Keresés

Részletes keresés

Törölt nick Creative Commons License 2018.06.24 0 5 8904

A párom egy beszélgetésünk alkalmával tudta meg, hogy szeretek női bugyit felvenni és abban önkielégítést végezni. Ugyanis egy barátnője pasijáról beszélt akiről kiderült hogy alsógatyás pasikat nézeget a neten. Az én reakcióm annyi volt hogy az miért gond, ha a csajt szereti. Nem egészen értette és akkor mondtam neki hogy attól még lehetnek furcsa vágyai. Akkor sejtelmesen kezdett el nézni és meg kérdezte hogy nekem is van? Engem a téma elkezdett izgatni és kissé szaporábban vettem a levegőt. Nem bírtam megállni hogy ne áruljam el az én titkom. Az a vágy hogy elmondhatom erősebb volt mint a félelem hogy elhagy. Akkor mondtam el a bugyi és harisnya fétisem. Kissé furcsán fogadta de kíváncsisága mégis erősebb volt. Amikor a végére értünk akkor hatalmas megkönnyebbülést éreztem és azt hogy úgy áll a farkam mint a cövek! Utóbbit ő is észre észlelte, de úgy tett mintha nem vette volna észre. Majd este odahívott magához és azt súgta a fülembe, hogy gyere te kis ribanc, vedd fel azt a harisnyát és bugyit! Mondanom sem kell hogy beleszédültem, olyan izgalmi állapot jött rám. Életem legnagyobb ejakulációit értem el egymás után többször is. Hihetetlen volt hogy teljesülhetett a vágyam. Azóta is szoktunk így szexelni, mondhatjuk hogy azokat különleges alkalmaknak szánjuk.

Szerintem szerencsés vagyok, hogy pofon helyett és repülő ruháim helyett ilyen könnyen fogadta el fétisem.

 

Előzmény: Törölt nick (8892)
Törölt nick Creative Commons License 2018.06.24 -1 0 8903

Izgi amint bújik elő.

Előzmény: Törölt nick (8703)
Törölt nick Creative Commons License 2018.06.24 -1 8 8902

Előzmény: Törölt nick (8882)


Törölt nick Creative Commons License 2018.06.24 -2 7 8901

Előzmény: Törölt nick (8883)
Törölt nick Creative Commons License 2018.06.23 -1 7 8900

Hali egy hármas?%

Előzmény: Törölt nick (8883)
euroset2015 Creative Commons License 2018.06.22 -1 4 8899

assmania Creative Commons License 2018.06.22 0 1 8898

Sajnos van aki nem hajlandó ezt elfogadni.

Én a szerencsések közé tartozom,ha nem így alakult volna akkor nyíltan meg kellet volna mondanom. Akkor nem tudom hogy mi lett volna. Lehet hogy így is elfogadta volna a helyzetet.

Engem mar nem izgat fel mint az elején,minden nap tangat hordok így hozzá szoktam.

Próbálj rá hatni,hátha egyszer sikerül majd.

 

Előzmény: Törölt nick (8897)
Törölt nick Creative Commons License 2018.06.22 0 0 8897

Köszönöm, hogy válaszoltál. Sajnos az én párom hajthatatlan ez ügyben, azt mondja, nem tudna rám férfiként nézni, ha alkalmanként bugyit viselnék...Pedig nagyon szívesen hordanék női tangát, mert nagyon felizgat a bugyi, főleg a tanga viselése. A mai napig előfordul, hogy spontán elélvezek, ha bugyi van rajtam.

Előzmény: assmania (8894)
Törölt nick Creative Commons License 2018.06.21 -1 0 8896

Nyalnám, falnám, egyszerűen gyönyörű! Majd szépen lassan beleülnék! :)

Előzmény: Törölt nick (8889)
Törölt nick Creative Commons License 2018.06.21 0 0 8895

Nagyon jól áll! Szexy vagy! ;)  :) 

Előzmény: Törölt nick (8882)
assmania Creative Commons License 2018.06.21 0 1 8894

Szia!

Nekem teljesen elfogadta.

Hozzá teszem,hogy mielött összejöttünk,èn évek óta női tangát hordtam hordok,számomra nagyon kényelmes és màr nem is tudnék mást felvenni. Persze van kivétel amikor a boxer marad. 

Elkezdtünk randizni akkor boxer volt rajtam.

Egysszer voltunk valami ott alvós bulibaa azt megkérdeztem tőle hogy milyen a tanga viselete. Mondta hogy próbáljam fel a sajátját azt megtudom. Fel próbáltam. Innen már tudtam hogy nyerésbe vagyok. Nekem szerencsém volt.

Hozzá teszem hogy hetero vagyok.

Előzmény: Törölt nick (8892)
Törölt nick Creative Commons License 2018.06.20 0 1 8893

Szia!

Nekem teljesen elfogadja!

Együtt szoktunk többször is elmenni vásárolni nekem is!

Én sem ma kezdtem! :)

Előzmény: Törölt nick (8892)
Törölt nick Creative Commons License 2018.06.20 0 2 8892

Sziasztok!

 

Az lenne a kérdésem, hogy nektek, hogy fogadta feleségetek, vagy barátnőtök, hogy vonzódtok a bugyikhoz? Nekem már több, mint 20 éve megvan ez  a szenvedélyem, de mivel a párom nem tolerálja, így kénytelen vagyok titokban hordani bugyit, vagy bugyiban maszturbálni. Számtalanszor megpróbáltam leszokni róla, de sajnos a vágy sokkal erősebb, mint én. Arra lennék kíváncsi, hogy nálatok, hogy fogadta a párotok?

Törölt nick Creative Commons License 2018.06.17 -1 0 8891

Nagyon csini! Még több ilyen képet!

Előzmény: Törölt nick (8877)
Törölt nick Creative Commons License 2018.06.16 -1 0 8890

Vadító, Csodálatos Képek, Nyami! :P ;)

Előzmény: Törölt nick (8889)
Törölt nick Creative Commons License 2018.06.16 -1 9 8889

Törölt nick Creative Commons License 2018.06.16 0 1 8888

Hmmm, Csodásan Szexi vagy Drága! ;) Az édes bugyid szuperül áll (nekem meg a faszom a képeidtől... :P )

Előzmény: Törölt nick (8877)
RégiÚj55 Creative Commons License 2018.06.16 0 1 8887

Nem rossz, de többet is mutathatnál abból a szép fehér bugyiból...:-)))

Előzmény: Törölt nick (8875)
Törölt nick Creative Commons License 2018.06.16 0 0 8886

Gyönyörű, Szexi és Kívánatos Vagy ezen a képen is! :* <3

Előzmény: uv50 (5214)
Törölt nick Creative Commons License 2018.06.16 0 0 8885

Szió!

 

Jó látni újra Kedves UV50! ;)

Imádom a fürdőbugyis, tornadresszes, bugyis fiúkat, számomra Te vagy a No1, hosszú évek óta! <3 :*

Minden képed Imádom Kedves! <3 Tökéletes vagy, Puszi! :*

Előzmény: uv50 (8871)
Törölt nick Creative Commons License 2018.06.16 0 1 8884

jól :)

Előzmény: Törölt nick (8882)
Törölt nick Creative Commons License 2018.06.15 -1 9 8883

Törölt nick Creative Commons License 2018.06.15 -1 14 8882

Kipróbáltam,hogy áll...:)))

 

euroset2015 Creative Commons License 2018.06.15 0 0 8881

Szexi 

Előzmény: Törölt nick (8877)
Törölt nick Creative Commons License 2018.06.15 0 0 8880

Köszönöm!

Előzmény: totika35 (8879)
totika35 Creative Commons License 2018.06.15 0 0 8879

Jól sikerültek.Így tovább.

Előzmény: Törölt nick (8877)
totika35 Creative Commons License 2018.06.15 0 0 8878

Csini.

Előzmény: Törölt nick (8875)
Törölt nick Creative Commons License 2018.06.15 0 16 8877

Törölt nick Creative Commons License 2018.06.15 0 0 8876

Első fotók rólam.

bugyikám Creative Commons License 2018.06.13 0 0 8873

Sziasztok  Nagykanizsárol van valaki ?

 

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!