetően alkalmas a helyes ételek kiválasztására,  (ve3gyszeresen termesztett, zölden szedett  banán) de mikor nyers ételeken akarunk élni, akkor kénytelenek vagyunk valami hasonlót találni, ami a rossz állati zsiradékok és a rothadó, egyéb részek helyett a "vegetariánus húsnak" becézett avocádó megteszi, míg más nincs. Az egyéb növényi olajok nem biztos, hogy jól védenek a hideg ellen. Amit korábban írtam, a keményítős és hőkezelt ételek "melegítő " hatásáról, azzal megint ártunk magunknak. Ezért kell az un. "tavaszi tisztítás", és emiatt vannak a téli "megfázások". Ha egész évben az ételeink által tisztítunk és építünk, akkor különleges tisztításra nem lesz szükség. Lesz egy olyan gyümölcs, ami még az avocádónál is értékesebb lesz, amit Oszter Tamás említett, ennek a neve nem jut eszembe. Jó ideig ezek a gyümölcsök idegennek számítanak, de sajnos a melegedés miatt, előbb-utóbb itt is megterem az összes szubtrópusi gyümölcs. Nálam, a télikertben pedig sokminden máris fogyasztható, mint pl. a datolyaszilva. Ausztráliában olyan gazdag választéka van a különleges gyümölcsöknek, amit mi el sem tudunk képzelni. Egy filmben láttam, hogy van olyan gyümölcs, ami fán terem, de a szőlőhöz hasonlóan fürtökben, egy kicsit nagyobb szemekkel és sötétlila színben. És még egy csomó olyan gyümölcs, amit soha sem láttam ezelőtt..
Előzmény: Evicke (523)
Kretyó Creative Commons License 2006.12.18 0 0 526
Sziasztok!

20 éves lány vagyok frissen diagnoztizált autoimmunos. Még nem tudják melyik fajta, de SLE a legjobb tippjük! Most jelenleg öt féle gyógyszert szedek, az immuránt (remélem jól írtam) még nem kezdték el adni, mert ha lehet ki akarja az orvos kerülni. Már csökkentették a szteroid adagom is, amit most felváltva szedek 16 és 8 mg.
Kiütés, sebek, különféle gyulladás volt a tünet, de mindig félre diagnosztizáltak.
Három éve szenvedtem ezzekkel a sz**okkal mire most rájöttek hogy mi van.
Ha van köztetek valami tapasztaltabb "játékos" kérlek az írjon pár szót, hogy mire számíthatok!
Minden jót mindenkinek!
Leszi76 Creative Commons License 2006.12.16 0 0 525

Üdvözöllek Stoner!

 

Írásod alapján neked sem múlt el a betegséged (tényleg, mi is?), bár az tény, hogy jól kontrollálod.

 

Igazad van, az étkezéssel lehet befolyásolni a betegséget.

 

A vércsoportdiéta bizonyos vonatkozásai ellentmondanaka jelenlegi táplálkozás-egészségügyi ismereteknek, elveknek. Némely esetben meglehetősen egyoldalú táplálkozást, fontos táplálékféleségek mellőzését javasolja, amely hiányállapotok kialakulását vonhatja maga után, illetve adott esetben a jelenlegi táplálkozásélettani ismeretek alapján bizonyos kórállapotokra is hajlamosíthat.

A "kitaláló" elméletének helyessége csak szakszerűen kiválasztott, kellő esetszámú vizsgálattal, kísérleti módszerekkel volna megerősíthető. Ami viszont nincs! Ennek hiányában a vércsoportdiéta kellő megalapozottság hiányában nem fogadható el az egészségvédő táplálkozás alternatívájaként.

Nekem "A" vércsoportom van, azaz a gabonaféléket, a tej és tejtermékeket kellene előnyben részesítenem. Húst alig szabadna ennem. Ennek ellenére szeretem a húst, igaz viszont, hogy a sertés- és marhahúst már száműztem az étrendemből. (Na jó, azért néha pár karika kolbászt megengedek magamnak). A gabonaféle is elmegy, de csak teljes kiőrlésű. A tejet és származékait viszont kifejezetten utálom! Hogy a fenébe diétázzon így az ember?!

 

A lektinek olyan fehérjék, amelyek számos növény- és néhány állatfajban (puhatestűekben, emlősökben) előfordulnak. Gyakori növényi forrásaik a magvak és a gumók. A lektinek sejtfelszíni glükoproteidek szénhidrátjaihoz kötődnek, s a vörösvérsejtek agglutinációját okozzák.

A lektinek nagy része lebomlik az emésztés vagy az ételkészítés, főzés során, azaz nem jut el a vörösvérsejtekig. Nyers állapotban bizonyos lektinek az állatkísérletek szerint növekedésbeli visszamaradást, néha elhullást okozhatnak. Az emberi táplálkozás szempontjából főleg a babfélék, elsősorban a Phaseolus vulgaris (azaz a közönséges bab) nagy lektintartalma tart érdeklődésre számot. Tessék nem nyersen enni, hanem egy éjszakán át vízben áztatni és jól megfőzni. Ahogy eddig is.

Tény viszont, hogy az utóbbi időben néhány, elsősorban autoimmun eredetű betegséggel összefüggésben felmerült a lektinek lehetséges szerepe. Meg kell jegyezzem, a lektinek egy elég tág fogalom, nem egy kémiai anyagot takar. Csak érdekességképpen: bizonyos lektinek szerepet játszanak az immunvédekezésben, úgy, hogy a lektin a patogén külsejére tapad.

 

Igazad van, egyes táplálékkiegészítők tényleg károsak, de nem mind.

 

Nem olvastam Tóth Gábor könyvét, de nekem elég "meredek", hogy egy autoimmun betegség a marhahús fogyasztásától alakulna ki. Mivel támasztja ezt alá?

 

Az autoimmun betegségek legtöbbje (azt nem állítom, hogy mind, mert nem tudom) nem öröklődik, csak az autoimmun hajlam. Nem mindegy! Magától a hajlamtól még nem manifesztálódika betegség, ahhoz egyéb faktorok is szükségesek. Pl. az SLE is multifaktoriális, azaz több tényező hatására alakul ki.

Ahogy én emlékszem, nálunk a családban még soha nem volt autoimmun beteg senki, eddig.

 

A fehérvérsejtek száma megemelkedik (leukocitózis) stresszhatásra, fizikai megterhelésre (pl. sport) vagy egyszerű gyulladás esetén is. Mind normális élettani folyamat.

Miért pont a főtt étel vált ki immunreakciókat, hiszen azokban az antigének többsége a hőhatásra elbomlik, megsemmisül. Nem pont a nyersnek kellene?

 

A mellékvese nem csak akkor termel gyulladásgátló anyagokat, ha a gyomor jó ideje üres. Stressz esetén például teli gyomornál is lezajlik a glükokortikoidok termelődése. Az viszont tény, hogy az éhezés kezdetén a glükokortikoidok fokozottan termelődnek, ill. a gyomorban serkentik a gyomornedvképzést. (Nagy dózisú szteroidkezelés ezért jár gyomorfekéllyel).

Ezért viszont nem vagyok hajlandó éhezni, nincs is értelme, mert a szervezet a saját anyagait kezdi előbb-utóbb felélni.

 

Végül pedig igazad van, jelenleg az autoimmun betegségek az orvostudomány szerint nem gyógyíthatók. Viszont néha maguktól elmúlnak.

 

Előzmény: Stoner (512)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!