Keresés

Részletes keresés

Márton Lipcsik Creative Commons License 2017.02.17 0 0 7768

Tüskéskaktusz!

 

Ha visszaolvasná kizárólag a saját írásait az elmult egy évre visszamenően, és lenne elég értelmi képessége azok tárgyának és célzatos irányának megítélésére, úgy -különösen a fórumra történő "visszaérése" utáni írásai tartalmát figyelembe véve,  rájönne, hogy bizonyos kifejezések folytonos ismételgetése révén a papagályát beszédre tanító mivoltát le sem tagadhatná, és nem hogy egy farkas lenne, hanem egy fuvallatra is érzékeny fusztrált, szenilis, minden megalapozott kritikát személyes sértésnek vevő mimóza hárpia.

 

Bizony-bizony! A jelzők alfától omegáig az adott írásokhoz a mindenkori és folytonosan változó érdekeinek megfelelő reakcióinak tükörképei. 

 

Fusztráltsága csak erősödött, amitóta tőlem megtudta, hogy a felszámolási eljárásba való belépésének hiánya miatt végképp nem részesülhet kártérítésben, ezért ellenséget lát valamennyi olyan károsultban, akinek ez a lehetősége még megmaradt.

 

Azt állította, soha nem érdekelte, és most sem érdekli az egyesület...

Megnyilvánulásainak döntő többsége mégis az egyesület munkájának légből kapott kritikáját tartalmazza.

 

Azt állítottra, hogy nem válaszoltam meg a kérdéseit.

Ezzel szemben a kérdései megválaszolását tartalmazó írásomban feltett két kérdésemre, -miszerint ön milyen érdemi lépést tett az érdekérvényesítés terén, amelynek hiányát az egyesület oldalán felrótta, és hogy a jelen jogi helyzetben ön nem tarataná-e még időelőttinek a kereset benyújtását?- mind a mai napig adós maradt.

 

"Vissazatérésekor" felháborodott éllel rótta fel, hogy mivégre ez a sárdobálás, széthúzás, amelyet a fórumon tapasztal, majd ugyanabban az írásában megdícsérte Marcsikát, hogy írásával legalább kiugrasztotta a nyulat (itt egyértelműen az egyesületre gondolt) a bokorból, és rajta keresztül mindenkit arra bíztatott: "...így tovább, csak egy kicsit erősebb megfogalmazásban."

 

Aztán letagadta, hogy ön bárkit is szembenállításra, sárdobálásra buzdított volna.

 

Állításával ellentétben én nem  hibáztattam, nem ócsárolgattam senkit, aki tőlem eltérően gondolkodott. Az alírásgyűjtéssel és a demonstrációkkal, valamint a közösségi médiák napi igénybevételével kapcsolatos véleményekről kifejtettem a magam álláspontját, melyet el lehet fogadni, vagy el lehet utasítani, de a más vélemény annál inkább nem tekinthető becsmérlésnek, visszautasításnak, mert valamennyi ezen cselekményekben gondolkodónak is sok sikert kívántam az eredményes megvalósításhoz. 

 

Annak örülök, hogy ön nem egyesületi tag, de azért sem haragszom meg, ha egyesületi tagokat toborozna, hogy azok tartsanak rovancsot az egyesület gazdálkodásában.

 

Megalapozatlan feltevéseit viszont ön  is ellenőríztetheti, ha bejelentést tesz a Fővárosi Főügyészség Közérdekvédelmi Osztályánál azt kérve, hogy vizsgálják ki, hová tűnhetett a 2004 óta befizetett tagdíjak olyan jelentős része, amely talán egyes vezetők kárigényét is elérhette már, és hogy miértcsak 4M/ft. a felhalmozott tartalék vagyon?

 

Annak külön örülök, hogy a továbbiakban már az sem érdekli majd, hogy én mit írok, és az sem, hogy az egyesület mit ír. Leszarja!

 

Ha túl van végre a nagydolgán, úgy már csak a DNy-i irányból a 7767 szélességi kör felől érkező penetráns bűz fészkét kell egy lószerszámmal, vagy két lábbal  eldugaszolni.

 

Ha végigolvasta az írásomat, álljon  fel végre a küszöből, hogy a latrinán utoljára szarhasson még egy egészségeset.
Az ön  korában egy egészséges szarásnak is örülni kell!

 

Lipcsik Márton

 

nyakfogom Creative Commons License 2017.02.16 0 0 7767

EDÖMÉR!

HALLOM NEM ÉRTESZ A GÉPELÉSHEZ SEM,CSAK DIKTÁLSZ.

tüskéskaktusz Creative Commons License 2017.02.16 0 0 7766

Lipcsik úr! Magának elgurult a gyógyszere. Ajánlom, hogy mielőtt minden féle marhaságot és megtévesztést leír, kapjon be egy gyógyszert, higgadjon le és azután posztoljon dolgokat. Milyen alapon vádol meg engem, hogy lázítom az egyesület ellen a károsultakat. Most nyissa ki a fülét és a csipát a szeméből törölje ki. Én nem lázítottam senkit. A valóságra lett rámutatva, és hogy merre kellene elindulni, de nem ezzel foglalkoztak, mindig másokat hibáztattak, mellébeszéltek ócsárolták, ha valakinek értelmes hozzá szólása volt. Ahogy láttam idáig, csak vesztett perbe hajtották be a tagokat, és az állam elleni perben sem a jó út felé mennek.Hol most a fizetett jogászuk, aki észhez térítené a tisztelt vezetőséget? Ön és az egyesület vezetői csak másokra mutogatnak, jó lenne ha magukba szállnának,és megvizsgálnák a lelkiismeretüket, hogy mit vétetek az egyesületi tagok ellen. Mi az amit meg kellett volna tenni, és nem csak ellébecolni a dolgok megoldását, a tagdíjakat meg felélni, felelőtlenül.Most úriasan lelépnének, mind aki jól végezte a dolgát. No most adjon hálát az égnek, hogy nem vagyok egyesületi tag, mert én úgy elszámoltattam volna magukat. Rovancsot csináltattam volna, higgye el értek hozzá.Olyan kemény elszámolás lett volna, hogy az egész vezetőségnek, még a tökein is folyt volna a verejték.Vagy maradnak és normális helyes úton a hibákat kijavítva, ha kárt okoztak azt a kasszába szépen vissza fizetve, csinálják tovább.Nekem nem lehet mindent bemagyarázni, mint a sok szerencsétlen öregnek.Van annyi információm és bizonyíték,a Baumagra ami Önöknek soha nem lesz. Most amiért jogtalanul megvádolt leírom, és felhívom az egyesület tagjait, hogy ne hagyják magukat. Igen is tételesen számoljanak el Önöknek,joguk van tudni, hogy a tagdíjak hova csorogtak el. Milyen intézkedéseket hoztak, hogy előbbre jusson a Baumag ügy.Továbbra sem óhajtok magával se, sem az egyesülettel foglalkozni, eddig sem érdekelt amíg fel nem bosszantott.Bármit ír nagy ívben le*...rom, nem érdekel. Én már az első pillanattól nem bíztam az egyesületbe ezért is nem léptem be, lettem magányos farkas, mert így többre mentem, átlátom a Baumag ügyet.Megtakarítottam a fölöslegesen kifizetett tagdíjat, így nem növeltem még a Baumagban elszenvedett veszteségemet. 

Előzmény: Márton Lipcsik (7761)
Márton Lipcsik Creative Commons License 2017.02.16 0 0 7765

Tisztelt 12ezeremberpénze!

 

Ön vélhetően a felszámolási eljárásba 40 napon belül belépett egyesületi tag  lehet...

 

Sajnálom, hogy az őszinte szavaimat drámai felhangnak titulálja.

 

A jelenlegi feladatok megoldásához vezető út számos jogi helyzetet idézett elő, azok menet közben több okból is formálódtak, változtak, és amelyek közül a vezetőség mandátumának lejárta csak egy sok közül.

 

Az Egyesület a múlt év végén kiküldött levelében az elnökség mandátumának lejártát úgy helyezte előtérbe, hogy kérte valamennyi tagját, nevezzen meg általa alkalmasnak vélt személyt a vezetői funkciók betöltésére, mert ellenkező esetben az Egyesület vezetőség hiányában a törvény erejénél fogva megszűnik.

 

Értékelhető javaslat eddig nem érkezett, illetve volt olyan személy, aki "végszükségben" vállalna egy funkciót.

A jelenlegi elnökségre vonatkozó jelölés pedig azért érdektelen, mert az elnökség testületileg lemond, és az újraválasztáson nem kíván indulni. (Köszönhetően elsősorban és leginkább a tagi érdektelenségnek, de minimális szerepet játszik benne a fórumon tapasztal alaptalan vádaskodás és az azokkal szembeni tagi közömbösség is.)

 

Egyelőre nem hibáztatok senkit, de nagy lesz a meglepetés, ha a szükséges és kötelező napirendi pontok megtárgyalása ellenére az Egyesület vezetőség nélkül maradna.

 

Ez esetben a jelenlegi elnökség ügyvezető elnökségként levezényli az Egyesület megszűnésének adminisztrácioóját és csak annyit javasolhat majd, hogy tagjai ne széledjenek szét, hanem jelentkezzenek át a "budaörsi" egyesületbe, ahol a pénzvisszaszerzésnek az aláírásgyűjtési módját is felvállalták. "Budaörsön" egyébként is tárt karokkal várnak bárkit az egyesületbe.

 

Az átlépő tagság pedig az ottani Alapszabályt oly módon formálhatja majd, hogy az a számára legelőnyösebb legyen.

 

A három évre szóló mandátumról pedig nem csupán az elnökség, hanem a tagság is tudott. A tagságnak is lett volna ideje felkészülne a vezetőségválasztásra.

 

Ön mit tett a vezetőségváltás zökkenőmentes sikere érdekében?!

 

Ez előző írásomban említett jogi helyzetnek az elnökséggel való megtárgyalása után többed magával meg fog lepődni, mert olyan tényekkel szembesítem majd amelyekre minden bizonnyal nem is gondoltak volna.

 

Érdekes módon megint felugrott egy üres ablak 7764 számon, de csak orrfacsaró bűzt árasztott.

 

Lipcsik Márton 

nyakfogom Creative Commons License 2017.02.15 0 0 7764

LIP-BECSÓKOLHATSZ EDÖMÉR!

 

-AZ UTÁNOZÁS MAJOMSZOKÁS.

 

-CSAK NEKTEK-MINT TUDATOS KÁROKOZÓKNAK-ÉS SZEMÉLY  SZERINT NEKED  SZÓL  A KUSS.

 

-JÓL LÁTHATÓAN MÁR MOCOROG A ZABSZEM A SEJHAJODBAN, AZ ÚJ VÁLASZTÁST ILLETŐEN.

-

-MÁR ALIG BÍRSZ MAGADDAL,ANNYIRA KÉSZÍTED A FÉSZKET MAGADNAK.

 

-MÁRIS FURFANGOSAN, APAIT,ANYAIT BEVETVE HELYEZKEDSZ A VEZETŐ POZÍCIÓ  MEGSZERZÉSÉRE.

 

-BIZTOSAN MÁR MINDENT LEZSÍROZTATOK EGYMÁS KÖZÖTT,ÉS KÉSZ A FORGATÓKÖNYV IS.

 

-EKÖZBEN ITT MEG CSAK  KÁBÍTOD A KÁROSULTAKAT AZ  ELMÉLETEIDDEL.

 

-VELED MÉG MÉLYEBBRE SÜLLYED A BAUMAG ÜGY.

12ezeremberpénze Creative Commons License 2017.02.15 0 0 7763

Lipcsik Úr!

 

 

Hagyja már legyen olyan kedves a drámai felhangokat!

 

Ha az egyesületi vezetést 3 évre hatalmazta fel a tagsága, erre Önöknek fel kellett volna készülnie, hogy ez a pillanat, mármint a mandátum lejárta be fog következni.

 

Szóval a jogi helyzet már kialakult 3 évvel ezelőtt, nem most.

Ne másokat hibáztassanak azért, mert eljött ez az idő.

 

És Önöknek bőven lett volna idejük és lehetőségük erre felkészülni.

 

Előzmény: Márton Lipcsik (7762)
Márton Lipcsik Creative Commons License 2017.02.15 0 0 7762

Tisztelt Fórumozók,

ezen belül is különösen a budapesti egyesület tagjai figyelmébe!

 

 

A jelenleg kialakult jogi helyzetben a következő vezetőségválasztással egybekötött taggyűlés alapvető célja és feladata nem is elsőrorban az új vezetőség megválasztása lesz, hanem egyáltalán

 

 

az egyesület léte forog kockán.

 

 

Miután én csak a magam nevében nyilatkozhatom, az egyesület létével kapcsolatos gondolataimat előbb meg kell osszam a vezetőséggel, és ha a felvetésem egyetértésre talál, úgy ezt a gondolat-komplexumot az elnökség által is tudomásul vett és közzétételre idokolt alternatívaként fogom javasolni, hogy azt az elnökség nevében maga az elnök hozza nyilvánosságra.

 

Ha nem, úgy a gondolatom lényegét -mint aktuális, és sürgős, előzetes választ, adott esetben intézkedést igénylő feladatként, egyéni felvetésben teszem majd közzé.

 

Az aktuálisan fontos és sürgős választ igénylő gondolatomat írásban még ezen a héten eljuttatom Szabados András elnök címére, és terveim szerint február 20-22 közötti időben azokról személyesen is szeretnék tárgyalni vele.

 

Lipcsik Márton

 

 

 

 

Márton Lipcsik Creative Commons License 2017.02.14 0 0 7761

 

Tisztelt tüskéskaktusz! és Mindenki Más!

 

Ön magányos farkasnak titulálja magát, miközben korábban mindíg többes számban beszélt. 

A hosszú hallgatása nekem csak azért tűnt fel, mert azóta is adósom a két kérdésemre adandó válaszával.

De igazából már ez sem érdekel, csak arra kell felkészülnöm, hogy a bármivel is megfertőzött agyvizével nehogy engem is arcul löccsintsen.

 

Állításával szemben Ön nem felrázta és kinyította az emberek és az egyesület szemét, hanem még intenzívebb és még hangosabb támadásra buzdított az egyik egyesület vezetése ellen.

 

(Ezt én úgy tekintem, hogy minden más állításával ellentétben a tőlem szerzett azon információ ismeretében, hogy kártérítési igénnyel csak a felszámolási eljárásba belépettek élhetnek, Ön pedig nem lépett be oda, ezért elveszítette a jogérvényesítő képességét. Hát akkor dögöljön meg a szomszéd tehene is, de különösen szítsunk viszályt az egyik egyesületben. Ezt a megalapozottnak tűnő gondolatomat csak akkopr tudja bizonyítottan megváltoztatni, ha megjelöli a felszámoló listáján, hogy mely sorban szerepel jogosultként.)

 

Állítólag a helyes út felé próbálta terelni a károsultakat, de a nyilvánosság és ezen belül is a gyakori média-szereplésen túl semmilyen utat, irányt nem mutatott, miközben azt írta, hogy ül a küszöbön...-mint aki jól végezte dolgát.

Elhallgatja viszont, hogy ha feláll, a bizonyítékaival a bíróságra, vagy tüntetésre kíván-e majd menni.

 

A baumag bűnös sikertörténetének Ön által közzétett vázrajza, az Ön  szerint a perbe fogató állami szervek megnevezése, a különböző pénzügyi-gazdasági szakkifejezések eltérő értelmezése a kárigény érvényesítése szempontjából -mint az korábban már felvázoltam- útirányként nem használhatók. Ezek az írások legfeljebb arra voltak jók, hogy Önmagát fényezze azon károsultak előtt, akik Önhöz hasonlóan csak addig látnak, hogy a múlton bosszankodnak, és másoktól várnak érdemi munkát, eredmény-felmutatást.

 

A nyilvánosság sajnos nem segít már senkin, a média pedig kizárólag a műsoridő és az újságfelület pénzért történő kitöltése érdekében foglalkozik dolgokkal, vagy fordít hátat azoknak.

 

Demonstrálásnak a jelenlegi társadalmi, politikai környezetben a számos károsulti csoport ellenére is csak akkor lenne értelme, ha az a jelenlegi politikai hatalom megdöntésére, megváltoztatására irányulna, és a károsultak ügye ezt követően vagy megoldódik, vagy sem. Bár fontosnak tartanám, de a rendszerváltásnak pillanatnyilag még nem jött el az ideje, hiányzik az emberekből a tömeges egyidejű és egyirányú felháborodás, (Lásd: Románia!) és nincsen a láthatáron ezt felkaroló erő, és vezető személyiség. Ezt a rendszerváltást előidéző erőt az egyesület még a hangadókkal és más károsulti csoportokkal együtt sem tudja biztosítani, a vezető szerepet pedig elsősorban politikai ambiciójú személyeknek kellene ellátniuk. Ilyen ambiciója pedig az egyesület elnökének tudtommal nincs.

 

A 25 jelentős károsulti csoport valamennyi tagja megjelenhetne pl. a Vérmezőn, és egymás nyakába borulva versengve panaszolhatná, hogy ki, vagy kik szenvedtek nagyobb kárt, de PaliManó szavával élve: Badar dolog lenne önkéntes kártérítésben reménykedni. A nagy össznépi siránkozás után pedig ki-ki visszatérhetne otthonába, hogy egyedül siránkozzon tovább. Ilyenre már több baumag-tüntetés után volt példa...

 

Megdícsértem már Önt és orrlövész01-et a baumag-ügy alapos feltárásában végzett munkájáért, és most megdícsérem szürke egérkét is az eszmefuttatásáért, de mint írtam ezeknek az ismereteknek vajmi kevés bizonyító erejük lesz majd a bármilyen úton végzett érdekérvényesítés során.

 

PaliManó annyiban eltért a korábbi hangadók álláspontjától, hogy már elismerte a peres eljárás szükségét és elkerülhetetlenségét, csupán azt vegyíteni gondolja a demonstrációkkal, petíciókkal, de az elképzelése badar voltát Ő maga vázolta fel.

 

A perben a bíróságot nem fogja érdekelni csak az ügyben meghozott korábbi jogerős ítélet, és az arra alapítható és ahhoz kapcsolható felelősség megállapításának a lehetősége.

 

Szó nincs arról, hogy én mint egyesületi tag és mint abban vezető tisztséget betöltő személy bármit is elhallgatva, a tagokat megtévesztve Őket egy öngyilkosággal felérő és eleve halálra-ítélt és újabb jelentős anyagi veszteség kockázatát hordozó peres eljárásba terelném, és különösen, hogy arra kényszeríteném.

 

Külön  és többször is kihangsúlyoztam: a magyar bíróságoktól nem remélhető a károsultak javát szolgáló ítélet, de csak ezen akadályokon keresztül juthatunk el egy olyan nemzetközi bíróság elé, ahol nem számít a származás, a politikai hovatartozás. A magyarországi perek illetékét és költségeit viszont pervesztés esetén meg kell előlegezni, mely költségeket a majdani pernyertességünk után visszakaphatunk. 

 

Ez a körülmény a fórumot nem látogató egyesületi tagok mindegyikével közölve lesz, mielőtt a perben való részvételéről döntene.

 

Azt írta, hogy én sokszor félretájékoztattam másokat, konkrét kérdésekre nem adtam választ, és hogy Öntől, orrlövésztől és szürke egérkétől szereztem a tudást...

 

Nos, megnyugtatom, hogy alaptalan vádjaival kapcsolatban nincs lelkismeret furdalásom. Mutasson rá egyetlen írásomra, ahol szándékos, vagy célzatos módon félretájékoztattam volna bárkit, tanulni meg nem szégyen senkitől, bár a baumag-ügyben nem szorultam még szélesebb ismeretanyagra, mint amilyenre szert tettem már Budaörsön, legfeljebb felfrissültek az ismereteim...

 

Az érdekérvényesítés szempontjából ma már érdektelen, de azért én is szolgálhatnék számos, nem közismert furcsasággal, jogsértéssel, de csak egyet emelek ki, amelyről Önök biztosan nem tudnak: B.L. 2003-ban, a fizetésképtelenség bejelentése előtt egy 8milliárd forintot részben meghaladó pénztömeget egyetlen nap alatt több Baumag-cég számlájára is átutalt és továbbutalt vélhetően a nyomvesztés céljából és annak érdekében. 

Ezek a banki dokumentumok megvannak a "budaörsi" egyesületnél, és egy magánszemély károsultnál. Hogy Szabadosnál megvan-e azt nem tudom, de mint írtam, ma már ennek sincs semmi jelentősége.

 

Azt állítja, hogy tőlem semmilyen új információt nem kaphattak az olvasók és így Ön sem...

 

Nos akkor emlékeztetni szeretném, hogy elsőként voltam bátor közzé tenni azt a jogi következtetésemet, hogy senki ne beszéljen 12.000 károsultról, mert bár a szám igaz, kártérítési igénnyel csak azok élhetnek, akik a felszámolási eljárásba negyven napon  belül bejelentkeztek. Mindenki már eltemetheti a pénzét.

 

Ugyancsak én voltam az, aki azt is közzétettem, hogy az egyéni pereket kezdeményező károsultak a velük kapcsolatban hozott ítéletben megfogalmazottak szerint juthatnak elégtételhez, kártérítéshez.

 

Ugyancsak én voltam az, aki közzétettem azokat az ijesztő számsorokat, hogy a perben részt vevő károsultakat mekkora összegű perilleték megfizetési kockázata fenyegeti.

 

Ugyancsak én voltam az, aki a peres eljárások prioritását hangoztattam, miközben azt is előrevetítettem, hogy Magyarországon  belül kedvező ítéletre nem számíthatunk.

 

Tehát nem vezettem félre senkit, nem hallgattam el semmit, de arra ezek után már én is kíváncsi leszek, hogy az egyik egyesületet oly nagy hévvel és dűhvel támadó, a nyertes bizonyítékokkal ölében a küszöbön ülő tüskéskaktusz, a nem kevésbé felkészült orrlövész01, Talár és logarléc, Dr.Jogász, szürke egérke, a zárt facebook csoport tagjai és más nem egyesületi károsultak milyen úton, milyen módon és milyen eredménnyel fogják érvényesíteni azokat a jogaikat, amely jogok megalapozott érvényesítésitésének hiányát az egyik egyesület vezetésének folyamatosan felrótták.

 

A fentebb  felsorolt, az egyik egyesülettel szemben kritikus hangot megütő hangadók, ha birtokában  vannak annak a kizárólagos érdekérvényesítési módnak, amellyel célhoz juthatnak, de a megoldás kulcsát elzárják a többi károsult elől, azok ne prédikáljanak lelkismeret hiányról, önzésről, egyéni haszonlesésről és ne mutogassanak folyton másokra. Egy nevesincs károsult böffentését idézve:  azoknak   KUSS!

 

Az, hogy az egyesület vezetésének mandátuma a törvény erejénél fogva május 7-én lejár egy tény. Az egyesület tagjainak joga, felelőssége, hogy hogyan, miként és mely személyek vezetésével kívánnak tovább működni, esetleg változtat-e a célokon és a módszereken. 

 

Lipcsik Márton 

 

SZABADOS BANDI Creative Commons License 2017.02.13 0 0 7760

PaliManó gratulálok.

 

Szívesen nevén szólítanám de divat az alattomosság e fórumon.

Gyorsan tud reagálni. Írni már tud, az olvasáshoz kérjen segítséget, és amit hall. magyaráztassa el, hogy a hallottakat meg is értse.

SEGÍTSÉGÜL:

1./ Az elnökség nem "kifarol" hanem a mandátuma lejár. Senki nem ragaszkodik a "bársony székhez" sőt önzetlenül azt át is adja mindazoknak aki a dolgokat jobban tudják, és az ügyvitelre alkalmasabbak.

2./ A megbízatás 2017. május 7.-vel lejár.

3./ A Cégbíróság elfogadta a közgyűlés 2014 május 7-én hozott határozatát. A cég bejegyzés szerint  az elnökség az egyesület vezetését 2017. május 7-ig gyakorolhatja. (magyarázat: akkor telik le a 3 év)

 

Több variációban nem vagyok hajlandó magyarázni, de ha ez is kevés, szívesen segítek a szöveg megértésében

 A bejegyzésén én is csak nevetni tudok. Ez kölcsönös. Ha-Ha

 

Szabados András (ez nem jelige)

 

Előzmény: PaliManó (7758)
nyakfogom Creative Commons License 2017.02.13 0 0 7759

 7-vel lejár.

7.-ÉVEL LEJÁR

PaliManó Creative Commons License 2017.02.13 0 0 7758

Ha, ha, ha, most legalább van szerintetek legális indok, természetesen másokra mutogatással, kifarolni az egész, számotokra egyre kínosabb ügyből.

 

Ha maradtok, tovább tudjátok vinni a mellébeszélés magasiskoláját az egyéb járulékos hasznotokkal együtt, így végzitek ki a Baumag ügyet. Nektek ez jó. Előbb kell ugyan elengedni a bársonyszék karfáját, mint amire számoltatok, de hát a megbízóitok ezt megértik, megkapjátok tőlük az egérutat, és a további előnyökről való lemondás is jobb, mint a csúfos bukás a nyilvánosság, a tagságotok előtt, a saját pénzetek kockáztatásával.

 

Megszűnik az egyesület, nektek ez is nagyon jó, mert úgy gondoljátok, hogy ezután nincs semmi elszámolni valótok már senkivel, semmi felelősségetek nincs tovább. A nagyon megbántottál, hihetetlen nagy drámai jelenetet előadva a kellő időben, testületi kivonulás. Rajtatok nem múlt semmi, nem igaz?  A harcoljunk a pénzünkért jelszó persze sehol, eddig sem gondoltátok komolyan. Amire szerződtetek, már szinte teljesen megkaptátok.

 

Ha átadjátok a stafétát, és az új elnökség bukik bele a Baumag ügybe, na ez nektek ez a legjobb.

Bukjon bele más abba, amit elkezdtetek, félrekormányoztatok.

Milyen fáin is lenne, az új elnökség bukása a 13 éves, általatok gerjesztett, növesztgetett, ápolgatott, terebélyesített szutyokba.

 

Ti meg a bukás láttán, a kényszerpálya, amire ti tettétek az ügyet, végén mutogatnátok az újdonsült elnökségre, hogy „Nem megmondtuk, hogy csak mi tudjuk sikerre vinni a dolgot? Mást választottatok, íme itt az eredmény, csak magatokra vessetek, hülye tagság!

Ezért kerestek új, az elnökségbe jelölhető tagokat, bárki legyen is az .

 

A legnagyobb, valódi kín azonban az lenne az összes vezetőségi tag részére, ha benne kéne maradni a történetben és végig kellene vinnie a dolgot a saját pénzetek kockáztatásával is, és aztán learathatnátok a negatív eredményt.

Mert erre nagy az esély, és már húzzátok is ki belőle magatokat, ki hogyan tudja, már csak a jó, lefedezett menekülési útvonalat kell megtalálnotok.

 

 

Előzmény: SZABADOS BANDI (7754)
tüskéskaktusz Creative Commons License 2017.02.13 0 0 7757

Tisztelt Szabados Úr!

Meglepődtem  az Ön  válaszán. Szeretném tisztázni, mindenki előtt és tiszta vizet önteni a fejekbe.

Én a magam nevébe beszélek mint tüskéskaktusz. Különböző személyek vagyunk nem össze mosva az Ön által felvázolt másik személyekkel.

Most a magam nevében beszélek, mint azt korábban tettem.

Soha senkit nem bujtattam semmire, nem ígértem senkinek semmit.

Én mint magányos farkas a tudásom egy részét, nem mindent megosztottam, hogy mások előtt is megvilágosodjon a teljes Baumag ügy.A kályhától így el lehet indulni. Nem voltam soha egyesületi tag, nem is leszek. Bár többször próbáltak innen onnan becserkészni. Nincs lelkiismeret furdalásom, nem is lesz, csak magammal kell elszámolni. Önöknek kell az egyesületi tagok felé elszámolni, mind anyagilag, erkölcsileg. Az én véleményem az, ha Ön úgy gondolja, hogy nem érdemli meg az egyesület amit írogattak, mások  az egyesületről, akkor én a maguk  helyében  nem mondanék le. Nekem ne ajánlgasson semmit mert kezdettől sem érdekelt az egyesület,nem foglalkoztam vele.Csináltam a magam dolgát. Én úgy tartom ha előttem a tejfelt megették, akkor az alján maradt savó nem érdekel, azt nagyon nem szeretem.

Előzmény: SZABADOS BANDI (7754)
nyakfogom Creative Commons License 2017.02.13 0 0 7756

Amikor viszont én hallgatom vissza Szabados második hívásakor (vasárnap) folytatott  telefon beszélgetésünk hangfelvételét,akkor nekem meg  ez  jut a fülembe:

 

 " usgyí kezdjük el az országos aláírás gyűjtést az egyesület vezetésével".Mondta ezt akkor Szabados.

 

Igaz,hogy a pesti egyesület aláírásgyűjtéséért ellenszolgáltatásként Szabados csak azt kérte tőlem,hogy a baumag zárt csoportban az őt gyalázó szöveget töröljék.

 

A zárt csoport adminjai azonban nem tettek eleget ennek a kérésének,erre az egyesület elállt az országos aláírásgyűjtés megszervezésétől.

 

Ezt most azért idéztem fel ,mert amennyiben  nem táncoltál volna vissza Szabados,és ígéretének megfelelően országos aláírás gyűjtésbe kezd a pesti egyesület,akkor ma már minden károsult kamatostól zsebre vághatta volna a pénzét .

 

Mivel mindent elmulasztottál,nem hasznosítottad a károsultak tömegek erejét,ezért kuss.Még örüljél annak is,ha hallgathatsz.

 

Na ,ha távozol a hivatalodból,örök életedben kísérjen el az a gondolat,hogy ezt a legnagyobb lehetőséget (a saját károdra is) elmulasztottad.

 

Nem győződtél meg a gyakorlatban arról,hogy mire képes a tömegek ereje(lásd az internet ügyet).

bubez Creative Commons License 2017.02.13 0 0 7755

MÁR RÉGÓTA CSIRIPöLIK A VEREBEK,HOGY BUNDIBANDI MÁR megkapta a magáét.MEG HÁT AZ EGÉSZSÉGE JOBB IS LEHETNE,EZÉRT ELŐBB-UTÓBB BEDOBJA  A TÖRÖLKÖZŐT.NEM JELLEMES DOLOG EZÉRT A LEMONDÁST AZ ELÉGEDETLENKEDŐ KÁROSULTAK NYAKÁBA VARRNI.A LIPCSIK meg ERRE A PILLANATRA VÁRT EDDIG. Ő AZ ÚJ GÉNIUSZ? MAJD KIDERÜL.

 

SZABADOS BANDI Creative Commons License 2017.02.13 0 0 7754

Tisztelt szürke egérke, tüskéskaktusz, orrlövész, PaliMano!

 

Önök  nagy tudorjai a BAUMAG ügynek.

Örülök, különösen "tüskéskaktusz" sikerének, hogy már a küszöbön ül. (eszembe jut a Tizedes meg a többiek régi klasszikusa: az oroszok már spájzban vannak)

 

Még egyszer megismétlem a 7696 és 7750 sz bejegyzésem lényegét. hátha végre megértik:

A Victor H. u Egyesület elnökségének mandátuma 2017. május 7-vel lejár.

A továbbiakban az egyesület vezetőinek személye ellen folyó mocskolódásra, sárdobálásra és a szitkokra tekintettel, ami minden megnyilvánulást, tájékoztatást, hozzászólást követ, a továbbiakban semmilyen tisztséget a jelenlegi elnökség tagjai még jelölés esetén sem nem vállalnak. Önként félreállunk és a dicsőséget Önöknek átengedjük.

 

Önök, akik állítólag szívükön viselik 12000 károsult sorsát, megmutathatják rátermettségüket, tájékozottságukat, tudásukat, és bizonyíthatják, hogy van lelkiismeretük, amit a jelenlegi elnökségből hiányolnak.

 Itt a nagy lehetőség vállalják az egyesület további működésének alap feltételét, és az egyesület tagjainak ás 12000 károsult örömére jelöltessék magukat az új elnökségbe. Tiszta szívvel kívánjuk, hogy vezessék győzelemre a károsultakat akár az utcán, akár pedig a jog asztalánál. Kívánom, hogy vezessenek, de ne fejjel a falnak.

Éppen 3+1-en vannak, ennyi kell Alapszabály szerint. Javaslatom: Szakértőnek hívják nyakfogómat, és 80/20-t. Így lesz teljes a csapat.

A megbízatás lejártáig még működő egyesületi elnökség nevében NAGYON GYORS és TELJES SIKERT KÍVÁNOK. Mutassák meg mit tudnak, hogy mi mit csináltunk rosszul, de nem szövegeléssel mocskolódással, rágalmazással, hanem tettekkel bizonyítsák, a köz érdekéiben oly sokszor hangoztatott alkalmasságukat.

 

Vállalják fel szövegeik következményét, vezessék a "tömegeket" ne csak itt pufogjanak. Ha ezt nem teszik,  számoljanak el saját lelkiismeretükkel, és 12000 károsultnak bizonyítsák, hogy amit sorozatosan tettek, így volt jó.

Választott vezetőség hiányában az utolsó még legálisan működő BAUMAG károsultak érdekeit védő egyesület a törvény erejénél fogva 2017 május 7.-vel  megszűnik.

LEHET HOGY EZ VOLT AZ  ÖNÖK, VAGY FELBUJTÓIK CÉLJA??? Jó munkát végeztek, gratulálhatnak maguknak, és/vagy megbízóiknak. 

 

Szabados András

(2017-máj. 7.-ig elnök)

Előzmény: tüskéskaktusz (7752)
PaliManó Creative Commons License 2017.02.13 0 0 7753

"Nem fognak örülni eszmefuttatásának azok a 12.000. károsult közül előlépő szószólók, hangadók, akik a nyilvános demonstrálás és petícioók mellett törnek lándzsát a peres eljárással szemben"

 

Senki nem mondta eddig sem, hogy a peres eljárás helyett kell ezeket az eszközöket alkalmazni, hanem együtt kellene, de ez az amit ti elutasítotok mindenféle mondvacsinált ürüggyel.

 

 

Előzmény: Márton Lipcsik (7751)
tüskéskaktusz Creative Commons License 2017.02.13 0 0 7752

Lipcsik Úr! Ön fatális tévedésbe van. Én nem játszom, se ide se oda. Tehát nem vagyok kettős ügynök. Egy magányos megkeseredett igazságot szerető farkas vagyok. De annak örülök, hogy felráztam, és kinyitottam mint az egyesület és az emberek szemét. Próbáltam terelni mindenkit a helyes út felé. Ön nagyon sokszor félre vezetően tájékoztatott mindenkit,viszont a konkrét kérdésekre soha nem adott választ. Elsiklott felette. Nagyon sok tudást innét szedett össze az orrlövész anyagából, valamit a 7739 szürke egérke válaszából. Öntől érdemi felhasználható infót nem kaptam, csak fordítva volt.Nem kell legyezgetni a hiúságát. A leírtak a személyes véleményem. Csak halkan mondom, hogy már az előszoba küszöbén ülök.  

Előzmény: Márton Lipcsik (7747)
Márton Lipcsik Creative Commons License 2017.02.13 0 0 7751

Kedves PaliManó!

 

Én azt hiszem, hogy az Ön  álláspontja szorul módosításra.

 

A felsorolt károsulti csoportok közül ugyanis egyedül a baumagosak azok, akiknek a becsapói nem pénzintézetekhez és nem a BEVA-sokhoz kapcsolható cégek voltak. 

 

Ezen túlmenően a Baumag és a politika viszonya bár kellő alappal felmerült, arra bizonyító értékű dokumentumot nem sikerült beszerezni.

A Baumag az alapító okirata szerint "nem folytatott pünzügyi tevékenységet", nem is volt BEVA tag. Amit jogellenesen végzett, azt a bíróságok nem minősítették csalásnak. (A bírósági ítéleteket lehet kritizálni, azok ha jogerőre emelkedtek, támadhatatlanok és kényszeredetten tudomásul kell őket venni.)

 

A questorosok ügyében a politika nem csupán egyes személyeken, de önkormányzatokon, minisztériumokon keresztül is érintett volt. Éppen ezért a politika nagyon hamar intézményesen exponálta magát.

 

Lázás Dénes a devizások ügyét jól bemutatta, abban a pénzintézetek és a politika kapcsolatát különösen, ezen belül pedig kézzelfoghatóan azt az álláspontját is kifejtette, hogy a törvényhozás kéretlenül beleavatkozott magánszemélyek által kötött szerződésekbe oly módon, hogy kizárólag a pénzintézetek javát szolgáló módon dolgozott ki egy általa túlharsogott reklámmal beharangozott un. mentő csomagot, melynek eredményeként az Állam (Matolcsy) irdatlan mennyiségű jogtalan vagyonhoz jutott, a károsultak pedig nagy tömegekben az út szélére, esetleg a temetőbe.

 

Abban igaza van, hogy a cikkekben tárgyalt gazdasági bűncselekmények egy kaptafára működtek, de azok végső jogi megítélése éppen a BEVA tagság miatt lényegesen eltér egymástól.

 

Nem fognak örülni eszmefuttatásának azok a 12.000. károsult közül előlépő szószólók, hangadók, akik a nyilvános demonstrálás és petícioók mellett törnek lándzsát a peres eljárással szemben. 

 

Éppen én hangoztattam folyamatosan, hogy sem Balázsék, sem a hatalom bármely képviselője nem fogja magát össze-vissza-csinálni egy tömegtüntetés hatására, vagy egy több 100.000-nyi aláírással támogatott petíció átadásakor, és akár zárás után is rohan majd kinyitni a pénzcsapot, hogy szánom-bánom módon megtérítse az általuk is támogatottan bekövetkezett kárt. 

 

Éppen azt hangsúlyoztam, hogy tetszik, nem tetszik! A fehér-fekete módon bizonyított bűnösség esetén is csak egy jogerős ítélet alapozhatja meg és teheti végrehajthatóvá a kártérítést, mert mint Ön írja: "Badar elvárás a tolvajt megkérdezni arról, hogy önszántából vissza akarja-e adni az általa ellopott pénzt, és akar-e börtönbe vonulni ráadásul?"

 

Tehát Ön -ha tudtán kívül is, de- elismerte, hogy petíciókkal, tüntetésekkel nem lehet kártérítéshez jutni.

 

És ne feledje Önön kívül más se, hogy én magam sem fűztem Magyarországon belül a peres eljáráshoz vérmes reményeket az Ön által is idézett politikai akarat hiánya miatt, de ahhoz, hogy egy független bíróság elé kerülhessen a károsultak ügye, előbb végig kell járni a honi peres utat, amelynek sajnos költségei lesznek.

 

Strasbourgban lesz érvényes az a megállapítása, hogy nem érdekes, hogy a tolvaj, vagy a károsult melyik pártnak a tagja.

 

nyaklfogom feladótól nekem már harmadszor is csak egy üres ablak ugrik be. Úgy látszik, a gépem kellően inteligens ahhoz, hogy bölcsen szelektáljon.

 

Lipcsik Márton

 

SZABADOS BANDI Creative Commons License 2017.02.12 0 0 7750

Tisztelt Jogtudorok, Rágalmazók, Sértegetők, Okoskodók!

 

A lehetőségeket, amit az elnökség felelősséggel vállalhat a 7696. sz. hozzászólásban leírtam. (csak nézték, de nem olvasták)

A válaszreakció előgyártott lemez, amit gondolkodás nélkül bomlasztási céllal harsognak: miért nem tüntetést szervezünk, aláírás és petíció, nyomás gyakorlás amit elvárnának az egyesülettől, az elnökség miért lopja a tagdíjat, az elnökség benne van-e a perben a felügyelő bizottság miért nem becsókol a Kuss nevezetű ismeretlennek, aki nyakfogómnak nevezi magát. Ki fizeti az elnökséget, hogy fenntartsa ezt a helyzetet, csak hiteget, lefetyel, és blöfföl saját hatalmának fenntartása érdekében.

Miért nem azt a cégbíróságot pereljük, aki 1995-ben törvénytelenséget követett el. (aki ezt felvetette nem ismeri az elévülés fogalmát), de nem folytatom, mert bármit mondok, írok, a választ olvasás nélkül is az előbbieket megismételve valamilyen változatban kontrázzák. Ha van sapka az egyesület elnökségének fején az a baj, ha nincs az a baj, ha a sild elől van az, ha hátul akkor az.

Miből merítik egyesek a bátorságot, hogy mi számoljunk el  a lelkiismeretünkkel Önökkel szemben ?  Ha van tükrük azt ne csak fésülködésre használják.

 

Gyengébbek kedvéért megismétlem, hátha valaki veszi a fáradtságot és azt olvassa, amit írok:

2016. okt.14.-én kelt az egyesület tagjainak (4+1 oldal) levelet írtam, amelynek tárgya az állam elleni per ELŐKÉSZÍTÉSE volt.

 A „visszaigazolás állam elleni perhez” külön nyomtatvány (5. oldal) visszaküldésével a tagok arról nyilatkozhatnak, hogy kívánnak-e a majdan megindítandó per felperesi résztvevői lenni, vagy eleve elutasítják azt. A visszaküldésnek lejárati határideje a felhívásban nincs.

„Kijelentem, hogy ez a jelentkezési lap kitöltése és az egyesületbe visszaküldése csak az állam elleni perben részvételi szándékomat fejezi ki. Felperesként a perbeli feltételek részletes megismerése, és a bíróság előtt perbeli képviseletemet ellátó Ügyvéd és közöttem megkötendő ügyvédi megbízási szerződés, és ügyvédi meghatalmazás kölcsönösen aláírása után kívánok részt venni.”

        A jelentkezési lap egyesületbe történő visszaküldése kötelezettséggel nem jár. Az elnökség a per tényleges indításának szándéka előtt a konkrét megbízás érdekében csak azokat keresi meg, akik a jelentkezési lapot visszaküldik. A majdani személyes megkeresést követően, per személyes meghatalmazás aláírása nélkül nem indulhat.

       

MIÉRT csak SZERVEZHETI A JELENLEGI ELNÖKSÉG PERT????

A ma működő elnökség 6 tagú és megbízatása 2017. május 9.-vel megszűnik, a mandátum lejár, az intézkedési jogot a cégbíróság automatikusan felfüggeszti. (milyen módon írjam, hogy megértsék, és eljusson az agyukig?)

        A határidőig az elnökség ennek tudatában, pert felelőtlenül és tisztességtelen módon nem indít. A majdani per résztvevőit csak szervezi, hogy az új elnökség (eredményes választást követően) a tagság döntése szerinti elvárást teljesíthesse.

 

Itt a lehetőség.

Ne csak kibicként kívülről sumákolva jelige alól osszák az észt, hanem ha annyira szívükön viselik, a 12000 BAUMAG károsult jövőjét, tegyenek értük. Vállalják el az új elnökségben a munkát, dolgozzanak, saját elvárásuknak megfelelően, belátásuk szerint.

Amennyiben 2017. május 9.-i határidőn belül a kötelezően megtartandó közgyűlésen, a szavazatra jogosult tagság új törvényesen működő elnökséget nem tud választani, ki kell mondani az egyesület megszüntetését.

 

Szabados András

az egyesület elnöke (ma még)

nyakfogom Creative Commons License 2017.02.12 0 0 7749

FIGYELJ CSAK HABAKUKK LIPBECSÓKOLHATSZ EDÖMÉR!

 

1.A JOGI VONAL,AZ IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS  MÁR MINDEN FÓRUMON 1000 %-BAN,ÉS RENGETEG ALKALOMMAL  CSŐDÖT MONDOTT .

 

NEKEM AZT MONDTA A BÍRÓ A PEREM SORÁN (2004),HOGY A BALÁZS NEM ISMERI EL A TARTOZÁSÁT,ÉS A BALÁZS LEVELÉT  MEG IS MUTATTA.

 

ERRE AZ ÜGYVIVŐ ISMERŐS JOGÁSZOM PEDIG AZT MONDTA,HOGY NEM ÉRDEMES TOVÁBB PERESKEDNI.

 

EZZEL KAPCSOLATOSAN TOVÁBBRA IS LEHET  ÁBRÁNDOZNI,DE EZ CSAK AZ EGYESÜLETNEK JÓ,MERT MEGY AZ IDŐ,ÉS ÍGY TÖBB TAGDÍJAT LEHET BEZSEBELNI .

 

2.CSAK EGYETLEN MEGOLDÁS VAN ,EZ AZ EGYSÉGES TÖMEGERŐ.

 

A TÖBBI NUDLI.

 

ENNEK ELLENÉRE MÁR SENKI NEM TÁMOGATJA EZT AZ EGYETLEN MEGOLDÁST,AZ EGYESÜLET PEDIG ELLENÉRDEKELT. 

PaliManó Creative Commons License 2017.02.12 0 0 7748

"A devizások a questorosok és a baumagosok ügye között ég-és föld a különbségg, a tényleges károsodáson kívül nincs semmilyen azonos jogi szinten összehasonlítható történés."

 

Na ez a te nagy tévedésed Lipcsik Márton, meg egyben az egyesületé is.

Az összes, a rendszer változtatás óta előfordult, ilyen típusú gazdasági bűncselekmény nagyon is egy kaptafára működött, kár, hogy nektek még nem esett le a tantusz.

 

A Lázár Dénes anyagból sem a megfelelő következtetést vontad le, mégpedig azt, hogy nem a politikai akarat bekövetkeztére kellene tétlenül várni, hanem azt az aspektust hangoztatni, amit Lázár Dénes kiemelt, azt kellene erőltetni, hogy  lopni politikai pártállástól függetlenül bűn, annak is legyen joga, akinek pedig nincsen hatalma.

 

Badar elvárás a tolvajt megkérdezni arról, hogy önszántából vissza akarja-e adni az általa ellopott pénzt, és akar-e börtönbe vonulni ráadásul? Ez a politikai akarat mostani megfelelője a Baumag ügyben is.

 

Ki lenne az a hülye, akinek erre igen lenne a válasza, akkor, ha van más lehetősége is?

 

Ha elkapnak valami piti tolvajt, nem azt kérdezik tőle, hogy na, fiam, maga melyik pártnak a tagja, nem?

Előzmény: Márton Lipcsik (7747)
Márton Lipcsik Creative Commons License 2017.02.12 0 0 7747

Tüskéskaktusz, mint egy kettős ügynök!

 

Felhánytorgatja, hogy nagy a széthúzás a ködösítés, és hogy mire való ez a nagy sárdobálás....

 

"Marcsika kicsit legalább kiugrasztotta a nyulat a bokorból. Így tovább, csak egy kicsit erősebb megfogalmazásba."

 

Tehát a felháborodása ellenére ön bíztat másokat a sárdobálásra, széthúzásra, hogy aztán ezt a helyzetet az egyesület ellen fordíthassa.

 

Ön mondta, hogy a birtokában lévő bizonyítékok arra várnak,  hogy sorra kerülhessenek. Hol akarja felsorakoztatni őket. Egy-egy tűntetésen, vagy valamely bíróság előtt?

 

Már leírtam, hogy az Állam elleni perben nem az egyes csoportoknak, egyesületeknek a birtokában lévő dokumentumok lesznek a mérvadóak, hanem az eddig született és sajnos nem a tényleges károsultak javát szolgáló ítéletek.

Az más dolog, hogy bizonyos összefüggésekre a per során rá lehet, rá kell majd világítani.

 

A devizások a questorosok és a baumagosok ügye között ég-és föld a különbségg, a tényleges károsodáson kívül nincs semmilyen azonos jogi szinten összehasonlítható történés.

 

Eddig igazából nem érdekelt, hogy tüskéskaktusz, Dr.Jogász, Talár és logarléc, valamint a zárt facebook csoport tagjai miként fognak dönteni, érdekeket érvényesíteni, de mostantól kezdve figyelni fogom, hogy mely módon és milyen eredményre jutnak majd. Természetesen nem sajnálom, sőt ajánlom, hogy használják fel azokat az információkat is amelyeket tőlem kaptak. 

 

Nem vagyok szóvívő, csupán van személyes véleményem, mint ahogyan önnek is.

 

Sok sikert tüskéskaktusz! 

tüskéskaktusz Creative Commons License 2017.02.12 0 0 7746

Ugye rég hallottak rólam? Ennek is meg volt az oka. De most öntsünk tiszta vizet a fejekbe. Mire ez a nagy sárdobálás? Ezzel nem lesz előbbre a Baumag ügy megoldása? Egyre nagyobb a szét húzás ködösítés.

Egyesület ( Lipcsik Márton, Szabados András) miért kell bele vinni a tagjait, olyan perbe ami előre megmondva veszett fejsze nyele, mert nincs hozzá anyaguk.Hogy képviselik a tagokat, ha egyedül csak a Stratégiáról szónokolnak (Mátra Holding) a többivel mi van? Agenda, Baumag Holding? A Lipcsik úrnak nem kellene szóvivőnek lenni.Semmi szükség rá.Van a kormánynál elég szóvivő, az üres fecsegésre, kábításra.

Arra nem vették a fáradságot, hogy elolvassák a 7739 számon a szürke egér válaszát, és érdemben válaszoljanak is, ott a kulcs amivel lehetne keresgélni. Hol van ilyenkor a jogászuk?  Baumagosoktól nem láttam egyetlen egy értelmes választ sem, ugyan akkor a Quaestortól sok választ láttam. No ezért áll az ügyünk. Önök  egy lépést előre, hármat hátra lépnek.Ez a különbség a Baumag és Quaestor között. Itt szét húzás, ott összetartás.

Marcsika Ceglédi, 80/20 Jók a kérdések. Kicsit legalább kiugrasztottad a bokorból a nyulat.Így tovább, csak kicsit erősebb megfogalmazásba. Így még érdekesebb a szürke egérke válasza, jobb megvilágításba lehet látni a dolgokat. 

Nyakfogom kicsit finomabban lehetne írni.Nem ártana, ha elgondolkodna a 7739 szürke egérke válaszán és erre tenne megjegyzést, a sár dobálással nem fog előre jutni. 

 

Márton Lipcsik Creative Commons License 2017.02.12 0 0 7745

Tisztelt Marcsika Czeglédi!

Tudom, hogy az előző bejegyzését nem nekem címezte, és Szabados ha akar, válaszol is rá.

Nekem viszont már most megvan a válaszom, mert az Ön által felvetett kérdéskör egyesületi vezetőként engem is érint.

 

Az egyesület tagjai bíznak az egyesület vezetésének józanságában, bölcsességében és az érdékérvényesítési lehetőségek közötti prioritás felállításában.

 

Az egyesület vezetése pedig úgy döntött, hogy a 800 károsult tagdíját nem fordítja olyan 12.000. károsult közül néhány hangadó által favorizált -és az eddigi tapasztalatok szerint-  hiábavaló célra, mint az országos aláírásgyűjtés és a tüntetés.

 

Az egyesület nem az elnök kénye-kedve szerint működik. Amikor az elnök a saját nevében bíztató nyilatkozatot tett nyakfogomnak az aláírásgyűjtés támogatására, azt a vezetés utólag nem hagyta jóvá. És ez így volt helyes, így volt demokratikus.

 

Szabados sajnos nem hivatkozott arra, hogy az általa korábban helyesnek és kivitelezhetőnek vélt aláírásgyűjtésben való szerepvállalást az elnökség elutasította, így egyedül kellett felvállalnia azt a kritikát, amit az elnökségi döntés miatt személyében kapott. 

 

Meg kellene végre értenie a 12.000. károsult közül előlépő néhány hangadónak, hogy az egyesület a jelenlegi vezetés döntése szerint ezután sem fog sem aláírásgyűjtésben, sem pedig tüntetések szervezésében szerepet vállalni. 

 

Az egyesület tagjai természetesen ha ennek az ellenkezőjét akarják, úgy kellő létszám birtokában kezdeményezhetik az alapszabály és a működési szabályzat módosítását, de akkor új vezetőséget is kell választaniuk. 

 

Addig, ameddig én felügyelő bizottsági tag vagyok, az egyesületi vagyonból egyetlen forintot sem engedélyezek felhasználni szerintem olyan haszontalan célra, mint az aláírásgyűjtés, vagy mint a tüntetés.

 

Nem vagyok hajlandó ismét belemenni senkivel egy olyan hónapokig tartó vitába, melyet elsősorban nyakfogom tartott szinten, miszerint a puding próbája az evés.

 

Nyakfogom és követői az aláírás megszervezésére önként jelentkezett "budaörsi" egyesület közreműködésével az aláírásgyűjtést megszervezheti, abban a Victor Hugo utcai egyesület nem tiltja meg, hogy a tagjai részt vegyenek, mint ahogyan azt sem tíiltja meg tagjainak, hogy bármilyen károsulti csoport által szervezett tüntetésen saját magukat képviselve részt vegyenek.

 

Én pl. magánszemélyként és szolidaritásból részt veszek majd a devizások tüntetésén.

 

Annak idején még Patyi Urat is támogattam anyagilag, ameddig úgy éreztem, hogy fellépése valamennyi károsult érdekében történik, és a károsultak javát szolgálja. 

 

Miután meggyőződtem ennek megalapozatlanságáról, a támogatást abbahagytam, de nem ítéltem el Patyi Urat amiatt, hogy ezt követően még Brüsszelbe is kiutazott néhány társával. Ő is meg volt győződve a tevékenysége hasznosságáról, ezért nem volt okom arra, hogy a közöttünk lévő megközelítés, megítélés beli különbség miatt felett pálcát törjek felett, különösen pedig nem tekintettem Őt a károsultak ellenségének.

 

Kedves Marcsika!

 

Ön csak tűntessen, nyakfogom pedig gyűjtse szorgalmasan az aláírásokat. Mindkettőjüknek sok sikert és ami fontosabb, eredményességet is kívánok minden irigység és harag nélkül.

 

Lipcsik Márton

 

 

Marcsika Czeglédi Creative Commons License 2017.02.11 0 0 7744

Szabados Bandika Kedves!

 

Ön ezt írta:

 

1./ Az egyesület alapszabály jogállás fejezet: II.(1) Az Egyesület önkéntesen létrehozott, önkormányzattal rendelkező, pártoktól független, politikamentes civil szervezet, amely a jelen alapszabályban meghatalmazott célra alakult, nyilvántartott tagsággal rendelkezik, és céljainak megvalósítása érdekében szervezi tagjai tevékenységét, a Fővárosi Bíróság (Törvényszék) nyilvántartásba vételével nyerte el jogi személyiségét.

 

Valamint ezt is:

 

2./"Az Egyesület vezetősége nem szervezhet az egyesület alapszabálya, és a Fővárosi Törvényszéken jóváhagyott működési engedély szerint tüntetést."

Kérem világosítsa fel az ittenieket, hogy az 1-es pontban leírtak hogyan lettek a 2,-es pontban, Ön által lefordított, Ön szerint ugyanazzal a  jelentés tartalommal bíró megállapítások?

Írja már ide, hogy az  egyesület alapszabálya, ill. a Törvényszék engedélye melyik pontja tartalmazza a 2. pontban, Ön által megfogalmazott közlést?

Előzmény: SZABADOS BANDI (7743)
SZABADOS BANDI Creative Commons License 2017.02.11 0 0 7743

Tisztelt Marcsika Czeglédi!

Az olvasással nem, de szöveg értéssel, mint ahogy azt az Európai Unió Oktatási Bizottsága megállapította Magyarországra komoly problémája van a tanulóknak, amely a jelenlegi oktatás hiányossága. Ön nem tanuló már, de amikor a szöveg olvasás után az értelmezést tanították az iskolában valószínűleg tartós betegállományban volt. (a régi oktatási rendszerben általános iskola 2-3. osztály).

Szó szerint beillesztem az egyesület alapszabályát. Ha átolvasás után az értelmezés önállóan nem megy, kérje meg  kedves családjának egy olyan tagját, aki az értelmezésre képes, vagy nagy-tudású nyakfogomat, hogy olvassák át, értelmezzék szó szerint, de csak ami abban írva van, és nem amit beleképzelnek.

Ha tüntetni kíván, senki nem akadályozza, ha közröhely tárgya lenni, tegyen táblát előre-és hátra is. De előtte kérjen engedélyt, mert ha nem teszi, szabálysértési eljárást indítanak hivatalból Ön ellen.

Megköszönöm egyben itt és most nyakfogómnak, hogy többszöri kérésem után elárulta az igazi nevét, amit édesanyja adott neki, és amivel pap a keresztvíz alatt útnak indította az életben. Neve: KUSS!, ahogy azt hozzászólásában volt szíves elárulni. Köszönöm.

Az egyesület alapszabály jogállás fejezet: II.(1) Az Egyesület önkéntesen létrehozott, önkormányzattal rendelkező, pártoktól független, politikamentes civil szervezet, amely a jelen alapszabályban meghatalmazott célra alakult, nyilvántartott tagsággal rendelkezik, és céljainak megvalósítása érdekében szervezi tagjai tevékenységét, a Fővárosi Bíróság (Törvényszék) nyilvántartásba vételével nyerte el jogi személyiségét.

Előzmény: Marcsika Czeglédi (7740)
Márton Lipcsik Creative Commons License 2017.02.11 0 0 7742

Tisztelt Marcsika Czeglédi!

Az érthető, ha az elkeseredett baumag-károsult, aki a vele szembeni  -bíróság által nem megállapított-  csalás bűntette miatti felindultságában nem minden esetben tudja helyén kezelni a dolgokat, kifejezéseket, de az erre való figyelemfelhívás miatt már nem szerencsés újra megsértődni...

 

Szabados András megalapozottan utalt arra, hogy az egyesület a Fővárosi Törvényszék által jóváhagyott Alapszabálya és a Működés Szabályzata értelmében nem szervezhet tüntetést.

 

Ez viszont nem azt jelenti, hogy bárki is megtíltotta neki. Az egyesület maga döntött úgy, hogy a tűntetést, mint érdekérvényesítő eszközt nem veszi fel az alap-és a működési szabályzatába, azokat a tagdíjaiból jogszerűen és felelősen nem is tudná finanszírozni.

 

Miután Ön minden áron azt akarta kiolvasni és értelmezni bármely bejegyzés tartalmából, amely az Ön álláspontját támasztaná alá, vélhetően azért nem fordított egy szót sem a Patyi Úr által szervezett folyamatos tüntetések eredménytelenségére utaló bekezdésemre sem.

 

Ugyanezen okból hagyhatta figyelmen kívül azt a megjegyzésemet is, hogy "A tagoknak jogukban áll, hogy az egyesület céljai közé a következő közgyűlésen felvegyék az időszakos, vagy rendszeres tüntetések szervezését, tartását, de nagy valószínűséggel ehhez egy teljesen új vezetőséget is kell választaniuk."

 

Az is ilyen okokból kerülhette el a figyelmét, hogy mint írtam, az egyesület egyetlen  tagjának sem tíltotta meg a tüntetéseken való részvételt, valamint, hogy én a demonstrálóknak is sok sikert kívántam.

 

1989-ben én szerveztem Közép-Európa első magán-sajtótájékoztatóját, majd tíz hónapon keresztül 100 db. gyászkeretes plakát heti két-három alkalommal történő kihelyezésével demonstráltam a velem szembeni jogsértések orvoslását remélve, és valamennyi plakátot külön is megküldtem minden érintett személynek és felügyeleti szervnek, (42.db!) hogy senki nem mondhassa azt, hogy nem tudott az általam feltárt jogsértésekről.

 

(Az egyszemélyes, de óriási média-visszhangot keltő demonstrációm az akkor nyugdíjam háromszorosába került!)

 

Meg is lett az eredménye: elmeszakértői vizsgálat alá kényszerítettek, bűntető eljárás alá vontak, bár nem marasztaltak el.

 

A bíróságon pedig büszkén jegyzőkönyvbe mondhattam, hogy az ügyemben érintett valamennyi személy közül egyedül én rendelkezem egy olyan igazságügyi elmeszakértői véleménnyel (igazolással), hogy normális vagyok.

 

Ettől független az ügyem nem rendeződött, hanem eszkalálódott, és ez évben is csak a bíróságok és az ügyészségek figyelmetlenségének köszönhetően jutottam olyan helyzetbe, hogy végre pernyertes lehessek. 

 

Összegezve: én továbbra is a hosszadalmas és bonyulult jogi úton látom az igényérvényesítés lehetőségét, de továbbra is szurkolok a demonstrálók sikeréhez is.

 

A közöttünk lévő megítélés beli különbség miatt pedig nem kellene egymást ellenfélnek, de különösen nem ellenségnek tekinteni!

 

Lipcsik Márton

nyakfogom Creative Commons License 2017.02.10 0 0 7741

EZEK HAMAROSAN SAJÁT TAKNYUKBAN FENTEREGVE,KÍNHALÁLOK KÖZÖTT

FULLADNAK BELE A SAJÁT HAZUGSÁGAIKBA.

 

A 12000 EMBER ELLENI VÉTKEIK MIATT SOHA NEM ÉRDEMELNEK SEMMINEMŰ MEGBOCSÁJTÁST.

 

EGYETLEN CÉLJUK A BEFIZETŐ TAGOK SZÁMÁNAK NÖVELÉSE.

 

EZÉRT SAJÁT KOCSIVAL HAJLANDÓK BÁRHOVÁ ELMENNI ZÁHONYTÓL ZALAEGERSZEGIG.

 

AZ ÚJ BELÉPŐKNEK PEDIG AZT HAZUDJÁK,HOGY 3 ÉVEN BELÜL MEGTÉRÜL A KÁRUK.

 

CSAK A HASZONLESÉSEN JÁR AZ ESZÜK,MÁS SEMMI NEM ÉRDEKLI ŐKET.

 

EZZEL A MÓDSZERREL MÁR HÁROMSZOROSAN MEG IS TÉRÜLT A SAJÁT KÁRUK.

 

MENEKÜLÉSÜK SORÁN FURFANGOSAN CSÚSZNAK-MÁSZNAK MOST IS A FELMERÜLŐ TÉMÁK KÖZÖTT KÖZÖTT,ÍGY PRÓBÁLJÁK VÉDENI AZ ÁLTALUK  ELKÖVETETT GAZEMBERSÉGEIKET.

 

MINDEN MÓDSZERREL MEGPRÓBÁLJÁK MEGTARTANI AZ EDDIG ELLOPOTT,ÉS A JÖVŐBEN ELLOPANDÓ TAGDÍJAKAT.

 

CSAK EGY TISZTESSÉGES EMBER VAN KÖZÖTTÜK,DE EGY FECSKE SAJNOS NEM CSINÁL NYARAT.

Marcsika Czeglédi Creative Commons License 2017.02.10 0 0 7740

Lipcsik Úr!

 

Tudunk olvasni. Ezt írta személyesen Szabados András.

 

"Az Egyesület vezetősége nem szervezhet az egyesület alapszabálya, és a Fővárosi Törvényszéken jóváhagyott működési engedély szerint tüntetést."

Köszönjük jóindulatát, valószinüleg ezért nem is működik együtt magukkal senki, és ajánlom, hogy mielőtt elkezd rágalmazni bárkit is,  egyeztessen a főnökével arról, hogy hová miket írt.

Előzmény: Márton Lipcsik (7738)
szürke egérke Creative Commons License 2017.02.10 0 0 7739

Tisztelt Marcsika2!

 

Úgy tűnik a feltett kérdésemre ennyi idő után érdemben csak ön tudott válaszolni, hozzátéve remekül. Az viszont továbbra is elszomorító, a többi károsult miért nem, úgy gondolom mert nem akartak, vagy mert nem tudtak, nehogy felsüljenek. Visszatérve válaszára, a lényeges dolgot felvázolta, és még józan paraszti ésszel a kockázatról is említést. Az hogy egy befektetés kockázatos lehet, csak létező,mert jogszerűen kibocsájtott befektetési tárgyra lehet kijelenteni, fikcióra nem. Tisztázni kell: a kockázat nem megtévesztés,mert míg a megtévesztés egy a BTK-ban használatos értelmezés, addig a kockázat egy előre kikiáltott közgazdasági feltételezés. A csalás bűncselekménye nem lehet feltételezés, mert az már megvalósult.Senki se gondolja, hogy ezek a csalásra szakosodott bűnbandák önállóan képesek lettek volna egyáltalán megkezdeni, majd utána nyolc éven keresztül folytatni ezt a brutális vagyon elleni bűncselekményt. Ezt csakis a mindenkori regnáló hatalom, és annak óhaját, sóhaját, akaratát és ki tudja, hogy még mijét kielégítő állami, hatósági szervek hathatós segítségével tehette meg. És kérdem én, most hol vannak az ellenzéki pártok, köztük a korrupció ellen véres verejtékkel  harcoló LMP. prominens vezetői, akiknek a pólóján még egyetlen egy vércseppet sem véltem felfedezni, az agyonlihegett Jobbik, és a többi politikai pártnak csúfolt,a szexnaptárban is fellelhető sportegylet haszonélvezői. És hol van az a szép hangzatos szó, hogy prevenció, eszük ágában sem volt megtenni, bolondok is lettek volna, hiszen ezekből a pofátlan csalásokból tömte mindenki a zsebét. Az állami, hatósági szervek a már korábban említett hamis jogértelmezéssel próbálták megtéveszteni a befektetni szándékozókat, és ezzel a hibbant teóriával szándékosan félrevezetni a média és a sajtó szereplőit.Hiszen ki az a bolond aki szándékosan kockáztatja a vagyonát azzal, hogy nem létező, így értékkel nem bíró értékpapírt vásárol meg, főleg ha az tulajdonjogot testesítene meg. Nekem úgy tűnik, hogy a csalások haszonélvezői szemében, mi mindannyian bolondok, és ostobák lennénk. Pedig, végig szentül meg voltam győződve arról, hogy pénzügyi végzettségem ellenére, csakis én voltam akkora barom, hogy nyolc éven keresztül szándékosan vásároltam meg, az értékkel nem bíró szutykot.Mindenki figyelmébe ajánlom, hogy a70.000 károsult közül senki nem vált befektetővé, mivel a mai napig is a jogi személy hamis magán-okiratait szorongatja a kezében, mivel az mindig valótlan tartalommal bírt. Így, aki a semmit vásárolta meg, az mindig csak befektetni szándékozó maradhat, és nem más. Azok a károsultak akik figyelemmel kísérték a parlament munkáját, rájöhettek arra, hogy az Ingatlanbefektetési Szövetkezetek ügyében, ezidáig még egyetlen egy érdemi, szakmai hozzászólás nem történt, mivel a csalásról, erről a brutális vagyon-elleni bűncselekményről,  egyáltalán nem esett szó. Ajánlom minden szövetkezeti károsult, valamint a Quaestorosok figyelmébe a Fizetésképtelen Baumag index fórumán olvasható orrlövész 01 7108, és a 7522 számú remek tájékoztatóját, amiben mindannyian szembesülünk a mindenkori maffia kormányok, és azokat  remekül kiszolgáló állami, hatósági szervek gátlástalan korrupcióival, aminek utószele a brókerbotrányban is érintett Quaestor ügyfeleit is elsodorta.

Előzmény: Marcsika2 (7730)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!