Keresés

Részletes keresés

proszim Creative Commons License 2019.01.29 0 0 38820
Furnicator_2 Creative Commons License 2019.01.29 -10 0 38819

Természetesen magyarul.

Erdő Péter elmondta: a hetvenes években egyszer együtt ebédelt édesanyja barátnőjével, aki - péntek lévén - mindenképp húsmentes ételt keresett az étlapon. Erdő Péter megjegyezte neki: a II. vatikáni zsinat óta az egyház megengedi híveinek, hogy böjti időn kívül a hústilalmat imádsággal vagy más jó cselekedettel helyettesítsék. Ő azonban ragaszkodott a régi formához. Ennek okát is elmesélte a bíborosnak: 16 éves volt, amikor 1944-ben édesanyjával együtt elvitték Auschwitzba, pedig akkor már katolikusok voltak. Édesanyja ott halt meg a birkenaui lágerban, ő azonban túlélte.

Felidézte: amikor közeledtek a szovjetek, a németek kiürítették a tábort, de indulás előtt kinyitották a raktárakat, és gulyást főztek a sok kiéhezett embernek. Aznap éppen péntek volt, és akkor a fiatal lány azt mondta magában: "ha a Mindenható eddig megmentette az életemet, annyival csak tartozom neki, hogy ma nem fogok húst enni". A többiek, akik a hosszú éhezés után ettek a zsíros ételből, majdnem mind meghaltak. Ezért tartotta meg a lány hálából, haláláig jó katolikusként, a pénteki hústilalmat - tette hozzá Erdő Péter.

Előzmény: liberális demokrata (38812)
sat-tellik-a Creative Commons License 2019.01.29 0 0 38818

Éhrenthal Péter a máltai rend kormányzója, a Fekete pápa jelöltje. Jól helyezkedik...

Előzmény: liberális demokrata (38812)
konyvmuves Creative Commons License 2019.01.29 0 1 38817

mindenki magában imádkozott?

Templomban történt, vagy?

Milyen istenhez imádkoztak?

Előzmény: pamacska a migráncsmacska (38814)
Kero Forever Creative Commons License 2019.01.28 -3 0 38816

Martinaxe8 Creative Commons License 2019.01.28 -1 0 38815
pamacska a migráncsmacska Creative Commons License 2019.01.28 -2 0 38814

valszeg pirézül

szerinted?

Előzmény: karacsányi (38813)
karacsányi Creative Commons License 2019.01.28 0 1 38813

milyen nyelven?

Előzmény: liberális demokrata (38812)
liberális demokrata Creative Commons License 2019.01.28 0 0 38812
liberális demokrata Creative Commons License 2019.01.27 0 0 38811

Fidesz: Elfogadhatatlan bátorítani az antiszemitizmust

 

A nagyobbik kormánypárt közleményt adott ki a holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából.

liberális demokrata Creative Commons License 2019.01.27 0 0 38810

GULYÁS GERGELY: A MAGYAR ÁLLAMOT FELELŐSSÉG TERHELI, AMIÉRT NEM VÉDTE MEG ÁLLAMPOLGÁRAIT

 

A Miniszterelnökséget vezető miniszter kijelentette: a kormány büszke arra, hogy jelenleg Magyarországon virágzó kulturális és hitéletben, biztonságban élhetnek egymás mellett zsidók és nem zsidók.

Kero Forever Creative Commons License 2019.01.27 -2 0 38809

liberális demokrata Creative Commons License 2019.01.27 0 0 38808

A baloldali antiszemitizmust próbálta magyarázni az Index

 

Fáj a baloldali antiszemitizmusról szóló narratíva a haladóknak, szóval az Index kanyarított is egy részletes cikket, hogy...

liberális demokrata Creative Commons License 2019.01.27 0 0 38807

Január 27. a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapja

 

Az auschwitzi haláltábor 1945. január 27-én szabadult fel, ennek emlékére az ENSZ Közgyűlése...

karacsányi Creative Commons License 2019.01.27 0 0 38806

Az a nagy helyzet, hogy a magyar a kiválasztott nép, csk éppen elirigyelték ezt tőle a zsidók?

Előzmény: karacsányi (38799)
Kero Forever Creative Commons License 2019.01.26 -2 0 38805
Kero Forever Creative Commons License 2019.01.26 -2 0 38804
proszim Creative Commons License 2019.01.26 0 1 38803

A Rothschild-család eladta az utolsó osztrák birtokát
Ezzel véget ért a legendásan gazdag zsidó főúri család 200 éves története Ausztriában.
https://444.hu/2019/01/25/a-rothschild-csalad-eladta-az-utolso-osztrak-birtokat

Törölt nick Creative Commons License 2019.01.26 -1 0 38802

Nagyon jó, érdekes videó, érdemes megnézni.

Előzmény: Törölt nick (38801)
Törölt nick Creative Commons License 2019.01.26 -1 0 38801
liberális demokrata Creative Commons License 2019.01.26 -1 0 38800

A JOBBIK TOVÁBB MOSDATJA ELNÖKÉT, SNEIDER TAMÁST

Amit a Fidesz csinál, az burkolt antiszemitizmus – mondta Szilágyi György, a Jobbik szóvivője, akit Sneider Tamás feleségének náci karlendítéséről, valamint szkinhedmúltjáról kérdeztek újságírók.

karacsányi Creative Commons License 2019.01.26 0 0 38799

Érdekes írás a genetikáról. http://www.demokrata.hu/hir/tudomany/itt-voltunk-mindig?honnan=Nemzeti_Hirhalo

Ezek szerint igaz, hogy a Kárpát medence volt az emberiség keltetője?

A magyar nyelv szerkezete és a dns kapcsolódások rokoníthatóak?

No, de mi van a kiválasztottsággal?

Előzmény: satellik (38793)
Kero Forever Creative Commons License 2019.01.25 -2 0 38798
Kód 001 Creative Commons License 2019.01.25 0 1 38797

New hisztizz. 

 

Tanulj inkább, művelődj....

 

- nevet-

 

Konrád pajti szavait igazolod:

 

"Nincsen kifejlett zsidó önkritika."

 

https://reader.dia.hu/document/Konrad_Gyorgy-A_lathatatlan_hang-588

Előzmény: Kero Forever (38791)
Kero Forever Creative Commons License 2019.01.25 -2 0 38796
Kero Forever Creative Commons License 2019.01.25 -2 0 38795

Kero Forever Creative Commons License 2019.01.25 -2 0 38794
satellik Creative Commons License 2019.01.25 0 1 38793

Ami a genetikai vizsgálatokat illeti, ott meglehetősen kamu manipulációk folynak. A DQ műsorban az afrikai lembák genetikáját vizsgálták és találták zsidó rokon népnek, merthogy arra vándoroltak a frigyládával a jeruzsálemi atyák.

No és az askenáziak, a zsidók 90% miként ii zsidók? ha hun őseik voltak??

Ideje lenne egy világ genetikai térképnek, ahol a rokonok elhelyezhetnék magukat.

Előzmény: karacsányi (38792)
karacsányi Creative Commons License 2019.01.25 0 0 38792

Hamvas Béla Hét bölcsről írt gondolatai alapjaiban mutat rá a Mózesi születésről írt mitosz eredetiségének valótlanságára. Mint írta, Egyiptomi beavatási regula volt, a beavatáshoz tartozó férfiasság bizonyítékául születő csecsemő vízre bocsátása, és a csónak útjának követése. Amennyiben a templom mellé sodródott, az isteni jel volt, és a csecsemőt így is nevelték a továbbiakban, ám ha elúszott, akkor az az isteni támogatás hiányát jelezte és közönséges életre predesztinálta a csecsemőt. Ennek fényében, látható, hogy Mózes születésének rejtelmeit, titkait az igazság nem ismerete tette lehetővé. Egyszerűen kölcsönözték a szokásrendet egy másik nagy civilizációtól, ahogyan történt ez a Babylon fogságban is, a sumír-asszir mítoszok kölcsönzéséhez hasonlóan.

Ma már ismerjük a Sámuel főpap Jeruzsálem elfoglalásának igazi projektjét a kusita Dávid királlyal és békeszerződését a Jebuzitákkal. Tudjuk, hogy miért csak Salamon építhetett templomot a farizeus főpapoknak. Dávid miért nem vitte be a szövetség ládáját a kőtáblákkal Jeruzsálembe.

Tudjuk, hogy a Gecsemáné kertjében volt a botrány helye, azaz Astarte Boldogasszony temploma, ahol Jézus gyakran töltötte éjszakáit.

Tudjuk, hogy Qumrán szerzetesei az ÉletfaZÁDOK  gyermekei voltak, innen a Sádók nevü főpap rontott névalakja.

Számomra az is érthetetlen, hogy miért nem történik genetikai vizsgálat, és azoknak nyilvánosságra hozása a"Szentföldi ásatásokon talált ásatag csontleleteken?

Évek óta Vörös Győző rekonstruálja Machaerus Heródes várát, és átadja vizsgálatra Izraelnek a csontleleteket. A projekt világhírű de a genetikáról nem esik szó. Miért?

Csak nem az látszik, hogy nincsenek héber leletek?

Kero Forever Creative Commons License 2019.01.25 -2 0 38791

You are crushing me mini me :DD

 

megaLOL :-)

Előzmény: Kód 001 (38790)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!