Sziasztok!
Nem nagyon írogattam még ide a túrakerékpáros fórumba, de most eljött ez is.
Még a télen nézegettem Cobranco horvátországi videóját a Sveti Jure megmászásáról, és le voltam nyűgözve, milyen csodálatos hely ez és milyen kemény szerpentin megy fel, úgyhogy nem is tudtam ezután kiverni a fejemből, hogy ezt meg kell mászni a nyáron. Magamról annyit hogy az összes hegyi kerékpáros tapasztalatom jóformán a Mátrára korlátozódott eddig, az Alpokat csak jó messziről láttam, hosszabb többnapos túrán se voltam még, meg úgy napi 80 km-re voltam kalibrálva, és azután is 3 napig érezzem hol van a lábam. Szóval volt honnan indulni.
Májusban elindultam az első többnapos túrámra (Budapest -> Krakkó 4 nap alatt) ami nagyon jól sikerült, és meg is tetszett a többnapos túrakerékpározós műfaj. Akkor már kezdtem úgy érezni meglesz idén ez a Sveti Jure. Mivel is jutunk el odáig? Csakis biciklivel.
1. nap (138 km) (2015. május 30)
Terv: Indulás korán reggel, a cél Kaposvár. A nagyon kifinomult útitervem szerint 2 nap alatt akartam eljutni a Száva vonaláig, vagy Zágráb vagy Sziszek felé ahogy éppen összejön, ennek Kaposvár vagy Balatonmáriafürdő lett volna a féltávja. Valóság: indulás 11:30-kor, az éjjel 2:30-ig tartó pakolászás és defektfoltozás után még mindig hullafáradtan. Lassan fogynak a kilométerek a 7-es úton - Székesfehérvárnál már kezd elegem lenni a melegből, az útból meg a kilométerekből, nesze neked Sveti Jure, az Alföldön majd megpusztulok. A defekt továbbra is él és virul. Újratervezés, ebből nem lesz Kaposvár, lemegyünk a Balaton parton valameddig amíg meg nem unom. Ez már Siófoknál eljött. Na még dobjunk rá egy kicsit, Balatonföldvár pont jó lesz, itt ágazik le a kaposvári út. 2 helyett 3 nap lesz Sziszek.
2. nap (134 km)
A nap defektszereléssel indul, a lassan eresztő két új lyuk eléggé kopásnak néz ki, sajnálom rá a foltot, inkább cserélem. Ez jó döntés volt, több ilyen problémám nem volt a túra során. A napi feladat Somogy megye keresztbe biciklizése, indulás hajnali 11:00-kor, az úticél Barcs. A pocsék tegnapi kezdés után valamivel jobb a folytatás, az idő is hűvösebb. Hamarosan átgurulok a köröshegyi völgyhíd alatt, irány somogyi dombság. Egész jó kis emelkedők vannak erre is, még kapaszkodósáv is jut az útra, pedig igazán mellékútról beszélünk. Andocs nevezetessége a Mária-kegytemplom, búcsújáró hely. A Mária szobrot időnként más-más ruhába öltöztetik, amiből több száz darabos gyűjtemény tekinthető meg. Jó hír, hogy mostantól egy kerékpáros sisakkal bővült Mária ruhatára, ami persze csak 4 faluval később tűnt fel. Kaposváron végre megpillantom a megyszékhely híres és méltán népszerű éttermét, a McDonaldsot. Vasárnap lévén az elmúlt ~70 kilométeren sehol sem tudtam normálisan reggelizni, a szerény csokikínálattal bíró igali benzinkút volt az egyetlen kalóriaforrás, így 15:30 körül eléggé időszerű enni valamit. Kaposvártól aztán Somogy másik fele következik, a dombok alfölddé szelídülnek, a falvak egye messzebb kerülnek egymástól. Kényelmes tempóval beérek Barcsra, egész pezsgő kisváros a kis falvak után.
3. nap (139 km)
Barcsről már 10:40-kor sikerül elindulni, egyre jobb vagyok. Reggel még eléggé párás idő van, ami fülledt meleget ígér. A határon nem áll előttem senki, a magyar oldalon röhög a rendőr az útlevelem nézegetve hogy biciklivel jöttem-e Szentesről - nem, csak Pestről. A horvát kollégáját különösebben azt sem érdekli hogy valaki átteker a határon. Verőcéig még alföldi terep van, azonban onnantól kezdődik a Bilo-hegység. Valójában a 300 métert sem nagyon éri el, viszont geológiailag hegységek közé sorolható. A verőcétől induló kb. 120 méteres emelkedő, az erdő, a környező táj tényleg olyan érzést ad, mintha valamelyik középhegységünkben tekernék. (Nem is löszdombokat mászok, mint Somogyban, és eléggé egybefüggően erdős a táj itt.) A rövid mászás után hosszasan lehet gurulni, tehát egész jól hasznosul a befektetett energia. A hegy/dombtetőn 1-2 lepusztult, elnéptelenedő falun halad át az út, látszik rajtuk a háború nyoma. Grubisno Polje az első nagyobb település, ahol végre minőségi bolt esik útba egy Billa szerepében. (A reggeli barcsi boltlátogatás nem nyűgözött le, inkább egy időutazással ért fel a 90-es évek elejére.) Sikerül is összeismerkedni újra a horvát árszínvonallal - megvoltam nélküle - standard kék kút errefelé nincs, de ásványvízből is csak Jana. Az elmaradhatatlan csúcskakaó nagyjából el is maradt a következő napokban mert nincs normális kínálat belőle a gyerekhülyítő kétdecis kiszerelésen kívül. Viszont a tej 3,2%-os, már ha Svjeze (=friss) Mljeko-t vásárol az ember, nem nagyon lehet mellé nyúlni, a horvát kínálat messze veri az átlag magyar boltban kapható fehér vizet.
Nekivágok a következő huszonkilométeres szaksznak, Garesnica felé. Kezdetben a főúton haladok, de az tesz egy kisebb kitérőt, és van egyenesebb mellékút, ami igazán hangulatos kanyargással vezet be Garesnicára. A táj változatosan dimbes-dombos, de az idő egyre melegebb, és itt már előjön a túra során visszatérő motívum, hogy meg kell álljak venni valamit, hogy hűtsem magam. A legnagyobb délutáni hőségben indulok tovább Kutina felé, ami laza huszonkilométernek ígérkezik, de a nap legidegesítőbb szakasza. Az út keresztben vágja át a dombhátakat a következő recept alapján: 50 méter mászás fel - dombtetőn keresztezzük a merőlegesen épült egyutcás falut - 50 méter gurulás le, de már látod hogy párszáz méteren belül vissza fogod mászni. És ezt jó párszor egymás után.
Elérkezik tehát Kutina, a dombok ezzel letudva, mert kiértünk a Száva árterére. A napi végcél Sziszek innen már viszonylag síkban van. Gyors étkezési lehetőséget keresve egy hotdogost sikerült találni a fő utcán, de aki nem rajongója a zöldhöz állt közel a színű virsliknek, az véletlen se álljon meg ott. Így hát tovább indultam, Sziszek felé egy átkötést keresve, Donja Gracenica irányába, igaz, nehéz volt észrevenni a leágazást, de itt is isten háta mögötti falvakon tekertem végig. Az elképzelt síkság se teljesen olyan sík, de Struzec-nél visszakeveredve a főútra hangulatos ártéri erdőn vág át az út. Sziszeknél a Száva egy zavaros kanálisra emlékeztet, a város másik folyója, a Kupa már sokkal szebb. Este még belefér egy séta a városban: Sziszek elég szegény, lepusztult város képét mutatja. Sok a romos, üresen álló épület a központban is. Fene se gondolta volna, pedig nincs messze Zágrábtól.
4. nap (138 km)
Az elmúlt 3 napon nem volt sok kedvem megállni fényképezni, de mostantól lesznek képek. A mai cél a Plitvicei tavak környéke, ami azt jelenti hogy belépek Krajinába, megkerülve Bosznia csücskét Bihácsnál. Mindig is úgy képzeltem ez valami nagyon hegyes vidék, de igazából a tegnapi dombok folytatódnak. Sziszek után egy kisebb dombmászás után Petrinja jön, majd utána egy picivel nagyobb domb, de Glina környéke egész alföldi jellegű. Hamarosan elérem az Oluja hadművelet egyik emlékművét egy kiállított tank formájában.
A következő napokban is lépten-nyomon lehet találkozni a háború emlékeivel. Bár a hadművelet a horvát büszkeség részét adja, nekem itt Glina - Gvozd - Vojnic útirányon tekerve úgy tűnik, nem nagyon kezdtek semmit a területtel. Elnéptelenett falvak, félbehagyott építkezések jellemzik a területet, mondhatni megint az isten háta mögött járok. Délutánra megint beüt a teljes hőség.
Vojnic után a mellékút becsatlakozok az 1-es útba, így kb. 80 kilométer után a nyugati irányt is délire váltom, még egy útmenti éttermet is sikerült találni a lehetőségekhez mérten tűrhető áron mért csevappal. (Reggelire két burek + 1 liter tej elég 80 km-re.) Pár kilométer megtétele után viszont rájövök, hogy túlságosan is visszatértem a civilizációba.
Horvát 1-es út = halálút.
Folyamatosan konvojban húznak el mellettem a kamionok. Útpadka nincs, egyből ott a szalagkorlát. Kapaszkodósáv sincs, kocsinak nem kell, csak a biciklis lassul az enyhe emelkedőkön. Marad tehát a folyamatos taktikázás hogy lehetőleg ne szalagkorlát mellett legyek amikor mögém ér egy kamion. Keskenyek a sávok, nem fognak egy centit sem kijjebb menni a kedvemért mert szembe is jönnek.
Mennyi is van még hátra? 60 km. Meg utána még 2 napon át vagy 300-at terveztem menni ezen az úton. Már kezdem azt hinni, hogy képtelenség élve megcsinálni. A GPS mutat valami közeli párhuzamos mellékutat, de kiderül hogy egy alig járható vízmosta köves út.* Vissza a főútra, mégis csak az tűnik kisebb rossznak, marad a küzdelem a túlélésért gyakori hátra nézegetéssel, félreállással, és sprinteléssel ha épp nem jön semmi. Végül valami nagy szerencsével eljutottam Szluinig (Slunj). (Feltehetően a Szűz Mária szívesen fogadta a felajánlott bukósisakot, meglágyítva a kamionsofőrök szívét a puhatestű biciklisek irányába.)
/* Viszont 3 kilométer után lett volna aszfalt is rajta a google szerint és kényelmesen biciklizhető lett volna, csak ugye ez a helyszínen nem lehetett megálapítani. A legkényelmesebb lehetőség viszont egy bosnyák határ mellett futó mellékút lett volna, amit szintén utólag vettem csak észre. Érdemes még megjegyezni, hogy a halálút-szakaszon kb. 10 kilométerenént kint voltak valami táblák, hogy ez egy kerékpározásra kijelölt országos útvonal. Lehet a biciklisek ritkítása a cél.../
Szluin szép fekvésű kisváros. A karszt-vízesés közepébe épített házaival igazi látványosság ...lenne minálunk mondjuk a Bükkben, a horvátoknak már sok a jóból a plitvicei tavak árnyékában. Csak egy rövid pihenőre állok meg.
Innen szerencsére javulnak a maradék huszonkilométeren az útviszonyok: lesz kapaszkodósáv, talán valamivel szélesebb is az út, legalább is sokkal nyugodtabban tudok haladni. De így is nagy megkönnyebbülés hogy kb. 20 kilométer után Grabovacnál a teherforgalom le van terelve az útról, mert nem mehet keresztül a nemzeti park területén. Az utolsó pár kilométer így már igazi pihenő szakasz. A plitvicei tavak előtti falvak mind az idegenforgalomból élnek, lépten-nyomon zimmer feriből állnak, mégis a legközelebbi faluban (Seliste Dreznicko) csak 100 kuna a szállás (4000 Ft).
5. nap (10km)
Pihenőnap, séta a tavak körül.
6. nap (148 km)
Kemény napnak ígérkezett ez a nap, mivel Knin az úticél ami 150 kilométer. Az útitervet módosítottam, hogy az 1-es utat elkerüljem a továbbiakban, Korenica után nem a főúton haladok Gracac felé, hanem egy mellékúton a bosnyák határvidéket veszem célba, ahol az Una völgyébe ereszkedik le az út, majd mászik vissza onnan. Ez viszont két extra hágómászást is jelent.
Már eleve mászással indul a nap: kb. 400 méterről indulva először a plitvicei nemzeti park területén halad át az út 750 méterig kapaszkodva. A túloldalt gurulás helyett (szerencsére) fennsík fogad, így nincs különösebb szintvesztés. Nemsokára visszacsatlakozik az 1-es út, de pár kilométer után Bjelopoljénél búcsút mondok neki, és Donji Lapac felé veszem az irányt. Itt jön a nap második nagyobb emelkedője: most 600 méteről megy az út majdnem 1200-ra, kezdődnek a tényleges hegyek :) Az útminőség kiváló, láthatóan nemrég kapott szélesítést és új aszfaltot, élmény lehet rajta gurulni - mármint annak aki lefele megy. Felfelé nincs pihenő, folyamatos 12%-os emelkedő van, de visszafordítókban lesz az 20 is. A forgalom két mentőautó és egy furgon - mint kiderül valami tüdőszanatórium van a hegység tetején, ami igazából egy fennsík. Végül szépen legurul az út Donji Lapacba, mondjuk itt már nem olyan szép hibátlan az aszfalt, de így is élmény volt áttekerni ezen a hegyvonulaton aminek máig nem tudom a nevét.
Donji Lapacban a településnév-táblán látható, hogy a helyi lakosság nem szereti a latin betűket. Üdvözlet megint az Oluja-sújtotta övezetből. Láthatóan az itt élt szerb lakosság jelentős része elmenekült, és azóta sem túl prosperáló vidék. A falu központjában az útba eső egyetlen bolt - csak a mai nap - zárva van, ami viszont nem annyira jó hír, mivel fogytán vannak a készleteim.
Az út továbbiakban megközelíti az Una völgyét, és az Una-forrás is a közelben található. A térkép jelöl még pár falut, de egyre inkább kétségbeejtő módon nem lehet boltot találni már 40 kilométer óta. Az utolsó esély az utolsó falu a völgyben, Srb (na tippeljünk az etnikai összetételre!), innentől nincs település Kninig további 50 kilométeren...
A benzinkút pont az orrom előtt zár be, de valami csodával határos módon előkerül egy kisbolt. Így sikerül energiát gyűjteni az utolsó emelkedőre.
Kb. 350 méter mászással a nap utolsó emelkedőjét is ki sikerült pipálni. Az út megint csak egy fennsíkra ér ki, de itt becsatlakozik az 1-es útba, és egy kitűnő gurulás következik Knin-ig. Egyfelől csodálatos a táj, a Zrmanja folyó szakadékos völgyének az oldalában ereszkedik az út, másfelől a forgalom is töredékére csőkkent a tegnapi szakaszhoz képest - úgy látszik Boszniába tartott a kamionok nagy része. Ez az utolsó 30 kilométer egy nyugodt célegyenesnek tekinthető. A 600 méteres magasság lassan 250 métere csökkent, a hegyi tájat felváltja a "horvát Nevada" bozótos kőmezője, majd egy utolsó szerpentinnel megérkezik az út Kninbe.
Meg kell állapítsam, Knin visszafoglalása azért volt szükséges a horvátoknak, hogy legyen valami a térkép alsó részén is, és Knin funkciója ennek megfelelően - a nemzeti büszkeségen túl - pontosan az, hogy nem üres a térkép ezen szeglete. Közlekedési csomópont, volt (van?) valami ipar is erre, de láthatóan messze elkerüli a turizmus és általánosan lepukkant. A város fölé magasodó ősi horvát királyi vár jobban néz ki mint pályafutása során eddig valaha (nem volt időm megnézni), a városban meg elegendő mennyiségű zászló gondoskodik arról hogy a véletlenül erre járó szerbek tudják melyik országban vannak. Mondanom se kell, a 90-es években kicserélődött a lakosság itt is. Csak az maradhatott aki Hajduk Split szurkoló.
7. nap (151 km)
Ez bizony már Dalmácia, állapítom meg másnap reggel abból a tényből, hogy reggel 10-kor már majdnem olyan hőség van mint az elmúlt napokban délután 2-kor. Knin völgybe települt, ennek megfelelően már az első kilométereken szerpentinezéssel indul a nap Drnis irányába. Reménykedtem hogy talán a völgyből kiérve pár fokkal kisebb lesz a kánikula. De nem.
De legalább megérkeztem Kosovo-ba:
Kínkeservesen telik az első 60 kilométer, a túra mélypontja. Tűző nap mindenfelé, árnyék alig. Vihetek akármennyi vizet, fél óra alatt megmelegszik. Sinj előtt váratlanul erdős szakasz jön egy kellemes gurulással, majd maga a város igazán felüdülés a "sivatagi" kilométerek után. A burekozással-fagyizással egybekötött pihenő után már nem is annyira rossz a helyzet. Amire végképp nemszámítottam, hogy a természet is kitett magáért, és valahogy megjelent az első felhő az égen: még pár csepp eső is elkapott, ami igazán jól jött.
Innentől gyorsan elértem Trilj-be, ahol keresztezte az út a Cetinát, majd pár kilométer után újabb hosszabb mellékút következett, ezúttal Blatno na Cetini - Sestanovac felé. Újra a bozótos-sziklás horvát nevada, elütött kígyók az út szélén. Viszont szépen lassan feltűnt a látóhatáron a Biokovo tömbje, ami egyre inkább a Cetina-völgy fölé magasdodott.
Maga a Cetina meg mélyen az út alatt kanyargott a szurdokban. Érdemes volt erre jönni! Zadvarjénél megint csak lenyűgöző kilátás tárult a Cetina-völgyre. És az előttem lévő viharfelhőre, ami ekkor kitartóan csapdosta villámokkal a Biokovo oldalát. Nem gondoltam volna pár órával ezelőtt, hogy a bőrig ázás veszélye fog fenyegetni még ezen a napon. Azonban szerencsém volt, a vihar a tenger felé tartott, úgyhogy előttem járt.
Innen már csak pár kilométer hiányzott Breláig, hogy 6 nap tekerés után megpillantsam az Adriát:
A maradék 25 kilométer már könnyű befutó volt a tengerparton tekerve Podgoráig.
8. nap (75 km)
Reggel a tengerparton kalibráltam a biciklimet a tengerszinthez. Még sose járt 1700 méteren, nehogy visszaúton azt higgye 500 méternél hogy az már tengerszint és akkor nem gurul lentebb. Csúcstámadás indul: (a papucs nem az enyém)
Reggel alatt kerek 11 órát kell érteni, mármint ekkor voltam a tengerparton. Ezzel nagyjából én voltam az utolsó aznap a nemzeti parkban (kb. 17 órára értem le, addig nem jött szembe biciklis).
Már a nemzeti park bejáratát elérni is jó túra (pestieknek egy János-hegy mászás), de onnan kezdődik a 22 kilométeres visszaszámlálás a csúcsig.
Legelőször is fejben volt nehéz a hegymászás. Folyamatosan az járt a fejemben az első kilométereken, hogy még ezerakárhányszáz méter van vissza, hogy aktuálisan még sehol se tartok, az 1700 méter az bizony több mint két kékestető egymás után, 100 méter szintenként mennyi vizet ihatok, ha a tegnapi tűző napsütés vár a hegytetőn a kősivatag teljesen kikészít, stb.
Szóval ezzel telt el a felfele szerpentinezős első 800 méter, de mire túljutottam a bevezető sziklafalon, hirtelen minden rendben volt. Onnantól már éreztem hogy sikerülni fog, és nem érdekeltek az ilyen technikai kérdések: élvezni kell a tájat. Voltak meredek, meredekebb és még meredekebb szakaszok, és jópárszor legszívesebben lentebb váltottam volna akkor is amikor már nem lehetett.
De a táj a lényeg, ami lenyŰgöző, csodálatos, "fáraó" :) Eleve a kilátás is nagyszerű a tengerre, de az út másik arca, a biokovo tetején található kősivatag szintúgy gyönyörű. Egyáltalán nem unalmas. Sőt, nekem jobban is tetszett ez a felső (sziklaperemen túli) szakasz. Számadatokat nézve 4 óra 10 perc alatt értem fel a csúcsra, 4 liter víz kellett hozzá. Fent olyan tökéletes idő volt, nem is volt kedvem visszamenni tengerparti kánikulába. Lefelé útra is kellett 1,5 óra, nem siettem el :)
9. nap (kb. 15 km, pihenőnap)
A makarskai templom rakétasilónak is használható:
10. nap 109 km
A túra vége úgy körvonalazódott, hogy csak Splitből van vissza vonat amin biciklit is lehet szállítani, és Montenegró már nem fér bele az időbe, de Mostarba még ki akartam menni. A terv ennek megfelelően Podgora-Mostar, Mostar-Split lett volna. Elindultam Podgorából Vrgorac felé, azonban gyomrom valamiért gyorsan kikészült, én meg biztosabbnak láttam visszafordulni (kár volt, mint kiderült nem volt nagyobb baj). Addig is már megmásztam az aznapi emelkedőt:
Maradtam tehát a tengerparton. Bőven volt idő visszatekerni Splitbe, mivel éjszaka indult a vonat. Omisnál volt időm megnézni a Cetina-torkolat környékét:
Legvégül Split, ahol a csapból is a trónok harca folyt, hogy az amerikaiak is tudják hova tenni a sok régi épületet:
Itt a vége a történetnek.
Így a beszámoló végén (ha kitartóan még olvassa valaki) köszönet Cobranconak akinek a Sveti Jure videója nélkül nem jött volna létre ez a túra. Aki meg nem járt arra, annak csak ajánlani tudom a Sveti Jurét. Spoiler: Élőben sokkal-sokkal szebb mint a videón :)
