Keresés

Részletes keresés

Lacihw Creative Commons License 2013.02.04 0 0 10843
Tanu vagyok, tehát elő nem fognak vezetni. Ráadásul az ügyben a cég felszámolása miatt már nem vagyok érdekelt.
Vagy orvosi igazoláson gondolkodom, vagy nincs lóvém utazgatni 800km-et mert munka nélküli vagyok... Költség térítésre egyébként is várni kell, a benzint meg nem fizetik ki.
Előzmény: GeriSoft07 (10841)
csipoga Creative Commons License 2013.02.04 0 0 10842

Aki tud valamit, segítsen!
Édesapám 89 éves.Szegényt Bp-en civilként/diákként/az utcán fogták el a bevonuló oroszok, és majd 2 évre munkatáborokba vitték.Most szeretne már kárpótlásért fordulni valahová, de idős hozzá.Azt se tudjuk, hová kéne.1946 őszén engedték el, Szolnokra érkezett vonattal/Foksányiban, Odobestben, Budauban volt/, onnan szülővárosába ment/ABONY/, ahol le kellett adni a szabaduló iratait az elöljáróságon, akkor kapott személyes iratokat.Semmi igazolása nincs, csak a "élményei", és némi testi fogyatékossága, amit ott szerzett.Hol kutassuk az iratokat, és ki segít neki?Fontos lenne, eddig nem is reménykedett, de olvasott egy cikket, hogy kárpótolják az elhurcoltakat, és azóta mindig mondogatja nekem, én meg nem tudom, hol keressem az igazát.

GeriSoft07 Creative Commons License 2013.02.04 0 0 10841

elmész és kifizetik az utazási költséget, vagy elővezettetnek és fizeted az elővezetés költségeit :)

azt hiszem ez a két verzió van

Előzmény: Lacihw (10840)
Lacihw Creative Commons License 2013.02.04 0 0 10840
Üdv mindenki,
Egy tárgyalásra idéznek tanuként. Mivel 400kmre tartják tőlem, nem akarok elmenni. Milyen következményei lehetnek ennek, illetve mit tudok tenni?
teva65 Creative Commons License 2013.01.31 0 0 10839

Sziasztok.

 

Segítséget szeretnék kérni.Tavaly elvittem egy varró-hímzö gépet átnézetni vagy tísztításra ami már nem jótálásos.Az átnézés után nem ugy műkődött ahogy azelőtt így visszavittem a szerelőhöz.Ö szétszedte összerakta, de at érintő kijelzö nem akart vílágítani.Modta,hogy hagyam ott még megnézi.Most eltelt egy év és hívott,hogy nem tudja megjavítani. Mik a lehetőségeim vagy hova fordulhatok jogorvoslatért.Az elmult egy évben több szerelő címét megadtam hátha ök tudnak segíteni,néha az az érzésem.hogy csak az ídött húzta hátha megunom és elhozom a gépem.De én egy müködö gépet vittem be a szervízbe.Köszönöm Éva.

22Alexa22 Creative Commons License 2013.01.31 0 0 10838

Sziasztok!

Láttam, hogy itt igazán jó tanácsokat adtok egymásnak, ezért én is egy tanácsot szeretnék kérni!

Közeli barátomnak bűncselekmény kapcsán meghalt a nővére külföldön (Máltán) és valószínűleg ott fogják eltemetni köztemetéssel, mert nincs pénzük hazahozatni. Érdeklődni szeretnék, hogy nem tudja  valamelyikőtök, hogy Máltán van-e lehetőség exhumálásra (mert hamvasztásra pl. nincs) és milyen keretek között, hogy hazahozassák, ha már összegyűlt rá a pénz. Illetve, ha esetleg valamilyen vallási okból nem engedik, akkor nem lehet a törvény által rábírni őket (kiskapuk), hogy mégis lehessen, mert ugye magyar állampolgár volt, vagy például az Európai Unión keresztül?

Előre is köszönöm a válaszokat!

_lala_ Creative Commons License 2013.01.31 0 0 10837

Az OMMF feladata ellenőrizni és adott esetben büntetési tételeket kiosztani a munkavállalók, túlórák nyilvántartásainak hiányosságai esetén. Amíg nincs nyilvántartás, addig nehezen tudod bizonyítani, hogy mennyi az annyi, bizonyítás nélkül pedig jogi úton esélytelen vagy eredményt elérni.

Tehát "névtelen bejelentést" kell tenni az OMMF-nél, hogy milyen üzelmek folynak az adott munkáltatónál...

Előzmény: syrius (10831)
syrius Creative Commons License 2013.01.30 0 0 10836
Köszi, élek vele amíg élek.
Előzmény: Törölt nick (10832)
Replay Creative Commons License 2013.01.30 0 0 10835

Adózással kapcsolatos dolgokkal nem teheti meg, hogy semmibe veszi, azért mert haragszik. Majd ha kap büntetést a NAV-tól, akkor lehet, elgondolkodik. 

 

Előzmény: a nagy pékség (10833)
a nagy pékség Creative Commons License 2013.01.30 0 0 10834

Köszönöm a tanácsot ha nem írja alá akkor ezt megteszem.Jó ötletnek tűnik.Volt még más ötletem is, azt is megcsinálom.Egyszer csak összezuhan  a szerencsétlenje...

Előzmény: Replay (10830)
a nagy pékség Creative Commons License 2013.01.30 0 0 10833

Lényegesnek lényeges,de azért nem írta alá eddig, mert egy bunkó paraszt.Ezzel effektíve nem vagyok kisegítve...Nem volt hajlandó engem fogadni csak a feleségemet,hogy miért azt csak ő tudja.Pedig meg lett beszélve,hogy én megyek hozzá  a papírokkal.Azért nem fogadott valszeg, mert tavaly jól összevessztem vele és tart tőlem. Szerintem ezzel az indokkal nem sokra megyek a bíroságon.

Előzmény: twiaj (10829)
Törölt nick Creative Commons License 2013.01.30 0 0 10832

1. a bizonyítékok alapján összegyűjtöd a követeléseid, és megírod tértivevényes levélben, pontosan kiszámolva, csatolod a bizonyítékok másolatát

2. ingyenes jogi segítségnyújtás: jogpont.hu vagy a Civilekkel a Munkahelyi Terror ellen Közhasznú Egyesület, ahol minimális egyesületi tagdíj mellett ingyenes a segítség (http://munkahelyiterror.blog.hu/2012/06/03/csatlakozzon_civilek_a_munkahelyi_terror_ellen_kozhasznu_egyesulethez )

Előzmény: syrius (10831)
syrius Creative Commons License 2013.01.29 0 0 10831

Tudom, hogy nem egyedi a kérdés, de nem tudom a választ. Ha a munkáltatóm évek óta visszatartja a túlóráim, helyettesítéseim kifizetését, ráadásul nem tart követhető nyilvántartást sem erről, akkor hol, hogyan lehet ezt érvényesíteni? Mint pedagógus nyilván nincs pénzem ügyvédet fogadni, lehet erre olyan érdekvédő szervet találni, aki kötelezően érvényesíti a jogaimat?

Replay Creative Commons License 2013.01.29 0 0 10830

Ezeket a nyilatkozatokat a munkáltatóknak a NAV felé kell jelezni, úgyhogy szerintem nem pereskedni kell, hanem befenyíteni őket az adóhatósággal.

Előzmény: a nagy pékség (10828)
twiaj Creative Commons License 2013.01.29 0 0 10829

most nem részletezem,hogy miért

 

az pedig akár lényeges kérdés is lehet egy esetleges későbbi perben...

Előzmény: a nagy pékség (10828)
a nagy pékség Creative Commons License 2013.01.29 0 0 10828

Lenne egy érdekes kérdésem:van a családi adókedvezményt amit én veszek igénybe ,nem a feleségem.De ahhoz nemcsak az én munkáltatom aláírása kell hanem az ő munkáltatója is alá kell írnia.De - most nem részletezem,hogy miért - eddig nem írta alá.

 

Kérdés:Ha nem írja alá és mi elesünk a családi adókedvezménytől, be lehet e őt perelni, kártérítést lehet e kérni?És ha lehet akkor milyen összegre perelhető?

_lala_ Creative Commons License 2013.01.24 0 0 10827

Miért ne lenne jogod nem aláírni egy szerződést?!?

Viszont azt is látni kell, hogy a bank cserébe érezheti úgy, hogy akkor ő most szeretné az örökségből a tartozást kielégíteni. Ha érezhetően nem lesz elég az egész örökség erre, akkor lehet választani, hogy ér-e annyit az örökség, hogy cserébe a tartozást a bank felé az örökösök felvállalják saját nevükben. Vagy ha nem, akkor meg búcsút kell tudni mondani az egésznek.

Előzmény: ertim (10826)
ertim Creative Commons License 2013.01.23 0 0 10826

Köszönöm a választ lala!

Ha nem kerülök be örökösként a banki szerződésbe automatikusan, és a bank megkeres ebben az ügyben, nekem jogom van visszautasítani? Tehát megtehetem, hogy a bank adóstársnak akar bevenni, hogy legyen kin behajtani az adósságot, én meg azt mondom, hogy köszönöm nem, és a bank ezt benyeli?

Előzmény: _lala_ (10825)
_lala_ Creative Commons License 2013.01.23 0 0 10825

Addig, amíg az örökös nem szerződik saját maga a bankkal (valószínűleg fel fogja ajánlani a bank, mert az a banknak jobb, az örökösnek meg rosszabb), addig nem válik a szerződésben nevesített adóssá, azaz nem felel bármely vagyontárgyával, jövedelmével úgy, mint az eredeti adós, csak az örökségben kapott összes vagyontárggyal, ill. azon hasznával (ha van ilyen), az eladott vagyontárgyak helyett pedig azok értékével.

 

Az örökség teljes visszautasítása esetén nincs további lehetőség befolyásolni, hogy kié lesz, hiszen más valaki fogja örökölni.

Előzmény: ertim (10823)
_lala_ Creative Commons License 2013.01.23 0 0 10824

Visszautasítani az egész örökséget lehet egyben, azaz vagy mindent, vagy semmit nem örököl az örökös, szemezgetni nem lehet. Ill. ha van termőföld is az örökségben, azt lehet külön nem kérni.

Ha a leszármazottak visszautasítják az örökséget, akkor helyettük az ő leszármazottaik fognak örökölni. Ha minden leszármazott visszautasítja, akkor a feleség, ha nincs vagy ő is visszautasítja, akkor a felmenők, ill. helyettük az ő leszármazottaik (testvérek, unokatestvérek, stb.). Ha mindenki visszautasítja, akkor az állam örököl.

Előzmény: ertim (10823)
ertim Creative Commons License 2013.01.22 0 0 10823

Tiszteletem!

Édesapám elhunyt karácsonykor. Hagyatéki tárgyalás még meg sem kezdődött, azonban nem mindegy hogyan döntök az örökséggel kapcsolatban. Az elhunyt lakásán jelzáloghitel van, felesége él, két gyermeke is (egyik én lennék). Kérdéseim a következők:
1, Ha nem utasítom vissza a hagyatékot, akkor a jelzáloghitelbe a bank adóstársként (mint örökös) fog szerepeltetni? Amennyiben igen, mit takar az, hogy csak az öröklés mértékével felelek? Ha nem tudjuk fizetni a hitelt,végrehajtó elviszi a lakást és még marad fenn hiteltartozás, a bank terhelheti a fizetésemet?
2, Ha mindkét gyermek visszautasítja a hagyatékot, akkor ki lesz az örökös?
3, Egy olyan ingatlanról is szó van, mely csak az édesapám nevén volt, édesanyám a haszonélvezője, ezen nincs jelzálog, ezt ki örökli ha a gyermekek visszautasítják?
4, Visszautasítás esetén lehet-e ajándékozással élni? (bár logikusan gondolkozva nem). Ha nem utasítom vissza a hagyatékot de  mindent édesanyámnak szeretnék ajándékozni (azt a lakást is amin a jelzálog van és melyben ő adóstárs) ezt megtehetem-e? Amennyiben igen, bármilyen formában is, a hitelhez lesz-e még közöm ezután?

 

Köszönöm a választ.

nézek Creative Commons License 2013.01.22 0 0 10822

fizetni.

 

minden média(is) tele volt azzal a felhívással, hogy vigyázni, a 30% adót még hozzá kell csapni! aki nem teszi, az pontosan így jár.

 

valami szankcióval is fenyeget a törvény, de azt nem tudom.

 

sajnos be kell fizetni. addig, amíg nincs rendezve, folyamatosan döcögni fog a biztosításod.

Előzmény: friizer (10819)
Törölt nick Creative Commons License 2013.01.21 0 0 10821

nem

nem

Előzmény: adren (10820)
adren Creative Commons License 2013.01.21 0 0 10820

Üdvözlet! 

 

Nem találtam erre jogszabályt...

 

Ha az özvegyi haszonélvező kiadja a földjeinket, (termő és legelő meg erdő) pld. 30 évre, (most 63 éves) akkor tényleg az állam annyira védi a földhasznosító bérlőt, hogy konkrétan kitolódik a bérleti szerződés a haszonélvező  esetleges 30 évnél elöbb bekövetkezett halála utánra is? Vagyis ha meghal a haszonélvező, 3 év múlva, akkor még 27 évet várhatok a szerződés lejártáig???  

 

Köszönöm, sajna nagyon sűrgős lenne....  (fenyeget...)

friizer Creative Commons License 2013.01.18 0 0 10819

Sziasztok!

 

Aegon biztosítónál van kötelező biztosításunk 6 éve, a 2012-s évi biztosítás a díját 1 összegben 2012 január 9-én elutaltuk, miután fel lettek telefonon hívva, és megkérdeztük a pontos egész évi összeget. 2012. decemberében kaptunk 1 levelet, hogy szeptember 28-ával felmondták a szerződésünket díj nem fizetés miatt. Mint kiderült januárban nem számították hozzá a baleseti adó díját (állítólag január 31-el fogadták el törvényt), ezért az ő általuk megadott összeget, amit januárban elutaltunk, úgy könyvelték, hogy az utolsó negyedévre már nem volt fedezet. Január után semmilyen értesítést nem kaptunk csak a felmondót levelet decemberben. Akkor persze nem tudták megmondani, mennyit kéne fizetni még, most viszont küldtek 1 37eFt-s csekket fedezetlenségi díjról. Mit lehet tenni?

 

gombosvilla Creative Commons License 2013.01.16 0 0 10818

köszi

Előzmény: egy-ügyvéd (10817)
egy-ügyvéd Creative Commons License 2013.01.16 0 0 10817

Ha tudott dolog, hogy hol volt a visszaélés, akkor tájékoztatást lehet kérni. Jól fel tett kérdésekre adott válaszok megalapozhatnak továbblépést. Amit pl. vagy személyiségi jogi, vagy általában büntetjőjogi úton lehet vinni.

Előzmény: gombosvilla (10807)
GeriSoft07 Creative Commons License 2013.01.13 0 0 10816
Koszi :(
Előzmény: _lala_ (10815)
_lala_ Creative Commons License 2013.01.12 0 0 10815

2 albetét a minimum.

Az ikerház is társasház - vagy osztatlan közös tulajdon, ami a "szopás a köbön" már két lakásnál is, pláne ha többről van szó.

Előzmény: GeriSoft07 (10814)
GeriSoft07 Creative Commons License 2013.01.12 0 0 10814
Nem 6 lakás a társasházi minimum?
Ikerházak se társasházak még
Előzmény: _lala_ (10813)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!