Az idei csapatok:
All American Racers
********************
Motor: Toyota
Gumik: Goodyear
Kocsiszekrény:
Eagle 997
Alapítva: 1966.
Versenyzők:
36 AAR Denso Alex Barron,
Gualter Salles,
Raul Boesel,
Andrea Montermini
Tulajdonos: Dan Gurney
Csapatfőnök: Dan Gurney
Műszaki igazgató: Matt Cranor
Telephely: Santa Ana, California
122 verseny
1 győzelem
1 Pole Position
0 bajnoki cím
Dan Gurney All-American Racers nevű istállóját 1965-ben alapította. Saját maga egy F1-es győzelmet is aratott a csapatnak. Ezt követték a Champ Cars, IMSA GTP és GTO diadalok, számszerint 78 fontos nemzetközi verseny.
Győzelem az Indianapolis 500-on, a Daytona 24 óráson és a Sebring 12 órás versenyen.
1966 és 1981 között a csapat 22 IndyCar versenyen győzött, 1974-ben a bajnokságot, 1975-ben az Indy 500-ast nyerték.
A CART érában az AAR csak Milwaukee-ban tudott nyerni 1981-ben, amikor Mike Mosley a 13-ik sorból nyomult az élre. Gyakran csak a futamok egy részén tudtak részt venni, így egy 1987-es eseménydús szereplés (Jan Lammers-szel) után Gurney az IMSA-ra váltott. Félelmetes rekord-sikersorozatot produkáltak: 17 GTP győzelem egyhuzamban 1992-93-ban!
GTP partnerükkel a Toyotával társulva az AAR 1996-ban visszatért a CART-hoz, de ezidáig nagyon kevés eredményt értek el, bár messze felülmúlják a többi Toyotás csapatot. Kitartva az Eagle váznál, Dan Gurney a fiatal amerikai Alex Barron-t nevezte az egyetlen AAR Eagle-Toyotára erre a kritkus szezonra. Salles, Boesel, Montermini lettek az utódok, at eredmény azonban csekély… Négy év sereghajtás után az AAR-nak vmilyen előrelépést kellene felmutatnia.
1974: USAC bajnokok.
1975: Indy 500-at nyernek .
1967: Dan Gurney megnyeri Belga Grand Prix-t egy All-American Racers Eagle-ben.
1981: Az utolsó AAR CART győzelem.
1992-3: Tizenhét folytatólagos IMSA GTP győzelem.
1996: Visszatérés a CART-hoz a Toyotával: Juan Fangio II. 23-ik összetettben.
1997: CART, legjobb hely: 9.
1998: CART, legjobb hely: 10.
Arciero-Wells
*************
Motor: Toyota
Gumik: Firestone
Kocsiszekrény:
Reynard
Alapítva: 1995.
Versenyzők:
24 Pioneer/MCI Scott Pruett
25 MCI Racing Cristiano daMatta,
Tulajdonos: Cal Wells III
Csapatfőnök: Frank Arciero
Műszaki igazgató: Richard Buck
Telephely: Rancho Santa Margarita
68 verseny
0 győzelem
0 Pole Position
0 bajnoki cím
A CART egyik legfiatalabb csapata 1995-ben jött létre, amikor az off-road versenyző Cak Wells III bevásárolta magát Frank Arciero sikertelen Champ Car csapatába. A kis költségvetésű szezon egy tizedik helyet hozott nekik Indianapolisban Hiro Matsushitával a volán mögött.
A Toyota új motorprogramjának egyik úttörőjeként az ígéretes amerikai Jeff Krosnoffot indították 1996-ban. Amint éppen valami erdeményt értek volna el, Krosnoff meghalt egy undorító balesetben Torontoban.
Az összetört csapat a következő versenyt is kihagyta, majd az olasz Max Papis-szal tért vissza. Az F1-es menekült igazi sztárnak bizonyult, ahogy rögtön előkelőbb helyekről rajtolt, mint bárki bármilyen Toyota motrral előtte.
1997-re kétatósra bővültek, így Hiro Matsushita is visszatért ugyan, de csak egy rakás bukást produkált. Papis azonban folytatta a pontgyűjtögetést a Toyota rémisztő megbízhatatlansága ellenére is.
1998-ban a csapat mind erősebb és erősebb lett: az újonnan igazolt Robby Gordon ütközései között az első tízben futott, Papis pedig szerzett egy provisional pole-t Detroitban és egy brilliáns ötödik helyet Houstonban.
Az izgalmas rookie Christiano da Matta és a veterán Scott Pruett vezetnek a csapatnak 1999-ben a fiatalság és a tapasztalat perfekt párját alkotva. Az Arciero-Wells gyorsan az egyik topcsapattá válik és Scott Pruett bízik benne, hogy az a Toyota lesz a következő század első legyőzendő motorja, amivel a csapat már gyümölcsöző tapasztalatokat szerzett.
1995: Cal Wells III résztulajdonosként csatlakozik a nem túl sikeres Arciero Racing CART csapathoz. Tizedik hely az Indy 500-on Hiro Matsushitával.
1996: Csatlakoznak a Toyota motorprogramhoz, legjobb hely egy kilencedik Road Americán.
1997: A csapat legjobb befutója: nyolcadikok és kilencedikek a Marlboro 500-on.
1998: Max Papis provisional pole-t szerez Detroitban és ötödik Houstonban.
Bettenhausen Motorsports
**********************
Motor: Mercedes
Gumik: Goodyear
Kocsiszekrény: Reynard
Alapítva: 1986.
Versenyzők:
16 Epson Shigeaki Hattori, Gualter Salles
Tulajdonos: Tony Bettenhausen
Csapatfőnök: Tony Bettenhausen
Műszaki igazgató: Tom Brown
Telephely: Indianapolis
167 verseny
0 győzelem
0 Pole Position
0 bajnoki cím
Amikor Tony Bettenhausen az 1986-os szezon elején autó nélkül találta magát, elegánsan oldotta meg a problémát megalapítva saját csapatát. Tizenhárom évvel később a csapat még mindig nem nyert egyetlen CART versenyt sem, de az elmúlt néhány szezonban már közel járt hozzá. Amíg Bettenhausen maga vezetett, a csapat nem sok mindent ért el: soha nem végeztek negyediknél jobb helyen. Az áttörés 1992-ben következett be Stefan Johansson alkalmazásával. A Forma-1-ből kikopott Johansson néhányszor dobogós lett és győzelmekért is harcban volt egy vásárolt Penske sasszéban. A csapat a Reynardokra váltott egy kiábrándító 1995 után, de nem sok minden változott és Johansson kiszállt az év végén. A frissen leigazolt Patrick Carpentier majdnem nyert Gateway-ben, de csak küszködött az utcai versenyeken. Technikai hiányosságai ellenére is meg akarta őt tartani a csapat, azonban elvesztették a csatát a Player’s/Forsyth gárdával szemben.
Helio Castro-Neves-szel helyettesítve a kanadait egy fantasztikus 1998-at futottak. Potenciális győztesek voltak Long Beach-ben és Vancouverben, Milwaukie-ben pedig meg is lett egy második hely. Ha Castro-Neves a csapattal marad, akkor az idén is igen erősek lettek volna, de a brazil fellépett a Hogan csapathoz, így Bettenhausen az új szezont az Indy Lights-ban versenyt nyerő Shigeaki Hattorival és kis elvárásokkal kezdte.
1986: Tony Bettenhausen csaoatot alakít egy Indy 500-as nevezés kedvéért.
1988: Bettenhausen negyedik Michiganben, a legjobb eredménye ez saját csapatának vezetve.
1992: Stefan Johansson csatlakozik, harmadik lesz Detroitban.
1997: Patrick Carpentier helyettesíti Johanssont. Elnyeri az év rookie-ja címet és második Gaterway-ben.
1998: Helio Castro-Neves ül a vezetőülésben. Vezet Long Beach-ben és Vancouverben, másodiknak intik le Milwaukie-ban.
Della Penna Motorsports
********************
Motor: Toyota
Gumik: Firestone
Kocsiszekrény:
Reynard,
Swift
Alapítva: 1996.
Versenyzők:
10 Budweiser Richie Hearn
Tulajdonos: John Della Penna
Csapatfőnök: John Della Penna
Műszaki igazgató: Steve Connover
Telephely: Indianapolis
40 verseny
0 győzelem
0 Pole Position
0 bajnoki cím
John Della Penna a Formula Atlantic Team-mel kezdett, ahol Willy T. Ribbs, Juan Fangio II és Jimmy Vasser karrierjét egyengette. Az utóbbi szerezte Della Penna első csapattulajdonosként elért győzelmét Road Americában, 1990-ben. Miután Richie Hearn 1995-ben megnyerte a bajnokságot, a csapat elhatározta, hogy beszáll mind az IRL-be, mind a CART-ba. Bár határozottan sikeresebb volt az IRL-ben, Della Penna tudta, hol zajlik az igazi verseny és 1997-től kizárólag a CART felé fordult.
A Lola alváznál maradtak és Hearn mindenkit meglepett az elszántságával és elkötelezettségével az autója nyilvánvaló hiányosságai dacára. Türelme Swift alvázat termett 1998-ra. A csapat kis költségvetése korlátozza a lehetőségeiket, de Hearn még mindig képes viharos sikerekre. Tündöklései: hetedik hely a mezőny végéről Brazíliában, negyedik rajthely Detroitban és harc a győzelemért Michiganben és Fontanában. A nagy csapatoktól kapott ajánlatok ellenére Hearn maradt 1999-ben is a csapatnál. A kevés pénz ellenére a csapat a nagyok méltó ellenfele a bajnokságban.
Gordon Racing
*************
Motor: Toyota
Gumik: Firestone
Kocsiszekrény:
Reynard,
Swift,
Eagle
Alapítva: 1998.
Versenyzők:
22 Johns Manville Robby Gordon
Tulajdonos: R Gordon, J. Menard, M. Held
Csapatfőnök: Laurie Gerrish
Műszaki igazgató: Dan Miller
Telephely: Anaheim, California
1 verseny
0 győzelem
0 Pole Position
0 bajnoki cím
Azok a csapatok, akik Robby Gordont szerződtették, mindig tudták, mit várhatnak. Ha az ő napja volt, akkor a korábbi off-road menő a leggyorsabb lehetett a pályán és versenyeket nyert az előzetes esélyek ellenére. Máskor meg egyszemélyes rombolási derbit rendezett. Egyik délután verhetetlen, máskor meg nem bírod megszámolni, hányszor ütközik a korlátnak és a versenytársaknak. Az 1998-as Arciero-Wells-es szereplése is a szokásos volt. Ő volt ugyan a Toyota motoros autóval addig legelőbbről rajtoló pilóta, de azután leszálló ág következett és Da Mattát, valamint Pruettet szerződtették helyette 1999-re. Munkanélküliként Gordon a papájával alakított csapatot. Kezdetben úgy gondolták, hogy Gordonék vállalkozása a korábbi Team Menard CART csapattal alkotott teljes partneri kapcsolat lesz. Az Indianapolis specialista Menard az utóbbi években az IRL-ben versenyzett, de belefáradt a politikába és a csalásokba, amik tönkretették az IRL sorozatot 1998-ban. Menard ugyan az IRL-nek is még egy esélyt a saját csapatával, de azért technikai segítséget nyújt az egyre népszerűbb Swift sasszét és a javuló Toyota motort használó Gordon versenyvállalkozásnak. Gordon abban bízik, hogy felveszi a versenyt a nagyobb csapatokkal és további győzelmeket arat. Nehéznek tűnik az igazán nagyokat – Ganassi, Newman/Haas – megverni.
1999: Robby Gordon, Mike Held és John Menard megalapítja a Team Gordon-t.
Hogan Racing
************
Motor: Mercedes
Gumik: Firestone
Kocsiszekrény:
Lola
Alapítva: 1997.
Versenyzők:
9 Hogan Helio Castro-Neves
21 Hogan Luiz Garcia Jr.
Tulajdonos: Carl Hogan
Csapatfőnök: Carl Hogan
Műszaki igazgató: Simon Morley
Telephely: St. Louis
52 verseny
0 győzelem
1 Pole Position
0 bajnoki cím
Carl Hogan kis csapata nagyon jó fornában indult 1999-nek. Mindig is közel voltak a nagy eredményekhez, most azonban a frissen leszerződtetett Helio Castro Neves szponzorainak köszönhetően a költségvetésük is tisztességes végre. A St. Louis-i teherautómágnás és korábbi F5000, Atlantic és Can-Am csapattulajdonos Hogan 1992-ben került a CART-ba, amikor Bobby Rahallal megvették az akkori Patrick Racinget. Átkeresztelték Rahal-Hogan Racing-re és már debütálásukkor a bajnoki címért küzdöttek, de Rahal és Hogan szétváltak a ’95-os szezon után. Hogan Penske-vel egyesítette erőit, csapaton belüli csapatot alapítva Emerson Fittipaldival, miután a gyári Penske csapat pilótafeleslegben találta magát. Az oválokon uralkodó csapat jó formában volt, amíg Fittipaldi csúnyán meg nem sérült Michiganben. Jan Magnussen vette át a kormányt és mindenkit elkápráztatott, hogy az újonc általában az „igazi” Penske-k előtt hajtott. Hogan 1997-re egyetlen versenyzőjének Dario Franchittit nevezte. Bár Franchitti törte az autót rendesen, mégis ő volt a csapat első pilótája Rahal óta, akinek bérlete volt az élmezőnybe. Hogan nagyon dühös volt, amikor a skót elment tőle a Team Greenhez. Franchittit J.J. Lehtoval helyettesítették, de jóval szerényebbre sikerült a szezon: Lehto egészen az évad végéig balszerencsés volt, de akkor azért hozott néhány értékelhető helyet. Szponzorgondok miatt cserélték Lehtót (visszetért a sportautókhoz) a masszív szponzori háttérrel rendelkező Castro Neves-re. A csapat egyetlen kritikus pontja az új Lola alváz teljesítménye.
1992: Carl Hogan csatlakozik Bobby Rahalhoz. Négy futamot és a bajnokságot nyerik.
1993: Összetettben negyedikek Rahallal.
1994: Rahal és Mike Groff debütálnak a Honda motorral. Kiábrándító év egy torontói második hellyel.
1995: Hogan és Rahal szakítanak a győzelem nélküli szezon után.
1996: Hogan Penske fiókcsapatot futtat Emerson Fittipaldival, később Jan Magnussennel.
1997: Dario Franchitti megfutja a pole-t Torontóban, de csak néha látja a célt.
1998: Szerencsétlen év J.J. Lehtóval, aki ötödik Surfer’s Paradise-ban.
Marlboro Team Penske
********************
Motor: Mercedes
Gumik: Goodyear
Kocsiszekrény:
Penske
Alapítva: 1969.
Versenyzők:
2 Marlboro Team Penske Al Unser Jr. , (Tarso Marques)
3 Marlboro Team Penske
Tarso Marques,
Gonzalo Rodriguez
Tulajdonos: Roger Penske
Csapatfőnök: Roger Penske
Műszaki igazgató: Nigel Beresford
Telephely: Reading, Pennsylvania
305 verseny
86 győzelem
100 Pole Position
7 bajnoki cím
A CART történetének legsikeresebb csapata, amely minden bizonnyal a legnehezebb korszakát éli mostanában. Nem elég, hogy a saját építésű alvázuk nem versenyképes az utóbbi években, de a Mercedes is állandó nyomás alatt tartja a csapatot az eredmények miatt. Penske 1969-ben alapította amerikai versenyző barátjával, Mark Donohue-val. TransAm, CanAm és Formula 5000 versenyeken győztek rendszeresen, de együtt nyerték a ’72-es Indy 500-ast is. Később közösen szálltak be az F1-be és már éppen jöttek volna az eredmények, amikor Donohue 1975-ben meghalt az Osztrák pályán gumiabroncshibából elszenvedett hatalmas ütközés után. Bár az 1976-os Osztrák versenyt megnyerték John Watsonnal, Penske 1977-től csak a ChampCar világra öszpontosított. A nyolcvanas évek elején domináló csapat bajnokságot nyert 1979-ben, 1981-ben és 1982-ben Rick Mears-szel és 1983-ban és 1985-ben Al Unser Sr.-ral. Danny Sullivan 1988-as címe után azonban semmi igazi sikert nem könyvelhettek el, egészen Al Unser Jr. Érkezéséig. Folytatva az elődök – Mears, Donohue és a nagybácsi – hagyományait a „kis Al” Penske-vel társulva már első évében uralta a bajnokságot. Penske háromautós csapata ellenállhatatlan volt ebben az évben és Unser Jr., Paul Tracy, valamint Emerson Fittipaldi 12 versennyel és 10 pole-lal rekordot állítottak fel. Az 1994-es Indy győztesek azonban még csak kvalifikálni sem tudták magukat a ’95-ös versenyre. Az állhatatos „kis Al”-tól épphogy elnyerte Villeneuve a címet, de Fittipaldi nagy csalódást okozott. Azóta is egyre lejjebb csúszik a csapat. Az idényközi tesztek után ’96 fő esélyeseinek kiáltották ki őket, de egyetlenegy versenyt sem nyertek. Paul Tracy-nek minden nyerési esélye elszállt ezzel a „teherautóval”, pedig éppen egy ovál-kalaptrükkre készült 1997-ben. Unser, aki valószínűleg a világ legbalszerencsésebb versenyzője (egyetlen futamot sem nyert 1995 óta) a csapat nagyobbrészt egyetlen pilótája 1999-ben.
1976: Osztrák GP győzelem /John Watson/ az F1-ben
1979: CART bajnokság /Rick Mears/
1981: CART bajnokság /Rick Mears/
1982: CART bajnokság /Rick Mears/
1983: CART bajnokság /Al Unser/
1985: CART bajnokság / Al Unser /
1988: CART bajnokság /Danny Sullivan/
1994: Uralják a CART-ot: Al Unser Jr. Bajnok, összesen 12 győzelem
1995: Al Unser Jr. második összetettben
1996: Al Unser Jr. negyedik összetettben
1997: Paul Tracy ötödik összetettben
1998: Csalódás egy radikálisan új autóval, legjobb helyezés: Unser Jr. Második Motegiben
McDonald's Racing Team
*********************
Motor: Honda
Gumik: Firestone
Kocsiszekrény:
Reynard
Alapítva: 1994.
Versenyzők:
44 McDonald's Tony Kanaan
Tulajdonos: Steve Horne, Gerry Forsythe
Csapatfőnök: Steve Horne
Műszaki igazgató: Diane Holl
Telephely: Hilliard, Ohio
70 verseny
4 győzelem
2 Pole Position
0 bajnoki cím
Korábbi nevükön Tasman Motorsport. Amikor Gerry Forsythe 1998 végén megvette őket, a csapat megszerezte a gyorsétteremóriás támogatását is. Nemcsak a gárda maradt egyébként teljesen változatlan, de az emelkedő csillag Tony Kanaan-t is megtartották egy második évre. A Tasman egy extrém módon sikeres Indy Lights legénység volt, akik mielőtt a CART-ra upgrade-eltek volna, 1993-ban Brian Hertával, 1994-ben pedig Steve Robertsonnal nyerték el a bajnoki címet. Kevesebb, mint három évvel az alapítása után a Tasman elismert CART csapat lett az igen gyorsnak bizonyuló Andre Ribeiróval. A brazil megnyerte a Michigan 500-at, de nem volt elég állhatatos. Ugyanilyennek bizonyult az 1996-ban szerződtetett Adrian Fernandez is. Ez alatt az idő alatt három versenyt nyertek, de megszámlálhatatlan autót is törtek. Szép reményekkel indultak 1997-nek, de a Lola váz csalódásnak bizonyult. Ribeiro alá került év közben egy Reynard és szerzett is néhány tűrhető eredményt, de Fernandeznek nem sok öröme akadt a fontanai harmadik helyéig – ekkorra alaposan megváltoztatták az akaratos Lolát. A Hondával való nézeteltérés miatt 1998-ban csak egy kocsit indíthattak, azt pedig az újonc Tony Kanaanra bízták. Versenyt ugyan nem nyertek, de az összetett kilencedik hely a csapat eddigi legjobbja és Tony az egész CART közösséget elkápráztatta gyorsaságával és bölcs viselkedésével. Miután 1998-ban csupán a pénzhiány volt a csapat gondja és most a McDonald’s ezt is megoldotta, Kanaan nagy dolgokra képes az idén.
1993: A Tasman beszáll az Indy Lights-ba és bajnok lesz Brian Hertával.
1994: Újabb Indy Lights bajnokság Steve Robertsonnal
1995: CART kezdet Andre Ribeiroval: elsők a Michigan 500-on.
1996: Kétatósra bővülnek: Ribeiro társa Adrian Fernandez. Győzelmek: Rio, Toronto, Michigan.
1997: Csalódás a Lolával, mindössze két harmadik hely.
1998: Kanaan az egyetlen versenyző, ő az év újonca és összetettben kilencedik. A télen Forsythe megveszi a csapatot és megszerzi a McDonald’s támogatását.
Newman/Haas
*************
Motor: Ford
Gumik: Goodyear
Kocsiszekrény:
Swift
Alapítva: 1983.
Versenyzők:
6 Kmart/Texaco/Havoline Michael Andretti
11 Kmart/Texaco/Havoline
Christian Fittipaldi (
Roberto Moreno)
Tulajdonos: Paul Newman
Csapatfőnök: Carl Haas
Műszaki igazgató: Ed Nathman
Telephely: Lincolnshire, Illimois
257 verseny
52 győzelem
60 Pole Position
3 bajnoki cím
Miután külön-külön hosszú éveket át foglalkoztak autóversenyzéssel, a színész Paul Newman és versenyző Carl Haas az 1983-as CART idényre egyesítették erőiket Mario Andrettivel rögtön két győzelemt aratva. Ezt követően 1984-ben megnyerték a bajnoki címet is és az amerikai versenyzés eddigi egyik legsikeresebb kombinációjává váltak. A csapat szépen nyerte a versenyeket, de bajnoki címet egészen addig nem ért el újra, csak amint Mario fia szintén csatlakozott hozzájuk. Az ultrasikeres családi kettősből Michael 1990-ben az öt győzelmével megszerezte a második helyet és következő évben uralta a sorozatot begyűjtve első bajnoki címét. 1993-ban Newman és Haas az uralkodó F1-es világbajnok igazolásával megintcsak bekerült a cukros pixisbe. Nigel Mansell elkábította Amerikát az első évében megszerzett bajnoki címével, majd duzzogva távozott egy győzelem nélküli (összetettben azért nyolcadik lett) évad után. Miután összeveszett a csapattárs Mario Andrettivel és kritizálta a csapatot, Mansell csillaga az év végére alcsonyra süllyedt: Paul Tracy-vel helyettesítették a következő évre, míg a visszavonuló Andretti helyére a fia Michael ült be. A szakma sokat várt a nagy nevektől, de hiba- és balszerencsesorozatok után csak három versenyt nyertek. 1996-ban Christian Fittipaldi került Paul Tracy helyére és az év végi hajrával Andretti majdnem elvitte a koronát.
Miután nevük összeforrt a Loláéval sok éven át, a Newman/Haas 1997-től a Swift céggel kezdett dolgozni. Bár az új kombináció Andretti homsteadi győzelmével debütált, a kiforratlan autó nem hozott több sikert. 1998 elején Andretti akár uralhatta is volna a mezőnyt, de egy sor szerencsétlenség rémálommá változtatta az évet. Az első versenyt megnyerte, de utána mélyrepülés következett. A mélypont Houstonban volt, amikor a szponzoruk – a Texaco – városában négy kör után már egyik kocsi sem volt a pályán. Meglepőnek tűnik, de a folyamatosan sikeres Newman/Haas csapat 16 év alatt mindössze két bajnoki címet nyert. Miután az új sikercsapatok – Ganassi, Team Green és a Forsythe – átvették az irányítást, a Newman/Haasnak keményen kell dolgoznia, ha a csúcs közelében akar maradni.
1983: Bemutatkozásképpen két győzelem Mario Andrettivel.
1984: Andretti a bajnok hat győzelemmel.
1989: Michael Andretti beszáll, mindjárt két győzelemmel.
1990: Michael ötször nyer és második összetettben.
1991: Michael Andretti uralja az évet: nyolcszor nyer és első bajnoki címét szerzi.
1993: Nigel Mansell jön, lát és győz.
1994: Mario Andretti búcsúéve.
1995: Michael Andretti visszatér, Paul Tracyvel az oldalán: három győzelem
1996: Andretti második öt győzelemmel. Christian Fittipaldi összetett ötödik.
1997: A csapat Swift alvázakat használ és Homesteadben futamot nyer.
1998: Kiábrándító és szerencsétlen év: Andretti hetedik, Fittipaldi tizennegyedik a végén.
PacWest Racing
***************
Motor: Mercedes
Gumik: Firestone
Kocsiszekrény:
Reynard
Alapítva: 1993.
Versenyzők:
17 Hollywood Mauricio Gugelmin
18 Motorola Mark Blundell (
Roberto Moreno)
Tulajdonos: Bruce McCaw
Csapatfőnök: Bruce McCaw
Műszaki igazgató: Allen McDonald
Telephely: Indianapolis
89 verseny
4 győzelem
3 Pole Position
0 bajnoki cím
Az egyik legújabb CART csapat, amely figyelemreméltóan rövid idő alatt került az élmezőnybe, majd látványosat buktak 1998-ban. Az idei szezonban tehát életfontonságú számukra a bizonyítás. 1993-ban még csak néhány versenyen vettek részt Dominic Dobsonnal, de a következő szezonban már végig jelen voltak Dobsonnal és Scott Sharppal. Bátorító eredményeket produkáltak: Dobson harmadik lett Michiganben. 1995-ben a PavWest elért a csúcs közelébe: Mauricio Gugelmin második lett az első közös versenyükön és esélyes volt néhány további versenyen. Danny Sullivan szintén felvette a ritmust a második kocsiban, de megsérült Michiganben Helyettesítője, Juan Fangio II ígéretesen mutatkozott be és a csapat valami nagyott látszott alkotni. Gugelmin folytatta a szárnyalást 1996-ban, néhányszor a vezetésért harcolva. Csapattársa, Mark Blundell hatalmas balesetet szenvedett 200 mph-s sebességgel Rioban, de visszatért és jó formát mutatott az utolsó versenyeken. A csapatot 1997-re valóban a sötét lónak tartották, de a lassú évkezdet miatt egyik pilóta sem volt versenyben a bajnokságért. Ennek ellenére nagyon erős hajrát produkáltak és Gugelmin negyedik, Blundell hatodik lett a végelszámolásnál. Blundell háromszor nyert, közöttük volt a CART legszorosabb befutója Portlandben, Gugelmin pedig Vancouverben győzött. Szomorú volt azonban a detroiti eset, amikor egy dupla győzelmet puskáztak el a rosszul kiszámított üzemanyaggal – mindkét autó tankja az utolsó körben száradt ki.
Blundell és Gugelmin egyaránt a Ganassi Team méltó ellenfelének ígérkezett 1998-ban, ehelyett szörnyű szezonjuk volt. A ’97-es Reynardokkal indulva eleinte megbízhatósági problémáik voltak, aztán két sasszé összetört a nazarethi baleseteknél, majd a saját lengéscsillapító építése után soha többé nem tapadtak a ’98-as Reynard kocsik.
A téli tesztelések során visszataláltak korábbi tempójukhoz és ha keményen dolgoznak, újra hozhatják a ’97-es formájukat.
1993: CART debütálás.
1994: Az első teljes évad Scott Sharppal és Dominic Dobsonnal, aki harmadik Michiganben.
1995: Mauricio Gugelmin összettet tizedik.
1996: Mark Blundell csatlakozik, nyárra mindkét versenyző az élmezőnyben.
1997: Gugelmin nyer Vancouverben, Blundell Portlandben, Torontoban és Fontanabam, összetettben negyedikek és hatodikak.
1998: Kudarcév dobogós hely nélkül, Gugelmin vezet egy ideig Lexingtonban és Fontanaban, Blundell soha nem végez hatodik helynél előbb.
Patrick Racing
*************
Motor: Ford
Gumik: Firestone
Kocsiszekrény:
Swift,
Reynard
Alapítva: 1970.
Versenyzők:
20 Visteon P. J. Jones,
Jan Magnussen
40 Tecate Quaker State Adrian Fernandez (
P. J. Jones)
Tulajdonos: Pat Patrick
Csapatfőnök: Pat Patrick
Műszaki igazgató: Bob Sprow
Telephely: Indianapolis
218 verseny
21 győzelem
16 Pole Position
1 bajnoki cím
A ’70-ben kezdő Patrick Racing 1973-ban már megnyerte az Indy 500-ast, 1976-ban pedig a bajnokságot. A CART szériában azután egy darabig váratott magára a siker, egész addig, amíg Emerson Fittipaldi meg nem érkezett. A brazil 1989-ben megnyerte a bajnokságot, de akkorra már a korábbi Patrick versenyző Chip Ganassi átvette a csapat irányítását és a kilencvenes évek legsikeresebb gárdájává tette. A következő két szezonban Patrick a rossz sorsú Alfa Romeo motorokkal küszködött, majd eladta a csapatot Bobby Rahalnak. Hiányzása azonban nem tartott sokáig, Scott Pruettel a volánnál és Firestone gumikon tért vissza 1995-ben. A program kezdetben jól működött, mert az első évben rögtön nyertek Michiganben, a helyzet azonban hamarosan változott: Pruett álhattossága ugyan az év eleji versenyek esélyesévé tették őt, de a továbbiakban elfelejthették az esélyeiket a megbízhatatlan technika miatt. Miután három év alatt kétszer nyertek, a csapat egy kiugróan sikeres 1998-at könyvelhettek el Pruettel és Adrian Fernandezzel: a mexikói nyert Motegiben és Mid Ohioban és mind a két versenyző folyamatosan szem előtt volt, hogy végül is negyedikként ill. hatodikként zárják az évet. Két pole és egy dupla győzelem Lexingtonban kétségtelenül egy csúcs-csapattá avatta a Patrick Racinget és miért ne folytatnák a sorozatot 1999-ben is?
1970: Az első ChampCar szezon Johnny Rutherforddal.
1973: Gordon Johncock Indy 500-ast nyer.
1976: Johncock IndyCar bajnok.
1989: Emerson Fittipaldi CART bajnokságot nyer. Chip Ganassi az év végére átveszi az irányítást.
1995: Pat Patrick visszatér Scott Pruettel.Győzelem Michiganben, összetett hetedik hely.
1997: Pruett egyszer nyer és összetett kilencedik. Raul Boesel csatlakozik.
1998: Adrian Fernandez kerül Boesel helyére, két futamot nyer és negyedik összetettben. Pruett hatodik.
Payton-Coyne Racing
********************
Motor: Ford
Gumik: Firestone
Kocsiszekrény: Lola, Reynard
Alapítva: 1994.
Versenyzők:
19 Herdez Michel Jourdain jr.
34 Herdez Dennis Vitolo (Gualter Salles)
71 Herdez Luiz Garcia jr. , (Dennis Vitolo), Memo Gidley
Tulajdonos: Dale Coyne, Walter Payton
Csapatfőnök: Walter Payton
Műszaki igazgató: Bernie Myers
Telephely: Plainfield, Illinois
70 verseny
0 győzelem
0 Pole Position
0 bajnoki cím
A Payton-Coyne az egyik legkisebb csapat a CART-ban. ’84 óta, amikor az NFL szupersztár Walter Payton bevásárolta magát a Dale Coyne Racingbe, a csapat állandó bútordarab a ChampCar sorozatban. Nem kerültek ugyan addig a hetedik helytől előrébb, de Coyne saját alvázat épített… A csapat hagyományosan mindenki másnál több versenyzőt nevez egy-egy idényre, mindig úgy zsonglőrködve a felállással, hogy elég legyen a szponzorpénz… Mindazonáltal a Payton-Coyne olyan tehetséges pilótákat alkalmazott, mint pl. Roberto Moreno, vagy Michel Jourdain Jr. Moreno produkálta a csapat legjobb eredményét 1996-ban, amikor egész évben indulhatott és harmadik lett a US 500-on, ahol akár nyerhetett is volna. Gyakran zavarba hozta a pénzesebb csapatok menőit, de a ’97-es szezon nyitóversenye után távozott. Jourdain szintén csillogott a Payton-Coyne-nál: többször az első tízbe kvalifikálva magát 1997-ben, de általában csalódnia kellett a technika megbízhatatlansága miatt. Sajnos a fizető versenyzők – pl. Hiro Matsushita és Dennis Vitolo – alkalmazása gyakran a mezőny végére juttatja őket, de nélkülük a team nem lenne képes túlélni a szezonjait. Egy csalódást hozó 1998 után, bár egy tesztbaleset megtépázta az önbizalmát, Jourdain a csapattal maradt és Vitolo is csatlakozott hozzá. A Payton-Coyne többek között (!) Lola gyári csapat lett.
1994: Walter Payton bevásárolja magát a sereghajtó Dale Coyne Racing CART csapatba. Alessandro Zampedri egy hetedik helyet szerez nekik.
1995: Ígéretes szezon a tehetséges Zampedri-Eric Bachelart duó huszonkettedik és huszonharnadik lett a kis költségvetés ellenére.
1996: Roberto Moreno harmadik a US 500-on és huszonegyedik a pontelszámolásnál.
1997: Michel Jourdain jr. alkalmanként villog, de csak egy pontot szerez.
1998: Gualter Salles negyedik Long Beach-ben az edzésen, de csak öt pontot tesznek el egész évben.
Player’s/Forsythe Racing
********************
Motor: Mercedes
Gumik: Firestone
Kocsiszekrény:
Reynard
Alapítva: 1983.
Versenyzők:
33 Player's Patrick Carpentier
99 Player's Greg Moore
Tulajdonos: Gerald Forsythe
Csapatfőnök: Gerald Forsythe
Műszaki igazgató: Phil LePan
Telephely: Indianapolis
110 verseny
10 győzelem
14 Pole Position
0 bajnoki cím
A Forsythe Racing az egyik legkülönösebb történetű CART csapat. 1983-ban az újonc Teo Fabival berobbantak a sportágba: besöpörtek négy győzelmet, másodikok lettek az évad végén és persze Fabi lett az év rookie-ja, nomeg az Indy 500-as pole-t is elcsípte, ha már lendületben volt. Azonban ezt követően Garry Forsythe az üzleti életre koncentrált és eladta a csapatot. Egy évtizeddel később tért vissza Barry Greennel közös csapattal, Jacques Villeneuve-öt és Claude Bourbonnais-t nevezték a Toyota Atlantic sorozatra. 1994-ben azután Villeneuve-öt magukkal vitték a CART-ba és meg is szerezték az év rookie-ja címet és legyőzték az akkor uralkodó Penske-ket Elkhart Lake-ben, ráadásul összetettben hatodikak lettek. A szezon után Green és Forsythe szétváltak. Villeneuve és Green megnyerték a ’95-ös bajnokságot, Forsythe meg újra Teo Fabit indította. Egy csalódást okozó évad alatt az olasz szerzett egy pole-t és folyamatosan az első hatban volt, de végül csak kilencedik lett. A Forsythe új korszaka 1996-ban kezdődött, amikor az Indy Lights bajnok Greg Moore-t szerződtette versenyzőnek és a Player’s-t szponzornak. Két olyan szezon után, amikor versenyeket nyertek és harcban voltak a bajnoki koronáért, leszerződtették Patrick Carpentier-t és megalkották ezzel a kanadai szupercsapatot. 1997-98-ban a csapat mindig tartotta a lépést (négyszer nyertek). Ha elég álhatatosak lesznek – Moore néha hibázott, csakúgy a csapat, Carpentier pedig nem hozta azt, amit a Toyota Atlantic-os rekordtörő forméja után elvártak tőle – akkor bizonyíthatnak.
1983: Teo Fabival debütálnak: négy győzelem, összetett második hely, pole az Indy 500-ason, az év rookie-ja cím.
1984: Egy csalódott félév (Teo és Corrado Fabival) után Forsythe eladja a csapatot.
1993: Forsythe Barry Greennel társulva Bourbonnais-t és Villeneuve-t versenyezteti a Toyota Atlantic szériában.
1994: A Forsythe-Green csapat továbblép a CART-ba Villeneuve-vel. Egy győzelem, az év újonca cím és agy összetett hatodik hely.
1995: A csapat osztódik. Forsythe Teo Fabit nevezi.
1996: Greg Moore csatlakozik, kilencedik az első évében.
1997: Moore két versenyt nyer és hetedik összetettben.
1998: Kétautósra bővülnek: Moore társa Patrick Carpentier. Moore kétszer nyer és a végelszámolásnál ötödik. Carpentier két pole-t szerez, de ritkán fejezi be a versenyt.
Target Chip Ganassi Racing
**********************
Motor: Honda
Gumik: Firestone
Kocsiszekrény:
Reynard
Alapítva: 1970
Versenyzők:
4 Target Juan Montoya
12 Target Jimmy Vasser
Tulajdonos: Chip Ganassi
Csapatfőnök: Chip Ganassi
Műszaki igazgató: Tom Anderson
Telephely: Indianapolis
151 verseny
25 győzelem
18 Pole Position
3 bajnoki cím
A Target Chip Ganassi új CART uralkodási rekordot állított fel: megnyerték az utóbbi három bajnokságot. 1999-re megtartották az örökké javuló Jimmy Vassert és mellé az újonc Juan Montoyat szerződtették. A történet 1988-ban kezdődött, amikor amikor Chip Ganassi bevásárolta magát Pat Parick csapatába. Miután a következő évben megnyerték a bajnokságot Emerson Fittipaldival, Ganassi átvette az irányítást, Patrick pedig öt szezonra szabadságot vett ki. De a siker csak lassan közeledett az új csapat felé. A következő négy szezon fénypontja Eddie Cheever és Arie Luyendyk pole-ja volt, az utóbbi 1993-ban Indianapolis-ban érte ezt el. 1994-re a Ganassi lett a Reynard gyári csapata, versenyzőnek az F1-ből visszatérő Michael Andrettit és Mauricio Gugelmint kérték fel. Miután megnyerte a Reynardnak az első versenyét, Andrettitől sokat vártak, de mindössze még egy versenyt nyert, mielőtt visszatért a Newman/Haas-hoz. A következő évben Ganassi két ígéretes amerikai pilótát szerződtetett: Jimmy Vassert és Bryan Hertát. Az utóbbi csalódást hozott, de Vasser a szezon egyik szenzációja volt és csak a balszerencsén múlott, hogy nem nyert futamokat. Az ezután történteket senki sem jósolhatta meg: A Herta helyett nevezett Alex Zanardi és Jimmy Vasser verhetetlen csapatot alkottak. Vasser négy iránymutató győzelmet szerzett az év első felében és elvitte a koronát, Zanardi három győzelme pedig egy új korszakot jelzett. 1997-98-ban Zanardi uralta a sportágat és vérfagyasztó stílusban nyerte a bajnokságokat. Vassernek már nem volt annyira szerencséje (vagy kitartása), mint korábban, de még második bírt lenni csapattársa mögött. A papírforma szerint Vassernek és Montoyának újra a bajnokságért kell harcolniuk.
1988: A nyugdíjas versenyző Chip Ganassi bevásárolja magát a Patrick csapatba. Emerson Fittipaldi kétszer nyer és összetettben hetedik.
1989: CART bajnoki cím Fittipaldival.
1990: Pat Patrick eladja a csapatot Ganassinak. A Target pénzén Eddie Cheever vezeti a kocsit.
1993: A frissen leszerződtetett Arie Luyendyk pole-t szerez az Indy-n.
1994: A Ganassi lesz a Reynard gyári csapat. Michael Andretti két versenyt nyer és összetett negyedik.
1995: Jimmy Vasser és Bryan Herta a csapat új pilótái. Vasser nyolcadik az összetettben.
1996: Vasser és Alex Zanardi uralják az évet. Vasser négy versenyt nyer és övé a bajnoki cím, Zanardi háromszor nyer és az év rookie-ja.
1997: Zanardi a bajnok öt győzelemmel, Vasser harmadik egy diadallal.
1998: Zanardi második bajnoki címe hét győzelemmel. Vasser második, három versenyt megnyerve. A Ganassi az első csapat a CART történrtében, amelyik háromszor egymás után nyeri a bajnokságot.
Team KOOL Green
******************
Motor: Honda
Gumik: Firestone
Kocsiszekrény:
Reynard
Alapítva: 1994.
Versenyzők:
26 Team KOOl Green Paul Tracy
27 Team KOOl Green Dario Franchitti
Tulajdonos: Barry Green
Csapatfőnök: Barry Green
Műszaki igazgató: Don Halliday
Telephely: Indianapolis
86 verseny
8 győzelem
10 Pole Position
1 bajnoki cím
Miután Jacques Villeneuve 1994-es bajnoki címével berobbantak a CART-ba, a Team Green csak most kezd az azt követő pangás után ismét versenyképessé válni: 1999-et egyértelmű esélyesként kezdik. Barry Green különböző CART csapatokkal működött együtt, mielőtt csatlakozott Gerry Forsythe-hoz a ’93-as Toyota Atlantic kampányra. Az új Forsythe-Green csapat Jacques Villeneuve-öt egy évvel később a CART-ba emelte és kezdettől fogva igen sikeres volt, azon kevés kombináció egyike, akik versenyre kelhettek az akkor rendkívül sikeres Penske csapattal. Villeneuve Elkhart Lake-ben nyert és az év újonca lett, de az idény végén Green és Forsythe elváltak egymástól. Amíg Gerry Forsythe Teo Fabival a vezetőülésben futott egy csendes 1995-öt, addig Geen Villeneuve-vel és a Player’s pénzével a háta mögött négy győzelemmel begyűjtötte a bajnoki címet. Amikor Villeneuve az F1-be, a Player’s pedig Forsythe-hoz távozott, Green egy Brahma szponzorálta kocsit indított Raul Boesellel a kormány mögött. A szezon rémálom volt. A Ford motor megbízhatatlansága miatt csak nagyon ritkán értek célba és ha a versenykocsi gomd nélkül futott, Boesel akkor se nagyon volt versenyben. Parker Johnstone-t a Honda motorszállítói szerződés érdekében szerződtették, de a ’97-es év szintén kiábrándító volt. Johnstone néha jól vezetett, de a csapat és a pilóta ritkán voltak összhangban, így az utóbbi állás nélkül találta magát az idény végén. Az új szponzornak (KOOL) köszönhető megnövelt költségvetés megengedte, hogy két autót indítsanak 1998-ban. A Penske-től kiebrudalt Paul Tracy és Hogantól szélnek eresztett Dario Franchitti a Green legjobb szezonját produkálta a Villeneuve korszak óta. Franchitti győzelmekért volt versenyben az idény elején, de nem volt szerencséje. Végül is Road Americaban összejött neki az első győzelem a tavalyi háromból és összetettben is a harmadik lett. Tracy-nél soha nem állt össze a kép: a tavalyi első versenyből pl. vad vezetés miatt kizárták (egy sor ütközés száradt a lelkén, még a csapattársát is kiütötte a második helyről). Fontanaban volt esélye a javításra, de négy körrel a vége előtt kicsúszott az első helyről.
1993: A Galles Team korábbi csapatfőnöke Barry Green egyesíti erőit Gerry Forsythe-tal és egy Toyota Atlantic csapatot indítanak Jacques Villeneuve-vel és Claude Bourbonnais-vel.
1994: A Forsythe-Green fellép a CART-ba Villeneuve-vel: az év újonca cím és az összetett hatodik hely az övék
1995: Green önállósítja magát és Villeneuve-vel megnyeri a bajnokságot négy versenyen győzve
1996: Raul Boesel hozza a Brahma szponzorpénzét, de soha nem kerülnek a győzelem közelébe
1997: A KOOL pénzével és a Homda motorjával a hátuk mögött leszerződtetik Parker Johnstone-t, de csak tizenhatodikok lesznek a pontversenyben
1998: Dario Franchitti 3 versenyt nyer és összetettben is a harmadik. Tracy inkább csak autótöréssel tölti az évet: tizenharmadik
Team Rahal
************
Motor: Ford
Gumik: Firestone
Kocsiszekrény: Reynard
Alapítva: 1996.
Versenyzők:
7 Miller Lite Max Papis
8 Shell Oil Bryan Herta
Tulajdonos: David Letterman, Bobby Rahal
Csapatfőnök: Bobby Rahal
Műszaki igazgató: Don Hayward
Telephely: Hilliard, Ohio
117 verseny
1 győzelem
5 Pole Position
0 bajnoki cím
A Rahal csapat az idén új korszakába lépett: a csapatfőnök Bobby Rahal visszavonult az aktív versenyzéstől, mostantól teljesen a csapata irányítására koncentraálhat, így a pilóták – Bryan Herta és Max Papis – megpróbálkozhatnak a mezőny élére kerüléssel. A csapat eredetileg a Rahal/Hogan néven volt ismert, amíg Rahal és Carl Hogan keserűen szét nem váltak 1995 végén, néhány győzelem nélküli szezon után. 1992-ben fantasztikusan mutatkoztak be: Rahal első csapattulajdonosi évében megnyerte a címet, de az új Honda motorra való áttérés sikertelenséget hozott.A Bryan Hertát leszerződtető csapat a ’96-os szezon elején csak küszködött, de a szezon közepén már győzelmekért hajtottak. Rahal legjobb versenye Kanada utcáin volt, Herta pedig majdnem megnyerte Laguna Secat, csak az utolsó körben tudta őt Zanardi megelőzni. Sokan azt hitték, hogy a Rahal autók a bajnokságért fognak hajtani 1997-ben, de csak a mezőny végén kullogtak. Hertával azért mindig számolni kellett a városi pályákon és versenyeket is nyerhetett volna, ha a Goddyear gumik tartósabbak. Brazíliában voltak a legközelebb a győzelemhez, amikor Rahal már éppen nyerni készült,de az utolsó körökre nem maradt üzemanyaga. A Firestone-ra váltás azután segített 1998-ban, ám Rahalnak sok gondja támadt a búcsúévében. Herta túl keményen nyomult és belekeveredett néhány incidensbe, de Laguna Secaban nyugodt fejjel tudta tartani Zanardit és megszerezte első győzelmét. Mivel Papis került Rahal helyére, az idei év a legjobb lehet a csapat történetében, ha elég kitartóak lesznek a versenyzők, a bajnokságért küzdhetnek.
1992: Bobby Rahal első csapattulajdonosi szezonjában bajnokságot nyer
1993: Rahal összetett negyedik, a csapat néhány futamon második kocsit indít Mike Groffal
1994: A Rahal csapat az elsők között használja a Honda motort. Rahal csak tizedik a pontversenyben, de elér egy második helyet Torontoban
1995: A Team Rahal két Lola-Mercedes-t futtat Rahal és Raul Boesel vezetésével, harmadik, ill. tizenhatodik hely az összetettben
1996: Leszerződtetik Bryan Hertat és majdnem nyernek Laguna Secaban
1997: Ford motorra váltanak, Herta a tizenegyedik, Rahal a tizenkettedik év végén
1998: Firestone-ra térnek át, Herta nyer Laguna Secaban, összetett nyolcadik, Rahal az idény végén visszavonul a versenyzéstől
Walker Racing
**************
Motor: Honda
Gumik: Goodyear
Kocsiszekrény: Reynard
Alapítva: 1990.
Versenyzők:
5 Valvoline Gil de Ferran
15 Alpine Naoki Hattori (Memo Gidley)
Tulajdonos: Derrick Walker
Csapatfőnök: Derrick Walker
Műszaki igazgató: Dan Miller
Telephely: Indianapolis
177 verseny
3 győzelem
8 Pole Position
0 bajnoki cím
A csalódást eredményező 1998-as évad után a Walker Racing újra kétautós csapat lett: leszerződtették a japán Indy Lights versenyző Naoki Hattorit a tehetséges brazil Gil de Ferran mellé.
Walker 1991-ben debütált Willy T. Ribbs-szel és akkor lett menő a csapata, amikor Scott Goodyear 0,043 mp-cel lett második Indianapolis-ban. A michigani verseny első helyéről is alig csúszott le és összetett ötödik lett.
A csapat egészen 1995-ig nem nyert, akkor viszont Robby Gordon első lett Phoenixben és Detroitban. A fiatal amerikai segített a Walker Racinget igen versenyképes csapattá tenni, de sokszor került a pályán kívülre is.
1996 szétszórt év volt számukra: Scott Goodyear a futamok nagy részét kihagyta a Brazíliában megsérült háta miatt, Gordon pedig bosszúsabb volt, mint valaha: kiábrándította a megbízhatatlan technika.
A jó esélyek 1997-re végre kamatoztak. Egyautósra összemenve a csapat először használhatta a világverő Honda motort és annak ellenére, hogy nem nyert versenyt, Gil de Ferran megszerezte az összetett második helyet. Ferran kitartóan versenyképes volt és általában a dobogóra került, de egy idény eleji ütközéssorozat miatt a bajnokságot nem nyerhette meg.
Az elmúlt év csalódás volt. De Ferran csak egyszer került nyerő pozícióba: Long Beach-ben vezetett, de a váltó elromlott. Ez az év a motorhibák és a sereghajtás egyvelege volt, a dobogót csak ritkán látta a pilóta.
A Walker Racing a csúcs-csapatok közé tartozik már pár éve, de soha nem volt szerencséjük. ’99-ben ezt kell megtörniük.
1991: A Walker Racing Willy T. Ribbs-szel kezdi a CART versenyzést, tizenhetedikek
1992: Scott Goodyear megnyeri a Michigan 500-at és csak 0,043 mp-cel második Indianapolis-ban, ötödik év végén
1993: Scott Goodyear az első pole-okat szerzi a csapatnak Phoenix-ben és Vancouverben.
1994: Robby Gordon csatlakozik és ötödik lesz a pontversenyben
1995: Gordon kétszer nyer és újra ötödik
1997: A Walker Racing csak egy autóval indul, de az Honda motoros: Gil de Ferran Összetett második.
1998: Csalódás: de Ferran tizenkettedik a megbízhatatlan autó miatt
Hírek
Hírek
