E szerint a BMW-s pasi szerint, aki pár évvel ezelőtt felszedett, olyan, ahogy én csinálom.
Néhány évvel ezelőtt, amikor már egyre gyakrabban vettem fel harisnyát, női cuccokat és gyakorlatilag kizárólag a nő szerepében éreztem jól magam, úgy adódott, hogy le kellett mennem valamiért másik, vidéki lakásomba.
Október volt és kora este kellett visszaindulnom Budapestre. Mivel kissé hűvös volt már - meg egyébként is imádom - farmernadrág alá fekete harisnyanadrágot vettem fel, de úgy, hogy a harisnyás bokám nagyjából kikandikált, persze csak az vehette észre, aki jobban megnézett.
Mivel a kocsim épp szervízben volt, a vasútállomásra mentem, de sajnos azt láttam, hogy a legközelebbi vonat Pestre majd csak egy jó óra múlva indul. Nem volt kedvem ennyit várni.
Kiálltam stoppolni és alig 5 perc múlva felvett egy BMW-s pasi. Olyan jó negyvenes volt - én akkor 22 - nagyon jól szituált és kulturált.
Bár előtte én csak fiatal, korombeli fiúkkal voltam együtt a szexben, ez a férfi rögtön nagyon felizgatta a fantáziámat, elhatároztam, hogy ha esetleg kikezd velem, akkor nem mondok neki nemet. A kocsiban olyan illat volt, amiből azt feltételeztem, hogy ő is nyitott lehet bizonyos dolgokra.
Beszélgetni kezdtünk, előbb semleges témákról, de már abból amiket akkor mondott éreztem, hogy ő is valószínűleg bisex beállítottságú.
Egy picit feljebb húztam a farmerom szárát, így hamarosan észrevette, hogy nem zokni, hanem női harisnya van a lábamon.
- Szeretsz ilyeneket hordani? - kérdezte. Mondtam neki, hogy igen, nagyon.
- Én pedig nagyon szeretem a csajos fiúkat - válaszolta. Ezután közöltem vele, hogy nagyon jóképű, biztosan oda vannak érte a lányok és a meleg, csajos fiúk is. Mondta, hogy most épp nincs állandó "barátnője".
Ezután megsimogatott, adott egy puszit, nagyon jó érzés volt. Nem bírtam ki és odanyúltam a sliccéhez. Őrülten dudorodott neki!
- Nem akarsz egy kicsit megállni? - kérdeztem tőle. Budapesttől 35 kilométerre egy akkor teljesen üres pihenőhelyen megálltunk. Kigomboltam a gatyáját és elkezdtem szopni neki. Gyönyörű farka volt, isteni érzés volt. Hamarosan a számba is élvezett.
Mondta, hogy isteni vagyok és elmehetnék aznap este vele egy szórakozóhelyre mint csaj, van egy sminkes/stylist ismerőse, aki segít teljesen lánnyá alakulnom.
Tetszett az ötlet, így azt az estét, éjszakát együtt töltöttük.
Képzelhetitek, mi volt! A lényeg, hogy mellette teljesen csajnak érezhettem magam!