Keresés

Részletes keresés

madarbarat Creative Commons License 2007.04.14 0 0 378

Kedves Dracaena!

Nagyon egyszerű a dolog. Félbehajtasz egy vastag szövetet (posztó volna az igazi), ráhelyezed a korpa tetejére, és meglátod, a két réteg közé furakodnak a bebábozódásra készülődő lárvák.

A nedvességet (vizet) biztosító adalékot (sárgarépa héja, káposztalevél, krumplihéj, illetve bármely nyers növényi anyag, ami a konyhából kukába menne, de még nem penészes és nem rothadt) pedig egy tálcán kínálod fel, amit a posztóra teszel.

Sehol semmi ördöngösség.

Ami a gilisztákat illeti, azzal kapcsolatban van két figyelemre méltó tény:

1. szaporodási időben mérget termelnek;

2. élősködők köztesgazdái.

A mennyire sajnos nincs tapasztalati válaszom. Nálam a fürjek házmesteri szerepben külön nem kaptak semmit, amit lehullott, s amit a mélyalomban találtak, az volt az övék. De nehogy azt hidd, hogy szűkölködtek. Nagyon is jól éltek, amit sok-sok tojással és a picik seregeivel háláltak meg.

(Mindemellett napi 5 db-nál többet nem adnék - de ha gilisztát szedsz nekik, akkor nagyjából tudod, mi mennyi.)

Sajnos, a csibék között mindig nagy volt a veszteség, mert tapasztalataim szerint a fürj kotlós nem igazán jó anya, amelyik pici elmarad tőle, azzal nem foglalkozik, s az ilyen elhagyott kicsik gyorsan kihűlnek. (A 80x200-as volieraljakban pedig sajnos könnyű volt elhagyni a pindurkákat.)

A kakasok nem nagyon foglakoznak az utódokkal, legfeljebb mutatják az utat.

kínai törpefürj Fotó: Horst Bielfeld
Előzmény: dracaena (373)
madarbarat Creative Commons License 2007.04.14 0 0 377

Horst Bielfeld: kákapinty Horst Bielfeld: 1,1 kákapinty

Nem hiszitek el, mennyire örülök, ha azt hallom, hogy egy papagájosnál kelnek a kákák. Még akkor is, ha a kákapinty, mint általában az ún. ausztráliai díszpintyek többgenerációs, már-már domesztikálódott madarak, következésképpen nem tartogatnak olyan kellemetlen meglepetéseket az ember számára, mint az afrikaiak.

ez egyúttal azt is jelenti, hogy pl. minden faxni nélkül lágyeleséggel nevelnek, vagyis a kérdésre válaszolva: nem igénylik az élő rovareleséget.

A másik résszel kapcsolatban legegyszerűbb, ha idézem a Madárbarát-lexikon vonatkozó szócikkét:

 

lágyeleség: a magevő madaraknak is van állati fehérje igénye, ennek kielégítése különösen a fiókanevelés időszakában kritikus. A főként rovarokkal táplálkozó madarak pedig egyszerűen nem tarthatók életben állati fehérje-tartalmú tápanyag nélkül.

Az állati fehérjék pótlására találták fel a madarászok az úgynevezett →lepényeket. Hajdanában a magevők részére készített ún. TOJÁSKENYÉR 1/3-ad részben búzalisztből, 2/3-ad részben tojásból (mások szerint tojás és búzaliszt 1:10 arányú keverékéből) készült.

A tojást kevés tej v. víz felhasználásával eldolgozták a lisztben, majd a cipóvá formált tésztát kisütötték.

A jól átsütött cipót (sokan a tojáskenyeret helyettesítették kétszersülttel) daraszerűvé darálták, amihez forrázással felpuhított

rovar darálékot

(cserebogár, hernyó, kérész, selyemhernyóbáb), szárított hangyatojást, reszelt sárgarépát v. gyümölcsöt kevertek.

Nyaranta friss hangyatojással, ősszel pedig leveses, húsos bogyókkal (berkenye, befőttek, szeder stb.) tették ezt a lepényt változatossá. Az igényesebb tenyésztők daráltak még hozzá

főtt szárnyashúst,

marhaszívet,

túrót, főtt rizst,  

főtt tojást,

apróra vagdalt →zöldeleséget.

A lágyeleség elnevezés az állagra utal: puha, lágy.

A ma használatosak tartalma:

darált főtt húsok (belsőségek, szárnyas aprólék akár csontostól, nagyobb madaraknak egybe darált kisrágcsálók),

szárított garnélarákok,

szitán átnyomott túró (aki több napra készíti a lágyeleséget, az általában megpergeli a túrót),

kutyatáp,

főtt tojás reszelt sárgája (a fehérjének nincs tápértéke),

reszelt sárgarépa,

alma és

sajt (félzsíros, nem füstölt!, pl. óvári sajt),

apróra vágott hagymaszár v. saláta továbbá más

→adalékanyagok,

mint morzsa, édeskeksz, ásványi kiegészítők (pl.: Zeovit max. 3 %-nyi v. Futor), ill.

főtt rizs,

zabpehely,

mák,

gyermektápszer,

búzacsíra és

vitamin-kiegészítőnek

például Polyvitaplex 10 v. bármely baromfi vitaminpremix, stb.  A tenyésztők többsége a saját recepturájára esküszik, s ezen nincs is mit vitatkozni, hiszen fajonként és fajokon belül egyedenként is lehetnek mások az ízlések. És akkor még az elhelyezés körülményeiről, az igénybevételről, az egészségi állapotról, a táplált madár életkoráról - azokról a tényezőkről, amelyek szintén jelentősen befolyásolják a tápanyagigényt - nem is beszéltünk.

A lényeg, hogy a lágyeleség az állati fehérjét hivatott biztosítani, és a legegyszerűbb módja az ásványi anyagok ill. a vitaminok, sőt, a gyógyszerek bevitelének is.

A lágyeleségre a madarakat rá kell szoktatni, ennek az a módja, hogy a mageleségre szórjuk, minek folytán akaratlanul is megízlelik, s előbb utóbb megkedvelik.

Általában az is segít, ha a lágyeleséggel ismerkedő madár olyan, már beszoktatott társat lát, amelyik szinte várja a lágyeleséget.

A "gyakornok" tőle el fogja megtanulni, hogy mi a tennivaló a lágyeleséggel.

A lágyeleségféleségeken belül az egyik receptura alapja a főtt tojássárgája, amelyet alapvetően reszelt sárgarépával és sajttal kombinálnak (mészpótlás gyanánt üdvös rászórni a főtt tojás porrá tört héját),  ami a legtöbb madárkedvencnek tartott díszpintyfajnak elegendő a fiókák felneveléséhez.

Dr. Vargha Béla díszpintyek részére ajánlott tojásos lágyeleség-recepturája:

főtt, reszelt tojás 40 %,

reszelt, nyers sárgarépa 20 %,

Oriza (gyermektápszer) 15 %

zabpehely 5 %,

sovány tejpor 5 %,

reszelt (sovány) sajt 5 %,

salátalevél felvágva 5 %,

Phylasol-Combi 0,5 %,

ásványi premix 0,5 %,                                        

Futor 1 %

Persze, aki egy pár zebrapintynek készít lágyeleséget, annak ezekkel a százalékokkal meggyűlik a baja, hiszen egy pár zebrapintynek alig kell 1/4-ed főtt tojás sárgájánál többet adni, s az így kialakuló eleség 0,5 %-át ugyancsak nehéz eltalálni.

Megkockáztathatjuk, hogy ásványi premix helyett éppenséggel megteszi a főtt tojás porrá tört héja, mi több, például ebből adhatunk - természetesen külön tálban - ad libitum is.

Egészséges madár nem fog több ásványi anyagot felvenni, mint amennyit a szervezete megkíván.

Dr. Pásztor Lajos Szobamadarak, díszmadarak c. könyvében (Mezőgazdasági kiadó Bp. 1959) az alábbi lágyeleséget ajánlja rovarevőknek:

35% főtt szív v. darált hús,

8% hangyatojás v. giliszta,

4% főtt rizs v. kukorica,

10% főtt krumpli,

5% reszelt sárgarépa,

3% morzsa,

3% túró,

2% hagyma,

5% búzakorpa,

6% zöld növény,

5% darált hal,

2% főtt tojás,

3% apróra vágott kenyér,

2% lisztkukac,

5% reszelt gyümölcs

2% konyhasó, mészsó.

Figyelemre méltó az is, hogy a tojásos lágyeleség megvonásával, ill. etetésével az érett díszpinty-, ill. papagáj- és kanáripárok - az egyéb feltételek megléte esetében költésre bírhatók v. leállíthatók.

Erre a kanárisok jöttek rá elsőnek és kitűnően alkalmazzák a madarak "beindításához".

Végezetül fel kell hívni a figyelmet, hogy a lágyeleség (állati fehérje) túlzott etetésének vannak hátrányai is.

Az egyik káros következménye lehet az ún. hiperszexualitás kialakulása, ami abban áll, hogy a madár még nem fejezte be az egyik fészekalj költését, felnevelését, de már újra fészkelne.  Nem üli ki a tojásokat, kidobálja a fiókákat, új fészek építésébe kezd, ami a kicsinyek elpusztulásával jár. Ha ezt tapasztaljuk, akkor egyebek mellett a lágyeleség visszafogásával, csökkentésével próbáljuk megelőzni a bajt.

Egyébként magevőknek a fiókanevelés idejét leszámítva (amikor ad libitum kaphatnak lágyeleséget) hetente 3-4-szer elegendő lágyeleséget adni. A lágyeleséget pótolja a →tojásos köles.

A másik veszély a fehérje túladagolás következtében beálló relatív A-vitaminhiány, és a vese, ill. a máj  túlterhelése. Utóbbi ellen szokták ajánlani a →Methionin adagolást.

A magevők agyonetetése lágyeleséggel a gyomor káros kitágulásához, a zúza petyhüdtségéhez, elégtelen fejlődéséhez vezethet. Ezen túl a fehérje túltengés miatt felrémlik a →köszvény (veseköszvény) veszélye, ami hirtelen elhulláshoz vezethet. A lassúbb lefolyású veseköszvény stresszhatásra okozhat hirtelen halált.

A galambok számára is adnak megnedvesített, lágy eleséget, de ez nem azonos a díszmadarak számára készülő lágyeleséggel. Régebben volt bevett gyakorlat, hogy a sertések számára főzött burgonyához kevertek abrakot, amelyet a galambok szívesen elfogadtak.

Ma már csak akkor tartjuk indokoltnak az ilyen keverék adagolását a galamboknak, ha azzal klf. gyógyszereket szeretnénk juttatni az állománynak.

A lágyeleség összetevői gazdag táptalajul szolgálnak a legkülönfélébb, a madarak egészségét veszélyeztető baktériumoknak. Ezért főleg nyári nagy melegben (amikor a baktériumok szaporodása a legintenzívebb) nagyon ügyeljünk az adagolásra! Eloy Parra - http://www.afrigalah.com/  - a híres spanyol kanáritenyésztő a kalitrács két pálcája közt bedugható, olcsó, fröccsöntött lágyeleségtartót használja, ebben nem fér egésznapi adag, gyorsan cserélhető és fertőtleníthető – lásd fotó!

(kolibritáplálék receptúra: →nagy zafírkolibri)

 

lágyeleség-etetőlágyeleség-etető
Előzmény: motav (375)
motav Creative Commons License 2007.04.12 0 0 376

Holnapra éles néhány új linkgyűjtemény, elsősorban a kerti madárvédelemhez kapcsolódnak.

www.madarbaratkert.lap.hu

www.madareteto.lap.hu

www.madarodu.lap.hu

www.madaritato.lap.hu

 

Jó böngészést!

motav Creative Commons License 2007.04.11 0 0 375

Kedves Tibor!

A kákapintyem megült a tojásokon.

Eddig szárított rovarkeveréket, zöldeket, tojást reszelve, illetve tojásos lágyeleséget kaptak.

Élőeleséget ők is igénylik a neveléshez?

Te milyen lágyeleséget javasolnán nekik, ha kikelnek picik?

canary1 Creative Commons License 2007.04.10 0 0 374

Üdvözletem Tisztelt madarbarat !

Szervusz Tibor bátyám !

 

A nyuszi elszaladt, a teendő ittmaradt. Szövegszerkesztésfronton mi is vóna az én dógom...?! Mert segítségemet változatlanul nagyon szívesen felajánlom ismételten.

Elvégre annyira szegény nem vónék, hogy ígérni ne tudjak...

Tehát várom a feladatot.

Üdv:

 

canary1

Előzmény: madarbarat (363)
dracaena Creative Commons License 2007.04.10 0 0 373
Kedves Madárbarát, az almás-kendős dologra mi a megfejtés? Mert én most csak úgy simán rárakom az almaszeleteket a cucc tetejére.
A japánfürjeknek mennyit ajánlasz adni a lisztkukacokból? Valójában télre gondoltam nekik, mert ilyenkor már tudok nekik szedni földigilisztát, pajort, stb.
Előzmény: dracaena (366)
dracaena Creative Commons License 2007.04.10 0 0 372
Kedves geler, tudom ám én, hogy (állat)bolond vagyok.:))) Egyébként tartok egy galambot is, nagyjából most töltötte be a 10. évét, csak ő nem posta, hanem sima Kossuth-téri. Bár lehet, hogy rábízhatnám a postámat is, csak nem vagyok biztos abban, hogy jól össze tudná-e számolni a csekkbefizetésnél a visszajárót, ugyanis néha keveri a tizest az ötvenessel.:)))
Előzmény: geler (371)
geler Creative Commons License 2007.04.09 0 0 371
No, látjátok, milyen bolond az, aki nem postagalambot tart. :-)
Mennyit veszkölődtök ezekkel a bogarakkal!
Mi csak megvesszük a gabonafélét, oszt jónapot.
Előzmény: madarbarat (369)
madarbarat Creative Commons License 2007.04.09 0 0 370
tücsök (Achetidae): földi lyukakban élő, rövid, zömök testű, egyenesszárnyú rovarok nemzetsége.

A madártartók szemszögéből három faj jöhet szóba ezen a néven.

1. a tenyészthető rovarok közül a második legelterjedtebb faj a házi tücsök (Gryllus v. Acheta domesticus). 18-22 mm nagyságú, a mezei tücsöknél világosabb színű, barna v. fekete foltokkal díszített szennyes sárga színű rovar. Bársonyos, finom szőrzet borítja.

A hím csápja hosszabb, a nőstény tojócsöve cc. 0,8-1 cm.

Porba, szemétbe, a padló réseibe szokott petézni. Szerves hulladékokkal, növényi részekkel, gyümölccsel, csíranövényekkel és zöldségfélékkel szokott táplálkozni.

Télvíz idején fagymentes helyen, leggyakrabban pékségekben, sör- és szeszgyárakban, malmokban, ill. üvegházakban tanyázik. Egyenletes melegben folyamatosan szaporodik.

Kozmopolita.

Tőzegaljazattal, a fény elleni védelemmel berendezett terráriumban könnyen szaporítható, s a legtöbb lágyevő is szívesen fogyasztja, sőt, nevel vele. Tenyészanyag a fővárosi állatkertből szerezhető be;

2. a mezei tücsök (Acheta v. Gryllus campestris) nagyobb a házitücsöknél. Már május, június folyamán hallhatjuk zenélni. A fogságot viszonylag jól bírja, de ha nincs kellő tér biztosítva számukra, akkor az agresszív hímek megölhetik egymást;

3. az afrikai kétfoltú tücsök (Acheta v. Gryllus bimaculatus) az előbbi kettőnél ajánlottabb tenyésztésre, mert kisebb helyen nagyobb mennyiségben lehet előállítani és kevésbé ügyesen mászik, így nem kell attól tartanunk, hogy az üvegből készített inszektáriumból kiszabadulnak.

Fotó forrása: http://btbe.de/fotos/Gryllus_bim.jpg

Tenyészanyagot a fővárosi állatkertben lehet beszerezni.

A nevét a hímeknél barnás, a nőstényeknél feketés, a szárnyon jól kivehető két foltjáról kapta. Csak a nőstényeknél valamivel kisebb (!) hímek "dalolnak".

További ötletek, lehetőségek:

http://btbe.de/index_galerie.php?session=7a3b8ca5d8729136d84fc16be69f71fa

(→tücsöktenyészet)

TÜCSÖK
madarbarat Creative Commons License 2007.04.09 0 0 369

Mint a neve is mutatja, lisztben gyakori. Még gimnazista koromban Tenkes kapitány útjain "osztálykirándulva" a túróscsusza között tálaltak fel nekünk néhány darabot -  nyilván a tészta között szaporodott el, s a szakács figyelmetlensége miatt került a tányérba. Ezt míg élek nem feledem... No, de a lényeg, hogy minden gabonafélén megél, a korpa a legolcsóbb azért ajánlottam. a zabpehely talán a legdrágább.

Tudni kell még, hogy a lisztkukac kemény kitinburka emésztési problémákat okozhat, de a kisebb egzóták ezt kivédik, hogy valósággal "kiszopogatják" a kukacok belsejét a kemény burokból.

Ha az ember állatkertbe megy és alaposabban meg akar figyelni néhány madarat, akkor is érdemes vinnie néhány marok lisztkukacot, mert nagy örömöt szerezhet vele és helyben marasztalja a pálmaház madárcsodáit.

Kertben is okozhatunk kellemes meglepetést az odaszoktatott madaraknak - ez esetben arra kell ügyelni, hogy magas peremű edényben kínáljuk fel, mert meglógnak, mielőtt az etetni kívánt madár rájuk akad.

Máskülönben ezzel is az a helyzet, mint az összes többi élő rovarral, a madarak természetes körülmények között nem találkoznak lisztkukaccal, vagyis meg kell ismerkedniük vele, éppen, mint a csontival vagy pl. a vízibolhával.

Akarom mondani rá kell szoktatni madarainkat, de ez nem túlságosan bonyolult feladat, s aki megpróbálja, az vissza fogja igazolni, hogy megéri a fáradtságot.

Azt is figyelmébe ajánlom mindenkinek, hogy legyen bármilyen eredményes a lisztkukactenyészete pl. a nagy álarcos szövők a 4-5. naptól nem érik be a fiókák etetéséhez lisztkukaccal - teljesen reménytelen a költés sorsa, ha nem kínálunk nekik élő sáskákat, szöcskéket. Ezt magam is tapasztaltam.

És most megérkeztünk a madártenyésztés magasiskolájába, ahová csak annak tanácsolhatom a belépést, aki kijárta az ALSÓBB OSZTÁLYOKAT

sáska tenyésztett Locusta migratoria
Előzmény: dracaena (366)
madarbarat Creative Commons License 2007.04.09 0 0 368
legyek nyűi, nyűvei (Pinki): a rovarevők és a magevő madarak a fiókáik neveléséhez elfogadják a legyek lárváit, vagyis a légynyűveket.

Egyik-másik horgász szaküzletben a tél kivételével lehet ilyen nyűveket csontkukac néven vásárolni. De elég borsos áron ahhoz, hogy a madarak eleségeként a vásárolt csontkukac szóba jöhetne. Főként, hogy azt magunk is könnyen előállíthatjuk.

Nejlonzsákba tegyünk bármilyen húst v. zsigereket, lazán kössük be a száját, hogy a szatyor, a zacskó v. zsák anyaga vessen sok redőt.

Napfényes, meleg helyen gyorsan megtalálják a legyek, s a nejlon redőibe lerakják a petéiket. Ezek 1-2 milliméteresek, fehérek és kifli alakúak.

A petéket söpörjük bele egy edénybe, amely aljára vékony réteg fűrészport hintettünk. Meleg helyen (20-25 fok) a petékből kikelt apró lárvák táplálására használhatunk párizsit v. más szaftos húst, ill., aki könnyen undorodik, az ne sajnálja a sajtot.

Egyszerre ne tegyünk be sok táplálékot, mert az a melegen gyorsan megromolhat. Ez ugyan a lárvákat nem zavarja, de számunkra kellemetlen lehet a bűz, s miután ez megelőzhető, miért ne tennénk!? Szinte szemmel láthatóan, néhány nap alatt teljesen kifejlődnek a lárvák.

Az így előállított nyüveket még a bebábozódásuk előtt kínáljuk fel a madarainknak!

Ha rövid idő alatt nem etetjük fel a nyüveket, akkor gyorsan bebábozódnak. Ezt a lehűtésükkel késleltethetjük. Bár vannak madarak, amelyek nem igénylik, hogy a táplálék mozogjon, ezek rászoktathatók a légyálca evésére is.

Ha több ládát állítunk be, akkor folyamatosan lesz feletethető csontkukacunk v. légyálcánk.

légyAz állati fehérje címszónál ill. a tenyészthető rovaroknál további ötletek találhatóak feldobjak még valamit?

 

Előzmény: motav (367)
motav Creative Commons License 2007.04.09 0 0 367

Kedves Tibor!

 

Szeretném Tőlegd megkérdezni, hogy a horgászboltokban kapható csali kukacok, azt hiszem csontkukac, meg valami apró lágyhéjú rózsaszín lárva etethető-e madarakkal?

 

Előzmény: madarbarat (365)
dracaena Creative Commons License 2007.04.09 0 0 366
Köszi szépen a részletes választ. Ahogy sikerül zabpelyhet vennem, beindítom a következő tenyészetet. Merthogy ebben a pici faluban még ezt se kapni. Hogy miért a gríz, és nem az olcsóbb korpa? Nem is tudom, hogy itt árulnak-e korpát, de ha igen, akkor valószínűleg 40-50 kilósat, ami az én eredeti 15 kukackámhoz kicsit sok lett volna, egyszerűbb venni kéthavonta egy kiló grízt.
Amúgy próbálkoztam még liszttel, finomra darált kenyérmorzsával, meg kukoricadarával, de mintha ezek közül a dara ízlene nekik a legjobban.
Az almát nem egészen értem, hogy hogyan teszed a kettéhajtott kendőbe, illetve azt nem értem, hogy a kendő mekkora a dobozhoz képest? Esetleg nincs erről egy fotód?
A szitálástól nem sérülnek a kisebb lárvák? Mert úgy látom, különböző méretűek vannak, lehet, hogy már több generáció él együtt? Tavaly nov. 20-án kezdtük, de azóta nem mertem belepiszkálni, csak szórom a grízt, cserélem az almát...
Előzmény: madarbarat (365)
madarbarat Creative Commons License 2007.04.07 0 0 365

Hogy még egyértelműbb legyen a dolog:

lisztkukac: a →lisztbogár lárvája. Az egyik legkönnyebben, nagy mennyiségben termelhető élőeleség, amelyet mind a lágyevők, mind a magevők szívesen felszednek.

 A lisztkukac a lisztbogár lárvája. Két fajt illetnek ezzel a névvel az →amerikai kis lisztbogarat (Tribolium confusum) v. más néven tésztabogarat, amely szintén készletkártevő, de a madarászok szemszögéből fontosabb, nagy lisztbogárnál lényegesen kisebb, csupán 3,5 mm és vörösesbarna, zsírfényű.

A lisztbogár (nagy lisztbogár - Tenebrio molitor) 12-18 mm hosszú, kifejlett állapotában fényes gesztenyebarna v. fekete, zsírfényű rovar. A szárnyfedők finoman barázdáltak.

A fej és az előtor szórt pontocskás. A szabadban madárfészkekben, odvas fákban, farágcsálékban, lisztben, korpában, kenyérben gyakori kártevő.

A kelése után szinte azonnal párosodik, s 6-18 napos korában már lerakja az első tojásait, általában naponként mintegy 30-40 darabot (egy-egy nőstény összesen átlag mintegy 260 darabot).

A tojások 1,8 mm hosszúak és 0,6 mm szélesek. A bennük rejlő pete fejlődése a környezet hőmérsékletének és páratartalmának a függvénye. 30 fokon és 60 % relatív páratartalom mellett a lárvák 5-6 nap alatt kelhetnek.

A testük hengeres, ízekre tagolt. A színűk sárgásbarna.

A lárvák vedléssel növekednek, a frissen vedlett lárvák fehérek és ilyenkor a legpuhábbak, ebben az állapotukban fogyasztják a madarak a legszívesebben.

Sajnos a kitinpáncéljuk rövid idő alatt megszilárdul, amikor is a kisebb asztrildok számára már nehezen fogyasztható. De az ügyesebbek így is boldogulnak vele. Megrágják a feji részt és kiszívogatják a belső részt. Egy-egy beó egyetlen nap képes felfalni 1 dl lisztkukacot. A napmadár is elfogyaszt 5-15 darabot. A kisebb zöld pettyes asztrold 5-10 darabbal beéri.

 A csőrből etető madarak számára a lisztkukac élő rovartáplálék értékű, tehát hajlandóak vele etetni. Sajnos gyakran előfordul, hogy négy-öt nap múltán "ráunnak", s attól kezdve mintha valami más táplálékot keresnének, és lisztkukaccal nem hajlandóak tovább etetni.

Ha ilyenkor áttérünk például élő sáskák, a megfigyelések tanúsága szerint leginkább zöld színű élő szöcskék etetésére, akkor a probléma elhárul. És a madarak a sáskák mellett hajlandóak elfogadni újra a lisztkukacot.

A lárvák szobahőmérsékleten 12-18, viszont 26-28 fok C-on már 6-8 hónap alatt teljesen kifejlődnek. A bábállapot 60 százalék relatív páratartalom mellett 15 fokon 30, 25 fokon 9 és 35 fokon 6 napig tart.

 

lisztkukac-atka: a lisztkukactenyészet veszedelmes kártevője, a pókszabásúak rendjéből.

Nagy a páratartalmat igénye, s a fülledő korpában viharos gyorsasággal képes elszaporodni.

Ilyenkor tönkre teheti az egész lisztkukac-tenyészetet, ugyanis károsítja a lisztbogár lárváit.

 

lisztkukactenyészet: a nagy lisztbogár (Tenebrio molitor) és kisebb rokonfaja, az →amerikai kis lisztbogár (Tribolium confusum) a legkönnyebben tenyészthető két készletkártevő, melyek lárvái kitűnő és gyakran egyedüli állati fehérjepótló élőrovar-eleségféle a madaraink számára.

A tenyésztés jól szellőző, de teljesen zárt ládát igényel, amelyből nem tudnak szétrajzani a bogarak és megszökni a lárvák. 50x30 cm2 alapú, 30 cm magas faládát ajánlunk készíteni kiugró bádogperemmel, a tetején jól záródó fedéllel, amelyen a szellőzés véget szúnyoghálóval fedett nyílás van.

A ládát lehetőleg meleg helyiségbe, állványra kell helyezni. A ládába tegyünk alulra tiszta szalmát vagy szénát (hullámpapír darabok is megteszik) ebbe fognak a kifejtett nőstény bogarak petézni.

A 2-3 cm magas szénarétegre 5-8 cm vastagságban búzakorpa réteget kell szórnunk, annak a tetejére pedig kétrét hajtott gyapjúkendőt v. vászondarabot helyezzünk. E vászon két rétege, a ráncok közé húzódnak a fénytől ódzkodó lárvák emészteni, s onnan a tenyészet bolygatása nélkül kikapkodhatjuk a feletetni kívánt mennyiséget.

A vászon tetejére kell tennünk azt a tálcát, amelyen a bogarak, lárvák részére felkínáljuk a lédús ennivalót: almaszeletek, hullott gyümölcs, vízzel átitatott szárazkenyér, sárgarépa szelet, még nem romlott, de a madaraktól már elvett lágyeleség stb.

Lényegét tekintve arra kell ügyelnünk, hogy mindig legyen előttük lédús takarmány is, de a nedvesség be ne füllessze a korpát, és ne rothadjon meg semmi a tálcán.

A kész ládába tehetünk más tenyészetből származó kukacokat v. kifejlett bogarakat. Egy ilyen, az előbb részletezett ládába tehetünk 100-150 bogarat. Ha azt akarjuk, hogy folyamatosan legyen lisztkukacunk, akkor egymás fölött 2-4 ládát is üzemeltethetünk.

A legalsóban petéznek a bogarak, a fölötte levőben kelnek a peték, a következőben fejlődnek a lárvák, s a legfelsőből etetjük a bebábozódás előtt álló, 2-2,8 cm nagyságú lisztkukacokat.

A tenyészetnek legnagyobb ellensége a gondatlanság.

Ne hagyjuk befülledni a korpát!

Adjunk elég nedves anyagot a lárváknak és a bogaraknak, különben a szomjúságtól szenvednek, és nem fejlődnek kellőképpen.

A →lisztkukac atka, rendszerint akkor támad, ha éppen ellenkezőleg, túl magas a tenyésztőládában a páratartalom. A fertőzést nagyon nehéz kipusztítani.

A ládába tett korpa egy idő múltán elfogy, illetve szürke porrá válik, ezért a ládában a korpa egy részét hozzávetőleg 3 hónaponként pótolni kell, s a második év végére az egészet fel kell újítani. Természetesen csak akkor, ha átrostálással kimentettük belőle a bogarakat és a lárvákat.

 

lisztkukac
madarbarat Creative Commons License 2007.04.07 0 0 364

Kedves Dracaena!

Az almát még csak-csak, de a grízt nem egészen értem. Bár végülis az olcsó korpát lehet helyettesíteni bármely más, drágább anyaggal. Ami a "szüretelést" illeti, a kukacok vízigénye viszonylag nagy, s ha az almát szeletelve (vagy bármely más növényi hulladékot, pl. a zöldségpucolás során keletkező héjat)  egy nagyobb, félbehajtott szövetdarab közé teszed, akkor azért be fognak mászni, s onnan tálba rázhatod őket.

Nálam enyhén vízbe áztatott szárazkenyérre is a felszínre törekedtek, s a nedves falat közelében tömörültek a lisztkukacok. Ám amikor beindul lágyevőknél az idény, nincs az a mennyiség, mai elég lett volna, ezért gyakran előfordult, hogy az egyik ládát teljesen "lehalásztam", egy nagylyukú tésztaszűrővel átrostáltam az egész korpamennyiséget, s ami fönnakadt a szűrőn, az volt a lisztkukac.

Továbbtenyésztés? nem kell aggodnod, fogsz találni bábot (azt is lehet etetni), belőlük hamarosan bogár lesz, és a folyamat szinte szünet nélkül folytatódik, mindaddig, míg valamilyen atkás fertőződés miatt be nem fuccsol a dolog. (Utóbbit úgy hátráltathatod, hogy csínján bánsz a nedves táplálékokkal.)

 

amerikai kis lisztbogár (Tribolium confusum): e készletkártevőt nevezik tésztabogárnak is.

A madártartók számára nem a kártevése miatt bír jelentőséggel, hanem az által, hogy könnyen tenyészthető és az így nyert lárvái a madarak számára nagy tápértékű állati fehérjeforrások. (Forrás: www.amiciinsoliti.it -  →lisztkukac, →állati fehérje )

lisztbogárliszt
Előzmény: dracaena (362)
madarbarat Creative Commons License 2007.04.07 0 0 363

Kedves Canary!

Köszönjük kellemes húsvéti meglepetésedet, s kétszeresen legyen részed mindabban, amit nekünk kívántál!

Ami a madárkát illeti, hát szerintem nem lehet az más, csak a híres, nevezetes jino-kang egyik nőnemű példánya, amely a talyfüldi esőeredők legsűrűbb pagonyaiban lehet föllelni. Fogságban való tartásuk eddig még senkinek sem sikerült - a helyi madarászok úgy tartják, hogy ez a faj akaroja freei, vagyis szabadságra született.

Költésbiológiájukról sem tudunk szinte semmit, bár Jiung Vei professzor feltételezi, hogy egyetlen jino-kang tojó egyetlen éjszaka több hímmel is hajlandó párosodni, és a hímek semmilyen formában nem vesznek részt az utódok fölnevelésében.

Ami a táplálásukat illeti lágy növényi részeket és nagy mennyiségű állati fehérjét egyaránt igényelnek, emellett híresen bírják az erjedő gyümölcsökből szivárogó leveket (jéggel és jég nélkül is).

(Ui.: Ami pedig a multkoriban fölajánlott segítségedet illeti, valszeg most nagy szükségen volna rá, ha értesz a szövegszerkesztéshez)

 

húsvétiHúsvétra Faberger-tojás
Előzmény: canary1 (361)
dracaena Creative Commons License 2007.04.07 0 0 362
Sziasztok, a tavaly november 20-án indított lisztkukac-projektem, úgy tűnik, jól sikerült, szépen fogy a gríz meg az alma. De hogyan kell a most kb. 20 cm magas anyagból sérülésmentesen kiszedni a kukacokat? Egy részüket ugyanis most már odaadnám a fürjeknek, de valamennyit továbbszaporítanék.
canary1 Creative Commons License 2007.04.06 0 0 361

Ahhoj everybody !

 

Happy Easter Day, azazhogy mindenkinek Nagyon Boldog Húsvéti Ünnepeket kívánok !

 

Madárbaráti üdvözlettel:

canary1

 

1 találós kérdésecske...

Mi a neve, faja az ominózus weblapon található feltehetően hím tollasnak...?!

A +fejtést latinul kérem (HÖ-HÖ-HÖ-HÖ).

 

www.irlmeier.de/bird.swf 

madarbarat Creative Commons License 2007.04.05 0 0 360
Kedves Bgazda!

A mesterséges keltetés több ezer éves történet. Ennek megfelelően a keltetőüsttől a legmodernebb automatikákig sok mindenről lehetne beszélni. A dolognak nem is az a része a legizgalmasabb, ami a technikai megoldást illeti, hiszen páratartalom, hőmérséklet viszonylag egyszerűen, nagyszerűen szabályozható a mai kütyükkel. Sokkal inkább kérdés és féltett titok, amit  firtatni tetszik. Tudniillik, hogy mikor hány fok és milyen páratartalom, továbbá mikor és hogyan forgasunk.

Történetesen a kaliforniai copfosfürj (Lophortyx /másutt Callipepla/ californica - Kalifornische Schopfwachtel - Californica Quail) esetében egy kétmondatos tanáccsal szolgálhatok, de ennek korrektségét sem garantálhatom:

Mesterséges keltetésnél 38,5 fok ajánlott 50-60 % páratartalom mellett. A 15. naptól meg lehet emelni a hőmérsékletet 39 fokra, a páratartalmat pedig 60-70 %-ra.

Vagy itt van pl. a kelési idő. Erre vonatkozóan a megfelelő címszónál, az 1980. oldalon a következő olvasható:

kelési idő: 1. az embrió kifejlődéséhez szükséges, fajra jellemző idő madaraknál, napokban kifejezve.

Mindemellett is a kelési idő (kotlási v. inkubációs idő) fajspecifikus, s szűk határon belül kiszámítható, hogy mikor következik be.

Bizonyos szóródás természetesen itt is tapasztalható, különösen akkor, ha a kelés természetes körülmények között zajlik és az azt befolyásoló időjárás hűvös v. nagyon változékony.

A kelési időre néhány példa:

fahágóféléknél 14 nap,

fahéjgalamb 13-14 nap,

fahéjszínű gerle 12 nap,

fakókeselyű 33 nap,

fácán esetében 24 nap;

2. az az idő, amely alatt a tojáshéj megrepesztésétől számítva a csibe a tojásból kibújik. Ez fácánnál 6-9 óra. (→kelés, →költési idő)

A keltetés címszónál (részlet) pedig ezt találjuk:

keltetés: a termékeny tojásokban az aktív életfolyamatok megindítása. Természetes úton kotlóssal, mesterséges úton keltetőgéppel történik.

A keltetés során az embrió fejlődéséhez a fizikai tényezőket (oxigén, hő, nedvesség) és a mechanikai tényezőket (hűtés, →forgatás) fajonként eltérő mértékben és szinten kell biztosítanunk.

Évezredek teltek el, míg a legtökéletesebb technológiákat kidolgozták, a legtökéletesebb berendezéseket megalkották.

Már az ókori Egyiptomban is próbálkoztak keltetéssel. Az általuk kidolgozott eljárásban a hőt erjedő tevetrágya szolgáltatta, s minthogy hőmérőjük nem volt, az optimális keltetési hőt érzékszervi úton próbálták beállítani.

Egészen aprólékos leírások maradtak fenn a később alkalmazott két szintes, szalmatüzelésű →keltetőgépekről, és a Kínából….

Kedves BGazda! Tehát lényegében először azt kellene tisztázni, hogy milyen madár tojását szeretné keltetni!

fészekruhafészekruhavándorsólyom Fotó: FWSVándorsólyom  -  fotó: FWS
Előzmény: BGazda (357)
madarbarat Creative Commons License 2007.04.05 0 0 359

Kedves Ernő!

Az én "csövemben" nem csak házigalamb látszik. A lexikon galamb címszavával (1334. oldal) talán sikerül tisztázni a helyzetet:

galamb: 1. a →galambfélék összefoglaló neve;

2. →Astarténak, a szerelem és a nemzés föníciai istennőjének jelképe és szent állata;

3. az európai kultúrákban a béke jelképe;

4. az álmoskönyvek szerint szelídség párosul vele;

5. a római katolikus vallásban a Szentlélek megjelenési formája;

6. (átv.) valakinek a kedvese;

7. tájnyelvi: madár alakúra sütött tészta;

8. az egyik legrégebben háziasított állat, a →házigalamb, mely pecsenye formájában már az i. e. 3000-ből előkerült egyiptomi étlapokon is szerepelt, s a Talmud az i. e. 5. századból már 10 galambfajtát említ. (→kolümbosz, →peliasz, →columba)

És még folytathattam volna a sort, mert ugye közismert, hogy milyen szaga van annak, ha valaki társaságban elereszt egy "galambot". De, hogy pontosabb legyek:

GALAMBFÉLÉK (COLUMBIDAE - Wildtauben - Doves and Pigeon): a galambalakúak rendjének családja 41 nemzetség 299, másutt mintegy 600 (Mauersbergernél 291) fajával, az Északi és a Déli-sarkvidék kivételével az egész földkerekségen. A galambfajokban a leggazdagabb az örökzöld ázsiai trópusi erdő.

A jellemzőik:

- a farkuk közepes hosszúságú, esetleg lépcsőzetes;

- a csőrük karcsú és rövid, lileszerű, a tövén csupasz, húsos orrnyílású ún. viaszhártya található;

- a fej viszonylag kicsi és kerek;

- a láb rövid, mégis könnyű mozgást biztosít a talajon. Lépegetnek, s közben a fejük előre-hátra inog;

- a sűrű tollazat vastag és lágy tapintású. A színe gyakran feltűnően tarka, de leginkább szürke, barna, kék v. zöld árnyalatos, ill. fehérrel szegélyezett. Ezen túl gyakran előfordul, hogy bizonyos, fajra jellemző testrészeken fémes csillogású. Itt általánosak a púdertollak, amelyek feladata a tollazat vízhatlanságának a biztosítása;

- a fartőmirigy kicsi v. teljesen hiányzik - helyette vannak a púdertollak;

- a hangjuk síró, búgó és turbékoló, de némelyek sziszegnek v. fütyülnek, ill. a szárnyukkal csattognak is;

- a fészkük többnyire néhány gallyból tákolt, de valószínűleg odúköltők voltak, hiszen valamennyi faj tojásának a színe fehér és a fiókáik csak kissé pelyhesek;

- fészekaljanként 1-2 db, egyszínű fehéres tojást raknak;

- a fészeklakó fiókák néhány napig vakok, s kezdetben a szülőknek a laktációs hormon hatására termelődő pépes, nyálkás váladékával (→begytej) táplálkoznak;

- a csőrüket a vízbe merítve hosszan szürcsölve isznak, anélkül, hogy a fejüket felemelnék.

És mindemellett rendkívül változatosak! Vannak faodvakban költő és fák gyümölcseivel, sőt, állati eleséggel (giliszta, csigák) is táplálkozó fajok.

A döntő többség zömök testalakú erdőlakó, viszont akadnak a talajon v. magas sziklákon élők is.

A kicsik a költés 13-28. napján kelnek. Kirepülés a 12-36. napon várható.

Az ivarok között nincs határozott különbség. Egyesek kizárólag párban élnek, mások időnként hatalmas csapatokban mutatkoznak. A többség jó repülő és ismerünk vonuló fajokat....

És akkor még nem értünk a szócikk feléhez se! S Végül nézzünk valami szépet is a sok szöveg mellé!  

 

új-zélandi galambúj-zélandi galambwompooi galambwompooi galamb

hát egyelőre ennyit a lexikonban szereplő mintegy 500 galambból

Előzmény: geler (358)
geler Creative Commons License 2007.04.02 0 0 358
Most már csak megmaradnak, szerencséjükre nem lettek kizavarva a fészekből túl korán. A probléma az lesz, hogy elvileg a parlagi maga keresi a kenyerét, és itt a gazdaasszony helyükbe viszi. Pár napig tanácstalanok lesznek.

Ui: a (házi-) galamb 30 éves életkora szerintem túlzás. 24 éves galambról hallottam eddig, mint korelnökről. A 3 éves alsó határt sem értem, a galamb akkor lép a felnőtt korba, egészen biztos sokkal tovább élnek, átlagban 15-18 évig. Tíz évesnél fiatalabban természetes okból elpusztult ritkaság.
Előzmény: madarbarat (356)
BGazda Creative Commons License 2007.04.02 0 0 357

Szép Jóestét!

 

Az összel kialakitottam egy baromfis udvart a kertben (gyöngytyúk, japántyúk, fürjek). Elsősorban hobbi célra vannak a madarak, de a tenyésztés sem lenne utolsó dolog, de sajnálatos modon a japán tyúkok kotlási hajlama és az én elvárásom nem egyezik, igy rászántam magam, hogy szerzek egy keltetőt. De mivel a piacon (sztem) túlzottan magas árakat kérnek egy egyszerű keltetőért, egy barátomat megkértem, hogy gyártsuk le mi magunk a dolgokat. Én adom a tőkét és az ötleteket, ő meg (elvileg)  csinálná az áramköri részeket. De más elfoglaltsága miatt nem nagyon halad a dologgal. Igy eléggé a dolgok elején járunk.

A mi elképzelésünk, hogy egy régi kiszuperált 60 literes hütött alakitanánk át, két idö kapcsoloval (forgatás, rendszeres hütés (merthogy ilyenről is olvastam, hogy naponta le kell hüteni a tojcsikat 20 fokra. Ez mennyire igaz?)) és egy tized fok pontoságú termosztáttal, fütö és légkeverő egységgel.

Az lenne a kérdésem ,hogy vannak-e valakinek ilyen fajta tapasztalatai, esetleg egy jó ötlete amivel hozzá tudna járulni a majdani minnél jobb kelési arányhoz. Esetleg ha van valakinek hasonló gépről jó, közeli képei, ami segithetne a tervezéskor, az legyen szives járuljon velük hozzá az én kis keltetőm mielőbbi üzemeltetéséhez.

Köszönettel: Csaba

madarbarat Creative Commons License 2007.04.02 0 0 356
ÖRÖMHÍRT KAPTUNK. A HÁZFELÚJÍTÁS MIATT VESZÉLYBE KERÜLT BEGÓ FIATALOK MÁR ESZNEK, VALÓJÁBAN NEM SZORÜLNAK A SZÜLEIKRE...

Kedves Tibor!

A galambjaim szépen felnőttek, már teljesen olyanok, mint a felnőtt galambok, csak kicsit kisebbek. Már egyedül esznek, a szülők még járnak hozzájuk, de már inkább csak társadalmi életet élni. Viszont még nem repülnek. Ma 30 naposak. Lehet, hogy az a baj, hogy etetjük őket, így sose éhesek? A repülési reflexet nem az váltja ki, hogy éhes, a szülő már nem eteti és így meg kell tanulnia repülni? Jobb lenne, ha nem adnánk nekik?

A házfelújítás még mindig késik szerencsére, szerintem van még legalább 3napunk. De addig jó lenne, ha megtanulnának repülni, hogy ha a munkások zaklatják őket, el tudjanak menekülni.

Mikor várható, hogy elkezdik a gyakorlást és kb. mennyi idő, mire magabiztosak lesznek a repülésben?

Segítségét köszönöm

Tisztelettel G. Ágnes

 

AZT HISZEM, MEGNYUGTATHATJUK ÁGNEST, SZÁRNYRA FOGNAK KAPNI A GALAMBJAI, S KIS GYAKORLÁS UTÁN AKÁR A SZÜLEIKKEL IS FELVESZIK MAJD A VERSENYT.

BÁR NEM ÁRT, HA TUDJUK, A TERMÉSZETBEN ISZONYÚ VESZTESÉGEKET SZENVEDNEK EL A MADARAK.

RÉSZLET A LEXIKONBÓL:

Busse vizsgálatai szerint

 

Az első életévükben

elpusztul

A gyűrűzések szerint megélt

leghosszabb idő

a szarkák

69 %-a,

14 év 11 hónap

a hollók

63,5 %-a,

nincs adat

a dolmányos varjak

62,4 %-a,

14 év 8 hónap

a szajkók

60,7 %-a,

17 év 11 hónap

a vetési varjak

54 %-a,

19 év 11 hónap

a csókák

45,5 %-a.

14 év 3 hónap

Rydzewsi vizsgálatai szerint az 1 éves kort megért

szarkák                        5 %-ának,

dolmányos varjak         40 %-ának,

szajkók                        71 %-ának,

vetési varjak                79 %-ának,

csókák                        53 %-ának van esélye rá, hogy megérik az 5 éves kort!

A madarak lehetséges élettartama években kifejezve:

agapornisok:                8-10 év,

amazon papagájok:      40 év,

albatrosz:                     30 év,

arák                             30-50 év,

aranyhomlokú aratinga 21 év (kalitban),

asztrildok (narancsarcú): 4 év,

beó (fotó Hans Stel):      8 év,

díszpintyek:                  4-8 év,

éjszakai mada: 85 év,

énekes papagáj:           15 év,

fácánok:                       12-15 év,

fényseregélyek:            10 év,

futópapagájok:             6 év,

fűpapagájok (vörösbegyű, ékes stb): 12 év,

galambok:                    3-30 év,

házityúk:                      12 év

házi veréb:                   6-22 év,

hullámos papagáj:         7-17 év,

jákó papagáj:               50-80 év,

kacagó gerle:               18-25 év,

kacsák:                        8 év,

kakaduk:                     40 év,

kanárik:                       10-18 év,

katalin-papagáj:           10 év,

kék cukormadár:          15 év,

kolibrik:                        7 év,

libák:                           14 év

lórik:                            15-25 év,

mozambik csicsörke:    12 év,

 

madarbarat Creative Commons License 2007.04.01 0 0 355

Reninek, aki szintén a vendégkönyvbe írt!

Kérdésedre a válasz a nimfapapagáj szócikkből:

 

A nimfapapagáj nagysága 30-31 cm. Ez meghatározza a minimális kalitméretet: 80x70x110 cm, amelyben az állatvédők sem találhatnak kivetnivalót.

Az egy évnél idősebb, tenyészérett pároknak (nagyobb volierben akár több pár is költethető együtt) 25x25x30 cm-es fűrészporral 3 cm magasságig bélelt odúkat kínáljunk fel, 7 cm átmérőjű bebúvónyílással.

A tojók 3-6 fehér tojásából a kicsik a 21. napon kelnek. A hím is megkotlik, de éjjel csak a tojó melengeti a tojásokat. A fiókák 4-5 hetes korukban repülnek ki. Már a fészekben is nagy zajjal kunyerálnak élelmet a szülőktől, amikor pedig kirepülnek, betölti az egész lakást a kéregető kis nimfák éktelen ordítása.

A kirepülés után rendszerint már csak a hím etet, mert a tojó általában új költéshez kezd. A kicsik 4 hónapos korukra színeződnek ki, 8-9 hónapos korukra ivarérettek.

A táplálásuk nem sokban különbözik a hullámos papagájétól, de kaphatnak kendert és napraforgót is. Megszolgálják a csíráztatás fáradtságát és a tejbe áztatott kenyeret, vm. a tojásos lágyeleséget is. Meg kell még jegyezni, a nimfapapagáj olymértékben akklimatizálódott, hogy némi edzés után napi 2-3 alkalommal langyos vízzel itatva, energiadús takarmányozás mellett mínusz 20 fokon is teleltethetők. Természetesen nem ez számukra az ideális.

Grahl említi, hogy tud a nimfa egy énekespapagájjal való kereszteződéséről. Vasiceknél szerepel, hogy rozella hím összepárzott egy nimfa tojóval. Sajnos a kicsik 14 napos korukban elpusztultak, de a keresztezés mégiscsak reménykeltő.

 

Rácz S.: nimfákRácz Sándor felvétele
madarbarat Creative Commons License 2007.04.01 0 0 354
A vendégkönyvben feltették azt a kérdést, amelyre a választ tovább már valószínűleg nem nagyon lehet halogatni, bármennyire is szeretném. És tekintve, hogy a válaszom másnak is ugyanaz volna, mint Csabának, a neki küldött választ itt megismétlem: 

Kedves Csaba!

Köszönöm szépen az érdeklődést és a  bizalmat. Remélem, munkám adja majd az olvasás örömét és hasznos segítséget fog nyújtani a madarászathoz.

Ami a kérdésedet illeti, valamikor azt gondoltam, hogy a lexikon révén sikerül pénzzé tenni a tudásomat. Ma már semmi kétségem nincs affelől, hogy ez csacsi elképzelés volt.

Sőt! Ma már valahogy úgy vagyok vele, hogy nagy öröm volt ezt csinálni, s legszívesebben telehinteném az országot a CD-vel, de sajnos nem vagyok olyan helyzetben. 

Lényegében a mennyi? kérdést a helyedben én is feltenném és a helyedben valószínűleg én is meglepődnék, ha AZ én megítélésemre volna bízva, hogy megválaszoljam: nekem, mint olvasónak mennyit ér. Pedig valószínűleg ezt a megoldást fogom választani - LÉNYEGÉBEN NINCS OK AGGODALOMRA, MINDENKI HOZZÁ FOG JUTNI, AZ IS, AKINEK EGY VASA SINCS.

De annak el kell majd ide, a lakásomra jönni érte, mert a postaköltséget nem vállalhatom.

Légy szíves írd meg a címedet, mert a konkrét megrendelések sorrendjében fogom kielégíteni az igényeket.

Örülnék, ha a fórumban is megjelennél.

Az index topikba úgy tudsz írna, ha regisztrálsz AZ indexen.

ITT:

http://forum.index.hu/Registration/showRegistrationForm

 

eztuán ITT a legegyszerűbb írni, olvasni a topikot:

http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9156025

Tisztelettel

Lengyel Tibor

Ui.: a pirossal kiemelt mondatot különösen ajánlom mindenki figyelmébe, mert úgy igaz! 

 

 

madarbarat Creative Commons License 2007.03.31 0 0 353

Tisztelettel értesítelek benneteket, hogy végigkattintgattam a lexikon cc. 50 ezer kereszthivatkozását a hibák a tűréshatáron belül vannak, s Szőcs Béla barátom azok közül is sokat még "gatyába" ráz.

Ezen túl a fotók ellenőrzése,

a hangfájlok beillesztése,

az inditófájl megszerzése (utóbbi Küzmös Csabától)

és remélem ezen kívül semmi lényeges nincs a másolás előtt.

Vagyis most már látszik a vége.

És nagyon remélem, hogy össze tudok hozni

a fórumos barátaimnak

egy gulyáspartit a

nagy örömre

a kertünkben.

Ami a gyaroklatban azt jelenti, hogy szeretettel látom

MOTAVTÓL

ZSAZSKÁN át

NIMFAPAPAGÁJIG

mindazokat, akik figyelemre méltatták munkámat.

Hogy semmi kétség ne legyen, mindazokat, akik e fórumon megszólaltak! 

A konkrét időpontot - a KÉSZ CD FÜGGVÉNYÉBEN - ez úton hozom majd a tudomásotokra, s NAGYON ÖRÜLNÉK, HA MINDEN KÜLÖN IRKAFIRKA NÉLKÜL ANNYIT JELEZNÉTEK, HOGY HÁNY FŐVEL JÖTTÖK - A PORCIÓK VÉGETT.

 

 

 

Díszlórikdíszlórik

Fotó: Iggino

nimfapapagáj Creative Commons License 2007.03.31 0 0 352

Sok információt gyüjtöttem, így úgy érzem egy 3 hetes nimfát gondozni tudok míg 1-2 hét után önnáló nem lesz, de eddig nem sikerült szereznem tenyésztőtől. kérlek segítsetek, ha ismertek egy tenyésztőt akinek nimfái is vannak Budapesten a 15-dik kerülletben, kérlek írjátok meg:)

nagyon örülnék:)

motav Creative Commons License 2007.03.29 0 0 351

új oldal:

 

www.madareteto.lap.hu

 

geler Creative Commons License 2007.03.29 0 0 350

Érdekes megfigyelés Mr. Welté. Lehet benne valami.

Az ember egyébként itt is különös kivételt hozott létre.

A galambok tojása határozottan elliptikus, kb. 3,5-4,5 cm hosszú.

Kitenyésztették az úgynevezett rövidcsőrű fajtákat, ezeknek szinte nincs is csőre, legfeljebb fél centi. (Így a kikelő fiataljaikat nem tudják táplálni, kizárólag dajkagalambokkal lehet szaporítani őket. Mi mással, mint postával? Ez az univerzális, mindenre jó, és agyonüthetetlen fajta.)

Vajon mire jutna százezer év múlva az evolúció? Átalakulna gömbölyűvé a rövidcsőrű tojása?

Előzmény: madarbarat (349)
madarbarat Creative Commons License 2007.03.29 0 0 349

A TOJÁS ALAKJA címszónál TARTOK, s onnan a hivatkozás e névhez vitt:

Welt J. C.: angol ornitológus. Tőle származik a felismerés, hogy a madarak csőre és a tojásuk alakja között összefüggés van.

A rövidcsőrű fajok (baglyok, ölyvek stb.) tojása általában kerek.

A hosszúcsőrűeké (ludak, bukók stb.) pedig inkább nyújtott formájú.

Vannak, akik az ok-okozati összefüggést ennél mélyebbnek és megalapozottabbnak vélik: ti. a csőralakulás és ezzel együtt a költési lehetőségek alapvetően az életmóddal mutatnak logikus összefüggést.

 

Gondolom, remélem lesz, aki értékeli

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!