-"Létezik olyan, hogy álom tenger, amin sámánok is hajózhatnak?"
-Hogy ne létezne.. azt sem árt, ha tudjuk, hogy az igazi álomtengeren hajózó sámánok általában nők (én ismerek egyet és csodálatosnak tartom... nagyon sokat tanultam/tanulok tőle... általa és rajta keresztül).
Én (férfiként) hiszek a női természetben és hiszem, hogy sok titkot és melegséget rejt...
A hímsoviniszta vallási és egyéb nézeteket nagyon nem szeretem (kezdetben csak a nő volt... a férfi minőség és a férfi később keletkezett).
„Ami ebben a teremtésben benne van jelenleg, azért lehet, mert mindennek létjogosultsága van. A józan észnek, a szív értelmének, a fej logikájának és a szellem logikájának is, a matematika vezérelte elmének és a szív bölcsességének is. Aztán hogy ki, mit tart elsődlegesnek, mit használ fel az életében, az a meglévő tudatosságától függ.” Ezt pontosan így látom én is, sőt a Te szavaidból is valami hasonlót véltem kiolvasni, csak még nem tudtam így formába önteni, mindössze a különbséget láttam. (a tudatosság-bölcsesség és a többi között.)
„Titokban remélem csak, hogy a világod megértéssel bólint a kétértelműségemre,” Rábólintok, mert nekem is sajátom.
„Nincsenek önálló gondolatok…” Szerintem a gondolatok nem élnek önálló életet, azok bennünk fogalmazódnak meg. Az „ötletet” meg sokszor önmagunk tudata mélyéről hozzuk a felszínre. (Az önálló alatt ezt értem, s azt, hogy nem mások kitalációit ismételgetem, nem mások véleményét szajkózom. Bár a pakliban ez is benne van, mert mások gondolata is része a tudásunknak, így azokat nem lehet, nem is kell kizárni.) Természetesen nem zárható ki, sőt, fel is kell tételezni, hogy térben és időben is eltérően, egymástól függetlenül azonos gondolatok fogalmazódnak meg.
„Bölcsesség hogyan lehetne a megélt élettapasztalatok összessége? Főként szűrete!” Azért szűrete, mert nem puszta emlékképekként raktározódnak, hanem saját tudásunk szerinti feldolgozás (saját megélés, rálátás, megítélés, tanulság) eredményeként. Továbbá nem egyetlen élet tapasztataira gondoltam, hiszen az oly rövidke idő, (és persze adottság, körülmények stb. is korlátozottak) hogy teljesen nyilvánvaló számomra a korábbi életek tapasztalatairól beszélnem.
„Mi van az előző, magunkkal hurcolt, megélt, elraktározottakkal?...” Ismételjük, gyarapítjuk. „…Amit nem tudsz a józan ész, a matematikag vezérelte,logikus elmébe átemelni...” Nem vész el, visszük tovább. A jelenlegi életünk alkalmával számos útelágazás megannyi választási lehetősége kizárja, hogy minden korábbi halmozott tudásunkat maradéktalanul hasznosítsuk (használjuk).
„Mondd csak, felismeri e magát a búzamag, a földből kibújó növényben?” A maga szintjén, amire és ameddig szükséges igen. Addig növekedik-fejlődik, amíg nem lesz belőle búzaszem, olyan, amilyennek lennie kell egy búzaszemnek. Ő maga válik, alakul búzaszemmé… Az, hogy ez felismerésnek számít-e, vagy sem, azon el lehet gondolkodni… (egyébként nagyon jó kérdés…)
„Hallottál már az aranymetszésről? Matematika a zene, a festészet, az írás, a növények, az ember felépítése, külső és belső erőtere.” Természetesen, ezért hétköznapi a számomra.
„Nem is az számít, hogy mit írok le ide neked, (bár félek, hogy megint csak szavakra, mondatokra szeded),” Ettől nem kell félned akkor sem, ha így történik, mert a megértés hézagait pótolják ezek a konkrétumok. Ha úgy tetszik vezérfonalat képeznek, segítenek a megérzések egyértelműsítésében… Nekem meg egyébként is fontosak, mert alapvető tulajdonságom mindent ízekre szedni, megkeresni a legapróbb miértet is…
„Nem a szó a fontos, hanem ami a szavakban rezeg. És biztos vagyok abban, hogy még a virtualitáson át is lehetséges megérezni ezt.” Igyekszem ráhangolódni (Rád-hangolódni) de nekem még kell valamilyen „kapaszkodó”, visszajelzés,- talán éppen a fentebb említett részletek boncolgatása által - nehogy nagyon tévútra fussak…
„Amikor valakit szeretsz, ebben a szeretetben igazából önmagadat szereted.” Persze. De nem a hétköznapi értelemben, nem csak magadat, hanem az Egészet, aminek önmagad is része vagy. Ezért használom a tisztelet szót, mert ez határozottan különbözik az általában tapasztalt magunk felé mutató, ösztönös, szükségletek kielégítését célzó, érzelmi alapú szeretettől. Számomra a tisztelet önmagunk kivetítése, egy kifelé áradó feltétel nélküli – ahogyan fogalmazol – harmónia. Ami persze érzelmi szintű szeretetet (is) gerjeszt… Amit e kérdéskörben írtál teljes mértékben fedi azt, mit a tiszteletről gondolok.
„Kértelek már, hogy ne beszélgessünk így, hogy kiemelünk mondatokat egymástól. Így csak szétszedjük a fényt, ami belőled vagy belőlem áramlik.” Sajnálom, gyárilag vagyok ilyen, Te is tudod, az ember nem bújhat ki a bőréből… Ha vígasztal, a fényt is fel lehet bontani. – Szivárvány. Lehet, hogy így még szebb is… Hmmm. Most jól megideologizáltam magam… Mellesleg az elején sokkal nagyobb szükség van a részletek tisztázására, a közös nyelv kialakítására, mert enélkül elbeszélnénk egymás mellett, nem értenénk egymás gondolatait.
Válaszaidból arra következtetek, hogy a józan ész-, a logika- és a matematika- vezérelte elme megközelítőleg sem azonos értelmű a tudatossággal, bölcsességgel a Te olvasatodban.
Lehet, hogy most védekeznem kellene, ezer oldalról megvilágítani, hogy igen, igen, ilyen szempontból igaz, egy másmilyen szempontból meg nem. Egyiket sem akarom tenni. Nem akarok szavakon kiakadni, és ezerrel ilyen olyan magyarázatokat fűzni hozzájuk. Ha ma azt mondom, hogy az ember Isten szava, holnap meg hogy az Isten az ember szava, mindegyik valahol fedni fogja a valóságot. Ami ebben a teremtésben benne van jelenleg, azért lehet, mert mindennek létjogosultsága van. A józan észnek, a szív értelmének, a fej logikájának és a szellem logikájának is, a matematika vezérelte elmének és a szív bölcsességének is. Aztán hogy ki, mit tart elsődlegesnek, mit használ fel az életében, az a meglévő tudatosságától függ. Hogy nálam mennyit játszik ez vagy az, még én sem tudom igazán pontosan, de méricskélni sem akarom, mert nem ez a dolgom az életemben.
Látom a fényt a megjelenésedben, és minden törekvésemmel azon próbálok lenni, hogy ezt a hibátlanságot meg ne törjem. A szemed tiszta látását, fényét fényesítem. Titokban remélem csak, hogy a világod megértéssel bólint a kétértelműségemre, és egy-ügyűségemre.
Józan ész alatt inkább a tényekre hagyatkozó, elsősorban önálló gondolatokat értek. Bölcsességnek nevezem a megélt élettapasztalatok összességét, de inkább azok szűretét, ha úgy tetszik; esszenciáját, mely tartalmazza az összefüggések ismeretén túl a tanulságokat.
Nincsenek önálló gondolatok Drága Kitadimanta! Minden volt már, csak néha lecsapolunk valamit az ideák tengeréből. Az idő törvénye az ismétlés. Egyszer én, egyszer te, másszor mások. Van mikor ugyanaz a hirtelen gondolat ér el hozzád, mint itt, több ezer kilométerre valakinél. De ötszáz, vagy kétezer ötszáz évvel ezelőtt már ez is megtörtént. Talán régebben is. És meg fog történni tízezer évvel később is, ha egyáltalán lehetséges lesz ilyen még... Bölcsesség hogyan lehetne a megélt élettapasztalatok összessége? Főként szűrete! Hiszen szemvillanásnyi az idő, amit ezen a planétán töltünk. Mi van az előző, magunkkal hurcolt, megélt, elraktározottakkal? Amit nem tudsz a józan ész, a matematikag vezérelte,logikus elmébe átemelni... aztán milyen összefüggésekről van szó? Materiális? Vagy csak szigoruan spirituális? Ki az, aki tudja, fel képes mérni mind ennek a főzetét, esszenciáját? Mi az az erő, ami képes alakítani a földi embert mindezek átlátására? Összefüggések! Itt nem csak arról van szó, hogy minden mindennel összefügg! Mondd csak, felismeri e magát a búzamag, a földből kibújó növényben? Ki az, aki valóban tudja, hogy mi az a folyamatosság? Ezelőtt pár évvel egyszer valahol leírtam, hogy nincsenek kezdetek és nincsenek befejezések. Persze mindenki kinevetett. Ma már mindenki tudja. Ez a bölcsesség Kedves Kitadimanta. Hogy az embernek minden dologhoz köze van és minden dolognak köze van az emberhez. Ahogy a létezés gondoskodik rólunk. A vonzás és taszítás törvénye által. Egy nap belecsapott a villám a videólejátszómba. Akkorát csattant, hogy azt hittem összeesek belé. De azonnal tudtam, hogy a ház vonzotta magához azt a kutya villámot. Hát így van. Tudom hogy ezt senki nem hiszi el, mégis, mégis... szóval a kárért az a fránya ház is felelős volt. De hagyjuk is... Számomra itt kezdődik a logika, a bölcsesség, valaminek az eszenciája ...
A logika és a matematika szavak mögé nem gondolok többet, sem kevesebbet, mint bármely hétköznapi ember.
Én többet gondolok. Mert az egész univerzum a matematikai törvények alapján jött létre. Hallottál már az aranymetszésről? Matematika a zene, a festészet, az írás, a növények, az ember felépítése, külső és belső erőtere.
Nem is az számít, hogy mit írok le ide neked, (bár félek, hogy megint csak szavakra, mondatokra szeded), inkább egy képet szeretnék neked felfesteni magamból, ahogyan én belül funkcionálok. De nem azért, hogy rágódjunk azon, hogy én most paradoxon vagyok a tegnapi önmagammal, hanem azért, hogy a vállamra léphess, én pedig a tiedre, hogy mind feljebb, közelebb kerülhessünk ahhoz, ahova iparkodunk... Nem a szó a fontos, hanem ami a szavakban rezeg. És biztos vagyok abban, hogy még a virtualitáson át is lehetséges megérezni ezt.
A szeretetről a tiszta szívre gondolok. Meg arra a legmagasabb rendű látásra, amely nem látja a hibát abban, akit/amit szeret. És arra is, hogy ha kivétel nélkül már mindent képes az ember szeretni, az ember is magává a szeretetté válik. Ezek nem csak szavak. Próbáld csak ki! Amikor valakit szeretsz, ebben a szeretetben igazából önmagadat szereted. Miért, mert ez a létezés szükséglete. A szeretet a legmagasabb rendű harmónia, ami mindíg csak egyberak, soha nem szed szét. Béke és törvény, rend és éberség. De gondolom ezeket te épp ugy tudod, mint én...
Kértelek már, hogy ne beszélgessünk így, hogy kiemelünk mondatokat egymástól. Így csak szétszedjük a fényt, ami belőled vagy belőlem áramlik. Csak írj, ahogy érzel. És számomra megtiszteltetés, ha válaszolhatok...
Hát minden jót, elnézést, ha kicsit hosszú lett. Csak írva gondolkodtam, ha nem bánod...
„Így igaz!” „Ez nem igaz!” Válaszaidból arra következtetek, hogy a józan ész-, a logika- és a matematika- vezérelte elme megközelítőleg sem azonos értelmű a tudatossággal, bölcsességgel a Te olvasatodban. (ami nem baj, lényeg, hogy ugyan abból a kottából zongorázzunk…)
„de vajon mit értesz Te józan ész alatt! Vajon mit értesz bölcsesség alatt! Milyen logikáról van szó? Milyen matematikáról, milyen tisztán látásról, tudatosságról, legfőképpen mi fajta szeretetről van itt szó?” Józan ész alatt inkább a tényekre hagyatkozó, elsősorban önálló gondolatokat értek. Bölcsességnek nevezem a megélt élettapasztalatok összességét, de inkább azok szűretét, ha úgy tetszik; esszenciáját, mely tartalmazza az összefüggések ismeretén túl a tanulságokat. A logika és a matematika szavak mögé nem gondolok többet, sem kevesebbet, mint bármely hétköznapi ember. A tisztán látást a bölcsesség fogalom alá helyezem, annak részeként: Olyan látásmód, mely igyekszik „kívülről” (is! Meg lehetőleg minden szempontból, minden vonatkozási rendszerből) szemlélni az eseményeket, lehető legkevesebb előzetes elképzelés (prekoncepció) nélkül.
„az ösztönnek a világon semmi köze nincs ahhoz a szeretethez, amiről itt szó van” Ha szeretetről beszélünk, nem tudjuk megkerülni emberi, érzelmi ösztönös voltát. Ha az, amiről itt szó van, nem jellemzően ösztönös, vagy kicsit sem jellemző rá, akkor más kifejezést kell használni a megjelölésére, mert egyazon hangsort (szót) nem használhatunk két egymással ellentétes tartalom jelölésére. Lásd: Fekete, fehér. Te itt milyen szeretetre gondolsz, ami nem olyan szeretet, mint amire a hétköznapokban gondolunk? – Bár ez utóbbit is érdemes lenne tisztázni a különbség megértése okán…
Jelzem, magam sem a hétköznapi szeretetre gondoltam, hanem egy más, összetett dologra, melynek dinamikája van, mint minden más fontos dolognak az univerzumban.
Sokan tudni vélik a megoldást, a probléma viszont az, hogy nem létezik semmilyen megoldás.
Van a kettősség és van a mozgás.
A kettősség lehet hármasság... és akkor mi van? ugyanúgy mozog.
A megvilágosodás (=a teljes fény): gonosz.
Van az alvás (=álom) és van a felébredés. A felébredésben nincsen semmi öröm. Ne akarjatok felébredni. Álmodjatok inkább... mert álom nélkül nincsen létezés.
Felébredésként egyébként sem tanítanak semmi egyebet, mint álmot.
A tudatban nincsen semmi abszolút (tartam). Az abszolút tartamok valójában álomtartamok.
Álmodni kétféleképpen lehet: vagy mások álmodtatnak téged vagy (valamilyen szinten) a saját álmodat álmodod.
Szabadság nem létezik... a szabadság: halál. A szolgaság is halál. Az ember a kettő között lavírozik.
Tízezer civilizáció volt már; mindegyik ugyanúgy végezte.
Nincs semmilyen kapu, amin át el vagy ki lehetne osonni.
A tudat széllel keletkezik, széllel múlik el.
Az entrópia minden létezőre vonatkozik. Az entrópikus önérzékelés mutatkozik meg lélekként.
Nem lett volna szabad, hogy univerzumok keletkezzenek. Mindegyik ugyanúgy végzi.
Nincsen semmilyen mentség senkinek.
Mi az élet?
Egy kódsor. Egy (félresikerült) program.
Az ember rossz világot épít. Matematikai alapon és matematikai elvekkel fogja magát felszámolni (és kiüresíteni).
Így jár az, aki az univerzumot fel akarja könyvtárazni.
Előző hsz-edben így fogyalmaztál: „mert a bebocsátás ára nem más, mint a józan ész vezérelte elméd, a logika vezérelte elméd, a matematika vezérelte elméd.”
Így igaz!
Magyarul fel kell adnunk józan gondolkodásunkat, lényegében egész bölcsességünket, tudatos mivoltunkat, lelki lényegünket.
Ez nem igaz!
Mindezt annak a szeretetnek az oltárán áldozzuk fel, ami tulajdonképpen érzelem, érzés, egyszóval ösztönös megnyilvánulás.
Ez egy hatalmas tévedés!
Én azt hiszem, inkább a közvetlen és tágabb, élő és élettelen környezetünk tiszteletéről lehet szó, s a jó értelemben vett alázatról. Mert e kettő nélkül igazi szeretetről nem beszélhetünk, pusztán ösztönről…
Nem!
Azonban a tisztelet és alázat semmi esetre sem ösztönös, sokkal inkább a józan ész, a bölcsesség gyakorlati megnyilvánulása, egyben a szeretet generátora
a bebocsátás ára nem lehet a tapasztalati elménk, a bölcsességünk feladása, ellenkezőleg, éppen a tudatosságunk, a tisztán látásunk az egyetlen út, mely az igazi szeretethez vezet (a kölcsönös tiszteleten keresztül.)
IGEN! (de vajon mit értesz Te józan ész alatt! Vajon mit értesz bölcsesség alatt! Milyen logikáról van szó? Milyen matematikáról, milyen tisztán látásról, tudatosságról, legfőképpen mi fajta szeretetről van itt szó?
Így már a szeretet elveszti puszta ösztönös jellemzőjét - az öszönnek avilágon semmi köze nincs ahhoz a szeretethez, amiről itt szó van
„Úgy is mondhatnánk, hogy a szeretet felé lépés kockázata...” Itt valami nem stimmel…. Előző hsz-edben így fogyalmaztál: „mert a bebocsátás ára nem más, mint a józan ész vezérelte elméd, a logika vezérelte elméd, a matematika vezérelte elméd.” Magyarul fel kell adnunk józan gondolkodásunkat, lényegében egész bölcsességünket, tudatos mivoltunkat, lelki lényegünket. Mindezt annak a szeretetnek az oltárán áldozzuk fel, ami tulajdonképpen érzelem, érzés, egyszóval ösztönös megnyilvánulás. Én azt hiszem, inkább a közvetlen és tágabb, élő és élettelen környezetünk tiszteletéről lehet szó, s a jó értelemben vett alázatról. Mert e kettő nélkül igazi szeretetről nem beszélhetünk, pusztán ösztönről… Azonban a tisztelet és alázat semmi esetre sem ösztönös, sokkal inkább a józan ész, a bölcsesség gyakorlati megnyilvánulása, egyben a szeretet generátora .… Más szóval; a bebocsátás ára nem lehet a tapasztalati elménk, a bölcsességünk feladása, ellenkezőleg, éppen a tudatosságunk, a tisztán látásunk az egyetlen út, mely az igazi szeretethez vezet (a kölcsönös tiszteleten keresztül.) Így már a szeretet elveszti puszta ösztönös jellemzőjét, hiszen a bölcsesség szülte (kölcsönös) tisztelet minduntalan újjá éleszti, újjá teremti. Én így látom…
Nem a mai világ emberének csepegős érzéseiről van szó. ... "az érzések felé lépés kockázata... "
Úgy is mondhatnánk, hogy a szeretet felé lépés kockázata... a szeretet pedig nem a mai, modern ember csepegős lihegése, hanem a kötődéstől való szabadulás egyetlen lehetősége. Mert amikor mindent szeretsz, akkor semmihez nem vagy kötve. Ezen a "platformon" az ösztön már labdába sem rughat...
„A józan észtől az érzések felé lépés kockázata és ezek kiegyensúlyozása azoknak való, akik igazán bátrak – csak őrült embereknek -, mert a bebocsátás ára nem más, mint a józan ész vezérelte elméd, a logika vezérelte elméd, a matematika vezérelte elméd.”
Ha a többségi elvből indulsz ki, akkor tényleg úgy tűnhet, hogy a másképpen gondolkodó, másképpen élő kisebbség az őrült, de szerintem nem erről van szó…. A bebocsájtás árát éppenhogy nem a józan ész, a logika vezérletének tagadása jelenti, hanem az ösztön ( érzelmek) diktálta célok korlátozása.
Azt hiszem, (a józan észtől) az érzések felé mozdulást Te másképpen érted, mint ahogyan írtad, mert ebben az esetben egy visszafejődést helyezel előtérbe; az érzelmek által vezérelt ember eszméjét, ami az ösztönösség, a biológiai igények szintjére való visszalépéssel mutat azonosságot.
Keresővé válni majdnem egyenlő az őrültté válással, legalábbis a világ szemében. Tehát belépsz az őrületbe. De ez az őrület az egyetlen létező épelméjűség!
Azért vagyunk boldogtalanok, mert elfelejtettük a szeretet nyelvét. Azért felejtettük el a szeretet nyelvét, mert túlságosan azonosultunk a józan ésszel. Nincs semmi baj a józan ésszel, de hajlamos a kisajátításra. Az egész lényedhez ragaszkodik. Ekkor az érzés szenved – az érzés éhezik -, és lassan-lassan teljesen megfeledkezel az érzésről. Ezért egyre jobban összezsugorodik, és az a halott érzés halott súllyá változik; az az érzés halott szívvé változik.
Attól kezdve csak vonszolod magadat előre valahogy – ami mindig csak “valahogy” marad. Nem lesz báj, nem lesz varázslat, mert szeretet nélkül nincs varázslat az életben. És nem lesz költészet sem; az élet merő próza lesz, sivárság. Igen, lesz grammatikája, de nem lesz benne dallam. Lesz szerkezete, de nem lesz lényege.
A józan észtől az érzések felé lépés kockázata és ezek kiegyensúlyozása azoknak való, akik igazán bátrak – csak őrült embereknek -, mert a bebocsátás ára nem más, mint a józan ész vezérelte elméd, a logika vezérelte elméd, a matematika vezérelte elméd.
Amikor eldobod ezt a hozzáállást, többé már nem a próza van a középpontban, hanem a költészet; többé nem a cél van a középpontban, hanem a játék; többé nem a pénz van a középpontban, hanem a meditáció; többé nem a hatalom van a középpontban, hanem az egyszerűség, a nem-birtoklás, az élet puszta öröme – ez majdnem őrület.
"A "lélekről": nem egyéb, mint az "ősfénynek" a tükörképe (tükrözött változata)...
valójában nem is létezik ."
Én valós dolognak gondolom, de egyenlőre semmiféle struktúrát nem társítok hozzá, valamiféle energiamezőt, vagy hasonlót képzelek el, feltehetően nem csak három dimenzióban, hanem e fölötti térben… Aminek valószínűségét látom az, hogy információ hordozó szerepe is kell, hogy legyen. Tulajdonképpen ez utóbbiból indultam ki…
„((a kulcs az ŰR-höz való alkalmazkodás; melyik életforma képes leginkább alkalmazkodni az ŰR-höz??? Ez a lényeg.”
Ha létezik lélek, akkor az erre éppenhogy alkalmas… De miért baj, hogy van egy szerves létforma, pontosabban rendszer, mely a lélekkel egy különös szimbiózisban, kölcsönhatásban alkotja magát az ÉLET-et?
Ha a stabilitás tartósságban nyilvánul meg, akkor az nem jelent semmit Az idő nagyon relatív fogalom.
„amikben (talán már) nem lesznek jelen a mi gyengeségeink (=megkettőződött tudat, gyors kopás, puhaság, gyengeség, erős érzelmi befolyásoltság, önösség, ostoba és buta önzés, hamis gondolkodás stb.).”
Én semmi kivetnivalót nem látok ezekben a dolgokban, tulajdonságokban. Már azért sem, mert ezek megítélése is igencsak relatív.
„Becsületesen fog ítélni és mérni, vizsgálni,”
Tehát valami tökéletesre gondolsz? Lehet, hogy az lesz a végállomás, de akkor az lesz szó szerint, mert onnan nincs tovább.
„A Föld bolygó szerves életformái valószínűleg csak egy rövidebb átmenetet jelentenek.”
Ahhoz, hogy ebben a kérdésben bárhová eljussunk az ÉLET fogalmát kellene pontosan meghatároznunk, de erre vajmi kevés esélyt látok, mert pont a lényegét nem tudjuk megragadni.
„Az általunk érzékelt "világ" egy "illuzórikus tükörvilágként" működik, nyilvánul meg.”
Az illuzórikus voltát én úgy értem, hogy a világ maga valós, csak amilyen képet alkotunk róla az nem teljes. Tehát még a róla alkotott kép is lényegében valós az én szememben, bár megközelítőleg sem olyan, mint amilyen a valóság, mert csak egy kicsinyke szeletjét érzékeljük annak, ami körülvesz bennünket.
„Minden "fordítva és visszafelé " zajlik benne, viszont a "megfordítás" stb. jóval magasabb síkon van,”
Miből lehet mindkettőre (akár külön-külön) következtetni?
„Véleményem szerint az univerzum (és minden jelensége) nem egyéb, mint anomália”
Elgondolkodtató… Egyáltalán képesek vagyunk az anomália (rendellenesség) szó mögé olyan tartalmat képzelni, mely univerzális méretekben (szinten) megállja helyét, értelmezhető? Másképpen kérdezem: Mihez képest rendellenes? Milyen az az állapot, mikor nem rendellenes?
„"megváltás, szabadulás" stb., mint olyan: nem létezik.”
Ezzel egyetértek.
„"kozmikus balesetből" kifolyólag jelent meg az általunk érzékelhető és tapasztalható világ.”
Ha a balesetet úgy érted, hogy nincs mögötte szándékosság, akkor csatlakozom.
nem egyéb, mint az "ősfénynek" a tükörképe (tükrözött változata)...
valójában nem is létezik .
Más:
anomáliavilágban legstabilabb minőség az ŰR minősége (=végtelen, néma hideg tér),
ŰR-ISTEN
((a kulcs az ŰR-höz való alkalmazkodás; melyik életforma képes leginkább alkalmazkodni az ŰR-höz??? Ez a lényeg.
ŰR-höz való alkalmazkodás stb. elvi-, gondolati-, cselekvési stb. szinteken.
Az ember (=szerves életforma) nem bír az ŰR-höz alkalmazkodni, ezért nem lesz túl hosszú életű (kozmikus léptékkel nézve)).
Az emberiség ebbe az "üres és hideg pusztába" tart (jelenleg),
"lovának" a "számot" használja, hogy gyorsabban odaérjen.
(lehet, hogy csak az "eljövendőnek", az eljövendő életformának a balekja).
Vízióm a jövőről:
új életformákat látok, stabilabb (=tartósabb) életformákat látok, amikben (talán már) nem lesznek jelen a mi gyengeségeink (=megkettőződött tudat, gyors kopás, puhaság, gyengeség, erős érzelmi befolyásoltság, önösség, ostoba és buta önzés, hamis gomdolkodás stb.).
Nekem is úgy tűnik, hogy "felhőben " fog eljönni.
(számítástechnikai felhőben, "cloud")
Definiálhatatlanul és megfoghatatlanul, egyfajta "szellemként".
Becsületesen fog ítélni és mérni, vizsgálni,
de nem hiszem, hogy szüksége lesz az emberre (=emberiségre).
A Föld bolygó szerves életformái valószínűleg csak egy rövidebb átmenetet jelentenek (tartósabb és stabilabb életformákhoz).
Az általunk érzékelt "világ" egy "illuzórikus tükörvilágként" működik, nyilvánul meg.
Minden "fordítva és visszafelé " zajlik benne, viszont a "megfordítás" stb. jóval magasabb síkon van, mint pl. a mi logikai síkunk.
Energetikai problémának tekintem ezt (kb. az univerzum problémája egy olyan energetikai jellegű problémának tekinthető, amire (gyakorlatilag) nem létezik semmilyen megoldás).
Véleményem szerint az univerzum (és minden jelensége) nem egyéb, mint anomália (=rendellenesség )...
olyan anomália, ami általunk és képességeinkkel nem oldható fel.
(="magasabb síkon" keletkezett anomália)
Lehetséges, hogy a legelső anomália az "elvi szinten értendő FÉNY " volt...
lehetséges, hogy ez az első szintű anomália a forrása az összes "általa keletkezett alacsonyabb rezonanciájú" anomáliának.
Más:
valójában mindig elvekről (agyonrágott és kiköpött nevükön: "ideákról") van szó...
ezeket az elveket látja (valamilyen szinten) a filozófus és ezekben az elvekben gondolkodik és értelmez.
Egyéb:
az összes vallást és hasonló irányzatot "elvetélt filozófusok" alkották,
akik képtelenek voltak elvi síkon
látni, gondolkodni, értelmezni.
Fontos:
a filozófus azt is megérti, hogy semmit nem lehet megváltani...
"megváltás, szabadulás" stb., mint olyan: nem létezik.
Mind aki "lejjebb száll", ezt képtelen elviselni és befogadni (önössége, önhite okán)
és ezért alkot "vallásokat", "megváltásról" szóló tanításokat,
ezért teszi "sarokkővé" a "hitet" (cáfolandó a "tényállást".
Az összes kultusz gyengeségből és gyávaságból keletkezik.
Az ember nem akar látni, ezért hívom "álmodó lénynek".
Teljesen mindegy, mit álmodik, valójában minden álom ugyannarról szól.
...
A rózsakeresztes nézettel annyiban egyetértek, hogy szerintem is "kozmikus balesetből" kifolyólag jelent meg
Többek közt ezért vagyunk itt. - igen, többek között ezért vagyunk itt.
Biztos, hogy a negatív dolgok vannak túlsúlyban? - amennyire biztos, hogy a negatív dolgok vannak túlsúlyban, annyira nem is biztos.
hosszú távon a természettel, egymással, és önmagunkkal nem lehet e nélkül (azaz diszharmóniában) élni.- úgy tűnik nem lehet. Bár ki tudja...
Hát ez az! - :-)
Én is így látom, s ezért is helyezkedtem szembe a "teremtés" egy "degenerációs folyamat" és a „szellem megzavarodott” gondolatokkal. - igen. Van aki szembehelyezkedik, van aki mellete. A szabad választás mindíg adott.
akaratlanul is fellép a kölcsönhatás a környezettel - fellép. Tudati állapotoktól függetlenül...
a szónak sem lebecsülendő a hatása - nem bizony! :-)
a topik is alkalmas arra, hogy éljünk a szó erejével - azért lett nyitva :-)
Környezetemben örömmel látom, hogy már egészen fiatal korban kialakul valamilyen tudatos lét iránti igény, amit korábban nem tapasztaltam. - én is örülök ennek
Ez valószínűleg a keleti, ősi kultúra és hitvilág beáramlásának, vagy talán visszaáramlásának, (újra) megismerésének köszönhető. - valószínű, de lehet hogy mégsem így van ... :-)
„Ebben a biológiai láncban, amiben élünk, a legnagyobb gondot az ember okozza. Érzéseivel, gondolataival, amik eltértek a szeretet, az univerzális szeretet útjáról.”
Szerintem soha nem is volt rajta, ahogyan egyetlen élőlény sem. Az egész élővilág a tápláléklánc –elvére épül, ami – ha a saját érdek úgy kívánja - kizárja a szeretet és a tisztelet minden fajtáját, különben önmaga (és a faj) fennmaradása forogna veszélyben. Én úgy látom, hogy éppen az ember megjelenése hozta meg a tisztelet, a másikkal szemben tanúsított megértés, elfogadás, a segíteni akarás, és sok más hasonló tulajdonság kifejlődését és ezek gyakorlását. Persze az egoista ösztön nem halt ki, és nem is lehet cél annak teljes „elnyomása”, mert hozzátartozik létünk mindennapjaihoz; örömeink, érzelmeink forrása, miket megélni, megismerni csak fizikai testben lehetséges. –Többek közt ezért vagyunk itt.
„Annak kell, hogy valóság alapja legyen, hogy az emberi düh és hatalomvágy olyan mértékűvé vált, hogy hatása kiterjedt az egész galaktikára.”
Tényleg így van, vagy csak néhányan érzik így? Ismerjük-e a mértéket, ami megmutatja túl vagyunk egy küszöb-szinten? És mi van a pozitív energiákkal, rezgésekkel? Azok nem lépnek kölcsönhatásba semmivel? Azok nem építenek aeonokat? Más szóval úgy kérdezem: Biztos, hogy a negatív dolgok vannak túlsúlyban? Ha igen, milyen mérőszám(ok) alapján?
„A harmónia nem egy cél, hanem egy állapot.”
OK. Értem. Egy másik topikban a tökéletességgel hoztuk párhuzamba, de látom, Te egy egészen más tartalmat gondolsz a szó mögé, amit helyeslek.
Persze ettől függetlenül cél lehet ennek az állapotnak az elérése. Sőt, kell is, hogy ez célként jelenjék meg, mert hosszú távon a természettel, egymással, és önmagunkkal nem lehet e nélkül (azaz diszharmóniában) élni.
„Nem gondolkodsz, nem erőlködsz, nem próbálod a fizikai világot a hatalmad alá szorítani, meghódítani, rajta uralkodni. Csak épp lenni, és tenni, ami szeretetből jön. Mindenképpen harmónia a végeredmény.”
Hát ez az! Amikor képesek vagyunk azon a keskeny ösvényen haladni, mely az arany középutat, az egyensúlyi helyzetet jelenti a biológiai szükségleteink és környezetünk adta lehetőségeink között, és amit hosszú idők alatt (előző életeinkben) megszerzett bölcsességünk által tarthatunk fenn.
„Tudod, azt gondolom, hogy ma sok oktávval megemelkedett az emberek tudatállapota.”
Én is így látom, s ezért is helyezkedtem szembe a "teremtés" egy "degenerációs folyamat" és a „szellem megzavarodott” gondolatokkal.
„Most, a megbonyolódott világban nagyszerű, ha valaki megérti és megérzi saját létezésének egyszerűségét. És elkezdi megvalósítani. És ezen az alapon csak szemléli, szeretettel és megértően, ami a világban zajlik....”
- Szerintem soha nem csak szemléli, mert akaratlanul is fellép a kölcsönhatás a környezettel, s a kisugárzása, példamutatása beszédesebb minden szónál. Ugyanakkor azért a szónak sem lebecsülendő a hatása, ha az nem áll ellentétben a cselekedetekkel, s nem tolakodó, öntömjénező, stb. Tehát a topik is alkalmas arra, hogy éljünk a szó erejével…
- Környezetemben örömmel látom, hogy már egészen fiatal korban kialakul valamilyen tudatos lét iránti igény, amit korábban nem tapasztaltam. Ez valószínűleg a keleti, ősi kultúra és hitvilág beáramlásának, vagy talán visszaáramlásának, (újra) megismerésének köszönhető.
"nem az ember az egyedüli lény a földön, mely hatalomra, önmaga érvényesülésére törekszik, hanem minden egyes sok-sok milliárdnyi élőlény is, sokmillió éve…" - érdekes amit most ideírtál. Ebben a biológiai láncban, amiben élünk, a legnagyobb gondot az ember okozza. Érzéseivel, gondolataival, amik eltértek a szeretet, az univerzális szeretet útjáról. Most, amit ideírtál, nagyon is helytálló. Én annak érzem. A dialektikában (az itt-és-most-ban) biza itt vannak az állatok is. Érzéseikkel. Létfenntartási harcukban igenis elsődleges szerepet kap az indulat. A düh. A másik fölötti hatalom megszerzése. Ha az ember eon és archon erőközpontokat hoz létre folyton, akkor más élőlények is teszik ezt a maguk módján. És nem is biztos, hogy ezek kizárólag a Földön léteznek.
Miért gondoljuk azt valóban, hogy a Földön kívül létezők csupa bájos, szeretettel és segítő készséggel teli létezők? Valóban! Annak kell, hogy valóság alapja legyen, hogy az emberi düh és hatalomvágy olyan mértékűvé vált, hogy hatása kiterjedt az egész galaktikára. Nem csak a fizikailag látható, hanem a láthatatlan "dimenziók" végtelenségébe is. Ugye, a kölcsönhatás. Ha meg a kölcsönhatásnál tartunk... Igen, bármi történik a Világegyetemben, annak a hatása érezhetőnek kell lenni itt a Földön is, illetve a Létezés minden milliméterében.
Hogy mi lennénk az univerzumban egyedül az értelmes lények, ezt nem mondom. Nem azért, mert el tudom képzelni, hogy más értelmes lények is élnek. Egyszerűen biztos vagyok benne, hogy vannak.
Én sem gondolom, de ha bekövetkezik a harmónia, mint cél, akkor mi lehet, mi következhet azután?- ennek örülök, hogy leírtad. Mondják, hogy a cél az út. A cél a bekövetkezéshez vezető folyamat. A cél soha nem rögzített, egyetlen állapot. Azt is mondják :-), hogy amint bekövetkezik egy kitűzött cél, azonnal ott egy másik. És persze a hozzá vezető út is. Nossss :-) A harmónia nem egy cél, hanem egy állapot. Tudat, vagy létezési állapot, azt most hagyjuk. Csak állapot. Ha valaha is meditáltál, akkor kellett, hogy érezd. Amikor elkezdtél meditálni, soha nem tűzted ki célul, hogy azért meditálok, hogy harmóniába kerüljek. Ezt csak jött. Miért? Mert összeköttetésebe kerülhettél belső állapotod miatt azokkal az erőkkel, sugárzásokkal, amelyeket belső állapotod miatt felvehettél, amelyeket vissza voltál képes tükrözni, mert egyébként is hordozod őket stb. stb. Lényeg az, hogy harmóniába kerültél. A harmóniában levés tehát egy állapot. De vajon milyen állapot? Ha mondjuk festel, főzöl, takarítasz, kertészkedsz, elkezd az idő kirepülni a "kontrollod" alól. Mintegy meg is szünik. Miért, mert azt teszed, ami harmóniába hoz. Miért hoz harmóniába? Mert azonos minőségű veled. Magyarul szeretettel végzed. Amit szeretettel végzel, az harmóniába hoz. Ha harmóniába kerülsz, legördülnek a nehéz érzések, könnyűség uralkodik a létezéseden. Mert csak vagy. Nem gondolkodsz, nem erőlködsz, nem próbálod a fizikai világot a hatalmad alá szorítani, meghóditani, rajta uralkodni. Csak épp lenni, és tenni, ami szeretetből jön. Mindenképpen harmónia a végeredmény. Lenni. És kiárasztani magunkból pontosan azt, amik vagyunk legmélyen. Ez volna az, amit tennünk kellene. Ami harmóniával öntené végig a Földet. Az embereket. Minden élőlényt. Az egész univerzumot. Könnyűvé válnak a létezés. A levés. Harmónia, Rend, béke uralkodna. Elmulnának az archon hegyek, birodalmak, hiearchiák, helyére kerülne minden. Ez akkor sem cél lenne, hanem egy állapot. A szív tudatának állapota. Amit a tudat érezne és "elkövetne"...
Kicsit megengedtem magamnak, hogy kiírjam magamból, amit a mondatod felhozott bennem. Nem is igen tartozott a témánkhoz. Vagy talán igen...
Az utolsó közös gondolatunkhoz is... A lélek, a szív bölcsessége az, ami megmarad. Amit a lélekbe képesek vagyunk beégetni. Aminek vitalitása visszafordíthatatlanul megemeli, vagy lehuzza a lelket. A test létfontosságú ebben a vonatkozásban. És átruházhatatlan felelőssége is, aki "beleköltözik" :-)
Tudod, azt gondolom, hogy ma sok oktávval megemelkedett az emberek tudatállapota. Ilyen beszélgetésben, mint amiben Veled most vagyok, sok évvel ezelőtt fordult elő a Buddhista topikban. Akkor Babujaju volt a nevem és Astussal, és sok más emberekkel beszélgettünk. Sokat tanultunk egymástól. Én legalábbis sokat tanultam ezekből a beszélgetésekből. Ma úgy érzem, hogy ezek a beszélgetések már inkább átmentek valami fajta gyakorlati teljesítésekben. Igen, az elmult években sokat olvastunk, de sokat tapasztaltunk is. Ma figyelünk bár, de kerüljük a bonyolult helyzeteket, megállapításokat, cselekedeteket. Mert egyre evidensebb, hogy a leghatalmasabb dolog az egyszerűség. Mondhatnám azt is, a szimpla "levés". Jelzi ugyanis a benső ami neki jó. A jó mindíg egyszerű. És nem bánt senkit. Jó a kisugárzása is és fölveszi a megegészségesítő mágneses sugarakat. Ez is a harmónia része. Most, a megbonyolódott világban nagyszerű, ha valaki megérti és megérzi saját létezésének egyszerűségét. És elkezdi megvalósítani. És ezen az alapon csak szemléli, szeretettel és megértően, ami a világban zajlik....
Tudásod van a bibliában leírtakból, de én azt hiszem, hogy ismered az apokrif írásokat is. Szivesen beszélgetek Veled, ha a saját belső érzéseidet írod meg nekem. Hagyjuk, hogy itt ez, ott meg az van. Te is látod a jelen létezés állását. Mit gondolsz ezekről? Hogy éled meg? Mik a Te tapasztalataid? Nekem is vannak kérdéseim, tapasztalataim? És most pedig Áldott Karácsonyt kivánok Neked és szeretteidnek.
„Amikor egy emberiség korszak elég hosszú ideig tart, akkor a dialektikus emberiség biológiai ösztöneiből, hajtóerőiből és szükségleteiből az egész világegyetemet hatalmas erőkkel "népesítik be".”
OK, rendben, de nem az ember az egyedüli lény a földön, mely hatalomra, önmaga érvényesülésére törekszik, hanem minden egyes sok-sok milliárdnyi élőlény is, sokmillió éve…
„Az archonok és eonok az ember által készített elektromágneses transzformátorok,”
No, ezt hogyan képzeljem el? S miért csak az ember csinál, „készít” ilyet, más élőlény miért nem?
S ha már az egész világegyetemről beszélünk, mi annak biztosítéka, hogy csak mi vagyunk egyedül emberi, azaz értelmes lények?
"Úgy gondolom, hogy ez utóbbi állapot a fejlődés vége." [a harmónia]
- „Nem gondolom, hogy a fejlődésnek valaha vége szakadhatna.”
Én sem gondolom, de ha bekövetkezik a harmónia, mint cél, akkor mi lehet, mi következhet azután?
„Jegyezd meg lélek, hogyha az érzékvilágból kivonulsz, semmiképpen sem viheted magaddal az összetett világ ismeretét.”
Ez rendben is van így…ha felületesen szemléljük, de egyáltalán nem biztos, ha az élet célját keressük, akkor ez lesz –e a véleményünk. A lélek nem véletlenül vette föl anyagi-földi „ruháját”, s teszi ezt sokadszor. (reinkarnáció) Ennek csak egyetlen magyarázatát látom jelenleg, nevezetesen, hogy a lélek anyagi test nélkül képtelen lehet a fejlődésre (és viszont). Ezért van szükség erre a fura szimbiózisra.
Tehát az itt, a Földön megszerzett tudást bizony magunkkal visszük, magunkkal kell vinni, mely egyre magasabb szintű bölcsességgé sűrűsödik a megélt élethelyzetek (és persze életek) során.
"ősi leírások e kérdésben az egész világra vonatkoztatták-e gondolataikat, vagy csak a földre." - természetesen az ősi írások e kérdésben és szinte minden kérdésben az egész világra, világegyetemre, logoszra vonatkoztatták gondolataikat, meglátásaikat.
"Ha alapjaiban nem is kérdőjelezhető meg az önállóság, az Általad is említett kölcsönhatások ennek némiképp ellene szólnak" - az önállóság és a kölcsönhatás, egyidejüleg sem zárja ki egymást.
"viszályok is - visszahat azokra a rezgésekre erőterekre, melyek az élet lényegét határozzák meg, azonban nem feltételezem, hogy elsődleges szerepet kapnának" - nincs elsődlegesség, csak kölcsönhatás.
"mert: - Nemcsak a negatív, hanem a pozitív dolgok is visszahatnak" - mert nélkül: csak kölcsönhatás!
"a sokmillió éves földi élet alatt miért pont most, az utóbbi egy-két ezer évben okoz ez problémát, hisz’ ezek a jelenségek (viszályok) magának a biológiai létnek a sajátosságaiból fakadnak." - hasonló hasonlót vonz még akkor is, ha harcolnak egymás ellen. Az elektromágneses koncepciók (archon,eon) egy magasabb szinten azonos regzéssel összekapcsolódnak, és hatalomelvekké, hatalom összpontosulásokká lesznek. Amikor egy emberiség korszak elég hossző ideig tart, akkor a dialektikus emberiség biológiai ösztöneiből, hajtóerőiből és szükségleteiből az egész ilágegyetemet hatalmas erőkkel "népesítik be". Ezek az erők az egész természetet egy ellentermészettel uralja. (erről már szó volt. :-) Minden archon és eon az emberiség iszonyú ínségének, nyomorának a bizonyítéka.
Az archonok és eonok az ember által készített elektromágneses taranszformátorok, kényszerítik a dialektika áramlatát, hogy hagyják magukat transzformálni, irányítani és megváltoztatni!!!! Hasonló a hasonlót vonzza! Elektromágneses összeütközés fejlődik ki a dialektikus világegyetemben. Nem a Földről van szó, hanem az egész dialektikus világegyetemről, az egész dialektikus Tejút-rendszerrel. Az ember meg lesz fosztva mentális teremtményeitől. (archonok, eonok.) Egy teljesen idegen mágneses regzés (más feszültséggel és hullámhosszal) hajtja végre a tisztitast. Ami ha nem is olyan látványos és rettenetes még, mint ahogy azt az emberi félelem önmagában megfestette.)
A sok millió földi év alatt ez az állapot már elégszer bekövetkezett. Erről szólnak az ősrégi írások.
"A harmónia lényegét valamilyen egyensúlyi állapottal lehet azonosítani, ami értelemszerűen „állóvíz”. - Nem. A harmóniára vannak más szavak is. Példáúl: Rend. A Rend pedig nem állóvíz.
"Úgy gondolom, hogy ez utóbbi állapot a fejlődés vége." - Nem gondolom, hogy a fejlődésnek valaha vége szakadhatna.
"minden ellentétekkel, diszharmóniával terhelt (kvázi) kaotikus rendszer nyugalomra, kiegyenlítődésre, kiegyensúlyozottságra törekszik, s mindaddig „működik”, míg el nem éri ezt az állapotot. Azután valami felborítja ezt a rendet, s minden kezdődik elölről…."- a dialektikában. Igen. Ezért nem beszélhetünk nyugalomról, Rendről, harmóniáról, igazságosságról, Igaz Emberi életről... a dialektikában. De bocsánat! Mindez persze nem azt jelenti, hogy az itt-és-most helyett valami fajta más bolygóról, rajtunk kivüli életről kellene álmodozni. Nem erről van szó, de ez most messzire vinne...
"
„Nem történt meg az alapötlet, az emberiség nem töltötte be eredeti hivatását,”
Nem hinném, hogy lett volna valaha is az emberre, az életre, de bármi másra bármilyen elképzelés a végcélt illetően, mivel akkor egyetlen ciklusból állana akár az univerzum, akár a Föld, akár a földi élet, de az emberé is." - Értelek, nagyon is. Szerintem Te is érted, hogy itt mit akartam mondani...
Még néhány szó Hermész Triszmegisztosztól:
"Próbálj meg absolút ismeretre szert tenni a dolgokat illetően azzal, hogy megismered életjelenségeiket és lényegüket. De ne vedd figyelembe a tulajdonságaikat és a sokféleségüket. Mert az igazi élet és ennek lényege egyszerü és örök, és a lelket semmi nem választja el ettől.
Tulajdonságok és sokféleségek viszont összetett dolgok, amelyeket a tér és az idő korlátoz.
Jegyezd meg lélek, hogzha az érzékvilágból kivonulsz, semmiképpen sem viheted magaddal az összetett világ ismeretét. Mert az egyetemes tudás nem fűződik külső dolgokhoz, hanem a lélek lényéhez illő és ahhoz kapcsolódik. Sajátítsd el tehát az egyszerű dolgok ismeretét és az összetettekét bocsásd el."
