Keresés

Részletes keresés

MFP508 Creative Commons License 2015.05.27 -1 0 93768
Vedd meg azt a láng motort", és építs köré egy buszt! Na az már valami. :-D
Előzmény: AegonT (93766)
Desgrévres Creative Commons License 2015.05.27 0 0 93767

Ez miféle Ikarus, mit lehet tudni róla?

AegonT Creative Commons License 2015.05.26 -1 0 93766

A BKVnak van Láng motorja (OFF: akkor is van, ha Tildy úr napokig anyázott érte facebookon, van) de hát istenem,  használni akarják [de minek, én inkább eldugnám, szégyelném mutogatni. Volt róla szó ugyanazon fb.  csoportban, ahol OFF Tildy úr anyázott, és kiderül, hogy úgy álltak neki gányolni, hogy majd miután elkészült a gányolás, képet is szereztek arról, hogy hogyan kellene kinéznie. Az, hogy ez így történt, nem egy helyről nyert megerősítést. Akkora meg már elkészült, úgyhogy hagyták a fenébe. Mert el kell készülnie a 100.ikra. De hát einsteinem, jó magyarosch lett, ilyen ez, így marad, ez is ki lett mondva. Nincs mit kezdeni vele. 

Azt nem értem, hogy milyen szabály engedi a kváziTr5nek azt a Csepel motort, amivel a BKV 55-e nem járhat. Ki, és miért tiltja (jogszabályban?) hogy a BKV 55-ében Csepel motor dolgozzon? Hiszen a tények - hogy minden más D613/D614-es gép mehet "szabadon" - valamint Lacus indoklása együtt azt mutatja, hogy valaki külön a BKV  55-ére írt egy olyan törvényt/jogszabályt/egyebet, hogy az nem mehet az eredeti motorjával. Ez mekkora hülyeség már?!

Előzmény: 504LACI (93764)
pumukli89 Creative Commons License 2015.05.26 0 0 93765

Én egy értelmetlen ember lehetek,de inkább vagyok. Hogy az Apám miért főleg teherautóval járt régebben, na mindegy.

 

Ma tanultam egy új szót. Csőfelni. Hát erre rá kellett keresnem,mert életemben nem halottam róla:

 

----------------------------------------------------

Ha viszont így van,üzennék a németországi új tulajnak. Nem szabad közlekedni a busszal mert mind a hat felni minimálisan keresztben három helyen törött,vagy repedt. Kecskeméten láttam szóltam okvetlenül erről a tulajnak,de csak legyintett. 

504LACI Creative Commons License 2015.05.26 0 0 93764

A csőfelni az ilyen:

 

http://www.jofogas.hu/bacs_kiskun/Ikarus_8_25__22_5_csofelni_27636581.htm

 

A MAN motor beépítése szíve joga a tulajnak. Sokkal érdekesebb kérdés, hogy miért van még mindig rajta OT rendszám ezzel a motorral.

Azt, hogy Csepel motorral használhatatlan egy faros, konkréten hazugság, itt a példa.

A kvázi Tr5-be is lehetett volna szerezni megfelelő motort ha valakinek van rá igénye. Meg pénze. Vagy egyik vagy másik esetleg mindkettő hiányzott. Hivatalos indoklás? Magyarázás inkább. De jogot azt lehet vindikálni, az megy jól.

 

 

Előzmény: AegonT (93763)
AegonT Creative Commons License 2015.05.26 0 0 93763

A csőfelninél  - szerintem - érdekesebb kérdés a motor. A faros MAN motort kap, mert használni akarják, a Csepellel meg ma már nem mehet még városban sem,  kváziTr5 viszont D614-et kap, mert használni akarják... Azaz az 55-ös nem mehet Csepellel, a kváziTr5 meg igen. Legalábbis ez a hivatalos indoklás.

Gyermeteg kérdés: a csőfelni az ugye olyan, mint a trilex, csak egész? 

Előzmény: 504LACI (93761)
IK55 Creative Commons License 2015.05.26 0 0 93762

Hidd el,hogy trilex lett trilexre cserélve.

Előzmény: Grimbusz (93760)
504LACI Creative Commons License 2015.05.26 0 0 93761

Sajnálom, hogy nem csak a memóriád rossz hanem a szemed is. De te tudod. Örülök, hogy tévedhetetlen vagy.

 

Előzmény: Grimbusz (93760)
Grimbusz Creative Commons License 2015.05.26 0 0 93760

Parancsolj.

A kék szemétdomb csőfelnin ment ki, majd kerékcsere és Erdélyi Gyuri busza ugyanezekkel a csőfelnikkel jött haza...

Egyébként is csőfelniken gurult a világoskék, amikor még ismertem, nem kell bizonygatnom, azt, ami igaz...

Off
nem én süllyedtem le, hanem te a tatai barátnőd szintjére.

Előzmény: 504LACI (93759)
504LACI Creative Commons License 2015.05.26 -2 0 93759

Ezért a beszólásért akár el is küldethetnélek egy kis pihenőre. A hangnem messze nem olyan mint ami elvárható lenne tőled. Vagy ide süllyedt uraságod? De tudod mit, nekem így is jó.

Egyetlen képet kérnék, amin látható a "kék szemét" cső felnivel.

Vagy nem csak a stílusod, hanem a memóriád is romlik? Sose volt rajta.

 

Előzmény: Grimbusz (93757)
pumukli89 Creative Commons License 2015.05.26 0 0 93758

?

Előzmény: Grimbusz (93757)
Grimbusz Creative Commons License 2015.05.26 -1 0 93757

A tatai világoskék szemétdombon is csőfelni volt, akkor mintha kussoltál volna...

Előzmény: 504LACI (93755)
Scatty29 Creative Commons License 2015.05.26 0 0 93756
Előzmény: Oleever07 (93746)
504LACI Creative Commons License 2015.05.26 0 2 93755

Azoknak a tisztelt szakembereknek akik azt hangoztatják, hogy modern motor és csőfelni kell a frissen "retusált" gépre mert használni is szeretnék, megjegyezném, hogy régen is volt élet.

Mi több ma is alkalmas, hogy elhaladjon Csepel motorral trilex felniken Németországba és vissza.

1600 km-t autóztunk jó hangulatban normális tempóval.

 

 

torqmatic Creative Commons License 2015.05.26 0 0 93754

A megfelelő egy zárt, fűtött garázs lenne, aztán ahogy megyünk le a színvonallal, természetesen annál gyorsabban amortizálódnak a kocsik.

Előzmény: siófoki35 (93752)
serekorsógéptűz Creative Commons License 2015.05.26 0 0 93753

Egy traktoral  körbeszánthatnák a füszálakat.

Előzmény: P.stephenson (93751)
siófoki35 Creative Commons License 2015.05.26 0 0 93752

A murva pl. már megfelelő lenne, vagy mindenképpen aszfalt/beton/kockakő kell?

Előzmény: P.stephenson (93751)
P.stephenson Creative Commons License 2015.05.26 0 1 93751

Nem értem miért a füvön tárolják a kocsikat, mikor egyből egy sósavas kádba is tehetnék őket....

Gyk.: a földön tárolt autóbuszt a kicsapódó pára alulról tönkreteszti, erre még jól rátesznek a fűszálak is, amik szépen odavezetik az esőcseppeket a busz aljához.

Értem én, hogy drága a szilárd talaj, meg jó fejek, hogy megőrizték a kocsikat, de így nem sok marad majd belőle pár év múlva.

Előzmény: Oleever07 (93746)
saxi1982 Creative Commons License 2015.05.26 0 0 93750

Dejó! Ebből a típusból szerintem nem maradt fenn túl sok.

Előzmény: trizs77 (93748)
AegonT Creative Commons License 2015.05.26 -1 0 93749

Perverz népek ezek az északiak... az 55-öst ikerlámpásítják, a 620-ast ikertelenítik... 

Előzmény: Oleever07 (93746)
trizs77 Creative Commons License 2015.05.26 0 2 93748

 

Erről a 601-ről mit lehet tudni ?

 

Valószínűleg valahol Németországban készülhetett a kép.

 

 

Előzmény: torqmatic (93723)
siófoki35 Creative Commons License 2015.05.26 0 0 93747

szépek :)

Előzmény: Oleever07 (93746)
Oleever07 Creative Commons License 2015.05.25 0 7 93746

Üdv Mindenkinek!

Mivel elég rég óta nem fórumozok, így most külön kérésre közzéteszem a fotóimat két helyszínről.

Egyrészt május 16-án rendezték meg a Múzeumok Éjszakáját Tallinnban, melyen négy darab Ikarus vett részt.

  

 

     

Másrészt pedig másnap ellátogattam a Tallinntól 100 km-re délkeletre lévő Järva-Jaani Vanatehnika varjupaik nevű helyre, ahol az alábbi öt darab roncs Ikarus autóbusz áll már évek óta több más veterán autóval, harci járművekkel, traktorokkal, tűzoltóautókkal, és egyéb tömegközlekedési járművekkel.

 

     

 

  

 

 

 

Utaspeti Creative Commons License 2015.05.25 -2 0 93745
Ez de fúrcsa busz.:D
Előzmény: Törölt nick (93725)
Utaspeti Creative Commons License 2015.05.25 -2 0 93744
Jól néznek ki ezek a ráncajtósok.:D
Előzmény: Grimbusz (93737)
SanyiM41 2187 Creative Commons License 2015.05.25 0 0 93743

Köszönöm szépen! :-)

Előzmény: Törölt nick (93740)
BPO-105 Creative Commons License 2015.05.25 0 0 93742

Ez melyik FKF-401?

Előzmény: Törölt nick (93740)
viennetta Creative Commons License 2015.05.25 0 0 93741

Sziasztok! A 127V-k utastéri kamerái rögzítenek hangot is, vagy csak képet?

Törölt nick Creative Commons License 2015.05.25 0 0 93740
Az FKF elvileg Szegedi, az LZZ nemrég lett eladva nem tudom hova került,csak annyit hogy munkás szállításra használják.
Előzmény: SanyiM41 2187 (93739)
SanyiM41 2187 Creative Commons License 2015.05.25 0 0 93739

Sziasztok!

Valaki tudja esetleg, hogy FKF-401, és  LZZ-822 azaz, ex DZA-236-ost merre lehet megtalálni?

GMIomsi Creative Commons License 2015.05.25 0 0 93738

Köszönöm szépen!

Előzmény: -= BPO-478 =- (93735)
Grimbusz Creative Commons License 2015.05.24 0 0 93737

nemeza Creative Commons License 2015.05.24 0 0 93736

A vésznyitóra gondolom hangot ad ki, amíg le nem nyugtázod.

A sárga csak akkor világít, ha egyébként nem kéne oldva lennie a parkféknek/ajtóféknek?

Vagy pl. menet közben is?

 

A piezo csipogó mikor csipog?

Előzmény: -= BPO-478 =- (93735)
-= BPO-478 =- Creative Commons License 2015.05.24 0 0 93735

A piros "pókhálók": katalógus szerint megnevezése szigetelés ellenőrző (troli), itt ajtó külső vésznyitás jelző és nyugtázó gomb.


A sárga: katalógus szerint elektromos fékkikapcsoló, itt ajtófék / parkfék oldva visszajelző.


A fekete "ujjlenyomat" pedig piezo csipogó.

Előzmény: GMIomsi (93730)
Törölt nick Creative Commons License 2015.05.24 0 0 93734
Köszi, kellett pár órát várni amíg elállt előle egy kocsi és sikerült róla képet csinálni.
Amúgy innen kb 20 km-re lakik, állítólag amikor még az önkormányzaté volt akkor is napi szinten kellett javítani.
Előzmény: EKW-531 (93733)
EKW-531 Creative Commons License 2015.05.24 0 0 93733

Szép fogás, igazán megvetethetted volna egy helyi vállalkozóval :)

Előzmény: Törölt nick (93732)
Törölt nick Creative Commons License 2015.05.24 0 0 93732

Sülysápon.

Előzmény: tupolev (93731)
tupolev Creative Commons License 2015.05.24 0 0 93731

Hol sikerült elcsípni?

Előzmény: Törölt nick (93725)
GMIomsi Creative Commons License 2015.05.24 0 0 93730

Üdv! Valaki tudna segíteni nekem, hogy mi célt szolgálnak a c56osokban a bekarikázott dolgok? Előre is köszönöm.

lobbanórotor Creative Commons License 2015.05.24 0 0 93729

Nem csoda, én találtam. :D

Előzmény: boz-021 (93728)
boz-021 Creative Commons License 2015.05.24 0 0 93728

Nagyon jó gép, már csak egy "S" betű hiányzik róla.

Előzmény: lobbanórotor (93727)
lobbanórotor Creative Commons License 2015.05.24 0 0 93727

Poén lett volna, ha odakint futunk össze... :D

De a másik német ismerősöm nem kapott szabadságot múlt hétre, így majd később jön buszt venni. 

A 258-as amúgy hogy tetszett, élőben látva? :)))) 

Előzmény: boz-021 (93726)
boz-021 Creative Commons License 2015.05.24 0 0 93726

Ha végre lesz időm letölteni a fényképezőt, akkor... :D

Előzmény: lobbanórotor (93724)
Törölt nick Creative Commons License 2015.05.23 0 0 93725

GME-428 ex. Tiszakürt Önk. ma délután.

 

lobbanórotor Creative Commons License 2015.05.23 0 0 93724

Majdnem ki is jutottam, nagyon hívtak... :))))

Előzmény: torqmatic (93723)
torqmatic Creative Commons License 2015.05.23 0 1 93723

Úgy látom, nem esett róla szó, de a németeknél megint Ikarus találkozó volt:

 

http://phototrans.eu/17,505,13.html

BENczúr utca Creative Commons License 2015.05.22 0 0 93722

Elvileg igen.

Előzmény: Törölt nick (93720)
Törölt nick Creative Commons License 2015.05.22 0 0 93721
Előzmény: Törölt nick (93720)
Törölt nick Creative Commons License 2015.05.22 0 0 93720

Sziasztok!

 

Nem tudjátok ő még mindig Ceglédi kocsi?

 

pumukli89 Creative Commons License 2015.05.22 0 0 93719

Elkerült,de ahogy írták és írtam az ottani szovjet katonák helyijáratú autóbusza volt. Azt meg tudjuk miért..

Előzmény: BPO-105 (93716)
Mwin Creative Commons License 2015.05.22 0 0 93718

A szovjet hadsereg mindenhova vitte a saját buszait (is). Mivel az NDK-ban szép számmal jelen voltak, nem volt ritka látvány.

Anno én is láttam őket ott sokszor, meg is jegyeztem, hogy pont olyanok, mint amivel itthon közlekedtek a szoldateszkák.

Előzmény: BPO-105 (93716)
EKM-765 Creative Commons License 2015.05.22 0 0 93717

Ilyenek jártak anno Esztergomban is. Vajon lelőttek volna, ha akkor fotózok?

Előzmény: BPO-105 (93714)
BPO-105 Creative Commons License 2015.05.22 0 0 93716

OFF

Nem is tudtam, hogy ilyen került az NDK-ba is. Bár hozzánk meg LAZ került...

ON

Előzmény: pumukli89 (93715)
pumukli89 Creative Commons License 2015.05.21 0 0 93715

"Elég beteg lehetett azzal idáig eljönni"

 

Vonaton vitték,aztán Szovjetunikumi helyijárat volt/maradt.  

Előzmény: BPO-105 (93714)
BPO-105 Creative Commons License 2015.05.21 0 0 93714

Minden keletnémet Ikarus-fan álomvilága.

(Amúgy a második képen az eleje-hátulja Skodák mellett befigyel egy PAZ is. Elég beteg lehetett azzal idáig eljönni.)

Előzmény: MCA-001 (93713)
MCA-001 Creative Commons License 2015.05.21 0 0 93713

Két kép a BVG Omnibus Betriebshof Indira-Gandhi-Straße FB oldaláról:)

https://www.facebook.com/Hof.Indira?fref=ts

 

Alexander Platz, 70-es évek:

1984:

 

rezgaras Creative Commons License 2015.05.20 0 0 93712

Mi mindig Ik55-sel mentünk. Néha volt a sorban Ik31-es is, egyszer Ik66-os.

Előzmény: pg54 (93711)
pg54 Creative Commons License 2015.05.20 0 0 93711

Valamikor a 60-as évek közepén voltunk általános iskolai osztálykiránduláson FAÜ-től kölcsönzött IK620-assal, hát bizony nem ment 60-nál gyorsabban.

(Aztán egészen más műfaj volt az első gimis kirándulás 1969-ben Bp.-Kmét.-Szeged vonalon MÁVAUT-os IK55-tel!...)

Előzmény: rezgaras (93710)
rezgaras Creative Commons License 2015.05.19 0 0 93710

Nem kis kaland lehetett lemenni vele. Nemigen mentek gyorsabban 60-nál... :-)) (na jó, 80 talán kifért belőlük, üvöltő motorral)

Előzmény: norbee601 (93709)
norbee601 Creative Commons License 2015.05.18 0 1 93709
Scatty29 Creative Commons License 2015.05.18 0 0 93708

2011-ben lőttem már ezt a jószágot, remélem rendbe rakják:

Előzmény: Törölt nick (93707)
Törölt nick Creative Commons License 2015.05.17 0 0 93707
oleg_ris Creative Commons License 2015.05.17 0 0 93706

Hi!

Contact information for Classicbus was here:

 

http://www.classicbus.ru/contacts/

 

Official group in Facebook https://www.facebook.com/ClassicBus.ru

 

Előzmény: Vaskerekű (93704)
p96344 Creative Commons License 2015.05.17 0 1 93705

Ikarus 66.

 

Anglia:                              Nagykáta:

 

                              

 

Vaskerekű Creative Commons License 2015.05.17 0 0 93704

Hi!

I sent an email few weeks ago to the address given on the homepage but without any answer...how can I contact then Classicbus guys?

Előzmény: oleg_ris (93702)
norbee601 Creative Commons License 2015.05.17 0 0 93703

Szerintem 280-as utánfutó.

Előzmény: AegonT (93700)
oleg_ris Creative Commons License 2015.05.17 0 0 93702
Előzmény: simsonfighter1 (93686)
Scatty29 Creative Commons License 2015.05.16 0 0 93701
AegonT Creative Commons License 2015.05.16 0 0 93700
Scatty29 Creative Commons License 2015.05.15 0 0 93699

EUC-494 (Ikarus 548)

Megvan még?

YD-48-08 Creative Commons License 2015.05.14 0 0 93698

Nagykáta:

 

Scatty29 Creative Commons License 2015.05.13 0 0 93697
f.domino_ Creative Commons License 2015.05.13 0 0 93696

Jól látom, hogy ez egy 60-62-es évjáratú FAÜ-BKV járgány? Vagy volt máshol is oldalfali süllyesztett táblatartó és magasra szerelt kerek index?

Előzmény: AegonT (93565)
simsonfighter1 Creative Commons License 2015.05.13 -1 0 93695

Már nem eladó rájöttem hogy egy kincs nem adom el 

Előzmény: Törölt nick (93693)
htibor Creative Commons License 2015.05.13 0 0 93694

OFF

Szerintem:

Elérhetőségét megadta, aki kufárkodni akar megteheti élőben, minthogy Raktárvadászok különkiadás kerekedne rövid úton az egészből.

ON

Törölt nick Creative Commons License 2015.05.13 -1 0 93693

Holnap már csak 4 ezer lesz az ajánlatom...

Előzmény: Törölt nick (93692)
Törölt nick Creative Commons License 2015.05.13 -1 0 93692

Minden annyit ér, amennyit adnak érte. Valaminek az ára csak annyit jelent, hogy mennyit szeretnél érte kapni. Én adok érte 5 ezret, még ma, kp. Budapesten bárhol átveszem, ma 20:00ig.

Előzmény: simsonfighter1 (93688)
BPO-105 Creative Commons License 2015.05.13 0 0 93691

Az csak természetes.

Van pár ilyen sztorim, de annyira OFF, hogy még csak nem is busz volt.

Előzmény: siófoki35 (93690)
siófoki35 Creative Commons License 2015.05.13 0 0 93690

fúúú :D

 

Az az ikon is nagyon kell bele :D

Előzmény: BPO-105 (93681)
Pisszegő Creative Commons License 2015.05.12 0 0 93689

Üdv!

Érdeklődnék, hogy van -e valakinek szkennelt kezelési útmutatója Ikarus autóbuszokhoz? (vagy részletes műszaki leírása) Elsősorban a 415,435,260,284,280,266 típusok érdekelnének.

 

simsonfighter1 Creative Commons License 2015.05.12 0 0 93688

Ilyen áron árulták a vaterán is 

Előzmény: AegonT (93687)
AegonT Creative Commons License 2015.05.12 -1 0 93687

Alkudozzunk! 6480Ft-at adok érte.

Előzmény: simsonfighter1 (93686)
simsonfighter1 Creative Commons License 2015.05.12 0 1 93686

Előzmény: simsonfighter1 (93685)
simsonfighter1 Creative Commons License 2015.05.12 0 0 93685

Eladó ez a vadonatúj Ikarus 280 1:72 es modell prospektussal együtt,  ára 15 ezer Ft telefonon bátran hívj 06203358614

BPO-105 Creative Commons License 2015.05.12 0 0 93684

OFF

Nem a 266-osra írták, hogy BU a rendszám és nem BY, hanem erre. Innen jön a BU-zás.

Innentől kezdve szerintem egy rakás fölös hozzászólás ment el az egészre.

ON

Előzmény: Törölt nick (93683)
Törölt nick Creative Commons License 2015.05.12 0 0 93683

Kedves lobbanórotor!

 

Kérlek, azért ma még egyszer írjál légy szíves a "Régi magyar rendszámok"-ba. Nagyon szeretném a higgadt, meggondolt véleményedet megismerni.

 

Tisztelettel üdvözöllek

bandikaikarus Creative Commons License 2015.05.12 0 0 93682

Ventikuplung...

Előzmény: Ikaruszki (93676)
BPO-105 Creative Commons License 2015.05.12 0 0 93681
norbee601 Creative Commons License 2015.05.12 0 0 93680

266

Előzmény: 420 DI Zöld (93678)
420 DI Zöld Creative Commons License 2015.05.12 0 0 93679

Ikarus

Előzmény: 420 DI Zöld (93678)
420 DI Zöld Creative Commons License 2015.05.12 0 0 93678

www.partybusz.hu

Ez melyik típus nem tudja valaki?

norbee601 Creative Commons License 2015.05.12 0 0 93677

Attól függ, sokminden lehet...

Előzmény: Ikaruszki (93676)
Ikaruszki Creative Commons License 2015.05.12 0 0 93676

Hali.

A régebbi 260-280-asokon (és néhány, még futó) 250-esen mi csörög a motornál?

rezgaras Creative Commons License 2015.05.12 0 0 93675

Hozzátenném, úgy emlékszem az Ik66-osokon a középső ajtóval szemben volt az ülőkalauz, ott a középső, szélesebb ajtón volt a felszállás.

Előzmény: PN 15-10 (93674)
PN 15-10 Creative Commons License 2015.05.12 0 0 93674

Üdv! Mávag témához: " Dícséretre méltó kezdeményezés volt,hogy a rendkívül nehéz körülmények között dolgozó kalauzok munkakörülményeinek javítására - Közép-Európában elsőként-1958 októberétől a 35-ös autóbusz-viszonylaton kísérletképpen bevezették az ülőkalauz rendszert. A kedvező forgalmi tapasztalatok után döntötték el általános alkalmazását.Ennek kapcsán két év alatt mintegy 800 autóbuszt alakítottak át. A kalauzülést a hátsóajtó mellett, a kocsi jobb oldalán helyezték el. Ez az elhelyezés az utascsere szempontjából ugyan kedvezőtlenebb volt, mint a bal oldali elhelyezés, viszont a kalauz mindkét (csuklós kocsiknál mindhárom) ajtót jól látta, ami a biztonságnak kedvezett (az ülőkalauzos rendszert a trolibuszokon is bevezették, a villamosokon azonban nem vált be; a régi 10-es villamos vonalán 1947-ben tett kísérlet a 3600-as típusú villamossal is kudarcba fulladt). "  Mivel a Mávag Tr 5 és M 5 típusú buszokat a FAÜ 1962-ben selejtezte -szerintem- komolyan ott lehetett a tábla. 

 

Forrás: A főváros tömegközlekedésének másfél évszázada III.kötet

Előzmény: pumukli89 (93649)
PN 15-10 Creative Commons License 2015.05.12 0 0 93673

Üdvözlöm a tisztelt Fórumozókat!

BV-78-14 Creative Commons License 2015.05.12 0 1 93672

1982-83 körül volt Debrecenben egy Ikarus 255-ös (magánbusz),aminek elöl a linken szereplő buszhoz hasonlóan dupla lökhárítója volt ...:) Érdekesen nézett ki az is.

 

Kicsit off,de Ifákon is volt anno szokás,hogy az IFA-lökhárítót kicserélték Ikarus 200-as lökire,pont passzolt rá.A jobbak még a ködlámpákat is berakták,hogy még menőbb legyen az autójuk ...:D

Előzmény: Scatty29 (93667)
BV-78-14 Creative Commons License 2015.05.12 0 0 93671

"BZ-45-34" : )

Előzmény: pumukli89 (93669)
Racilaci Creative Commons License 2015.05.11 0 0 93670

Miskolcon az egyetemi kocsma falába is be van gyógyítva egy homlokfal.

Előzmény: pumukli89 (93669)
pumukli89 Creative Commons License 2015.05.11 0 1 93669

Mielőtt azt hinnéd hogy rád vagyok kihegyezve. Van ilyen nálunk itthon is több darab.

 

  

Előzmény: Scatty29 (93668)
Scatty29 Creative Commons License 2015.05.11 0 0 93668

Ez eléggé bizarr. :))))))))))))))))))))))))

http://img01.avto-nomer.ru/150507/o/su242867.jpg

Scatty29 Creative Commons License 2015.05.11 0 1 93667

Ez mekkora kendácsolás, ilyet sem láttam még xD :DDDDDD

http://img01.avto-nomer.ru/141026/o/ua396893.jpg

Scatty29 Creative Commons License 2015.05.11 0 0 93666

Elhagyott Ikarus 255 érdekes leghátsó ablakkal. :D

http://img01.avto-nomer.ru/140113/o/rub281033.jpg

Blindmouse Creative Commons License 2015.05.11 0 0 93665

Mondjuk szerencsére ez olyan baki, ami egy órán belül javítható, ha csak a két táblát kell megcserélni, és felszegecselni/csavarozni.

Amúgy meg még a 180/556 is hátsóajtózós volt a feliratozások szerint.

 

De ki lehet próbálni a következő felújításnál hogy megbízni egy embert aki ezeket a bakikat már a készülés alatt figyeli, adatot/képeket gyűjt, összeírja akár az itteni emberek használható észrevételeit, meglátását, tapasztalatát, és továbbítja a megfelelő embereknek hogy ne legyenek ilyen bakik mégegyszer.

Szerintem egy ilyen tétel, egy busz felújításának az árába viszonylag könnyen bele is fér.

 

 

 

Előzmény: siófoki35 (93654)
Törölt nick Creative Commons License 2015.05.11 0 2 93664

Kedves Pumukli89 és Mindenki!

 

A "67 éves ember" lassan egyáltalán nem fog merni megszólalni, pedig csak annyit szeretne elmondani ill. elérni, hogy ha valamit létre akarunk hozni - pláne "történelmi hűség" szerint - akkor tegyük azt lelkiismeretesen, valóban "legjobb tudásunk szerint".

Ne csak azért, hogy "valamit" csináljunk!

A vélemény a "régi" és "új" BKV-ról sajnos nem alaptalan, mert valós tapasztalatokon nyugszik de ennek tárgyalása nem idevaló.

A legutóbbi problémához annyit, hogy én sem emlékszem miként volt az "ülőkalauz" előtti utas áramlási rend?!

 

Még egy kis "demagóg duma" a végére: a jól és precízen végzett munka semmivel sem jár több fáradtsággal, mint......

 

Üdvözlettel

Előzmény: pumukli89 (93662)
rezgaras Creative Commons License 2015.05.11 0 0 93663

Az ülőkalauz rendszer bevezetése után egyértelműen hátsó ajtózás volt. Tömeg esetén kisgyerekeseknek elnézték, ha az első ajtón szállnak fel, ilyenkor a jegy árát az emberek láncban adták hátra a kalauznak, a jegyet pedig vissza.

 

A kérdés valójában az, hogy volt az ülőkalauz rendszer előtt, amikor a kalauz előre-hátra járkált a kocsiban. Érdekes, erre nem emlékszem. Apám magas volt, csak hátul a peronon fért el (onnét sem látott ki), emiatt mi mindig hátul szálltunk fel. Előtte szertartásosan levette a kalapját...

 

Előzmény: BPO-105 (93661)
pumukli89 Creative Commons License 2015.05.10 0 1 93662

Azért ott volt egy tiszteletteljes kérés,mármint hogy ki szóljon hozzá:

 

http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=134872235&t=9043237

Előzmény: Scatty29 (93660)
BPO-105 Creative Commons License 2015.05.10 0 0 93661

És egyszerűen látható oka is volt ennek: egyrészt a kezdeti járművek kialakítása, majd az ebből eredően szintén hátra helyezett kalauzülés.

Előzmény: AegonT (93650)
Scatty29 Creative Commons License 2015.05.10 -2 0 93660

Semmi sem jó nekik!!!!!

Előzmény: siófoki35 (93654)
torqmatic Creative Commons License 2015.05.10 0 2 93659

Azért ez szerencsére nem így megy... Vagy szerinted előbb-utóbb akkor menetrend szerinti közlekedés se lesz, mert azt is sokan kritizálják?

Előzmény: siófoki35 (93654)
toto92 Creative Commons License 2015.05.10 0 5 93658

Ha a buszfelújítás 2015-ben úgy néz ki, hogy valaki csinál valamit és a végeredménynek annak minőségétől függetlenül örülni kell, akkor ne is legyen mert így baromira nincs értelme.

Előzmény: siófoki35 (93654)
AegonT Creative Commons License 2015.05.10 0 0 93657

Ekézés az lenne, ha apróságokba, nehezen, vagy egyáltalán nem pótolható dolgok hiányába kötné(n)k bele. Ez, mint már volt megbeszélve, nem az. 

Előzmény: AegonT (93656)
AegonT Creative Commons License 2015.05.10 -1 1 93656

Én meglepődnék ha abbamaradna. Folyamatosan az a hivatalos kommunikáció, hogy "ja sz*r, és?!" Szóval nem sok vizet zavar, hogy nincs mindenki elszállva tőle. De hát ez van, ha "5-6 fénykép alapján" csinálták. 

Előzmény: siófoki35 (93654)
pumukli89 Creative Commons License 2015.05.10 0 0 93655

Csak halkan. Nem ekézi senki, csak észrevétel volt.

 

Egyébként meg szerintem sem szabad kritizálni a buszt! Pláne nem egy tiszta agyú normális,nem alkoholista 67-éves embernek aki ott dolgozott sofőrként,ráadásul gyerekként meg utazgatott a MÁVAG TR-en.

Előzmény: siófoki35 (93654)
siófoki35 Creative Commons License 2015.05.10 -2 2 93654

annyit ekézizek már ezt a mávagot, hogy nem csodálnám, ha egyszer csak nem lenne több buszfelújítás...

Előzmény: pumukli89 (93649)
Mr.omnibusz Creative Commons License 2015.05.10 0 0 93653

pumukli89 Creative Commons License 2015.05.10 0 1 93652

Köszi,és egyben szomorú is. Köztünk élnek/éltek olyanok akik még utaztatok rajta. Hogy miért nem lehet egy ilyen buszfelújításnál kérdezni?Akár itt is.

Előzmény: AegonT (93650)
Scatty29 Creative Commons License 2015.05.10 0 0 93651
AegonT Creative Commons License 2015.05.10 0 0 93650

Így van... egész sokáig volt a hátsóajtózás, mire véget ért rég kifutottak a FAÜ csuklósok is... 

Előzmény: pumukli89 (93649)
pumukli89 Creative Commons License 2015.05.10 0 0 93649

Üdv! Még mindig MÁVAG. Kérem csak olyan Emberek válaszoljanak akik valamennyire ismerik a korszak tömegközlekedését. Köszönöm.

 

 

 

Tegnap esti email egy régen ott dolgozó gépkocsivezetőtől.(Igaz ő az IK 620-al kezdett.) :

 

- "Továbbá feltűnt nekem egy másik baklövés is.Szerintem sohasem volt rajtuk az első ajtótól a hátsó felé utasáramoltatás. Mindig hátul kellett felszállni és elől le. Én úgy emlékszem az első ajtó lépcsőjére felfestve ez volt: Csak leszállóknak. "

 

Ez az utasáramoltatás annak idején igaz volt?

 

Kéretik nem Anyázni az észrevétel miatt!

 

 

BENczúr utca Creative Commons License 2015.05.10 0 0 93648

Annyira nem újdonság, már több mint 1 éve is fehér volt.

Előzmény: suraki1 (93647)
suraki1 Creative Commons License 2015.05.10 0 0 93647

Ha esetleg vadászati szempontból érdekelne valakit, FLX-671 IK 396 teli fehér lett.

suraki1 Creative Commons License 2015.05.10 0 0 93646
Látogatói szempontból eddig is egy nap, a szombat volt.
Előzmény: fish70 (93645)
fish70 Creative Commons License 2015.05.09 0 0 93645

Sziasztok!

 

Az idei polgári találkozó 1 napos lesz?

Vagy változatlanul péntek-vasárnap időtartamban gondolkodjunk?

 

Köszi

f

BPO-105 Creative Commons License 2015.05.08 0 0 93644

És ilyen volt előtte.

Tiszta Nógrád-feeling.

Előzmény: lobbanórotor (93641)
EKM-765 Creative Commons License 2015.05.07 0 1 93643

Wazze.

Előzmény: BPO-105 (93640)
Scatty29 Creative Commons License 2015.05.07 -1 0 93642

Ezmiez??!!! xD

Előzmény: BPO-105 (93640)
lobbanórotor Creative Commons License 2015.05.07 -1 1 93641

Előzmény: BPO-105 (93640)
BPO-105 Creative Commons License 2015.05.07 0 1 93640
Scatty29 Creative Commons License 2015.05.07 0 0 93639

Szomorúság. :((

Előzmény: gabesz919_II (93637)
BPO-105 Creative Commons License 2015.05.07 0 0 93638

Na, oda se lesz már értelme elmennem akkor.

(Csak az OFF Tátrák miatt.)

Előzmény: gabesz919_II (93637)
gabesz919_II Creative Commons License 2015.05.07 0 1 93637

Az Ikarus 280-asok utolsó napja Szófiában:

 

 

Dante001 Creative Commons License 2015.05.06 0 0 93636

Tisztában vagyok ezzel a dologgal, de a ZF-ek jellegzetes hangja a 3-as fokozatba kapcsoláskor hallatszik legjobban, úgyhogy ennek sok köze nincs hozzá.

Előzmény: GNX-341 (93633)
LMS-640 Creative Commons License 2015.05.06 0 0 93635

Ez az "F" és "G" szelep mit takar, mi a funkciójuk?

Előzmény: bandikaikarus (93634)
bandikaikarus Creative Commons License 2015.05.06 0 0 93634

Amirol irsz abban van igazad, annyit tennek hozza, hogy az elovalaszto gombsoron az "12DNR" vagy az "1D2NR" az csak az economy-program megkulonboztethetosegenek relevanciaja vegett mervado, tekintettel arra, hogy barmikor letrehozhato barmilyen sorrendu gombsor (pl. D21NR is; csak ertelme nem sok van...). A nyomatekvalto mukodesenek valos folyamatat az elektronika vezerleseben az EPROM-ba egetett szoftveres tematika hatarozza meg, illetve az, hogy a valtomuben megtalalhato-e a "G" szelep (amennyiben azt a "vonyito" hangot keressuk...). 

Mindenkeppen hozzatennem, hogy ebben a temaban ex-recseis tt. a mindentudo uber alles, hatha segit jobban helyre tenni a temat! ;)

Előzmény: GNX-341 (93633)
GNX-341 Creative Commons License 2015.05.06 0 0 93633

Off

 

A BKV-s Ikarusoknál általában 1D2NR gombsor van:

 

1 - Egyesben marad a kocsi, kivéve, ha például a 3. fokozatban nyomjuk be a fix 1-et, akkor 3-ban marad.

D - Egyesből indul a váltó és minden fokozatot felvált.

2 - Kettesből indul a váltó és minden fokozatot felvált. Itt ugye kihagyja az első fokozatot, így az első fokozat "vonyítása" kimarad. (Ez a "takarékos" fokozat, amivel elvileg üzemanyagot lehet megspórolni, ha üres a kocsi és sík terepen halad, tömött kocsinál elég nehézkesen indul ebből a fokozatból.)

 

Aztán van ugye az 12DNR gombsor:

 

1 - Egyesben marad a kocsi.

2 - Egyesből indul a kocsi, kettesig vált fel. (BKV-s kocsiknál hármasig vált fel)

D - Egyesből indul a kocsi és minden fokozatot felvált.

 

On

Előzmény: Dante001 (93624)
bandikaikarus Creative Commons License 2015.05.06 0 0 93632

Valoszinuleg arra gondolsz, hogy a 4 HP 500 nyomatekvaltonal ket tipusu vezerles letezik, az AEM 6 es az EST 18 (ez van a 412, 415, 435-ben is). Az EST 18-cal erkezett a '93-as 280-as sorozat, ennek a "nyoszorgeset" hallhatod, mikor megallsz a kocsival es "fel uresbe" kapcsolja a valtot, azaz az "F" helyett a "G" szelepet kapcsolja be, hogy a Wandler ne kepezzen hoterhelest. Ez magyarazhatja az altalad velelmezett "tobb tipus" kerdeskoret. 

Előzmény: Ikaruszki (93618)
Minimodel Creative Commons License 2015.05.05 0 0 93631

Egy kis galéria, még nem voltak a képek szerintem.

http://www.busbahnbilder.de/include.php?path=galerie_sub&cid=4

-= BPO-478 =- Creative Commons License 2015.05.05 0 0 93630

Megtréfált a fórummotor, úgy tűnt, mintha beágyazta volna...
Tehát:

http://grofjardanhazy.tumblr.com/post/118211174581/a-giron-az-ikarus-kubaban-levo-szerelouzeme-eleg

Előzmény: -= BPO-478 =- (93629)
-= BPO-478 =- Creative Commons License 2015.05.05 0 0 93629

Hátha más is talál újdonság erejével ható képet ebben az összeállításban.

 



pg54 Creative Commons License 2015.05.05 0 0 93628

Köszönöm, lemaradtam róla.

Előzmény: AegonT (93611)
norbee601 Creative Commons License 2015.05.05 0 0 93627

Egész pontosan Herceghalom állomás közelében van.

Előzmény: norbee601 (93626)
norbee601 Creative Commons License 2015.05.05 0 0 93626

Ott van még:)

Előzmény: EKM-765 (93625)
EKM-765 Creative Commons License 2015.05.05 0 0 93625

Ezt Tatabánya és Biatorbágy között láttam a vonatból négy éve, nem tudom megvan-e még. Keresd meg Sínbiciklis topiktársat, talán többet tud róla. 

Előzmény: BahnScorper (93621)
Dante001 Creative Commons License 2015.05.05 0 0 93624

Sose hallottam ilyenről. Egy váltógombsor van, oszt csókolom, de az a váltón annyit állít hogy meddig kapcsol fel, ettől a jellegzetes ZF hang nem szűnik meg.

Előzmény: Törölt nick (93623)
Törölt nick Creative Commons License 2015.05.05 0 0 93623

Azt, hogy lehet állítani rajta. Van olyan busz ahol a jv állít, van ahol a szerelő a váltó vezérlőn.

Előzmény: Dante001 (93622)
Dante001 Creative Commons License 2015.05.05 0 0 93622

Mit jelent az, hogy ha abba van kapcsolva?

Előzmény: suraki1 (93620)
BahnScorper Creative Commons License 2015.05.05 0 0 93621

Cseh ismerőseim Ikarus-Avia 553 komplett felújításához keresnek tervrajzokat, illetve nem ártana, ha akadna egy donornak használható jármű is, mert állítólag az alvázzal bajok vannak. Tud valaki segíteni ebben a kérdésben Gugli elvtárson kívül? Én nem kecsegtettem sok jóval őket, hiszen ebből a típusból nem volt túltengés idehaza...

suraki1 Creative Commons License 2015.05.05 0 0 93620
A hang üzemmódfüggő is. Vannak ún.kímélős váltók, ha abba van kapcsolva nem vonyít. Illetve újabb darabok, pl.400-asokban csak a 3.-ba váltáskor nyávognak, főként.
Előzmény: Ikaruszki (93618)
Dante001 Creative Commons License 2015.05.05 0 0 93619

Nyilván, létezett pár évtizedig a gyár.

Előzmény: Ikaruszki (93618)
Ikaruszki Creative Commons License 2015.05.05 0 0 93618

Az Ikarusokba többféle ZF váltót is beépítettek az évek során? Mert egy-két gépen nem is hallani azt a jellegzetes nyögő hangot.

AegonT Creative Commons License 2015.05.05 0 0 93617

Köszi. :D

Előzmény: P.stephenson (93616)
P.stephenson Creative Commons License 2015.05.05 0 0 93616

Igen, azok voltak, igen, a BKV is tud róluk, és nem, egyelőre nincs tervben egy 60-as projekt.

Előzmény: AegonT (93614)
Utasbiztonsági Ellenőrzés Creative Commons License 2015.05.04 0 2 93615

Én is így gondolom.

Előzmény: -= BPO-478 =- (93613)
AegonT Creative Commons License 2015.05.04 0 0 93614

Akkor jól írtam, tényleg egy 60/601/602 egy 60T és egy 31(1) képe volt fenn? Erre ugyanis egyszer nem érkezett megerősítés. (Ha viszont igen, van-e lehetőség vajon a BKVt és a tulajt összehozni, hiszen például dízel 60-as sincs még a nosztalicskaflottában.)

Előzmény: -= BPO-478 =- (93613)
-= BPO-478 =- Creative Commons License 2015.05.04 0 0 93613

OFF.
A posztoló megkapta a választ. A képek és a hozzászólások el lettek távolítva. Mindenki boldog immár. Légy szíves ne generálj újabb vitát ugyanarról a gumicsontról, hogy telephelyi vagy nem az.

Ha nincs a nyakaskodás, és a vélt vagy valós igazsághoz körömszakadtig ragaszkodás, két-három hozzászólás után lekerül a fotó, és nem tör ki akkora patvar, hogy 10 paraszt gyerek se éri körbe, tiltások, miegymás.

 

Itt fejezzük be, kérlek. Snitt.
______________________
ON.

Előzmény: AegonT (93611)
YD-48-08 Creative Commons License 2015.05.04 0 0 93612

Nincs gond. Olyan töröltette aki ezelőtt 4 hsz-el lentebb szintén feltett egy telephelyest,de!  Neki szabad.

AegonT Creative Commons License 2015.05.04 0 0 93611

"Telephelyi" fotóról szóló veszekedés volt, és mivel "telephelyi" így szanálva lett. Épp, csak a posztoló kérdésére nem volt válasz, hogy ugyan, milyen buszt látott. 

Előzmény: pg54 (93609)
-= BPO-478 =- Creative Commons License 2015.05.04 0 0 93610

ANA-BV 100



via                                  via

Előzmény: -= BPO-478 =- (93608)
pg54 Creative Commons License 2015.05.04 0 0 93609

Hová lett innen - ha jól számoltam - 27 hozzászólás?

-= BPO-478 =- Creative Commons License 2015.05.04 0 0 93608

Ikarus 55 (1972) eladó.

 

 

via

YD-48-08 Creative Commons License 2015.05.03 0 0 93580

Köszönöm!

Előzmény: Kuvik76 (93579)
Kuvik76 Creative Commons License 2015.05.03 0 0 93579

GF 02-28

Előzmény: YD-48-08 (93576)
BPO-105 Creative Commons License 2015.05.03 0 0 93578

Ebbe bizony belenyúltak. Nem nagyon, csak kicsit.

-= BPO-478 =- Creative Commons License 2015.05.03 0 1 93577

Valószínűleg új rendszámot kapott.

Előzmény: Scatty29 (93573)
YD-48-08 Creative Commons License 2015.05.03 0 0 93576

Estét!Reggelt? :)

 

Tudna valaki a busz rendszámában segíteni? A 10-es Volánhoz tartozott. 1978.12.30,a kép készítés időpontja.

 

lobbanórotor Creative Commons License 2015.05.03 0 0 93575

És egy Szovtranszavtós 250-es 1988-ból... de nem Egerből! :D Krakkóból. 

Előzmény: lobbanórotor (93574)
lobbanórotor Creative Commons License 2015.05.03 0 0 93574
Scatty29 Creative Commons License 2015.05.02 0 0 93573

FKB-869:

A keresésnek nincs eredménye. Ilyen adatokkal autó nincs forgalomban, esetleg elgépelt valamit.

 

Hmm....valaki tud valamit? :D

AegonT Creative Commons License 2015.05.01 0 0 93572

Tényleg... a rendszámot nem is néztem. Mea culpa.

Előzmény: -= BPO-478 =- (93571)
-= BPO-478 =- Creative Commons License 2015.05.01 0 0 93571

"Még"? Ez ránézésre konkrétan ugyanaz, csak pár évvel régebbi képeken.

Előzmény: AegonT (93569)
norbee601 Creative Commons License 2015.05.01 0 0 93570

Pedig van.

Előzmény: Scatty29 (93568)
AegonT Creative Commons License 2015.05.01 0 0 93569
Előzmény: Scatty29 (93568)
Scatty29 Creative Commons License 2015.05.01 0 0 93568
MFP508 Creative Commons License 2015.05.01 -1 0 93567

Szerintem optikai csalódás, amire a távolság jobban rájátszik! 

Előzmény: BPO-105 (93562)
YD-48-08 Creative Commons License 2015.05.01 0 0 93566

Köszönöm!

Előzmény: AegonT (93565)
AegonT Creative Commons License 2015.05.01 0 0 93565

A kép:

És egy remek facebook csoport.

Előzmény: YD-48-08 (93564)
YD-48-08 Creative Commons License 2015.05.01 0 0 93564

Sajna nem látható. :(

Előzmény: AegonT (93563)
AegonT Creative Commons License 2015.05.01 0 0 93563

Békéskontent:
https://www.facebook.com/groups/magyarjarmuvek/permalink/700283490115597/

BPO-105 Creative Commons License 2015.05.01 0 0 93562

Eddig nem nagyon tűnt fel, de a késői 620/630-asok és a 180/556 paraméterei ilyen hasonlóak lettek volna? (Ablak, kerékkivágás, burkolólemezek, stb.) Vagy csak a távolság "előnyét" élvezem a képen?

Előzmény: MFP508 (93560)
trizs77 Creative Commons License 2015.05.01 0 0 93561

Szépek, gondozottak.

 

A második GA 81-04-ről igen kevés kép van, lett légyen egyedi autóbusz az átépítés után.

 

 

Előzmény: MFP508 (93560)
MFP508 Creative Commons License 2015.05.01 -1 0 93560

Jó de azt hiszem ez a világ már elmúlt, már rég nincsenek a cégnek ilyen extra szolgáltatásai, és örülhetünk, hogy a nosztalgia fogalma (buszok, villamosok, trolik ) terén ekkora lépések történtek! 

 

 

Valamikor régen! (fotó: Old-Ikarus) 

Előzmény: =D Doma (93556)
MFP508 Creative Commons License 2015.05.01 -1 0 93559

Ez most hogy kapcsolódik ide? Egy Ik 260-ból kialakított felsővezeték jégmentesítő, és??

Előzmény: AegonT (93555)
AegonT Creative Commons License 2015.05.01 -1 0 93558

Van, hogy szétvágás során a buszról levágják a tetőt, van, hogy nem. Ha levágják róla a tetőt, máris létrejön a tető nélküli/ kabrió jármű. :D 
Nem saját "poén" az egyik fb-os csoportban humorizált így valaki. 200-as kabriója a BKVnak nem volt. 

Előzmény: Blindmouse (93557)
Blindmouse Creative Commons License 2015.05.01 0 0 93557

Olyat mutass ami kész is lett, és kék-szürke színekben üzemelt is.

"előtte" képpel nem megyünk sokra.

 

Én nem emlékszek ilyenre, de sokmindent én sem láttam. tényleg érdekelne.

Előzmény: AegonT (93555)
=D Doma Creative Commons License 2015.05.01 0 0 93556

gondolom nem elhanyagolható szempont 1-1 felújításnál, hogy némi hasznot is hozzon az adott darab.. egy cabrio 260-ast, vagy kettőt egész nyáron hétvégenként pörgetni a duna mentén körbe, a várba és a hősök terén mondjuk fejenként egy-egy jegyért gondolom sokkal inkább kifizetődő lenne, mint egy most még "tucat" nosztalgia járművet.. ugye nem utolsó szempont, hogy legyen egy kis szenzáció.. pénzért mondjuk a 156-ra nem hiszem hogy az átlag nézelődő, egy kisgyerekes család, vagy egy turista csoport felszállna, de egy szép kék ezüst cabriora, ráadásul ennyiért csak-csak.. 

 

260-as van sok, alkatrész szintén, szakértelem házon belül egy ilyen átalakításhoz gondolom szintén, így tán nem lenne akkora kiadás.. és azért reklámnak se lenne utolsó..

 

de pl 55-ös volt? :D

Előzmény: MFP508 (93550)
AegonT Creative Commons License 2015.05.01 -1 0 93555

Pedig volt, nem is kevés. Például itt van egy, a kabriósítást megelőző napokban: http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=101449266&t=9043237

Előzmény: MFP508 (93554)
MFP508 Creative Commons License 2015.05.01 -1 0 93554

Én ilyet még soha nem láttam, ezért nem értettem doma mester felvetését Sz.L.-nak címezve? 

Előzmény: Blindmouse (93553)
Blindmouse Creative Commons License 2015.04.30 0 0 93553

Volt 200-as BKV-s tetőmentes?

 

Előzmény: MFP508 (93552)
MFP508 Creative Commons License 2015.04.30 -1 0 93552

És mi köze ennek a BKV-hoz? Gondolod majd visszatér a Sallai effektus a békeidőből, és bérgyártást kezd levedlett IK260-as buszokból? 

Előzmény: Blindmouse (93551)
Blindmouse Creative Commons License 2015.04.30 0 0 93551

Mert a 70 darab pink hop on hop off ikarus 2XX, nem elég a városban. :D

Előzmény: MFP508 (93550)
MFP508 Creative Commons License 2015.04.30 -1 0 93550

''260as kidobálások közepette 1-2 cabrio átalakítás?,,

 

Azt mi a fenének??? :)))))

Előzmény: =D Doma (93527)
litlebubu Creative Commons License 2015.04.30 0 4 93549

Hogy lenyugodjanak a kedélyek!

 

 

EKM-765 Creative Commons License 2015.04.30 0 0 93548
Blindmouse Creative Commons License 2015.04.30 0 0 93547

5-6?

 

Beírom a google-ba hogy TR5, és kapok egy csomó képet.  Valahogy nehéz elhinni hogy nem tűnt fel nekik hogy nem stimmel az a vonal, illetve annak dőlésszöge.

 

Szerintem van olyan kép is, amiből simán vissza lehetett volna rajzolni és saccra ha nem is miliméterre de beméretezni. 

Előzmény: kristoof (93538)
litlebubu Creative Commons License 2015.04.30 0 0 93546

De tényleg4 Egyébként is OFF típus ebben a topikban!

litlebubu Creative Commons License 2015.04.30 0 1 93545

:-))))))))))))))))))

Előzmény: pumukli89 (93543)
Scatty29 Creative Commons License 2015.04.30 -1 0 93544

OFF Jó lesz az 24-nek is. (: ON

Előzmény: pumukli89 (93543)
pumukli89 Creative Commons License 2015.04.30 0 1 93543

Szerintem is itt álljunk meg! Már egy 20 éves kölyök is dühöng & mérges. Szóval jó lesz itt vigyázni. : ((

litlebubu Creative Commons License 2015.04.30 0 1 93542

Ez egy rendkívül jó rajz! Ebből lehetett volna csak igazán dolgozni!

 

Előzmény: AegonT (93539)
Scatty29 Creative Commons License 2015.04.30 -1 0 93541

Mi lenne hanem keltenéd itt a feszkót?

Mi lenne ha örülnél ennek a csodának?

Mi lenne ha örülnél az egyetlenegy példánynak?

 

ON

Már engem dühitesz ezzel!

Előzmény: AegonT (93539)
AegonT Creative Commons License 2015.04.30 0 0 93540

Neked is, ahogy egy Lantásnak is mondtam már: Nem a lakatos munka az igénytelen, az nagyon rendben van. A restaurátori hagy maga után "némi" kívánnivalót. 

Előzmény: kristoof (93538)
AegonT Creative Commons License 2015.04.30 -2 1 93539

Minthogy ennek nem volt, így történhetett meg, hogy másikat kapott az eredeti helyett... 
Itt van/ volt ez. Oké, nagyon kevés, és nem is igazán pontos, de alapnak megteszi. Fel kell számozni, és lehetett volna ebből dolgozni. Vagy nem 5-6, hanem 500-600 képből. (Egyébként nem hiszem el, hogy képek alapján dolgoztak, vagy ha igen, akkor azok a képek nem Tr5-ről készültek.) A hűtőrács az tényleg nagyon szuper lett, de minden más, amit a Lanta csinált nem. Bár világos, a Lanta tévedhetetlen. Ha mégis tévedne, majd idomul a tévedéshez a világ. 

Előzmény: kristoof (93538)
kristoof Creative Commons License 2015.04.30 0 6 93538

"Úgy hiszem annak a homlokfala lett rátorzítva a kocsira"

 

Rosszul hiszed! A kocsinak konkrétan nem volt homlokfala! Elmesélek egy nem is olyan nagy titkot:

 

A srácok konkrétan öt-hat fotóból dolgoztak. Nem maradt fenn semmilyen dokumentáció az eredeti kocsiról, hogy mi hol volt pontosan! Olyan ember már rég nem él, aki ennek a kocsinak a homlokfalát csinálta. Gyakorlatilag se a busz elejéből nem maradt semmi, sem doksi nem volt! Volt öt-hat fotó, lemezek és kalapács volt csak! A srácok így készítették el a busz elejét, sokszor túlórában, kalapálták a lemezt és még egyszer mondom fényképek alapján, mindent, de mindent lemezből hajlítottak kalapáltak, hegesztettek. Nem túlzok, ha azt mondom ez a busz, kézből készült! 

 

Hatalmas riszpekt nekik, hogy a kocsi ilyen körülmények között ennyire jól sikerült! Egyébként szólj nekem nyugodtan! Bemegyünk ketten a Lantába, kapsz pár fotót, kapsz egy darab lemezt és szerszámokat, aztán megmutathatod, hogyan kellett volna csinálni! Esküszöm elintézem neked és, ha jobban sikerül megkövetlek és mindenki előtt bocsánatot kérek tőled...

 

(Amúgy ilyenkor tök megértem Pali bácsit, hogy néha teljesen elmegy a kedve ettől az egésztől...)

Előzmény: AegonT (93462)
pumukli89 Creative Commons License 2015.04.30 0 0 93537

:-))

Előzmény: litlebubu (93536)
litlebubu Creative Commons License 2015.04.30 0 0 93536

Ügyes vagy Ötvös Csöpi!

Előzmény: Törölt nick (93526)
pumukli89 Creative Commons License 2015.04.30 0 0 93535

A.M.  1949 

 

 

Vitték mint a cukrot. :)

AegonT Creative Commons License 2015.04.30 0 0 93534

Itt a kép a félkész kocsiról. Január 26-ai. Ha akkor megbontják, akkor késik a kocsi néhány hetet, de legalább nem azon kellene filózni, hogy ez azért lett ilyen, mert:
- Nem ért hozzá, aki csinálta (és életében, még képen sem látott Tr5-öst) így rátorzította a kistesót erre. 
- Szándékos igénytelenség (amolyan #jóvanazúgy, pont, mint az elkészült kocsihoz való hozzáállás)
- Fix időre kellett elkészülnie, így ez sikerült.
- valami más?

Előzmény: Blindmouse (93531)
=D Doma Creative Commons License 2015.04.30 0 0 93533

hát szerintem elférne mellette.. van annyira különleges, hogy érdemes legyen eltenni..

Előzmény: nemeza (93528)
Blindmouse Creative Commons License 2015.04.30 0 0 93532

Nagyon szívesen,  tényleg akkor kellett volna ezzel sokat "játszani" amikor épült hozzá az eleje.   :(

Előzmény: Szedlmajer László (93517)
Blindmouse Creative Commons License 2015.04.30 0 0 93531

Az a baj hogy még a monitor előtt ülők is észreveszik,  holott akiknek a munkája lett volna ez, nem voltak rá képesek.

Szerintem a Lantában is van internetelérés..    esetleg fényképezőgép is meg lehetett volna csinálni az ilyen összehasonlítást a félkész járgánnyal még a vasmunka alatt.

 

 

Előzmény: litlebubu (93525)
AegonT Creative Commons License 2015.04.30 0 0 93530

Igen, a december óta hangoztatott, "ez rossz, nem szabadnak így kinéznie" üzenetekre is az a válasz volt - szinte mindenkitől - hogy várjuk meg, míg elkészül, akkor hogy fog kinézni. Pedig akkor még lehetett volna javítni. Csak ugye a Lanta becsületét minden áron óvni kell... 

Előzmény: pumukli89 (93529)
pumukli89 Creative Commons License 2015.04.30 0 0 93529

Azért volt egy /több!)érdekes hsz.,pl a 67 éves embertől,aki közel 40 évet tolt le a cégeteknél. Elmondta hogy gyerekként még ült a típusba,és neki sem igazán tetszik ahogy fel lett újítva.Rá szerintem nem igazán lehet mondani,hogy egy monitor előtt ülő ember "siránkozása".

 

Viszont ha jól olvastam előbb,SZ.L. szerint sem tökéletes, de ez már így marad.

 

 

(És mindenki menjen el a kiserdőből,mondta annak idején az erdész.)

Előzmény: litlebubu (93525)
nemeza Creative Commons License 2015.04.30 0 0 93528

Szerintem 411 fura lenne, ott lesz a 412, ami már készül.

Remélem lesz eltéve Ezüstnyíl 260-as is :)

Előzmény: =D Doma (93527)
=D Doma Creative Commons License 2015.04.30 0 0 93527

kritikák ellenére lesz folytatás?

 

pl 211?

 

esetleg 

 

https://fbcdn-sphotos-g-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xpa1/v/t1.0-9/1959518_756957377752155_7403315626150333791_n.jpg?oh=85c6990418a45d38cd5e3bdeb8f20e89&oe=55C9BAE8&__gda__=1439333589_876581027f298394b3437a46505a225f

 

vagy 

 

https://fbcdn-sphotos-g-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xfp1/v/t1.0-9/1451345_938727732846678_860863966781970935_n.jpg?oh=fcca2515cfa4dd0c988361bfb6627057&oe=55D27FA2&__gda__=1439788963_c16a18c98e92f442d0b45420a4c7a59e

 

mondjuk ha egyszer selejtezésük mellett döntenek, vagy esetleg cserével egy-egy vázjavított 435ösre? :D

 

260as kidobálások közepette 1-2 cabrio átalakítás?

Előzmény: Szedlmajer László (93517)
Törölt nick Creative Commons License 2015.04.30 0 0 93526

Bizony bizony hamis a baba...  már itt tart a bkv

Előzmény: litlebubu (93525)
litlebubu Creative Commons License 2015.04.30 0 0 93525

Én ezúton szeretném kifejezni gratulációmat a munkához!  Nagyon örülök, hogy egy ilyen szép autóbusszal gazdagodott a BKV nosztalgia flottája!  Okos kritizálók mindíg lesznek, talán ebben vagyunk a legjobbak európában! A nagy megmondóemberek számában! A monitor előtt ülve kritizálni a legkönnyebb és még kényelmes is!

Előzmény: Szedlmajer László (93517)
Scatty29 Creative Commons License 2015.04.30 0 0 93524

Köszi szépen és neked is Alkaa. :)

Előzmény: BPO-105 (93523)
BPO-105 Creative Commons License 2015.04.30 0 1 93523

A mostani eredetileg a DZA-297.

Előzmény: Scatty29 (93510)
Törölt nick Creative Commons License 2015.04.30 0 0 93522

 

Pelikán: Ez citrom!
Virág elvtárs: Narancs.
Pelikán: Citrom!
Virág elvtárs: Nem nyitok vitát.

 

Előzmény: Szedlmajer László (93517)
lobbanórotor Creative Commons License 2015.04.30 0 1 93521

Konzerv. 

Előzmény: Scatty29 (93516)
ricsi567 Creative Commons License 2015.04.30 0 0 93520
Scatty29 Creative Commons License 2015.04.30 0 0 93519

Betegszállító ukrán 620-as :D

http://hu.platesmania.com/ua/nomerb34916

Scatty29 Creative Commons License 2015.04.30 0 0 93518

Rendes formátumu rendszámot kap majd?

Mint pl "NBZ-035"?

Előzmény: Szedlmajer László (93517)
Szedlmajer László Creative Commons License 2015.04.30 0 0 93517

Nagyon köszönöm ezt a képet, nekem szemléletes.

Bocsásson meg mindenki, de ez alapján nem fogom átépítetni (vindikálom magamnak a jogot, ha kvázi már én csináltattam meg /szereztem forrást a megcsinálásra).

A kocsi mint írtam a miénk, a BKV-é, és remélem, hogy pár hónap elegendő lesz a  hatósági vizsgájának a rendezéséhez. Gondolhatjátok, hogy nem egyszerű mutatvány.

 

 

Előzmény: Blindmouse (93511)
Scatty29 Creative Commons License 2015.04.30 0 0 93516

Eredetivel mi lett akkor?

Előzmény: lobbanórotor (93515)
lobbanórotor Creative Commons License 2015.04.30 0 0 93515

Csak papíron. 

Előzmény: Scatty29 (93510)
litlebubu Creative Commons License 2015.04.30 0 0 93514

De a korai 620-asokban is ez a régi hátsó híd volt!

 

Előzmény: rezgaras (93508)
litlebubu Creative Commons License 2015.04.30 0 0 93513

Nem, a korai 55-66-osokban is küllös öntvényű hátsó híd volt.

Előzmény: rezgaras (93508)
Scatty29 Creative Commons License 2015.04.30 0 0 93512

Van különbség...azé'. :D

Le fogják vizsgáztatni vagy csak dísz lesz?

Előzmény: Blindmouse (93511)
Blindmouse Creative Commons License 2015.04.30 0 0 93511

Najó. összedobtam pár perc alatt egy ilyen összemontázsolást.. nyilván nem tökéletes az eltérő perspektíva miatt, de sokat elmond.

 

 

Előzmény: siófoki35 (93509)
Scatty29 Creative Commons License 2015.04.30 0 0 93510

Sziasztok! Tudtok segíteni?

Az FKB-869 az egykori FIS-745 (AZB-926) Ikarus 200M-ből lett?

siófoki35 Creative Commons License 2015.04.30 0 0 93509

ez így eléggé hasonlít a felújítotthoz!

Előzmény: Blindmouse (93504)
rezgaras Creative Commons License 2015.04.30 0 0 93508

A "Tr5" kapcsán a 93466-os hozzászólás képe alapján nyilatkoztam.

 

Úgy írtam, ez a hátsóhíd a 620-asokkal jelent meg. A FAÜ csuklósok későbbiek, a 180-asok is. Az 55-66-os érdekes kérdés. Azokban a kezdettől fogva ez a hátsóhíd volt?

Előzmény: litlebubu (93501)
AegonT Creative Commons License 2015.04.30 0 0 93507

A hűtőrács az, azzal nincs is gond. Az izé azonban, amit le kell venni ehhoz, hogy kívüllről hozzáférj a motorhoz, az már eltér. (az izé szó tetszőlegesen behelyettesíthető bárhova, mondhatni jollyjoker) 

Előzmény: Ep128 (93505)
BPO-105 Creative Commons License 2015.04.30 0 0 93506

A rendszámokkal még nem néztem össze a felvételeket, de elsőre olyasmi merül fel a fejemben, hogy az első példányoknál még ez a bonyolultabb forma került beépítésre, majd később anyag-, ill. időhiány miatt már egyszerűsítettek a rácson.

Előzmény: Ep128 (93505)
Ep128 Creative Commons License 2015.04.30 0 0 93505

Hát a hűtőrács pl. itt egész hasonló. (Soknál eléggé más volt...)

Előzmény: Blindmouse (93504)
Blindmouse Creative Commons License 2015.04.29 0 0 93504

Ha már téma úgyis..  Fortepan, új képek közt:

P.Box Creative Commons License 2015.04.29 0 0 93503

Javaslatom a következő: bárhol bármilyen rendezvényen odajössz, bemutatkozol, hogy Te vagy Te. Nem érdekel a rendes neved elég ha a fórumos nevedet mondod. Ott aztán saját felelősségre folytatod a személyeskedést és meglátjuk mi sül ki a beszélgetésünkből. Szerintem itt ne terheljük tovább mások agyát ezzel.

Előzmény: Ratbus (93483)
litlebubu Creative Commons License 2015.04.29 0 0 93502

A Tr5-nek küllős hátsó hídja volt szvsz.

Előzmény: rezgaras (93491)
litlebubu Creative Commons License 2015.04.29 0 0 93501

A késői 60-asoknak és a FAÜ csuklósóknak is ilyen hátsó hídja volt, de az 55-66-ososknak is. Sőt az első széria 180-asnak is.

Előzmény: rezgaras (93491)
nemeza Creative Commons License 2015.04.29 0 0 93500

Lökhárítóról volt olyan egyszerűsítettről kép, amilyet kapott. De szerintem ráadásul azt a legkönnyebb javítani / cserélni..

Egyébként értem a dühöt, de ezen napok óta témázni, azért kicsit fura.

Előzmény: BPO-105 (93497)
Blindmouse Creative Commons License 2015.04.29 0 0 93499

Muti már egy olyan képet ahol a szélvédő sarka nem a kilincs vonalában van. 

Előzmény: BPO-105 (93497)
Törölt nick Creative Commons License 2015.04.29 0 0 93498

228 féle???

Előzmény: BPO-105 (93497)
BPO-105 Creative Commons License 2015.04.29 0 2 93497
Tudom, hogy készül.

Azt a véleményt viszont marhára nem osztom, hogy nem Tr5, mert más a homlokfala. Gyerünk, nevezzük ezentúl az LPA-484-et C56-osnak. Vagy az LZZ-332-t Volvónak. Attól még ez Tr5 lesz, ha a helyszínen megeszed a kalapodat, akkor is. Más kérdés, hogy nem tudom, és nem is fogom ettől tökéletesnek nevezni. Ennyi. A vicc az egészben az, hogy valójában nem is létezett két egyforma alakú Tr5-ös szélvédő.

Hogy mi a véleményem? A busz nagy vonalakban oké. A lámpa és a lökhárító nem oké. Eleinte én is néztem azt a szélvédőt, de aztán láttam, ahány busz, annyiféle.
Előzmény: AegonT (93494)
Blindmouse Creative Commons License 2015.04.29 0 0 93496

Elég jó viszonyítási pont, hogy a szélvédő alsó sarka körülbelül a kilincs felső vonalával esik egybe, illetve kellene esnie.

Előzmény: Törölt nick (93495)
Törölt nick Creative Commons License 2015.04.29 0 0 93495

Kedves AegonT!

 

Úgy látom, Téged ugyanúgy nem szeretnek a fórumban, ahogy megfigyelésem alapján engem sem. Mindíg olvasom a fórumot, napok óta dühít a vita az ominózus "csodabusz"-ról.

Nagyon szép és dícséretes dolognak tartom a régi járművek - főleg tömegközlekedési - megmentését, felépítését, mindenki számára való bemutatását. Én "negyven évet" dolgoztam a BKV-nál, sokat láttam, hogy mit jelentett akkor is a precízség, a gondossság, stb. Kifogás természetesen mindíg volt ahogy, ma is van.

Hogy ne regényt írjak, röviden szólva is tökéletesen IGAZAD van. Azért van igazad, mert ugyanannyi fáradsággal szép, tisztességes és precíz munkát is lehetne végezni, ha.....

 

Én sem építettem még buszt, de ha a "gugliba" beírod, hogy Tr5 és képekre kattintasz akkor rengeteg korabeli kép jön elő az em-lített buszról. Pl.: a szélvédő oldalsó sarka sokkal alacsonyabban van ill. kezdődik az oldalablakok alsó szintjénél, más ívelésű a hűtő vagy orrrész - nem tudom mi a rendes neve - felső része és ha jól nézem a szélessége is. A most épített buszon ezek másképp vannak és bizony látszanak. Lehet, hogy ezek kis hibák, de mindenki által megnézhetők, láthatók ha van szemük. A fényszórók sem ide valók... no de nem tovább. Nem vagyok sem autószerelő sem buszvezető de vak sem. Soha nem tudtam elviselni a trehány, jóleszazúgyis munkát. Nagyon szeretem a régi buszokat, villamosokat, egyebeket.

Ma 67 éves vagyok, gyerekkoromban valóban sokszor utaztam is ezekkel a buszokkal. Ez a busz NEM Tr5-ös. Trehány nem-törődöm munka. Hasonlít rá de nem az.

Innen kezdve nyugodtan lehet útálni, lenézni és lehordani csak az a baj, hogy akik ezt teszik majd, soha nem nőttek fel odáig, hogy nem védjük a trehányságot és nem bírálunk megfelelő tudás és ismeretek - esetleg emlékek - nélkül. 

Esetleg kérdezünk, hogy szerezzünk ismereteket...

 

Üdvözlettel mindenkinek.

 

 

Előzmény: AegonT (93494)
AegonT Creative Commons License 2015.04.29 -1 0 93494

Készül... '007. 
Amivel nekem (és másoknak) az első képek óta bajom/bajunk van, az nem olyasmi, ami kompromisszum kérdése. Igen, lenyelhető a más motor, ha gyakori mozgás a terv. Szintúgy a futómű. A homlokfal nem. - és igen, minthogy leginkábba homlokfal teszi a buszt (általában az a legkarakteresebb része) így egy teljes átalakítás után az már nem lesz Tr5. 

Előzmény: BPO-105 (93492)
siófoki35 Creative Commons License 2015.04.29 0 0 93493

Csepel teherautóba való hátsó hídja van a felújítottnak.

Előzmény: rezgaras (93491)
BPO-105 Creative Commons License 2015.04.29 0 1 93492

Ez. Pontosan ez.

 

Amikor elkészül egy jármű, akkor meglehetősen fontos szempont az is, mire akarjuk használni. Ha mindennapos használatra, akkor bizonyos esetekben kompromisszumokat kell kötni, bizonyos esetekben nem. A Tr 3,5-ös motorjának esetében, vagy egyéb, annak idején az eredeti járművek üzemeltetése során felmerült súlyos problémák esetében igenis kell.

 

Ha majd lesz egyszer eredeti állapotú BKV-s 412-es, akkor jusson ez az eszünkbe.

Előzmény: trizs77 (93472)
rezgaras Creative Commons License 2015.04.29 0 0 93491

Hm. Azt hiszem, hogyha sima lett volna a padlója, emlékeznék rá - bár apró gyerek voltam. Az is lehet, hogy eredetileg sima volt, aztán belécezték. Talán Takilaci vagy Gumidani tudja. (az első házi csulkós csuklójában volt fapadló - furcsa látvány volt a fakorong a busz közepén)

 

De azt hiszem, a hátsó híd sem ilyen volt. Úgy rémlik, ez a fajta kerékagy az Ik620-asokkal jelent meg. Vagy már volt előbb is?

 

Előzmény: siófoki35 (93487)
BPO-105 Creative Commons License 2015.04.29 0 0 93490

Tehát attól, hogy "gülüszemű" (jó, azt én sem bírom), nem normális az első lökhárító, valamint a hűtőrács nem tűri fel eléggé a szélvédőt, már nem is Tr5? Ezt azért kicsit erős állítani.

Előzmény: AegonT (93489)
AegonT Creative Commons License 2015.04.29 -1 0 93489

Ekkor már hónapok óta visított a kocsiról, hogy nem úgy fog kinézni, mint egy Tr5-ös. Csak ekkor még realtíve könnyű lett volna javítani. Csak ekkor még nem volt ennyire egyértelmű a szándékos igénytelenség. Persze, lehet mondani hogy még nem restauráltam egy buszt sem, de szerencsére azok is mondják, hogy gagyi lett, akik restauráltak. Persze van, akinek elég ez, sőt, még meg is sértődik, illetve perrel fenyeget, ha még egyszer le merem szólni ezt a "csodát"(BA). Vagy akiről az ember azt hinné, hogy tényleg tudja, ennek hogyan kellne kinéznie (TT) az is személyeskedni kezd, és bevédi, mert legalább van. Ja, pont annyira van, mint az IK-AR 55. Csak az ugye hobbibusz, nem nosztalgiakocsi. Nem muzeális célokat szolgál. A különbség az, hogy én még hiszem azt, hogy lesz belőle valamikor Tr5, mások meg nem. 

Előzmény: Blindmouse (93488)
Blindmouse Creative Commons License 2015.04.29 0 0 93488

Nem egy ember volt aki jelezte hogy nagyon nem stimmel a dolog. Először finoman, letojták, aztán egyre hangosabban, akkor annyi volt a reakció magyarosan hogy ájóleszaz..

 

Most hogy "kész", és tényleg nem lett jó, teljesen jogos az ő háborgása is, ahogy másé is.

Az a helyzet hogy a valahol lentebb elhangzott "Nem kell tudnom tojást tojni ahhoz hogy megállapíthassam egy tojásról ha záp" igenis megállja a helyét.

Nem kell hozzá, csak egy közepes megfigyelőképesség annak a megállapításához hogy az ablak alja igenis nem jó, ahogy a lámpafészek, a hűtőrács, és a lökhárító sem.

Nem kellett ehhez buszt építenem, csak egy rövid google keresés kell hozzá, és megnézni pár korabeli képet a TR5ről.

Lehetett volna ezt úgy is csinálni hogy mivel nyilván olvassák azok is, akiknek köze van a készítéshez, ha valaki szól időben, hogy "hellóhelló nem stimmel a dolog.." akkor visszaüzennek hogy: 1. részletesen írd meg mi nem stimmel szerinted. 2. Gyere be, hozz képeket, segíts ha tudsz!

 

Ahogy nézem nem menthetetlen a dolog, relatíve kevés melóval helyrehozható, csak lehet szétbontani,  vágni, hegeszteni, fényezni újra az elejének egyes részeit.

Lehet ha meghallgatnak 1-2 időben hőbörgőt, akik közt olyan is van aki élőben is látta ezeket, akkor hibátlan, és autentikus lenne.

 

 

 

 

 

Előzmény: rezgaras (93486)
siófoki35 Creative Commons License 2015.04.29 0 0 93487

Ebben eredetileg is sima, tehát nem sárléces hajópadló volt?

Előzmény: MFP508 (93466)
rezgaras Creative Commons License 2015.04.28 0 1 93486

Aegon nem személyes, hitbeli meggyőződésről beszél, hanem tényekről. Vannak, akiknek ezek a tények nem kellemesek, akkor érvek helyett személyeskedő támadást hajtanak végre. Ne haragudj, de nem olvastam itt egy érvet sem. Sem műszakit, sem gazdaságit. Egyet sem. Pedig én is szívesen hallanám. Talán titok.

Előzmény: P.Box (93482)
BPO-105 Creative Commons License 2015.04.28 0 0 93485

Majdnem. Alkaa szerint (VB-topik) az ukránoknak készültek, és ex-Volánbuszosak voltak. Nem hiszem, hogy a sárga 260-ason kívül más kocsi visszakerült volna a FÁK valamely részéről kizárólag felújításra. (Na jó, a szabolcsi 280-assal pont hasonló dolog történt, de mindegy.)

LYP-ről persze mondogattak olyat is, hogy esetleg vázcserés. Ha tényleg oda készült (márpedig a kisimított hátsó rendszámtartó is ezt támasztja alá), akkor nem hiszem, hogy pazaroltak volna időt és pénzt a vázcserére. Innentől fogva az nem játszik, hogy a régi váz helyére készült új váz a régi számát kapta volna meg, hanem egyértelmű, hogy valaki eléggé el nem ítélhető módon beleverte a vázba az AFF számát.

Előzmény: P.stephenson (93465)
Ratbus Creative Commons License 2015.04.28 0 0 93484

Az érdemi építő megnyilvánulások korábban elhangzotttak, vissza lehet olvasni. Meg P.Box rá adott pökhendi megnyilvánulásait is.

Előzmény: Puska Péter (93479)
Ratbus Creative Commons License 2015.04.28 0 0 93483

A P.Box az indexfórumos szlengben egy olyan Ikarus-felújító nickneve, aki azt hiszi, mindenki más hülye, csak ő helikopter, a szakmai jótanácsokat beképzelt tahó bunkó stílusban hárítja el. A mellette álló fórumozókra hasonló dolgok igazak, leszámítva az Ikarus-felújítást (bár ki tudja)?

Előzmény: P.Box (93482)
P.Box Creative Commons License 2015.04.28 0 2 93482

"A troll az internetes szlengben olyan személy megnevezése, aki provokatív, ingerlő módon, tárgyhoz nem tartozó üzenetekkel bombáz egy online közösséget (például internetes fórum, chat, blog, levelezőlista), vagy személyes hitbeli meggyőződését ellentmondást nem tűrő, pökhendi erőszakossággal sulykolja, azzal a konkrét szándékkal, hogy más felhasználókból heves reakciókat provokáljon ki, vagy más módon zavarja, lehetetlenítse el a témába vágó eszmecserét."

Előzmény: AegonT (93480)
AegonT Creative Commons License 2015.04.28 0 0 93480

Hurráoptimista elképzeléseim szerint (bár tekintve, hogy decemberben, az első képek idején is lett jelezve nem gondolom annyira komolyan) esetlegesen a 100 éves program lecsengése után felmerül az illetékesekben a kocsi átépítése. Elsősorban ezért. Másodsorban azért, mert a lökhárítót néhány perc alatt meg lehetne csinálni, de. Jó, az épp a 249 (?) kocsi néhány példányánál stimmelt, de az nagyon ritka volt. Ez talán a hangsúlyosabb, ehhez még a hurráoptimizmus sem kell. 

Előzmény: Puska Péter (93479)
Puska Péter Creative Commons License 2015.04.28 0 1 93479

Lehet véleményed, leírhattad. De szerinted kinek és mitől lesz jobb, illetve mi fog változni attól, hogy hetek, hónapok óta mint egy beszívott papagáj, ismételgeted ugyanazt (érdemi építő megnyilvánulás nélkül), és rontod a levegőt, akárhányszor szóba kerül a jármű?

Előzmény: AegonT (93477)
AegonT Creative Commons License 2015.04.28 0 0 93478

*az nem tett semmit

Előzmény: AegonT (93477)
AegonT Creative Commons License 2015.04.28 -2 0 93477

Végül is így is hozzá lehet állni. Meg úgy is, hogy még idejében lett jelezve a probléma, aki tehetett volna bármit azért, hogy ki legyen javítva, de végül is van. Jobb, mint ha nem lenne, de sokkal rosszabb, mintha a Lanta úgy rakta volna össze, ahogy az eddigi összes kocsit. És igen is más szinvonalat kell elvárni egy nosztalgiabusztól, mint egy hobbikocsitól. 

Előzmény: Puska Péter (93476)
Puska Péter Creative Commons License 2015.04.28 -1 0 93476

Lettél volna
Olyan tökös, és
Felajánlod
Arany kezeidet,
SZakértelmedet az
Autóbusz újjáépítéséhez.
S nem kéne utólag fikázod az
Eredményt
Gerencsi!
Gépjármű épüléséért
Egyetlen fűszálat nem tettél keresztbe,
Duzzognod folyton folyvást már unalmas.
Befejeznéd? Ha nem tetszik, ne nézd, s
E témában többször ne szólalj meg.

“Karinthy Frigyesnek, úri-magának, az embernyi embernek,
De kicsit talán a Kálomistának is küldöm, azzal az
Instanciával, hogy ne átallaná elolvasni ezt a nekem-kedves
Poémát, minden irányban." (Kosztolányi Dezső)

Előzmény: AegonT (93469)
MFP508 Creative Commons License 2015.04.28 -1 0 93475
Nem én mondtam, hanem az említett úr, és ha a szigeti szerelvényt elbirja talán ezt is. Ne a Nysa, Zsuk áttételezésére gondoljunk, hisz hasonló blokkok vannak az UAZ, VOLGA, LATVIA stb...
Előzmény: norbee601 (93474)
norbee601 Creative Commons License 2015.04.28 0 0 93474

Az azért elég kevés lenne abba....  

Előzmény: MFP508 (93473)
MFP508 Creative Commons License 2015.04.28 -1 0 93473
Mikor dolgoztak rajta a Sallaiban, Tokai úr ( nyugodjék békében ) nem zárta ki a Nysa motort sem!
Előzmény: trizs77 (93472)
trizs77 Creative Commons License 2015.04.28 0 0 93472

Semmi baj nincs azzal, hogy nem Láng motor került bele.

 

Sőőőt.

 

Tételezzük fel, hogy a BKV 40 évvel az első Tr 3,5 megtalálása után végre megépíti a Tr 3,5-t.

Ugye azóta még kettőt találtak.

 

Nagy baj lenne ha abba kerítenének valahonnan egy elég veszélyes RÁBA benzin motort.

Nem kell kísérteni a sorsot.

 

Tegyenek csak bele, valamilyen üzemképes, utas- és üzembiztos dízel motort.

Nem vész el attól semmilyen illuzió.

 

 

Előzmény: rezgaras (93460)
reszelozsir Creative Commons License 2015.04.28 0 2 93471

Ne haragudj, de nem hagynád abba a fikázást? Ilyen lett, fogadd el és lapozz végre. Mi közöd ahhoz, hogy kié a busz? Miért különb attól, hogy BKV-s, mintha Gipsz Jakabé lenne? Miért gondolod, hogy bármi, ami BKV-s köztulajdon? Miért kell ennyire szűk-látókörűnek lenned? Ha megakad a lemez, szólj valakinek, hátha segít tovább lépni, de kérlek ne fárassz ezekkel a hozzászólásokkal, mert rohadtul unom.

Írás közben rengeteg lóalkatrész jutott eszembe, nehéz volt megállni, hogy ne illesszem be a megfelelő helyekre, de Te nyugodtan odaképzelheted.

Előzmény: AegonT (93469)
Mwin Creative Commons License 2015.04.28 0 0 93470

Született újá ennél rosszabb állapotú kocsi is. (Ricsibácsi panorámabusz

Hihihhahahhehehe.... 

"Ha te járnál ott, ahol én jártam
Ha te látnád azt, amit én láttam
Ha te állnál ott, ahol én álltam
Nem lennél már ártatlan"

Előzmény: AegonT (93469)
AegonT Creative Commons License 2015.04.28 -3 0 93469

Azért erősen nem a semmiből született, a futóművön/motoron/váltón/ajtókön - és a honlokfal szélvédő alatti részén - eltekinte egyben volt. Nagyon is. Született újá ennél rosszabb állapotú kocsi is. (Ricsibácsi panorámabusz) Ez se zavarna, ha nem BKVs lenne, és ha nem az lett volna, hogy várjuk meg míg elkészül, akkor hogy fog kinézni. Így is, az egyik, ami zavar apróság. A másik nem az, az jelentős eltérés. És nem értem miért? Ha Kovács XIII. Béla csinálja, oké, de a Lantánál csinálták, és nem éppen olyan átalakítás, amit ők véletlenül követnének el. Márpedig rákérdezve nem volt utasítás, hogy más legyen a szélvédő. Decembertől-márciusig amikor jött róla kép, jeleztem, hogy de hát nem oké az ív.  Meglássuk', lett mondva... (Márpedig az minden kocsin ugyanolyan - közel ugyanolyan volt. Ennyire egyenes egyikre sem jellemző. Éppen nem mart lökös volt, de nagyon kevés.) Így tehát, mivel nem meglepetés, hogy így néz ki a kocsi, de aki tehetett volna azért, hogy ne így nézzen ki, az nem tett semmit, valamint mert BKVs, a felháborodásom szerintem jogos.

Előzmény: MFP508 (93466)
-= BPO-478 =- Creative Commons License 2015.04.28 0 0 93468

"Virrantó Játszóbusz"

via

 

Mi volt az eredeti rendszáma?

norbee601 Creative Commons License 2015.04.28 -1 1 93467

Kezd kib....ott undorító lenni amit művelsz ezzel a kocsival kapcsolatban (Indexen, Omnibuszun, Ihón, VEKÉN, BKV FB-on, ahol csak lehet)

 

 

Előzmény: AegonT (93462)
MFP508 Creative Commons License 2015.04.28 -1 2 93466

Azért ne borulj ki ennyire, de látom, te olyan vagy mint egy politikus aki beszél, de nem látja az életszerűséget! Felhívnám a figyelmedet, hogy nemrég ez a busz nem létezett, gyakorlatilag semmiből született, tehát nincs okot itt pálcát törni másokon, aki tettek is valamit, hogy legyen egy Tr5! Ja hibát mindenbe lehet találni, de ha felébrednél ( vagy inkább hozzá sem szólnál ) lehet jobb lenne! 

 

 

Jé! Én felismerem ez egy Tr5 2015-ben! :))))))

Előzmény: AegonT (93462)
P.stephenson Creative Commons License 2015.04.28 0 0 93465

Nem tudom, hogy ez segít tisztázni, vagy tovább keveri a moslékot, de állítólag 10 db kétajtós 260-ast vett valaki valahonnan, hogy aztán felújítás után eladja az oroszoknak. Ez a kocsi is innen származhat, ezek után lehet, hogy nem is Volánbuszos 260.32-esek közt kell keresni az elődjét, hanem orosz 260.51-esek közt. Utóbbi megmagyarázná, hogy miként került a képbe az egykori AFF: mivel orosz kocsi volt, de már nem tudták kint eladni, a hazai rendszámhoz meg kellett egy "előélet".

Vagy nem.

Előzmény: BPO-105 (93464)
BPO-105 Creative Commons License 2015.04.28 0 0 93464

Ajvé. Nagyon ajvé.

A váz ugyanis egy az egyben gyárilag két ajtós.

Az FIZ-nek sose volt ládaajtaja leghátul, és a fülke vonalában sem volt bukókerete. Ennek van.

Előzmény: P.stephenson (93459)
Kugesz Creative Commons License 2015.04.28 0 1 93463

http://fotobus.msk.ru/vehicle/88403/#n95971

Inkább csak le lett takarítva 2012-ben. A későbbi képek alapján már nem olyan tiszta... Egyébként nem orosz, hanem ukrán kocsi.

Előzmény: Scatty29 (93457)
AegonT Creative Commons License 2015.04.28 -2 0 93462

Van Láng motor. A BKVnak van Láng motorja - de nem az került be, mert csak. 
Ami kiakasztott, hogy a homlokfal még csak nem is hasonlít a fényképen láthatókhoz. A szélvédőív jellegzetes volt az eredeti kocsin, a bemart lökös szintén - a kistesón azonban nem. Úgy hiszem annak a homlokfala lett rátorzítva a kocsira, és ez baj. Az is, hogy a vezigh úgy reagált erre, (amikor még könnyű lett volna javítani) hogy és? várjuk meg, míg elkészül... 
Ráadásul a BKV tulajdona a kocsi, ami ugye a főőváros tulajdona, azaz közpénzből létező cég, tehát a kocsi gyakorlatilag köztulajdon. Nem Kovács XIII. Béla hobbijárgánya.  

Előzmény: rezgaras (93460)
P.stephenson Creative Commons License 2015.04.28 0 0 93461

Csak annyi hozzáfűznivaló, hogy a vége felé volt olyan kocsi, amiben Csepel-motor volt, tehát így is korhű a kocsi.

Előzmény: rezgaras (93460)
rezgaras Creative Commons License 2015.04.28 0 1 93460

A mérnöki tevékenység mindig kompromisszumok keresére a műszaki-technológiai és a gazdasági feltételek között. Érthető, ha a kompromisszum nem lesz műszakilag optimális - ha ennek a követelménye gazdaságilag nem vállalható. Tehát megértem pl., hogy a Tr5-ösnek nem lesz az a jellegzetes korgó mély hangja, amit gyerekkoromban megszoktam tőlük. Egy Láng motor beépítése lehetetlen, hiszen feltehetőleg egy darab sincs már belőlük. Gondolom az eredeti Mercedes motorból, ami a Láng licenszadója volt, szintén nincs elérhető példány - ez is kompromisszum lenne, de úgy gondolom kisebb.

 

Más dolog, amikor a jó és kevésbé jó megoldás között nem gazdasági szempontok döntenek, hanem oda nem figyelés, nemtörődömség, a "jó lesz ez így is" szemlélet. Ez olyan magyaros linkség. Sajnos túl sokszor lehet vele talákozni. - a mai buszos fórumok fő vitatémái is erre vezethetők vissza. Azt hiszem, Aegon is erre gondolt.

 

Előzmény: trizs77 (93448)
P.stephenson Creative Commons License 2015.04.28 0 0 93459

Bocs, úgy értem, hogy az AFF néven ismert 260.06-os vázszáma van az LPY alvázára vésve.

Előzmény: P.stephenson (93458)
P.stephenson Creative Commons License 2015.04.28 0 0 93458

Igen, igen, igen.

Előzmény: BPO-105 (93455)
Scatty29 Creative Commons License 2015.04.28 0 0 93457
norbee601 Creative Commons License 2015.04.28 0 0 93456

Köszi szépen!

Előzmény: Törölt nick (93453)
BPO-105 Creative Commons License 2015.04.28 0 0 93455

Tehát ha jól értem, ez a szám bele volt ütve anno a vázba?

Előzmény: P.stephenson (89740)
Ep128 Creative Commons License 2015.04.27 0 0 93454

Egyértelmű, hogy van olyan kép, amin hasonlít az újjáépítettre! (Van, amelyiken meg nem annyira, lévén több külsővel is futottak ezek... Az akkori ipar "AH." -alapon (ahogy sikerül) dolgozott sokszor... :-D

Pl.: http://iho.hu/hir/kiszabadult-a-kobe-zart-lelek-140606

Összességében kb. 98% -ig olyan, mint a hajdani egyik-másik példány és ez nagyon jó arány!

Előzmény: Lucky76 (93442)
Törölt nick Creative Commons License 2015.04.27 0 0 93453

JHZ-271 a rendszáma. Petőházi Termálfürdő.

Előzmény: norbee601 (93445)
norbee601 Creative Commons License 2015.04.27 0 0 93452

Köszi szépen!

 

Előzmény: Takszi55 (93451)
Takszi55 Creative Commons License 2015.04.27 0 0 93451
Előzmény: norbee601 (93445)
BPO-105 Creative Commons License 2015.04.27 0 0 93450

Engem csak az indexlámpák elhelyezése bánt. (Gondolom valami NKH-s követelés eredménye.)

Előzmény: nemeza (93441)
M61021 Creative Commons License 2015.04.27 0 1 93449

Hála Istennek, nagyon örülök, hogy ez a Tr5 "lakóbusz" ilyen szép felújítást kapott, miután megmenekült a falból. Én azóta nem is hallottam a sztoriról, hogy feltettem ide ezt a linket :) Gratulálok a kitartó megmentőknek!

Előzmény: M61021 (82866)
trizs77 Creative Commons License 2015.04.27 0 0 93448

Minden tiszteletem azoké akik megmentették, helyreállították, bemutatták.

 

A kinézete ?

Hát az olyan................

 

Mivel évekig úgy tudtuk nem maradt Tr5, ezért nagy öröm, hogy mégis van.

 

------------------

 

Az itt szerzet tapasztalatot most már fel lehet használni a Tr 3,5 újjáépítésénél, ugyanis abból (ha jól tudom) a szentendrein túl még kettőt találtak.

 

 

Előzmény: rezgaras (93447)
rezgaras Creative Commons License 2015.04.27 0 0 93447

Nagyon magyarosch történet... :-((

 

 

Előzmény: trizs77 (93446)
trizs77 Creative Commons License 2015.04.27 0 0 93446

Érdekes.

 

Dícséret azoknak akik felkutatták, megvették, megszeretek hozzá mindent, dolgoztak rajta, ügyintézték.

 

A kínézete speciális.

Majd megszokjuk.

 

 

Előzmény: nemeza (93441)
norbee601 Creative Commons License 2015.04.27 0 0 93445

Tegnap láttam, sajnos messziről egy gyönyörű 256-ost.

 

"Petőházi" felirat van az oldalán, és kék csíkozása (nem a klasszikus 256-csíkozás, de szép nagyon)

 

Ismerős valakinek?

 

Rendszám alapján már biztos akad kép is:)

MFP508 Creative Commons License 2015.04.27 -1 0 93444
hallgass *
Előzmény: MFP508 (93443)
MFP508 Creative Commons License 2015.04.27 -1 2 93443
Te mit adtál hozzá? Akkor szetintem halgass!!!!
Előzmény: AegonT (93434)
Lucky76 Creative Commons License 2015.04.27 0 0 93442
Előzmény: nemeza (93441)
nemeza Creative Commons License 2015.04.26 0 1 93441

Kapásból ezen a fotón kár rugózni, mert a hűtőrács is más rajta :)

 Ikarus könyv 21. oldalira szerintem egészen hasonlít. A lökösba berakhatták volna a mélyítést, de ha lesz rendszáma, azért így könnyebb lesz kikalapálni. Lehet van olyan fotó, amin ilyen is volt..

saját fotó

 

Előzmény: AegonT (93434)
FZ-29-08 Creative Commons License 2015.04.26 0 0 93440

Úgy látom elnyomták a hsz-ed. Kár,mert értelmes volt,szerintem szólj a moderátoroknak.

Előzmény: BPD-017 (93436)
pumukli89 Creative Commons License 2015.04.26 0 0 93439

Nem lehet eszetlen,hiszen írni tud. :-)

Előzmény: FZ-29-08 (93438)
FZ-29-08 Creative Commons License 2015.04.26 0 0 93438

Kedves Eszetlen!

 

Ha nem sikerült,akkor nem sikerült. Ezért nem kéne a másik Embert ledorongolni. Slussz-pászzz.

Előzmény: Puska Péter (93437)
Puska Péter Creative Commons License 2015.04.26 0 0 93437

Apafej, már megint kezded - vagy még mindig itt tartasz....? Mégis ki vagy te hogy megint kéretlenül osztod az észt? Mit tettél le az asztalra?
Ki lett már tárgyalva a téma párszor. Ha van néhány felesleges százezred vagy millered, jelentkezz a megfelelő helyen. A hisztit meg fejezd be, slussz-passz!

Előzmény: AegonT (93434)
BPD-017 Creative Commons License 2015.04.26 0 2 93436
https://scontent-fra.xx.fbcdn.net/hphotos-xpa1/t31.0-8/10497181_10203329504432821_8010229333117296830_o.jpg?efg=eyJpIjoiYiJ9

Üdvözletét küldi egy svájci ismerősöm Werdauból (Németország), az IFA-találkozóról. :)
YD-48-08 Creative Commons License 2015.04.26 0 0 93435

AegonT Creative Commons License 2015.04.26 -2 0 93434


Szerintem nem. Ráadásul a lökös egyértelműen az igénytelenség számlájára írható. A szélvédőív meg arra, hogy a brigád nagy eséllyel még soha nem hallott a Tr5-ről. (Meg arról, hogy hogyan kellene kinéznie.)

Előzmény: nemeza (93433)
nemeza Creative Commons License 2015.04.26 0 0 93433

Szerintem korrekt lett nagyon a Tr5-ös!

https://www.facebook.com/bkvzrt1/posts/550322635110599

 

BPO-105 Creative Commons License 2015.04.26 0 0 93432

Nekem most is egy olyan van :D

Előzmény: lobbanórotor (93430)
bodrostomi Creative Commons License 2015.04.25 0 1 93431

Vissza a szülőföldre (is lehetne a kép címe):

 

 

Látogatás az egykori ózdi acélműi csarnokban...

lobbanórotor Creative Commons License 2015.04.25 0 0 93430

Ne is emlegesd nekem ezt a rendszámot. Volt olyan Excel-verzióm 9-10 éve, amelyik a HTP-t automatikusan átírta HTTP-re, aztán úgy kellett javítgatnom... :D 

Előzmény: BPO-105 (93429)
BPO-105 Creative Commons License 2015.04.25 0 0 93429

Akarsz még hardcore-abb dolgot hallani? AFF-589 > HTP-982 > MBX-994.

Előzmény: lobbanórotor (93428)
lobbanórotor Creative Commons License 2015.04.25 0 0 93428

In Soviet Russia, the party finds you! :D :D :D :D 

Előzmény: BPO-105 (93427)
BPO-105 Creative Commons License 2015.04.25 0 0 93427

Akkor ezt figyeld: > JOB-372, Filmbusz Kft.

 

Ha egyszer az oroszok meg akarnak találni valamit/valakit, akkor előbb-utóbb meg fogják.

Előzmény: lobbanórotor (93425)
siófoki35 Creative Commons License 2015.04.25 0 0 93426

Sóval megvan, vigyáznak rá, de nincs sokat kint. Azéret valami városnapon vagy ilyesmin indíthatnának vele nosztagia járatot....

Előzmény: Dtomesz (93423)
lobbanórotor Creative Commons License 2015.04.25 0 0 93425

BY 24-33 > BSK-924, Zala Volán, 1987 - 2004. Hol találtad meg? Nekem nem ismert az utóélete. 

Előzmény: BPO-105 (93424)
BPO-105 Creative Commons License 2015.04.25 0 0 93424

Valaki tud ehhez rendszámokat társítani: 260.32.1987.0924?

Dtomesz Creative Commons License 2015.04.25 0 1 93423

Ezt a képet 2014 november 30-án fotóztam róla Kecskeméten:

Előzmény: siófoki35 (93421)
suraki1 Creative Commons License 2015.04.25 0 0 93422
Amit láttam videót róla, az Múzeumok éjszakáján készülhetett.
Előzmény: siófoki35 (93421)
siófoki35 Creative Commons License 2015.04.25 0 0 93421

A kecskeméti nosztalgia 260-assal mi van? Azóta nem hallottam róla, amióta elkészült...

 

http://iho.hu/hir/itt-az-elso-nosztalgia-260-as-111008

Minimodel Creative Commons License 2015.04.25 0 0 93420

Ezeket egy német fórumon találtam, 2009 február, Isztambul.

jofi47 Creative Commons License 2015.04.23 0 0 93419

Hátha valakinek ez kell:

 

504LACI Creative Commons License 2015.04.23 0 1 93418

Egy tárgyilagos cikk:

 

Kik tették tönkre az Ikarust?

Ma már csak fájó emlék, pedig most lenne 120 éves. Kényelmes lenne azt mondani, hogy külső okai voltak a neves magyar buszgyár vesztének. Tovább »

forrás: totalcar.hu

 

 

-= BPO-478 =- Creative Commons License 2015.04.23 0 0 93417

Egy határozott talán. Jelek mindenesetre utalnak rá.

Gépjármű-nyilvántartóban DZC-280 -ra nincs találat, feltételezhetően más rendszámon él tovább a rekord - stimmelhet.
Narancs kapaszkodó stimmel.
Szélvédők közti fogódzó fölött sötét színű elváltozás csík alakban stimmel.

Előzmény: Komlósfecskés (93416)
Komlósfecskés Creative Commons License 2015.04.22 0 1 93416

DZC-280?

 

Előzmény: -= BPO-478 =- (93413)
norbee601 Creative Commons License 2015.04.22 -1 1 93415

A horgászat egy f...ság, foglalkozz inkább a busszal:)

Előzmény: atamu1224 (93406)
-= BPO-478 =- Creative Commons License 2015.04.22 0 0 93413

KAY-183 eladó.
Ikarus 260.43



 

 

siófoki35 Creative Commons License 2015.04.22 0 0 93412

Amikor ezeket selejtezték, akkor még nem volt szempont az örökségvédelem.

Ma már a 200-as széria selejtezésénél több cég is tesz félre belőlük, nosztalgia üzem céljára.

Kecskeméten egy korai 260-ast újítottak fel, Kaposváron egy 266-os kelt új életre. Pesten már a 260-as busz és troli, a 280-as troli mellett a 415-ösök első szériájából is van már nosztalgia kocsi! A "Gyrosok" közül is ki van már előre jelölve a múzeumi példány. Máshol is vannak félreállítva 200-asok megőrzési céllal. A rajongók közül is a veteránok (311, 55, 620 stb) mellett/helyett többen foglalkoznak 200-asok felújításával is. 

Előzmény: atamu1224 (93411)
atamu1224 Creative Commons License 2015.04.22 0 0 93411

Ezért is irok ide elöször, meg minden a témában illetékest felkerestem akit találtam,ma is. mert a szivem szakad meg érte és jo lenne ha nem a vastelepen végezné. Ha sok ember igy tett volna mint én akkor talán nem is lenne olyan kevés ezekböl a buszokbol.

Előzmény: siófoki35 (93410)
siófoki35 Creative Commons License 2015.04.22 0 0 93410

Ilyenkor sajnálom hogy semmiféle műszaki affinitásom, de főleg képzettségem nincs :(

 

OFF így éreztem akkor is amikor Békéscsabán vendégeskedtem az ipari vasúti gyűjtemény tulajánál. Ő és társai is hasonló értékmentést végeznek mint Ti a roncs Ikarusok fejújításával. Respect minden ipari értékmentőnek! ON

Előzmény: atamu1224 (93409)
atamu1224 Creative Commons License 2015.04.22 0 0 93409

szia. Vasárnapi napon volt a horgászgyülés du 14:00-kor ahol megválasztotak, 17:00-kor volt megbeszélve a tulajal a traktorosal hogy megyek a buszért. Mind a 2-dolognak nagyon örültem, és igen a barátommal el is kezdtük a busz tervezgetését, de rá kellett jönöm hogy ez nekem nem fog menni, ha több segitöm lenne akkor talán. Napi Munka 10-ora, közbe az egyesület, család, busz. fölmüvelés. ez sok. A lényeg hogy valamit fel kellet adnom, és ez a busz. Akinek tetszik nemtetszik ez van.

Előzmény: Piszkozat (93407)
504LACI Creative Commons License 2015.04.22 0 0 93408

Lényeg, hogy "meg van mentve".

Előzmény: Piszkozat (93407)
Piszkozat Creative Commons License 2015.04.22 0 0 93407

Külső szemlélőként: Fura vagy.. 9 hozzászólásos új nick, másik topikban már két napja rögtön felajánlottad valakinek a buszt, miután megmutattad, hogy van ilyened. Itt meg képeket rakosgatsz, hogy milyen lenne, ma meg hirtelen jó és rossz hír. Semmi támadás, vagy rosszindulat, csak érdekes..

Előzmény: atamu1224 (93406)
atamu1224 Creative Commons License 2015.04.22 0 0 93406

Sziasztok. Van egy rosz és egy jo hirem. A jo ( nekem ) hogy megválasztottak horgász elnöknek,.A rossz, hogy igy még kevesebb idöm és energiám lesz a Buszra,. Ezért ugy döntötem hogy eladom, Örülnék neki hogyha  olyan venné meg aki nem csak a vasat és az aluminiumot látja benne. Akit érdekel irjon.  atamu1224@gmail.com

P.stephenson Creative Commons License 2015.04.22 0 0 93405

Az adatok alapján annyit tudnék hozzátenni, hogy 1972 január 4 és 13 között vették állományba az utolsó volános 311-eseket. Tekintve, hogy 1972-es gyártású a kocsi, 99%, hogy nem volt volános.

Előzmény: BPO-105 (93404)
BPO-105 Creative Commons License 2015.04.21 0 0 93404

Köszönjük, adatok jegyezve.

Innen hátha meg tudja már mondani valaki az előéletét is.

Előzmény: atamu1224 (93399)
YD-48-08 Creative Commons License 2015.04.21 0 0 93403

Fényszóróüveg védő valami,kavicsok ellen.(A színnek nincs jelentősége,jó eséllyel ebben a színben sikerült legyártani.)

Előzmény: Scatty29 (93402)
Scatty29 Creative Commons License 2015.04.21 0 0 93402

http://img01.avto-nomer.ru/150411/o/ua439844.jpg

 

Mi az a kék lapka a lámpák elött ls hol és miért használják/használták ezeket?

kocsiska13 Creative Commons License 2015.04.21 0 0 93401

Élőben nagyon öregnek tűnik a gumi.

Előzmény: FZ-29-08 (93400)
FZ-29-08 Creative Commons License 2015.04.21 0 0 93400

Erre ne vegyél mérget. Még lehet most is vásárolni ezt a 8,25x20-as gumit,a másik ami miatt nem lehet:Akkor nem így nézne ki a szerkezet,és szinte gyári állapotban vészelte volna át a történelem viharát! :)

Előzmény: atamu1224 (93399)
atamu1224 Creative Commons License 2015.04.21 0 0 93399

Adat tábla........ Szerintetek ez még a gyári gumija (Taurus) ?

 

 

kocsiska13 Creative Commons License 2015.04.21 0 0 93398

Gyakorlatilag is az van ráírva. :)

Előzmény: BPO-105 (93396)
BPO-105 Creative Commons License 2015.04.21 0 0 93397

Ja és még valami, ha már adattábla: esetleg a tartalmát megkaphatjuk beírva, vagy egy fényképen illusztrálva?

Előzmény: atamu1224 (93395)
BPO-105 Creative Commons License 2015.04.21 0 0 93396

Annak elvileg 311.24-nek kellene lennie.

Olyasféle megkülönböztetés, mint pl. a 260-asnál a 260.46.

Előzmény: atamu1224 (93395)
atamu1224 Creative Commons License 2015.04.21 0 0 93395

Lenne egy kérdésem..Az adat táblán ( 311/24) a 24-mit jelent

 

Igy nézhetett ki fénykorába

 

Kcnezd Creative Commons License 2015.04.21 0 0 93394

Ehhez hasonló buszt láttam Nem rég Dormándon. Igaz most már nincsenek előtte palák.
Nem tudom a sorsát, de ahogy láttam szegényen igencsak eljárt az idő, s még átalakításon is átesett 1 kicsit. 
(nem biztos, hogy pont ez a típus.)

http://www.kephost.com/image/FIdE


atamu1224 Creative Commons License 2015.04.21 0 0 93393

És másnap kész is.          ( jó is lenne )

 

 

atamu1224 Creative Commons License 2015.04.21 0 1 93392

Vontatás,, kicsit késöbb már a gyerekek el is foglalták, este pedig a legnagyobb meglepetésemre többen jöttek fényképezni.

 

 

 

atamu1224 Creative Commons License 2015.04.21 0 2 93391

Sziasztok. Annak nagyon örülök hogy nem csak én vagyok akinek jobban esik egy ilyen kincs megmentése, mint a szétbontása..Még most egyenlöre felmérés , kalkulálás , adatgyülytés, folyik. Egy jo barátom segit a project-be. Lehet a közeljövöben kicsit többször irok ide. Az jo hir hogy egy forumtársunk irta hogy visszonylag könnyen hozzá lehet majd jutni egy motorhoz. Adig is itt egy pár kép a megmentésröl. Csináltam videot is.

EKM-765 Creative Commons License 2015.04.21 0 0 93390

Gratulálok hozzá, sok sikert!

 

A fikázók meg vegyenek maguknak még nem felújított típust és újítsák fel.

 

saxi1982: nem szegényes a veterán flotta, gondolj csak arra hogy 20-25 éve talán csak a Nógrád Volán farosa volt üzemképes.

Előzmény: atamu1224 (93376)
csillagvölgyi Creative Commons License 2015.04.21 0 0 93389

Mit hol miért?

 

Meg mondja most a Piért!

Előzmény: trizs77 (93388)
trizs77 Creative Commons License 2015.04.21 0 0 93388

Hol ?

 

Ki látta ?

 

Fénykép, video ?

 

 

Előzmény: csillagvölgyi (93381)
=D Doma Creative Commons License 2015.04.20 0 0 93387

sok sikert hozzá

 

ilyesmi színe lesz a végén?

Előzmény: atamu1224 (93376)
FAV 20 Creative Commons License 2015.04.20 0 0 93386

Az EVIG-nek és a köolaj ipari gépgyárnak volt ilyen festésű busza.

Előzmény: atamu1224 (93376)
Scatty29 Creative Commons License 2015.04.20 0 0 93385
AegonT Creative Commons License 2015.04.20 0 0 93384

Nem csak roncsuk van? (de abból több, jó állapotú is? - gugli nem talál róla képet, és itt se volt még róla hír)

Előzmény: csillagvölgyi (93381)
Rospe Creative Commons License 2015.04.20 0 0 93383

Szia !

 

Új "0" km-es motort azt könnyen lehet bele szerezni, azt mondom még elfogadható áron is van.

Gratulálok hozzá és sok sikert, kitartást a feltámasztáshoz.

 

Üdv: Péter

Előzmény: atamu1224 (93376)
ujfigura Creative Commons License 2015.04.20 0 0 93382

Gratulálok, sok-sok kitartást kívánok hozzá!

Előzmény: atamu1224 (93376)
csillagvölgyi Creative Commons License 2015.04.20 0 0 93381

Van restaurált Ik60 vagy 601 Német honban.

Előzmény: saxi1982 (93379)
siófoki35 Creative Commons License 2015.04.20 0 0 93380

remek hír! kitartást, sok sikert hozzá! :)

Előzmény: atamu1224 (93376)
saxi1982 Creative Commons License 2015.04.20 0 0 93379

Legyen akármilyen használhatatlan, vagy roncs, egy öreg Ikarus bármilyen megmentése nemes kezdeményezés, komolyan értékelendő!!! Nagy örömmel tölt el, ha Ikarus-mentésről érkezik újabb hír. :) :)  Szégyen, hogy kicsi a veterán flotta, holott világhírű márka "volt". Ikarus 60-as veterán gép nincs ugye (a trolit leszámítva)?

Törölt nick Creative Commons License 2015.04.20 0 0 93378

"A fikások meg jöhetnek megint, hogy minek még egy 311-es..."

 

Szerintem ne törődjetek az "irigyek" véleményével. Sajnos pont azért tartunk itt, ahol...  mert nem tiszteljük és nem értékeljük a múlt munkáját és erőfeszítéseit. 

Olyan biztos, hogy amit ma kitalálunk és "istenítünk", az minden hibátlan és "szuper"?????

Sok sikert a munkához!

Előzmény: reszelozsir (93377)
reszelozsir Creative Commons License 2015.04.20 0 0 93377

Sok sikert és kitartást hozzá!

A fikások meg jöhetnek megint, hogy minek még egy 311-es...

Előzmény: atamu1224 (93376)
atamu1224 Creative Commons License 2015.04.20 0 1 93376

Sziasztok. Sikerült megmentenem egy ikarus 311-es buszt, szegénykét elég jo leharcolták motor váltó nincs benne. 

trizs77 Creative Commons License 2015.04.19 0 0 93375

Erre azért volt szükség, hogy a magyar gyártó be tudjon lépni az igényes és tehetős vendégkörrel rendelkező nyugati piacokra.

 

-----------------

 

Hhüümm.

 

Akkor (1977-ben) már 10 éve jelen volt a Svéd piacon az Ikarus.

 

Az Ikarus 656-os és 657-es kocsik Svédország részére 1966-ban, illetve 1967-ben készültek.

 

 

 

Előzmény: Snake-Mojzi (93374)
Snake-Mojzi Creative Commons License 2015.04.19 0 0 93374
HBweb hu Creative Commons License 2015.04.19 0 1 93373

Rendszám: bfb-041
Gyártmány: IKARUS
Típus: 256.50 E
Szin: ÉLÉNKKÉK
A jármű körözés alatt áll? NEM
A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás adatai: A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) állásfoglalása alapján adat nem adható ki.
Forgalmi adatok: -
Egyéb: A lekérdezett jármű forgalomban van

Előzmény: Scatty29 (93363)
-= BPO-478 =- Creative Commons License 2015.04.18 0 0 93372

CDC-696 vázcsere előtt.

Előzmény: BPO-105 (93371)
BPO-105 Creative Commons License 2015.04.18 0 1 93371

Ez egy vázcserés 260-as. Úgy nézhet ki azután, ahogy akar.

 

A 255-ösről pedig lehet látni egyet s mást:

- a kerékkivágás alakja nem teljesen stimmel, mivel a lemezelés nem ér le addig, mint egy 256-osnál

- ugyanezen okok miatt a lökhárító alatt is kicsit más az ívelése a lemeznek

- és ugyanezen okok miatt az ajtó alja is kiugrik az alsó vonalból

Előzmény: Scatty29 (93369)
M.VIII Creative Commons License 2015.04.18 0 0 93370

Helló!

 

Annak idején nem fotóztál buszalváz szállítást a Csepel Autóból Taksonyba tartó tehervonaton? Gyerekkoromban mindig néztem, amikor a taksonyi hídon átment a tehervonat, csak sajnos akkor még nem fényképeztem...

Előzmény: FAV 20 (93316)
Scatty29 Creative Commons License 2015.04.18 -2 0 93369

Ez egy Ikarus 260.43-as:

 

Érted? :D

 

Plusz van egy 255-ös ami ugy néz ki mint egy 256-os de mégsem az.

http://busport-online.hu/gal_magan/fth420.jpg

FTH-420:

Rendszám: FTH-420
Gyártmány: IKARUS
Típus: 255.70
Szin: TÖRTFEHÉR

 

Tetszik érteni? :D

Előzmény: Snake-Mojzi (93367)
Törölt nick Creative Commons License 2015.04.18 0 0 93368

Hát,  kérlek szépen ez "szerintem" 256-os.

 

Előzmény: Snake-Mojzi (93367)
Snake-Mojzi Creative Commons License 2015.04.18 0 1 93367
Előzmény: Törölt nick (93365)
BPO-105 Creative Commons License 2015.04.18 0 0 93366

Papíron 80-as évekbeli volt. Gondolom ez lehetett az oka.

Előzmény: Scatty29 (93358)
Törölt nick Creative Commons License 2015.04.18 0 0 93365

"BPO - Ikarus 255" azt írja, hogy 1983-1991 között épült 9 db. Lehet, hogy ez az egyik?

Előzmény: Komlósfecskés (93364)
Komlósfecskés Creative Commons License 2015.04.18 0 1 93364

Viszont aki egy picit is ismeri az Ikarusokat, abban rögtön gyanút kelt az 1986, a gugli pedig a másodperc tört része alatt kidobja, hogy valójában egy 256-osról van szó........

Előzmény: Scatty29 (93363)
Scatty29 Creative Commons License 2015.04.18 -1 0 93363

KTI is azt irja:

bfb-041 - Ikarus 255.70 (1986)

Előzmény: Törölt nick (93362)
Törölt nick Creative Commons License 2015.04.18 0 0 93362
Előzmény: BENczúr utca (93360)
buszosjocó Creative Commons License 2015.04.18 0 0 93361

Üdv!

KERESEM "cementes" nicknevű topictársat!

Ritkán ír, de állítólag rendszeresen olvassa a fórumot. Sajnos elhagytam a telefonszámát...

Ha ezt olvassa, kérem jelentkezzen. Köszönöm.

BENczúr utca Creative Commons License 2015.04.18 -1 0 93360

Ez mitől lenne 255-ös?

Előzmény: Scatty29 (93359)
Scatty29 Creative Commons License 2015.04.18 0 0 93359

Elhagyott Ikarus 255 Veszprém megyében vol2

http://img01.avto-nomer.ru/150414/o/hu32904.jpg

Scatty29 Creative Commons License 2015.04.18 0 0 93358

RIP

Nemtom mire jó a ritka példányokat elbontani. :S

 

Tiszta GBZ-086 azt is hirtelen elbontotta az Alba Volán.

Előzmény: torqmatic (93356)
Törölt nick Creative Commons License 2015.04.18 0 0 93357
Meghalt a tulaj, azóta állnak a buszai.
Előzmény: Scatty29 (93348)
torqmatic Creative Commons License 2015.04.18 0 0 93356

Hogy-hogy ilyen fiatalon?

Előzmény: ikarinátor (93354)
trizs77 Creative Commons License 2015.04.18 0 0 93355
ikarinátor Creative Commons License 2015.04.18 0 0 93354

 A JHZ-325 c56-ot /247.K1/ az alba volán házon belül elbontotta, a detroit diesel motorját pedig használja.

Előzmény: AegonT (93350)
oleg_ris Creative Commons License 2015.04.18 0 0 93353

Model 1:43 scale

Előzmény: oleg_ris (93352)
oleg_ris Creative Commons License 2015.04.18 0 0 93352

The preorder for the BKV GC 48-95 Classicbus Ikarus-260 model, route 89 is open. Only 250 copies will be issued.

http://classicbus.ru/catalog/detail.php?ID=546

Előzmény: Minimodel (93291)
lobbanórotor Creative Commons License 2015.04.18 0 1 93351

...azaz a fenét, van róla feljegyzés. 

Ettől függetlenül még tényleg nem láttam. 

Előzmény: lobbanórotor (93349)
AegonT Creative Commons License 2015.04.18 0 0 93350

Miért?

Előzmény: ikarinátor (93347)
lobbanórotor Creative Commons License 2015.04.18 0 1 93349

Sosemlátott. 

Előzmény: Scatty29 (93348)
Scatty29 Creative Commons License 2015.04.18 0 0 93348

Elhagyott 256-os Veszprém megyében:

http://img01.avto-nomer.ru/150418/o/hu33123.jpg

ikarinátor Creative Commons License 2015.04.18 0 0 93347

Ikarus 247.K1 béke poraira.

litlebubu Creative Commons License 2015.04.17 0 0 93346

Szvsz. becsuklásgátló.

Előzmény: Aron_son (93345)
Aron_son Creative Commons License 2015.04.17 0 0 93345

Sziasztok!

 

A jelölt szerelőnyílás alatt mi található?

 

Divi-Filius Creative Commons License 2015.04.16 0 0 93344

Szia Garázs...

Rejtett a mail címed, így nem tudlak privátban elérni...

Előzmény: GARAZSMENET (93313)
siófoki35 Creative Commons License 2015.04.16 0 0 93343

Tőle  vettem az ötletet :)

Előzmény: P.stephenson (93341)
BPO-105 Creative Commons License 2015.04.16 0 1 93342
Karosa-feeling.
Előzmény: Scatty29 (93337)
P.stephenson Creative Commons License 2015.04.16 0 1 93341

Lomográfiás témában alap Szegecs topiktársunk oldala, akinek jópár buszos képe készült lejárt filmre:

http://szegecs.de/foto/lomography.html

Előzmény: siófoki35 (93340)
siófoki35 Creative Commons License 2015.04.16 0 0 93340

Ez lejárt filmre készült, ennek is megvan a divatja ;) (lomográfiának hívják, bár az Zenit nem éppen egy lomográfiás gép)

 

 

Ez meg még elég kezdetleges próbálkozás volt

 

Előzmény: siófoki35 (93339)
siófoki35 Creative Commons License 2015.04.16 0 0 93339

Van persze digi gép is, de tavaly rákaptam az analógra :) ON

Előzmény: D 20 (93336)
Scatty29 Creative Commons License 2015.04.15 0 0 93338
Scatty29 Creative Commons License 2015.04.15 0 0 93337

Ennek az Azerbajdzsáni 250-esnek érdekes mókolás az utsó ablaka:

http://img01.avto-nomer.ru/150107/o/az1362.jpg

D 20 Creative Commons License 2015.04.15 0 0 93336

Második ajtó fölött más a szegély.
Kalapemelés, hogy Zenittel nyomod!

Előzmény: siófoki35 (93315)
D 20 Creative Commons License 2015.04.15 0 0 93335

1990-es kocsit 1994-ben telibefényeztek...
Az ajtó él gumikra telibefestés hard...
Azért a pestriai volánnál a szegély és dörzslécek lefújása enyhe tirpákság ehhez képest.

Előzmény: BPO-105 (93325)
CLY-802 Creative Commons License 2015.04.12 0 0 93334
Blindmouse Creative Commons License 2015.04.12 0 0 93333

Ilyet nem egyszer láttam kisgyerekként a nyolcvanas években a Pesti út-Cinkotai út metszetében. :)

Előzmény: John Howard (93327)
fhusimiki Creative Commons License 2015.04.11 0 0 93332
BPI-184 Creative Commons License 2015.04.11 0 0 93331

BPO-447.

Előzmény: -= BPO-478 =- (93328)
BPO-105 Creative Commons License 2015.04.11 0 0 93330
Hogyne, ajtóra-ablakra is fényeztek Cinkotán, pont akkor, amikor azt az ótvarkék festéket vették.
Itt viszont ez meglepően igényesen történt. Sehol egy festékcsík az üvegen, élesek a piros határai is. Ez direkt esett így.
Előzmény: -= BPO-478 =- (93328)
Grimbusz Creative Commons License 2015.04.11 0 0 93329

Az Ikarus emblémára fényezés alap.

Előzmény: -= BPO-478 =- (93328)
-= BPO-478 =- Creative Commons License 2015.04.11 0 0 93328

Oldalgumira fényezős tirpákság előfordult már a BKV-nál is, nem kell azért Moszkváig menni. (BPI-987-re konkrétan emlékszem, de mintha lenne még rajta kívül.)

Előzmény: BPO-105 (93325)
John Howard Creative Commons License 2015.04.11 0 0 93327

Akkoriban még olyat is lehetett látni a Kerepesi úton, hogy nem húzta semmi, maga az "alváz" közlekedett "önjáróban". Fülke semmi, csak a kormánykerék mögé tettek egy "hokedlit". Szóló alvázat nagyon sokszor láttam, de hoztak fel Mátyásföldre csuklóst is így. Persze nem volt rajtuk semmi lámpa (index, féklámpa), de akkor talán még az 1975 előtti KRESZ engedélyezte a karjelzéseket ilyen esetben is. Valamikor 1976 környékétől (talán pont a szabályváltozások miatt) már egyértelműen csak vasúton szállítottak alvázakat.

Előzmény: FAV 20 (93320)
siófoki35 Creative Commons License 2015.04.11 0 0 93326

katonai járgány hangulat :D

Előzmény: BPO-105 (93325)
BPO-105 Creative Commons License 2015.04.11 0 0 93325

Erre most nem tudok mit mondani.

Lefestettek a buszon minden gumit. Úgy, ahogy van.

BENczúr utca Creative Commons License 2015.04.10 0 0 93324

Rendszám: FIS-208
Gyártmány: IKARUS
Típus: 266.25 /82 FŐ/
Szin: KRÉMFEHÉR
A jármű körözés alatt áll? NEM
A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás adatai: A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) állásfoglalása alapján adat nem adható ki.
Forgalmi adatok: -
Egyéb: A lekérdezett jármű forgalomban van

Előzmény: P.Box (93319)
Alien Angel Creative Commons License 2015.04.10 0 0 93323

A második képen vajon miért különböző típusú az A és C hídon használt keréktárcsa?

Előzmény: FAV 20 (93316)
Aron_son Creative Commons License 2015.04.10 0 0 93322

Nem túl friss infó ugyan, de 2014. júliusában még közlekedett műszakváltás alkalmával.

Előzmény: P.Box (93319)
t04cdb Creative Commons License 2015.04.10 0 0 93321

:D

Előzmény: krepsz_zoltan (93295)
FAV 20 Creative Commons License 2015.04.10 0 0 93320

1975-ben láttam olyat, hogy egy teherkocsi húzta a városban az alvázat és vezették. Láttam mást is. Volt egy alvázas kocsi amin Csepel fülke volt, de szinte busz alváza volt, és az vitt magán még egy alvázat. Talán Csepelről hordták Mátyásföldre. Mindig a Hungaria körúton láttam ezeket.

 

Előzmény: taro (93318)
P.Box Creative Commons License 2015.04.10 0 0 93319

Sziasztok!

FIS-208 létezik még?

taro Creative Commons License 2015.04.10 0 0 93318

Köszönöm!

A neten, illetve az Ikarus könyvben még 1-2 padlóvázat mutató kép látható, de azok vasúti fuvarozásáról egyetlent sem találtam eddig. Nem hiszem, hogy akkor nem fényképezett egy Ikarus kedvelő / dolgozó sem padlóvázakat szállító vasúti szerelvényt. Akinek van róla képe, az eddig nem tette közzé sajnos.

Előzmény: FAV 20 (93316)
BPO-105 Creative Commons License 2015.04.10 0 0 93317

Mielőtt még valaki megszólal: szerintem a gépes rész nincs összecsatolva a mögötte levővel.

Előzmény: FAV 20 (93316)
FAV 20 Creative Commons License 2015.04.10 0 0 93316

Nekem nincs, csak ezek.

 

Előzmény: taro (93314)
siófoki35 Creative Commons License 2015.04.10 0 2 93315

Retro Ikarust retro Zenittel fotózni az igazi :D

 

taro Creative Commons License 2015.04.09 0 0 93314

Sziasztok!

 

Ikarus 260-as, 280-as padlóvázak vasúti szállításáról rendelkezik valaki képpel / videóval, vagy ezek fellelési helyével?

GARAZSMENET Creative Commons License 2015.04.09 0 0 93313

Megfelelő célra nekem is van eladó 280-asom. A többit privátban.

Előzmény: Divi-Filius (93304)
vt976 Creative Commons License 2015.04.09 0 1 93312

"Újabb taggal bővült a BKV gumikerekes nosztalgiajármű parkja: az Ikarus 280-as trolibusz a 70-es, 80-as éveket idézi fel."

http://www.retromobil.hu/2015/04/05/ujabb-bkv-ikarus-nosztalgiajarmu/

AegonT Creative Commons License 2015.04.09 0 0 93311
89Ádám Creative Commons License 2015.04.09 0 0 93310

Igen a BSE-039, annyira nincs is rossz állapotban a karosszéria. 

Segíthetek felvenni a kapcsolatot.

Előzmény: fhusimiki (93309)
fhusimiki Creative Commons License 2015.04.09 0 0 93309

A Gemenc Volánnál van egy selejt 4 ajtós, automata váltós IK 280. Ha gondolod kérdezd meg.

Előzmény: Divi-Filius (93304)
norbee601 Creative Commons License 2015.04.09 0 1 93308
Youtube: videó ablakában kitörlöd a https-ből az s-t és utána copyzod a fórumra, akkor beszúrja.
siófoki35 Creative Commons License 2015.04.09 0 0 93307

Egy kis KNYKK:

CTD-945 az esztergomi 11-es helyi járat első két megállóján pattog, kanyarog:

https://www.youtube.com/watch?v=HPu5r-ow2wE

 

GEX-811 zörög végig az egom-kertvárosi strand felé vezető úton:

https://www.youtube.com/watch?v=cMZnLS--pGo

 

Ugyanaz a busz, csak Dorogon az elővárosi körjárat végénél:

 

https://www.youtube.com/watch?v=1s7neaPm6Ks

 

(nem tudom miért nem ágyazza be a videókat)

 

 

 

 

Divi-Filius Creative Commons License 2015.04.09 0 0 93306

Oda meg van hirdetésfigyelőm.

Kösz még egyszer:)

Előzmény: norbee601 (93305)
norbee601 Creative Commons License 2015.04.09 0 0 93305
Amit egészben adnak el, azt simán hasznaltauto.hu-n szokták...
Divi-Filius Creative Commons License 2015.04.09 0 0 93304

Szia!

Köszi az ötletet!

Még nem tudom, hogyan fogom megtalálni az illetékest a Honvédségi taktikai Ikarus ügyében, de rajta vagyok :)

 

Van valami közös felület esetleg ahova a Volánok meghirdetik a selejt kocsikat?

A BKV-nál van egy jól karban tartott portál, de több Volán társaság oldala eléggé... érdekes...

 

Előzmény: norbee601 (93276)
suraki1 Creative Commons License 2015.04.09 0 0 93303

Rendben, de ettől még a kérdésem nyitott marad, elég tág határokat ad a szabályzat.

Előzmény: Mwin (93302)
Mwin Creative Commons License 2015.04.08 0 0 93302

Nem a Józsi gondolta, hanem az NKH, lánykori nevén a KPM.

 

A 6/1990 (IV.22) KöHÉM rendelet szabályozza.

 

"

Fényvisszaverőre vonatkozó további műszaki feltételek

71. § (1) Járműre - a kerékpár és a segédmotoros kerékpár kivételével - csak jóváhagyási jellel ellátott fényvisszaverőt szabad felszerelni.

(2) Az első és hátsó fényvisszaverőket

- oldalkocsi nélküli motorkerékpáron és a motorkerékpár pótkocsiján a jármű hosszirányú függőleges felezősíkjában,

- oldalkocsis motorkerékpáron az egyik fényvisszaverőt a motorkerékpár hosszirányú függőleges felezősíkjában, a másikat az oldalkocsi kerekének a síkjában,

- minden más járművön úgy kell elhelyezni, hogy a fényvisszaverők hatásos felületének külső széle a jármű legkülső pontjától 0,40 méternél - a pótkocsi első fényvisszaverője esetében 0,15 méternél - távolabb, a különböző oldalon lévő fényvisszaverők hatásos felületének belső szélei egymáshoz 0,60 méternél - az 1,30 méternél nem szélesebb járművek esetében 0,40 méternél - közelebb ne legyenek.

(3) Az oldalsó fényvisszaverőket, ha

a) oldalanként 1 db van, azt a jármű középső harmadában,

b) oldalanként több van, az elsőt a jármű (járműszerelvény) elejétől számított 3,00 méteren belül, az utolsót a jármű (járműszerelvény) végétől számított 1,00 méteren belül

kell elhelyezni. Két oldalsó fényvisszaverő hatásos felületei közti távolság 6,00 méternél több nem lehet.

(4) A fényvisszaverők hatásos felületének alsó széle az úttest felületéhez 0,35 méternél közelebb, felső széle az úttest felületétől 0,90 méternél távolabb nem lehet. Ha az első és oldalsó fényvisszaverőknél a felső mérethatár szerkezeti okokból nem tartható, akkor az 1,50 méterre növelhető. Ha a mezőgazdasági vontató hátsó fényvisszaverőjénél a felső mérethatár nem tartható, akkor 1,20 méterre növelhető és ezen kívül a fényvisszaverők egymástól mért távolsága 0,30 méterig csökkenthető, de ez utóbbi esetben további 2 db hátsó fényvisszaverőt kell elhelyezni előírásos szélességi méretekkel olyan magasságban, hogy a fényvisszaverők hatásos felületének felső széle az úttest szintjétől legfeljebb 2,10 méter távolságban lehet.

(5) A 42. § (3) bekezdésének a rendelkezése értelemszerűen irányadó a fényvisszaverőkre is."

Előzmény: suraki1 (93300)
BPO-105 Creative Commons License 2015.04.08 0 0 93301

Szerintem ez extra lévén igen kevés buszra került fel, többségében bemutató példányokra, innentől kezdve talán sose volt rá koncepció, hogyan helyezzék el, csak a magasságot mondták meg.

Előzmény: suraki1 (93300)
suraki1 Creative Commons License 2015.04.08 0 0 93300
Arra vajon van valami meghatározás, hogy az oldalsó sárga prizmáknak hol a helye gyárilag? Vagy ahogy a Józsi gondolta?
Előzmény: BPO-105 (93299)
BPO-105 Creative Commons License 2015.04.08 0 0 93299

Gyári fotó a kistarcsai kórháznál.

Szép :)

Előzmény: IkaRUSsia (93297)
IkaRUSsia Creative Commons License 2015.04.07 0 0 93298

Előzmény: IkaRUSsia (93297)
IkaRUSsia Creative Commons License 2015.04.07 0 0 93297

Előzmény: Minimodel (93291)
IkaRUSsia Creative Commons License 2015.04.07 0 0 93296

пожалуйста :)

Előzmény: Alien Angel (93294)
krepsz_zoltan Creative Commons License 2015.04.07 0 0 93295

Annyira belelkesültem, hogy a Budai Színkör van a háttérben, a Horváth-kertben, hogy képeket is elkezdtem keresni az egyeztetéshez.

Csak később esett le, hogy a színházat 1937-ben elbontották, és hol volt még akkor a faros... :-))))

Előzmény: t04cdb (93290)
Alien Angel Creative Commons License 2015.04.06 0 0 93294

Спасибо! :)

Előzmény: IkaRUSsia (93287)
norbee601 Creative Commons License 2015.04.06 0 0 93293

Ha esetleg érdekel, Omsihoz kiszerkesztettem anno egy másik feliratot (meg a csíkokat is de az már látom megvan).  

 

Felirat:

 

https://mega.co.nz/#!MNIF3KaY!NvORsAB3zx2gcUkRkYnECwQmEHMlDg-4s3-gfKjGd0Y

 

Csíkok:

 

https://mega.co.nz/#!9U5y2DIZ!FpgDLW0h86qklyl4cOyoTnDRMjwOHm9VrdvJhiYWKXY

 

 (250-esre, így 56-ra kicsit ki kell szedni belőle:)

 

Előzmény: lobbanórotor (93292)
lobbanórotor Creative Commons License 2015.04.06 0 0 93292

Hála a jó Égnek, hogy vetted a fáradságot és ügyeltél a korhű tipográfiára. Emiatt is szép. 

Előzmény: Minimodel (93291)
Minimodel Creative Commons License 2015.04.06 0 0 93291

Ma elkészültem az újabb 256-os ruhával.

A nehézséget nem csak a csíkok adták, hanem a betűk is. Pontosan ilyen betűtípus nincs a gépen, így magam rajzoltam ki a betűket is.

 

Más téma, valaki tud képeket felrakni tüdőszűrős 280-asról? Neten nem sok minden van róla.

t04cdb Creative Commons License 2015.04.06 0 0 93290

Még egy képet találtunk, erről viszont semmi emlék nem maradt vissza. Se helyszín, se időpont. :/

t04cdb Creative Commons License 2015.04.06 0 0 93289

Egy NDK-s faros 1968 augusztusából. :) Lehet tudni esetleg valamit a buszról a rendszám / azonosító alapján? Különbusza volt apuméknak.

BPO-105 Creative Commons License 2015.04.06 0 0 93288

Van még egypár dolog, ami nem stimmel ott.

Pl. erről elhinnéd, hogy 1989-es? Én nem.

Előzmény: lobbanórotor (93283)
IkaRUSsia Creative Commons License 2015.04.05 0 4 93287
Előzmény: IkaRUSsia (93286)
IkaRUSsia Creative Commons License 2015.04.05 0 0 93286

lobbanórotor Creative Commons License 2015.04.05 0 0 93285

Túl magas a gyártási szám ahhoz képest, hogy 266. 

Előzmény: ckg471 (93284)
ckg471 Creative Commons License 2015.04.05 0 0 93284

Milyen értelemben?

Előzmény: lobbanórotor (93283)
lobbanórotor Creative Commons License 2015.04.05 0 0 93283

Valami nem stimmel ezzel a vázszámmal. 

Előzmény: -= BPO-478 =- (93282)
-= BPO-478 =- Creative Commons License 2015.04.05 0 0 93282

266.25.1989.0766

Magyar rendszám tudható hozzá?

CLY-802 Creative Commons License 2015.04.05 0 0 93281
Scatty29 Creative Commons License 2015.04.05 0 1 93280
JEL-049 Creative Commons License 2015.04.05 -2 0 93279
Ja
Előzmény: 50A villanytelep (93278)
50A villanytelep Creative Commons License 2015.04.04 0 0 93278

nálunk semmféle csuklóst nem állítottak le a scaniák érkezése miatt csak szoló kocsikat

Előzmény: torqmatic (93275)
siófoki35 Creative Commons License 2015.04.04 0 0 93277

Van nekik 2 ajtós helyközi csuklósuk is, nem tudom meddig húzzák még...

Előzmény: torqmatic (93275)
norbee601 Creative Commons License 2015.04.03 0 0 93276

A Honvédséget is megkérdezném ha ilyen kocsira fáj a fogad...  Pl Pápán van egy gyönyörű állapotú 2 ajtós sárga 280-asuk.... Valószínűleg töredék km-el mint egy Volános kocsi...

Előzmény: Divi-Filius (93274)
torqmatic Creative Commons License 2015.04.03 0 0 93275

Veszprémben szerintem a Scaniák miatt állítottak le csuklóst, bár az 4 ajtós.

Előzmény: Divi-Filius (93274)
Divi-Filius Creative Commons License 2015.04.03 0 0 93274

Köszönöm figyelni fogom őket.

2-0-2-0 ajtóelrendezésűekről, ergo inkább Volán kocsikról tudsz esetleg?

Előzmény: Snake-Mojzi (93273)
Snake-Mojzi Creative Commons License 2015.04.03 0 0 93273

Miskolcon.

Előzmény: Divi-Filius (93272)
Divi-Filius Creative Commons License 2015.04.03 0 0 93272

Glótah!

Tudtok esetleg, hogy a közel vagy középtávoli jövőben hol fognak 280-asokat selejtezni?

BPO-105 Creative Commons License 2015.04.03 0 2 93271
Korábban már volt itt téma, hogy a moszkvai 5256-osokat és 6212-eseket Ikarus elemekkel szerelik fel a nagyjavítás során.
Előzmény: Scatty29 (93270)
Scatty29 Creative Commons License 2015.04.03 0 0 93270
IAK 4-04 Creative Commons License 2015.04.03 0 0 93269

Thank you for the pictures.

 

But I have never seen picture from blue silver bus with indicators beside the headlamps.

All picture of blue-silver buses I know the indicators are above the headlamps.