Keresés

Részletes keresés

Zsiraf40 Creative Commons License 2015.02.20 0 0 5560

Tisztelt Bánfalvi Doktor! A következő problémával fordulok Önhöz: idén január elején elmentem proktológus-sebészhez mivel évek óta problémát okozott, hogy van egy kisebb borsó nagyságú és egy szélesebben kiterjedt cseresznye nagyságú bőraranyerem, ami már nagyon zavart (40 éves nő vagyok). A kisebbet eltávolították varrás nélküli eljárással, szépen meg is gyógyult apró keményebb rész emlékeztet csak a sebgyógyulásra. A nagyobbik, ami a hüvely felőli oldalon volt az egy kiterjedtebb probléma, a doktor úr szerint két irány v alakban összenőve. Ezt is eltávolította pár héttel később és azt mondta, hogy szerinte esetleg ha még szükséges, esztétikai igazítás jöhet szóba. Én akkor megfogadtam, hogy soha többé, mert hiába az érzéstelenítő, nagyon kellemetlen hogy az embert ott szabdalják. Hétfőn lesz 3. hete a beavatkozásnak és hát kicsit meg vagyok ijedve az eredménytől. A V alak alja eltűnt, ott nincs kiálló bőr már de a két szárának megfelelően egy-egy borsó nagyságú bőrdarab még maradt. Ezek néha picit duzzadtabbak, néha "csak" a lapos bőr van ott, az egyik mellett pedig mintha pici göb is lenne belülről. A napokban éreztem ott szúró érzést illetve néha csípő érzést is. Összébb húzódnak még ezek a bőrdarabok ennyi idő után? Nagyon meg vagyok ijedve, hogy esetleg egy aranyér jött ki ráadásul. Csak a beavatkozás után 1 hónappal kell visszamennem, tehát március elején. Ki kell várjam Ön szerint ezt az egy hónapot, mert még alakulhat a helyzet, vagy érdemes ilyenkor hamarabb visszamenni? Másik problémám, hogy olyan mintha a nyálkahártya kicsit ki lenne fordulva (vagy ez a göb a pici maradék bőrlebeny mellett egy aranyér is lehet?) és nem zárna teljesen az izomzat (a fehérneműn pici foltot szoktam találni, ami majdnem színtelen de hát ott van). Mi lesz ha újra vágni kell azt a két megmaradt darabot és visszamarad egy elégtelen záródás? Nagyon várom a válaszát, véleményét. ZS.

Előzmény: dr. Bánfalvi Péter (5555)
gurabli Creative Commons License 2015.02.20 0 0 5559

Pécs

Előzmény: bonap arte (5558)
bonap arte Creative Commons License 2015.02.20 0 0 5558

Merre laksz?

Előzmény: gurabli (5557)
gurabli Creative Commons License 2015.02.20 0 0 5557

Kedves Doktor Úr!

 

Minden elismerésem, nagyon tetszik a honlapja és becsülöm szaktudását is! 

Némi útbaigazítást kérnék öntől, elég tanácstalan vagyok.

Évek óta küszködöm aranyérrel, két percet ülök hidegen és már meg is van. Ez jellemzően külső aranyér volt, ami kenőcsre egy-két hét alatt el is múlt. Azóta nagyon odafigyelek a hidegre, pár évig nem is volt panaszom. 
Foci közben összeszedett térdsérülés miatt három éve szinte semmi sport. Ennek egyik eredménye (és a stresszé is), hogy nagyon rendezetlen lett a székletem, és jellemzően kemény. Tissasen vagy Duphalax segít, de az utóbbi fél évben szinte minden második széklet után véres a toalettpapír, hol csak néhány csík, hol az első törlést követően elég nagy területen. Minden esetben friss, élénkpiros vér. Külső aranyér nincs. Fájni nem fáj. A nem rendezett, kemény széklet okozza szinte mindig a véres papírt. Ilyenkor mindig megmosom, akkor már soha nem véres, vagyis csak a papír az első és második törlés idejére, tehát nem olyan sok vérről van szó. 

Egy nagyon jó orvos barátom megvizsgált (csak kézzel), belső aranyeret tapintott (prosztata rendben). Elmentem egy sebészhez, az is megvizsgált, meg is nézett valami kisebb műszerrel, véleménye: 2 enyhébb és egy közepes (talán 2b) belső aranyér, ami érintésre vérzik. Szerinte a Longo-féle műtét kellene, de amit mondott összeget, az számomra olyan, mintha nem is létezne, szóval tárgytalan, illetve említette a gyűrűzést. Addig rendezni a székletet (zöldségek és mozgás sajnos nem elég, kell valami hashajtót, lágyítót is szednem), valamint javasolt egy béltükrözést, hogy biztosak legyünk, elvégre ez a XXI. század. Ettől ijedtem meg, nem is annyira a béltükrözéstől, hanem a "biztosak legyünk" résztől. Nehogy valami rosszindulatú dolog legyen a háttérben (bár látta az aranyereket). És persze magán úton nem kevés pénz lett volna a tükrözés, szóval azért ez is benne lehetett a pakliban.

 

Ma reggel is a kemény széklettől jelentősen véres volt a papír. Ilyenkor mosdást követően mindig Hemorid kúpot használok, ami elég jól bevált. 

 

Sajnos nagyon messze vagyok öntől és eleve a vizsgálat és kezelés nem egy utat jelentene, de bízom tanácsadásában. Mi a véleménye a béltükrözésről, illetve állami intézményben OEP-finanszírozással végeznek gyűrűzést, ami remélhetőleg megoldaná a gondomat?

 

Köszönettel és tisztelettel!

f.andi83 Creative Commons License 2015.02.20 0 0 5556

Doktor úr!

Teljesen igaza van!!!!! Lesz, ami lesz. Egyre többen foglalkoznak a kérdéssel, hogy minden betegség mögött lelki okok állnak. Na, én ezt megoldom (amint kiderítettem, hogy mi az). Köszönöm, hogy válaszával "helyre rázott", minden betegséget ki kell nevetni, nem szabad, hogy negatív gondolatok eluralkodjanak rajtunk.

Ja, és borzasztóan sajnálom, hogy 250 km-re lakom Öntől, mert írásai, honlapja alapján kiváló szakembernek tartom.

Legyen szép napja!

Üdvözlet: Andi

Előzmény: dr. Bánfalvi Péter (5555)
f.andi83 Creative Commons License 2015.02.19 0 0 5554

 

Kedves fórumozók!Tisztelt Doktor úr!

 

2009-ben aranyérrel (külső és belső) megműtöttek, pár nappal ezelőttig tünetmentes voltam, azonban tegnap lágy széklet ellenére is véres volt a wc-papír. Az ijedtség után rögtön hívtam a doktort, ma meg is vizsgált, újabb belső aranyereim vannak. Azonnal gyűrűt tett az egyikre, 2 hét múlva vissza kell menjek, hogy a többivel is ezt tegye. 3 napig 3*2 Detralex, majd további 3 napig 2*2 Detralex, illetve ha jól tudom ligatúrás kúpot kaptam.

Kérek mindenkit, akit kezeltek ilyen módon, írja meg tapasztalatait, véleményét. Gondolok itt arra, hogy hogyan tovább? Normális-e a lüktető érzés odalent stb. ?

Doktor úr! Kérem segítsen Ön is szakmai tapasztalatával.

Köszönöm előre is a válaszokat.

 

Benedek L. Creative Commons License 2015.02.19 0 0 5553

Törzskönyvezés nélkül nincs tb támogatás!

Előzmény: Végvárianna (5552)
Végvárianna Creative Commons License 2015.02.19 0 0 5552

Kedves "Zs" elnézést, de elfelejtettem megadni.

http://www.aranyerhelp.hu itt találod meg az oldalt.

A Tb támogatás úgy tudom, hogy már folyamatban van, a törzskönyvezésre picit várni kell még.

Zsiraf40 Creative Commons License 2015.02.18 0 0 5551

Tisztelt Bánfalvi Doktor! 

Előzmény: dr. Bánfalvi Péter (5550)
szvsza Creative Commons License 2015.02.16 0 0 5549

T. Bánfalvy Doktor Úr!
Betege vagyok kb. 1 éve. Kezelt már gyulladt anopapillával és végbélrepedéssel. A gyulladt anopapillát műtéttel meggyógyította(ezt nagyon köszönöm), de a végbélrepedésem még mindig fennáll. Legutóbbi találkozásunkkor (2014.dec) botox kezelést javasolt. Eddig azért nem szántam rá magam a beavatkozásra, mert aggódom. Kérdéseim a következők: okoz-e a botox injekció székletinkontinenciát (mert ugye az izmok lazulni fognak), mennyire fájdalmas a beavatkozás, milyen nem kívánt mellékhatása lehet(esetleg, ne adj isten maradandó)? Várom mielőbbi válaszát, hogy végre meggyógyuljak.
Köszönettel

bonap arte Creative Commons License 2015.02.15 0 0 5548

Csakhogy mondjak valamit....a videón látható kifordult segglyuk egy kcsit messze van a komoly aranyértől. Mindenkinek kifordul kicsit nyomáskor a segglyuk széle és ez vissza is megy magától.

 

A videón alig látszik kékes-lilás színű aranyér, csak a segglyuk széle fordul ki. Ez még nagyon kezdeti szakaszban van.

 

Egyébként sokkal könyebb alsó tusolás közben szépen kézzel visszanyomni. Én nem adok szavazatot erre az ülőkére.

 

Külső aranyér esetén, és ez a fájdalmasabb, ez az ülőke teljesen hatástalan.

Előzmény: Benedek L. (5547)
Benedek L. Creative Commons License 2015.02.15 0 0 5547

És arról még nem is beszéltünk, ha egy aranyerünk olyan állapotban van, mint a bemutatott videón, akkor a farpofákat nem igen feszegetjük csak úgy,  jajj szó nélkül. És ha már segédeszköz, akkor a tb.-nek támogatni kellene, hisz költséges műtéteket előznének meg! És mi történik a külső aranyérrel?

Előzmény: bonap arte (5546)
bonap arte Creative Commons License 2015.02.15 0 0 5546

Semmi nem történik vele. A következő vécézéskor újra kifordul. Akinek meg komoly kiforduló aranyere van annak úgyis szinte egész nap megvan az érzése, hogy kifelé jönne a duzzanat. Ezért szinte állandósul a záróizmok tartása.

 

Ha az ember ilyen cipőben jár akkor mindennapos dolog lesz az aranyér visszatuszkolása kézzel vécézés utáni alsó tusolással egybekötve.

 

De az biztos, hogy az ülőke a komoly kifordult aranyeret már nem tornázza vissza. Amelyik meg alapból kint van arra meg tényleg alkalmatlan.

Előzmény: Benedek L. (5545)
Benedek L. Creative Commons License 2015.02.15 0 0 5545

Én is végig néztem a videót. Ügyes a videó kamera, még így a WC-be helyezve is! Én, mint gyakorlott aranyeres, képtelen vagyok elhinni, hogy az az izom/aranyér visszahúzódás ilyen egyszerű, ilyen rövid idő alatt. A folyamat az lehet, hogy ez, de szerintem hosszú és sok-sok ráülés  és torna eredménye. Tényleg, ha visszamegy a helyére az a "csúnyaság" mi lesz vele?!

Végvárianna Creative Commons License 2015.02.15 0 0 5544

Drága Tanár Úr. Az ajánlott videót végignézve , amin az aranyér visszahúzódik az tuti, de nálam azért kiverte a biztosítékot erre nem gondol az ember fia./meggyőző és látványos/

Amit az aranyerhelp hatása kivált, azt hívják reflexív izom folyamatnak? 

Miután visszahúzodott az aranyér, mi lessz vele? újból ki jön, vagy felszívódik?

Putyu5412 Creative Commons License 2015.02.14 0 0 5543

Sziasztok!

Feltettünk pár filmecskét, hogy érthetőbb legyen az ülőke. Nézzétek meg tanúlságos.

www.aranyerhelp.hu

Ildikó44 Creative Commons License 2015.02.04 0 0 5541

Tisztelt Bánfalvi Doktor Úr!
Mint régi betege kérem,  hogy olvassa el az alábbi termék összetételét:

Víz, propilén-glikol, ózonizált olívaolaj, glicerin, ördögcsáklya gyökér kivonat, mexikói árnika virág kivonat, trietanolamin, karbomer, glükozamin-szulfát, pantenol, imidazolidinil urea, mentol, hidrolizált glükozaminoglikán, akrilátok / c10-30 alkil akrilát krosszpolimer, edta, kámfor, metilkloroizotiazolinon, metilizotiazolinon.


Kérdésem: Magyarországon nem találok ózonizált olivaolajat, ezt a gélt kivéve. Van_e benne olyan anyag, ami káros lehet egy házilag gyártott végbélkúpban. Nagyon sok pozitív dolgot olvastam külföldi beteg fórumokon az ózonizált oliva végbélrepedésre való hatékony alkalmazásáról.
Előre is köszönöm válaszát!

sunshine;) Creative Commons License 2015.02.02 0 0 5540

Most nézem,jövő héten lesz kereken tíz éves ez a topik.:)

Benedek L. Creative Commons License 2015.02.02 0 0 5539

tetszik!

Előzmény: sunshine;) (5538)
sunshine;) Creative Commons License 2015.02.02 0 1 5538

És miért nem osztod meg itt?Ha olyan csodálatos gyógyulás,miért ne tudhatná meg mindenki?Miért kell ehhez az e-mail címünk? :) 

Előzmény: Törölt nick (5537)
sunshine;) Creative Commons License 2015.02.02 0 0 5536

Tisztelt Doktor Úr!

 

Köszönöm a linket.Rég nevettem ennyit olvasás közben,főleg aranyeres témában. :D Azt hittem eddig,hogy a külső aranyér a belső "Nagy Testvére",legsúlyosabb fokozata, nem gondoltam volna,hogy kettőt külön neveli az ember...Érdekes volt,köszönöm. :)

Előzmény: dr. Bánfalvi Péter (5535)
sunshine;) Creative Commons License 2015.02.01 0 0 5534

Ja értem.Érdekes tényleg,mennyit megyünk egy nap,nem is gondolnám.:)

Neeem,nekem nem székeléskor jönnek ki,alapból ott vannak.Gondolom ezért is thrombotizálnak agyba-főbe.Azért csodálkoztam,hogy lehet ezeket visszanyomni,mikor oda "születtek".

Előzmény: bonap arte (5533)
bonap arte Creative Commons License 2015.02.01 0 0 5533

Könnyen vissza lehet nyomkodni őket miközben meleg vízzel tusolod ha székelés után fordulnak ki. Ha eleve kívül keletkeznek akkor az a rosszabb eset.

 

napi 20-30 km-t könnyedén lehet teljesíteni ahol egész nap csak járkál az ember. Van lépésszámlálónk és sokszor 30 km-nél is többet járkálok pedig csak egyszerűen teszem a dolgomat. És erre még rájön az a km amit otthon teszünk meg járkálás közben. Ez is simán lehet 5-10 km. Észre sem veszi az ember. :-)

Előzmény: sunshine;) (5532)
sunshine;) Creative Commons License 2015.02.01 0 0 5532

Ezeket is vissza lehet nyomkodni??Azt mondta múltkor a sebész,amikor mondtam,h Benzocainos kúpot használjam-e még,hogy az belső aranyérre hat,ezek meg külsők és már ott is maradnak.Most még sem?

Miért mászkálsz egy nap 20-30 km-t??:)

Előzmény: bonap arte (5531)
bonap arte Creative Commons License 2015.02.01 0 0 5531

Tusold le meleg vízzel ha kijönnek a csomók és szép finoman nyomkodd öket vissza. Én ezt csináltam 30 évig. Minél tovább maradnak kint annál jobban kitágulnak a feszítéstől.

Előzmény: sunshine;) (5529)
bonap arte Creative Commons License 2015.02.01 0 0 5530

Tőlem is kérdezte a doki, hogy van-e a családban aki szenved ilyen problámától. Az anyám vollt ilyen aranyeres. Plussz a lábát is műtötték visszerekkel. Valszeg tőle örököltem. Kísérletezni lehet, enyhíteni lehet a fájdalmat de mindig ott lesz és súlyosbodik.

Előzmény: sunshine;) (5527)
sunshine;) Creative Commons License 2015.02.01 -1 0 5529

Hát én ilyet nem tapasztaltam,hála Istennek.Nekem vagy vérzik,vagy nedvedzik.Én is nagyon figyelek a higiéniára.Tükörrel néha megnézem,azt láttam,hogy van vagy három lila csomó kívül,szépen körbe "ülik" a végbélnyílást,de azok stabilan ott vannak,nem mennek vissza.

Nekem csak annyiban befolyásolja az életvitelem,hogy ha thrombotizál,menni sem tudok a fájdalomtól,ülni pláne nem.

 

Előzmény: bonap arte (5525)
bonap arte Creative Commons License 2015.02.01 0 0 5528

Igazad van abban, hogy meg kéne előzni.

Én pl világéletemben álló munkát végeztem, napi szinten 20-30 km-t gyalogolok ami egyálltalán nem sok bármennyire is annak tűnik. Emellett munka után sokat biciklizünk nem iszunk nem dohányzunk.

10 éves koromban fájt először a seggem. Akkor kaptam rá kúpot meg üljek meleg hőpárnán. El is múlt, volt, hogy pár évig semmi, esetleg apró fájások egy-két napig.

 

Katonaság után kezdett sűrűbben jelentkezni, akkor azt mondta a doki, hogy ez javulni már nem fog, próbáljam kímélni. Az aranyér elkezdett tágulni, ennek folyamatát nem lehet visszafordítani. Egyre többször, egyre hosszabb ideig ideig fáj. És amikor már annyira kitágul akkor már szinte nem is fáj. Egyre súlyosabb fokozatot ér el, kitülemkedik, elvékonyodik az érfal, vérzik kicsit aztán spiccel belőle a vér...stb.

 

Ezen ülőke már nem tud segíteni. A kezdeti szakaszban is jobb ha az ember kézzel tuszkolja. Én személy szerint nem látok az ülékében semmi látványos gyógymódot, de nem is beszélek le róla senkit sem.

Aki úgy gondolja az vegyen...kétesélyes, vagy segít vagy tanulópénz lesz.

Előzmény: Putyu5412 (5526)
sunshine;) Creative Commons License 2015.02.01 0 0 5527

Látod,a megelőzés...nekem azt mondta proctológus,hogy van,akinél nem lehet megmondani,mitől jön ki.Náluk lehet esetleg öröklött kötőszöveti gyengeségről beszélni.Ekkor viszont nem tudod megakadályozni a kialakulását.Itt vagyok pl.én.Elvileg pont én vagyok az az ember,akinél soha nem kellett volna,hogy kialakuljon az aranyér.Soha nincs székrekedésem,egészségesen élek,mozgok sokat,életbe nem volt semmi gondom,sem nehézségem ilyen téren,analszexet sem próbáltam.Aztán egyik nap délelőtt borzasztó fájdalmat éreztem a fenekemnél..sebész pedig diagnosztizálta az első,cseresznye nagyságú kizáródott és thrombotizált aranyeremet...azóta nincs megállás.Hiába az aranyérpárna,Benzocainos kúp,kamillás ülőfürdő stb. Nálam nincs oka.Ezért amikor mondja valaki,hogy odafigyelés és megelőzés,akkor ilyenkor szépen visszakérdek,hogy akkor most mit csináljak még?Vagy mit rontok el?

:(

Előzmény: Putyu5412 (5526)
Putyu5412 Creative Commons License 2015.02.01 0 0 5526

Nagyon rossz érzés és nagyon kellemetlen lehet. Elárulom nekem is volt de megúsztam az invazív beavatkozást. Lekopogom azota se jött elő ezután biztosan nem is fog ezt tudom. Sajnos a négyes fokozat eddig is és ezután is a sebészek dolga lessz. Ami viszont fontos az a prevenció! Az aranyeres betegségek még ha nem is beszélünk róla annyit amit megérdemelne, igenis az 1-2-3 as fokozatból kezelhetők és el is tüntethetők akár véglegesen. Szakorvosokkal konzultálva magyarországon kb. 20.000 műtéti eljárás van évente. Ez sok, nagyon sok. Elébe kell menni a bajnak, főleg azért mert a 21. szd. embere már nem azt az életmódot éli mint akár 100 éve. A sok ülés, a kevés mozgás a megváltozott életmód táplálkozás melegágya lett ezen betegségeknek. Szakorvosokat sebész proktológusokat, intim torna szak -gyógytornászokat vontunk be a kutatásba az "Aranyérhelp" ülőke felesztésébe, akik nagyon is komolyan néznek erre a viszonylag egyszerű "műanyagra" ami persze kézi megmunkálású fábol készül. Ez egy eszköz, nem kenőcs nem gyógyszer nem kés! Aki benne van tudja, aki nincs azt kívánom ne is legyen! A baj megelezőhető nem győzöm ismételni.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!