Keresés

Részletes keresés

estik Creative Commons License 2010.09.26 0 0 680
Szükség volna utánpótlás szinten is álltalános, mindenki számára azonos feltételeket támasztó szerződésre. Ez biztosítaná nekünk szülőknek, hogynem tehet senki olyat amit mi ne akarnánk, s a nevelő egyesületek jogait is tartalmazná. Ezt vagy a szövetségnek, vagy a ligának kellene elkészíteni, ami természetesen figyelembe venné az igényeket.
drlaa Creative Commons License 2010.09.25 0 0 679
A problémák meg lettek osztva a vezetőséggel, a jogász felé pedig jelezve lettek a szülők által felsorolt, és az általunk észlelt hibák. Ígéretet tettek rá, hogy átdolgozásra kerül, még nem kapta meg a szülő az újabb szerződés tervezetet.

remélem ez úgy sikerül, hogy végre korrekt lesz, mind a két fél részére. A szerződés lényege, hogy mind a két fél teljesen jól érezze magát, miután aláírták azt, és ne kelljen kényszeredetten, hátrányos szerződést aláírnia.

Még várjuk a MJSZ állásfoglalását, majd meglátjuk.
mela69 Creative Commons License 2010.09.24 0 0 678
Olvasom a weboldalon, hogy új szerződés van, "ezek elkészítésekor a felmerült tapasztalatok figyelembe lettek véve". Ez már jó?
Előzmény: drlaa (676)
Isac74 Creative Commons License 2010.09.24 0 0 677
Ha tud valaki kvalifikációs eredményeket 24-éről, kérem tegye közzé! kösz.
drlaa Creative Commons License 2010.09.21 0 0 676
Itt nem arról van szó, hogy valaki nem akarja aláírni a szerződést, hanem, hogy nem ezt a szerződést akarja aláírni.

Ergo, másik szerződés ok, ez nem
gumikigyo Creative Commons License 2010.09.20 0 0 675
Sziasztok, nem tudom ki olvasta és ki nem de mindenkinek ajánlom ezt a cikket a szerződésekkel kapcsolatban:
http://jegkorong.blog.hu/2010/09/01/jog_8
nagyapó59 Creative Commons License 2010.09.20 0 0 674
HÍVJ FEL. 06706016607
Előzmény: drlaa (672)
JoAzUgyse Creative Commons License 2010.09.20 0 0 673
Szerintem, ha van amatőr szerződés akkor sem térhetne el a szövetség álltal előírt ártól felfelé (ezt nyílván a jogászok todják jobban -attól függ melyik oldalt képviselik éppen-). Ami abszolút dühítő és felháboritó az a Fehérvár (Ocskai úr) fellépése ez ügyben. Egyfelől nem akar és nem fizet még a felnőtt játékosokért csak amit a szövetség előír, másfelől odacsábít rengeteg tehetséges gyereket ("természetesen" értük sem fizetve) majd azonnal röghöz akar kötni mindenkit ahogy "megszerezte"). Természetesen lehet mondani, hogy nagyon ügyes, de szerintem csak szimplán szemét.
drlaa Creative Commons License 2010.09.20 0 0 672
Szerettem volna, de nem lehet, hibát ír a címeden
Előzmény: nagyapó59 (669)
dotoho Creative Commons License 2010.09.20 0 0 671
Az UTE-nál 150 ezret kérnek egy gyerekért. Persze ezt hivatalosan nem tehetnék meg. Ezért aztán nem is nevelési költségtérítésről adnak nyugtát, hanem "támogatási díjról". A szülő megvillantja a zsozsót és hopp, az átigazolási lapra máris rákerül a jóváhagyó aláírás és a bélyegző. A pénz pedig megy a "kasszába". Teljesen mindegy, hogy a szerződés hemzseg a jogi és formai bakiktól, ez úgy tűnik senkit nem érdekel. A harmadik oldalon például az a három bekezdés, amelyik éppen az átigazolással foglalkozik más betűtípussal van írva. Mivel nincs minden oldal szignálva, akár később is odakerülhetett. Ez sem érdekel senkit. Ami pedig véképp nem érdekel senkit az a "gyerek". Sajnos tapasztalatból beszélek! 
nagyapó59 Creative Commons License 2010.09.20 0 0 670
Ezekkel a fizetendő díjakkal kapcsolatban eszembe jutott egy két dolog.

Ha valakinek más a véleménye, vagy jobbat tud kérlek írjátok meg.


Idézet a 2004.I tv. ből ( sport törvény)

7. § (1) Ha az amatőr sportoló sportszerződés alapján sportol, e szerződés fennállásának időtartama alatt csak a sportszervezete előzetes írásbeli hozzájárulásával igazolhat át másik sportszervezethez.
A sportszervezet a hozzájárulás megadását költségtérítés fizetéséhez kötheti.

(2) A költségtérítés mértékét a sportszövetség szabályzatban meghatározhatja, ennek hiányában a költségtérítés mértékére az érintett sportszervezetek egymás közötti megállapodása az irányadó.

Idézet a MJSZ nyilvántartási és átigazolási szabályzatából.

8.§. A nevelési díjról
A nevelési költségtérítés 5 %-a a Szövetséget illeti meg. A fennmaradó 95 % az átadó sportszervezeté, pénz, szerelés, vagy más vagyonérték_ jog átruházásának formájában. A két sportszervezet írásos megegyezése esetén csak a M.J.Sz. felé kell rendezni a kifizetést.
8.1.2. Alapdíjszámítás:
10 éves korig 4000.- Ft szorozva a jégkorongban eltöltött évek számával
14 éves korig 6000.- Ft -"- -"-
16 éves korig 7000.- Ft -"- -"-
18 éves korig 8000.- Ft -"- -"-
18 éves kortól 10000.- Ft -"- -"-

No az én értelmezésem szerint:
1. A tv. egyértelműen fogalmaz. Ha a szövettség meghatározta azt kell fizetni és nem mást.
Az egyesület , mivel a a Szövetség rendelkezett a fizetendő költség térítésről, nevelési díjról így csak azt kérheti el.

Akkor hogyan jön nálatok össze több száz ezer forint?

No de mi van akkor, ha egy olyan szerződést tolnak a szülő orra elé, melyben eleve egy jóval magasabb nevelési díjat szabnak meg?

Javítatok ki ha nem igaz, de tudomásom szerint a polgárjogi szerződés semmisnek tekintendő abban az esetben, ha az alaki, vagy tartalmi hibát , törvénysértést tartalmaz.
Ezen esetben pedig mivel tv. írja elő a térítéi költség meghatározásának módját a szövetség pedig ezt meghatározta az ettől eltérő díj megállapítása törvényellenes.
Ergó a szerződés érvénytelen.

Abban az esetben is, ha ott van a záradádék mely szerint elolvasta, egyetért aláírjta stb.
Tudni illik, a szülő laikus. Nem köteles ismerni sem a sporttörvényt, sem a MJSZ szabályozóit. Az egyesületnek ellenben kötelessége. Innentől kezdve kinek a részéről áll a jóhiszeműség ill. a rosszhiszeműség?

De egy normális szerződésben annak is szerepelnie kellene, hogy amennyiben nem írják alá a szerződést a gyereknek - szülőnek milyen hátránya keletkezik belőle.
pl. többlet tagdij, és az pontosan mennyi, vagy nevezés versenyekre, bajnokságr, ill. ezek hiány, vagy többlet költségei stb.


Megjegyzem én még nem vagyok érintett, eltávozni sem kívánok, csak egy régi vessző paripám a kétoldalú, normális szerződések kötése és szeretném elérni, hogy jó hangulat legyen az egyesületünkben ezen a téren is.

Hát egyenlőre ennyi.
Ha folytatása lesz akkor a következő pontom a 2004 évi I tv. 2.§ (2) ében foglaltak tárgyalása.

Szép napot.
Előzmény: drlaa (666)
nagyapó59 Creative Commons License 2010.09.20 0 0 669
Én is erre gondoltam.

Ettől még a szerződést átküldhetnéd emilre.
Előzmény: drlaa (666)
Caravelle61 Creative Commons License 2010.09.19 0 0 668
Valakinek nem tetszik az igazság és töröl!!!
Caravelle61 Creative Commons License 2010.09.19 0 0 667

Mi a hejzet a hozott gyerekek nem játszhatnak a volánba!

Nekik nem kell aláirni a szerzödést mert van nekik csak nem a volánnal hanem a Stárs-al!!!

Kifogja kifizetni a pár milliót amit   a Stárs kér???

Nem fontos a volánnak a saját nevelés,inkább vesz játékost!

Lehet tanulmányozni kéne az etikai kodexet.

 

drlaa Creative Commons License 2010.09.19 0 0 666
Ismered azt a jó magyar közmondást, hogy
NE SZÓLJ SZÁM, NEM FÁJ FEJEM?????
Előzmény: nagyapó59 (665)
nagyapó59 Creative Commons License 2010.09.19 0 0 665
Sziasztok!

Tegyétek meg azt a szívességet, hogy megkülditek nekem emailben ezt a csoda szerződést - már mint ha nem akarjátok föltenni ide.
Nálunk is érdekesnek mondható a gyerekek szerződése, kíváncsi lennék mennyire hasonló a dolog.

Bár megjegyzem, abban az esetben, ha a elköltöztök, vagy másik iskolába megy a gyerek és fizikálisan képtelenség az edzésre járás, az egyesületnek kutya kötelessége elengedni a gyereket.

De mondanék még valamit. A szövetség egyértelműen fogalmaz, mint ahogyan az ide vonatkozó törvények és szabályozások is. A sportban töltött évek szerint meg van határozva, hogy mennyit köl csengetni. No ez meg bőven nem annyi, mint amit egy egy egyesületi vezető követel.
No ha meg le is írja ezt akkor eleve törvényt szeg. Ha meg törvénysértés van megfogalmazva a szerződésben akkor ugye bár az érvénytelen.

No de vesézzük ki együt, hát ha több szem többet lát belőle.
Össze kell fogni a szülőknek, mert lassan lehetetlenné teszik a gyerekek játékát több helyen.
Igaza van az egyesületnek, hogy szerődést köt. Kössön is, hiszen úgy lehet tervezni hosszabb távra. De kössön becsületes szerződést. Pontosan leírva mindkét fél kötelességeit és jogait. Ne egyoldaluak legyenek a szerződések. Se pró se kontra.
A korrektség, a jó hangulat nagy össze tartó erő és az eszébe se m jut a szülőnek elvinni a gyerekét, és a gyerek is szívesen jár le az egyesületébe és ha abba is hagyja egy idő után az anya egyesületét fogja támogatni egész életében.

Sajna ezt nem fogják föl sokan a sportban.


Más:
Elelt egy hét és senki nem válaszolt az UTE.-s anyuka fölvetésére aki a "mestert" merte bírálni.
Mi van? Enníire nincs véleménye erről senkinek?


No további szép napot.
Caravelle61 Creative Commons License 2010.09.19 0 0 664

Szerintem 24-én kiderül mert sokan nem irjuk alá!!!

 

Előzmény: mela69 (662)
drlaa Creative Commons License 2010.09.18 0 0 663
Jogászként, teljesen irreálisnak látom a szerződést...

Ha aláírod, röghöz kötnek, nem költözhetsz, nem mehetsz másik iskolába, mert akkor is követelhetik a nevelési költséget. Tehát, iskola lesz...a, vagy 500e/évet fizess a gyerek után, ha szeretnéd, valami másik város elit iskolájába íratni a gyereked, és persze, még hokizni is szeretne. Ráadásul még azt is megkötik, a szerelésre vonatkozóan: "Sportszervezet által kiválasztott sportfelszereléseket viseli"

Nem tudok mit mondani a szülőknek, csak, hogy nem a Sportszervezethez köti a gyerekeket, hanem röghöz. Az pedig már 1784-ben III. József megszüntette. (vagy)Fizess és szabad vagy.
Biztosan jó, hogy ebben a korban a fejlődés idején ülnek a gyerekek a kispadon, és nézik, hogy az első sor 4 perceket játszik egyfolytában?
Ráadásul hiba van a szerződésben, ahogy előttem már említették, hiányzik 4 alpont amire folyamatosan és többször hivatkoznak. Ez mit tartalmaz? Én ugyan nem hallottam, de állítólag elhangzott, hogy nem változtatható meg a szerződés, sem tartalmilag, sem formailag, pedig ez így hibás, JOGILAG és ERKÖLCSILEG is.
Előzmény: mela69 (662)
mela69 Creative Commons License 2010.09.18 0 0 662
Akkor mi történik, ha valaki nem írja alá a szerződést?
Előzmény: Caravelle61 (661)
Caravelle61 Creative Commons License 2010.09.17 0 0 661

Hajrá volán hajrá akadémia!

Észre kéne már venni mekkora kábítás van itt!

Hány gyerek tartozik az akadémiába?????? Az aki Zalai mezbe van vagy aki sárgába?????

A mi gyerekeink csak azért kellenek,hogy kilegyen a létszám??????

Na meg persze hogy fizessünk!!!

A korrekt szerzödésböl kimaradt pár sor nem is lenne feltünö de ölyan bekezdésre utal ami kimaradt!!! Miért???

Beszélhetünk az etikai kodexröl kinek kell betartani mert szerintem a szülök és a gyerekek betartják. Vajon a nevezések során betartották???? Csak olyan nevezés van leadva aki játszik is ???

Az etikus hogy az eggyik gyerek megszakad a jégen a másik meg csak nézi a kispadról na persze szerzödéssel nézheti!!!

Hát ez eddig tényleg egyedül álló akadémia magyarországon!!!!

 

 

ddaa Creative Commons License 2010.09.13 0 0 660
Sziasztok!
UTE-s előkészítős gyermek anyukája vagyok.hétvégén volt szerencsénk az igazi Kercsó Árpád ismételt "építő" jellegű előadásához.Edző meccsre volt lehetőség az Alba A és az UTE A csapata számára Újpesten.2 óra szabad jegünk volt.Az Alba csapatának edzője és két kölyök-korú újpesti játékos volt a "bírói"stáb.Kercsó úr kintről dirigált.Igen nem tudom másként mondani!Sajátságos szabályok-újpesti kiállítások,fehérvári gyermek edzői utasításra visszatérhetett,gól elvitatása:Kercsó úr felszólította az újpesti "kölyök-bírót"ha középre meri vinni a bulit-ahogy gól után szokás-baja esik!Ami így talán banálisan hangzik,de megtörtént....miután az UTE csapata kiegyenlített a 2.harmad kb.felénél...Kercsó úr lefujatta a meccset.....értetlenül álltunk mi is és a fehérvári szülök is ...ezért utaztak fel Pestre...igaz a légkör puskaporos volt,de izgalmas-küzdős meccs volt amiből lehet tanulni,tanulságot levonni...Kercsó edző mindent hátrahagyva elviharzott kocsiján.....mi már tapasztaltuk az ő viselkedését-ordenálé káromkodásait amivel bárki gyerekét illeti,erre nem lehet mentség a meccs heve,mint ahogy van szülői kódex,úgy egy edzőnek példát kell!!!!mutatnia a tanítványainak-de némi meglepődést véltem felfedezni,vagy inkább döbbenetet néhány fehérvári szülő szemében!!!!
Én csak szülő vagyok,óvni próbálom a gyerekemet..allor miért kell ilyesmit megélni????
JoAzUgyse Creative Commons License 2010.09.13 0 0 659
-Hát azért nem voltak azok olyan nyögvenyelősek (sajnos). Tartom, hogy a bajnokság fő esélyese a Fehérvár (de azért remélem mi nyerünk).
-Viszont a két sorozás egyszerűen sírnivaló ennyi jó játékos mellett. Egy hokiakadémiába a jövő számára szedik össze a gyerekeket, de mit fejlődnek így a kispadon ülők!
micromat68 Creative Commons License 2010.09.13 0 0 658
Nem lepödtem meg, csaka a hiresztelések után egy sokkal jobb csapatot vártam.Nyögvenyelösen tudtak golokat löni,álltalában ember elönybőll,Amihez a birói stább folyamatosan hozzá segítette.
Előzmény: kercsoarpi (657)
kercsoarpi Creative Commons License 2010.09.13 0 0 657
Szia!

Én nem azt mondtam,hogy a Dunaferr azon a meccsen két sorral játszott,vagy ,hogy mindig két sorral fog,csak példaképp írtam.
De ugye nem lepődtél meg,hogy az ””””””akadémia”””””” 2 sorral vagy kevesebbel játszott és a sztárok 2 perceket voltak jégen ? :)
Előzmény: micromat68 (656)
micromat68 Creative Commons License 2010.09.13 0 0 656
kercsoarpi.Valahogy én máshogy látam azt a Dunafeer Alba mecset.A dunafeer folyamatosan három sorral játszot,a csiki játékosok a harmadik sorba voltak.Alba viszon a első kapot gol után kétsorral,söt volt olyan idöszak hogy a első sor 5 percig volt bent.De ezt te nagyon jol tudod,Csak szépiteni kell a vereséget egy kicsit.
kercsoarpi Creative Commons License 2010.09.12 0 0 655
Ki az a hét aki átigazolt és kerettag mert én még mindig négyet számoltam?
De mint én is írtam,mi az arányszám a két évvel ezelőtti bajnoki eredmények és a mostani serdülő keret között és mi az arányszám a tavalyi serdülő és kölyök eredmények között? Válogatásnál olyan arány szám is van,hogy a bajnok kap 8 helyet a második 6 helyet a harmadik 4 és íg tovább?
Dunaferr játszat két sorral és közte két olyannal aki nem lehet Magyar válogatott és akkor is legyen valaki a Dunaferr 3. sorából a keretben???
Azt is írtam ,hogy ez egy keret az első megmérettetésre,ha hibásan döntöttek biztos kicserélik a neveket. Az is lehet,hogy nem jó a keret,de istenem ez az első,lehet korrigálni,ez nincs kőbe vésve!!!
Meg még azt is írtam,hogy vádaskodsz és biztos a saját környezetedből indulsz ki
Előzmény: JoAzUgyse (653)
JoAzUgyse Creative Commons License 2010.09.12 0 0 654
srácokmindent=srácok mindent
mer=mert
-És természetesen a két erdélyi srác jó játékos az egyik reméljük pótolja a Zalánt és egy komoly csatárral mindenképpen erősödtünk (sőt a Szabó Daninak is örülünk ő is ügyes).
Előzmény: JoAzUgyse (653)
JoAzUgyse Creative Commons License 2010.09.12 0 0 653
Hali!
-Van abban valami bájos, hogy ilyen nicknévvel más edző háttérmunkájával próbálsz ironizálni és közben arra nem válaszolsz, hogy szerinted miért tett a Mac és a Fehérvár néhány kerettag játékost a második csapatába (vagy ha oda való, hogy lehet válogatott kerettag).
-Akkor mégegyszer. A 95-96.os korosztály a 2008-2009-es szezonban játszott egymás ellen. Ebben a mezőnyben lett hatodik helyezett a Mac és az akkori kölyökcsapatából van 9 mezőnyjátékost a keretben (plussz a 7 most átigazolt) a Dunaferrből pedig 6 (plussz a Zalán).
-Nem vontam le messzemenő következtetéseket a felkészülési meccsből, maximum annyit,hogy jó bajnokság lesz és nálam még mindíg a Fehérvár a fő bajnokesélyes (természetesen a srácokmindent megtesznek, hogy borítsák a papirformát).
-Az élet eldönti a dolgot, mer mint írtam a Macnak a szezon minden meccsét hoznia kell nagy gólaránnyal (csapatjátékról lévén szó majdnemmindet), mert egyébként nem volt megfelelő a keret kijelölése.

Előzmény: kercsoarpi (652)
kercsoarpi Creative Commons License 2010.09.12 0 0 652
Bírom az ilyen csak azért is kötözködőket.



Macba ment Német Árpád starsból ő volt a 94-95-ös keretben is.Sarcia Nicola,Bödök Bence,lakatos Levente az utéból ők benne voltak az U-14-es tehetség gondozó programba. Tehát akkor ez 9-4= 5 Dunaferrből 6 játékos van + plusz Pál Zalán aki közben a Volánba igazolt akkor ez 6+1= 7 .Tehát ne kelts hangulatot valótlan információkkal.
Amúgy van valami arány számod,hogy két ével ezelőtti bajnoki 3. csapatból hány játékosnak kell szerepelnie?? De ha az arányoknál tartunk tavaly a Mac u-16 3. let itt szerepeltek 95-ös játékosok (Csíkszereda volt a második ,ő nem adhat válogatottakat ) Mac U-14 meg második ,itt szerepeltek a 96-osok.ebben az összevetésben a Dunaferr 5. és 6. helyezéseket tud felmutatni!De előbb írtam egy keret az első összetartásra,nyilván ha valaki jól teljesít bekerül,aki gyengén az nem. Az összes válogatott keret eléggé sokat változik az év folyamán.
Amúgy meg vannak csapatok akik 3 sorral játszanak vannak a 2 sorral, és mondjuk az nyer aki 2 vel ( van aki annyival sem) mert a jobb játékosai gyakrabban kerülnek pályára. Akkor mondjuk legyen válogatott az is aki a bajnok csapat 3.sorába volt nevezve,bár pályán csak elvétve volt. Dunaferr valóban nagy sikert ért el,hogy elverte az „akadémiát”,de ugye azt te sem vitatod,hogy ennek a sikernek,tevékeny részese volt két Erdélyi srác is akik ugye nem lehetnek válogatottak,bár valószínűleg ott lennének ,ha lenne Magyar útlevelük
Hátsó munkát biztos azért véltél felfedezni,mert te ilyen környezetben élsz a te klubod ilyen,a te edződtől ezt látod,ezért azt gondolod mindenhol ez van,de szeretnélek felizgatni,nem mindenhol így mennek a dolgok
Előzmény: JoAzUgyse (648)
prgprg Creative Commons License 2010.09.12 0 0 651
Debrecenben a Drago továbbment. Drago - MISI 5:1, Drago - DHK 4:3
Előzmény: mela69 (650)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!