jó lesz az X, mint ahogy hosszú évek óta folyamatosan is jó (lett volna). nyíltsisakos játékra nem számítok, de Matic-Herrera középpályával szerintem kapunk egy Rashford, Mkhitaryan, Lingard - Lukaku sort.
én is ettől tartok. pedig az idei rangadóikon az derült ki, hogy ha hagyják játszani a Poolt, akkor nagyon nehéz dolga van az ellenfélnek, ha viszont fevállalunk egy focit, zavarba lehet hozni őket. fos a védelmük, kár lenne bunkerezni.
vereségre számítok egyéb okok miatt is (válogatott szünet, fatigue, egyébként is, Anfield), aztán hátha - idén nem először - pozitív meglepetést okoz Mourinho és a csapat.
es ma 3:0-nal, amikor mar a meccs elott biztos vb-resztvevo volt belgium, martinez becserelte a bokaserulessel bajlodo lukakut. lott egy golt, de ha raserul en nem tudom, mit mondtam volna. es ezt ugy, hogy fergie utan roberto martinezt szerettem volna a kispadra anno. :)
"a Premier League pl. van olyan erős, hogy azt mondja, csak a válogatott tornákra engedi el a játékosokat, ilyen bohóckodásokra, hogy selejtezők, nem"
Nincs olyan erős, a ligakupa és téli szünet hiánya még mindig nagyobb teher mint a válogatott selejtezők és szép kis lázadás is lenne a játékosok közt, nem mindenkinek bohóckodás a válogatott szereplés. Csak a béna lebonyolítás miatt jön ki néha szarul. És bár az jót tenne az utánpótlásnak ha a selejtezőben a fiatalok harcolnák ki a részvételt, csak gáz azt mondani nekik bocsi a tornán már a nagy nevek játszanak, várjanak a sorukra 4 év múlva. Esetleg vegyes szabály mint olimpián a túlkorosak, passz. Én nem is a kit engedjenek el a klubok irányból közelítem meg, hanem a naptár, selejtező csoport lebonyolítása irányból. Legyen a selejtezőben más formátum, irányított sorsolás, bajnokságokkal jobb szinkron, akármi. Semmi értelme a németek edzőmeccsként agyonnyerik a csoportjukat, ez még a tornákon leszereplő Angliának sem nagy feladat. És az is vicc a spanyolok és olaszok most egy selejtező csoportba kerülhettek, én ilyen párharcot magán a VB-n szeretnék látni, így ott a többi tölteléknek halvány esélye se volt. Cserébe olaszok pótselejtezőre kényszerülnek és valószínűleg kiejtenek egy szimpatikus vitézkedőt pl. észak-írek akiknek álomszerű, ami megint nem jó a tornának mert pl. 98-ban tök jó volt a horvátok bronzérme. Háromszoros szívás: két nagyágyú akiknek a tornán kéne találkozni nem a selejtezőben, töltelékek esélytelenül a csoportban, és pótselejtezőn elhullik egy vitézkedő. Ezek a szar dolgok.
"még mindig ott van a világ legfeleslegesebb focitornája, az Afrika Kupa"
Erről azért kérdezd meg az afrikai országokat is. :) Ott az a lényeg júniusban rendezzék, hogy ne zavarjon bele az európai bajnokságokba januárban. Szerencsére megjött az eszük és a 2019-es már akkor lesz.
Egyébként a világ legfeleslegesebb focitornája inkább a Konföderációs Kupa.
Én ebben a tekintetben konzervatív vagyok, bírom a válogatott meccseket. Főleg, hogy mostanában jó szurkolni Izlandnak meg Walesnek, feltörekvő csapatok allűrök nélkül, és most jó az angol válogatottat is figyelni, több jó arc van benne, akik színezni képesek a játékot, még akkor is, ha ugyanúgy kizúgnak a második körben (vagy előtte).
Persze azért jó érzés, mikor hétvégén újra a PL-ben rajcsűröznek a srácok.
Azért fogadjuk el, hogy az emberek jó része csak a válogatott focit követi, azt is csak 2 évente a vb-n, eb-n. A klubfutball a többség számára érdektelen. Magyarországon pl. a PL-t néhány tízezer ember követi, teljesen mindegy hogy a Spíler adja vagy a Digisportok. Viszont egy vb-döntőnek, eb-döntőnek milliós nézettsége van. Szerintem ez nagyjából mindenhol így van.
Fellaini megússza 2-3 héttel a mai vizsgálat alapján. Matic-Herrera maradt csak így a Liverpool ellen. Remélem Lukaku bokája rendben van már, Ciprus ellen nem létkérdés a játéka.
igazából nekem tök mindegy, hogy melyik vébére ki jut ki. ha nem lennének selejtezők, akkor is összerángatnák valamilyen kamu indokból (pl. a Nemzetek Ligája) a válogatottakat és kockáztatnák a játékosok egészségét, akiknek amúgy valódi, fontos dolguk van a klubcsapatukban, nem a válogatott bohóckodás a fő profiljuk.
ha nem lenne két évig semmilyen válogatott meccs, csak a nagy tornák, persze jó lenne, vagy a mostani helyzetnél legalább jobb. de még mindig ott van a világ legfeleslegesebb focitornája, az Afrika Kupa.
bajnokság-szinten lehetne ezt szabályozni, talán. a Premier League pl. van olyan erős, hogy azt mondja, csak a válogatott tornákra engedi el a játékosokat, ilyen bohóckodásokra, hogy selejtezők, nem. hamar átvenné a gyakorlatot a többi bajnokság is. a PL az esetleges UEFA-szankciókkal szemben is keresztül vihetné az akaratát, mert anyagilag egyáltalán nem függnek az UEFA-tól a PL-csapatok (leszámítva szegény Arsenalt, ahol tudjuk, tudjuk, sosincs pénz semmire...).
ha meg valakinek fontosabb, hogy Belgiumot képviselje Boszniában, akkor az játsszon nyugodtan más országban. nem kötelező a világ legjobb bajnokságát, a havi 100 milliós béreket választani.
jelenlegi formájában kell eltörölni, nem teljesen.
legyenek vagy amatőrök a játékosok, vagy az X-Y ligákban játszók ne legyenek számításba véve, stb. biztos, hogy lehetne olyan megoldást találni, ami nem vezetne a válogatott foci halálához, de a kluboknak is jó lenne.
(hozzáteszem, nekem olyan nagyon nem hiányozna a válogatott foci, ha teljesen megszűnne, mert egyszerűen nem érdekel. szerintem egy manchesteri MU-drukkernek ezerszer fontosabb a United, mint az angol válogatott, vagy legalábbis a többségnek. nyilván vannak olyanok is, akiknek nem. korrupt szövetségek, brazil, orosz, katari vb-helyszínek, a játékosok egy részének is nyűg, az engem ezerszer jobban érdeklő klubfoci csak a kárát látja, szóval nem lenne érte kár - mondom, nekem. remélem, egyszer születik valami, a mostani helyzetnél sokkal jobb megoldás, de hinni nem nagyon hiszek benne.)
Túlzásokba nem kell esni, ne öntsük ki gyereket a fürdővízzel együtt... A fő probléma szerintem az hogy az UEFA iszonyat rugalmatlan. Ez a múlt század közepéről átmentett EB/VB selejtező rendszer teljesen beteg dolog a mai körülmények között. Nem volt elég hogy a szovjet és jugó felbomlás miatt megugrott a tagállamok száma, de még felvettek egy csomó minitagországot is akiket szintén besoroltak a többiek mellé, mintha tényleg lehetne esélyük továbbjutni. Grátisz kitalálták a pótselejtezőket, amihez szintén külön válogatott-szünet kell. Szép dolog az egyenlősdi, de ideje lenne húzni egy vonalat és radikálisabban belenyúlni a rendszerbe, mert igazából még az sem teljesen tiszta hogy a Nemzetek Ligája miféle előrelépést fog hozni. Azon felül persze hogy az UEFA még több extrapénzhez jutott a plusz közvetítési jogok értékesítéséből :-s
Hokiban a Stanley Cup a leglegleg, fociban meg a World Cup. Megint szélsőségesen gondolkozol, nem kell eltörölni a válogatott focit. Csak megreformálni a selejtezőt. Kár nincs miről beszélni, mert a szar katari VB után inkább bővítik 48 csapatosra a VB-t... az is érdekes lesz, 16 db hármas csoport a tornán, csoportban 11-es szétlövés hogy ne legyen döntetlen, emiatt olyan buszparkolás lesz hogy csak na, hiszen az esélytelenebb csapatnak egyszerűbb büntetőkre játszani, de legalább a plusz meccsek miatt a FIFA 1-2 milliárddal többet kaszál.
Na de hol van még 2026, nekem most nem stimmel az annak ellenére Európának jár a legtöbb hely a tornán, mégis nekik szinte a legnehezebb: UEFA zónában a csoportgyőztes jut ki, a 8 második egymás ellen play-off a maradék 4 helyért. A csoportban és a pótselejtezőben is már kiesnek jobb nevek, mindig van nagy hiányzó.
Ehhez képest a CONCACAF zónában egy 6 csapatos csoportból még a 4. is kijuthat még interkontinentális pótselejtezőn ha megveri az ázsiai 3. érkezőt. Dél-Amerikában meg van az a nagy 10-es csoport és az 5. helyről is lehet játszani pótselejtezőt Óceániával. Afrika tiszta sor, két kör után aki életben maradt 20 ország beszórják 5 db 4-es csoportba és mindegyikből a csoportgyőztes kijut.
Európábából így több komoly/nagy múltú futballnemzet megszívja már a csoportban vagy a pótselejtezőn, míg Közép- és Dél-Amerikából ki lehet jutni egy 6-os csoport 4. helyéről is, mint Mexikó legutóbb 2 meccset nyertek csak a csoportban, selejtezőn megverték Új-Zélandot. Európában meg ugye hollandok, csehek szívás, a play-off körben az is lehet egy skandináv se jut ki vagy horvátok, portugálok vagy a vitézkedő UK kis csapatok walesi bárdok, észak-írek. Ezek mind jobban hiányoznak mint egy Peru vagy Panama. Lehet mondani "hé nistelrooy ne sírj már, a hollandok tényleg bénák Van Gaal óta" amit én alá is írok, viszont röhej hogy az ugyanúgy bénázó Argentínának még mindig van esélye kijutni 10-ből 5. helyen és interkontinentális selejtezőn. Persze franc tudja lehet ha brazil, ARG, Chile, URU, PARA, Kolumbia stb. mintára Európában lenne egy 10-es csoport amiben németek, franciák, angolok, hollandok, olaszok stb. egyszerre és csak fele jut ki az se tetszene hiszen az már önmagában egy mini VB lenne. :D
Régi 16-ról 32-re majd 48-ra emelkedik a létszám, aztán mégis Európa szívja meg mindig, köszi FIFA.
hát tagadhatatlan, hogy mostanában ténylegesen jó formában játszik. szimplán hasznos, az erősségeit kihasználja, a gyengeségeit nem erőlteti.
de amúgy bárkit elveszíthetünk így. az NHL-ből nem mennek a hokisok az olimpiára, ugyanezt kellene fociban is. legalább a top szinten játszókkal. persze az esély erre 0%, mert a válogatott fociból él a FIFA meg az UEFA.
ezt az egész válogatott bohóckodást meg kell szüntetni, vagy amatörizálni kell. a világon nincs ilyen, hogy felesleges vb-selejtezők meg főleg barátságos meccsek miatt játékosok nem állhatnak a klubjuk rendelkezésére.
Özil ingyen? Mourinhoval ismerik egymást, kérdés mentálisan ő hogyan állna hozzá, hiszen Madridban is azért balhéztak mert a tehetségéhez képest többet követelt tőle José. Mata, Miki mellé van mit gondolkozni, de a lényeg mégis ingyen nehéz nem gondolni a lehetőségre.
Ismét felmerült az Old Trafford bővítése. Mivel az új kerekesszékes helyek miatt 2020-ra 73 ezerre apad a kapacitás, újra gondolkoznak a Sir Bobby Charlton Stand magasításáról és a sarkok beépítéséről. Elvileg már meg lehet oldani úgy, hogy a sínek nem probléma. 88 ezres lenne így.
csak az a baj, hogy így, hogy rosszul használják, kinyírják az egészet. hiába nyitnak a technológia felé, ha azt látjuk, hogy ugyanolyan rosszak az ítéletek és igazságtalan a döntéshozatal, akkor az egészet megette a fene.
egy jó videóbíró nagyszerű lenne, még a tökéletesről is lemondanék. a gólkamera pl. tökéletes és hibátlan rendszer, nincs is vele senkinek semmi gondja, egyből elfogadták a szurkolók és megnyugvás, hogy nem kell azon vitatkozni pl. egy stadionban, hogy bent volt-e vagy sem. ha a bíró az órájára mutogat, akkor a helyszínen mindenkinek tudnia kell, hogy bent volt. a VAR-nál is hasonló konzekvenciára és tisztaságra lenne szükség, kérdés, hogy hogyan lehetne így használni.
kezdetnek továbbra is a lesek megítélését bíznám a VAR-ra és esetleg a 16-oson belül történt szabálytalanságokat. a mezőnyben ítélkezhet a bíró, a 16-oson belül viszont csak a VAR, a bíró magától semmit, még azt sem ő fújja be, ha a védő megfogja a labdát és a meze alá rejti, miközben a seggét rázva szaltózni kezd. a VAR dolga lenne. szerintem ha a lesek és a 16-oson belüli eseteket sikerülne közel tökéletesre csiszolni (ami ugye szintén lehetetlen a fociban, de a hibák számát egészen drasztikusan le lehetne csökkenteni), azzal a meccseket eldöntő bírói hibákat nulla közelire lehetne redukálni.
egyébként szerintem a technológia megvan már ahhoz is, hogy a leseket automatikusan beintse egy rendszer. nyilván egy elég drága kamerarendszer kellene hozzá, kiegészítve például a játékosok sípcsontvédőjébe épített jeladókkal és a labdába épített érzékelőkkel (gyorsulásmérő pl.). a különböző statisztikák miatt már most is érzékelőkbe bújtatják a játékosokat, a legmagasabb szinten működhetne egy ilyen automata les rendszer. (most rákerestem és vannak efféle fejlesztések, szóval talán ma még nem tart itt a technológia, de csak akarat kérdése, hogy hány éven belül juthat el idáig).
nyilván kimaradnának a mezőnyben elkövetett szabálytalanságok, a kaputól 20 méterre tévesen megítélt szabadrúgások. ezekkel a helyzetekkel nagyon nehéz lenne mit kezdeni. korábban úgy gondoltam, hogy vagy mindent, vagy semmit nézzen a VAR, de most már hajlok afelé, hogy nagyban egyelőre lehetetlen jóra megcsinálni, de kicsiben (amit vázoltam az imént) talán menne.
a mezőnyben elkövetett könyökösök és színészkedéseket vagy kvázi élőben nézné szintén a VAR és hozna mondjuk akár újfajta ítéleteket is (ha egy játékos látványosan feldobja magát, kapjon 10 perces kiállítást - hetek alatt megszűnne a színészkedés), vagy utólag lehetne hosszú-hosszú időre, 5-10-15 meccsekre elkövetni az alattomosan könyöklő játékosokat, függetlenül attól, hogy a meccsen kiállították-e őket. meggyőződésem, hogy a konzekvensen alkalmazott utólagos eltiltásoknak is komoly hatása lenne.
Én is olyasmit szeretnék a bíró kvázi csak egy bábu lenne és mondanák a fülére hogy mi van. A 4. spori nézhetné videón, ha mondjuk ismétlés alapján is véleményes akkor legyen még valaki és akkor háromból kettő már szavazhat gyorsan. Józsi te a pályán hogy láttad? Pista te ismétlésben? Béla te másik szögből lassítva? Headset-en gyorsan megszavazzák és kész. Meccs után legyen magyarázat mit miért, kevesebb balhé több indoklás és akkor kevesebb halálos fenyegetés. :) Annak tényleg nincs sok értelme hülye bíró videó után is hülyén dönt és csak egyedül ő, pont ezt a szent tehén dolgot kell megváltoztatni. Ha az asszisztenseiben bízik, akkor bízzon a videós kollégákban is.
A cseréket intézni és táblát felmutatni munkára elég egy akárki, túlzás arra a szerepre profi bírót hívni. És a videós szerepre lehetne használni a régi jó bírókat, akik koruk miatt a futást már nem bírják, de a szemük még jó. Jó életpálya modell is lehetne nekik, PL és BL giga pénzekből futná rá. Nálam egy ilyen mindenképpen többet érne mint amikor azt vezették be plusz két bohóc álljon a boxnál.
Lehet túlgondolom, lehet vannak még hibák, de annak örülök legalább végre nyitottak a technika felé.