Ide szeretnénk gyűjteni minden hasznos(nak látszó) információt, tapasztalatot, kérdést, ami szükséges lehet a görögországi 246 kilométeres ultrafutóverseny teljesítésében. http://hu.wikipedia.org/wiki/Spartathlon
Először néhány száraz tény:
1140 méteres körpálya,
87,7 kör
8 derékszögű kanyar körönként, (összesen 702 kanyar, ebből 352 bal és 350 jobb)
kb. 4 méter szintkülönbség körönként.
A pályát már 2003-ből ismerem, akkor váltóban mentem, és fejben még sokkal kevésbé voltam összerakva mint mostanában, pedig azért még messze vagyok a tökéletestől. (Vagy már messze vagyok a tökéletestől).
Sebaj, most rákészültem, mi az a 88 kör? nem fogok szétesni, nem lesz baj.
Az idő jól kibabrált velem, szerdától péntekig hűvös, esős, vasárnap szintén, szombaton meg valami hirtelen jött meleg, csak a végére enyhült egy kicsit.
Péntek este egy kis bevásárlás a zegi Tescoban, itt van a fél mezőny, FUTURE-ék váltója, Ossó Zoli, a békéscsabai különítmény (Kőrösi Tibi, Zahorán Jani és Ádám), tiszta versenyhangulat :-)
Szombaton ár reggel ötkor felébredek, összepakolászom a cuccaimat, elkezdem enni a szokásos három májkrémes zsemlét reggelire, hatkor indulás a rajtba, alig 10 perc után ott is vagyunk Bogárkával, már gyülekezik a ritkás mezőny. Larzen kicsit kevereg a városban, kimegyek elé a kapuig, kb. 15 perccel a rajt előtt jön meg.
Én valahogy eltötymörgöm az időt, így a vazelint már csak a rajthoz menet tudom rákenni az érzékeny helyekre, a pulzusmérő jeladója kb. 10 másodperccel az Sri Chimnoynál szokásos 1 perces néma csend előtt kerül rám. Melegítés? Ugyan minek, arra ott az első 1-2 óra :-)
Egyetlen tervem van, megfutni A SZINTET. Motoszkál még más is a fejemben, de azzal egyelőre nem szabad törődni. A Fertő tónál már nagyon bejött a pulzus alapján kezdés, most is erre hagyatkozom, 156-ig engedem elmenni az átlagot, utána vissza kell vennem. Ehhez olyan 6:35-6:40 körüli köröket sejtek.
Larzennel rögtön az elején összeállunk, együtt megyünk kb. 35 km-ig, az elején még bőszen beszélgetve, később már inkább csendben. Rögtön az elején meglepődöm, mikor látom a 6:10-es körökhöz tartozó 148-as pulzust, nagyon jó ez így, hadd menjen, amíg bírom. Bogárka délelőtt nincs ott, a kb. 8 körül elmegy, így a frissítőt magamnak kell kevernem, de a szervezők sokat segítenek.
Elég ingerszegény a környezet, így van időm gondolkozni bőven. A szervezők csiholnak valami zenét, tipikus keleti meditációs zene, Larzennel meg is jegyezzük, hogy nem is a 100 km lefutásához kell itt a kitartás és akaraterő, hanem ennek a zenének a 10 órán keresztüli elviseléséhez. Tudom is miért futott Ossó Zoli 7:46-ot :-) Eleinte a rendezőség felé van fordítva a hangfal, így szerencsére csak a pálya 25%-án hallatszik a zene, de aztán rájönnek, hogy ez a futóknak szól, átfordítják, így már szinte mindenhol hallani. Nem baj, 3 óra múlva már nem hallom, a zaj is tereptárggyá válik, nem foglalkozok vele.
A maraton 3:49, az 50 km 4:33, és nagyon jól megy, de meleg van, nekem túl meleg. A frissítés nagyon jól megy, Sió-Lime felesben vízzel hígitva (kellemesen kesernyés), egy kis édes lötty (Powerbar porból), alma, dinnye, sajtos tallér, egy kis sör. A dinnye nagyon jó ötlet, ezt eddig nem is tudtam.
Az első maraton után nem sokkal (11 körül) kezd felmenni a pulzusom, melegem van. Ekkor tudatosan visszaveszek a tempóból, nagyon jól állok, nem szabad elfutni az elejét (ez még az eleje). Az 53. kör végén leveszem a jeladót, most már zavar a magas pulzus, és úgy érzem szorít is. A 60. körtől kezd nem jól esni, innentől kezdek el számolgatni. A helyezésem nem érdekel, bár úgy tűnik stabilan 5. vagyok, csak az időeredmény a fontos. Bogárka itt jön meg, innentől a kezembe adja ami kell, ez nagyon sokat segít.
Valamikor itt indulnak az 50-esek is, végre egy kis változatosság a pályán, kerékpárral néha váltunk egy két szót, ez is nagyon kell a vége felé.
Körönként újraszámolom, hogy mennyit kell mennem (a balazs- által felvázolt 9:37 már elérhetetlen, a 10 óráért is küzdeni kell). Egy kicsit elbújik a nap, rögtön jobban megy. Olyan vagyok mint a vámpírok, a előbújik a nap nekem végem. Kb. 40 perc nap nélkül, hurrá, 10 órán belül vagyok!
FUTURE egy ideje sokat segít, tanácsokat ad, számolgat, mondja, hogy mennyit kell mennem a 10 órához. Én is nagyon jól tudom, hiszen körönként újraszámolom, de azért nagyon kell ez a bíztatás. Egyszer szól, hogy emeljem fel a fejem úgy fussak, de már nem megy, majdnem oda is kiabálok neki, hogy ez nem futóiskola. A körszámlálók már az eleje óta minden körben a nevem szólítva buzdítanak, de azért mégis más egy FB szájából a Gyerünk Tapír!
Aztán újra előjön a nap, rögtön itt a lassulás, bukni látszik a 10 óra. 75 kör után 10:07-re állok, de csak akkor, ha az ideális köridőket tudom tartani (márpedig az már nem megy). Már jó ideje két körönként iszok kólát, és megmosakszom a frissítőasztalnál. Ennyi időpocsékolás azonban nem fér bele, így a mosakodást felváltja a pohár hideg víz magamra öntése, igaz az körönként, még lassítanom sem kell a pohár felkapásához. Az árnyék vándorlása miatt folyamatosan mozgatják a frissítőasztalt, nem nagy távokra, de azt csak kb. 1,5 óra múlva veszem észre, hogy a dinnyét átrakták a pálya másik oldalára. Azt hittem már elfogyott.
A 76-77. kör környékén kicsit szétesem fejben, a számolgatásom és a tempóm alapján a 10 óra már elérhetetlen a 10:30 viszont nem kérdéses, az még bukfencezve is. Itt le is ülök egy kicsit a padra pihenni, 35 másodpercet adok magamnak. Ettől újra erőre kapok, a nap is elmegy, talán még eső is lesz. Elkezdek gyorsulni.
80. kör 10:07
82. kör 10:04
84. kör 10:02
Közben egy gyors zápor frissíti a levegőt, már egész közel vagyok a 10 órához, talán meg kéne próbálni. Megyek egy kegyetlen erős kört, majdnem megszakadok, de ez is csak 6:44-es. Kb. 6 perc kéne a 10 órához körönként. Larzen hajt, hogy meglehet, nyomjam: ott és akkor egy pillanat alatt elhiszem, hogy tényleg sikerülhet, még van két köröm. A 87. kört keményen megnyomom, de vigyázva, mert kell még az energia az utolsóra (6:04-es kör). Itt az órámra pillantok, látom, hogy egy 6:36-os kör elég. Ennek ellenére még egyszer tempót váltok, és elkezdek rohanni. Ez már tényleg rohanás, az első kanyar után már alig tudok levegőt venni, a belégzés még megy, de minden kilégzésnél mintha begörcsölne a rekeszizmom, a levegőnek csak egy tört részét tudom kifújni. Viszont, ha hangosan nyögök, akkor kijön a levegő. Na, akkor legyen így. Kegyetlenül fáj, a hátsó kanyarokban már folynak a könnyeim és sírok, de nem lassítok, menni kell, már csak 2 percet kell kibírnom. Eszembe jut a mottóm, a bemutatkozásomnál is ott van, egy amerikai ultrafutó (Ben Logsdon) mondta: Nincs idő arra gondolni mennyire fáj. Csak futni van idő. Most már tudom mire gondolhatott. Igaza van.
Az utolsó emelkedőn még egy kicsit visszaveszek, hogy a végére maradjon erő, kb. 150 méterrel a vége előtt már hallom a szurkolókat, ők is hajtanak, már tudom, hogy sikerült, de nem lassítok, most már így végig kell mennem.
Larzen az utolsó kanyarban is hajt még, Bogárka lefényképez a célbaérkezéskor az órával, én csak összeesem a fűben, így már rögtön van levegőm, belemérek a pulzusomba: 203.
Megvan a szint, 44 percet javítottam az eddigi egyetlen 100 km-es időmön, nagyon boldog vagyok.
Még nagyon sok van hátra, de az első lépést megtettem.
P.S.: Minden futónak szóltak az utolsó köre előtt, nekem elfelejtettek, én kiabáltam be a körszámlálóknak, hogy ez az utolsó. Az egyikük odafutott a következő kanyarhoz, elnézést kért, és szólt, hogy tényleg ez az utolsó köröm. Nagyon jó rendezés, nagyon kedves, segítőkész rendezők, kíváló frissítőasztal, gyúró. Minden ami egy ilyen versenyen kell.
Mesélj róla egy kicsit! Vagy valahol utána lehet nézni? Jelenlegi fizikális állapotomat és a hátralévő időt tekintve ugyan kétséges, hogy be szabad-e vállalnom a 12-est, de valami bizsereg belül, úgyhogy akármi megtörténhet... Ki lesz ott?
Kicsit kellett kiabálni neki, hogy ne lazsálja el a végét. Borzasztó izgalmas volt. Az utolsó húsz kilométeren végig számolgattunk Future-rel, hogy meglesz-e, illetve, hogy milyen tempót kell futnia. :) De majd Tapír elmeséli.
Tapír, ügyes voltál! Ne lássa többé Belzebub ronda pofáját, aki még egyszer holmi árkokat emleget neked! :-))) Ugye jól tudom, hogy ezzel már kvalifikáltad magad a topic címére?
Egyéni: 1. Ossó Zoltán 7:30 2. Kőrösi Tibor 8:30 3. Fendrik László 9:00 4. Zahorán János 9:30 5. Tapír 9:59:40 6. Pék Imre (10:10)
Váltó: 1. Váci Forma SE 6:30
Az időeredmények csak hozzávetőlegesek, az emlékeim alapján írtam.
Nekem sajnos nem sokkal a maraton után (3:52) begörcsölt a vádlim. 15 perc pihenés, Ca-Mg fogyasztás, nyújtás után visszaálltam, de a 47. kör után újra begörcsölt, akkor kiálltam.
Már játszottam a gondolattal, hogy ki kellene találni valami hasonlót, futni rá egy alapcsúcsot, és csinálni egy weboldalt, ahol számon lehtne tartani az eredményeket.
Lehet, hogy hagyománnyá válna. Persze lehetne kezdeni egy már létezővel is, mint pl. a K100 vagy a Tapír-kör.
Meg lehetne rendezni versenyszerűen (ellátás természetesen nem lenne :-), vagy bárki nekiindulhatna egyedül az óra ellen.
Aztapasztacipőpaszta!!!! Hihetetlen vagy, grat! Szerinetem a véntigris után a nagyúr jelzőt is illene a nevedbe venni. :-)) 56 óra sportolás egy menetben?? Megállapítom, hogy én egy nyafogós kisgyerek vagyok...
Nem tudom magamban tartani örömömet, így megosztom Veletek.
Hétvégén egy hárommaratonos versenyen indultam és finisher lettem!!
Ha az első maratonom időtartamát 100 %-nak veszem, akkor a második 73 %-nyi, a harmadik pedig 66 %-nyi időt vett igénybe. Tehát javultam folyamatasan. Most már soha nem fogom megtudni, mire alakult volna a negyedik. :) Nem volt holtpontom - bár mondhatná vki, hogy ilyen tempónál ne is legyen. 80 kör (kb.110 km) felett többször előfordult, hogy a kismilliószor körbefutott négyszögletes pályán egy bizonyos sarok előtt hirtelen nem tudtam hol vagyok, merre kell futnom, azt hittem, hogy eltévedtem (!!!), de aztán rájöttem, hogy itt is csak balra, mint a többi helyen. Ez már endorfin-túladagolási tünet lehetett. Finom, kellemes, felejthetetlen, csak átélni lehet, igazából elmondani nem.
Két célom volt: limitidőn belől beérni és futás közben NEM GYALOGOLNI, NEM ALUDNI. Mindkettő sikerült! A három maraton időmet nem írnám le, mert annak helyén való értékeléséhez másnak is le kellene tekerni a fejadagot és persze azelőtt pedig úszni.
További részletek a Triatlon topic 1.0-ben a 4691, 4703 alatt, ill.
Azt hiszem, megtaláltam a könyvet, amit a Sötét Oldal bibliájának választhat. A címe: Feet in the Clouds (lábak a felhők között), és az angliai fell running-ról szól, ami valami olyasmi, mint a dobogókői hegyifutás, és ez ott egy évszázados hagyománnyal rendelkező, nagyon komoly sport. Nálunk is jó lenne, ha elterjedne.
Még csak a 40. oldalnál járok, de be kell másolnom néhány gyöngyszemet.
Az első egy kísérletről szól, aminek célja 42 csúcs begyűjtése a Tóvidéken 24 órán belül: "Anyway, Rob got there with five minutes to spare, but, God, you should have seen the state of him. He'd pissed himself, shat himself, puked all over himself. I thought he was going to die." (Mindegy, Rob öt perccel beért szintidő előtt, de szent Isten, látnod kellett volna, hogy nézett ki. Összepisilte, sz@rta, hányta magát. Azt hittem, mindjárt meghal)
Vagy ez: "Why don't we sit down, and have a good cry?" (Miért nem ülünk le, és sírunk egy jót?)
Tervszerű pihenés: Megint csak a duplás élményeimet tudom megosztani. Úszáson azt terveztem, hogy 1500-ként megállok enni-inni. Ezt azon egyszerű okból nem tudtam tartani egy idő után, mert elvétettem a számolást. Így egy idő után csak érzésből álltam meg. Bringán a terv az volt, hogy 100 kilinként megállok frissíteni ha érzem hogy kell, ha nem. Tudatosan akaram frissíteni, nehogy nagyon belelendüljek, és ne frissítsek eleget. 100 kiliig nagyon jól ment a bringa, mégis megálltam kajálni. magamba erőltettem elég sok dolgot, utána a következő két kör (~32 kili) baromi rosszul ment. Ekkor bántam, hogy a jó lendület abbamaradt, nehéz volt visszalendülni, gyakorlatilag a megállás csak rontott a bringás helyzeten, nem javított. Ezért a köv. alkalommal csak 250-nél álltam meg, ott már tényleg rámfért. Futáson nem volt olyan terv, hogy mikor állok meg, bár 1 kilis körön nem igazán kell tervezgetni. Annyi volt bennem, hogy aludni nem fogok, mert úgy terveztem, hogy duplán még nem kell. Akkor voltam bajban, amikor jött egy hatalmas holtpont, és nem tudtam magammal mit kezdeni, mert nem volt tapasztalatom abban, hogy hogyan fog rám hatni egy 'futás' közbeni alvás.
Ezek alapján szerintem: Szánj arra időt, hogy meg kell majd állni. Ha tervezed, hogy aludni fogsz, akkor arra is szánj időt az időtervben. Viszont ne csinálj olyan időtervet, hogy "Khorintosznál 10 perc pihi, stb." Ott használd ki a tervszerű megállásokat, ahol a legnagyobb szükségét érzed, ne pedig előre elhatározott helyeken. Gondolom a nagyobb ellenőrzőpontok egyformán ellátottak, tehát kb. ugyanahhoz jutsz hozzá mindenhol, tehát nincs az a dilemma, mint mondjuk a Lemaradáson, hogy Veresegyházon és Gödöllőn vagy megállsz vagy nem.
Na nem ragozom, hiszen már a múltkor is megmondtam, hogy nem értek hozzá, csak kibicelek...
Érdemes végiggondolni, hogy mi mindent szoktál csinálni egy frissítőnél: - válogatás, - evés, - ivás, - mosdás, - tájékozódás. Ezek közül csak a válogatás van az asztalhoz kötve, de -- mivel a szervezők olyan aranyosak, hogy megírják, melyik asztalnál mit találhatsz -- ez is nagyrészt elvégezhető még mielőtt a frissítőhöz érnél.
Én az alábbi algoritmust szoktam követni: kigondolom, mit egyek-igyak legközelebb, meglátom a frissítőt, a maradék vizemet elpancsolom, kulacsról fedőt le, vagy megjegyzem hanyadik pont, vagy nem, vizet kérek az üres kulacsba, összeszedem ami kell, visszakapom a kulacsom, elköszönök, elindulok, nyomok egy részidőt, fedő vissza a kulacsra, eszegetés, iszogatás, disznó módon eldobom a poharat, ha érdekel, hanyadik km-nél járhatok: megnézem a menetrendemet az övtáskámban.
Éjszaka inkább van nálam kakaópor, levespor, hogy csak meleg vizet kelljen kérni. Az mindig mindenütt van.
Bizony, a többség le szokott ülni verseny közben. Egy részük később célba ér, mások meg nem. Néhány egyperces ücsörgés szerintem nem bűn és ettől még akár meg is nyerheted a versenyt. Viszont tudni kell, hogy mit miért csinálsz. Csak azért leülni, hogy sajnáld magad, nem célravezető. De néha a fásultságtól, a monotóniától így lehet jól megszabadulni. Tavaly velem 60 kilométernél történt, hogy fejben eléggé szétestem, de egy frissítőállomás melletti kerítésen ülve egy perc alatt helyretettem a dolgokat. Jó volt kicsit kijönni a bezárt koncentrálásból és oldalról nézni a pályát és a futókat. Persze aki nem "görcsöl" annyira fejben, annak erre lehet, hogy nincs is szüksége. Andrásnak és Tímeának nem volt ilyen megállása, Pék Iminek például igen.
