Egy átlag autós szemében az, hogy mi módosított futóművel és MT gumikkal járunk, már önmagában égbekiáltó bűn, nyílván mi mérlegelünk, tudjuk, hogy egy egy módosítás, műszaki hiba mivel járhat, mit vállalunk be, stb. Ez EU sem nézi jó szemmel az MT gumikat, zajszint norma átlépés kapcsán be is akarja tiltani, a zöldekről ne is beszéljünk, mert csak felspanolom magam.
A hidat az egyik lengőkar és a difinél lévő "A" kitámasztó fixen tartotta. A spanifferrel hátulról, illetve az első lengőkar alvázon lévő csatlakozási pontjától kötöttem ki, igen erősen megfeszítve. Kipróbáltam indulás elött, hogy erős fékezésre illetve gyorsításra hogyan reagál a futómű, nagyon kicsit mozdult, egy picit kellett korrigálni. Az első terv az volt, hogy kertek alatt végigdöcögök, szépen lassan, de ezek az utak tele vannak stop lámpákkal, gyalogosátkelőkkel, ahol elég váratlanul, esetenként intenzíven kell fékezni, továbbá bazi nagy gödrökkel, fekvőrendőrökkel.
Miután elindultam, konstatáltam, hogy a kis utakon is nagyon nagy a forgalom, ekkor döntöttem el, hogy inkább végigmegyek az új M0-ás szakaszon, ahol simán tudtam a 60-70-es tempót tartani, egy pillanatig sem volt instabil az autó, továbbá nem kellett egyszer sem a fékre lépnem, halvány motorfékkel megoldottam a lassításokat. Mögöttem ment apám a Nivával, biztosított egy minimális távolságot mögöttem, ha valahogy mégis megkotlik a cucc, akkor legyen mozgásterem.
Borult már fel elöttem autó hídkicsavarodás miatt, tudom, hogy mennyire veszélyes játék, de annak a hídját alap esetben is csak két ponton tartotta a lengőkar, illetve szét volt rohadva a lengőkar csatlakozási pontja, belement egy írtózatos gödörbe és már fel is borult.
Egyébként kisebb volt a lengése a járgánynak, mint amikor a régi időkben tönkre ment valamelyik lengőkar szilent az alváznál (nagy fekete gumitárcsa).
Persze sosem állítottam, hogy normális vagyok, ezért nem is fogok megsértődni, eleve bolondok napján születtem (így már minden világos, mi?:).
Bakker nem mentek át a képek, mégegyszer, csakazértis :)
Sziasztok
Folytatom a teleregényt.
Nekem nincs műhelyem, udvaron kell szereljek, hóban, esőben, a körülményeket ne nézzétek, nyílván egy tuttin felszerelt, kifűtött (télen) műhelyben minőségibb munkát lehet végezni, de nekem ez jutott. A megoldásaim sem mindig kiforrottak, amatőr vagyok, de lelkes :)
Ma nekiestem a vasnak, elsőként a hátsó törött féltengelyt kelett kiszednem, ami nem volt egyszerű, mert beszorult a difibe, így a túloldalról próbáltam kitolni, különböző eszközökkel, végül egy menetesszárból készítettem egy tengely kiütő adaptert.
Ez a módszer működött, kellett még egy hosszú vékony drót, amivel egy darabig ki tudom tólni a tengelyt.
Végül a frissen beszerzett, illetve apukámtól ajándékba kapott LED-es mágnesen kiszedővel kihúztam volna a tengelyt, ha nem lett volna a végén egy szűkítés, a féktárcsa alatti résznél megakadt. Próbáltam mindenfajta eszközöket találni a kihúzáshoz, de nem sikerült.
Gyorsan felhívtam Kompit, ő azt tanácsolta, hogy vegyem le a féktárcsát és az alatta lévő idomot, utána hozzáférek (nagy csavart biztosító lemezalátét visszahajlítása -> nagy csavar leszedése -> másik alátét leszedése -> még egy csavar kivarázsolása -> a féktárcsa leszedése -> a tárcsát tartó idom leszerelése, néhány 17-es csavar leoperálása ) és tényleg.
A törött féltengely maradványt kiszedtem, a törés tökéletes, az autóiparban a dugattyúk tengely csatlakozásánál használnak ilyen megoldást, kiöntik az anyagot, megmunkálják, majd eltörik. Ezután tökéletesen fognak illeszkedni.
Hozzárögzítettem a tengelyvéget (?) a hídhoz.
Föltettem a tárcsát is, elötte letisztogattam a csapágyakat és bekentem molibdénes zsírral, biztos ami biztos.
Amikor kitekeredett a hidam, a fék cső is szétszakadt, ezért leszedtem a féknyerget, kitisztítottam és visszatettem. Fölszereltem az új fékcsövet, még nem rögzítettem le, mert a spanifferek tartják a hidat, majd ha helyére kerül a lengőkar, akkor beegyengetem a helyére. Ha már turkálok a fékben, kicseréltem a hátsó fékpofákat is és a rögzítő rugólemezt is a saszeggel együtt, biztos ami biztos.
Előszedtem az új lengéscsillapítókat, lazán cseréltem, döbbenetes módon régiek szerkezetileg nem sérültem meg, az egyiknek az alsó csavara letört (már volt hegesztve), a másiké elgörbült, ezeket inkább kicseréltem újra.
Feltettem a kardánt, Anikóékkal abban állapottam meg, hogy a használt kardánt csak ideiglenesen rakom fel, megrendeltem egy újat, ha megjön, akkor ismét cserélek.
Nem kis izgalmak árán elvittem a kocsimat saját lábán Kerepesre, útközben azt figyeltem meg, hogy 60 felett ha nagy gázt adok, akkor egy kicsit vibrálni kezd az autó,ha nem nyomom a gázt, azonnal abba marad a vibrálás. Ezt egyfelöl a lengőkar hiánya is okozhatja, a spanifferek rugalmasan tartják a tengelyt, de lehet azért is, mert sarasak a gumik asszimetrikusan, ugyanakkor bármi más is jelent, majd kivizsgálom.
Nézegettem a váltót, nem látom elmozdulásnak nyomát, a felfüggesztése ép. Ha kész lesz a lengőkar és az alváz rögzítő pont, akkor majd mehet tovább az elemzés.

kazincbarcika. meg akadtam egy kicsit, mivel a hidkitámasztókat újakat csináltattam. nem akarok úgy járni hogy kifordul alólam! de már kész vannak. hidanként 4 karosra terveztem .
ha adva van egy hid. esetünkbe lr. abba nem megy be csak az lr difi. tehát nagyobbat nem tudunk bele tenni. erősiteni lehet egy Árb vagy egy ascroft zárral. mivel ezek sokkal jobb anyagból vannak ,mint a gyári bolygómüvek. de még marad a tányér kerék és a kup kerék. igaz ezzel nekem még nem volt bajom. szerintem a legegyszerűbb megoldás és talán a legolcsóbb is ha nagy kereket akarunk alá! akkor kicserélni az egész hidat egy erősebb tipusra. (patrol,G) és akkor forgalomba is maradhat a kocsi. mert azt ugyse tudják milyen hídak valók bele. Az unimog híd nem egyszerű! ne fogj bele!
"Tires even larger than 33's can lead to a chain reaction of suspension and body lifts, lower gears, steeper drive shaft angles with more vibration, and more strain on the drive train, with more likelihood of breakages. Hence the need for heavier axles and drive train parts, axle trusses, heavier shocks, etc. Ironically, some of these mods, (eg axle trusses), can reduce the useful ground clearance which was the original reason for the project!"
Nem tudom mit jelent az axle trusses (tengely köteg?) eza híd? Csak mert a ground clearance-t a diffi ill. annak a háza határozza meg. Vagy nem?
Gondolom sok esetben erősebb diffi = nagyobb diffi, tehát a háza is.
És hogy hogy tesznek be nagyobb diffit? Híddal együtt.
Pl. Jeepek, Uazok alá Dana hidakat. Igaz hogy bírja a kiképzést de a ground clearance kisebb.