Kell oda egyáltalán nyelvvizsga? Régebben saját maguk felvételiztettek. Bár az is tény, hogy nekem nyelvszakon végzett ismerőseim mentek, ott meg eleve felsőfokúnak számított a diploma.
Felvételiznék az ELTE angol fordító-tolmácsképzőjébe, de csak egy fél felsőfokúm van (szóbeli, Rigó u.), úgyh gyorsan le kellene vizsgáznom, h pótoljam az írásbelit.
Az lenne a kérdésem, h tudja e vki, melyik nyelvvizsgát fogadják el a Rigó felső C-vel egyenértékűnek? Ha lehet inkább nemzetközi nyelvvizsgára áldoznék pénzt és időt...Utoljára 2001 környékén nyelvvizsgáztam, akkor még ezek az Euró, TELC, IELTS, tudjistenmilyen nyelvvizsgák nem léteztek, ezekről semmit nem tudok. Leragadtam a Cambridge-nél meg a Pitmannél kb:-)
Felhívtam az ELTE hivatkozott karát, de nem tudtak válaszolni. A megadott emilcímről pedig visszajött a levél. Persze nyomozok még, de gondoltam hátha vki tud segíteni...
nyelvvizsgára felkészülni idő és energiaigényes feladat, és mi, nyelvtanárok megtehetünk bármit, ha a másik fél nem úgy áll hozzá, vagy nem tud hozzáállni úgy
én emberileg megértem h valakinek nincs ideje, de a vizsgabizonyítványt nem osszák szociális alapon
amúhy ebben a pillanatban hozott a postás egy eurós kiadványt, nem tudom kiknek postázzák de én rég óta munkakapcsolatban vagyok velük, megírom az iwiwen, hogy kit keress ha szeretnéd hogy küldjenek neked is
Ha érdekel valakit Zöld út szaknyelvi írásbeli feladatgyűjtemény (nem volt használva), és Zöld utas cd, 18 korábbi vizsgán lement hanganyaggal + feladatokkal ,megoldásokkal, az írjon!
Köszi szépen, szívesen részt vennék egy ilyen tréningen.:-)
A problémámat egyébként az okozza, hogy van néhány (pontosabban két) tanítványom, akiknek a diplomához belátható időn belül nyelvvizsgázniuk kellene. Beleestek pont abba generációba, amikor gimnáziumban félévente új, többnyire teljesen képzetlen tanár tanította őket, aztán a fősuli első éveiben azt is elfelejtették, ami valahogy ezek után is rájukragadt, most meg heti 1-2 óra tanulással akarnak felkészülni a nyelvvizsgára úgy, hogy - mivel munka mellett járnak még suliba is - azt sem tanulják meg, amit feladok nekik. A kevésbé időigényes írásbeli házikat (szövegértés, tesztek stb.) még meg meg csinálják, de ha már levelet kell írni, netán egy témakörhöz kellene szavakat, kifejezéseket, párbeszédeket tanulni, mindig azzal jönnek, hogy mennyi más dolguk volt. Szóval reménytelennek érzem. A TELC, mint lehetőség, meg sajna megszűnt. Egyszerűen nem tudom elképzelni, mit lehet valakivel kezdeni heti másfél órában, ami önmagában elég egy néhány hónapon belüli nyelvvizsgázáshoz.
nagyon hiteles vizsgának tartom az, hogy bárkit átengednek, vicces, két éve restandardizációkor, erre mondták, hogy annyira pontosan mér, hogy nincs mit változtatni rajta.. a telcet meg kiröhögték..
de az tény, kommunikáció orientált, akinek ez megy, annak ajánlom a 14 évesen sorban mind átmennek rajta, de hát 6-7 éve tanulunk együtt tudod, az én 17 évvel ezelőtti rigós felsőfokommal negyed annyi kommunikációs rutin járt együtt mint a mai kölykök középfokával
ami telitalálat benne, az az, hogy nem a vizsgára készítünk, hanem a célnyelvi szitura minden hasznos amit az euro elvár
tervezek nyáron euro tréninget a fiatal kollégáknak, ha érdekel, szívsen meghívlak, ezek a tréningek végül is kellemes hangulatú kerekasztal beszélgetésekké 'fajulnak':) (na meg kávé, süti van:))
Ezt nem tudtam. Csak nekem meg az Euro alapfoka szinte semmiben nem különbözik a középfoktól, ezért nem mertem még oda küldeni senkit. Nem adaptált szövegeket szótár nélkül megérteni alapfokon eléggé nehéz. Az az igazság, hogy máig nem igen tudom hová tenni az Euro nyelvvizsgát: aki volt, mindenki állítja, hogy nagyon könnyű, meg hogy olyanokat is átengednek, akik alig nyögnek valamit, ugyanakkor a kiadványok és a weblapon közzéadott gyakorlófeladatok alapján egyáltalán nem nevezném könnyű vizsgának. A középfok hallásutánija pl. kifejezetten nehéz más vizsgákéhoz képest, mert nem kihallani kell belőle dolgokat (azaz nem afféle megütötte a fülemet a szó, itt is az áll a papíron, tehát már pipálhatom is), hanem szó szerint megérteni finom utalásokat. A diktálásos feladatról nem is beszélve. Szóval a feladattípusok alapján nekem kimondottan nehéz vizsgának tűnik, erős nyelvi rutin kell a kitöltéséhez.
Freyya, azért a rigósoknak a mai napig megvan a napi limitjük, hogy hányt engedhetnek át (remélem, nem ver meg senki, hogy ezt ide beírom, de köztudott, hogy így van)
Meghúzással nemigen kaszálnak manapság több pénzt, az addig működött, amíg egyetlen nyelvvizsgaközpont (Rigó utca) volt az országban. Amióta nincs monopol helyzet, azóta - ilyen céllal legalább is - nincs direkt szívózás. Inkább azt tudom elképzelni, hogy kifogtál valami mániásan maximalista vizsgáztatót/dolgozatjavítót. Alapfokú szinten egyébként szerintem messze a Rigó utcai a legkönnyebb, alig pár feladat van, nincs se fordítás, se hallásutáni, és lehet szótárt használni. Szövegértésnél egyébként szinte mindenhol pontot vonnak le a pluszbeírásokért, mert nem arra következtetnek belőle, hogy többet értesz, mint kell, hanem hogy nem vagy biztos abban, hogy a szöveg melyik részére kérdeztek rá, ezért inkább odamásolod az egész bekezdést. Ott érdemes inkább precízen szűkszavúnak lenni.
Sziasztok. Egy kérdésem lenne. Ma voltam nyelvvizsgázni az ECL-nél. A vizsga elején mikor mentem be szóbelire, odajött egy tanár és elkérte a személyimet. Elvitte egy helységbe. Kb 15 másodperc múlva visszajött, és visszaadta. Mikor megkérdeztem, hogy mit csinált vele, csak nem fénymásolta le, akkor csak mosolygott. Nekem ez új. Megint van valami szigorítás? Mostanában fénymásolhatják a személyigazolványt? Kicsit bosszantott, hogy nem mondott semmit. Attól függetlenül sikerült a szóbeli, csak ezt kicsit furcsálom. Ha valaki tud valamit, kérem írja le. Sziasztok.
Valaki, aki volt már középfokú Pannon nyelvvizsgán, el tudná mondani hogy néz az ki? Az az igazság, hogy 14 éves vagyok, és nem voltam még soha nyelvvizsgán. Az írásbelitől nem félek, a próba-tesztek alapján az menni fog, de a szóbeli miatt kicsit idegeskedek...
Aki volt már Pannonon, kérem írja le, hogy mire készüljek... Hány vizsgáztató lesz? A felkészülési idő alatt írhatok-e a tesztlapra? Egyáltalán hogy készülhetek fel közvetlen vizsga előtt abban az 5 percben? Ja... és az írásbelin mindegyik feladathoz használhatok szótárt?
Tapasztalatokat, tanácsokat szívesen fogadok! Köszi, és további szép napot!
Elég régóta nézem a fórumot. Az én tapasztalatom, ha valakinek segít Pannon nyelvvizsgán voltam. mindenki azt mondja kirázza a kisújjábbó az alap nyelvvizsgát, igen aki iskola padban ül nap mint nap és tanulja a nyelvet. Én 8 évig tanultam általánosban németet. Aztán középiskolában már nem. Persze sok minden megmaradt, de kb 3/4 éve kezdtem újból és másodjára voltam vizsgázni, most sem sikerült. Pár ponton műlott. A német tanárom is hihetetlennek tartja, hiszen jól beszélek egy alapfokhoz és rengeteget fordítottam ide-oda, és a tanáromnak nem nagyon kellett belejavítani. Érdekessége a dolognak, hogy írásbelin magyarról németre tudok fordítani, de szerintük németről magyarra nem, pedig úgy gondolom sokkal nehezebb németre fordítani. A másik biztosan tudom, hogy az elolvasottt szöveg értelmezése és a kérdésekre a válaszok jók lettek, mert nem nehéz lefordítani és válaszolni 5 kérdésre. Én még pluszt is csináltam mégis levont három pontot. Azon kellene elgondolkozni, hogy nem arra megy ki, hogy minnél több ember legyen meghúzva, több pénz jöjjön be a kasszára. Nem hinném, hogy két nyelvtanár, akihez jártam, mind a kettő csak úgy heccből mondaná azt, hogy jó kell legyek egy alapfokúhoz.
Ami viszont megdöbbentett a fórumban, hogy legyalázták az alapfokot, mert az minek, nekem az iskola ezt kéri, a másik higgye el mindenki nem olyan könnyű.
Legyél büszke magadra, hogy nem a legkönnyebb utat választottad, és legalább valami használhatót tanulsz. Ha személyzetis lennék egy eszperantó/lovári (stb) nyelvvizsga láttán azt hiszem félredobnám az önéletrajzot.
Jó két hetet kellet várni a neten levő eredményre, és egy hónap múlva küldték az értesítést mindkettőről és a nyelvvizsgabizonyítványt szóbeliből. Én Békés megyében voltam.
Sziasztok. Tegnap volt az irásbeli origós nyv alapból voltam.Véleményem szerint nem volt túl nehéz,de rettentően idegesitett hogy állandóan jelezték az időt .Igy sajnos kapkodtam a végére mert azt hittem nem végzek.Na de majd meglátjuk a végeredményt. aabcd az első vizsgádnál mennyit kellett várni az eredményre valóban csak 1 hó múlva van eredmény???Te hol voltál? Én Pécsen az Ifjúság uton (BTK).A szóbelim az ideiglenes lista szerint sikerült.
Ápr. 12-én én is megyek angol alapfokú írásbelire immár másodjára. Én azt hittem, hogy egy alapfok nem lesz túl nehéz, de nekem nagyon gyötrelmes ezt is megcsinálni. Már bánom, hogy nem az eszperantóra mentem. Rég túl lennék az egészen, és a kezembe lenne a diplomám. Én már akár fizetnék is érte, hogy bemenjen helyettem valaki az írásbelire.
Én most voltam társalkodón, szerintem jól sikerült. Az írásbeli könnyű, mert nincs fordítás, a többi szokásos (egy kis nyelvtan, nem vészes, olvasás és levél). A szóbeli sem vészes-van társalgás (úgyis rólad kérdeznek), van szitu, itt van fordítás, de ez sem igazán az, mert csak a szöveg lényegét kell visszamondanod, s utána kell még egy kicsit erről a témáról dumálnod. Nekem a szóbeli, pedig nem vagyok nagy spíler és izgultam is, olyan jól sikerült, hogy 8 pont kell csak a hallásból. Szerintem nézd meg a honlapjukat. Én ajánlom.
SEGÍTSETEK! Nagyon sürgősen el kellene döntenem, h melyik kétnyelvű angol közép, C típusú nyelvvizsgára menjek tavasszal. Nekem a Pannont és a Társalkodót javasolták. Úgy gondolom szóban vagyok gyengébb, szóval olyat kellene találnom, amelyiknek a szóbeli része egyszerűbb. Van valakinek valami ötlete, tapasztalata, elsősorban ezekkel a vizsgákkal kapcsolatban? Nagyon megköszönném!
Sziasztok! Én is nemsokára megyek TELC német középfokra, és ezzel kapcsolastban lenne pár kérdésem! Kérek mindenki, aki már volt/hallott róla írja le a véleményét! Iszonyú hálás lennnék, lehet hogy pont azon fog múlni:P Na szóval, az első, hogy a levélírásnál mindig ez a 2 cím (Bewerbung um eine Praktikumsplatz és Beschwerdebrief) van megadva? A próbateszteken, könyvekben, és a telc honlapján is csak erre a kettőre volt példa! Volt esetleg Valaki, aki mást kapott? És ha igen, mit? A szóbelinél igaz, hogy nem csak arról az 5 megadott témáról kell tudni beszélni amit előre magadnak (Buch, Film, Musik, Sport, Reise) hanem van más is? És mi választhatunk, vagy a vizsgáztató mondja meg, melyikről kell beszélnem? Örülnék, ha akinek van 1 kis ideje részletesen leírná, hogy mik voltak neki (cím, Problemlösung, Brief-cím, Diskussion) ..hogy kedvesek voltak-e a vizsgáztatók, hogy sikerült-e neki, és még ha vmi megbönnetette, meglepte, vagy csak fontosnak tartja! Ha nem akarja itt, tőlem emailt is írhat: tefruzsi@freemail.hu Még1x kérek Mindenkit, hogy bármire tudja a választ írjon, nagyon izgulok=) Előre is köszönöm^^ Ui.: Még1x nagyon szépen köszönöm
Tudna nekem valaki segíteni?hamarosan megyek ecl német középfokú nyelvvizsgára, és kellene egy két kiegészítő szóbeli tétel. Nagyon nagyon megköszönném,ha valaki segítene. Előre is köszönöm! A.
köszönöm a álaszod ,de mit értesz a sablon alatt??2006-ban változott a nyv. és jelenleg ,ha jól tudom szöv.ért. valamilyen nyomtatvány kitöltés és leir, van.Elképzelhető hogy 2005-ben még más tip. feladattok voltak?Én úgy tudom ,hogy nyelvtani teszt,kiegészités most már csak középfoknál van.
én 2005 tavaszán csináltam alap origós angolt. Írásbelinél ha a levél mintákat begyakorlod nem lesz probléma, de a szövegértés és a sablon kiegészítés nem volt egyszerű, nagy logika kell hozzá:D ELsőre siekrült nekem anno, most pedig már szakmai középfokú boldog tulajdonosa vagyok:-)
Szóbelije baromi egyszerű, don't worry about it:-) Take it easy!
Sziasztok van valakinek ORIGÓS ALAP ANGOL nyelvvizsgával kapcsolatban élménye ,tanácsa amit leirna nekem .?Arkangyal te sem tudsz valami biztató tanácsot adni nekem? Ápr.12-én lesz az irásbeli PÉCSEN.Esetleg jön valaki Pécsen az Ifjúság uti BTK-ba vizsgázni???Nagyon izgulok ,mert sajnos enélkül nem kapom meg a diplomámat amit már 2 éve elvégeztem (főisk).ARKANGYAL ha van számomra tanácsod azt nagyon megköstönném.
igen, keress valakit, aki nagyon profin szakosodott az adott vizsgára és konzultációs jelleggel találkozgass vele, beszéljétek meg amit nem értesz, de amit ki tudsz magadban javítani, azt intézd magadban
Mint írtam, annyira azért nem katasztrófális a tudásom. Legalább 10-15 angol nyelvű könyvet olvastam már ki és ritkán kell szótárhoz nyúlnom. Igaz, ezek C, C++, Delphi, Assembly programozás könyvek, szóval más tészta, de akkor is... Meg szoktam néha beszélni, levelezni kínaiakkal, németekkel, meg mindenféle egyéb népséggel :-) Én intézem a külföldi vásárlásokat néhány cégnél...
Abban viszont igazad van, hogy a vizsgastratégia fontos, tehát el tudok képzelni olyan esetet, hogy egy angolul kevésbé tudó, de kimondottan a vizsgára felkészült személy jobb eredményt érjen el, mint egy angolul jobban tudó(nem profi), akinek fogalma sincs arról, hogy néz ki egy vizsga.
Az időt úgy értem, hogy arra nincs időm, hogy elmenjek több hónapos-éves tanfolyamra, ahol hónapokig ilyen "This is a akármi " szintű dolgokkal foglalkozzak. Annyi időm van, hogy egy magántanárt keressek és kimondottan a célirányos dolgokra felkészítsen.
Tehát ez lesz a tutti. Ami lehet, autodidakta módon megtanulom, amivel meg gondom van, azzal felkeresek valakit.
Nagyvárosban az a nincs ideje elmenni tanárhoz jelentheti akár azt is, hogy nincs plusz két órája az oda-visszautazáshoz. Vagy lehet, hogy gyerekei vannak, akiket nem tud egyedül otthon hagyni, de azért mellettük tanulni tud. Szóval ezer oka lehet, nem csak az, hogy magára a tanulásra nincs ideje. De természetesen abban igazad van, hogy ha valakinek nem a sokadik nyelvvizsgájáról van szó, azaz nincs rutinja benne, akkor jobb a tanárral való felkészülés. Én ahhoz próbáltam tanácsot adni, ha ez végképp nem lehet benne a pakliban. Mert azért úgy sem lehetetlen. Spanyolból pl. a sikeres egyetemi felvételiig eljuttottam tanári segítség nélkül. Igaz, nekem akkor az már a negyedik nyelv volt, fel tudtam mérni, mikor mit kell még fejlesztenem magamban, a tanításból meg már tudtam, mik a módszerek erre.
De látod, hogy nincs ideje elmenni tanárhoz.. akkor készség szinten elsajátítani a tananyagot.. végül is mi a felkészítés során a vizsgastratégiát is megismertetjük a hallgatókkal, ez sokkal hatékonyabb, mintha magában próbál rájönni, hogy milyen feladatot hogy jó oldani. Amúgy sztem minél magasabb szintű valaki, annál könnyebben fejleszti önmagát, de pont idő híján alapfokon.... hát...:(
Szerintem fel lehet készülni autodidakta módon is nyelvvizsgára, ha van türelmed és kitartásod ugyanúgy végigcsinálni minden feladatot, mintha tanár ülne melletted. A szóbeli szerepléshez nagyon fontos, hogy hallgatóság híján se magadban végezd a gyakorlatokat, hanem mindig hangosan kimondva, mert csak így szerezheted meg a rutint a beszédhez. Sokan állítják, hogy beszélni csak beszélgetve lehet megtanulni, ezzel egyáltalán nem értek egyet. Több nyelvből is már problémamentesen tudtam beszélni, amikor először élőben is beszédhelyzetbe kerültem. A titka szerintem annyi, hogy készségszinten kell megtanulni mindent, azaz addig ismételgetni hangosan az átalakítandó feladatokat, fordításokat, szavakat, amíg gondolkodás nélkül, azonnal jön mindig a helyes válasz. A folyamatos beszéd nyitja annyi, hogy már nem kell azon gondolkoznunk, hogy vannak az adott nyelven az épp szükséges szavak, mondatszerkezetek. Ja, és egyedül mindenképp olyan könyvből érdemes tanulni, amiben minden egyes feladatnak megvan hátul a megoldása is, vagy kiadtak hozzá olyan tanári kézikönyvet, amiben nem csak óravezetési tanácsok, hanem megoldások is vannak. Szóval nem Headway és társai.
Hát, nézd.. én 5 éve nyelvvizsgáztatok és 17 éve tanítok angolt.. én nem nagyon hiszek az autodidakta felkészülésben ezen a szinten, főleg h nincs időd: ugyanis a jó felkészító tanár pont azt spórol meg neked.
Tudtommal az Euro-nál két héttel előtte lehet még jelentkezni pótdíjért, de mivel az irodavezetőnk időben intézi ezt mindig, ezt is csak hallomásból tudom.