Keresés

Részletes keresés

madarbarat Creative Commons License 2007.04.02 0 0 356
ÖRÖMHÍRT KAPTUNK. A HÁZFELÚJÍTÁS MIATT VESZÉLYBE KERÜLT BEGÓ FIATALOK MÁR ESZNEK, VALÓJÁBAN NEM SZORÜLNAK A SZÜLEIKRE...

Kedves Tibor!

A galambjaim szépen felnőttek, már teljesen olyanok, mint a felnőtt galambok, csak kicsit kisebbek. Már egyedül esznek, a szülők még járnak hozzájuk, de már inkább csak társadalmi életet élni. Viszont még nem repülnek. Ma 30 naposak. Lehet, hogy az a baj, hogy etetjük őket, így sose éhesek? A repülési reflexet nem az váltja ki, hogy éhes, a szülő már nem eteti és így meg kell tanulnia repülni? Jobb lenne, ha nem adnánk nekik?

A házfelújítás még mindig késik szerencsére, szerintem van még legalább 3napunk. De addig jó lenne, ha megtanulnának repülni, hogy ha a munkások zaklatják őket, el tudjanak menekülni.

Mikor várható, hogy elkezdik a gyakorlást és kb. mennyi idő, mire magabiztosak lesznek a repülésben?

Segítségét köszönöm

Tisztelettel G. Ágnes

 

AZT HISZEM, MEGNYUGTATHATJUK ÁGNEST, SZÁRNYRA FOGNAK KAPNI A GALAMBJAI, S KIS GYAKORLÁS UTÁN AKÁR A SZÜLEIKKEL IS FELVESZIK MAJD A VERSENYT.

BÁR NEM ÁRT, HA TUDJUK, A TERMÉSZETBEN ISZONYÚ VESZTESÉGEKET SZENVEDNEK EL A MADARAK.

RÉSZLET A LEXIKONBÓL:

Busse vizsgálatai szerint

 

Az első életévükben

elpusztul

A gyűrűzések szerint megélt

leghosszabb idő

a szarkák

69 %-a,

14 év 11 hónap

a hollók

63,5 %-a,

nincs adat

a dolmányos varjak

62,4 %-a,

14 év 8 hónap

a szajkók

60,7 %-a,

17 év 11 hónap

a vetési varjak

54 %-a,

19 év 11 hónap

a csókák

45,5 %-a.

14 év 3 hónap

Rydzewsi vizsgálatai szerint az 1 éves kort megért

szarkák                        5 %-ának,

dolmányos varjak         40 %-ának,

szajkók                        71 %-ának,

vetési varjak                79 %-ának,

csókák                        53 %-ának van esélye rá, hogy megérik az 5 éves kort!

A madarak lehetséges élettartama években kifejezve:

agapornisok:                8-10 év,

amazon papagájok:      40 év,

albatrosz:                     30 év,

arák                             30-50 év,

aranyhomlokú aratinga 21 év (kalitban),

asztrildok (narancsarcú): 4 év,

beó (fotó Hans Stel):      8 év,

díszpintyek:                  4-8 év,

éjszakai mada: 85 év,

énekes papagáj:           15 év,

fácánok:                       12-15 év,

fényseregélyek:            10 év,

futópapagájok:             6 év,

fűpapagájok (vörösbegyű, ékes stb): 12 év,

galambok:                    3-30 év,

házityúk:                      12 év

házi veréb:                   6-22 év,

hullámos papagáj:         7-17 év,

jákó papagáj:               50-80 év,

kacagó gerle:               18-25 év,

kacsák:                        8 év,

kakaduk:                     40 év,

kanárik:                       10-18 év,

katalin-papagáj:           10 év,

kék cukormadár:          15 év,

kolibrik:                        7 év,

libák:                           14 év

lórik:                            15-25 év,

mozambik csicsörke:    12 év,

 

madarbarat Creative Commons License 2007.04.01 0 0 355

Reninek, aki szintén a vendégkönyvbe írt!

Kérdésedre a válasz a nimfapapagáj szócikkből:

 

A nimfapapagáj nagysága 30-31 cm. Ez meghatározza a minimális kalitméretet: 80x70x110 cm, amelyben az állatvédők sem találhatnak kivetnivalót.

Az egy évnél idősebb, tenyészérett pároknak (nagyobb volierben akár több pár is költethető együtt) 25x25x30 cm-es fűrészporral 3 cm magasságig bélelt odúkat kínáljunk fel, 7 cm átmérőjű bebúvónyílással.

A tojók 3-6 fehér tojásából a kicsik a 21. napon kelnek. A hím is megkotlik, de éjjel csak a tojó melengeti a tojásokat. A fiókák 4-5 hetes korukban repülnek ki. Már a fészekben is nagy zajjal kunyerálnak élelmet a szülőktől, amikor pedig kirepülnek, betölti az egész lakást a kéregető kis nimfák éktelen ordítása.

A kirepülés után rendszerint már csak a hím etet, mert a tojó általában új költéshez kezd. A kicsik 4 hónapos korukra színeződnek ki, 8-9 hónapos korukra ivarérettek.

A táplálásuk nem sokban különbözik a hullámos papagájétól, de kaphatnak kendert és napraforgót is. Megszolgálják a csíráztatás fáradtságát és a tejbe áztatott kenyeret, vm. a tojásos lágyeleséget is. Meg kell még jegyezni, a nimfapapagáj olymértékben akklimatizálódott, hogy némi edzés után napi 2-3 alkalommal langyos vízzel itatva, energiadús takarmányozás mellett mínusz 20 fokon is teleltethetők. Természetesen nem ez számukra az ideális.

Grahl említi, hogy tud a nimfa egy énekespapagájjal való kereszteződéséről. Vasiceknél szerepel, hogy rozella hím összepárzott egy nimfa tojóval. Sajnos a kicsik 14 napos korukban elpusztultak, de a keresztezés mégiscsak reménykeltő.

 

Rácz S.: nimfákRácz Sándor felvétele
madarbarat Creative Commons License 2007.04.01 0 0 354
A vendégkönyvben feltették azt a kérdést, amelyre a választ tovább már valószínűleg nem nagyon lehet halogatni, bármennyire is szeretném. És tekintve, hogy a válaszom másnak is ugyanaz volna, mint Csabának, a neki küldött választ itt megismétlem: 

Kedves Csaba!

Köszönöm szépen az érdeklődést és a  bizalmat. Remélem, munkám adja majd az olvasás örömét és hasznos segítséget fog nyújtani a madarászathoz.

Ami a kérdésedet illeti, valamikor azt gondoltam, hogy a lexikon révén sikerül pénzzé tenni a tudásomat. Ma már semmi kétségem nincs affelől, hogy ez csacsi elképzelés volt.

Sőt! Ma már valahogy úgy vagyok vele, hogy nagy öröm volt ezt csinálni, s legszívesebben telehinteném az országot a CD-vel, de sajnos nem vagyok olyan helyzetben. 

Lényegében a mennyi? kérdést a helyedben én is feltenném és a helyedben valószínűleg én is meglepődnék, ha AZ én megítélésemre volna bízva, hogy megválaszoljam: nekem, mint olvasónak mennyit ér. Pedig valószínűleg ezt a megoldást fogom választani - LÉNYEGÉBEN NINCS OK AGGODALOMRA, MINDENKI HOZZÁ FOG JUTNI, AZ IS, AKINEK EGY VASA SINCS.

De annak el kell majd ide, a lakásomra jönni érte, mert a postaköltséget nem vállalhatom.

Légy szíves írd meg a címedet, mert a konkrét megrendelések sorrendjében fogom kielégíteni az igényeket.

Örülnék, ha a fórumban is megjelennél.

Az index topikba úgy tudsz írna, ha regisztrálsz AZ indexen.

ITT:

http://forum.index.hu/Registration/showRegistrationForm

 

eztuán ITT a legegyszerűbb írni, olvasni a topikot:

http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9156025

Tisztelettel

Lengyel Tibor

Ui.: a pirossal kiemelt mondatot különösen ajánlom mindenki figyelmébe, mert úgy igaz! 

 

 

madarbarat Creative Commons License 2007.03.31 0 0 353

Tisztelettel értesítelek benneteket, hogy végigkattintgattam a lexikon cc. 50 ezer kereszthivatkozását a hibák a tűréshatáron belül vannak, s Szőcs Béla barátom azok közül is sokat még "gatyába" ráz.

Ezen túl a fotók ellenőrzése,

a hangfájlok beillesztése,

az inditófájl megszerzése (utóbbi Küzmös Csabától)

és remélem ezen kívül semmi lényeges nincs a másolás előtt.

Vagyis most már látszik a vége.

És nagyon remélem, hogy össze tudok hozni

a fórumos barátaimnak

egy gulyáspartit a

nagy örömre

a kertünkben.

Ami a gyaroklatban azt jelenti, hogy szeretettel látom

MOTAVTÓL

ZSAZSKÁN át

NIMFAPAPAGÁJIG

mindazokat, akik figyelemre méltatták munkámat.

Hogy semmi kétség ne legyen, mindazokat, akik e fórumon megszólaltak! 

A konkrét időpontot - a KÉSZ CD FÜGGVÉNYÉBEN - ez úton hozom majd a tudomásotokra, s NAGYON ÖRÜLNÉK, HA MINDEN KÜLÖN IRKAFIRKA NÉLKÜL ANNYIT JELEZNÉTEK, HOGY HÁNY FŐVEL JÖTTÖK - A PORCIÓK VÉGETT.

 

 

 

Díszlórikdíszlórik

Fotó: Iggino

nimfapapagáj Creative Commons License 2007.03.31 0 0 352

Sok információt gyüjtöttem, így úgy érzem egy 3 hetes nimfát gondozni tudok míg 1-2 hét után önnáló nem lesz, de eddig nem sikerült szereznem tenyésztőtől. kérlek segítsetek, ha ismertek egy tenyésztőt akinek nimfái is vannak Budapesten a 15-dik kerülletben, kérlek írjátok meg:)

nagyon örülnék:)

motav Creative Commons License 2007.03.29 0 0 351

új oldal:

 

www.madareteto.lap.hu

 

geler Creative Commons License 2007.03.29 0 0 350

Érdekes megfigyelés Mr. Welté. Lehet benne valami.

Az ember egyébként itt is különös kivételt hozott létre.

A galambok tojása határozottan elliptikus, kb. 3,5-4,5 cm hosszú.

Kitenyésztették az úgynevezett rövidcsőrű fajtákat, ezeknek szinte nincs is csőre, legfeljebb fél centi. (Így a kikelő fiataljaikat nem tudják táplálni, kizárólag dajkagalambokkal lehet szaporítani őket. Mi mással, mint postával? Ez az univerzális, mindenre jó, és agyonüthetetlen fajta.)

Vajon mire jutna százezer év múlva az evolúció? Átalakulna gömbölyűvé a rövidcsőrű tojása?

Előzmény: madarbarat (349)
madarbarat Creative Commons License 2007.03.29 0 0 349

A TOJÁS ALAKJA címszónál TARTOK, s onnan a hivatkozás e névhez vitt:

Welt J. C.: angol ornitológus. Tőle származik a felismerés, hogy a madarak csőre és a tojásuk alakja között összefüggés van.

A rövidcsőrű fajok (baglyok, ölyvek stb.) tojása általában kerek.

A hosszúcsőrűeké (ludak, bukók stb.) pedig inkább nyújtott formájú.

Vannak, akik az ok-okozati összefüggést ennél mélyebbnek és megalapozottabbnak vélik: ti. a csőralakulás és ezzel együtt a költési lehetőségek alapvetően az életmóddal mutatnak logikus összefüggést.

 

Gondolom, remélem lesz, aki értékeli

madarbarat Creative Commons License 2007.03.29 0 0 348
 Hogy egyértelműbb legyen, ime a szócikk:

hiperszexualitás: a szexuális tevékenység túlfokozott volta.

A pár még be sem fejezte az egyik fészekaljjal a "dolgát", felhagy az előző fészekalj gondozásával és új költésbe kezd. További megnyilvánulási formái a tenyészetekben: a hím nem hagy nyugtot a tojójának, még a táplálkozásban is gátolja.

Sőt, pl. pennant papagájoknál előfordul, hogy a túlságosan tüzes hím szétmarcangolja a tojót. A sámarigóknál a szaporodási ciklusbeli eltolódás szokott gondot okozni, amikor is a hím már párosodna, de a tojó még nem készült fel.

Az emiatt kezdődő hajsza nem függ össze a hiperszexualitással, de szintén gyakran végződik a tojó halálával. (Megoldást jelenthet, ha a pennant hím evezőtollait csonkoljuk, így a tojónak van esélye a menekülésre, a sámáknál pedig, hogy a hímet csak akkor engedjük össze a tojóval, ha a tojó a csőrében tartott egy-egy fűszállal jelzi, hogy felkészült a fészkelésre.)

Ha a táplálék(állati fehérje)bőségből adódó hiperszexualitás jelenségével állunk szemben, akkor

1. csökkentsük a megvilágítást;

2. csökkentsük a táplálékot (díszpintyeknél hetente 1 koplalási napot beiktathatunk);

3. ha a hím a már kikelt fiókákat is veszélyezteti, akkor válasszuk le a hímet a "családjáról";

4. ha a nőstény dobja ki a fiókát akkor a kelés után rögtön a tojót vegyük el, s hagyjuk a hímre a fiókák nevelését;

5. adjuk a fiókákat dajkaságba!

A másik megnyilvánulási forma, hogy a költés, fiókanevelés normális fázisai valahol megrekednek, abnormálisan folytatódnak: a tojó vég nélkül tojik; a kikelt fiókákat nem etetik a szülők, hanem új költésbe kezdenek...

Ezeknek a jelenségeknek egyebek mellett valamilyen anyagcserezavar lehet az oka v. pl. az állati fehérje túladagolás. (Próbálkozzunk a lágyeleség visszafogásával!)

Nekem is volt egy kanári tojóm, amely megült 4 tojást, de mikor néhány nap múlva ellenőrizni akartam, már 6 volt alatta. És innentől kezdve vég nélkül tojt, míg bele nem pusztult.

festett asztrildH. Bielfeld: festett asztrild fészekalj
madarbarat Creative Commons License 2007.03.29 0 0 347

Kedves Lajos és Ernő!

Az általatok leírtakhoz képest a lexikon sokkal szerényebb

lámpázás: a keltetésre szánt tojás, a keltetés, kelés vagyis az embrió fejlődése ellenőrzésének módja.

Az e célra készített szerkezet erős fénye átvilágítja a tojás héját, s a fény útjába kerülő embrió árnyékot vet.

A fácántojásokat a kelés 10. és 20. napján szokták lámpázni.

Dr. Nagy Emil tapasztalatai szerint az első lámpázáskor terméketlennek mutatkozó tojások 45 %-a ténylegesen terméketlen, a többi pedig korai stádumban elhalt embriót tartalmaz.

Az általa leírtak szerint a második lámpázáskor 1-3 % embrióhaladósággal lehet számítani. (→embrió; →keltetés )

Lehet, hogy a jégcsapot be kellene venni!

A lágyeleség megvonása itt azért vetődött részemről fel, mert volt már egy költés, amely hiperszexualitás (?) miatt szakadt meg.

 

Előzmény: idre (346)
idre Creative Commons License 2007.03.29 0 0 346
Bocs, de még idekívánkozik, hogy a tojásokat csak a kotlási idő 4. napján érdemes vizsgálni, mivel ekkorra már megfigyelhető a szívdobogás és a jégzsinor sem szakad meg, ha kellő óvatosággal kezeljük a dolgot.
Előzmény: idre (345)
idre Creative Commons License 2007.03.29 0 0 345

Kedves madárbarát és geler !

 

Véleményetek mind olyan tényezőkön alapulnak, melyeket nem lehet figyelmen kívűl hagyni, de had egészítsem ki egy néhány gondolattal.

 

A kotlás időszakában a lágyeleség teljes megvonását nem javasolnám, hiszen a kotlási idő megterheli a szervezetet, a hőtermelés érdekében felgyorsúl a  tápanyag feldolgozási folyamat és ha megvonjuk a megszokott táplálék egy részét a madár testömeg vesztéséhez vezet a dolog, mely károsan hat a további vitalitására. A megoldás inkább  a  lágyeleség beltartalmi arányainak változtatása lehet, mégpedig az állati fehérje és az E vitamin tartalom  radikális csökkentésével, vagy teljes kiiktatásával, viszont e kalória elvonás  ellensulyozását az olajos magok és a zöldeleség arányának növelésével lehet megoldani. Persze ezt csak a lágyeleség konkrét beltartalmának ismeretében mondhatjuk ki.

 

A másik amire fel kell hívni a figyelmet a párosodási időszak alatti táplálás minősége, jelesűl  a pár helyzetbe hozása a nemi szervek stimulálása a szaporodás beindításához. Ezen időszakban az  állati fehérje és "E" vitamint tartalmazó eleség fokozott adagolása.

Ha ezeket biztosan elvégeztük és mégsem szaporodik megfelelően a madár pár lehet a többi tényezőt kiszűrni, ami igazán sok és nagy odafigyelést igénylő munka.

Erre jólehet sok - sok bejegyzéssel lehet csak megközelítően választ adni.

De érdemes vele foglalkozni, mivel sok madárbarát gondja lehet e jelenség.

Előzmény: madarbarat (343)
geler Creative Commons License 2007.03.28 0 0 344

Kedves Madárbarát!

Nagyon jól összefoglaltad, néhány szempont azonban szerintem kimaradt. A tojás túlzott intenzitású korai vizsgálata (amit laikusok gyakran óvatlanul elkövetnek), vagyis a lámpázáskor-fényátvilágításkor végzett intenzív forgatás elszakítja a jégzsinórt, és a tojás bezápul.

És lehetséges az egyed túlkorossága is. Az öreg madaraknál már előfordul, hogy terméketlen a tojásuk.

Előzmény: madarbarat (343)
madarbarat Creative Commons License 2007.03.28 0 0 343
Kedves látogatók!

Kaptam egy emailt költési anomáliával.  Aki úgy érzi, a válaszban valamit kihagytam vagy nem pontosan, jól fogalmaztam, az kérem tisztelettel, segítsen kiegészítésével, véleményével megoldani a problémát.

 

Kedves Asszonyom!

Nagyon sajnálom, hogy újra kudarcos a költés, s számomra komoly dilemma, hogy MI lehet a dolog oka.

Amit leír, az alapján az elhelyezéssel valószínűleg nincs probléma, bár innen nem látható okok azért e tekintetben is előfordulhatnak (pl. élősködők zaklatják a kotló madarat, ami miatt az nem tudja rendesen megülni a tojásokat, az embrió megfázik, s emiatt elpusztul).

Hangsúlyozom, csak találgatni tudok.

Az Ön által leírt kalitméret ideális, nimfapapagáj sokkal kisebb hellyel is beéri.

A költő madár táplálása nagyobb odafigyelést igényel, de a tájékoztatása szerint nagyjából ez is rendben lehet, ha csak nem kap túl sok lágyeleséget a költőpár, aminek lehet hiperszexualitás a következménye. A hiperszexualitás pontosan azt eredményezi, amit Ön kifogásol. (Ha jól emlékszem, tanácsoltam is, hogy a költés elején nem ajánlott lágyeleséggel, pontosabban állati fehérjével tömni a madarat.)

Tekintve, hogy Ön állítja: párosodnak a madarak, félve, de megkérdezem: biztosan hím és tojó a 2 madár? Mert madaraknál sem lehet kizárni a szexuális abberációt. 

Amit mindenképpen meg kell tennie: alaposan vizsgálja meg a tojásokat. Nem véletlenül címszó a lexikonban a lámpázás, a költést sokan - magam is - a tojások ellenőrzésével is figyelemmel kísérik. A jól kiült tojás más képet mutat, ha letális hatás, mást ha pl. szalmonellózis vagy mechanikai sérülés stb. miatt pusztult el az embrió - már ha egyáltalán fias lett a tojás.

Hirtelen ezek jutottak eszembe, s azt tanácsolom, a tojó teljes kimerülése előtt állítsa le az abnormális költések sorát a lágyeleség teljes megvonásával és a fészekodú eltávolításával

Tisztelettel L. T.

madarbarat Creative Commons License 2007.03.28 0 0 342
 

szép: eléggé nehezen körülírható, mindig vitákat kavaró és állandóan változó fogalom.

Leginkább arra mondhatjuk, ami érdek nélkül tetszik.

Ami szép, az a szemnek és/v. a fülnek tetszik. De ahogyan a népi bölcsesség állítja: kinek a pap, kinek a...

Vagyis nem lehet pl. a madarászatban sem követ vetni arra, aki a divatirányzatnak ellenállva v. a többséggel dacolva mást tart szépnek, mint mi.

Valamiféle kompromisszumra mégis szükség van. Ehhez nyújt segítséget a sztenderd, ami nem a szépet írja le, hanem a tenyésztői ideált, ami több is, kevesebb is a szépnél.

Kevesebb, mert nem elvárás, hogy mindenkinek tetsző legyen. Több, mert amellett, hogy egy elképzelt szépség, magába öleli a biológiai szép fogalmát.

Díszállat-tenyésztésben sokszor eléggé szakszerűtlenül az utóbbi követelmény háttérbe szorul.

bajkáli süvöltőBajkáli süvöltő 0,1 - Askar Isabekov felvétele
madarbarat Creative Commons License 2007.03.28 0 0 341

Hát, remélem, az utolsó átnézésben itt tartok:

szemlézés (állt.): a →bírálat egyik módja, mely során nem tételesen vizsgálják az állatot, hanem az összbenyomás és a legfontosabb értékmérők alapján választják ki a legjobbakat a rendelkezésre álló tömegből.

A hozzáértő tulajdonképpen szemlézik, amikor körbejár a madárpiacon.

bírálat
madarbarat Creative Commons License 2007.03.27 0 0 340
nimfapapagáj Creative Commons License 2007.03.24 0 0 339

semmi baj.

énis szomorú voltam, hisz nekem is van egy nimfám.

abba a ketrecbe egy hullámos még csak-csak elfért volna, de egy nimfával eggyütt?

ez állatkínzás!

az én madaramnak elég nagy a kalitkája, de szinte mindig kint, van mert kijön, vagy ki akar jönni. de mindig magától, mert én sosem veszem ki, hisz a madárnak magától kell kijönnie.

de iszonyú volt úgy látnom azt a 2 madarat.

Előzmény: geler (338)
geler Creative Commons License 2007.03.23 0 0 338
Örülök, hogy nem Te vagy barátod tartja így a madarait, és bocsáss meg, hogy dörgedelmem elképzelt alanya voltál.
Szomorú vagyok, mert állatok így sinylődnek.
Előzmény: nimfapapagáj (337)
nimfapapagáj Creative Commons License 2007.03.23 0 0 337

köszönöm a választ neked, és madárbarátnak.

én csak szilvásváradi kirándulásom alkalmával láttam ilyet, egy kertesháznak a ház kert felé néző oldalán a kerthez való ajtó, amin ki lehet menni a mellé volt feltéve egy elég kicsi ketrec. egy hullámos és egy nimfa volt benne. a nimfának mindössze annyi helye volt, hogy ülni tudjon. sztem nehézkesen tudott mozogni is, kinyújtózkodni meg végképp nem, és mivel a szabadban volt a kalitka gondolom nem szelíd jószágok voltak.

szegény madár folyton visított.

mivel nekem is van madaram igen rosszul esett úgy látnom egy kis "kakadut"

 

Előzmény: geler (336)
geler Creative Commons License 2007.03.23 0 0 336
Madárbarát udvariasan tanácsol neked, én kicsit szigorúbb leszek.
Az ilyen tartásmód rendkívül elkeserítő, és nem szabad állatot a minimális életfeltételek biztosítása nélkül tartani. Az így tartott madár olyan stressz alatt áll, hogy élettartama messze rövidebb lesz a várhatónál.
Sürgősen keressetek jobb megoldást!
Előzmény: nimfapapagáj (330)
geler Creative Commons License 2007.03.23 0 0 335
Igazában azt próbáltam érzékeltetni, hogy minden madár élőlény, saját egyéniséggel és tulajdonsággal rendelkezik. Általánosságban lehetetlen pontosan megjósolni, mi fog történni vele vagy közösségükkel egy váratlan helyzetben. Ráadásul a parlagiak lényegüket tekintve vadmadarak. A szabályaik mások, mint a tenyésztett galamboknak. Ebben a szituációban minden lehetséges, pozitív és negatív értelemben egyaránt.
Előzmény: madarbarat (333)
madarbarat Creative Commons License 2007.03.23 0 0 334

Kedves Nimfapapagáj!

A várható élettartam számos tényezőtől függ. A mozgás lehetősége, tágabban véve az elhelyezés milyensége csupán az egyik tényező a sok közül, amely befolyásolja, hogy a madár mennyit fog élni. Bár itt nyilván nem csak a mennyit a kérdés, hanem a hogyan, a miként, az élet minősége esik sokkal nagyobb súllyal latba.

Alapelv, hogy a kalitban tudjon a madárkinyújtózni, a szárnya kifeszítve ne ütközzön az oldalfalakba, a fejét ne súrolja a "mennyezet", a rúdon ülő madár farka ne akadjon be a rácsba. S a kalitban legalább 2 ülőrúd legyen, egymáshoz képest horizontálisan elcsúsztatva.

Nyilván más az elvárás, ha a kalit a madár egyedi elhelyezésére szolgál és időnként lehetőséget kínálunk a szobában való repülésre, netán költőalkalmatosságról van szó vagy pl. füttykalitról, karanténládáról illetve szállítóeszközről. Vagy éppenséggel egy madáregyüttesnek adunk közös elhelyezésben otthont.

A lexikonban mindezekről sok szó esik különféle címszavak alatt.

Az élettartam szintén külön szócikk, melyből kiderül, hogy fogságban hosszabb kor megélésére van lehetőség, és hozzáértő gondoskodás mellett a fiókák sokkal nagyobb százaléka érheti meg az ivarképes kort, mint a szabadon élők.

Előzmény: nimfapapagáj (330)
madarbarat Creative Commons License 2007.03.23 0 0 333

Kedves Ernő!

Hálásan köszönöm a kiegészítést, és sajnálom, hogy te a  tapasztalataid alapján kisebb esélyt adsz a fiókák megmenekülésére.  Az, hogy itt kemény begókról van szó, azért talán még hagy egy pindurka sanszot.

Előzmény: geler (332)
geler Creative Commons License 2007.03.22 0 0 332
Éreztem, hogy kihagytam néhány dolgot.
A galamb hajlamos a dúcban más fiatalokat is etetni, ha olyan fészekállapota van és ha azok útjába kerülve kunyerálnak tőle. (De ez sem szabály, csak tendencia. Volt egy hímem, amelyik állandóan körbejárta a többi fészket, és minden fiatalt megetetett.)

A dúc itt a virágcserép és szűk környéke. Ha ez megszűnik, az egyik ösztönző inger kiesik, a "lakókörnyezet". De az etetési ösztön már 23 napos korban nagyon mérsékelt, ezért például a tetőn-etetés már innen is alulmotivált. Általában.
-----------
A költőhelyet drasztikusan nem lehet áthelyezni. Ha egy butuska egyéves a bejárati ajtóba tojik, aláteszek egy fészektányért, és napi öt centi elmozdítással teszem el az útból. Ha nagyot mozdítom, egyszerűen otthagyja a költést.
Előzmény: madarbarat (329)
geler Creative Commons License 2007.03.22 0 0 331
23 napos fiatal még nem igazán repül, vagy ha le is zavarják a fészekről, beleszáll a nagyvilágba. Annyira önállótlan, hogy valószínűen elpusztul, megfogja a ragadozó, elüti az autó, és így tovább. Nincs elég ereje és levegőbeemelkedési gyakorlata.
Márpedig az éhség földre fogja kényszeríteni.
A szülők gondoskodására nem számíthat, mert azok is elvesztik a költőhelyüket, és ez a stressz leköti a figyelmüket.
Persze, létezik szerencse is.
A galambok 35 napos koruk tájékán kezdenek magabiztosan repülni.
Előzmény: madarbarat (329)
nimfapapagáj Creative Commons License 2007.03.22 0 0 330
meddig él egy olyan nimfa amit egy hullámossal egy olyan kicsi ketrecbe dugnak, hogy éppenhogy elfér üldögélés közben?
madarbarat Creative Commons License 2007.03.22 0 0 329

Kedves GELER!

Sajnos elveszett az összes E-mail címem, így itt próbálom felvenni veled a kapcsolatot.

Nagy szükség volna a szakértelmedre.

E-mailban kaptam egy kétségbeesett segítségkérést

"5. emeleti panellakásunk virágtartójába költözött egy galamb pár és két tojást raktak. Már kikeltek a kicsik, szombaton lesznek 3 hetesek.

Az a kérdésem, hogy mennyi idős korukra tanulnak meg repülni, és mikor hagyják el végleg a fészküket?

Március 27-én felállványozzák a lépcsőházunkat, és 2 hetes felújítás kezdődik. Addigra le kell szerelni a virágtartót. Ha átköltöztetjük fészkestől őket (pl a ház lapos tetejére), a szülők megtalálják a kicsiket? Milyen megoldást tudna javasolni?"

A tét 2 városi galamb (begó) fióka élete. Én nem bolyganám őket, és gondolom, éppen mázlijuk van, mert határidőre kirepülnek. 23 nap! Néhány még kellene, és persze még szükségük lesz néhány napig a szülői gondoskodásra, de aztán a felújítás elejére már saját lábukon megállhatnak.

 

házigalamb
motav Creative Commons License 2007.03.21 0 0 328

Közben elkészült 3 újabb linkgyűjteményem:

 

www.kalitka.lap.hu

 

www.ropde.lap.hu

 

www.tyukol.lap.hu

 

Jó böngészést mindenkinek!

 

 

 

motav Creative Commons License 2007.03.21 0 0 327

Hát én azért maradok elájulva...

Nagyon boldog lennék, ha nálunk minden harmadik ember etetné a vadon élő madarakat.:)

Abban igazad van, hogy ott mások a jövedelmi viszonyok, így az árak is, tehát a végösszeg nyilván ezért is horror.

Kertes környéken lakom, de madáretőt csak elvétve látni, madárbarát kertet meg még rikábban. Ugye itatóval, fürdővel, etetővel, megfelelő növényekkel. Az sem véletlen, hogy az angolszász országokban erre már iparág és bevett fogalomrendszer épült- backyard birding-, nálunk meg a madárbarátkert mozgalom még gyerekcipőkben jár.

De ha már itt tartunk, akkor a magam eszközeivel élve,- azonkívül, hogy a kertemben igyekszem megfelelő feltételeket biztosítani a vadmadaraknak-, készítek hamarosan egy madarbaratkert.lap.hu- t!:)

 

 

 

Előzmény: madarbarat (326)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!