1906-ban született, de nem tudom, hogy hol. A szülei Békéscsabán éltek, ő Temesvárról érkezett Debrecenbe. Én azt gyanítom, hogy erdélyi lehetett, áttelepültek, majd ő visszament játszani a Kinizsibe. De ez csak tipp.
NEKROLÓG Három izgalmas hónap után ma ér véget Párizsban egy esemény, ami St. Louisban és Turinban módfelett felizgatta az emberiséget: az olimpia. Az egyetlen város, ahol ez a világszenzáció határozottan kevés izgalmat okozott, Párizs volt. A párizsiak a mostani perzsa sah apjával tartottak, aki elvből nem járt versenyekre, mert azt állította, hogy ha tíz ló egyszerre fut, az egyik okvetlenül elsőnek érkezik be; s ezért inkább otthon maradt a hotelben, ráült a trónjára, s Lehár-dalokat játszatott a gramofonon magának. Ez az olimpia bizonyára nem különbözött se fontosság, se nagyszerűség, se rekordok szempontjából elődjeitől semmiben. A futók 0,2 másodperccel gyorsabban futottak, mint hat év előtt, a gerelydobók két méterrel többet vagy kevesebbet dobtak, és a maratoni futás alkalmával richtig beérkezett negyvenkét versenyző közül valamelyik elsőnek. Ebből a szempontból nem volt tehát se fontosabb, se jelentéktelenebb az olimpia, mint elődjei. Az is természetes kísérő jelensége volt ennek a sporteseménynek, hogy a párizsiak és azok, akik állandóan itt élnek, három hónapig kényelmetlenül érezték magukat a többi, legföljebb ötvenezer ember jóvoltából, akik csak ezekre a hetekre jöttek át ide, hogy a megélhetés, lakás, étkezés ezekben a hetekben 20-30 százalékkal megdrágult, és az újságok naponta öt kiadást rendeztek négy helyett; az ötödik kiadás szövege pontosan az volt, ami a negyediké, csak éppen a sportrovatba telefonálta még bele az izgatott tudósító, hogy az egyik finn bal lábbal lépett és 7 óra 34 perckor megvakarta az orrát. Amit a sajtó - nem is a párizsi, hanem a nemzetközi sajtó - művelt, az különben is följegyzésre méltó. Minden ország elküldte a maga akkreditált, tisztességes újságíróit, akiknek az újságírás meggyőződött mesterségük és kenyerük, s akik legjobb tudásuk szerint tájékoztatták nagy és kis lapjaikat erről a nemzetközi érdekességről. E hivatalos sajtó mellett működött azonban a párizsi olimpián egy földalatti sajtó, egy mulatságos és izgatott sajtó szabadjegyekkel és igazolványokkal, amelynek írói mindent láttak, mindent hallottak, s megható buzgalommal hazudtak tele a világot, uruguayi és erdélyi egyetemi hallgatók jelentkeztek közgazdasági folyóiratok és kéményseprő-szaklapok újságírói igazolványaival, táviratoztak, légipostáztak és telefonáltak - nagy volt a szorgalom. Soha annyi újságírói igazolványt nem pecsételtek le még párizsi rendőrségen, mint ebben a három hónapban. A Nyizsnyij Novgorod-i cukrász- és sütőipar-igazolványos kiküldött sporttudósítójától a Buenos Aires-i „Kis háromkerekű" motorújságig mindenki telefonált. Ez végre is nem volt baj, a lapoknak sem ártott, a közönségnek se; legföllebb az újságíróknak, annyiból, hogy a következő fél esztendőben nem lesz tanácsos külföldinek Párizsban idegen helyen újságíró-igazolvánnyal bemutatkozni. Mikor már mindenki leugrotta és lefutotta, ami benne volt, az egész olimpia összegyűlt még egyszer Versailles-ban, s egymást éltették a nemzetek és megvitatták az olimpiai gondolatot. Aztán mindenki hazautazott; el lehet képzelni, mennyit fognak még erről a bajnokok Uruguayban téli estéken a kemence mellett mesélni. Ami megmarad az egészből, az nem rekord és másodperc és félidő és másodméter - ami megmarad, az csakugyan az olimpiai gondolat, s mikor búcsúztatták, erről is ejtettek egypár szót. Mi ez az olimpiai gondolat? Időnként összegyűlnek a föld népei egy helyen, és egy tisztultabb régióban, a napi politika feszültségei fölött, túl érdekeken és szimpátiákon, egy zöld füves pályán honneurt csinálnak egymás előtt. Ez az olimpiai kézszorítás, ez a bajnoki tisztelgés, az atléták dresszében meztelen, emberi, tisztességes összeállás, féltékenység és gyűlölködés nélkül egymás szemébe nézés, ez a szimpatikus „ki a legény a csárdában?” - talán mégis ez a fontosabb, nem az érmecskék, fél-percecskék és indiszponált fülvakarások. A világon tíz esztendeje tart egy borzalmas és ostoba mérkőzés, amiben maratoni futások és célba lövések a legnagyobb szerepet játszottak - a decenniumán ennek a gonosz népünnepélynek egy kissé úgy tekintett a világ érdeklődése a colombes-i zöld füves pályára, mint egy szép, apró, zöld szigetre, ahol minden nemzet fiai helyet találnak, ahol randevút adnak egymásnak a Test, az Élet, az Egészség nemzetközi delegáltjai - s defilét tartanak és tisztelegnek a Béke előtt. Ezt az olimpiai gondolatot, éppen ezt, a párizsi VIII. Olimpia nem valósította meg. Ez a mérkőzés az ellentétek, súrlódások és gyűlölködés jegyében indult már akkor, amikor az elmúlt évek verekedéseinek legnagyobb partnerét - Németországot - nem hívták meg a colombes-i békeszigetre. Igenis volt és van politikai jelentősége annak, ha egy le¬győzött állam fia az olimpiai versenyen kiüti a győztes állam bajnokának kezéből a kardot. Valami elektromos szikra végigszalad ilyenkor az emberek idegein. A parti korrekt, valaki nyert - és egy levedlett zászlót megint fölhúznak egy pillanatra a világ színe elé. A francia idegeskedés ezt az eshetőséget, hogy legnagyobb ellenfelének zászlaja előtt tisztelegni kelljen, nem bírta el. Lehet, hogy egy német többet ugrott volna, mint egy francia - lehet, hogy nem. A fontos az, hogy éppen az „olimpiai gondolat” maradt le a versenyről abban a pillanatban, mikor egy 70 milliós népet kitiltottak a játékokról. Nem lehet világbajnokságról beszélni akkor, amikor egy nagy nép száz és száz atlétája nem mutatta meg, mi „maradt benne”. Hatalmas győztes, semleges és tűrt kis népek mérkőzése volt, így is tele apró féltékenységgel, idegeskedéssel és feszültséggel. En miniatűré éppen ezen a decenniumon kétségbeejtő bizonyítéka annak, hogy nem érkezett el még az, aminek szimbóluma akart lenni: a béke. Aki a VIII. Olimpia történetét vagy nekrológját megírja, ezt jegyezze fel róla - ne a másodperceket.
1924. augusztus 1. (Frankfurter Zeitung – Kassai Napló) Reprint: Japán kert 2004. II. kötet, 60-63. Madách-Posonium Könyvkiadó
Több tucat kötete elolvasása után biztosan állíthatom, hogy Márait nem érdekelte a sport. Nemrégiben találtam rá egy ritka kivételre. Az akkor 24 éves Márai az olimpia idején Párizsban élt, onnan küldte cikkeit a Frankfurter Zeitunghoz, ezek később a Kassai Naplóban magyarul is megjelentek. Az olimpiáról is írt egy cikket. Nem hosszú, bár itt elég sok helyet fog elfoglalni. Ezért elnzéséteket kérem.
Lassan illene már nekem is beszállni a feltöltésbe. Ha minden jól megy, és elnyeri sjose tetszését, akkor két kuriózummal indulnék:
Fekete könyv. 1924-ben jelent meg, a vezetőség tagjai és a válogatott játékosai nyilatkoznak a párizsi olimpiai kudarcról (egyiptomi csapás). Igazi könyvritkaság!
Teleki Pál: Emlékezés a Bocskay FC-re Teleki Pál több mint 10 évig volt a Bocskai meghatározó labdarúgója, vélhetően nyugdíjas korában írta meg több mint 400 oldalas (!!) visszaemlékezését. A gépelt szöveg egyetlen példányban hozzáférhető, a Hajdú-Bihar Megyei Levéltárban. A szöveget vagy két éve beszkenneltem. Nyilván Teleki Paja is azt szerette volna, ha minél több emberhez eljut. Most eljött az idő...
Ezt telibe találtad :-) A Péntek-Petrik könyvet még az első beírást követően előkerestem és arra jutottam, hogy ha nem sikerülne neked egyet szerezni, akkor elküldöm a sajátomat. Sajnos csak kölcsönbe, de azt meghatározatlan időre. A Szabó Gyula füzeteivel kapcsolatban pedig abban bízom, hogy talán sikerül a számítógépes változatot is megszerezni.
Küldök egy kis előzetest a Péntek-Petrik könyvből, 1924-ben történt az eset, a visszaemlékező Kálos Lajos:
„Egy budapesti gyalogezred Esztergom-táborba érkezett éleslövészetre. A katonák közt volt egy régi ismerősöm, maga is aktív labdarúgó. Közös kezdeményezésünkre létrejött egy barátságos mérkőzés az ezred csapata és a DAC (Dorogi Atlétikai Club) labdarúgói között. Mi már valamennyien levetkőzve vártunk a vendégekre, mikor kissé elkésve egy századnyi katona érkezett zárt rendben a pályára, egy tiszthelyettes vezetésével. Az öltözők elé érve a tiszthelyettes „állj”-t vezényelt, majd „futballisták kilépni” vezényszóra 11 ember kilépett a sorból, s nagyság szerint sorakoztatta őket. A következőképpen jelölte ki csapatát: a termetre legnagyobb lett a kapus, az utána következő kettő a hátvéd, és így tovább. Eleinte tréfának vettük a dolgot, csak amikor a katonák reklamálását finomnak egyáltalán nem nevezhető őrmesteri stílusban leintette, jöttünk rá, hogy komolyan gondolja ezt a felállítást. A pályán persze minden katona a megszokott helyére állt. A tiszthelyettes észrevette a szabálytalanságot, s magából kikelve ordítozni kezdett. A közönség remekül mulatott, szegénykatonák azonban teljesen megzavarodtak a pályán. Végül intézőnknek sikerült lecsillapítania az ordítozó embert. A harmadik gól után (melyet a kapusnak beöltöztetett nyurga középcsatár egy harmincméteres hazaadásból a lába között engedett be) ő is rájött, hogy a felállítási rendszerében valami hiba van. - Játsszanak úgy, ahogy akarnak! – mondta katonáinak a szünetben. – De ha kikapnak, egy hét fogda vár az egész csapatra! A szegény katonáknak bizony lógott az orruk, hiszen ekkor már 3-0-ra vezettünk. Megsajnáltuk őket, s hogy elkerüljék a büntetést, engedtük nekik a kiegyenlítést. Ez volt különben az egyetlen mérkőzés, amikor nem akartunk győzni, amikor nem küzdöttünk teljes erőbedobással.”
Megpróbálom, hátha sikerül tiszteletpéldányt szereznem a füzetekből vagy a régebbi kiadványokból. A srác email-címe után is megpróbáltam ma nyomozni, de nem lesz egyszerű játék. Szólok, ha összejön valami.
A Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) 100 éves fennállásának tiszteletére nosztalgikus szerelésben mutatkoznak majd a májusi, kanadai világbajnokság résztvevői. A 16 csapatból 15 - csak a dánok ellenezték az ötletet - "retró-öltözékben" lép pályára, az oroszok például CCCP feliratú mezt húznak, míg a svájciak az 1924-es dizájn mellett döntöttek.
ilyet miért nem lehet a fociban is csinálni ? megnézném !
Szakmunkások órabére és havi keresete (heti 48 órával, havi 26 munkanappal számolva) 1914. I. félév 0,71 148 1919. év vége 4,6 957 1920. év vége 12,43 2585 1921. év vége 23,27 4840 1922. év vége 122,6 25500 1923. február 136 28288 1923. április 149 30992 1923. július 1067 221936 1923. augusztus 1533 318864 1923. november 2184 454272 1927. év átlaga 0,63 131
Forrás: Kovács Norbert 1923a: Adalékok az ipari munkabérek hullámzásához. Magyar Statisztikai Szemle 3–4. 79–83. Kovács Norbert 1923b: Ipari munkabérek. Magyar Statisztikai Szemle 9–12. 324–332. Kovács Norbert 1928: Ipari munkabérek. Magyar Statisztikai Szemle 8. 872–907.
Ha szükséged van a Szabó Gyula által írott dorogi focitörténeti könyvekre, szólj. Ha van raktáron, akkor tudok szerezni. Sőt, talán még a régiekből is. Bár a srác -elsősorban a foci miatt- már Argentínába költözött, van ismeretségem a klubnál.
1.000.000 korona = 80 pengő ===> 6 millió korona = 480 pengő 500.000 korona = 40 pengő 100.000 korona = 8 pengő 50.000 korona = 4 pengő 25.000 korona = 2 pengő 10.000 korona = 80 fillér 5.000 korona = 40 fillér 1.000 korona = 8 fillér
Az én személyes kedvencem az a másodosztályú feljutási rangadó, amelyen még a rendőrök is le voltak fizetve (bíró, csapatok, mindenki). Talán az Ékszerészek voltak benne, meg egy kőbányai (emiatt felszámolt) csapat és még egy harmadik csapat is. Nem emlékszem már a részletekre, de sok kellemes percet okozott nekem a történet.
Öregem, jól beletenyereltél a témába.:))) Na, kb. ekkor bukott meg végleg az amatőr futball, bár a profiizmus bevezetéséről már egyébként is döntöttek. Szóval: a VAC legyőzte az Újpestet, a Fradit, majd döntetlent játszott az MTK-val. Ezzel maradt bent az élvonalban (illetve nem maradt bent, mert jól kizárták őket:)).
Nem lehet bizonyítani, de nem kizárt, hogy a VAC minden ellenfelét (pontosabban néhány játékosát) lefizette.
4 érintett UTE játékos volt az ügyben : Buza, Szulik, Török és Markó .A megvesztegetés összege : 6 millió korona , ezt Deutsch Árpád egy angyalföldi pékmester adta nyugta ellenében a fennt említett játékosoknak az alábbi leosztásban : Buza 2,5 millió korona , 2,5 millió Török, Szulik és Markó 500-500 ezer amit ők ketten befizettek az UTE pénztárába és ezzel tört ki a botrány !
A sportlap az alábbiakat írta a VAC-UTE meccsről :
" Buza robotolt össze-vissza, de nem sok eredménnyel, passzai sorra az ellenfélhez kerültek, a sok munkának szinte egyáltalán nem volt gyümölcse. Török pedig megdöbbentően gyengén játszott. egy 4 méteres helyzet hihetetlen elhibázását, s többek között a pompás gólhelyzetben való Shallernak fellökését, s azután a labda mellélövését nemcsak a közönség emlegette sokáig, de a lapok is feljegyezték ... "
Az események felpörögtek...Buza visszaszerezte a nyugtát Deutschtól :) , hogy átadja Langerfeldnek az UTE egyik elnökének, a VAC pedig bejelentette, hogy Deutschnak semmi köze a klubhoz, s különben is elegük van a kéretlen jóakarókból ...
Deutsch Árpád véleménye : " Mese az egész.... " :)
A mérkőzés után az UTE egyik elnökségi tagja bejelentette, hogy a csapat három játéákosa már pénteken közölte vele : megkörnyékezték őket. Ugyanakkor a lelátón ! egy Salgó nevezetű úr fennhangon közölte a körötte állókkal, hogy " Gerő bíró 5 milliót kapott a meccsért ! "
az első gól leírása : ".. Schaller beállítja a labdát és 10 méterről élesen lő. Fischer elvetéssel védi, de kezéről a labda a felső hálóba szökken (0-1)..."
Látszik valami a 16-osból, de mintha csak az alapvonallal lenne egy párhuzamos húzva, az oldalsó csíkok hiányozak. És hát a kapu előtt az a két félkör(?)...
