Nekem is sok emléket visszahozott a beszámolód :-) Anno mi is a Kőbércben laktunk 2 éjszakát, ugyanígy május végi pünkösdkor voltunk, csak akkor bőven volt még üres szoba is. A kaja nagyon bejött a páromnak, minden este babgulyást evett :-) Hollóházára egy ott sátrazó másik kéktúrás vitt át minket kocsival, nem tudom ő most hol tarthat a teljesítésben, akkor kezdte. Minket már Füzérnél elkapott az eső, a faluvégi buszmegállóban vártuk ki a végét. Kamáslink nem volt, és akkor még a kerékpárutat sem építették meg, ezért az aszfalt mellett döntöttünk Füzérkomlóson és Nyírin keresztül. Már akkor is mindenki szidta ezt a dzsindzsás szakaszt. 5 napot gyalogoltunk, de már hazafelé azt mondtam hogy ide vissza kell jönnünk :-)
Olyan régen jártam arra, hogy igazán élvezet volt olvasni a beszámolódat. Szinte láttam magam előtt a bejárt helyeket és összeszorult a szívem. Lehet, hogy ez azt jelenti, újra el kell menni és megélni?
No majd ha az AKT-nek ott lesz vége, akkor egyben el is kezdem az OKT-t újra. Logisztikailag is így jön ki jóra, no meg ha bezárul a kör, akkor mi marad hátra, mint újra körbe és körbe, a nagy Kék Körön.
Köszi a beszámolót, tényleg szuper lehetett a túra.
a legtöbb kéktúrázóval per túra eddig én is a Zemplénben futottam össze, nem is egy alkalommal volt hogy komplett csoportok jöttek szembe
"Messze van". Ha már valaki elutazik idáig, akkor több napra tervez, és lehetőleg minél nagyobb társasággal. (Van hogy szimplán csak jó összegyűjteni az ismerősöket, és együtt lennei velük napokig, de ugye van hogy a szállás vagy közlekedés szervezése miatt ez még anyagilag is jobban jön ki.)
ez is véleményes és nem is kell egybitesnek lenni hogy ellenérzést váltson ki...
Pontosan.
A kilátó építése jelenleg itt tart. Ha jól sejtem, ez pont a tetőponton van, nem tudom te onnan fényképeztél-e, vagy a gerincről amin a határ halad.
Június végén folytatjuk Regécen, a várba majd akkor szeretnénk felmenni.
Köszi, azt hiszem a kvíz eléggé közösségi munka volt más-és más csinálta az alapokat, a képeket, a képeket beigazgatását, nehézség szerinti minősítését. Igazából ha egy láncszem is hiányzott volna, ma nem lenne több, mint 5300 játék.
Az eredménytérkép szándékosan nem zoomolós, ne lehessen kinyerni a képek pontos koordinátáit, csak tájékoztatást adjon.
Szucsatit érdekli, azt már tudom :-) Azt hittem Te már túl vagy rajta. Az alapútra, tehát a pirosra gondoltam, Fischbach-tól. Jó lenne egyben megcsinálni, az egy hét, vagy esetleg két részletben. A szintek nagyok, de km-ben viszont elég barátságos a szakaszolása.
Az idecitált paragrafushoz a Pilisi Parkerdő érdekelt, mert ő volt a kivitelezés felelőse. Ugyanakkor az ötletgazda (a tulajdonos itt nem helyén való) viszont az MTSZ volt. A TTR csak azért kerül nálam képbe, mert a nagyérdemű felé valahol nyilvánosságra kellene hozni az új utakat.
Az erdészeti ábrázolás valóban érdekes, hűen tükrözi a jelenlegi helyzetet.
A megjelenítési előírásból az 5 m-s pontosság nem okozhat gondot, ott az a bizonyos előfelmérés. A szakasztávokat mi is 7 tizedes(!) pontossággal kaptuk meg km-ben. Az persze más kérdés, hogy ott van e a nyomvonal, ahol mérték. A jelforma már egy más kérdés. De ez minden térképi ábrázolásnál kérdés.
anno Dzsí mesterrel meg szucsatival tervezgettük afféle merjünk nagyot álmodni módon, lehet hogy szucsati mint hozzád hasonló friss búslakodó, szintén benne lenne, nem tudom
viszont van ebből többféle nyomvonal(hossz?), piros meg tán sárga, meg kitérők, nem tudom melyiket tervezted..
Mindenkinek köszönöm a gratulációt, nem hittem volna, hogy ekkora hullámokat kavar majd az OKT kvíz oldalára tett kiruccanásom! :-)
A szintmetszetekkel kapcsolatban csak annyit tudok mondani, hogy összességében több hónapig készítettem az oldalamon a túraszakaszok és tájegységek szintmetszeteit, a játékban a legtöbbre egyszerűen elég volt csak ránéznem, már tudtam is választ. Itt a legnehezebbek a jellegtelen síkvidéki, dombsági szakaszok diagramjai voltak, ahol hegyként látszott minden vakondtúrás! Ráadásul itt a vacillálást bünteti a játék, nem mértem ki, de talán 15 mp. gondolkodás után már már vonja a pontokat!
A hard kvíz tényleg nagyon nehéz! Bár itt a pontszerű helyekről készült képeknél (hegytetők, kilátók, épületek) könnyű jó választ adni (sokszor a térképre is fel vannak rajzolva, csak rájuk kell bökni), inkább a vonalszerű dolgokkal volt bajom. Pl. a Lázbérci-víztároló partján készült képekkel, vagy a Vércverés melletti szép kilátást nyújtó útszakasszal. Meg persze 10 képenként minimum egy olyannal is összeakadtam, amit nem tudtam hová tenni. Ilyenkor a válaszként kapott távolság (eltérés) volt a döntő. Itt kicsi csalással felhasználtam a gugli földet, mert egyszerűen az általam jelölt ponttól kimértem a távot (ha úgy adódott, akkor több irányban is), és ilyenkor általában már beugrott a helyes válasz helye. Aztán ezeket próbáltam memorizálni. Jó a 10. kérdés utáni értékelés térképe is, de azt sajnos nem tudom zoomolni, tehát csak nagyjából látszik rajta a jó válasz helye.
De mázli is kellett a legnagyobb elért pontszámomhoz, ez tény! Nem véletlenül nem tudtam megismételni, azóta még csak a közelébe se kerültem annak a pontszámnak!
És hadd gratuláljak végezetül én is valakiknek: elsősorban annak, aki ezt a zseniális játékot kitalálta és létrehozta, másodsorban pedig a szép fényképek elkészítőinek!
Érdekes hogy a legtöbb kéktúrázóval per túra eddig én is a Zemplénben futottam össze, nem is egy alkalommal volt hogy komplett csoportok jöttek szembe.
A Milicen évek óta átpingálják a felfestést, minden népnek megvannak az egybites hülyéi, nekünk is.
Mondjuk a szlovákokban is lehetne annyi hogy eleve az egyik oldalra a magyart, másikra a szlovák zászlót festik, de ők mindkettő oldalra szlovákot festenek, ez is véleményes és nem is kell egybitesnek lenni hogy ellenérzést váltson ki...
az útjelző táblák szépek a Milicen, ez a szlovákoknak köszönhető, a kilátás a Kis-Milicről viszont mindenkinek szép.
Ide tervezik a kilátót?
A Zemplén hangulata valóban lenyűgöző, tavaly csak úgy bónusz mentem én is egy Regéc-Regéci vár-Zabarla-tető ('38-as Vándorlás útja)- Óhuta-Regéc körtúrát, késő ősz volt, de így is csodaszép volt a Zemplén, akkor láttam a legtisztábban a Tátrát is a Regéci Várból.
1. a Huták völgye a Zabarláról
2. a Kerek-kő
3. Regéc
Ja, a Regéci Vár lassan újra lakható lesz, ha valaki arra jár...
Egy salköveskúti pizzéria szórólapja volt a szálláson, akik nem méltóztattak a telefonos rendelés lehetőségét biztosítani nyitvatartási időben (elég mérges voltam rájuk emiatt), szóval rájuk ezek miatt szerintem ne alapozz. Bolt van, ki kell sétálni a főúthoz (a szállás előtti aszfaltos utat kell követni és kb. 2 perces út). Amikor én voltam aznap 7-kor nyitottak. Elég szerény a kínálat, de egy napra be lehet vásárolni. Kocsmára nem emlékszek, hogy lenne. Vizet érdemes vinni, ha csak nem patakból akarod pótolni a folyadékhiányt. A jelzettség jó és bónuszban még ott vannak a Mária út jelzőoszlopai is, km adatokkal.
Kijelölöd amit meg akar mutatni ,besötétül a" lánc" ikon,rákattintasz(bal oldali),majd a felső sorba bemásolod a kijelölt hivatkozást. Az alsó sorban a megjelenítés ugyanabban az ablakban jelölöd ki. Majd beillesztés és kész.
Remélem érthető,ha nem akkor bíztos elmagyarázza valaki olyan aki jobban ért ezekhez mint én.
Igen, jól látod a dolgokat! Ráadásul az alkoholos filc elpárolog egy idő után :-) Ettől függetlenül nem tervezem az egész OKT-t újra bejárni, az RP-DDK-t esetleg később, az AK-t talán soha...
Most a KDP mellett az Alpannonia birizgálja a fantáziámat, esetleg ha másét is akkor jövőre összehozhatnánk. Persze úgy hogy Kőszegen legyen vége :-)
Most éreztem meg igazán először azt, hogy nem a cél a fontos, hanem az addig vezető út, és ezért voltam szomorú. Ti, akik már befejeztétek, nem éreztétek ilyet?
Különben köszi mindenkinek még egyszer!
És gratula Neked a kvízhez, azt hiszem ehhez nincs mit hozzászólni, aki tud az tud :-)
Adós vagyok egy kéktúrás beszámolóval a pünkösdi hétvégéről, ezt pótolnám most:
A túra alapötlete a zempléni részek végigjárása volt a párommal, melyet a közlekedési érdekességekre is tekintettel, a pálházai kisvasúttal, és a sátoraljaújhelyi libegővel együtt akartunk megtenni. Adott volt a négy nap (pünkösdi hétvége+1 szabadnap), neki kellett állni szállás után nézni. A bázist Nagyhuta/Kishuta felé terveztük, azonban a szállások már vagy foglaltak voltak, de több esetben kiderült, hogy már nem is léteznek. A sokadik telefonhívás után megmérgedtem, és elkezdtem a sátras lehetőségek után tájékozódni. Így lett végül egy éjszakánk a szabad ég alatt, kettő pedig sátorban a Kőbérc panzióban, Bózsván...
Nem volt erre rokonságom, mégis sokszor és szívesen jártam az utóbbi években BAZ megyében, helyenként kifejezetten jó helyismeretet kialakítva. Azonban a Zemplén ebből valahogy mindig kimaradt - kisgyermekként voltam Sárospatakon, illetve egy bodrogi evezésen pár éve, ezért a terep számomra teljesen ismeretlennek számított. Elöljáróban: ettől a hegységtől is azt az élményt, hangulatot kaptam vissza, ami miatt megszerettem ezt az országrészt.
Szombat délelőtt érkeztünk Sátoraljaújhelyre (250-es Ikarus a vonatpótlón, de rég is mentem ilyennel!), majd szűk órányi bemelegítő kutyagolással elmentünk a libegő alsó állomásáig. Itt befizettünk két kör bobozásra (ezt még nem próbáltam, itt volt az ideje, bejött). Aztán cél a Magas-hegy, a gyors bob után a libegő csigalassúnak tűnt. :) Sajnos nincs rá egyúti jegy, csak retúr, cserébe a megváltott jegy fél évig érvényes - úgyhogy ha valaki szeretne a következő fél évben a Magas-hegy tetejéről lejönni ülőlifttel, annak fel tudok ajánlani két jegyet!
A tetőről van egy „átcsúszó” pálya a szomszédos Szár-hegyre – aki a kilátással nem elégszik meg a toronyból, ezt is kipróbálhatja. :) Körbenézni egyébként pazar volt, megadta az alaphangulatát az egésznek. Lemásztunk a közeli Vörös-nyeregbe, ahol meglepetésünkre máris a kék jelzésen találtuk magunkat. Az útvonal ugyanis a Bányi-nyeregből a Z+-t követve ide is felkapaszkodik, majd a P jelzést leváltva, vezet a Nagy-nyugodó-nyergen át a Kácsárd-tetőig. Az ösvényeken hullámvasutazva a Rákóczi-fáig jutottunk, ahol nekieredt az eső. Pihentünk így egy kicsit, amikor elállt akkor továbbindultunk – azonban hamarosan újra esni kezdett, ekkor azonban már nem álltunk meg. Ekkor sikerült egy eltévedést is produkálni, kapucninkat a fejünkre húzva elbaktattunk egy bekerített rét mellett, ahol a kerítésen lévő létrán díszelgett a jelzés. A bekerített részen pár száz métert visz az út, furcsa hogy nem a kerítés mellett vezették el – arra mondjuk jó volt, hogy a magas fűben jobban megázzunk…
Az Eszkálánál az egyik kutya ki sem jött az esőbe, a másik is egy perc alatt megunta az érdeklődést. Késő délutánra értünk be Makkoshotykára: javult az idő, a kopott kocsmában volt sör, a fröccsöt viszont nem ajánljuk senkinek. Innen a gerincre, a Zsidó-rétre kapaszkodni kemény volt: cuppogós friss sár, kettő lépés előre, amiből egy a hátrafelé csúszás. A réten viszont először megérintett a hegység egyedisége a "hazai mezőnyben": a hely inkább hasonlított valamely felvidéki részhez (nekem a Szlovák Paradicsomból a Mala Polana ugrott be), nem annyira hazai középhegységekben megszokotthoz. Ugyanezt éltem át másnap a Kerek-kőn, vagy a Milic környékén is. Tovább ballagtunk Eszkála felé, a párás, alkonyi fények különös hangulatot kölcsönöztek a helynek. Az erdészháznál már igencsak sötétedett: a tornácot nem találtam elég védettnek, sátrat verni nem akartam amíg nem muszáj – így végül továbbmentünk még egy kicsit, és a Gerendás-réten elfoglaltuk az ottani esőházat. A két bejárattal rendelkező régi, de tiszta építményben nyúltunk el a padokon. Nem háborgattak állatok, hajnalra a felhők is elvonultak, csillagos lett az ég – a pad esetleg lehetett volna szélesebb, de ez már tényleg csak részletkérdés volt…
A vasárnapot (korai keléssel) a Kerek-kőn kezdtük. Szuper hely, zseniális kilátással! Bíztunk benne hogy látunk viperát, sajnos azonban nem mutatták magukat. Istvánkúton, majd a Pengő-kőn is futottunk össze túrázókkal: sokan járták a hegységet, a napos, de nem túl meleg időben. A K+ leágazásnál felszerelésünk egy részét hátrahagytuk a cserjésben. Erre azért volt szükség, mert innen akartunk Rostallóra menni, viszont a túrát Regécen akartuk megszakítani, innen folytatjuk majd pár hét múlva. A súlyoktól megszabadulva szinte levágtattunk Regécig. És hogy ne unjuk meg: visszafelé már a zöldön mentünk, ami szinte szebb is mint a kék volt lefelé. Olyan mezők a falu fölött, melyre csak egy szénaboglyát kellett volna elképzelni hogy Erdélyben érezzem magam, vagy a Rákóczi-kő és a patakvölgy…
Felvettük újra terheinket, és Rostallóig kellemes ereszkedéssel ballagtunk a délutáni vonathoz. A négy kocsis szerelvény Kőkapunál tele lett – Rostallón ezt még nem gondoltuk volna. Tetszett az útvonala nagyon, szerintem nem szabad kihagyni annak, aki erre jár. Lezötyögtünk Pálháza-Ipartelepig, majd átgyalogoltunk Bózsvára. A Kőbércben sajátos a megoldás, hogy félpanzió+sátor együtt vehető igénybe, de nekünk végül is bejött. Vacsorára valami egytálétel, villásreggeli, és még jól is főztek. Tiszta volt az egész, kedvesek voltak, nem volt okunk panaszra.
Hétfő reggel busszal mentünk Hollóházára. Még a településen belül voltunk, mikor egy fél órás eső jött, ezt átvészeltük tető alatt. A Bodó-réten már sütött a nap. Az aszfaltos úton még, a párom elment mellette, én meg észrevettem a picike kígyót…Kipipálhattam hát, hogy láttam keresztes viperát! Lepiszkáltuk egy bottal az útról – mivel pont az ideális íven pihent, és akkor megmutatta hogy meg tud ám „mérgesedni”. Reméljük, nem merítette ki a méregmirigyeit ez az akció…A Nagy-Milicen alig időztem – ennek döntően a tetőn álló építmény, és annak „megváltoztatása” volt az oka. (Hogy mitől jobb valaki lelkének, hogy a szlovák címeres obeliszket átfesti magyar színekkel…és mitől jobb nekünk káEurópában az, ha ellenségeskedünk, és nem veszünk tudomást a közös múltunkról – még úgy is, hogy a politika a leginkább hibás abban, hogy ezt a provokációt erősítve még oda is tett egy címeres cuccot a hegytetőre.). A Kis-Milicen viszont épül a kilátó: remélem, az semleges módon szolgálja majd a bármely nemzetiségű kirándulókat. (Tök vicces amúgy, ahogy a szlovák útjelző táblák ott vannak a Nagy-Milic előtt, mutatnak a hegy felé. A saját útjaikhoz perc, a mieinkhez pedig távolság adatok szerepelnek rajta!)
Kicsivel lejjebb ebédeltünk, majd igyekezünk Füzérre. A pusztafalui kilátással nagyon hangulatos szakasz volt. A várba felkapaszkodva a „kapuadót” kifizettük, és a pénztárnak kijelölt szobában egy bácsi muskotállyal kínált minket. Szegény sorban kapta a visszautasításokat az autóval érkezőktől, úgyhogy mi egyből két pohárral kellett hogy igyunk vele. :) Mondjuk nem tiltakoztunk, finom volt...és nagyon jót beszélgettünk vele a hűvösben. A várból alaposan szétnéztünk, elmélkedtünk az erdőállományon (lehet-e természetes jelleggel itt fenyőerdő, és ha telepített volt, akkor mitől olyan mozaikos), illetve némi aggodalommal szemléltük a hegység központi része fölött gyülekező gomolyokat. (Egyéb: a várban és környékén forgatták a miskolci illetőségű Paddy and the Rats zenekar egyik klipjét, ír zenei alapú punkot játszanak, akit érdekel, nézze meg őket itt):
https://www.youtube.com/watch?v=f8hYGbZ10OI
Továbbindultunk, és Füzérradványnál már csúnyán beborult, fújt a szél is: én megálltam volna, a barátnőm inkább sietett volna, hátha eső előtt hazaérünk. Engedtem neki: tempós haladás kezdődött a volt kisvasúti töltésen. Alaposan megfogytak a vasúti vonatkozású nyomok, helyenként a töltésen kialakult susnyás igencsak próbára tett minket. A műút keresztezése után jobb lett a járhatóság. Kisbózsváról átmenni Nagybózsvára a nyílt dombtetőn, miközben már dörgött-villámlott nem túl messze, már adrenalinfokozó volt. Bózsván még pecsételtünk, és mikor beléptünk a kempingbe, elkezdődött a zivatar. A barátnőmnek mondtam, hogy nem is sejtettem hogy ennyire jóban van az égiekkel – ő meg csak azt válaszolta, hogy a pecsételést nem számolta bele, pedig ha nem állunk meg, még az étterembe is száraz ruhában mehettünk volna vissza a sátortól. :)
Esett este, illetve megszakítással másnap reggel is. De akkor már szerencsére csak éppenhogy. Kilenc körül indultunk, Kishutára hamar átértünk, épp ott állt a postaautó, gondolkodtunk hogy a mobilpostával feladjuk a zsákjainkat Nagyhutára, csak aztán eszünkbe jutott, hogy ha ezt Budapesten át viszik, akkor a dolog nem jó ötlet. :) Vágáshután pihentünk hosszabban, a párás időben elég hamar fáradtunk ki – a Bányi-nyereg előtt nagyot csúszkáltunk a sáros bevágásban. A visszakapaszkodás a Vörös-nyeregig nem esett jól (az eredeti terv szerint, innen busszal mentünk volna be a városba, de ugye változott a jelzés), de végül negyed hat körülre, a zöldön leereszkedve beértünk a sátoraljaújhelyi állomásra
az útjelző táblák szépek a Milicen, ez a szlovákoknak köszönhető, a kilátás a Kis-Milicről viszont mindenkinek szép.
