Fiatal galambok sikeres versenyeztetése (II. rész)
A fiatal galambokkal való sikeres versenyzés egyik legfontosabb összetevõje a galambokkal való kapcsolat. Számomra ez még fontosabbnak tûnik, mint az etetés, vitaminok, vagy mint a gyógyszeres kezelés. Viszont a kapcsolat kialakításával az a gond, hogy ezt a legnehezebb megtanulni. Azt könnyebben meg lehet tanítani, hogy hogyan etesd a galambjaidat, hogyan õrizd meg az egészségüket, viszont a kapcsolatkialakítást és kapcsolattartást élõ állatokkal no azt lehet, hogy valaki soha nem tudja elsajátítani. Egyszerûen hiányzik belõle ez az érzék. A bajnokok márpedig tudják, hogy hogyan kell nevelni a galambokat, és ehhez bizonyos adottságokra is szükség van.
Itt van mindjárt egy kis történetet az idõs belga Staf Martensrõl. Kovács volt, ezért egész héten kalapált, ami persze éktelen zajjal járt. Egyszer, egy fontos versenyrõl egészen korán érkezett meg az elsõ galambja, de csak ott üldögélt a tetõn, nem akart bemenni a dúcba. Martens nagyon csalódott volt, de csak egy rövid ideig. Mivel igazi bajnok, ezért hamar rájött a megoldásra: a madarak nincsenek hozzászokva a csendhez! Elszaladt, és elkezdett kalapálni. A nagy lárma hatására a madár azonnal ráismert a dúcára és rögtön bement.
A fiatalok megfogása, kézben tartása
A világon az egyik legkönnyebb dolog egy életre elvenni a fiatal galamb kedvét. Vegyük például a galambász kezét, ami igen sokat jelent a galamboknak. Hiszen ez a kéz fogja meg õket, és ez a kéz tartja õket. Nagyon fontos, hogy hogyan tartjuk kézben õket, de sajnos, sok galambász még azt sem tudja, hogy hogyan kell helyesen megfogni, és tartani a galambot.
Hát éppen ezért nem igazán szeretek látogatókkal bemenni a dúcba és fõleg nem a fiatalok helyére. Azért ezt nem lehet mindig kikerülni. Elõfordul, hogy nagyon messzirõl érkeznek a látogatók és természetes, hogy kíváncsiak. Aztán megengedem számukra, hogy megfogják a galambokat, de gyakorta még nézni is rossz, hogyan tartják. Arról már nem is beszélve, ahogy kinyitják a szárnyaikat, meg a csõrüket is, de hogyan!?
A galambok szeretnek tisztában lenni azzal, hogy nyugodtan és tisztelettel bánnak velük. Megfogni, és kézben tartani õket bizony csak nagy nyugalommal érdemes. A begyet jól meg kell támasztani a nyitott tenyérrel. Ha valaki nem jól tartja kezében a galambokat, akkor elkezdenek vergõdni, és a galambász is elkezd kapkodni. A galamb pedig így elveszíti a bizalmát. Így csak azt érjük el, hogy az ilyen galambok késõbb is sok gondot fognak okozni.
Elengedés
Úgy tûnik, hogy még arra sem képes mindenki, hogy helyesen engedje el a galambot. Szükségtelen lenne egyáltalán megemlíteni, ezt a teljesen természetes dolgot, de úgy tûnik, hogy sok galambász egyszerûen nem tudja elengedni helyesen a galambot.
Túl gyakran láttam azt, hogy sokan egyszerûen csak ledobják a földre a galambot, vagy egyszerûen csak eldobják a kezükbõl. - Bár ez, egy tapasztalt galambásszal soha nem fordulhat elõ. És azok, akik ilyen gondatlanok saját galambjaikkal, soha nem lesznek bajnokok. Ha egy galambot ledobsz a földre, vagy egyszerûen csak eldobod magadtól, az ilyen galambnak nagyon gyorsan kell cselekednie, hogy idõben kinyissa a szárnyait a biztonságos landolás céljából. Tehát mindig gyengéden kell letenni a galambot a földre, vagy úgy elengedni, hogy saját magától repüljön ki a kézbõl egy ülõke, vagy a fészek magasságában.
Ha valaki azt gondolná, hogy ezek fölösleges részletek, hát csak gondolja nyugodtan! Aztán majd meglátjuk
Hihetõ- e, vagy sem, de ahogy egy galambász a kezében tartja a galambot, abból máris meg lehet látni, hogy egy bajnokkal állunk-e szemben, vagy pedig egy olyan galambásszal, aki soha nem fog bajnokságot nyerni.
Hagyja õket
A legjobb az lenne, ha idegenek soha nem lépnének be a dúcunkba és nem engednénk meg senkinek megfogni a madarakat. Nem érdemes ugyanazt a madarat többször megfogni.
Tudják, hogy van ez? Amikor eljön egy galambász, látogatóba, szeretnénk eldicsekedni a galambokkal, de gyakran elõfordul, hogy megbánjuk, hogy így tettünk. Mindig a kedvenceinket akarjuk megmutatni, hiszen természetesen rájuk vagyunk a legbüszkébbek. De utána gyakran elõfordul, hogy éppen ezek a galambok vesznek el, hiszen az állandó molesztálástól már nem érzik magukat olyan jól a dúcban.
Egy galambász soha ne veszítse el a temperamentumát! Ne legyen soha mérges, mert a galamboknak jó a memóriája. Ha durva vagy a galambokhoz, annak is megvan a következménye, és visszanyerni a galambok bizalmát - nem egyszerû. Néha heteket is igénybe vesz, de az is lehet, hogy soha többé nem sikerül.
Mint fentebb már említettem, a galambász keze igen nagy szerepet játszik a tenyésztõ és a madarai közötti kapcsolatban. Gondoljunk csak arra, hogy a galambász a kezein keresztül lép kapcsolatba a galambokkal, az etetés során is, és akkor is, amikor valamiért megfogja a galambot. A galambok soha nem nézhetnek úgy a tenyésztõ kezére, mint egy olyan valamire, amitõl félniük kell! Azokat a galambokat, akik félnek, a tenyésztõ keze tette félõssé. Megtanította õket félni! A sikeres galambászoknak is ugyanolyan keze van, mint a durva galambászoknak. Most elmondom példaként a saját szokásaimat, amelyek meghozzák az eredményt.
Rituálék
Minden este, mielõtt a galambok elhelyezkednének a pihenéshez, ugyanazt a megszokott rituálét játsszuk el. Amikor a kis konzerves dobozommal belépek a dúcba, grit, és különbözõ magvak - jutalomfalatok- vannak benne, minden egyes galambnak szentelek figyelmet. Kapnak egy kis csemegét, mogyorót, néha megsimogatom õket, és azt is megengedem, hogy játszanak a kezemmel. Ez persze gyakran inkább harcnak tûnik (azt játszom, mintha le akarnám lökni a madarat az ülõkérõl), de mindig nagyon figyelek arra, hogy a galamb irányítsa az eseményeket. És minden este újból és újból eljátsszuk ezt. Hamar hozzá szoknak ehhez a kis játékhoz és elkezdik élvezni. Amikor belépek a dúcba, meg sem mozdulnak. Olyan mintha azt mondanák: Na, végre, megjöttél.
Néhányan már akkor elkezdenek burukkolni, amikor meglátnak. Amikor kinyújtom a kezemet, rászállnak, mert várják a finomságokat. Sok tenyésztõ panaszkodik arra, hogy galambjai nem sietnek haza, és amikor pedig végre megérkeznek, akkor sem ugranak be gyorsan a párjukhoz, vagy, hogy ráüljenek a fészkükre. Ha kialakul a bizalmas kapcsolat a tenyésztõjükkel, akkor nem lesz probléma a beugrással sem a verseny során.
Ha van valami, amit igazán utálok, az az, amikor a galamb nem ugrik be. Már megérkezett, de nem ugrott be a dúcba, hát ez az, amitõl egyszerûen frászt lehet kapni! Az én galambjaim úgy ugranak be, mintha maga az Ördög lenne a hátuk mögött. Beviharzanak. Mennyire más ez, mint amikor egy tenyésztõ, nem képes magán uralkodni, és teljesen kiborul a verseny végére!
Grit
Tehát, az én galambjaim kifejezetten szeretik a kezemet, mert mindig kapnak valami finomságot, vagy egy kicsit lehet vele játszani. De van olyan galambász is, akinek a kezétõl félnek a madarak.
A kéz pedig kéz, ezt már mondtam. Ha pedig a galamboknak nincs bizalma, akkor a galambok inkább menekülnek, mintsem rászállnának, amikor a tenyésztõ kinyújtja a kezét.
Említettem a grittet.
Sokan csodálkozhatnak: miért kell minden nap grittet adni? A grit az egyik legfontosabb ásványi anyag a galamb számára. Sokkal fontosabb mindenféle vitaminnál és egyéb kegyszereknél, amelyekrõl úgy szoktak beszélni, mintha valamilyen különleges, misztikus dolgot is megennének velük a galambok.
De miért fordítunk olyan kevés figyelmet a gritre? Az egyik oka ennek, hogy nem reklámozzák, bármilyen fontos is. És miért látni olyan kevés reklámot? Mert ezen nincs haszon. Egyébként a galambtakarmányon sincs nagy haszon, és ez meg is magyarázza, hogy miért reklámoznak inkább más, egyéb termékeket.
Azért adok friss grittet minden nap, mert a dúcban rátelepszik a por és valamilyen különleges oknál fogva, a galambok nem eszik meg, ha nem friss, vagy poros. Mindig frissnek kell lennie! Tehát ezért nem szabad napokig a dúcban hagyni. Van, aki kidobja a használ grittet a dúc elõtti teraszra, vagy bárhová a kertbe, és esõ után, ha újra tiszta lesz a grit, a galambok ismét szívesen fogyasztják. Ha van olyan grittünk, ami már huzamosabb ideje a dúcban van, érdemes megmosni, és megnézni, mi történik utána.
Mivel ilyen nagy jelentõsége van a gritnek, ezért a tenyésztõnek mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy a galambok annyit egyenek belõle, amennyit csak kívánnak. A kalcium és az ásványi anyagot igen jó hatással vannak a galambokra.
Attól, hogy ilyen olcsó, még nem jelenti azt, hogy értéktelen - épp ellenkezõleg!
Ülõkék
Az ülõkéknek úgy kell kinézniük, mint az ülõkéknek. V ülõkéknek is hívják õket a formájuk miatt: mint egy fordított V betû, ez a fajta nagyon megfelelõ a galamboknak, de nem jó a versenydúcban!
Alkalmanként lehet igen szépen elrendezett V ülõkéket is látni, egymás mellett és egymás alatt. Ez a következõ okok miatt nem jó:
Ha meg szeretnéd fogni a galambokat, túl könnyen elmenekülhetnek.
Nem lehet magvakat, mogyorót oda szórni.
Nem tud a galamb megkapaszkodni az ülõkén, ha mondjuk játszani szeretnél vele.
Nem lehet párosodni rajta.
A galambok szeretnek rejtõzködni. Ha csak ilyen V ülõkék vannak a dúcban, ezt nem lehet.
Sõt, a dúcban sok ülõkének kell lennie! A galambok nem érzik jól magukat, egy olyan helyen, ahol éppen annyi ülõke van, ahányan vannak. Amikor minden ülõke foglalt, az lehet, hogy nagyon jól néz ki, csak éppen a madarak jó hangulatához kevés. Ha a galamb azt érzi, hogy nehezen talál szabad ülõkét a dúcban, akkor nem fogja magát jól érezni ott!
Azzal viszont minden bajnok tisztában van, hogy a galamboknak mindig jól kell magukat érezniük a dúcban.
A galambászokkal folytatott beszélgetéseim egyik állandó témája, hogy hogyan, miképpen lehetséges az, hogy néhányan közülünk képesek elsöprõ fölénnyel nyerni? Mi lehet a titkuk?
Az eredmények láttán sokan összevonják a szemöldöküket, és a sötétben tapogatózva még azzal is megvádolják versenyzõ társaikat, hogy drogokat adnak a galambjaiknak.
Ez különösen a fiatalok versenyeire érvényes, mivel itt még inkább szembe ötlõ tud lenni a különbség. Néha olyan nagy, hogy még egy gyermek számára is világos, hogy itt már nem pusztán a galambok minõségbeli különbsége a vízválasztó
Manapság a fiatal galambok röptetésekor, már egyáltalán nem az a kérdés, hogy melyik közülük a legjobb galamb, hanem, hogy ki a legjobb galambász? Azok az idõk, amikor még egy átlagos galambász számára is termett babér a fiatal galambok versenyén, már régen elmúltak. Néhányan (specialistáknak is mondják õket), tökélyre fejlesztették ezt a mûvészetet. Ezek a specialisták azok, akik eljátszották a darabot, miközben a többi versenyzõ, mondhatni, csak megfigyelõként vettek részt rajta.
És sajnos a galambsport tragédiája éppen az, hogy az átlagos galambászok és a bajnokok nem létezhetnek egymás nélkül!
Egy kis segítség
Mivel még mindig nagyon sok galambász tesz fel olyan kérdéseket, ami egy bajnok számára természetes, ezért a mi felelõsségünk az, hogy ne hagyjuk ezeket a kérdéseket megválaszolatlanul! Ezért döntöttünk úgy, hogy egy cikksorozatot indítunk útnak, és bemutatjuk a fiatal galambok versenyeztetésével kapcsolatos tudnivalókat. Elkezdjük a néhány hetes galamboktól és szeretném azzal a témával befejezni, ami igen sok galambászt foglalkoztat: a gyógyszerezéssel.
Ezt a sorozatot, elsõsorban azoknak a galambászoknak írtam, akiknek szükségük van egy kis támogatásra és segítségre, de természetesen, valószínûleg nem tudunk majd kész válaszokkal szolgálni valamennyi kérdésükre!
Minden galambnak megvan a saját egyénisége, karaktere ugyanúgy, mint az embereknél. És ezen kívül nincs semmi más olyan dolog, mint pl.: az ideális rendszer vagy a nagy tikok. Bárki, aki azt hiszi magáról, hogy neki van igaza, vagy hogy egyedül õ tudja, hogyan lehet megnyerni a versenyeket, jó nagyot csalódhat, mikor szembetalálkozik a valósággal. Mert a valóság pontosan azt mutatja, hogy nagyon is valóságos a különbség az úgynevezett specialisták és a többi galambász között. Mindenkinek sajátos a módszere, de ez nem feltétlenül jelenti ugyanazt a jó módszert. Mivel a fiatalok versenyén elért eredményeimrõl azt mondták, hogy a legjobb Hollandiában és Belgiumban, ezért valószínûleg jó a módszerem, bár nem az egyedüli jó. Na nézzük akkor.
Nem repülõk
Az egészséges 10 hetes fiatalok maguktól is elkezdenek repülni, legalább napi egy órát. Jó étvágyuk lesz tõle, fejleszti az izmokat, a tüdõt és egyéb szerveket. De mégis, felénk minden évben lehet hallani a következõ történetet: miután a fiatalok már néhány hete lelkesen próbálgatták szárnyaikat, egyszer csak abbahagyják és egy centit sem repülnek tovább. Akkor, a galambászok egy része rögtön izgulni kezd: csak nem annyira lusta madarakat sikerült tenyésztenem, melyek egy fikarcnyi helyezést sem lesznek képesek majd repülni?
Természetesen ennek nem kell feltétlenül így lennie.
Elõször is, a normális körülményekrõl beszéltünk: a fiatalok ilyenkor kezdenek el vedleni és a vedlésben lévõ galambok pedig nem szívesen repülnek.
Egyértelmûen látszik, hogy a vedlés beindulásakor a galambok nem akarják elhagyni a dúcot. De persze lehet más oka is, hogy abbahagyják a tréningezést: még pedig, hogy betegek. Honnan lehet tudni azt, hogy a galambok akkor most végül is miért nem repülnek?
A fiataloknál ezt nehezebb eldönteni. Ha jó az étvágyuk, a székletük is rendben van, és a torkuk is tiszta, akkor nincs miért aggódnunk. Ilyenkor csak a vedlésre lehet gyanakodni.
De ha nem is repülnek, és ugyanakkor gyengének néznek ki, nem esznek rendesen, és alig emésztik meg a takarmányt, akkor bizony lehet arra gondolni, hogy betegek, és akkor már valóban gond van.
Diagnózis
Tehát nem is annyira nehéz felállítani a diagnózist. Elsõsorban a széklet az, ami a mérvadó. Minél fehérebb, annál jobb. Minél zöldebb, annál nagyobb az ok az aggodalomra. Amikor nyálkás a széklet, csomós és odaragad a spaklihoz, tetejébe még a torok is piros, akkor ez már nagy gondot jelent. Egy kezelés Ronidazol-lal és Altabactin-nel, egy hét alatt megoldja a problémát. Az Altabactine hatóanyagai a chloramphenicol és a furaltodone.
Ettõl összeszedik magukat a madarak, újból elkezdenek enni, javulnak a székletek, és újból megjön a röpülési kedvük. Élénken figyelnek majd rád és kérik a fürdõ vizüket A beteg galambok nem figyelnek, és soha nem fürdenek. SOHA!
Rossz szerencse
A galamb életének elsõ néhány hónapját ki kell használnunk arra, hogy megtanítsuk neki a helyes viselkedést. Úgy kell viselkedniük, ahogyan ezt a tenyésztõjük elvárja. A kisgalambok pontosan olyanok, mint a gyerekek. Mindenki, aki nevelt már gyermeket tudja, hogy a jó szokások megalapozása gyermekkorban kezdõdik. Azok a gyerekek, akik nem találkoztak bizonyos elvárásokkal kora gyermekkorukban, nagyon nehezen alkalmazkodnak majd késõbb.
A versenyszezon kezdetén gyakran lehet hallani, ahogyan a galambászok morognak. Idõben érkeztek a galambok, de nem akartak bemenni a dúcba. Miért történik ez mindig éppen velem? Másoknak miért ülnek be rögtön a galambjaik? Természetesen ritkák az olyan galambok, melyek egyenest berepülnének a dúcba. És természetesen a morgósok sem panaszkodhatnak folyton a rossz szerencséjükre! Van ugyan néhány olyan galamb, mely természetébõl fakadóan nagyon rosszul ül be a dúcba a versenyek során, de ezek száma elenyészõ. A panaszkodó tenyésztõk maguk tették a galambjaikat ilyen rossz beülõkké!
Könnyû meglátni
A fiatal galamb specialista - ahogyan Európában nevezik õket - könnyen megismerszik, amikor a galambjai között van. A galambok ismerik a gazdájukat, és õ is ismeri a madarait. De ha valakinek alig-alig sikerül megfognia a galambjait, mert azok, amikor meglátják inkább kirepülnek a dúcból olyan pánikba esnek, akkor biztosak lehetünk abban, hogy ez a galambász rosszul bánik a fiatalokkal.
Hogyan is lehetne elvárni a galamboktól, hogy villámgyorsan beüljenek a dúcba és szeressék is a helyüket, ha már abban a pillanatban, amikor belép a fõnök a frász üt ki rajtuk?! Úgy a galambot, mint a tenyésztõt egyaránt lehet ezért sajnálni, amikor látszik, hogy micsoda nagy összevisszaság van közöttük. Az ilyen galambász a szárnyainál vagy a lábánál fogva kell elkapnia a galambot, aki mindenáron menekülni akar.
A tollak repkedése pedig valóban, látványosan is bizonyítja az ilyen ember nemtörõdömségét. Igen optimistának kell lennünk akkor, ha azt várjuk ezektõl a galamboktól, hogy szélsebesen repüljenek haza és azonnal beugorjanak a dúcba.
Õrült
Néha tényleg nagyon szomorú azt látni, hogy egy normális embernek tûnõ galambász mennyire ki tud jönni a sodrából, mennyire megváltozik, ha a galamb nem ugrik be a verseny során. Rohangál fel-le és bizony izzad a homloka is. Gyerünk-gyerünk- könyörög és amikor végre a galamb hajlandó a tetõre repülni, akkor meg egy csomó magot szór feléje türelmetlenségében.
Az eredmény - csak még több elvesztegetett idõ. És eközben, ha még más galambok is megérkeznek, akkor meg végképp nem értik, hogy mi történik. Úgy gondolhatják: Miért viselkedik úgy, mint egy õrült? Miért rázza, mint egy idióta a konzerves dobozt és még homokot és köveket is dobál?
Szegény galambok, vagy még inkább szegény tenyésztõ.
A dúcnak, az állománynak és a tenyésztõnek egy, egységet kell alkotniuk! A galamb számára a tenyésztõnek olyan ismerõsnek kell lennie, mint az ülõkéjének. Ugyanúgy, mint a többi állat, a galamb is hozzászokik a környezetéhez. De ha rosszul érzik magukat, akkor esetleg azt hihetik, hogy nem is látják õket szívesen azon a helyen, és ennek bizony megvannak a következményei.
Tanács
A tanulság világos! Soha ne kergesd a galambokat semmilyen körülmények között sem! Mindig legyél önmagad, sõt, ha lehet, próbáld meg mindig ugyanazt a ruhát viselni!
Amikor elviselhetetlen vagyok, vagy éppen sietek valahová, mindig távol maradok a dúcomtól, mert ismerem magam! Ha ilyenkor megpróbálnám elkapni a galambot, lehet, hogy elveszíteném a türelmemet, ha elsõre nem sikerülne. És én soha, semmilyen körülmények között nem akarok csalódást okozni a galambjaimnak!
Tehát ahhoz, hogy valaki sikereket érjen el a fiatal galambokkal, sokkal több kell, mint egy jó dúc, vagy éppen a jó galambok. Azzal is tisztában kell lennie, hogy hogyan lehet kijönni a fiatalokkal, szüksége van arra a tudásra, ami a felnevelésükhöz szükséges, és azt is tudnia kell, hogy hogyan kell õket etetni.
Régebben gyakran lefényképeztem a galambjaimat. Hát azt látni kellett volna, hogy milyen örömmel fogadnak, amikor a fényképezõvel léptem be a dúcba. Még csak nem is mozogtak a fényképezés alatt, sõt örömmel pózoltak. Azt mindig tudom, hogy hol ülnek a galambjaim, ezért nem kellett mást tennem, csak fognom a fényképezõt. Nem úgy néztek ki, mint akik el akarnak repülni. Persze a galambnak ez nem természetes, nem önmagától ilyen, nem önmagától kedveli a fényképezést. Ilyenné neveltem õket, mert tudom, hogy mennyire fontos az, hogy teljesítsenek, hogy tudják, mi vár majd rájuk. A dúcban úgy mozgok, mint a lassított felvétel. A galambokat pedig mindig nagy tisztelettel kezelem.
Ennek az, az eredménye, hogy amikor belépek a dúcba, az már magában felér egy jelzéssel a galamboknak. Nem kell a konzerves dobozzal zörögnöm, még fütyölnöm sem kell. Egyetlen egy pillanat sem megy veszendõbe azután, miután hazaérkeztek a versenyrõl!
És most már lehet, hogy megértik, hogy ez nem véletlen!
Nem!Habár épp annak való!Hanem többrétegü hullámpapirt!Amiket pl:az ásványvizes palackok közé tesznek!Vagy bármilyen raklapos tömegáru közé!A boltokban az amugy is szemét!
Van igazságod,nem is kicsi!Tényleg nem a gyüjtéskor kellene!És az sem kizáró ok ,hogy igy nem fogyna annyi papir sem,és minden út után tiszta ketreceket(vagy szállitó eszköz)állna a rendelkezésre!És tudtommal ezt is irja elő a fáma!Csak ezt nem tartja be senki!Mindjárt a galambászra terelik a dolgot holott az a szállitóé lenne.Mert ha jól tudom(nem biztos)minden alaklommal tiszta kimosott és kifertőtlenitett gépjárművel kellene kiállni az élőállat szállitásra!Erre egy másik példa (lehet hogy nem jól tudom)de bizony ez még termény szállitásakor is igy kellene lennie!
Igen!És még ki is fertőtlenitem néha őket!Ilyenkor (gyakorlókon,az autóról leszedett) meg a hozzám került ketreceket még ki is javitom,és minden esetben ki is fertőtlenitem!És igen mindig tiszta papir van alattuk ha nem is "szabványos" hullámpapir!
Nem azt mondtam, hogy a fertőtlenítés tök felesleges, ez egy helytelen vitamódszer. Ráfogok a partnerre valamit, majd az alapján vitézkedek az igazammal - de ehhez nekem semmi közöm.
A dúcot érdemes fertőtleníteni. Szoktam kihypózni, és két napig a galambok úgy szállnak, mint a pörtlik, szinte tűnőben tréningeznek. A klór kiingerli a ganéjt a légutakból.
A szállítóketrec körüli hatalmas hírverés nem tetszik. De legfőképpen az, hogy miniatűr problémához Góliát méretű megoldást javasolnak, tekintet nélkül az élet természetes rendjére, azaz a galambász lusta, és vezetőként kanosszát kell járnod, hogy a hülyeséget megtestesülésbe kényszerítsd. Azaz kb. 20-25 héten át rávegyél 2-3 embert, hogy ketreceket úgymond fertőtlenítse. Két-három alkalom után kiderül, hogy semmi sem változik.
Valamiért mi állattenyésztők mégis sokat tanulunk a fertőtlenítésről a zegyetemi tanulmányaink során,ahhoz képest hogy tök felesleges.Én meg max galambtartó vagyok.
Na, még eszembe jutott valami, hogyan is történik a fertőzés?
A helyzet az, hogy az élőlényekben sokszoros védekezőrendszer áll a fertőzések ellen egymás mögött. Például első a bőr és nyálkahártya, ezeknek van egy pH értéke (savassága). A behatolni szándékozó többnyire itt fennakad.
Aztán vannak általános lőszerek, amelyek minden testidegen anyagra hatnak, például fehérvérsejtek és immunglobulinok. Amik átjutnak a bőrön pl. seben át, ezek nekitámadnak.
Még mélyebben specifikus fehérjék vannak, az immunanyagok. Ezek már minőségérzékenyek, megvan a saját ellenségük, arra támadnak. Vagy ha hasonlóságot észlelnek, pl. a NewCastle vírusra fejlesztett oltás hatott a paramyxora is.
Szóval ez a sokszoros védelmi rendszer kevés támadóval egyszerűen nem törhető át, a támadáshoz nagy mennyiségű támadó kell. Annyi kell, hogy valamennyi akkor is átjusson, mialatt a védekezőrendszer összegyűjti a hadseregét a támadási ponton. Van egy kis rés, általában a szervezet beáll egy védekezési szintre, ami nem elég egy egypontos intenzív támadáshoz, ha sok a támadó, lehet áttörő.
Egy ketrecről hogyan keletkezhet tömeges támadás? Sehogy, ez egy fikció. A természet sokkal okosabb, mint a galambász.
Az egész egy mesterséges hisztéria. Ha baktérium tapad a levegőből a ketrecre, az nem fog egykönnyen újra levegőbe emelkedni, és behatolni a légzőszerven át. Maguk az ezernyi galambok sokszoros nagyságrendben lélegeznek ki mikrobákat és fertőzik csőrükből kifolyó váladékkal az ivóvizet. Ez az igazi fertőzésforrás, nem a tárgyak. Meg kell látni a lényegest és a lényegtelent.
Aztán az is van, hogy a baktérium szárazon elkezd bomlani és kifingik magától. Rövid az élete.
A fertőtlenítésre irányuló rögeszme feleslegesen terhelné a galambászokat a nagy semmi érdekében. Van enélkül is elég baj.
Mondjuk a két verseny között eltelik 1 hét,tehát a gyűjtéskor leszedett ketreceket nem az egy hét múlva következő gyűjtéskor kellene fertőtleníteni,hanem mondjuk másnap bontáskor,aztán akkor nincsenek gőzök meg stb,ahol meg nincs csereketrec ott meg az autó karbantartójának a dolga lenne sztem.
Ha kitárgyaltátok, nem látszik jó eredménynek a vége. A rendelet az első paragrafusában kétszeresen is kiveszi a postagalambot, egyszer nem vágóállat, hanem kedvtelésre szolgál, másodszor nem kereskedelmi hátterű szállításról van szó.
Ezt már kitárgyaltuk, sajnos nem így van. Ahhoz innen ki kell venni a galambot, ami tudomásom szerint még nem történt meg. De nem érdekes, a fertőtlenítés rendeletektől függetlenűl minden galambásznak érdeke.
2. § E rendelet alkalmazásában:
e) baromfi és egyéb madárfajok (a továbbiakban együtt: baromfi): házityúk, pulyka, kacsa, lúd, gyöngytyúk, galamb, fácán, fogoly, fürj, tőkés réce, lapos-mellű futómadarak és keltető-tojásaik,
1. § (1) A 2. § 1. pontjában felsorolt állatfajok egyedei kizárólag e rendelet szabályai szerint szállíthatók.
(2) E rendeletet nem kell alkalmazni a kedvtelésből tartott állatok nem kereskedelmi célú szállítása, valamint a cirkuszi bemutató- és állatkerti állatok és a nem vágásra szánt lófélék szállítása esetén.
"..ha netán mégis van olyan aki igazat mond annak szeretném megismerni a dúc vezetési technológiáját!"
Szia Zsákó!
Tudom, többek szerint nem is nagyon van jogom itt megnyilvánulni, (mivel nem vagyok "bajnok") de azt azért elmondom, hogy nálam 2010 óta nem volt megbetegedés. Sőt, még befulladt tojás sem.
Voltál nálam a Fricivel, láthattátok a körülményeket.
Túlzásba viszitek a ketrectakarításba vetett hitet. Szinte semennyit sem számít, sőt, ahogy én látom, több a kára, mint a haszna. Mindenféle szart ráfújnak a ketrecekre, aztán azt belélegzik a galambok, mert a párás kocsibelsőben gőzölögni fog az a szarság. Hogy nem tesz jót az egészségnek, az biztos. Meg egyáltalán, még enélkül is hogy éreznéd magad egész éjjelre bezárva a bűzbe?
A fertőtlenítőszerek nem élővilághoz valók, hanem tárgyakhoz, élettelen anyagokhoz.
lemaradt
