Az a helyzet, hogy nem igazán érdekel napjaink f1-e. Tényleg. Tavaly már több futamot is csak hagyománytiszteletből néztem meg, ami ált .annyiból ált, hogy megnéztem a rajtot, aztán neteztem és fél füllel hallgattam.
A letöltött versenyeket sem néztem meg újra, csak azért szedtem le őket, hogy nem szakadjon meg a gyűjtemény.
Pedig Senna már 92-ben is sokat hibázott, Berger csak 1 pontra maradt le tőle. És abban sem vagyok biztos, hogy feküdt volna neki a taktikázósdi (pláne a Williamsnél).
Az 1995-ös Williams elég jó gép volt, de a pilóták kritikán aluli teljesítményt nyújtottak. Coulthard Monzában a felvezető körben csúszott ki, Adelaide-ben meg a boxutca falának hajtott, teljesen amatőr hibák voltak. Hillnek meg szerintem a legrosszabb éve volt a Williamsben, de ha az egész pályafutását nézzük, akkor is csak 1999-ben volt bénább. Hihetetlen bénázások sorát adta elő: Silverstone, Hockenheim, Monza, Nürburgring, Suzuka: öt óriási hiba kapásból eszembe jutott.
A Benetton elég jó volt, de csak csomagként volt vb nyerő. A csomagot pedig a kocsi, a pilóta és a taktika adta, az elsőben szerintem a Williams, az utolsó kettőben a Benetton volt a jobb. Nekem meggyőződésem, hogy Senna jobban ki tudta volna használni a kocsi adta lehetőségeket és sokkal kevesebb hibát követett volna el. 1995 egy klasszikus Senna-Schumacher csata lehetett volna, olyan vb, amit évtizedek múlva is emlegetnek.
Japán fair verseny volt, de a körülmények a megszakított verseny miatt azért elég rendkívüliek voltak (asszem ugrott miatta Schumiék taktikai előnye).
95: akkor azért Schumi pontszámban is elég durván picsázott, renault motor is megvolt, szóval szvsz legfeljebb szorosabb lett volna.
96-97: tudtommal csak két éves szerződése volt, szóval irreális arról beszélni, hogy esetleg maradt/marasztalák volna-e 96/97-re + állítólag elígérte magát a ferkához, bár ha annyira akart volna oda menni, korábban is mehetett volna.
Nehéz azt megítélni, hogy sumakker hirtelen feljődésében mennyi volt a csíterkedés miatti javulás, mindenesetre voltak abban az évben érdekes dolgok.
Én azt gondolom, hogy a büntetések között volt olyan is amelyik megalapozott volt, de volt olyan is amit talán eltúloztak.
Ha a teljesítményt nézzük, akkor azt biztosan állíthatjuk, hogy Hill azért nem volt ugyanaz a kategória mint AS vagy MS, ezért Sennával nyilvánvalóan sokkal nehezebb lett volna versenyeznie a VB címért a németnek. Azért azt se felejtsük el, hogy az első versenyen mekkora volt a különbség DH és AS között... nem tudhatjuk mi történt volna.
Hill teljesítménye viszont független PS nézőpontjától és abban látható egy erős felfelé ívelő tendencia. Spát csak a zöld asztalnál nyerte, Monzát Schumacher távollétében. Estorilra a Williams egy teljesen új csomagot vitt, szerintem ez hozta a fordulatot. Schumacher távollétében Hill könnyen nyert, majd jött Japán, ahol Hill tiszta körülmények között fair versenyben verte Schumachert egy kaotikus futamon, majd Adelaide, ahol viszont Schumacher megtört Hill nyomása alatt és hibázott. Én mindig ironikusnak éreztem, hogy az akkora hátszéllel nekiajándékozott, a szememben értéktelen győzelmek után pont az év során mutatott legjobb teljesítményével bukta el a világbajnokságot. Igazából Suzuka és Adelaide miatt tudtam sajnálni és éreztem együtt vele, de nem érdemelt volna vb címet és szerintem ezt ő is tudta. Mindegy is, minden szempontból szar évad volt, a legrosszabb, amit valaha láttam.
Az én véleményem is hasonló Symmondséhoz, nem hiszem, hogy Senna behúzta volna 1994-et, viszont 1995-1997-et valószínűleg igen, ha marad a Williamsnél. Ha Imolában Senna kiszáll a roncsból és visszakocog a boxba, akkor is -30 ponton állt volna, nem hiszem, hogy ezt év végéig behozza, úgy meg nem akart volna nyerni, hogy Schumachert folyamatosan kizárják (nem tudhatjuk, hogy jöttek volna-e a Schumacher elleni döntések). Nyilván itt csak a megérzéseire hagyatkozhat az ember, nem tudom pl. Hillből mennyit vehetett ki Senna halála, mennyire bénulhatott meg a csapat munkája emiatt, de tény, hogy nem volt elég gyors a kocsi fejlődése (még úgy sem, hogy a Renault új motorját bevetették már Magny Coursban).
Ja persze ezt mondtuk akkor is mikor hambi odaigazolt a mercihez. Második évében lehet Alonso csúcsra viszi a mekit. A bónusza szted mennyi lehet Alonsonak ha vbt nyer? :D
Bennem eddig az a véleményed hagyott mélyebb nyomokat, hogy a Williams későbbi teljesítményéből kiindulva Senna egy lúzer volt, hogy nem vezetett MS előtt a baleset idején. De Symonds értékelése, ami egybecseng a Williams embereinek a véleményével, hogy Senna autója egyszerűen nem volt jó, valóban reális.
Nemtom té mivel akarja betámadni a topicot, de ha előadja a St. Ives felé haladtomban egy hétszeresvébé férfibe botlottam fejtörőt, akkor meneküljek. :)
Amúgy tényleg mi jelentősége van annak hogy Symonds mit mond?
Ez kb. olyan mintha engem megkérdeznétek a tegnapi Pats meccsről, vagy mondjuk Mark Wahlberget... :)