Keresés

Részletes keresés

IDKFA Creative Commons License 2005.06.28 0 0 2592

http://index.hu/politika/belfold/2005/poligate/szavazas/ 

 

Nem véletlenül vezeti a lemondtási toplistát. :P

friss nick Creative Commons License 2005.06.23 0 0 2591

Hiába újítanának is fel bármit (na nem mintha ez BP-re jellemző lenne), mert olyan silány minőségben dolgoznak az építkezési vállalkozók és alvállalkozóik, hogy jó esetben is pár év alatt tönkremegy, amit borzasztó drágán és lassan elkészítettek.

 

A hazai építőipar legnagyobb baja, hogy a benne dolgozó vállalkozók cirka 70 százaléka tolvaj kontár gazember, aki egyedül a megtérülés miatt invesztált az építőiparba, nem pedig lelkiismerets hozzáértő.

 

Én úgy gondolom, hogy itt egy dolog segíthet, méghozzá ugyanaz, amit számos más ügyben is sikeresen lehetNE alkalmazni (hazudozó politikusok, kézrekerített bűnözők, fehérgalléros sikkasztók, rendőröket megtámadó csürhe, korrupción ért főrendőrök, egyebek): a precedensek megteremtése.

 

Ha a következő két-három vállalkozót, akinek a munkáját egy év múlva máris lehet ugyanannyiért javítani, bevágnák a csába egy javító-neveléő intézménybe, jókora médiazaj mellett, némi vagyonelkobzás mellett, talán lassan jobbra fordulna a helyzet. Addig: duma.

 

Meg kéne érteni, hogy sajnos az emberiség olyan irányba fejlődött, ahol istentelenül sokan vagyunk egy kicsi bolygóra bezárva, és a többség , fogadjuk már el, nem belátóan, a közös jövő bűvöletében gondolkozik, azaz - mint a kisgyerekre - BIZONYOS szabályokat muszáj ráerőszakolni.

 

Demszkáj meg eccerűen nem értem, mit keres 15 éve a főváros élén, hogyan csinálja, miért bíznak benne. Én 12 éve élek itt, de úgy érzem semmi olyan nem történt, ami nem természetes velejárója az idő múlásának egy nagyvárosban, a 20-21. század fordulóján. Sőt, még annyi se.

 

Vki mondta, hogy dehát a csúnya kerületi polgármesterek, meg hogy Demszkáj hatalma korlátozott: akkor meg minek fizetjük? Akkor minek nekünk főpolgármester, hatalmas lóvéval, apparátussal, terepjáróval, nyaralóval, sleppel és egy újabb pénzlenyúlási lehetőséggel?

 

Itthon az a nyomasztó, hogy Európának hazudjuk, sőt hisszük, közben meg Balkán.

zsifru Creative Commons License 2005.06.23 0 0 2590

Végre egy éppkézláb rap!

Előzmény: tfa (2589)
tfa Creative Commons License 2005.06.23 0 0 2589
10 pont! ;)))))))))))
Előzmény: stones (2588)
stones Creative Commons License 2005.06.23 0 0 2588
Van nekem egy városom, úgy hívják, hogy Pest,
Ha távolról nézem, egész jól fest,
De közelebbrõl szemlélve már látszanak a bajok,
Óránként ötszázért, vajon hova parkolok.

a demszky rap
budapestiember Creative Commons License 2005.06.15 0 0 2587

ennek az őrültnek vki fegyvert adott a kezébe: megsemáll Kínáig...remélem:DD

 

15 év után rájött: kéne vmit csinálni is, miután kész a Horvát tengerparti nyaralója.

tfa Creative Commons License 2005.06.11 0 0 2586
Ismét. Vak vezet világtalant.


"A reggeli csúcsban festették a buszsávokat

Népszabadság • N. H. E. • 2005. június 11.


Tegnap a szakadó esőben, a lehető legnagyobb reggeli csúcsforgalomban festették a 2-es metró felújítása miatt a felszínen a buszsávokat. Arra a kérdésünkre, hogy miért éppen a legnagyobb forgalomban végezték a munkát, azt a választ kaptuk a megrendelő BKV-tól, hogy a kivitelezést alvállalkozóra bízták. Igaz, abban is megállapodtak, hogy a cég az időjárás viszonyaihoz igazítja a festést. A lényeg az - hangsúlyozták -, hogy az elkülönítő sávok legkésőbb ma üzemkezdésre elkészüljenek.

..."
tfa Creative Commons License 2005.06.09 0 0 2585
Pontonhíddal pótolnák Margitot
2007-ben kezdődhet az átkelő régóta esedékes felújítása

Népszabadság • Kálmán Attila • 2005. június 9.




A legkritikusabb a szigeti lejáró alatti ívacél szerkezet állapota
Kép: Kovalovszky Dániel
Ideiglenes pontonátkelő helyettesítheti a Margit hidat a várhatóan 2007-ben kezdődő felújítása alatt, a tényleges forgalomtechnikai megoldásokra azonban az idén záruló nemzetközi tervpályázat adhat választ.
Adblock

Nem kizárt, hogy a főváros a Margit híd felújításával nem várja meg az M0-ás északi átkelőjének átadását, amelynek 2006-2007-re ígért dátuma továbbra is bizonytalan. A rekonstrukció akár már 2007-2008-ban megkezdődhet. A munka elvégzése régóta időszerű, hiszen a legutóbb 1978-ban felújított Margit híd ciklusideje két éve lejárt. A szakemberek szerint is nagyon rossz állapotban lévő átkelő egyelőre nem életveszélyes, ugyanakkor azt is elismerik, hogy "a vasbeton lemez bármikor, s szinte bárhol beszakadhat". Ezért folyamatosan ellenőrzik, s ha mégis indokolt, lezárják. A Margit híd rohamos állapotromlása egyébként szabad szemmel is jól látható. A legkritikusabb talán a szigeti lejáró alatti ívacél szerkezet állapota, számos pontja gyakorlatilag teljesen átrozsdásodott s kilyukadt. Ezért az sem kizárt, hogy a szárnyhidat már jövőre, tehát a nagyrekonstrukciótól függetlenül felújítják: kijavítják a pályatest alatti acélszerkezetet, és szakaszosan kicserélik a tartókat - mindezt a forgalom korlátozása nélkül. Ez is jó ideje indokolt, hiszen a szárnyhíd, s annak vasbetonlemeze elmúlt százéves.

Egyelőre minden "képlékeny", csak annyi bizonyos, hogy hamarosan kiírják, s még az idén értékelik azt a nemzetközi tervpályázatot, amely pontosan felvázolja majd a felújítás részleteit a szükséges forgalomtechnikai átszervezésekkel. Pénz egyelőre, csak erre, a tervezésre van elkülönítve; a nagyfelújítás becslések szerint mintegy hatmilliárd forintba kerül majd. A rekonstrukció várható költségeit növeli, hogy a tervek szerint a Margit híd visszakapná műemlék jellegét, például a pillérszobrok újbóli kihelyezésével, illetve pótlásával - tudtuk meg Ramotsáné Menyhért Ágnestől, a fővárosi önkormányzat közlekedési ügyosztályának csoportvezetőjétől. Elmondta, nem kis munka vár a szakemberekre, hiszen a Margit híd "kiesése" önmagában is forgalmi káosszal fenyeget, melynek enyhítését mindenképp meg kell oldani. Kérdésünkre a csoportvezető elképzelhetőnek tartotta, hogy ideiglenes pontonhídra terelik majd az autóforgalmat arra a másfél évre, amíg a felújítás várhatóan tart. Ez a megoldás azonban a csatlakozó utak miatt egyelőre nehézkesnek tűnik, a levezetések ugyanis csak a két alsó rakpartra elképzelhetők.

Az szinte biztos, hogy a folyamatos tömegközlekedés biztosítása érdekében nem egyszerre zárják majd le a Margit híd két oldalát, az első évben az egyik, a rákövetkezőben a másik forgalmi irányt használhatja a BKV. A tervezőknek emellett az időjárási körülményeket is figyelembe kell venniük, hiszen a munkálatokat nagyjából március és november között lehet végezni.

A hídmester és a mérnökök rendszeresen figyelemmel kísérik a Margit híd állapotát. Emellett felülvizsgálata évente megtörténik, tavalyelőtt pedig megejtették a jogszabály szerint a Duna-hidakra kötelező fővizsgálatot. Külső szakcég végezte, s kiterjedt minden szerkezeti elemre. A statikus mérések, különböző ellenőrzések alapján úgynevezett hibatérkép készült, s meghatározták az elvégzendő feladatokat. E szerint egyelőre a hidat nem kell lezárni, a legkritikusabb helyeken pedig folyamatos a vasbeton pályalemez megerősítése.
budapestiember Creative Commons License 2005.06.08 0 0 2584
amiért a Sólyom győzőtt bosszúból belerugott a budapesteikbe a kormánypárti főváros. kicsinyes egy banda-rtemélem nem ez az ok!
Előzmény: budapestiember (2582)
budapestiember Creative Commons License 2005.06.08 0 0 2583
tudiillik leállt a metró ( A DEÁK TÉRTŐL  az Árpád hídig) állt le a metro
Előzmény: budapestiember (2582)
budapestiember Creative Commons License 2005.06.08 0 0 2582
ma reggel ez volt a körúton. nem tüntetés, csak Demszky féle BKV rendszer:))   őrület!
kambekk Creative Commons License 2005.06.08 0 0 2581

Igérvények 2002-ből.

 

tfa Creative Commons License 2005.06.07 0 0 2580
Most beszél Vajda: az, hogy elkezdődik, nem jelent azonnali dugót. ;)) Szánalmas, szánalmas, szánalmas!
tfa Creative Commons License 2005.06.07 0 0 2579
Végül is Vajdának igaza volt: "soha nem látott ;)) mértékű" a felújítás! :D:D:D:D:D:D
Előzmény: naiv (2578)
naiv Creative Commons License 2005.06.07 0 0 2578
Kupleráj a köbön, a kommunizmus alatt jobban mentek a város dolgai :-(((
Előzmény: tfa (2576)
tfa Creative Commons License 2005.06.07 0 0 2577
Buktad, mint Rottenbiller! ;-P
Előzmény: toloba (2572)
tfa Creative Commons License 2005.06.07 0 0 2576
Ezt olvasd, drága naiv kartárs! (nol.hu). Kabaré! :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Útfelújítások: "félreértett" start
Szerencsétlenül indult a "soha nem látott mértékű" rekonstrukciós program
Kálmán Attila, 2005. június 7. 00:00

A szokásos dugó délelőtt a Nagymező utcában, az el sem kezdett útfelújításhoz semmi köze
Kép: Kovalovszky Dániel
Máris egy hét késéssel kezdődik a főváros nagy hangon beharangozott útfelújítási akciója, így a tegnapra jósolt forgalmi káosz ugyan elmaradt, ám a csúszás kérdéssé teszi a kampányprogramot.

Szerencsétlenül startolt a városvezetők által beharangozott, és a "rendszerváltás óta eltelt időszak legnagyobb méretűnek" aposztrofált idei útfelújítási program. A tegnapra jósolt közlekedési káosz ugyan elmaradt, de csak azért, mert egyetlen úton sem kezdődött meg a munka. Legalábbis másképp értelmezi a munkakezdés fogalmát Vajda Pál városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes és több tízezer autós. Előbbi még hétfőn is azt fejtegette, hogy június 6-án (tehát tegnap) a kivitelezők hozzáláttak a Budaörsi úti felüljáró, a Nagymező utca és a Rákospalotai határút rekonstrukciójához.

Miközben Vajda a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Rt.-nél tartott hétfő délelőtti tájékoztatóján újfent ezt erősítgette, egyetlen munkagép sem vonult fel a felújításra váró utakon. Helyszínen járt tudósítónk útlezárásokat, forgalomeltereléseket is hiába keresett. A Nagyszőlős utca Budaörsi úti torkolatánál, a felüljáró alatt mindössze néhány szakember végzett terepszemlét, akik érdeklődésünkre nem hivatalosan annyit közöltek: egyelőre a műszaki bejárás kezdődött el, a tényleges forgalomtechnikai változtatások legkorábban jövő kedden várhatók. Addig tehát fellélegezhetnek a budapestiek és az átutazók, akik tegnap a Nagymező utcát is változatlanul használhatták, ott még műszaki bejárást végzőkkel sem találkozott munkatársunk. Egyes vélemények szerint így a rekonstrukciók tényleges megkezdése a megjósoltnál is nagyobb káoszhoz vezethet, hiszen senki sem tudja, valójában mikortól kell elkerülni az érintett utakat. Ráadásul, ha bizonytalan az indulás, kérdés, hogy a beruházások időpontjainak összecsúszása nem okoz-e majd újabb, amúgy elkerülhető dugókat. Az is félő, hogy a baljós indulás az átadásokat is késleltetheti.

A főpolgármester-helyettes cáfol, s nem érti a felvetéseket. Szerinte ugyanis szó sincs csúszásról vagy késlekedésről, az említett három helyszínen a munkakezdés a műszaki bejárással, hivatalosan a területátadással kezdődik. Vajda szerint soha nem állította, hogy június 6-án, tehát tegnap már forgalomkorlátozásokkal kell számolni, s hogy a munkagépek is dolgoznak már. Mint mondta, akik így értelmezték, azok félreértették. Kérdésünkre megerősítette, a Budaörsi úton várhatóan jövő keddnél előbb nem lesz útlezárás, ugyanakkor a Nagymező utcában már a héten számolni kell ezzel. A tényleges kezdésről egyébként a kivitelezőnek előzetesen tájékoztatnia kell a lakosságot. Vajda Pál nem tart semmilyen késéstől, úgy véli, a fontos az, hogy a felújítások a tervezett, szerződéses határidőre elkészüljenek. Ezek a dátumok tarthatók lesznek, erre a kivitelezők "komoly kötbér" terhe mellett ügyelni fognak.

A városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes, Vajda Pál tegnapi tájékoztatóján elmondta, a korábbi években az 1045 kilométernyi fővárosi tulajdonú úthálózat mindössze egy-három százalékának felújítására volt elegendő pénz, az idén azonban több mint nyolc százalékának rekonstrukciója történik meg november végéig. A következő években ez a mérték még nagyobb lesz - ígéri a szocialista politikus. Emlékeztetett rá, minderre azért nyílik lehetőség, mert az elmúlt 15 év alatt most először kap útfelújításra állami pénzt Budapest. Vajda Pál elmondta azt is: a rekonstrukció idén 70-nél több főutat érint. A felújítások alatt egyetlen utat sem zárnak le teljesen, egy-egy sávot végig használhatnak az autósok. Vajda szerint elkerülő utakat nem lehet kijelölni e nagyszámú felújítás alatt, ezt majd az autósok kialakítják maguknak a kezdeti néhány napos tumultus után. Mivel a forgalom az elviselhetőség határát közelíti az idei útfelújítások nagysága miatt, egy felmérés alapján a közlekedési szakma választotta ki a felújításra leginkább rászoruló utakat.
Előzmény: naiv (2573)
naiv Creative Commons License 2005.06.07 0 0 2575
Nos a mai választás (a szadesz hozzáállása) elrendezte Demszky és az SZDSZ-es polgármesterek sorsát egy jó időre....
Mégiscsak felvirrad Budapest napja, és talán demszky nélkül mégiscsak világváros lesz egyszer....
Előzmény: papuc (2574)
papuc Creative Commons License 2005.06.07 0 0 2574

Ha csak a Demszki lenne szarban, de a Kálvin téri aluljáró is. Ha lefelé megyünk az Üllöi út felől, a virágágyások felől, fekáliaszag van. Ha a mozgólépcsőn megyünk lefelé, megcsap a vizelet szag. Ez senkit nem zavar? Az emberek fekszenek a szarban. Ha már tudomásul veszi ez a város, hogy beköltöztek a hajléktalanok a Kálvin téri aluljáróba, miért nem tesznek ki nekik egy mozgó wc.-t?

 Igen érdekes amikor a külföldi túristák jegyet vesznek a BKV ablakainál, meg amikor a Nagycsarnok felé bóklásznak, és bukdácsolnak az alvó,részeg,büdös hajléktalanokon keresztül.

Előzmény: naiv (2573)
naiv Creative Commons License 2005.06.07 0 0 2573
Szarban demszky, szarban a szadesz, a propaganda gépezet megmozdult...
Előzmény: toloba (2572)
toloba Creative Commons License 2005.06.06 0 0 2572
'Soha nem látott mértékű' útfelújítások Budapesten

* Index

2005. június 6., hétfő 7:26

Idén nyáron felújítják a fővárosi úthálózat 8 százalékát. A munkálatok hétfőn kezdődnek, a forgalmasabb szakaszokon hatalmas dugókra kell számítani. Napokon belül megkezdődik és 10 hétig tart a kettes metró felújításának munkálatai. Idén a Keleti pályaudvarnál, az Astoriánál és a Batthyány téren lévő állomásokat korszerűsítik.

Hétfőtől újabb útfelújítási munkálatok kezdődnek a főváros kerületeiben. Mintegy 90 kilométernyi utat újítanak fel az I., a II., a III., a IV., a XIII., a XVIII., a XIX., a XXII. és a XXIII. kerületben és a főváros főbb útvonalain, többek között az Üllői úton, a Budai alsó rakparton, a Bécsi úton és a Szentendrei úton indulnak a javítások. Munkák kezdődnek a Bajcsy-Zsilinszky út, a Király utca, a XXIII. kerületi Grassalkovich út, a Budaörsi út, a Hegyalja út és a Pesti út egyes szakaszain is.

A hétfőn kezdődő útfelújítási program a rendszerváltás utáni legnagyobb ilyen vállalkozás Budapesten, ahol is az úthálózat 8 százalékát újítják fel. A forgalmasabb szakaszokon hatalmas dugókra kell számítani. A Hegyalja úton máris óriási a torlódás, a kocsisor az Erzsébet-hídig tart.

Kampányszerű

Demszky Gábor főpolgármester úgy fogalmazott, „kampányszerű, soha nem látott mértékű útfelújítások lesznek idén és a jövő nyáron”. Mivel a kormány támogatja az utak felújítását, idén összességében 86, jövőre 100 kilométernyi utat újítanak fel.

A 48 főútfelújítás közül csak hatnak a rekonstrukciója húzódik át az iskolaidőszakra. Egyebek közt a Szentendrei út és a Budaörsi út felújítását végzik majd szeptemberben is – közölte Vajda Pál főpolgármester-helyettes.

A Népszabadság hétfői számában arról ír, hogy Demszky Gábor több évre szóló útfelújítási és kátyúmentesítési programot jelenthet be hamarosan, a főpolgármester így akarja visszaállítani megkopott népszerűségét. A lap úgy tudja, hogy a mostani nagy projekt eltörpül a választásokig megvalósítani tervezett útfelújítási csomag mellett.

Metró


Idén is tíz hétig, június 11-től augusztus 19-ig tartanak a kettes metró felújításának munkálatai. Ezen a nyáron a Keleti pályaudvarnál, az Astoriánál és a Batthyány téren lévő állomásokat korszerűsítik. Folytatódik a Deák tér és a Stadionok állomás közti pályaszakasz átépítése is, most az Örs vezér tér felé vezető oldalon. A felújítás alatt autóbuszok viszik majd az utasokat a Deák tér és a Stadionok között, akárcsak tavaly. A felszíni metrópótló járatok közül a 60-as busz a Batthyány tér helyett a Nyugati pályaudvarig közlekedik.

A 2-es metró vonalán a tervek szerint 2007-től 22 új kocsi közlekedik majd.

A sztrádákon is

Pár napja kezdődött el a nyolcéves burkolat-felújítási program 2005-re előírt első felvonása, melynek során az M1-es autópályának az M1 és M7 autópályák elválási pontjától az M0 körgyűrűig tartó szakaszt újítják fel. Az autósok már július 10-én használatba vehetik a felújított pályaszakaszt. Az ÁAK Rt. ugyanis idén első alkalommal írt ki burkolat-felújításra vonatkozó közbeszerzési pályázatot úgy, hogy a nyertes pályázónak a feladatot részben éjszakai munkarendben kell elvégeznie, így hamarabb elkészülnek a munkával.

A július folyamán hasonlóképpen éjszakai munkarendben újítják fel az M5 autópálya 14-16 kilométer közötti részét, valamint az M0-M7 és az M0-M1 csomópontokban található hidakat. Ezen kívül pár órás éjszakai pályazárat terveznek az M0 körgyűrű bizonyos szakaszain is.
armagnac Creative Commons License 2005.06.04 0 0 2571
"HV: Ha jól számolom, húsz év múlva már járható lesz a főváros."
Há persze, a 20 évig érintetlenül hagyott utak nagyon jó állapotban szoktak lenni. Tessék megnézni a 7-es utat, ahol csak 2002 óta nem volt karbantartás, de már életveszélyes.
Előzmény: match29 (2563)
naiv Creative Commons License 2005.06.04 0 0 2570
Én részemről nem szégyellem, de azt igen, hogy 15 éve egy erre a feladatra teljesen alkalmatlan here - és csapata - teszi tönkre a várost.
Most a hazudozásba a maszopos polgármesterhelyettes - Vajda - is beszállt.
A kátyuk eltüntetéséről hazudozik, a valóság egészen más. Elég sokat sokfelé járok a városban, de minden útvonal tele kátyúval, kátyú sorokkal, ma június 5.-én is!
Előzmény: rodnas (2569)
rodnas Creative Commons License 2005.06.03 0 0 2569
Budapest a kátyúival megérdemelte!
Hányinger kerülget, ha télen a vasútállomások környékére kell mennem!
Pestiek, nem szégyenlitek városotokat?
naiv Creative Commons License 2005.06.03 0 0 2568
Gyanitom, a "kitünő" ötlet szerzője nem számolt még utána ennek az akciónak a költségeinek - minden kutya mellé egy utcaseprőt, valószínüleg olcsóbb lenne...
Előzmény: tfa (2566)
budapestiember Creative Commons License 2005.05.31 0 0 2567

jah az biztos, hogy őt nem lesz ott.

 

 

ilyesztő ami Budapesten folyik, qmit demszky és csapata műverl illetve amit nem művel.

Előzmény: Törölt nick (2560)
tfa Creative Commons License 2005.05.30 0 0 2566
Jó ötlet, itt is meg kéne csinálni, hogy véget lehessen vetni a többséget terrorizáló kutyások rémuralmának.

Bécsben ezután mindig lesz gazdája a kutyaguminak?
[2005. máj. 30. 6:52]
Minden bécsi ebtől vegyenek DNS-mintát, amelynek alapján aztán azonosítható lenne minden kutya, amely tiltott helyen hagy kellemetlen nyomot maga után.

A bécsi Hernals kerület néppárti önkormányzati képviselői megelégelték, hogy a "ki mit talál, azé" - elv vonatkozik a kutyapiszokra, mármint, hogy általában az osztrák fővárosban sincs gazdája a kutyaguminak. Javasolták, hogy minden bécsi ebtől vegyenek DNS-mintát, amelynek alapján aztán azonosítható lenne minden kutya, amely tiltott helyen hagy kellemetlen nyomot maga után.

Az 1,6 milliós Bécsben több tízezer a hatóságok által nyilvántartott ebek száma, és szigorú szabályok írják elő, hogy az utcákon és köztereken szükségüket végző kutyák után a tulajdonosoknak kötelességük eltakarítani a kutyagumit. Már kutyagumi-porszívózó járdatakarító is üzemel a belvárosban, ám a gazdik egy része továbbra is fittyet hány a rendeletekre, és így az egykori császárvárosban is gond a járdák tisztántartása.

A Kronen Zeitung című bulvárlap beszámolója szerint a valamivel több mint 50 ezer lakosú, északnyugati bécsi kerület néppárti önkormányzati képviselői úgy vélik, minden fővárosi ebet egyszer DNS-mintavételre kellene vinni, és a mintákat a bécsi önkormányzat adatbankban tárolhatná. A közterület-felügyelők számára pedig "a téma az utcán hever", csak le kell hajolni, és mintát venni belőle, majd beadni azt a laboratóriumba, ahol az őrzött minták alapján azonnal azonosítanák a kutyát és gazdáját, és már tölthetnék is ki a büntetésről szóló csekket. Az osztrák lap arról is hírt adott, hogy ugyanez az ötlet foglalkoztatja Lipcse önkormányzati képviselőit is, akik már azt is kiszámolták, hogy az azonosítási vizsgálat mintegy 75 euróba (kb.19 ezer forint) kerülne, és ezt is kifizettethetnék a tiltott helyen szükségüket végző kutyák tulajdonosaival.
A Kronen Zeitung szerint a Bécset kormányzó szociáldemokrata városvezetés egyelőre "hivatalosan" nem foglalt állást az ötlettel kapcsolatban, de egyik képviselőjük annak a veszélyére figyelmeztetett, hogy az ötlet akár tovább is fejleszthető: a kutyagumi után akár a rágógumira is sort lehetne keríteni.
kambekk Creative Commons License 2005.05.29 0 0 2564

A folyatatásban pedig a II. kerületi mosolyhuszár önsztárolásáról írnak ITT.

 

 

Horváth mint Demszky alternatívája... Muhhahhha! Egyik kutya másik eb!

Előzmény: match29 (2563)
match29 Creative Commons License 2005.05.29 0 0 2563
:) Na, igen, bar Demszky nem egszen igy gondolja:

"DG: ...Az ezer kilométeres úthálózat felújításához évente ötven kilométernyit kell teljesen felújítanunk. Ez a rendszerváltás óta az idén teljesül először.

HV: Ha jól számolom, húsz év múlva már járható lesz a főváros.

DG: Határozott leszek: 2006-ig oly mértékben felgyorsítjuk a felújításokat, hogy az utak rossz állapotába bizonyosan nem fogok belebukni.

HV: A választási évek már csak ilyenek: a kátyúk betömődnek, az utak megújulnak. A korábban tönkrement futóművekért viszont nincs kárpótlás.

DG: Nem én vagyok a felelős azért, hogy csak 2005-től indulhatott el az egy plusz egy forint program. Az előző kormányok magukra hagyták a városokat ezzel a problémával, ez a kormány pedig a zsebébe nyúl."
/Heti Valasz interju/

A folytatas is "alig" kampanyduma: Podmaniczky program lesz most mar nem csupan 4-es, ahnem 5-os metroval aquincumi hiddal es 1-es es 3-as villamos meghosszabitassal... igaz, hogy vagy 2000 ota ez a szoveg, de most elovettek leporoltak ezeket a terveket es atkereszteltek, mintha vmi ujat csinalnanak :)
Ja, es persze minden az elozo kormany bune :)) Hogyhogy nem lepodok meg? :)

hahaha
Előzmény: Törölt nick (2562)
naiv Creative Commons License 2005.05.29 0 0 2561
A lerohasztás még folyik, de látható a vége is.
emberek el lehet kezdeni vágni a centit...

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!