Kérdezz, jár erre pár guru. Hamarabb kapsz választ, ha precízen leírod mi a baj (oprendszer, sw verzió, hibaüzenetek, egyéb) - de kérünk, egy kérdést ne írj bele több topicba, kérdezés előtt keress vissza, hátha már volt a problémád.
Ja, és amennyiben warez windowsod lenne, ez nem az a hely ahol segítene bárki. És kodekpakkot, soha, sehova sem teszünk fel.
Az utolsó két hónap valamelyik Windows 8 frissítése hibás lehet?
Hoztak egy Asus notit, ezen még a 8-as van, és tetűre lelassult. Fogtam és felújítottam restorral, ami határozottan jót tett neki, majd nekiálltam az update-nek: ebből 138-at talált, fél éjszaka jött és települt az anyag. Ma reggel ugyanott tartunk, automatikus javítást próbálgat a Nyócas, de többedszerre eredménytelenül. A rendszer pedig nem indul.
Problémám, hogy kaptam kölcsön egy zenei CD-t (kínai nyelven van, ezt csak azért írom, mert letölteni nem tudom a szöveg olvashatatlansága miatt, illetve mert ismeretlen minden rajta...) szeretném felírni a gépemre.
Addig eljutottam, hogy a WMP (win media player) lejátszási listájába be tudtam másolni, és onnan le tudom játszani akkor is ha a lemezt kiveszem a meghajtóból.
Innen hogyan tudnám átpakolni simán a gépemre egy mappába? Hogy más lejátszókkal is használhassam, akár mp3 lejátszón. Ja, és WMP-ben hogyan lehet átkonvertálni a fájlt MP3, vagy FLAC... vagy akármi általánosan is használhatóvá?
(bár, ha ki tudnám írni gépre, mappába, ezt már magam is meg tudnám oldani, nagy valószínűséggel)
Mi kell abból a szerencsétlen bloatwareből? Jó eséllyel lesz helyette valami ingyenes akármi. De amúgy furcsa, hogy lejár, a gép mellé adott, gyári szoftverek nem szoktak ilyet.
Hello . Sony laptopom van és úgy látom lejárt a Vaio Care szoftver érvényessége és nem tudom használni .(Nem találok jó letöltést SVF modell ). Hogyan oldhatom meg ?
Ennyire azért nem volt dráma. Ezt meg sokan beszopták. Wint én speciel nem, de az mindegy, svchostos megfejtések akadtak itt fórumon is, aztán ki tudja ki mivel miért volt olyan, távolról csak szenvedtünk vele, amúgy lehet ha itt a gép, akkor simán megfejtem, mert nem is az volt a baja, hanem a kodekpakk...