Kerékpárral haladósabb, főleg ott, ahol kevés a látnivaló, például a gátakon. Ahol én órákig gyalog-galoppoztam, te két keréken végigsuhansz pár perc alatt. De a látnivalók ott kezdődnek, ahol a gátak véget érnek: a kis holtágak partján vezető ösvényeken, meg az erdei-mezei keréknyomokon. Én szeretek megállni mindenhol, ahol valami érdekeset fedezek fel, márpedig szerintem gyalogszerrel legalább annyival több érdekességet veszel észre, amennyivel lasabban haladsz a kerékpáros tempónál.
Ezzel maximálisan egyetértek. Ami vár viszont ott ül egy falu közepén, ott viszont engem annyira nem zavar, ha a környékbeli jobbágyok megpróbálnak megélni belőle.
Bátorkő megvolt már? Az is nagyon királyul néz ki, és szerencsére autóval nehezen megközelíthető.
Eléggé megritkultak mostanában itt a túraleírások, hát most kaptok egyszerre kettőt is! :-)
2012 nyarán egyszer már egy hirtelen ötlettől vezérelve belefogtam az Alföldi Kéktúrába, de akkor az augusztusi hőség kicsit megroggyantott a Baja és Sükösd közötti Duna gáton (úgy néz ki, nem voltam eléggé legény a gáton ), ezért akkor feladtam. Most viszont komolyan nekifutottam a teljesítésnek, méghozzá szó szerint, ugyanis a svungot az Írott-kőről lefelé vettem, és Szekszárdon csupán dobbantottam most, a minél jobb elrugaszkodás reményében
Csütörtök reggel indultam neki a távnak, ami persze az utazással kezdődött: szűkebb pátriámban, Budafokon 05:08-kor szálltam fel a Dombóvárra és kapcsolt kocsival Dunaújvárosba közlekedő Flirtre, aztán Sárbogárdon váltva 07:57-re már Szekszárdon is voltam. A pecsételő füzetemben már volt beütve bélyegzés, ezért csak a túrajelentésre nyomattam az állomás pénztárosával egy dátumos körstemplit. Az állomással szemközt a sörözőben még leküldtem egy Borsodit, aztán elzarándokoltam a mindössze pár lépésnyire lévő buszállomás parkjában álló Rockenbauer Pál kopjafához, megérintettem egy pillanatra, hiszen tavaly novemberben ezzel a mozdulattal fejeztem be a Dél-dunántúli Kéktúrát is, aztán beizzítottam a GPS-t, lenulláztam a számlálóját és nekiindultam a távnak.
Szekszárd a csúnyábbik arcát mutatja az Alföldi Kéktúrát járóknak, a DDK-zók azok, akik végighaladnak a belváros szépen lekövezett sétálóutcáján és parkjain. A Gemenci-erdő felé továbbindulóknak, vagy onnan érkezőknek meg kell elégedniük néhány jobb és lepusztultabb telephely látványával. Mivel a régi emlékek hatására nagyon féltem a kiszáradástól, ezért még egy Sopronit gallér mögé hajítottam az útszéli Senex bárban, aztán lassan magam mögött hagytam a várost. Az idő most sem volt hűvös, délutánra 24-26 fokot jósoltak a meteorológusok, szinte zavartalan napsütéssel. Az állomástól indulva kb. félórás menet végén értem a Csörge-tóhoz.
A kopjafa és a szexárdi vasútállomás
A Csörge-tónál
A tó már szépen visszasimult a tájba, még az autópálya építése során dúlták fel a környékét, kavicsbányának használva azt. A tóig keskeny, kopott, kátyús aszfaltút vezet, itt kell letérni róla, az AK ugyanis rövid kitérőt tesz a déli partjára. Érdemes itt tartani az első pihenőt. A tó partjáról a jelzések kiérnek a Sárközi-összekötő-csatorna partjára, itt a betonhíd egyik ujjnyi korlátoszlopára festett kék jelzés átirányított a csatorna túlsó, keleti partjára, ahol persze a mezőkön nem volt mire festeni, de a tapasztalatom szerint ott kellett észak felé indulni az árok mentén. Bandukoltam a parton az alig látható keréknyomokon, amikor a szemembe ötlöttek a túlparti erdő fáira festett kék jelzések. Elfojtottam egy-két cifrább kifejezést (amúgy is csak a sör mondatta volna velem), visszakocogtam a hídhoz, újra átügettem rajta, de most visszafelé, és a nyugati parton mentem tovább a csatornaparti keréknyomokon. Ez az út aztán később elfordult balra, én meg ott álltam a semmi közepén minden jelzés nélkül! A csatornapart susnyása és a mezők széle között botladoztam el a jól kijárt földútig, ami egy másik hídon keresztezte a csatornát. A híd betonozott oldalára festett kék jelzés itt jobbra küldött tovább (ezek szerint jó oldalon jártam eddig), innen már hosszú, egyenes, bár poros út várt rám a Sió gátjáig a mezőkön keresztül.
Ez a jelzés küldött át a hídon...
...aztán az árok túlsó (Csörge-tó felőli) oldalán tűntek fel a jelzések
A Sárközi-összekötő-csatorna partján. A háttérben még látszik Szekszárd
Felkaptattam a gát koronáján futó keréknyomokra, ezeken indultam tovább. Vagy másfél km-rel odébb áthaladt a fejem felett az autópálya hídja, aztán nagyjából 6 km-nyi gáttúra után értem el a Bárányfoki Kirándulóközpontot. Leszaladva a gátról bementem a kapun a bekerített területre, a zárt főépület mellett hátrasorjáztam a Freizeit Park faházaihoz, de itt is kihalt volt minden. A pecsételőhelyek fóruma szerint azóta sem pótolták az AK stemplit, mióta én észrevettem két és fél éve az ellopását, de azért csak hátra ballagtam a múzeum faházához kicsit körülnézni. Hát mit ád a Jóisten: ott himbálódzott egy vadiúj bélyegző a spagi végén a faház fateraszán! Stempliztem vele a túrajelentésre (itt is bélyegeztem 2012-ben, de a Freizeit Park bélyegzőjével), aztán rövid pihenőt követően a hátamra kaptam a motyót és továbbindultam.
Az autópálya hídja
Gáttúra- Visszatekintve még mindig látszik Szekszárd.
Frigyes főherceg pavilonja
A motyóm és a spagin lógó kéktúra bélyegző
Itt kezdődött az első gemenci erdőjárás, ugyanis bár a gátra vissza kellett még kapaszkodnom, de aztán a kék jelzések letértek róla a túlsó oldalán a kisvasút végállomására. Először ösvényeken ballagtam egy, a térképen sem jelzett kis holtág partján, majd a kisvasút sínjei mellett haladtam hosszabb darabon. A jelzettség mindenhol kitűnő volt! Aztán poros erdei utak jöttek, ez sokat elvett az ártéri erdőjárás élményéből. Sokat nézelődtem, fényképeztem, aztán ismét vagy két km-es gáttúra jött, most a Keselyűsi csárdáig. 2012-ben eléggé alacsony Duna vízszint mellett jártam végig a túrát, akkor a legtöbb holtág ki volt száradva, vagy csak büdös zsombék volt a helyén, de most a 400 cm-es bajai vízszint optimális vízállásnak tűnt, mert minden holtág megtelt vízzel! Másik dolog, hogy eléggé kiábrándító volt a földutak mentén folyó intenzív fakitermelés erdőgazdálkodás: rengeteg viszonylag friss irtásfolttal akadtam össze az utam során!
A nevenincs holtág partján 1.
A nevenincs holtág partján 2.
Vadállatok a kisvasút sínjei mellett
A Keselyűsi csárda zárva volt (nem volt meglepi, már írták a pecstelőhelyek fórumán), elindultam hát a kisvasút állomása melletti látogatóközpont felé. 2-300 méterről láttam, hogy egy ifjú hölgy éppen zárja az ajtókat, aztán beül egy kocsiba és elindul felém. Megállt mellettem (ez a javára írandó) és kiszólt, hogy mit szeretnék? Mondom, jó lenni pecsételni, meg egy kis víztartalék is jól jönne a további útra. Hát, ő nem fogja kinyitni újra a központot, de stemplit kaphatok a fatelep őrétől, mindössze pár száz lépésre innen, ő adhat vizet is. Ezzel elporzott. Szerencsére az őrháznál kaptam bélyegzést és vizet is. A látogatóközpont egyébként hétköznapokon du. 3-ig van nyitva, hétvégén pedig 5-ig a kirakott tábla szerint. Ha már idáig eljöttem, leballagtam az Holt-Sió partjára is, pár fénykép kedvéért.
A Keselyűsi látogatóközpont és vasútállomás
A Holt-Sió partján
Innen már csak egy újabb 4,5 km-es gátas szakasz következett, itt már keskeny aszfaltúton a Szomfova erdészház tisztásáig, ahol 2012-ben is sátoroztam. Éppen lecuccoltam az erdészházakkal szemközt álló pihenőpadoknál, amikor megjött a főerdész, aki a kérésemre persze megengedte a sátorozást a tisztáson. Csak ekkor vettem észre, hogy alaposan lekapott a nap, piros volt mindenem, ami kilógott a ruhából! Ezen az első napon 26,3 km-t mentem 91 méter szintemelkedéssel a GPS-em szerint.
Egy rendhagyó kéktúrázást csaptunk, amiben csak annyi volt a rendhagyó, hogy tettünk egy kitérőt Kapolcsra, és Monoszlóra így oldva meg a szállást és az autós logisztikát. Szombaton Nagyvázsonyban kezdtünk, és míg a sofőrünk elvitte az autót Kapolcsra, körülnéztünk Nagyvázsonyban, és a központban igénybe vettük a kocsmát, és mivel tudtuk, hogy Balatonhenyén bezár a kocsma mire odaérünk, a boltban vételeztünk még utánpótlást is. Itt láttunk egy fiatal külföldi nagy hátizsákos utazót is, aki szintén vásárolt a láthatólag több naposra pakolt nagy hátizsákjába. Legközelebb a Pálos kolostorromoknál találkoztunk össze vele, és egészen a Csicsói erdészházig kerülgettük egymást, ahol ő hosszabb pihenőre rendezkedett be. A Tálodi Kolostorrom után jónéhány bedőlt fa okozott némi erdei tornapályát, ami a nehéz zsákkal túrázó utazónak is okozott némi nehézséget. Azt az érdekességet figyeltük meg, hogy a vastag fák ugyan be voltak fűrészelve, de csak kb. a 2/3 keresztmetszete volt átvágva. Arra tippeltem, hogy szándékosan hagyták ott elrohadni, és azért nem darabolták teljesen fel, hogy a fagyűjtögetők ne tudják elmozdítani. A Csicsói erdészház pihenőjénél előkerültek a hátizsákokból a tartalékok, a pihenő és a pecsét is jó állapotban volt. Kissé hűvös szél fújt, így sokat azért nem időztünk, hanem belevágtunk a következő szakaszba. A piros sáv jelzéshez érve látszódott, hogy a kéktúra festés, csak a kék sáv jelzésre korlátozódott, a fonódo piros jelzésekkel nem törődtek, bár szerencsére nem is voltak olyan vészes állapotban. Haladva az úton, kezdtek előbukkanni a Tanúhegyek csúcsai, majd a Balaton is megmutatta magát. Még egy birkanyájon terelgettünk egy picit, majd a felszabaduló úton leereszkedtünk Balatonhenyére. A kocsma már sajnos zárva volt, de a kis teraszra behúzódva vészeltük át a kis jégesőt, miközben pecsételtünk, és feléltük hátizsákunk tartalékait. Innen a sárga jelzésre kanyarodva a Botos-hegyi panorámát megcsodálva haladtunk Kapolcs felé szállásunkra, a Sándor malomhoz. Sajnos Kapolcson semmi nem volt nyitva, sem étterem sem kocsma, így kénytelenek voltunk átautózni Nagyvázsonyba vacsorázni. https://plus.google.com/u/0/photos/118292515470871397978/albums/6139858758576065169
Vasárnap reggel megnéztük a Pokol-likat, majd elbúcsúzva kedves házigazdáinktól nekivágtunk a szőlőhegynek, a sárga háromszög jelzésen Kiskút forrásig, majd egy széles ösvényen elindultunk a Kálomis tóhoz, ami a végére eléggé beszűkült, de különösebb nehézségek nélkül elértünk a tóhoz, amit félig meg is kerültünk. A sárga kereszt jelzésen tértünk vissza a sárga háromszög jelzéshez, amelyen haladtunk tovább, míg a nyeregponthoz nem értünk, ahol egy széles földút indult Balatonhenye irányába. Hamarosan elértük a kék sáv jelzéseket, amelyeket követve indultunk az Eötvös kilátó felé, majd a Vaskapu völgyhöz érve meglepődve tapasztaltuk, hogy a jelzések felfelé visznek az úton. Az útvonal amúgy nagyon szép volt és vissza is vitt a sárga háromszögre, ahonnan tulajdonképpen kicsit korábban letértünk. A Bika-tónál béka koncert volt éppen, és víz is volt benne meglepően sok. Héricsek és Kökörcsinek között lépkedtünk óvatosan, míg kiértünk a kéktúra eredeti nyomvonalára. Innen már csak néhány lépés volt a kilátó, amiről pompás kilátás nyílt a környékre. Elidőztünk itt is egy fertály órát, majd leereszkedtünk Szentbékkálára az Öreghegy fogadóba, ahol alaposan belakmároztunk és finom helyi borokat is ittunk. Jóllakottan sétáltunk tovább a pecsételőhelyig, majd a Velétei Palotaromot is megnéztük. A Kőtenger közepette sétálva pedig eljött az idő, hogy megcélozzuk az innen pont Északra levő Monostorapátit. Szerencsére a térképünkön levő szekérutak a valóságban is megvoltak, így egyszer egy kb. 50 méternyi vadcsapáson mentünk, majd egy alkalommal kb. 5 méternyire a metszőolló is előkerült. Végül pedig a zöld sáv turistajelzésen értünk be Monostorapátiba. https://plus.google.com/u/0/photos/118292515470871397978/albums/6139875634948323425
Nóra fotói a hétvégéről: https://plus.google.com/u/0/photos/105218590978506727516/albums/6139542585723180641
Mondjuk így is fog maradni, ez részben jó, mert különleges, de viszont nagyon negatív, mert folyamatosan pusztul és nincsen "kraft" benne, ezért nem is fogják fejleszteni.
Ettől függetlenül azt mondom, hogy sokkal különb egy ilyen élmény mint több másik akadálymentesített és autóból ki és beszállok típusú hely.
Lehet, hogy megéri, de tényleg hosszútávon és az elkészült művet utána karban- és szinten tartani. Így működhet.
Tisztában vagyok ezekkel a dolgokkal.
Csupán az az elgondolkoztató, hogy lennének sokkal égetőbb és fontosabb problémák, de ez már más lapra tartozik. Ezt fogamaztam meg rövidebben, így remélem érthetőbb a gondolatmenetem.
Elismerem (írtam is) az adott térség munkaerőpiacára gyakorolt kedvező hatást, ezzel nincs is probléma.
Azzal viszont nem értek egyet, hogy akárhány ilyen felújított/helyreállított építményeknél megjelenik a piaci szemlélet (mint általában már minden területen mára) és az ipari mértékű lehúzás, lásd Egernél ahol ha jól tudom külön-külön belépőt kell fizetni bizonyos részekre. Meg aztán hány helyen van az, hogy amire eladó és ránézel az "ötezer". Enyhén szólva is gáz egy történelmi emlékhelyből, amelyben igen sokan meghaltak egy piaci alapú pénzesszákot csinálni.
Természetesen kivételek vannak és bízom benne, hogy Füzér és Regéc nem ebbe a kategóriába fog tartozni és nem lesz remekre szabott, de oda nem illő faház sem mint Sirokon.
Ez nem szűk látókör, hanem az érem másik oldala. A legjobb az egészben a munkalehetőség és a fellendülés a helyiek számára, ez jó. A végeredményt meg majd látjuk.
2015-ös technikával valóban semmi értelme. Akkor inkább tényleg ne nyúljanak hozzá. Ilyen és ehhez hasonló dolgokon rengeteg vita van/volt, az álláspontok elég távol is álltak egymástól, a régebbi rendszerben inkább a förmedvény vasbetonos álláspont győzött.
(a józan ész felett is)
(Pl Eger egyes falrészei is inkább elrettentő példának jók, de sajnos Csókakő is sántít picit, bár itt bizonyosodik be amit említettünk hogy az emberek LÁTNI, és HINNI akarnak, és nem TUDNI)
Szerencsére mostanában (Diósgyőr, Füzér, Regéc, Hollókő) az az irányzat érvényesül inkább miszerint a falakat az eredetivel szinte megegyező falazással építik vissza, ugyanolyan anyagokból, sőt Diósgyőrnél még kőfaragó mestereket is alkalmaztak hogy az eredetivel azonos elemeket faragjanak ki.
Füzéren annyi lesz hogy az új falrészeket valamiféle kőlapokkal fogják jelölni.
Hiteles(nek mondható) rajzok, metszetek akadnak, de abban is van igazság hogy 100%-ig pontosan valóban nem tudhatjuk hogy hogyan is néztek ki ezek a várak.
Viszont 100%-ig a Füzérin kívül nem is terveznek visszaépíteni egyet sem, talán idővel Hollókőt.
A "Tarnóczi kövesült fá"-t évtizedekig hordták szét az emberek, amíg csak a helyiek tudták hogy létezik ez az évmilliós fenyőmatuzsálem megkövesedve.
Amit ma, a megóvása után látsz az sajnos csak a töredéke annak amekkora volt.
Cirkuszt, kenyeret.
Évekig visszajártunk oda, míg a fiam kicsi volt és a dínókért rajongott, a valójában nem is akkora nagy szám ősállat-lábnyomokat és a kövesedett fát olyan jól felturbózták hogy a gyereknek simán eladtuk hogy ez egy dínós vidék, volt látvány, hangeffektek, később négy dés mozi, és a kis büfében a fagyasztott, elősütött, mindenhol kapható "dínós husit" mindig olyan áhítattal ette, hogy csak no! :-)
Fontos az attrakció, na! És amúgy meg: ki a fene hallott volna ezek nélkül az "isten háta mögötti" Ipolytarnócról?
Markec az egész világ.
Ami még eszembe jutott, V43-nak Vitányvárról, januárban jártam ott, éppen a fal javításakor:
Vitányvár pár éven belül össze fog dőlni ha nem nyúlnak hozzá, a legveszélyesebb falszakaszt már szerencsére meg is csinálták, az volt a csoda hogy eddig bírta.
A hitelesség amiről beszélsz már egy másik történet, abba már bele lehet kötni sok helyen, és bele is kell!
Az átkos emlékezetű Velencei Charta 1964-ben kimondta hogy amit nem tudunk pontosan hogy hogyan nézett ki azt nem szabad visszaépíteni, vagy csak élesen megkülönböztetve az eredetileg megmaradt falszakaszoktól. Aztán csináld ahogyan akarod. Csomó várfelújítást tettek ezzel hidegre, vagy rontattak el véglegesen.
Rengeteg vitát és torzszülöttet eredményezett ez a szemlélet. De volt ahol mégis megoldották nagyon szépen a restaurálásokat és ugyanezzel a szemlélettel gondolkozva. A lengyelek alapokig lerombolt, komplett várat,és kastélyt is húztak fel újra, a semmiből, ami vonzza a tömegeket.
Jó példa volt erre a Budai vár is, ahol a megmaradt falszakaszra (asszem a Rondellánál) építettek egy téglasort, és utána ugyanúgy folytatták ahogyan a többi falrész kinézett. Ez jól sikerült. Hitelesnek néz ki, és szép is.
Az állatorvosi ló a visegrádi Salamon-torony, szerencsétlenre vasbeton felépítményt raktak, csúnya is lett, tökéletesen hiteltelen, és mostanában rájöttek hogy le is kéne bontani mert tönkreteszi a középkori falakat a beton irtózatos súlya.
Regécen nagyon szépen falaznak, minden olyan mint az eredeti, ez is egy szerencsés eset.
Kevesen tudják hogy volt egy olyan agyrém terv is amit ha sikerült volna megvalósítani akkor én biztosan nem mentem volna többet Regécre, de sokan mások sem, ez volt az:
egy sárga, abszolút oda nem illő "buszmegálló" kiállítóterem.
Ennél nagyságrendekkel jobb ami ott most történik.
Amit még mondasz, azzal részben egyetértek, mert én is az olyan falakat szeretem igazán amelyekben "ott van a történelem, az idők múlása, a puskapor füstje" de fontos a visszaépítés is, hogy ezek a falak ne omoljanak, pusztuljanak tovább.
mi pl május 1-es hétvégén Ipolytarnócra megyünk őslénylábnyomot nézni, meg 4D mozit, meg a parkba kiállított műanyagdínókat
Az is kicsit "tájidegen", nyilván sokkal hangulatosabb lenne egy mindenki által rejtett "csak én ismerem" lelet, de ezek nélkül a csicsák nélkül valószínűleg nem lehetne odavinni a két gyereket meg az asszonyt, pedig azért mi nem a plázákban korzózó lelkek vagyunk (és mégsem lehetne, ebben biztos vagyok)
Ja és ha már ott vagyunk megnézzük a felvidéki ép várakat is, azokat se néznénk meg ha csupa rom lenne (pedig akkor is illene, mert akkor is ugyanannyira része a magyar történelemnek, de mégse mennénk (vagy nehezebben), szégyen tudom, de így van, mert kell a show!
Ez igaz és most Füzér jó példa is, aztán majd az idő igazolja, hogy mennyire volt érdemes ebbe fektetni.
Nem azt mondom, hogy minden vár maradjon Vitányvár szintű (bár nekem személyesen az a legérintetlenebb és legkedvesebb a mostani formájában), állagmegóvás azért legyen, de ez már nagyon a másik véglet. Regécen is biztos hasonlót álmodtak meg mint Boldogkővárnál: kő és fa épülettel kiállítással meg mindenes árussal. Ez egyfelől jó, mert nekem az ólomkatonás kiállítás tetszett, de a hely hangulata nagyrészét elvesztette.
Ezek alapján azt sem nehéz elképzelni, hogy pár év múlva a nógrádi várba egy üvegkupolás csarnokon lehet majd bejutni szökőkúttal meg miegymással. Biztosan nagyon hiteles lenne :(
Köze nincsen a kórházaknak ehhez, olvass már egy picit mielőtt írsz egy véleményt!
Ezek EU-s pénzek, pályázaton ilyen célokra nyerhető és lehívható, amit ha nem használnak fel akkor bent marad, elvész, de a kórházaknak egy fitying sem jutna ebből.
Szerintem pedig az egyik leghasznosabb dolog egy romokban heverő műemléket felújítani, ezzel a múltunk egy darabját megmenteni a pusztulástól. Sajnos nincs nekünk túl sok épen maradt műemlékünk, hála töröknek-labancnak...
Épségben megmaradt várunk pedig egy sincsen, a Budait is romokból építették újjá. Vagy inkább hagyták volna úgy?
Ráadásul adott esetben egy kistérséget is segítenek ezzel a turizmus fellendítése által. Sokkal, de sokkal többen keresnek fel egy szépen rendbe hozott várat mint egy csonkokból álló romot, erre jó példa a szépen helyreállított Diósgyőri vár.
Vagy kérdezd meg azt a pár tucat, vagy éppen pár száz embert akiknek munkát ad egy ilyen projekt. Meg azokat akiknek utána ez lesz a munkahelye.
Abaúj, Zemplén jelenleg jóformán ebből él még meg valahogyan, Telkibánya, Füzér, Sátoraljaújhely, és bónusz plusznak ott van éppen Regéc, egy haldokló zsákfalu, amely az utóbbi évek várépítési láza miatt úgy tűnik hogy életre kel, és megmenekül ismét egy időre a teljes kihalástól!
Mi lenne igazán közhasznú, ha nem ez? Minden mindennel összefügg, ne legyél ennyire szűk látókörű.
Továbbá nagyon egyszerű tény az is hogy ha egy várépítésre nyersz egy bizonyos összeget akkor azt nem költheted másra.
Így nézett ki valaha. Picivel több turistát vonzana ilyen állapotban.
Oké, kézzelfogható történelem és ez megér milliárdokat?
(Annak ismeretében, hogy pl. a kórházak nagytöbbségében milyen állapotok vannak...de ez itt erősen off. Annyit még hozzátennék, hogy a stadionépítésnél a várépítésnek is több értelme van).
Nem csak a várakBA csinálnak szálláshelyet, hanem a várat kiszolgáló jobbágyok házainál is, hagyományos árakon. Nagyobb, komplexebb vár = több turista = több potenciálisan éhes száj = biciklikölcsönző = idegenvezetés (Csókakőn is lett) = újra megnyitó kisbolt = boldog helyiek, ilyesmik.
Pont Füzér a szép példa szerintem, hogy beindult ott az élet. Én még mindig a napelemes tetejű budin vagyok elképedve (a vár alatti parkolóban). De például csak annyi kellett, hogy meg legyen csinálva rendesen az odavezető út, máris sokkal több kerékpáros és hétvégi buszos turista merészkedik oda, a helyi büfés nagy-nagy örömére.
Abban igazat adok, hogy a nagyobbik része a dolgoknak a bakancsosokat tényleg nem annyira érinti.
Galláéktól nekem az tetszett amikor két autótolvaj csúnya szavait "szinkronizálják" újra :D Azt hiszem a Bűn útján a címe. ilyenek vannak benne pl, hogy "Kapd be a ..vacsorát!" "Nyald ki a..tányért!" :D
egy sárga, abszolút oda nem illő "buszmegálló" kiállítóterem.
Így nézett ki valaha. Picivel több turistát vonzana ilyen állapotban.