Ez tényleg így van, de szerintem aki japán harcművészetet csinál, annak kicsit más ehhez a hozzáállása. Természetessé válik a meghajlás, a fegyelem, a türelem, a másik tisztelete, és ez a dojón kívülre is igaz lesz :) Mi itt megtanuljuk, hogy a tiszteletadás nem bealázkodás, és az alázat nem gyengeség, hanem pont a ellenkezője. (mindannyian tudjuk, milyen nehéz bocsánatot kérni, mert nagy adag bátorság kell hozzá, és elhatározás, hogy viseljük a következményeket) Amit eleinte furának vagy cikinek tartottunk, a elmúlik és átmegy valami büszkeségfélébe. Legalábbis nálam ez történt. :)
az aikido technikáknak nincs céljuk. célja annak van aki végrehajtja. a technikák nem cél,hanem eszköz.és hogy ki mire használja az egy elég széles spektrum. úgyhogy nem kéne az aikidoba a saját gondolatainkat belemagyarázni,vagy legalább nem ráerőltetni másra.
> tudomásul kell azt venni,hogy ezek a technikák csatában születtek és arra is valók A harcban szuletessel rendben is volnank: "Aikido’s roots are in edged weaponry" de: "but not exclusively, and much of this weaponry has largely been ignored by most, if not all, of the mainstream curriculums" Viszont az aikido-technikak celja nem egy csataban az ellenfel harckeptelenne tetele minel rovidebb idon belul (ez ugye hatekonysag szempontjabol fegyveres emberloles kene legyen), hanem a leszoritas/eldobas. A csata meg a harc kozott is kulonbseget kell tenni, mert a csatak tulnyomo tobbsegeben arcvonalak utkoznek meg arcvonalakkal, ahol nem lehetett forgo mozgasokat vegrehajtani (megjegyzem, a modern harcaszatban sem divat lofegyverrel hatrafordulni, hogy ormester ur, merre is van a celpont?), ellenben nyilvan voltak parbajok es a csatamezon tobb az egy elleni szituaciok (amik marha jol neznek ki a tortenelmi kalandfilmeken), ahol jelentosege lehetett az aikidora jellemzo forgasoknak. De ezek eleg kis reszet kepezik a csataban realisan felhasznalhato tudasnak. Ugyhogy nem kene az aikidot masnak beallitani, mint ami.
Nyugodtan vitatkozhatsz :-) Nekem csupán onnan jött a gondolat, hogy most olvasok egy könyvet a szamurájokról, és ők olyan dolgokat megtettek tiszteletből és hűségből, ami számomra iszonyatos, és borzasztó, és biztos nem lennék rá képes, és nem is akarok az lenni. De ők teljesen más szemmel nézik az életet és a halált. Én biztos nem szúrnám hasba magam, ha a főnököm meghal, hogy vele haljak, nekik ez normális volt. Brrrr....
"Túl büszkék, túl önérzetesek vagyunk hozzá." ne haragudj de ezzel is vitatkoznék... a tisztelet és alázat megvan bennünk is, ezek nélkül nem megy semmiféle tudomány elsajátítása, de mint korábban is írtam ez kétirányúnak kell hogy legyen. ....ugyan most más sportágban nyomom az ipart, de ne jöjjünk már azzal, hogy nem tudom milyen a budo oktatása blablabla, kb 8 évig judoztam ebből 6 évig aktívan, ha haza látogatok és időm engedi még most is megkeresem a régi edzőmet egy kis szakmai "trécselésre" stb.
Úgy gondolom, nem lenne szabad összehasonlítani a tisztelet, illetve a mester-tanítvány viszony fogalmát japán és európai vonatkozásban, mert teljesen más. Ennek oka az évezredes történelmi eltérésekben, hagyományokban, neveltetésben keresendő. Hiába próbálnál európai embert olyan mértékű-fajtájú tiszteletre és alázatra nevelni, ami nekik természetes, szerintem nem menne. Túl büszkék, túl önérzetesek vagyunk hozzá. Hogy ez most jó vagy rossz... mindenki döntse el saját maga.
Akkor te még keveset láttál. Kobayashi senseinek pl. szokása, hogy a terembe belépve automatikusan balra nyúl. Valaki kezébe adja az összehajtogatott tiszta hakamáját. Kifelé menet az ajtóban kilép a hakamájából és elejti. Nem szokott földet érni. Ha találkozol vele majd felvilágosíthatod szerinted hogyan lenne helyes Budot oktatni.
csak még egy megjegyzést tennék.... véleményem szerint az együtt végzett munka az ideális állapot (itt mindenki alkalmazkodik legyen mester, vagy tanítvány :D) és nem az, hogy a májsztó mosatja a gatyáját a tanítvánnyal és sütteti vele a kacsát :D a tudásért cserébe :D
Nem az Aikido "technikák" tesznek "legyőzhetetlenné" ez így van. Hanem a technikák gyakorlásával elsajátított speciális aikidos mozgás és alkalmazkodó képesség adhat előnyt egy esetleges helyzetben.
>ha rájön hogy mégsem erre vágyik akkor vált. ha egy mester nem tud ehhez alkalmazkodni,és ezt befogadni akkor az inkább ne is oktasson senkinek semmit.<
Nem a mesternek kell alkalmazkodnia a tanítványhoz!
Társadalmi sztereotípiák. Ezért van igazam. Függetlenül attól, hogy a jelenséggel egyetértek-e vagy sem. A tények tények maradnak. Az érintettek maguk tehetnek arról, hogy ezek az előítéletek megváltozzanak.
>"Lényünk teljes intenzitásával megfigyelni” azt jelenti, hogy a megfigyeléstől úgy jutunk a mozdulat forrásához, hogy azt átültetjük a saját bennsőnkbe már a megfigyelés pillanatában... <
Ez az ami látvány útján nem lehetséges csak közvetlen átadással.
>Valójában a mai gyakorlási és tapasztalatcserélési formáknál, ahol a tanulók szemináriumról szemináriumra járva, sok különböző oktatót látnak, ez a stílusokon túllépő megfigyelési készség különösen fontos. <
Ez a módszer pedig inkább hátráltatja a fejlődést mint segíti. A fejlődést az segíti, ha a tanuló a választott mestere tanításait igyekszik minél nagyobb intenzitással elsajátítani. Majd túl lép azon, ha lesz elég tehetsége hozzá.
az a baj sokan az aikidot úgy gondolják hogy legyőzhetetlenné tesz. pedig nem. sőt! tudomásul kell azt venni,hogy ezek a technikák csatában születtek és arra is valók. utcán ha nagy lendülettel és erővel jön az ellen,akkor ő ellene jó. de mint egy boxolóval egy ringben aki szurkál mozog,nem igazán.ill. arra jó hogy bár én sem teszek benne kárt de ő sem bennem.mert az aikidosnak a döntetlen már jó:)
"...és a fekvőtámaszok kérdésére visszatérve " a fekvőtámasz nagyon jó dolog, de ebben a műfajban az egy kezes fekvőtámasz tud max erőt, és testtudatot (ha nincs folyamatos feszítettség, akkor nem lehet az egy kezes fekvőt nyomni :D) a legjobban fejleszteni :D
Egyetértek az előttem szóló minden szavával - fontos a folyamatosság és hogy mindkét fél számára jó érzést váltson ki a gyakorlás...
Az aikido tanulása is egy folyamat és maga a harc is az... A kiinduló motivációk, szándékok is mások és ezek a kitartó edzés során változhatnak is...
Sok eltérő fizikumú és személyiségjegyű ember gyakorolja az aikidót, fiatalabb és idősebb - ezért lenne fontos a különböző partnerekkel való gyakorlás - de sokszor látom azt hogy még a nemzetközi táborokban is állandó partnerral gyakorolnak legtöbben...
De más... egy hoszabb (negyedórás) beszélgetés francia nyelven Tamura shihannal,:
sokszor mikor kezdővel gyakorlok,és látom hogy gondolkodik,gyötrődik azon hogy igy csinálja-úgy csinálja akkor azt szoktam mondani hogy az mos a fontos hogy folyamatos legyen amit csinál még ha lassan is,és hogy jól érezze magát miközben csinál valamit.legyen jó érzés a gyakorlás. az hogy jó-e az másodlagos.az majd idővel javul,javitva lesz. de ha jó érzéssel csinálja az ember fia,lánya,vagy gyerek akkor könnyebb a tanulás is. ez a jó vagy rossz,ez nagyon bonyolult dolog.el szoktunk menni más szervezetek,szövetségek táboraira is és igyekszünk úgy csinálni ahogy ott mutatják.és bizony jó az ha valaki ismer változatokat egy-egy technikára mert egy kivitelezés más lehet egy magasabb,egy alacsonyabb,egy nagyobb tömegű embernél.sőt sokszor ugyan annál a partnernél is. nincs olyan hogy egy adott támadás csak egy adott kivitelezésű technika van. sokan O-Senseieznek,de nem mindenki 150cm magas és 90kiló.ezért mindenkinek meg kell találni azt ami neki működik.mert több változat is működik, csak kell a jó uke is aki segit rávilágitani hogy az adott technika hol hibás és hogyan lenne jó.
Teljesen igazad van, én is ezért szálltam ki már a végén a "vitából". Teljesen mindegy, milyen úton haladunk, ugyanoda tartunk.
Jót mosolyogtam, mert ahogy én is teljesen belegabalyodtam az érvelésbe, egy fogalom jutott eszembe, nem tudom, kinek ismerős, kinek nem. "Vallató hatalmi dráma" Tökéletesen eljátszottuk :-)
De visszatérve a témára. Valóban, mindenki másért kezd el gyakorolni, és egyikre sem mondhatjuk, hogy jó vagy rossz indok. A gyakorlónak kell megtalálnia benne a számítását, a jó érzést, amit a gyakorlástól kap, és ez a lényeg.
csak olvasgatom az itt repkedő érveket pro és kontra,és nem értem. nem értem azt,hogy minek olyanon vitázni amin nem érdemes. pedig egyszerű a dolog. van aki rekreálódni akar,van aki harcművészetet tanulni,és talán olyan is aki mindkettőt.van akinek jobban megy van akinek kevésbé. van aki igy tanulja,van aki úgy. ha bejön neki akkor lelke rajta,ha rájön hogy mégsem erre vágyik akkor vált. ha egy mester nem tud ehhez alkalmazkodni,és ezt befogadni akkor az inkább ne is oktasson senkinek semmit.
Jól visszaolvastalak. Egyszerűen elképesztő, hogy mennyire menő vagy. Valójában mindent tudsz. Nem is értem minek jársz edzésre. Jobb vagy mint Chuck Norris. Vagy legalább ugyan olyan jó!
Jaff Raji nemrég megjelent könyvének címe: Mitori Geiko, megfigyelni lényünk teljes intenzitásával....
Jaff Raji: Az intenzív megfigyelést apám nevelte belém gyerekkoromtól fogva, már jóval azelőtt, hogy elkezdtem volna budót gyakorolni. Apám nagyon szigorú követelményeket támasztott. Amikor én és a fiútestvéreim a házi munkában vagy a barkácsolásban segítettünk neki, nem tűrt meg semmiféle figyelmetlenséget. A helyes magatartás az, hogy mindig készek legyünk, hogy a megfelelő szerszámot nyújtsuk oda a megfelelő pillanatban, hogy a következő kérést előre lássuk és mindent megfigyeljünk, hogy legközelebb egyedül is elvégezhessük a feladatot: ezek voltak a részei egy olyan hozzáállásnak, amelyet magamévá tettem, és amely később nagyon értékesnek mutatkozott a budo tanulása során. Volt egy bizonyos keménység ebben a tanításban, de tudom, hogy nagyon hasznos volt. Későbbi mestereim, Tamura Sensei, Toshiro Suga, Malcolm Tiki Shewan vagy Pascal Krieger szintén mind hangsúlyozták a gyakorlásnak ezt az aspektusát.
A.M. Mi ennek a legfőbb alkalmazása a budo tanulásában?
J.R.: Olyan megfigyelésre van szükség, amely kiemeli a lényeget a stílusok sokféleségéből. Csak egy friss elme képes ennek a megvalósítására: pontosan megfigyelni, és így a bemutatott mozdulat lényegét elsajátítani, anélkül, hogy a saját elképzeléseinknél vagy a tanár stílusánál leragadnánk. Valójában a mai gyakorlási és tapasztalatcserélési formáknál, ahol a tanulók szemináriumról szemináriumra járva, sok különböző oktatót látnak, ez a stílusokon túllépő megfigyelési készség különösen fontos. "Lényünk teljes intenzitásával megfigyelni” azt jelenti, hogy a megfigyeléstől úgy jutunk a mozdulat forrásához, hogy azt átültetjük a saját bennsőnkbe már a megfigyelés pillanatában... /a teljes szöveg a linken/
OFF >Érdekes, azt vettem észre, hogy az olyan emberek, akik szívesen kötözködnek másokkal, nagyon érzékenyek a legkisebb kritikára is :) (na tessék, már megint személyeskedek) Nem akartalak megbántani, bocsi! <
Egyáltalán nem :-) A fórumon emberek ütköztetik különféle véleményüket különböző nickneveken. Ebből pedig nem lehet (nincs értelme) következtetni magára az emberre. Azt mondhatod, hogy a vélemény szerinted ilyen, vagy olyan, de azt akkor indokolni kell. Tipikus, női hozzáállás, hogy a saját téves elképzelései alapján von le valaki szükségszerűen téves következtetéseket a másikra vonatkozóan. Ez egy igazolható általánosítás és vállalom :-) ON
>Jó, akkor most megcáfollak! Nem mondom, hogy nincs igazad, mert én csak a saját tapasztalataimról tudok beszélni. Ha nálad ilyenek voltak a lányok, én elhiszem, csak ne általánosíts! <
:-) Na most jól megcáfoltál! Hogyan cáfolsz meg, ha egyben igazat is adsz nekem? :-) Pont, hogy statisztikailag igazolható általánosságról beszéltem amit saját tapasztalatom is alátámaszt. Mindegy, hogy nálatok, hogy van az nem szignifikáns. Nagy általánosságban van különbség a nők és a férfiak harcművészethez való hozzáállásában aminek oka egyrészt kulturális, másrészt a társadalmi elvárások nemek szerinti különbözősége, neveltetés.
>A videó-nézegetéssel kapcsolatban annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy tényleg segít a mozdulatok elsajátításában!<
Az lehet, de a mozdulat még nem Aikido. Csupán forma. Csak a látszat.
Akkor így jártam! :) Bár ahogy néztem ezt a topicot, ez nem arról híres, hogy minden tizedik hozzászólást törlik. Érdekes, azt vettem észre, hogy az olyan emberek, akik szívesen kötözködnek másokkal, nagyon érzékenyek a legkisebb kritikára is :) (na tessék, már megint személyeskedek) Nem akartalak megbántani, bocsi!
Jó, akkor most megcáfollak! Nem mondom, hogy nincs igazad, mert én csak a saját tapasztalataimról tudok beszélni. Ha nálad ilyenek voltak a lányok, én elhiszem, csak ne általánosíts! Mi tízen vagyunk edzésen a Sensei-jel együtt, és ebből négyen vagyunk lányok. Szerintem mindannyian komolyan vesszük az Aikidót, és semennyivel se beszélgetünk többet, mint a fiúk. Nincs megtiltva a beszélgetés, de a minimálisra fogjuk. Motiváció és kitartás is van. A társasági esemény az igaz, alig várom, hogy találkozzak a többiekkel végre, de a tatamin fegyelem van. (belső kényszer) Mokuso alatt kizárjuk a külvilágot, és csak az Aikidóra koncentrálunk. Előtte és utána lehet jó sokat beszélgetni, és ki is használjuk :)
A videó-nézegetéssel kapcsolatban annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy tényleg segít a mozdulatok elsajátításában! Ez annyira egyértelmű, hogy nem is értem, hogy lehet ebben kételkedni! Először a síelésnél tapasztaltam ezt, rengeteget néztem a tévében, és abban az évben sokkal jobban ment. Nem is gondolkodtam, csak valahogy csináltam olyat amit addig még nem, és működött! Olyan volt, mintha visszaemlékeztem volna egy mozdulatra, pedig sose csináltam! Nehéz leírni. Az Aikidóval ugyanígy van, ha sokat nézed, magától rögzül. És nem a hibák rögzülnek, mert általában profikat nézünk, nem? Én pl. imádom nézni Tissiert. :)
