Igen, elég kétértelmű a mondat. Nem úgy értettem, hogy egyetlen borvidéki település egyetlen sem lehet kapni, hanem hogy e település egyetlen kocsmájában speciel nem volt.
Káptalantótiban a Horváth-kertben volt, igen jól is esett a viceházmester. :-)
Köszi nagypapi, ezt néztem már én is, csak megzavart, hogy az étkezésnél odaírták, hogy minimum 10 fős csoportokra vonatkozik. Ezek szerint ez nem így van? Törölközőjük az van, vagy minden ilyesmit vinni kell?
Boriváshoz alternatíva lehet az Öreghegy Fogadó,nem? Mintha annak az itallapján láttam volna borokat..azt nem tudom helyiek -e :)
Igen, főleg most arról. Mert gyakorlatilag befejeződött a megyei útjelzésfelújítási munka. ÁJelenleg folyt/folyik az átadás-átvétel. Ezért informálódom, hol, mit tapasztalnak a külső szemmel látók. Akikért dolgoztunk közel két hónapot.
Persze, azért is érdeklődöm már most, hogy felmérjem a helyzetet, hogy mi merre hány méter. 2-3 hét múlvára tervezem a menést, függ az időtől is; esőben egy ideig nem vagyok hajlandó menni :) A 7 órás zárást úgy érted, hogy addig van kiszolgálás, utána már azt eszem amit főztem? :) Esetleg közeli településen átbuszozós megoldás játszik?
Az Öreghegyen kívül igazából csak a kisbolt/kocsma van. A fogadó meg olyan este hétkor zár, érdemes telefonálni. Március végén szállást is alig találtunk, nemhogy ellátást :) Valószínűleg most már jobb a helyzet, de azért vakon ne vágj bele szerintem.
Tegnap este jöttünk vissza onnan, Hollóháza és Regéc között gyakorlatilag hiba nélküli, könnyen követhető.
A topiktársaknak is: Beszámolót írok amint az időm engedi, a legfontosabb információ talán az, hogy Sátoraljaújhelynél az útvonal újra érinti a Nagy-nyugodó-nyerget! A Bányi-nyeregtől tehát a Z+-el együtt halad a Vörös-nyeregig (erősen szintes), onnan pedig a korábbi P jelzésen megy a Nagy-nyugodóhoz, majd a Kácsárd-tetőre.
Ahogy sejtettem túrás elmém nem nyugszik és máris elkezdte tervezni a következő etapot, ami (dobpergés) a Badacsonytördemic- Nagyvázsony szakasz lesz :) Szentbékkállán tervezem a megszállást. Tudtok esetleg olyan szállást ahol az élelmezés (vacsora és reggeli) is megoldott? Az Öreghegy Fogadón kívül van még ilyen? A helyi boltok nyitvatartásáról is szívesen veszem az infót :)
Akkor most komoly forgalmat generálunk ezen az AK szakaszon, mert én pedig holnap indulok arrafelé. Mindenesetre kétszer is megnézem majd indulás előtt odahaza, hogy nálam van-e személyi igazolványom. Gondolom, a megmozdulás vége felé, a négy-ötnapos borostámmal nagyon szimpatikus leszek majd a rend őreinek! :-D
Mi február végén voltunk a Petróczi iskola - Ruzsa közti szakaszon. A délutáni órákban megérkezve Ruzsára elmegy mellettünk a körzeti rendőr. Beértünk a főtérre, s ha már ott vagyok elkezdtem fotózni - jó néhányszor voltam már Ruzsán, mivel a szomszédban, Üllésen lakom de még a teret eddig soha nem néztem meg.- Kattintom a repülős emlékművet a főtér közepén, s látom, hogy a rend őre a szolgálati autóval robog felénk a füvön. Majd kipattan az autóból és megkérdezi: - Van személyi igazolványuk? A válaszom, hogy van rendesen meglepte. Odaadtam Neki, megnézte, majd jött a kérdés: Mit csinálunk itt? Válasz: Kéktúrázunk! Kérdés: Ilyen hidegben? (kb. 9 fok volt akkor).
Válasz: Hol van hideg!
Mondom: amúgy ott az autóm a parkolóba, oda tartanánk. Csodálkozott egy kicsit aztán végül is elváltak útjaink. Végezetül csak annyit mondott: Magukat még soha nem láttam itt!
Bementem a Molnár büfébe pecsételni. A helyiek rögtön kikérdeztek mi is volt.
Mondom: Mivel még nem látott itt a faluban bennünket, volt egy igazoltatás. S most jön az eset csattanója, az egyik helyi törzsvendég válasza: Hát ez érdekes, mert mi meg ezt a rendőrt nem láttuk még soha!
Mindenféle nagyképűség nélkül állítom, hogy az OKT-t és RP-DDK-t is végig élveztük és végigröhögtük. Mindig találtunk valakit, vagy valamit ami átlendített a hőség, vagy éppen a sár okozta sokkon. Azt hiszem, épp ez a lényege a túrázásnak. Ezért is szeretem, ha nem tök egyedül megyek, legalább egy blöki legyen velem. Sajnos a Kék körön elfogytunk, már csak ketten megyünk a hat+kutyából. Tudom jól, a végén csak egy maradhat. De azért bizakodom, hogy a barátom befejezi velem és elmondhatja majd az unokáknak: nagyapátok már körbe járta az országot gyalog, most Ti jöttök.
Egyébként, aki arra jár és netán sátorozik is, az ezzel a határmizériával számoljon! Jobb településen sátorozni, főként ezen az ásotthalmi, mórahalmi, bordányi részen.
Más. A feleségem tanító és bevitte az OKT-s és egyéb igazoló füzeteimet a gyerekeknek megmutatni (kicsit aggódtam is). A gyerekek természetesen szájtátva nézegették, számolgatták a pecséteket, majd az egyik megkérdezte: "És mennyi idő alatt járta mindezt végig?" A nejem válaszolt: "Durván másfél-két év alatt". Mire a gyermek: "És te addig egyedül voltál?" Hát ez az igazi gyerekszáj.
A nejem mutatványa legalább annyira hasznos volt, hogy egy kis srác és anyukája kedvet kapott túrázni, tőlem meg két KDP füzetet és biztatást. Remélem kitartóak lesznek.
Nekem nem, de a párom háttérzaj függő :-( És most ráadásul úgy jött ki, hogy az utolsó 4 szálláshelyünkön volt ugyan tv, de valami nyűgje mindnek volt. A sümegi váristállóban lévő pl. lehet öregebb volt mint én :-)
Nagyon köszönöm mindenkinek a gratulációt, és igen, lehet akkor éppen nem, de így utólag élveztem minden percét. Tegnap jutottam el odáig hogy egy kicsit jobban elgondolkodtam azon, mit is kaptam ettől az úttól, persze az alapvető szép táj, kilátás, madárcsicsergés dolgokon kívül. Kaptam kedves ismerősöket, olyan tudást, ismereteket, amiket egyébként nem valószínű, hogy megszerzek, bátorságot, mert egyedül is neki mertem vágni, ha épp nem volt társaságom, és nem utolsósorban elismerést, mert megcsináltam. Azért belegondolva hogy mennyi Magyarország lakosainak száma, és abból hányan járták végig a kéktúrát, azért elég szűk a kör :-) Konkrétan a mi településünkön szerintem én vagyok egyedül...
Az utolsó napi beszámolót is hamarosan megírom, nem ússzátok meg.
Köszönet a beszámolóért (most már minden rejtélyre fény derült). A Te írásod is azt bizonyítja, hogy az Alföldi Kéktúra valóban nem egy unalmas, ingerszegény menetelés, aki nyitott szemmel-füllel jár, az itt is talál sok érdekes dolgot.
nem tudok kepet beszurni. Pedig nem nagy, csak 200kb-os kep. Nem tudom mi a problema, csak annyit kapok, hogy HTTP error.
pedg szivesen betennem en is a kedvencemet. A teraszunkon keszult, egy Heves megyeböl importalt napraforgo (ami tulelte az utat, es jol erezte magat itt) van rajta, hatterben meg a hegyek...
Mondjuk a birka stimmt. Mindenki azt hiszi hogy Alpok = tehen, de nagyon sok a birka. Legalabbis "lent" (ugy kb. 1000-ig), persze fent más a helyzet ott tényleg csak tehenek meg zergék meg mormoták.
A faluban ahol tavalyig laktunk, volt meg birkatenyesztö egyesület is, eppen 2013.ban volt 30 eves az egyesület. Minden evben januarban van birkaszepsegverseny. Es a helyi pap kijön megaldani a birkakat. Es ez nem vicc.
Miután este összepakoltam a nagyzsákba a cuccaimat és a kicsibe a napi viendőket, elég sok szabadidőm lett felkelés után. Gyors szendókészítés és már robogtunk is az 53.sz. út felé. Hát bizony nincs közel, ez már határeset volt a Szegedről túrázunk című mutatványban. Valahogy úgy tűnt, hogy sohasem fogunk odaérni, és még figyelni is akartam, hogy hol van a Kisszállás-Újfalu vasútállomás, mert ott fogok felszállni a Kelebia-Budapest vonatra. Jegyet megvettem a neten (-3%, az is valami), nagycsomagom a kocsiban maradt, amely majd értünk jön az ásotthalmi kék keresztezéshez. Aztán annyira figyeltem, hogy észre se vettem a leágazást a kiskunhalasi útról. Kiraktak minket, aztán start a homokon a Petróczi iskola felé. Az út elején májusi hóesésben mentünk, még a homokot is elfedte a vattapamacsok tömkelege. Ilyen tavaszi vattafelhőben óvatosan veszi az emberfia a levegőt, mert ha beszalad egy vattácska, akkor jön a félórás tüszkölés és köhögés. Hamar elértük a bekerített farmot, ami miatt a terelés történt annó. Elhaladtunk a romos tanyaépülete mellett és nemsokára jobbra terelt minket a jelzés, be egy fenyőerdőbe, ahol alig volt út. Gyorsan megnéztem a telómat, és láttam, hogy bizony ez egy új út vala. Nem igazán volt kedvem időt pazarolni a régi út megtekintésére, ezért elindultunk a fenyvesbe. Egy sorköz nagyjából ki volt takarítva, ott lehetett lépkedni a puha, fenyőlevelek alkotta szőnyegen és közben élvezni az eső utáni, kellemes fenyőillatot. A terelésről már írtam itt a fórumon egy-két sort. Egy jó kilométer után szépen visszatértünk a régi kék jelzésre és azon haladtunk az erdőszélig, ahol egy magasfüves rét következett. Gondolkodtunk a kamáslin, de úgy véltük, hogy kezd felszáradni a fű, talán megússzuk a befülledéssel járó akciót. Mindenütt a mezőgazdászok és méhészek háborúját is okozó selyemkóró –leánykori nevén vaddohány, mézfű, selyemfű- volt, sajnos még nem virágzott, mert az az igazi illatorgia. Állítólag mérgező növény, de a bűzpillefélékre nem hat, sőt a hernyók is ezt kajálják, amitől ők maguk is mérgezővé válnak. Viszont a mézét már fogyasztottam és mondhatom igencsak kellemes lakoma. Állítólag az a gond vele, hogy kiszorít más növényeket, özönnövény. Aztán egy irtáshoz értünk és letáboroztunk az egyik farakásra elfogyasztani a szendvicset és a hozott sert (kevés az út közbeni település és kocsma, ezért raktároztunk egy ampullát a zsákba). Aztán egy nyílegyenes fenyves erdő, balra új fenyőtelepítés következett, és már ott is voltunk egy tanyaromnál, ahol ismét kicsit megálltunk. Mint később kiderült, ez az 5 kilométerenkénti megállók a barátomnak sokkal kedvezőbbek, mint az általam eddig erőltetett (erőltette a fen, úgy jöttek az alkalmak) 7 kilométer utáni pihenők. Mért nem szólt előbb, nem vagyok én semmi rossznak elrontója. Szóval egy kis pihi és már lódultunk is a következő öt kilométeres etapnak. Elmentünk egy baromfifarm mellett, ahol a jelek egy kicsit beljebb voltak az erdőben, de az irányunk jó volt, az ösvény meg inkább a kerítés mellett vezetett. Elég sok rókahurkot láttunk a kerítés alatti kaparásoknál, úgy látszik, itt is eléggé elszaporodott a vörös ördög. Beszélgetve elég gyorsan fogytak a méterek, mígnem az utolsó jobbkanyart követően egy elég mélyhomokos út adott ízelítőt, mi is várhat ránk még az alföldön. „Kerekeink” kipörögtek, a lépéshossz is lecsökkent, úgyhogy ez egy gumis két kilométer volt az iskoláig. Azt szoktuk így nevezni, ahol látjuk a végét, csak éppen nem közeledik a cél (pl. a Sümegi egyenes a vasúti átjáróval, aszfalton,c ugye mindenki emlékszik). Minden esetre jó volt ledobni magunkat a Petróczi iskolánál az „étterem” teraszán. Bebillegtem, de nem igazán láttam bent senki. Egyrészt sötét volt, másrészt nem is volt ott senki, csak egy fekete kontúr az ablakban. Aztán elkezdett mozogni a kontúr és kirajzolódott egy ablakpucoló fekete párduc képe. Megszólítám, hogy ugyan jó helyen járok-e, de nem igazán érkezett válasz. Már a barátom is bejött és mondta, semmi gond, mert a csapszék itt van és biztos nem száradunk ki, tudja kezelni. Aztán valahogy odakeveredett a párduc is, már nem is volt annyira párduc, és kedvesen mosolygott ránk a pult másik feléről. Mi meg őrá, no most mi lesz. De csak nem akart szólalni a cudar, hát még egyszer megszólítám, hogy „adjisten, lehet-e egy kori sert inni”. Akkor derült ki, hogy eddig is beszélt, de egy olyan frekvenciatartományban és olyan halkan, hogy nem hallottuk. Lehet, hogy ezt is a kor rovására írjuk, de tényleg egy mukkot sem hallottam. Egy kicsit feljebb tekertem a hangerő gombját és már kaptuk is a két sert, sőt közölte, hogy van menü, húsleves és borsós tokány 850,-Ft/kopoltyú áron. Remek, messze még a székesfehérvári este, bevállaltam, no meg a barátom is. Kiderült, hogy a környező tanyákra is ők főznek, de sajnos csak egy félét per nap. Hát ezért volt az étterem macskakörömben. A kaja jó volt, a ser is, de még nem bélyegeztünk. A bélyegző kérdésre újból lehalkult, majd matatott a sötét asztalnál, visszatért és nézett. Mondom, szeretnék bélyegezni a füzetembe és biztos, hogy van itt valamiféle túrapecsét. Nézett és mosolygott, gondoltam ennyire szép nem vagyok, és akkor leesett a tantusz, hogy egy picit defektes a hölgy, úgyis mondhatnánk, hogy kihagy egy-két ütemet. Még egyszer elmagyaráztam a kérésemet, mire egy fiókból mindenféle nejlontasakokat kezdett előszedni, és lám az egyikben ott lapult a megyei pecsét. A tintapárna tök száraz volt, de a sajáttal már tökéletes lenyomatot varázsoltam a füzeteinkbe. Felmálháztunk és jót nevetgélve az eseten elindultunk a Back kápolna felé, amit mindenképpen meg akartuk nézni, bevállalva egy kis kitérőt. Az 55-ös út sarkán láttunk egy turista útjelzőt, már el is szoktunk tőle. Gyönyörű pipacs- és vadvirágmezők következtek, aztán a cikk-cakkos részhez érve (nem tudom mi indokolta, talán kevés volt a táv) találtunk egy erdőbe bedobott kéktúra projekt táblát, a maga 299.459.511 Ft feliratával. Visszadöftem a földbe és azon gondolkoztam, hogy talán egy berágott turista tette ezt a „galádságot”? Minden esetre nem sok pihenőt, padot és egyéb „attrakciót” láttunk még az alföldön. Lehet, hogy erre nem jár a pízespostás? Mire ezen elelmélkedtem, már ott is volt egy fedett pihenő padokkal, asztalokkal, sőt rögtön kettő is. Megnéztük a kápolnát, galád módon kinyitottam a szétfelé nyíló nagykaput, mert így közelebb kerülhettünk az emléktáblákhoz. Nem sok pihenőt engedtem a barátnak, mert volt még egy közel hét kilométeres etap és a vonatot is szerettem volna elérni. Belehúztunk a hosszú egyenes ásotthalmi erdőben, ami csodálatos volt a maga összehajló lombozatával. Megtekintettük útközben a határkarót, ami a két megye határát volt hivatott jelölni. Hamar odaértünk a Rózsa Sándor fájához, amiből ezen a részen van egy pár. Jó nagy fa, de nincs semmi különlegességgel felvértezve, hacsak a 200 év nem az, inkább csak a körülötte terjengő legendák szele lengedezi körül. Mire kiértünk a kb. száz méterre lévő főútra, már jött is értünk a szállítmányozási egység és start a Kisszállási pályaudvar. A bekötő út tényleg eléggé el volt dugva, de azért meglett a benzinkúti bekötés mögött rögtön. A vasútállomás kétemeletes szocreál épülete magányosan ácsingózott az 55-ös út építéshez használt kőhalmok között. Gyors átöltözés, hátizsákok – most már kettővel mehetek – felvétele, elköszönés és irány a szuper pályaudvar. A váróterem borzalmassága meggyőzött, hogy inkább a forgalmi iroda lépcsőjét válasszam. Alig ültem egy öt percnyit, amikor megjelent két fiatal készenléti rendnek őre, és egyenesen felém tartottak. No már megint mit tettem, de hát semmit, ezért vártam. A forgalmista hölgy is kijött, váltottunk pár szór és ez elég is volt a két rendőrnek, hogy ne foglalkozzanak többet velem, elsétáljanak az épület mellett. Hát ez meg mi volt? Kik ezek és miért itt posztolnak. Utánuk sandítottam, és láss csodát eltűntek. Se kocsi, se rendőr, senki sehol. A forgalmi irányító helyi erő, aztán felvilágosított, hogy itt a határ, és aki hátizsákkal közlekedik az gyanús. Amikor látták a színemet és hallották magyaros beszédemet, már nem érdekeltem őket. Tényleg van menekülthelyzet. A mai nap vége 28.9km volt, no meg egy slusszpoén.
A vonat érkezése előtt tizenöt perccel, halálvágtában beesett a vasútállomásra a Bordány felé látott, de akkor elkerült házaspár, felmálházva, polifómmal, sátorral, kutyával. Szegény hölgy teljesen ki volt a rohanástól, szinte lezuhant a lépcsőre. Még beszélgetni sem tudtunk, annyira ki volt, de a férjével elkezdtünk kommunikálni. Természetesen kéktúra, de sátrazva, tényleg őket láttuk Bordánynál, nem tudták mikor megy a vonat és rohanniuk kellett. A vonat jött, felszálltunk, egymás mellé ültünk és mesélgettünk, ismerkedtünk. Természetesen a vonaton mit kaptunk: jegyellenőr két készenléti rendőr társaságában. Ők találgatták, hogy mi történhetett, de nem igazán látták a helyzetet, hogy ők voltak az érdekes személyek, akik miatt körülnéztek a rend őrei. Futva, zsákkal, málhával megközelíteni egy vonatot a határ közelében, az álmos könyv szerint sem jó ötlet, de hát nem volt más választásuk. Természetesen a magyar szavakat hallva és engem újfent meglátva, a rendőrök már nem is igazoltattak minket, mentek tovább. Mi is mentünk tovább az álmok szárnyán, szépen bealudva Budapestig.
Hát ennyi fért a négy napba. Folytatás június 12-15. Lusahalomtól-Túrkevéig, remélem hasonló élmények közepette.
Most már értitek, mitől is rinyált a buszsofőr. Itt nem jó jel hátizsákosokat felszedni és lerakni bárhol is. A nagy testvér mindent lát és rögtön reagál. Ő az állásával játszik, mi meg nem értjük.
Köszi mindenkinek az ötleteket fotomasina ügyben. Tényleg jó ötlet ez az utólagos geotag-elés, esetleg az nfc-s, vagy wifi-s telefonkapcsolat. Így egy kicsit tágabb a paletta. Nem akarok sokat költeni, mert utána úgyis kell venni egy egycolos ccd-set, ha bejönnek, mert az egy óriási ugrás lesz képminőség terén. Sajnos most még csak a Sony teszi be ezt a gépébe, az meg megfizethetetlen, 200e felett van. Sony RX10 fényképezőgép 24–200 mm-es F2,8 objektívvel, bár ez bridge jelleg, de most ez a csúcs, főként 2,8-as kezdő blende miatt.
Börzsönyi Kéktúra Diósjenő-Kemence, Kőrózsa Panzió 28.5 km 1. nap
Vasárnap reggel alig négy órás vonatozás után frissen és üdén szálltam le a diósjenői vasútállomáson a kis BZmot-ról, hogy megkezdjem következő kéktúrámat, immár a Börzsönyben. A vonatozás bár kétszer olyan hosszú, unalmas és még drágább is mintha autóval jöttem volna, de van néki egy naaagy-nagy előnye: lehet rajta aludni, meg csak úgy bambulni, kvázi pihenni.
Diósjenő, resti az első bélyegzőhely, valódi pecséttel (következő három ellenőrző pont kódos) valódi pultos lánnyal, akivel megdumcsizzuk hogy mindketten nagyon szeretjük a TV-ben éppen futó Spongyabob Kockanadrág című jellemformáló és léleképítő rajzfilmsorozatot...:-)
Indulás! Az első kilométerek a Kámori-völgyig a falu utcáin, majd a falu-széli erdőben vezetnek, az igazi erdő, a Börzsöny csak a völgyben kezdődik, nagyjából a méhésztelep után, ahol a "Vigyázz méhek" tábla lépteim szaporázására serkent. A Kámori-völgy ellenőrzőpontját jó tempóban hamar elérem, vadiúj, faillatú padokat, asztalokat, pihenőhelyet és még szalonnasütőt is applikáltak a szorgos aktivisták a turista kényelméért eme nemes helyre. Mit mondjak, most még nem volt égető szükségem rájuk, később annál jobban hiányoztak...
1. Diósjenő vmh, resti balról
2. a Kámori-völgy még lakott része
3. szép új padok, és az ellátmány
Szép erdei utakon haladtam Pénzásás felé, egyszer csak megtorpantam, valami mozgott a fák közt, ami gyanús volt hogy a termetes jószág nem nagyon mutatta a pánikszerű menekülés jeleit, mint a vadak úgy általában szokták. Percekig álltam, nyakam nyúlt, szemem gúvadt mint csigáé, hogy mi lehet ez, csak egy jó nagy farpofát láttam, hosszú farokkal, szégyenszemre nem tudtam rájönni hogy mi is lészen az, disznó-e avagy szarvas, vagy csak egy medve? :-) Röfögött is párat, ekkor már visszafelé araszoltam, de szerencsére fogta magát és eloldalgott, éppen annyira hogy gyorsan eliszkoljak mellette. A kb száz méterre lévő vadászles azért megnyugtatott hogy van hová menekülni... Csodaszép erdők, majd a felújított, autós turisták által birtokba vett Szondi-kulcsosház után Pénzásás következett, turista-csomópont, viszonyítási hely, útba is igazítottam két autót a közelben lévő Drégely vár felé. Szerintem ők többször járhattak már errefelé mint én, de nálam volt csak térkép! :-) Drégely vár, következő pont, kódos. A vár kis kitérő, de nagyon megéri felmenni, az utóbbi időben folyamatosan épül-szépül, és a kilátás is remek.
1. kilátás a várból a Magas-Börzsöny felé
2.-3. várfalak... sokat építettek rajtuk az elmúlt években hála a Drégelyvár Alapítványnak
Drégelyvár után hullámzó turistaúton, egyszer fel, egyszer le, itt-ott szép kilátásokkal a Magas-Börzsöny csúcsaira- haladtam szépen aznapi célom felé. Sárkány-törésnél tettem egy kis kitérőt, de istenuccse komoly bozótharcok árán sem találtam pár sziklán kívül semmit. Szép kilátást, de az már eddig is vót, éppen elég! :-) Pavarotti kolléga sejtése helyes volt, némi ereszkedés, és a Jelenc-hegy után, de főképpen a Hármashatár körüli Börzsönyi váras kódokat követő szakaszon irtózatosan eldurvolt a sárhelyzet, volt hogy két focilabda volt a túracipőim helyén, mikor lenéztem hogy megvannak-e még... Az Ötholdas (pagony) nevű gyönyörű rét felüdülés volt, de a Major-kereszttől a Csitári keresztig, majd onnan egészen Bernecebarátiig a sár volt az úr, mit volt mit tenni, megbarátkoztam vele, gondoltam mást úgysem tehetek... Felültem vóna szívesen egy pikköppre no, de nem gyütt! :-))
1. Sárkánytörés alatt a turistaúton
2. az "Ötholdas"Valóban ez a neve, biztosan a rét mérete miatt kapta ezt a fantáziadús elnevezést
3. kilátás a Csóványosra és a Magas-Börzsönyre egy vadászlesből
Bernecebaráti. Gyönyörű falu, fentről nézve mesebeli. Lentről nézve nem annyira, mert részeg volt a kocsmában szép számmal, továbbá nagyon érzékeny vagyok a gyerekekre, az állatokra, különösen ha szegényebbek, elesettebbek, és éppen egy ilyen kis párossal néztem szembe az egyik kerítésnél. Csoki, ropi, cukorka, nem, egyáltalán nem segítség ez, csak egy kis pillanatnyi öröm maximum. Lehet visszajövök még... meglátjuk. Szeretnék. Kocsmában Zámbó Jimmy, Máté Péter, Apostol kávé, üdítő és a bélyegző is rendben. Mindet szeretem. :-)
Bernecebaráti román-kori alapokon nyugvó római katolikus temploma egy kis dombra épült, erődített hely volt, a templomot körülvevő falak ma is megvannak, sajnos mivel bemenni nem tudtam így csak kívülről nézhettem meg. Szép látvány így is, nem hiába ennek a fotója van a Börzsönyi Kéktúra füzet elején. Kezdtem fáradni, irány Kemence. Nem nagyon szoktam leragadni a Trianon-emlékműveknél mert minden faluban van egy, vagy akár több is, de a falu feletti dombon álló Reményik Sándor által fémjelzett emlékműnél megtorpantam, picit más hangulatú volt mint amiket megszoktam, ebben valószínűleg a fények fura játéka is közrejátszott, meg a gyűrűs idézet is. Eluralkodott rajtam egy hangulat ritkán jön elő, de olyankor jól esik dúdolni egy kis Kárpátiát...
1. Bernecebaráti fentről
2. templomerőd, alatta pincék (nehéz volt fotózni a házak miatt)
3. emlékmű
Kemencére beérve elmúlt a dúdolós hangulatom, ebben nem kis szerepe volt a bontott csokimra több száz méteren át áhítozó méhecskének, ott zümmögött a fejem körül az ebadta, lépteimet szaporáztam, végül szerencsére lemaradt. Cserébe így aztán hamar elértem a falu központjában az egykori Hont vármegye székhelyét, és a Csarna-völgy felé vezető út leágazását.
A Csarna-patak völgye felé a kisvasút telephelye már zárva volt (opciós bélyegzőhely), de éppen abban a percben mikor odaértem kigördült egy kis szerelvény, le tudtam fotózni. Annyira családias hangulata volt a dolognak hogy hihetetlen, ültek a kocsin, két vödörrel és mentek valahová pályát javítgatni, később találkoztam és beszélgettem is velük. Ide is vissza szeretnék jönni családostul-mindenestül. Azt viszont hogy melyik kisvasúti végállomás van a Másfélmillió elején, a Nagybörzsönyi vagy ez azóta sem tudom eldönteni... A Kőrózsában hamar megkaptam a (TV nélküli!:-) ) szobámat, Spongyabob, Tunyacsáp, Éden Hotel sehol, így aztán némi pakolászás, tusolás és ruharendezés után muszáj volt eltennem magam másnapra.
