Miért kellene tök természetesnek venni, hogy elgázolunk valakit? Miért ne viselhetné meg az embert hogy elgázol valakit? Hogyan lehet felkészülni arra, mikor az elgázolt személy rokonával beszélsz telefonon, és megkérdi tőled, hogy nagyon össze tört-e? Olyankor mit mondassz neki?
valóban szerencsések azok akikkel nem történik hasonló eset, de mivel időről időre előfordulnak hasonló esetek, ezért bizony célszerü felkészülni (már amennyire lehet) arra, hogy ilyen esetekben mik azok a dolgok amelyeket mindenképpen meg kell tennünk, esetleges további tragédiák elkerülése miatt.
"elvenni a gőzt" lezárni a szabályzót magyarán megtenni mindent, hogy a vonat távollétünkben ne tudjon elindulni, elgurulni, (felrobbanni (gőzmozdonyok idején)) szóval észnél lenni, hogy ne tetézzük a bajt.
Bármennyire furcsa, a mozdonyvezetőnek először nem segítenie kell, hanem ezen intézkedéseket megtenni és a legrövidebb időn belül értesíteni mentőt, tűzoltót, rendőrt, illetve ezen szakszolgálatok értesítését kezdeményezni.
Aztán jöhet az elsősegély, ha még szükség van rá.
Talán kissé morbid dolog ezt így leírni mégis ez a helyes sorrend.
Ha valaki fuldokol a hideg vízben, oda sem ugrik be felhevült testtel a megmentő.
Bizony bizony egy drámai helyzetben való helytállást oktatni kell, hogy kevésbé legyen meglepődve az ember ha ilyesmivel találkozik.
Mindíg csodálkozom, nem minősítem hanem csodálkozom azokon a kollégákon akiket egy súlyos vagy halálos baleset megrendít ha ők vétlenek.
Amikor kezdtem olyanok oktattak akiknek az életében a halál napi élmény volt.
Természetességgel beszéltek róla.
Beszéltek arról, hogy amíg a halottas kocsi megérkezik, (2-4 óra) hogyan szedjük össze az elhunyt darbajait, hogyan takarjuk le fehér papírral, (akkoriban ez volt), és vigyázzunk, hogy a halott értékeit ne vigyék el a bámészkodók, illetve egy arra szaladgáló kutyus nehogy elvigyen egy darabot a halottból.
Később, az élet békésebb lett és a halott különlegessé vált.
Különleges valamivé.
Kultikussá.
más
A járművezető.
Anno a járművezetői kiválasztásnál (még a pszihológiák előtt) beszélgetés volt.
Ott a beszélgettető szándékosan provokálta a jelöltet.
Kiváncsiak voltak, hogyan viseli.
A tartózkodókban mindenhol kint voltak az :....."...Ez történt....." című plakátok .
Ott arc minden kitakarása nélkül mutatták a balesetet.
Mindegy hozzászoktatták az ilyen balesetben még nem érintett kollégákat, hogy ne hisztizzenek ha ilyen (majd) történik velük, mert ez a szakmával jár, ez - sajnos - munkánk tárgya is.
Akkoriban azt küldték pszihológiai vizsgálatra aki ilyen eset után kiborult.
Belőlük lettek a fűtúházi tartalékok, garázssofőrök, stb.
A többséget úgy iskolázták (havi egy oktatás), hogy nyíltan beszéltek a dologról, evvel mintegy felkészítve őket arra, hogy bármikor megtörténhet velük is.
Például rendkívül szigorúan vették az eset utáni munka technológiai sorrendjét.
Nem azért mert ez olyan fontos volt, hanem azért, hogy az érintett járművezető erre koncentráljon ne a látványra.
Mint a kiskátét mondaták fel ezt a sorrendet (ma is tudom) és belekötöttek ha és helyett vagy-ot mondtál.
Szó szerint kellett tudni mint a himnuszt.
A mozdonyvezetőit nem tudom fejből, de azt tudom mi volt az első pontja :
1./ Leveszem a gőzt.
2./
3./
4./ Leszállok a gépről és megnézem az eseményt.
Nem tudom mit jelentett a leveszem a gőzt, de gondolom arról szólt, hogy először valamilyen technológiai dolgot csináljon és csak utána szálljon le a vonatról megnézni mi történt.
Igen -olvastam- így van és ez szent igaz, csak később jönnek ki a dolgok. A héten előlről olvastam a topikot -volt egy kis időm- olvastam pl. a "maszk" történetét is. Aztán szerdán már azon kaptam magam, hogy ilyen estekkel roncsokkal miegymás álmodok. Akkor min mehet keresztül az -pl. egy mv.- aki éppen személyesen éli át.....
Olvastátok Moldova könyvét? (Akit a mozdony füstje megcsapott) Engem nagyon mélyen megérintett az a rész, amikor arról mesél, hogy egy mozdonyvezető egyszer elütött a sínek között játszó kislányt. Akkor nem borult ki, de rá néhány szolgálatra, kísértetiesen hasonló körülmények között egy, a vágányok között lévő libát csapott el, és ekkor "borult ki nála a bili"... Néha az ember akkor, ott, fel sem fogja a dolgokat, csak később ülepszik le, és jön föl a felszínre... :-(((((
Vááá... Ez minden idők legszörnyűbb rémálma! Hogy az a vonat, amelyik helyesben jön, kitakarja a helytelenben érkező haladóst... Iszonyat ez így! Valami átjáró, vagy biztosítás, vagy akármi kellene oda, de nagyon! De gondolom, ez nem cask itt van így.
Nagyon kegyetlen dolog lehet, hogy az ember ül egy nagy-nagy masina vezetőállásán, és bármit tesznek az orra előtt, képtelen tenni ellene...ááááh... Mert ugye van két kategória: az öngyilkos és a szerencsétlen baleset. Az öngyilkoson még csak-csak túllesz az ember, mert hát magának akarta... de a szerencsétlen baleset kategóriája nagyon kegyetlen... ilyenkor nem is csodálnám, ha az ember nem kerülne vissza a gépre... tényleg nagyon kemény lehet... főleg amikor pl. ilyen fiatal lány kerül a vonat elé... sajnálom nagyon a lányt is és a kollegát is...
Természetesen az ilyen balesetek áldozatainak nagy része magának köszönheti azt, ami történt vele, én viszont akkor is sajnálom őket. Te viszont jobban fogalmaztad meg a dolgot, mert a "körülötte maradottaknak" még nagyobb fájdalom az ilyen. Az élők tényleg fontosabbak!
Talán azért van, mert sok egykori baleset anyagát olvastam, de észre vettem magamon, hogy mióta komolyan kutatok az ilyen események után teljesen máshogy viszonyulok a dologhoz. Régen én is azt mondtam egy ilyen balesetnél "aki hülye, haljon meg", az utóbbi időben viszont fel sem merül bennem ez, bármi történt is.
Igaz nem nagyvasút, csak HÉV, hétfon autóval utkôzôtt a vonat a ráckevei vonalon Duna-híd forgalmi kitérônél az útátjáróban. Az átjáró fedezetlen, csak egy STOP tábla és egy andráskereszt figyelmeztet, a birka gyerek csak nem állt meg....a fszt. hiába gesztikulált kiabálva, hogy álljon meg, bement...aztán csatt. a vonatról néztem végig az egészet. Szerencsére személyi sérulés nem tôrtént, az autó jobb hátulját kapta el a szerelvény jobb sarka, és kicsapta a vágány mellé.
Én meg a kollégát sajnálom mert ő az aki nem tehet semmiről,bár mindnyájan másként éljük meg az ilyen eseteket,de ezt csak az tudja akinek volt benne része.:-(((
OK, de attól még igencsak magának köszönheti. Egyébként nem őt sajnálom (mert neki már mindegy), hanem a körülötte maradtakat, akik már csak az emlékével, az űrrel és a fájdalommal élhetnek. Az élők fontosabbak!
Tehát azok a bizonyos jelzők ebből a megközelítésből már nem is biztos, hogy olyan kemények.
Éppen ezért nem értem soha a kirohanásokat pl. itt a topikon, amikor egy-egy ilyen eset után mindenféle leminősítő jelzőket mondanak az érintettre! Akárki hibájából történik is egy-egy baleset, az a szerencsétlen, aki esetleg az életével fizetett a hibájáért/figyelmetlenségéért EMBER volt és azt hiszem ez a legfontosabb!
Egyszer volt egy nagyon cifra eset csodával határos, hogy nem volt belőle gond.
Még pár évvel ezelőtt az Ister 18:10kor inult a Keletiből később mint most. Lényeg, hogy volt valami gebasz és előtte a személy összeszedett egy tetemesebb késést. Az előztetés úgy jött ki nyaralóra, hogy a személy beállt a 2-re az Istert meg elküldték Maglódról helytelenben. Teljes takarásból csapódott (volna) a nép közé... kürtölt ott mindenki tulképp.... :(
Kicsit visszatérnék a témához, mert egy kerékpáros oldal is foglalkozik a témával:
http://alleycat.hu/blog/20071010/elvesztettem
Az ott lévő szemtanú leírása az egyik hozzászólásban:
"Amikor a Tél u. sarkán befordultam Rákospalota felé a sorompó már le volt engedve. Elment egy vonat a Nyugati felé. A sorompó lezárva maradt. Amikorra odaértem, a Fót felé menő vonat még nem haladt el, de az istvántelki megállóból valószínűleg már elindult. Ekkor érhetett Ági a sorompóhoz. A vonat elment, ekkorra Ági már elindult keresztbe. A harmadik vonatra nyilván nem számíthatott. Amelyik Fót, Vác irányába ment, mindent kitakart. Amire én megláttam és mire kiálthattam volna, már késő volt."
Igen, van olyan vezér, aki "elfékezi" magát egy kicsit, és az átjárón áll meg. Ha hallanád, ilyenkor milyen szitkozódások mennek az utasok között! Aztán persze olyan is akad, hogy valóban elfékezi magát, és már a peronról is lelóg az első kocsi eleje... Hát, azt sem idézném szó szerint, pedig mind a kettő a "szerencsésebb" eset, mintha valakit feldarabol a szemből jövő vonat.
(A lányomat is rászoktattam arra, hogy inkább érjen haza később, mint hogy soha, vagy csak tolószékben... :-((( )
Szó szerint! Sokszor Nyaralón is úgy kell rákiabálni az emberekre, hogy ne menjenek... Aztán meg volt, hogy cipősarok akadt be a sín és az átjáró közé... Na, az is meleg helyzet!
"Sajnos, az eset nem egyedi. Maglód-Nyaralón se sorompó, se egyéb."
Szentmártonkátán ugyan ez a helyzet, pedig ott még fénysorompó is van. Csak senki sem nézi. Délután a munkából hazajárók leszállnak a vonatról, a többség már nem ér át előtte, összetömörödnek az útátjáróban, aztán alig hogy elhúzza a vonat a végén már mennek is át mint a birkák. Félreugrani se tudnának sokan, mert annyira tömören mennek át. Szerintem eddig csak a szerencsén múlott, hogy nem történt ott eddig tömeges gázolás. Néhány húzós helyzetet magam is láttam. Ha csak 5 másodperccel korábban jön Szolnok felől a vonat... Belegondolni is szörnyű.
Sajnálom az áldozatokat, de a családjukat és azokat az embereket, akiknek össze kell "takarítani" egy ilyen baleset után....hát őket is. A PFT is kimegy, ezért lehet elfogult vagyok.
Az átjárók előtt megálló vonatok esetére láttam egyszer egy mozdonyvezetős trükköt, ami ugyan "Á" meghaladása..... Ha tudja, az mv, hogy a másik vágányon vonat jöhet, szépen beteszi a gépet az átjáróba, vagy lassabban indul-gyorsít, így lefedezi az átjárót a siető emberektől, amíg a másik vonat odaér....
