Nem teljesen értem ezeket a minek építénenének rá hsz-eket, mert miért, 2 év az F1-ben egy semmiség? 3 is simán benne van, annál többre meg egyik csapat sem tervezhet, Magnussennel sem tervezhetnének.
Igen, lehet egy ilyen verzió is, csak ez nem áll igazán össze nekem, két okból, egyrészt, mert amit a szponzorok adnak az a Meki pénze, nem Roné, nem használhatná fel arra, h kivásárolja a másik tulajdonost szerintem. Másrészt nem nagyon tudok mondani olyan világméretű dán céget, aki szóba jöhetne több milliós szponzorként. A Legót már megkeresték, őket nem érdekelte ez a lehetőség, ami mondjuk érthető :)
Szerintem ez már nem arról a pár millióról szól, amivel Button többet kér, és amit amúgyis simán visszahozna a konstruktőri VB pontjaival, hanem arról a néhány tucat vagy száz millióról, amit Dennis dán befektetőktől vár. Ha ezzel megszerzi a McLaren irányítását, leszarja, hogy mi lesz 2015-ben.
Én inkább arra gondoltam, h inkább Buttont akarnák megtartani jövőre (nem ez volt az eredeti koncepció, de nagyon összeszedte magát az év végére), de Magnussent sem akarják kirakni a manóba, egyrészt, mert a tavalyi Perez sztori után elkezdenének furcsán nézni rájuk, illetve saját nevelés, és a körülmények (zéró teszt, nagyon bonyolult technika, nem túl jó autó stb) miatt meglehetősen igazságtalan lenne, ha nem kapna esélyt a további fejlődésre, mert azért egyáltalán nem volt ő se rossz.
Persze, közben lehet h ez az egész egyáltalán nem a pilótákról szól, hanem Dennis és az arabok különmeccse.
hülki elempézik majd....beült ma egy porséba. Alonso jövőre hondázik. :D Alig várom h bejelentsék aztán egy évig ezzel az lmps hüyleséggel foglak nyaggatni. De várom. :D
Idén egy 16 éves magyar fiatalember, Marton Gergely hatalmas feltűnést keltett azzal, hogy a mezőny legfiatalabb tagjaként a Super1600-as kategória 3. helyén végzett az év végi összesítésben.
Vettel idei viselkedésére szerintem egy rossz szavunk nem lehet, méltósággal viselte az esélytelenséget és a csapattárstól kapott pofonokat is. Nyilván nem felejtett el vezetni, csak elvették azt, ami szerintem a sikereihez nagyban hozzájárult, mert ráérzett, a befújt diffúzort.
Ami az utóbbi időben egyre jobban bosszant, az a boxutcai rajtok kérdése. Korábban akkor rajtolt valaki onnan, ha a rajt előtt közvetlenül autót cserélt (ami ma tartalék autók hiányában nem lehetséges), vagy ha lefulladt a rajtrácson és nem tudták időben beindítani a kocsit ahhoz, hogy utolérje a mezőnyt. Pusztán praktikus okokból használták, hogy a rajtprocedúrát ne zavarja és ne veszélyeztesse senki. Ezzel szemben most egyfajta büntetésként, minden racionális ok nélkül száműznek a boxutcába pilótákat. Értelmetlen hülyeségnek tűnik. Nem egészen látom a praktikumot a piros zászló esetén a boxutcában libasorban veszteglő kocsik esetében sem, csak megnehezítik a csapattagok mozgását, egymást akadályozva kell tolonganiuk a kényelmesebb rajtrács helyett. Persze lehet, hogy csak én nem látom az értelmét, ha van valaki felvilágosíthatna.
Most mit lehet mondani erre az évre ? Egy 4x VB nem felejt el 2 hónap alatt vezetni, és az év 2/3madában igencsak meghajtotta a szopórollert. Ettől függetlenül eléggé méltósággal viselte a dolgot, és Ricciardo is tényleg egy egészen kivételes pilótának bizonyult.
Más fórumon azért találkoztam én olyanokkal, akik meg mertek szólalni, de ők azt mondták, hogy Ricciardo nem jobb általában véve sem, meg idén sem, csak Vettelnek nem volt szerencséje. :)
Ha így nézzük, akkor az itteni Vettel drukkerek hallgatása pozitív.
haverom mondta h értelmesek h a spanyol gp a koreai után van egy héttel, gondolom az utazási költség szempontjából ismét egy hatékony eljárást találtak a srácok. :D